A Magyarországi Drótszőrű Magyarvizsla Tenyésztők Egyesülete és az Országos Magyar Vadászkamara Heves vármegyei Területi Szervezete 2024. október 23-án Boldogon, a Boldogi Vadásztársaság területén rendezte VI. Zádor Oszkár Emlékversenyét.

Fotó: OMVK

A Szent Hubertusz versenyre tizenkét versenyző érkezett. A vadászhölgyeknek, ha az első helyet nem is, de a hat díjazott helyből ötöt sikerült megszerezni. A jó hangulatú verseny végére az eredmény az alábbiak szerint alakult:

I. helyezett: Tóth Gergely és Szentágotai Öregfalusi Jaffa nevű drótszőrű német vizslája,

II. helyezett: Panyor Diána és Gela vom Schotterriegel nevű rövidszőrű német vizslája, egyben a Legeredményesebb női vezető különdíj,

III. helyezett: Légrády Krisztina és Norenfield Ginger nevű rövidszőrű német vizslája, egyben a Legeredményesebb Heves vármegyei versenyző különdíj.

Fotó: OMVK

A Legeredményesebb Drórszőrű Magyar Vizsla különdíjban részesült Hachmeister Petra és Mestervadász Csúcs nevű drótszőrű magyar vizslája.

Ha karácsonyi ajándékot keresel, akkor itt az Agro Jager Shopja! Kattints a képre!

A rendezvény bírói Szénási János, Tokár István voltak. Köszönjük a bíróknak a korrekt bírálatokat, a versenyzőknek a sportszerű versenyzést!

Fotó: OMVK

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki munkájával, támogatásával vagy bármilyen formában hozzájárult a rendezvény sikeres lebonyolításához!

Külön köszönet illeti meg a Boldogi Vadásztársaságot, a vármegyei Kynológiai szakbizottságunkat, kiemelve Kis Gábort, a szakbizottság elnökét! Továbbá szintén külön köszenettel tartozunk a Heves Vármegyei Vadászkürt Együttesnek, kiemelve vezetőjüket és mentorukat Lakatos Annát!

Fotó: OMVK

Támogatóink:

• Átányi Vadásztársaság
• Balázs József – Nagyréde
• Bálint László e.v. – Eger
• Boldogi Vadásztársaság
• Felső Tarnavidéki Vadásztársaság – Tarnalelesz
• Forrás Vadásztársaság – Heves
• Heves Vármegyei Vadásztársaságok Szövetsége
• Josera Kutyatáp
• Magyar Retriever és Vízikutya Egyesület
• Mátrai Hiúz Vadásztársaság
• Ostoros-Novaj Egyetértés Vadásztársaság
• Parádi Várhegy Vadásztársaság
• Széchenyi Zsigmond Kárpát-Medencei Magyar Vadászati Múzeum
• Partnereink:
• Kaliber Vadászbolt – Eger
• SolMontis Borászat – Gyöngyöstarján

Forrás: Kovács István János s.k. – OMVK

Több alkalommal és igen jó bikákról, vadászatokról adtunk már hírt, itt, az Agro Jager felületein arról, hogy milyen eredményeket értek el a mögöttünk járó esztendőkben a Bélusvölgye Vadásztársaság területén. Arról viszont kevés szó esik, hogy mit vállal, pontosabban mit teljesít ebben a vadgazdálkodás és szűken véve, mit tesznek a vadért. Erről Oravecz Attila hivatásos vadász számolt be, aki hetekkel ezelőtt már feltöltötte a téli etetőket.

Még jó időben töltik az etetőket a Bélusvölgye Vadásztársaság területén. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

Láttunk már ilyet lent az Alföldön. Egészen pontosan a vásárhelyi rónán, ahol a Hódagro Zrt. vezetése vallotta, hogy az etető mellé egész évben oda kell szoktatni a vadat, hogy ne akkor kapkodjon a vadászati ágazat, amikor jelentkezik a vadkár, amikor aszály sújtja a területet vagy éppen fogcsikorgató hideg szelek nyargalnak a pusztában.

Kombinált nagyvadetető a Bélusvölgye Vadásztársaság területén. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager 

Oravecz Attila ennek az elképzelésnek az északi megvalósítója, aki a szarvassal való gazdálkodás során, a minőségében jobb agancsok eredőjét, a tarvad gazdálkodásban látja, miközben a vadkár csökkenése napról, napra, mint az árnyék, úgy követi nemcsak őt, hanem az ágazatunkat is.

Szénát szállítanak a Bélusvölgye Vadásztársaság területén. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

A létszámcsökkentést kérték s úgy kell hasznosítani a tarvadat, hogy kíméljük a vezérteheneket, a nagytestű teheneket és a legszebb borjúkat. Ahhoz, hogy egy évtized múlva is lehessen minőségében jó gímbikákat terítékre hozni, ahhoz ez a szemlélet megkerülhetetlen. Vadászat bizonyosan lenne e nélkül is, de az ágazat hanyatlásnak indulna. Szarvassal csak komoly tehénállomány mellett lehet csak tervezni.

Teleszkópos homlokrakodóval kerül a takarmány a pótkocsira Bélusvölgye Vadásztársaság területén. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

A takarmányozás a szálastakarmánnyal kezdődik. A környező egyesületek is ezt látják, hogy nagyon keresi, szívesen felveszi, fogyasztja mind a jó réti szénát, de a szálas lucernát, s mi több a vörös herét különösképpen a szarvas. Oravecz Attila hozzátette, hogy az egyik tagtársuk jóvoltából látják azt is, hogy a lucernaszenázsra még intenzívebb a figyelem. Kifejezetten keresi a szarvas.

„Lucerna szenázs: A lucernaszenázs valójában tejsavas erjesztéssel készített, fonnyasztott takarmány, amelyet a lucerna virágzásakor, az első bimbók megjelenését követően kaszálnak, majd 55-60%-os nedvességtartalomig fonnyasztják és azonnal „becsomagolják”. Manapság bálázást követően vékony fóliába csavarják.”

A szálastakarmányok mellett a Bélusvölgye Vadásztársaság szemestakarmányt is ad. Döntően árpát és kukoricát helyez ki a vadnak, de arányait tekintve jobban az árpa dominál. Persze a szarvas mellett odajut a félénkebb őz is és madárvilág is, és más emlősök is fel-felbukkannak.

Ne maradj le a mezőgazdaság legfontosabb híreiről! Kövesd az Agro Jager Newst a Facebookon is! Kattints a képre!

A legnagyobb feladat azonban, hogy olyan helyekre is bejussunk, ahová az őszi esőzések, a téli hónapok alatt lehetetlen lenne. Így sem egyszerű, mert szűk helyeken a homlokrakodós traktorokkal nehéz lenne forogni, de az összkerék-meghajtású terepes, darus teherautóval be tudunk jutni.

Bélusvölgye Vadásztársaság: a vályúkba csak néhány napra elegendő szemestakarmány kerül. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

Amit csak lehet, felhordunk ilyenkor a hegyre és azt télen, szakaszosan adagoljuk ki. Télen már terepjáróval jutok csak ki, de hogy fent lesz a takarmány, az nagy könnyebbség lesz – ezt mutatja az előző évek gyakorlata is. Egyedi tervezésű, kivitelezésű nagyvadetetőinkben talpán várják a bálák a bontást és addigra már a vad is körül-körüljárja.

Talpalás után kerül a helyére a körbála a Bélusvölgye Vadásztársaság területén. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

Vannak olyan vályúink is, hogy azokba csak annyi termény jut, ami 2-3 nap alatt elfogy. Egyrészt, hogy ne habzsolja be a vad és mi is lássuk, mennyi fogy, másrészt nem romlik meg.

A cukorrépa etetését meghálálja a vad, amely nemcsak az aszályos hetekben, de a téli, hideg hónapokban is fontos kiegészítője a vadtakarmányoknak. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

A széna mellett kedvezünk még a különféle nyaló sókkal. Vitaminokkal, nyomelemekkel gazdagítottat vásárolunk és minden gondoskodásunk, odafigyelésünk lassan, lassan meghozta az eredményeket és elmondhatjuk, hogy sűrűbbek a trófeáink. Erre már a kormányhivatalban is felfigyeltek, ami mögött azonban a vadgazdálkodás minden eleme ott áll. Nem lehet egyet-egyet kiemelni. Többször bebizonyosodott, hogy ránézésére kevesebbet, miközben a mérlegen többet mutatott egy-egy agancs.

Számos etető található a Bélusvölgye Vadásztársaság területén. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

Tényszerűen ez mit jelent? Csak annyit, hogy két évre visszamenőleg, vármegyei rekordokat adott az erdő. Esett egy 13,30 kilogrammos gímbika, 237,17 CIC ponttal, amelynek három évre visszamenően megleltük az agancsait.

Jobbról Oravecz Attila és vendége a Bélusvölgye Vadásztársaság területén. Forrás: Oravecz Attila / Agro Jager

Ám mindez nem érne semmit, ha a szakirányítás mellett a tagság ne vállalná magáénak a közös célt és arról is kell beszélni, hogy nálunk az etető mellett nyugodtan ehet, táplálkozhat a vad, mert ott semmiféle vadászat nem lehet. Ez azt jelenti, hogy van olyan hely a területen, ahol háborítatlanul töltheti az idejét a szarvas – tájékoztatta az időszaki vadgazdálkodási munkák alatt Oravecz Attila, a Bélusvölgye Vadásztársaság hivatásos vadásza az Agro Jagert.

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M., lapigazgató
Fotó: Oravecz Attila

Garabuczi Zoltán, augusztus elején őzbakra vadászott. Élményeit megosztotta lapunkkal:

Kedves olvasók! Engedjétek meg, hogy megosszam veletek, 2024 évi bakvadászataimnak harmadik történetét, mely, mint ígértem, a bedői szellembak fiáról, valamint egy szép süldőróka elejtéséről szól.

2024. augusztus 4. vadászház

Az augusztusi forróság mindenre kihatott, nem kímélve embert, földet, állatot egyaránt. A mai találkozót 18.30-ra beszéltük meg, mert a hőmérő még ekkor is 35 fok körüli értékeket mutatott. Ahogy telnek a hónapok, egyre jobban kovácsolódunk össze kísérőmmel és új fegyveremmel is. Amikor a bemutató videókat néztem, nemrég beszerzett kis lyukasztómról, nem akartam hinni a szememnek, hogy szószerint lyukba-lyukat lő. Aztán a sors úgy hozta, hogy kedvenc fegyverboltomban, a Puskásban, egy 243 win kaliberben  Meopta világítópontos optikával, egy szépséges M18 volt a kirakatban, antracit tussal. Egy Afrikába utazó vadásztárs vette 2023-ban, de nem sok lövés hagyta el a fegyver csövét. Szerettem volna régóta egy igazi esőpuskát, melynek jöhet a sár, a víz, megfelelő karbantartás mellett gyakorlatilag nyűhetetlen darabok. Persze, hogy kezembe vettem. Néztem, néztem, szinte tökéletesen feküdt a vállgödrömben, az optika tűéles képet mutatott…hát igen.. mérlegelni kezdtem..

De gyakorlatilag csak a horgászfelszerelésem volt, ami beáldozható lenne, meg hát sokba is kerül, de amikor meghallottam, hogy a fegyver alkuképes, úgy döntöttem, teszek egy próbát. Meghirdettem a pecafelszerelésem, aztán ha elviszik,  meg még a puska  meglesz, akkor hátha szert tehetek erre a szolid kis műremekre. Mondanom sem kell, két hét múlva persze, hogy ott álltam a kirakat előtt, majd még két hét után már a rendőrségen kuporogtam vele, az átírást várva. Alig vártam a következő fizetést, mint aki meg van babonázva, úgy szaladtam a boltba a lőszerért. Na, most már vadászhatunk –  gondoltam magamban. Okulva azonban májusi balszerencsés kezdésemből, most az első utam a lőtérre vezetett, ahol az első két lövés után majd leesett az állam. ” Ez tényleg lyukba lyukat lő”, nem volt kamu az 1 moás lőkép. Fantasztikus élményt nyújt a fegyver. A zárdugattyú kezdetben kicsit karcosan járt, de pár lövés után szépen besimult, de ezt betudtam a fegyver újszerű állapotának.

No, de vissza is kanyarodok augusztus 4.-ére , mert gondolom, nem a puskavásárlásról szeretnétek olvasni.  Miután bekentem magam a magyar vegyipar csodálatos találmányaival, kaján vigyorral nyugtáztam, hogy a szúnyoghadsereg elleni csatát, ma, remélhetőleg, megint én nyertem.  Olyan meleg volt, csak úgy szakadt rólam a víz, a vadászház parkolójában, szinte mintha egy oázisba érkeztem volna, annyira kellemesen esett a hűst adó fák árnyéka.

Pihegtem is, mint a tömött kacsa, mielőtt nekiindultunk volna. Aztán ing felgyűrve, kalap a fejre, puska a kocsiba és hajrá, megcsúfolásaim színhelyére, a nagy faluszéli legelő szélére, ahol szellembakom territóriuma volt. Odafelé menet, a legelőn már messziről kiszúrtunk egy bakot, kísérőm, keresőn keresztül bírálta, majd megszólalt:

– Nézd már! Ugyanolyan, mint a szellembakod, csak egy pár évjárattal fiatalabban – ugratott.

– Persze, biztos a fia – válaszoltam kicsit ironikusan.

De amint megnéztem keresőn keresztül, agancsában tényleg fellelhető volt a hasonlóság. Mivel a műútról beláttunk a legelőre és a nagy tábla lucernásra, de egy sután és egy gidán kívül mást nem láttunk, ezért továbbautóztunk. A két falu között az úton egy nagy szukaróka ugrott keresztül, nem sokkal előttünk. Jani ekkor megint megszólalt:

– Nicsak! Rókamama vacsoráért megy, gondolom, megint az utolsó sor ház portájáról fog elcsenni egy szép kövér tyúkot.

– Gondolom, csak nem a pulit hozza haza vacsorára  – válaszoltam vigyorogva.

A balszerencsés tavasz miatt vegyes érzelmek voltak bennem lőtudásommal kapcsolatban, mert ha az ember hibázik egyszer, az még elmegy, de hogy kétszer , utána meg a fegyver megint csak kétszer mond csütörtököt, az már önbizalom-romboló kicsit. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez az érzés nem kavargott bennem.

Tudom, sok vadásztársam lő jól, néhányan mesteri szinten, főleg ha a vacsoraasztalnál ülve, pár fröccs meg pálinka után eljut a mókásan kifejezve,  “ki hazudik nagyobbat” szintre, és jönnek a sztorik több száz méteres nyaklövésekről, fültőlövésekről és még sorolhatnám.. Jómagam azonban őszintén bevallom, szerintem szép számmal akad hiányos lőtudással rendelkező Nimród is. Közéjük tartozok én is, mert azért valljuk be, az évente ellőtt 1-2-3 doboz lőszer meg sem közelíti azt a mennyiséget, amit a vadőrök, hivatásos vadászok elhasználnak.

Lekanyarodtunk azon a dűlőn, amin rókamama kiugrott és csendesen ereszkedtünk, kocsinkkal befelé a nagy napraforgó- és tengeritáblák közé. Két, lábon álló, tengeri között volt egy széles, hosszú, tárcsázott búzatarló, amit az egy héttel ezelőtti eső jól megáztatott. Félelmetes, hogy elnyelte a vizet a föld. A forróságban, minden poros, száraz, és délibábos. Hirtelen kísérőm megállítja a kocsit, mert kiszúr egy süldőrókát a tábla túlvégén.

-Na, Zoli! Most tesztelheted a lőtudásodat.

A távolság jó 150-170 m közt valahol. Már ugrok is ki a kocsiból. A rudi szép lassan poroszkálva halad, még nem szúrta ki a kocsit. Feltámasztok a motorháztetőn és kicsit elélövök, majd gyorsan új lőszer a töltényűrbe és duplázok. Hallani a becsapódást. A róka oldalazva elugrik a tengeribe. Erre kísérőm megszólal.

– Na, gyere! Nézzük meg a rókádat!

Lassan megtaláljuk a rálövés helyét és bizony ott a vér. Majd a tábla széléhez megyünk, ahol a tengeriszárakon látszik a kenés, ahogy a rudi beugrott, majd megtaláljuk őkelmét is. Nagyon megörülök. Két okból is: idén ez volt az első rókám, másrészt halványuló önbizalmam, egy kicsit visszanyertem lőtudásommal kapcsolatban. Nem nemes  vad, de én mégis meghatódva térdelek mellé egy fotó erejéig, mert ugyanolyan izgalmat okozott elejtése a zsigereimben. Mozgó róka, 150 feletti távról, q..vajó ez a puska –  morfondírozok magamban.

Kísérőm pár pillanatig nem szól, mert látja meghatódottságomat és örömömet, majd lassan tovább indulunk, mert lassan abban az időben járunk, amikor hőn áhított szellembakom meg szokta mutatni magát. Kis idő múlva már rókás élményekkel gazdagodva, a faluszéli legelőn cserkelünk a lucernás felé. Lassan haladunk, elől Jani, utána jómagam. Egy szajkó viszi hírünket, hogy épp miben sántikálunk, de mi megfontoltan, lassan, lépésről lépésre haladunk egyre beljebb és beljebb, figyelve minden léptünkre, nehogy egy ág reccsenése, felfedje kilétünket. Az augusztusi forróság közben enged szorításából, lágy fuvallat, okoz kellemes felfrissülést mindkettőnknek. Megörülünk, a szelünk is jó, már csak Diana kell, hogy kegyeibe fogadjon ismét. Titkon azonban már nagyon boldog voltam az elejtett róka miatt.

A lucernáshoz érve csendesen telepedtünk le a villanyoszlop tövébe. Ekkor már mozdult a vad, körülbelül 7-8 őzet számoltunk a messzeségben. Voltak suták, két jó bak és gida is, a friss lucernahajtások hoztak nekik enyhülést, ezért zavartalanul csipegették, szemezgették, de mi csak gyönyörködtünk, hogy kicsitől a nagyig, mindenkit kicsalogatott  a lemenő nap közeledte.

A mi öregurunk csak  nem akarta mutatni magát….. Az idő egyre csak fogyott, mikor, – igaz már a nász vége felé jártunk – de csak hívni kezdtünk. Ekkor láss csodát, az előttünk lévő gazos kökényesből, ami a köztünk és a lucernaföld között terült el, kidugta a fejét .. Ott volt.. a szellembak… Szinte a lélegzetem is elállt, de jobban nem mutatta magát. Furfangos vén dalia volt, aki, mivel idén is többször találkozott velünk és szándékunkkal, többet nem mutatott magából..Megint hívtuk. Buttolónk olyan vágyakozó sutahangon szólalt meg, hogy még a tábla végében lévő két bak is közeledni kezdett, de a szellembak csak egy gőgös riasztással nyugtázta, hogy a szerelem elmúlt, ő bizony nem fog többet mutatni magából..Végleg eltűnt. Hosszú percek teltek el. A tábla végéből a két bak egyre csak közeledett, ahogyan a fényváltás is.., ami vadászatunk végét sejtette..

-Na, még egy utolsót sípolok – szólalt meg kísérőm.

Bal oldalról, a bokrosból, ekkor ágreccsenésre leszünk figyelmesek. Valami jön, egyre csak közeledik. Egy szarka röppen ki a sűrűből, majd nemsokára egy idei gida emelkedik ki előttünk a gazból és a hang irányába fordul. Körülbelül 15 méterre feküdt előttünk, de eddig meg sem moccant, teljesen beleolvadt a kiégett, száraz fűbe. Lassan fordulunk a hang irányába és mikor a lőbotot is fordítjuk, megpillantjuk a szellembak fiát. Jön a hívásra, mint ha egy mézes madzagot húztak volna előtte el. Már 80 méter körül van tőlünk, mikor kirajzolódik teste és a kökényes szélén megáll. A gida elkezd közeledni felé, ez eltereli figyelmét. Mérlegelem a helyzetet, majd feltámasztom a kis M18-ast a lőbotra, de csak nézem. Ott áll előttem. Látom kis satnya, de mégis tetszetős fejdíszét.

-Ezt ki kéne venni az állományból.

-Nézd! Tényleg olyan az agancsa, csak kicsiben, mint a szellembaknak. Lehet, tényleg a fia lehet?

– Valószínű, de tényleg örök közepes, gyenge testalkatú. Tényleg ki kéne venni. Lődd meg!!

Ekkor előrenyomom a biztosítót, ujjam lassan átdugom a sátorvason, nagy levegő, benttart  és megfontoltan  elengedem a lövést. Szívlövés. A bak felemelkedik, elugrik, majd elterül. Jani hagyott, hogy én vegyem birtokba. Nagyon nagy az örömöm, közelről meglátván agancsát. Tényleg a szellembak kicsinyített mása.

– Nézd meg! Dupla szerencse! Csak kegyes volt hozzád megint Diana. Rókát is kaptál és a szellembak is, habár megint megviccelt, de csak elküldte neked a fiát. Érdemes volt a rekkenő hőségben cserkelni, itt várakozni a villanyoszlop tövében megint.

Ekkor egy közeli kökénybokorról töretet vágott, egyet utolsó falatnak, egyet a sebre és ünnepélyesen egyet átadott, gratulálva az elejtéshez, amit meghatódva nagy örömmel fogadtam és tűztem kalapom mellé. Fél szemmel sandán a kökénybokorra pillantva, ahol a szellembakot utoljára láttam..

Na, majd jövőre, ha már idén nem lettél az enyém, futott át agyamon a gondolat. Így zárultak idei őzbakvadászataim a Hajdúságban. Hamarosan újra jelentkezem Tiszadobról, ahol dámbika- és tarvadvadászatra invitállak benneteket. Egy biztos: a történet megint csak kalandosra sikeredik. Addig is…..

Tisztelet a vadnak, üdv a vadásznak!

Írta és fényképezte: Garabuczi Zoltán

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre