Az idény első bikájához riasztották a Nógrád vármegyei utánkeresőt, Figura Ákost, aki ebben az évben a 15. idényét kezdi meg a kutyái nyomában, vállán a puskájával, hogy úttalan, öreg váltókon terítékre hozza a sebzett vadat. Szeptember 1-én megcsörrent a telefonja. Régi hang szólt bele. Tudta, hogy miért hívják, tudták, miért őt keresik. Hát elkezdődött a 2023-as szarvasbőgés is…

Északon egy kicsit mindig később kezdődik a bőgés, vág bele Figura Ákos. Nógrád vármegyében, ha már bőgnek is a bikák, azért szeptember elején jobban inkább sötétedés után szólalnak meg az erdők mélyéből s mire megvirrad, elcsendesednek az erdők, ahogyan a vadgazda is tette augusztusban.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Szeptember elsején tarvadakkal látták ezt a bikát. Bőgött, terelgette a teheneket és a vadőr megkérdezte a vendéget, hogy elejti-e a bikát. Félszavakból megértették egymást, de a rálövés után elugrott. A kísérő felkészültségét jól példázza – mesélte az Agro Jager Newsnak Figura Ákos, hogy úgy látta, a lövés az első láb körül érhette a vadat és ezért még a rálövés helyére se mentek oda! Óriási segítséget kaptunk így tőlük.

Rubival és Tapival felkerekedtünk, de csak délben álltunk rá a csapára. Minden ugyanúgy volt, ahogy telefonban elmondta a barátom és a kutyák könnyen felvették a nyomot. Az elmúlt évben 167 eredményes utánkeresés és Rubi 800 nagyvadja után, Figura Ákos komoly tapasztalatra tett szert, nem különben a kutyája, akivel nap, nap után együtt bújják a  sűrűket.

Hozzátette, hogy egy ilyen gyenge lövés után, ha nem hajtják, pár száz méteren belül a szarvas elfekszik. Ebben bizakodtunk, ezért hajszára engedtem a kutyákat. A szelünk jó volt: ennek ellenére, ahogy megállították, valamit megérezhetett a bika, mert elugrott, de a két kutya pár száz méteren belül újra helyben tartotta. Ott érték be, ott érték utól egy cseres, gyepűrózsás sűrűben.

Hubert, a vadászmanó története Kiskundorozsmán folytatódik. A könyvet fényképre kattintva lehet megrendelni!

Nógrád vármegyében nagyon sokat keresünk – mesélt még Figura Ákos. Balmazújvárostól, Dunaújvárosig, sok száz kilométert is elutazunk, ahol megannyi hivatásos vadászt, vadőrt ismerünk meg, de akármerre is járok, nincs olyan vadőr, aki ne örülne annak, ha a sebző megkérdezi, hogy jöhet-e velünk. Soha nem utasítjuk vissza ezt a kérést, ahogy ennél, az idény első bikájánál sem tettük.

Sok száz vad terítéke felett ott álltunk már a kutyáinkkal, hallgattuk a kürtszót, de annál nincs tisztességesebb, becsületesebb dolog egy vadász életében, ha velünk, a kísérőjével, ott jön a vadász is. Ezt hozza a tisztesség, ezzel tiszteli meg a vadat, bennünket, kísérőjét és a vérebeinket – tájékoztatta az Agro Jager Newst Figura Ákos vérebes utánkereső.

Segítségre van szüksége?

Figura Ákos vérebes utánkereső: +36304859922

 

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fotó: Figura Ákos vérebes utánkereső

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

 

 

Hajdú-Biharból már jelentették, hogy láttak ördöggyűrűket és láttak borító őzbakot is. Igen, így szokott lenni, hogy mindig vannak elsők. Első őzbakok, első suták és első hivatásos vadászok, akik megpillantják, hogy pereg az idő. Vannak, akik csak látják s azok között is vannak olyanok, akik, ha esküt tesznek se hisszük el, mert az olyan ember: hazudik. Ám egy biztos, hogy július derekán járunk s az őzbak napközben is megmutatja magát. Íratlan szabályok sokasága, amit a szokások tartanak életben. Ilyen az is, hogy az ördöggyűrűt taposó őzbakot nincs olyan vadász, aki elejtene..

Az idő lassan lépeget körülöttünk s ha meg is csendesedik és letisztult a víz a Sebes-Körösben, azért ne becsüljük alá, mert azért takarosan folyik odalent a régi-új mederben. Perzsel a nap, forró a levegő, de a folyó vize jéghideg, most érkezik a Váradi hegyekből. A korábban érkezett gólyák fiai már sorban állnak a fészekben s az öreg madarak éppen csak megetetik őket, de már az éjszakát a szomszédos kéményen, lámpavason töltik.

Nyár derekán járunk és a kaszálókon mindenfelé kaszálnak. Gazdag a határ s a kukorica is sok helyen csaknem égig ér. Gőzös, fülledt, párás, nehéz levegő érkezik az estékkel és a földek között az enyhülést csak az éjszaka hozza el.

Bár rövidülnek már a nappalok, de berobbant a nyár – azt hisszük örökké tart. Csak a jószág tudja, hogy hamarosan megfordul az idő, mikor egyszer csak felhangzik a panaszos píííí, pííí. Aki járja a határt, tudja, hogy a harangszó mellett az állatok jelzik legelébb az idő múlását, hiszen azokat nem lehet becsapni. Ha eljön az idő, akkor indulni kell, nincs mire várni…

Az őz nászideje, az üzekedés, nyár derekára tehető. Hol később, hol hamarabb kezdődik, miközben az egyik évben erősebb, míg a másikban gyengébb. Néha elég belefújni a sípba és nyomban ugrik, máskor egy félhangra is a sűrűbe vált az őzbak s csak a színéről tudjuk, hogy az lehetett. Nincs ebben semmi állandó, nincs benne semmi megrendelhető, megvásárolható. Nem elég a tudás. Nem elég. A szerencse is kell, azt hiszem ezért is rajongunk ennyire az őzért, mert ha létezik vadászat, akkor ezek már tényleg az igazi, nagybetűs cserkelések. Síppal, egyedül, odakint, amikor nem lehet elvárás senkitől, hogy megszólal a puskám vagy éppen hallgat és titkolom, hogy mit láttam az erdőn…

Magyarországon az elmúlt években jelentősen megváltozott az őzbak vadászata és a külföldi vendégek mellett jelentős ma már a magyar vendég, a belföldi értékesítés is, miközben a tavaszi vadászattal szemben a nyári, az üzekedésben elejtett őzbakok száma megugrott.

A vadásztatás most sokkal nehezebb, hiszen ekkorra, éppen csak a dűlőutak, egy-egy tarló, legelők adhatnak esélyt, hogy szem elé kerülhessen az őzbak. Ám a sokszor pillanatok, szemvillanás alatt elénk ugró őzbakot elbírálni – nagy felelősség. Előfordul, hogy 10 méterre rohan hozzánk s akkor kell eldönteni, hogy elejthető vagy egy ígéretes kisbak? S volt már, hogy összenéztünk mi is, miután megállt előttünk, hogy: azt hittem nekünk jön!

A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Ez a „szerelmes” időszak, mikor az őzbak bolondja a sutának, mikor a gida vészsirámjára nemcsak a suta, hanem az őzbak is ugrik, azonban veszélyes időszaka a közlekedésben résztvevőknek is.

Mondhatjuk, hogy a hajnali és a szürkületi időszakok, fokozott figyelmet követelnek meg a közúti forgalom részéről. Az őz kapcsán július 15. és augusztus 15. között napközben is számítanunk kell arra, hogy őz ugorhat elénk!

Különösen igaz ez az alföldi megyékre, Csongrád-Csanád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Bács-Kiskun, Pest Vármegyékre, de a Dunántúlon autózóknak is ügyelniük kell, annak ellenére, hogy az aranysakál terjedése miatt egyes vadászterületeken már alig vadásszák az őzet, mert vannak már olyan társaságok, ahol lassan teljesen eltűnik.

Az őz szaporodási időszaka tehát elkezdődött és egyben megindultak az egyik legnehezebb és legtöbb felkészülést, gyakorlatot igénylő vadászatok is. Mi, vadászok, tudjuk, hogy a siker, az eredmény nem számokban mérhető, mert ’iszen egy jó strófa, egy szépen szóló őzsípra úgy vigyáz az ember, hogy azt kölcsön nem adná senkinek. Ott rejtegetjük a polcon és azt nem is illik elkérni – amolyan régi regula ez is. Jóbarátunkat ne hozzuk ilyen helyzetbe. Az üzekedés semmiféle más vadászathoz nem hasonlítható. Aki teheti, próbálja ki és meglepődhetünk azon is, hogy olyan helyt is bújnak elő őzek, ahol addig sose látott senki…

Írta és fényképezte: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.

A látványos és vad hegyvidék Kazahsztán keleti és délkeleti részén a hegyi vadászok paradicsoma. Különösen az argali, a kőszáli kecske és a maralszarvas vadászata vonzó számukra. Az orosz és kínai határ mentén emelkedő Altaj, valamint a kirgiz és Kínai határ térségében a Tien san a legmagasabbra nyúló hegység. Az ország legmagasabb csúcsa Han Tengri 7010 m. De még a Tien sannak a régi fővároshoz, Almatihoz közeli előhegyei sem mondhatók alacsonynak, a Kara-tau és az Alatau 3000 méteren felüli csúcsai is csak nehezen hódíthatók meg. Az itt élő erős maralállomány is gyakorlatilag hegyi vadnak számít.

Számos vadásztatató vállalkozás is működik az országban, de mi most egyikkel sem álltunk kapcsolatban, mert ez a tavasz végi utam alapvetően nem a vadászatról, hanem sokkal inkább a fotózásról és a természeti értékek megismeréséről szólt.

Az egykori Szovjetunió tagköztársasága 1991-ben nyilvánította ki függetlenségét Kazah Köztársaság néven, és az új állam azóta is nagy erőfeszítéseket tesz a természeti értékek megóvásáért. 15, részben korábbi, részben már újabb alapítású nemzeti park és 10, úgynevezett természeti rezervátum működik országszerte, amelyek közül a legtöbb mégis ebben a keleti, hegyvidéki országrészben található.

Elsődleges feladatuk a rendkívül gazdag és sokhelyütt még érintetlen ökoszisztéma megőrzése, de ugyancsak cél, hogy minél többen megismerhessék ezeket a természeti értékeket, látványosságokat, ezért számos turistaközpontot alakítottak ki, ahol az érdeklődők biztonságosan és az élővilág sérelme nélkül közel kerülhetnek a különleges állatokhoz, növényekhez, geológia képződményekhez.

Már írásom előző részében ( Szerk.: A cikket itt lehet elérni ) is említett területen érintettük az egyik rezervátumot, annak is a sorompóval lezárt, csak külön engedéllyel látogatható részét, amely főleg egyedülálló növényvilágáról nevezetes, de az örök hó birodalmában, a sziklás meredélyeken előfordul a hópárduc is, amelynek fő zsákmánya a hegyi vad fiatal egyedei.

Következő utunk a Kolsaj-tavak Nemzeti Parkba vezetett, amely a kristálytiszta vizű hegyi tavak, tengerszemek védelmére alakult. A látogatók csak a park bejáratáig hajthatnak autóval, és onnan már csak a kijelölt (és jól kiépített) turistautakon közlekedhetnek gyalog vagy a nemzeti park kisvasútjával.

A tavak menti erdők számos ragadozómadár-faj költőhelye. Kazah mértékkel innen nem esik messze, azaz kb. 100 kilométerre terül el az ország legismertebb és leglátványosabb földtani képződménye, a Charyn folyó völgye, azaz a Charyn-kanyon, amely szintén nemzeti park. Sokan azok közül, akiknek már volt szerencséje bejárni az Egyesült Államokban a Colorado folyó híres kanyonját, és itt is vették a fáradságot, hogy megismerjék ezt a lélegzetelállító szurdokvölgyrendszert, állítják, a kazah kanyon még vadabb, szerteágazóbb. Látványa felejthetetlen élmény volt számunkra is, bár erőnlétünkből csak a felső panorámaút végigjárására futotta.

Almati, a régi főváros megismerésére szántuk a következő napot. Az ősök nem véletlenül alapították a ma már Budapesthez hasonló nagyságú települést itt, szinte az ország délkeleti csücskében, mivel a terület fekvése, éghajlata kellemesebb, mint bárhol másutt. A mai napig Almati számít Kazahsztán szellemi, kulturális és gazdasági, kereskedelmi központjának. A legtöbb nemzetközi légijárat és turista is ide érkezik, nem pedig a hasonló nagyságú fővárosba, Asztanába.

A hegyek, dombok karéjában fekvő város magasan kiépített kilátópontjára, szabadidő-központjához kötélvasút visz fel, ahonnan belátjuk az egész települést és tágabb környezetét is. Kérésemre ellátogattunk Almati botanikus kertjébe, ahol 108 hektáron csodálható meg a hatalmas ország olyannyira eltérő régióinak jellemző növényzete, és ízelítőt kaphatunk a világ valamennyi földrészének flórájából. Azon mindenesetre meglepődtem, hogy a hatalmas központi díszmedencében eredetileg Indiában honos madarak, pásztormejnók fürödtek, ami napjainkban a leggyorsabban terjeszkedő madárfaj; immár Ausztráliától Dél-Afrikáig megfigyelhető, s lám, példányai már feltűntek itt, Közép-Ázsiában is. Ezek után nem lenne meglepő, ha hamarosan hazánkban is megjelennének.

Utunk első része ezzel véget ért, elbúcsúztunk kazah vendéglátóinktól, és egy félnapos, egész éjszakán át tartó vonatozás után Asztanába érkeztünk, ahol testvérem és családja vendége voltam.

A fővárosban és környékén Kazahsztán teljesen más arcát mutatta, mint a keleti hegyvidéken. Maga a város mondhatni a semmi közepén, azaz a végtelen, száraz, szeles, hideg sztyeppén épült. Az 1950-es, 60-as években, a sztálini és hruscsovi gigantomán politika túlkapása volt a terméketlen szűzföldek feltörése és művelésbe vonása, ami egy idő után csúfos kudarcba fulladt, de az itt mesterségesen létrehozott nagyváros megmaradt, sőt a mai napig, költséget nem kímélve fejlesztik, a hírek szerint el akarják érni a két és félmilliós lakosságszámot, annak ellenére, hogy az infrastruktúra nem tud lépést tartani a fejlesztéssel: nincs elég víz, és a csatornázás sem megoldott. A város Isim nevű kis folyója messze nem szállít elég vizet a térségbe, és hiába a víztározók sora, a szegényes csapadékból sem sok jut bele.

Sajnos Kazahsztánban nem ismeretlenek a környezeti katasztrófák. Délen az Aral-tó, amit Aral-tengernek is neveztek, gyakorlatilag kiszáradt, mivel az azt tápláló két folyó, az üzbegisztáni Amu-darja és a kazahsztáni Szir-darja vizét teljes egészében a sivatagban létesített gyapotföldek öntözésére használták fel. Még a szovjet időkben az Aral-tó egyik szigetén létesített atomtemető (radioaktív hulladékot tároló telep) környéke is szárazra és ebek harmincadjára került, a radioaktív port meg messze hordja a szél… Szintén a szovjet időkben az északkelet-kazahsztáni Szemipalatyinszk (ma Szemej) nevű város körzetében csaknem 500 kísérleti atomrobbantást végeztek, közülük több mint százat a felszín fölött, és csak a közvetlen közelből telepítették ki a lakosságot. Hatalmas területen ezért a mai napig katasztrofálisan magas a radioaktív sugárzás.

Kazahsztán rendkívül gazdag ásványi kincsekben: olajban, földgázban, fémércekben. A világon itt termelik ki a legtöbb uránércet, és réztermelésük is kiemelkedő. A szovjet időkben nem sokat törődtek a nehézipar hulladékával, aminek jó része a földbe, vízbe, levegőbe került, és a hatalmas erőfeszítések ellenére, a mai napig kísért a múlt.

Ezzel együtt is Asztana belvárosa, lakó- és középületei, bevásárlóközpontjai világszínvonalúak. Szépek a gyakorlatilag évente újratelepített parkok, szélesek az utak, megfelelő a tömegközlekedés, olcsó és kitűnően szervezett a taxiszolgáltatás, az internet, gyakorlatilag készpénzmentes a vásárlás, még a piaci kofáknak is egy mobilapplikáció használatával lehet fizetni. Meglátszik, hogy ide áramlik az ország nemzeti jövedelmének jó része. A hosszú, hat-hét hónapon át tartó télen azonban a mínusz 30-40 fokban és a magas épületek között viharossá fokozódó szélben jobb, ha az ember ki sem dugja az orrát a lakásból.

Ezekben a napokban számomra a legcsábítóbb és legemlékezetesebb program a környező puszták bejárása, a látszólag céltalan bolyongás volt terepjáróval a jobb esetben murvás, de inkább földutakon, ahol a pásztorok járnak csak az állataikkal, és létesítenek kisebb itatótavakat a jószágnak az enyhén hullámos terepen.

Itt lehetett legnagyobb eséllyel megfigyelni a puszta vad állatvilágát, főleg madarakat. A vadászok a sztyeppén farkasra, golyvás antilopra és sokféle apróvadra, no meg mormotára vadásznak. Igaz, nem ugyanarra a fajra, amit a hegyek között láttunk; errefelé a pusztai vagy bobák mormota (Marmota bobak) él.

Emlékezetes utamról több átszállással, nagy kerülővel, de végül szerencsésen visszaérkeztem Budapestre.

Írta és fényképezte: Gyenge László