A hajnal már messze Törökszentmiklós után ért csak utol, s egyik pillanatról a másikra azt vette észre az ember, hogy világosodik. Sok, magányos kilométer van már mögöttem, mögöttünk, s ahogy településről, településre érünk, az ablakot lehúzva Ottokár, a német vizslám nagyokat szippant és rám, rám néz, hogy erre még nem jártunk. De én már jártam, tudom, hogy merre, tudom, hogy hova tartunk. Én tudom, te majd jössz velem és régi utakat koptatunk, olyan régieket, hogy abba belegondolni is nehezére esik az embernek, mert ez a régi sóút nagyon öreg ám, ez itt, a Kakat mentén. Hol másutt lennénk, mint a Református Tiszántúlon. Mögöttünk Szolnok, előttünk Debrecen, de mi most Bánhalmától nem megyünk tovább…

Gyülekező a Középtiszai Vadásztársaság Bánhalmai Vadászházában. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Arra Szolnok, amarra Karcag, azontúl Debrecen, emide Kenderes, arra meg Kisújszállás – mutatja Bóta János, a Középtiszai Vadásztársaság elnöke, mikor megérkezünk a kisújszállási és a karcagi vadásztársaságok határaihoz. Túl vagyunk már a formaságokon, vállunkon puska, a zsebekben töltény és az öveken kések lógnak. Mindenkinek más, de mindenkinek valami miatt kedves, azért hozza magával. A csatornákban víz s ha úgy látná, aki megáll mellette, hogy áll, lassan-lassan mozog ám benne. Semmi sem biztos annyira, mint a változás. Arra mindig lehet számítani, arra mindig lehet alapozni, ahogyan forog az idő és ahogyan forog felettünk a liba. Lőhető, ha úgy látom, akkor fogjak rendesen elé s annak a libának, akkor le kell jönnie – teszi hozzá egy karcagi vadász. Meg úgy van az, hogy amit a Jóisten neked szánt, az a tied lesz, amék meg csak hallatja a hangját, azt úgy se éred utól, meg nem is szabad érte futni. No, meg van az úgy, s jobban úgy van, hogy akkor lesz a tied, amikor nem is számítol rá…Látod, mi a tölgyesben lőttük három hete – meg is írtátok. Azt is Támár Zoli – teszem hozzá.

Téli utakon, kint, valahol a Hortobágy nyugati peremén. Kisújszállás és Bánhalma között. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A vadászház benn áll Bánhalmán. Két utcás, ami azt jelenti, hogy hátul bejárunk az autóval, elől meg tiszta cipővel a járdán is be lehet jönni. Szokás ám és ilyen helyt, ahol gazdálkodtak az emberek, hogy a módos porták két utcások voltak. Igen nagy szeme volt az ilyen portának, hiszen hátul a jószággal, a szállítással járó munka, piszok úgy ment el, hogy elől, vagy fent a háznál, tisztaság maradt. Errefelé, ha megesőzik az idő, sár van és a járdának, az útnak nagy az értéke. Víz itt mindig is sok volt és ez ma sem változott meg, különösen nem ebben az évben, amikor az őszön igen sok eső esett. A terület, a vadászterület szabdalt, megannyi csatorna szeli át, hogy meg lehessen művelni a földet, mert, ha a vizeket nem engedik le, akkor itt nem igen lehetne termelni s mutatja az is, hogy szeret itt összegyűlni a víz, mert megannyi halastó, Kisújszállás felé hazánk legnagyobb és mondhatjuk, egyetlen rizsföldjei nyújtózkodnak el, ami persze a vízivad számára, a mindenféle gázlómadárnak maga a földi paradicsom és persze a vadászoknak is. Ám, hogy az is maradjon, itt, a Középtiszai Vadásztársaság vendéget nem fogad. A területet feleslegesen nem háborgatják, de aki itthon lakik, van ideje kijárni s ha a szerencséje is úgy hozza, akkor az asztalra egy-egy liba is kerül…

Támár Zoltán, kunhegyesi barátom kínálja a friss túrós rétest. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Lelkemre kötötték, hogy nehogy megálljak reggelizni, mert majd kint indulás előtt friss pogácsával, rétessel, miegymással várnak. Amit csak szeretnél s ami igaz, az igaz, volt annyi, hogy az egész tagság csak válogatta. Nem is vagytok éhesek – szólt oda az elnök, de azért kopott, fogyott a nagy ládából a mindenféle pékáru.

Összeszaladtak a vizek a határban.. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Már, már odáig jutottunk, hogy mehetnénk vadászni is, amikor megcsörrent a telefon és a Kisújszállási Rendőrkapitányság ügyeletvezetője jelentkezett be.

• Legyenek kedvesek megállni és bevárni a járőröket, mert ellenőrzést tartanak!

Támár Zoltán ki se hagyhatta volna, hogy ne mondjon valamit:

• Na, akkor reggelizünk csak tovább – és már nyitotta is a csomagtartót, hogy újra elővegyék a péksüteményeket.

Ha jó idő lett volna, akkor itt az egyik dűlőn is megközelíthettek volna bennünket, de most fel kellett menni Kenderesről Bánhalma felé és a régi Horthy-féle vadászkastély mellett hosszan, hosszan vissza Kisújszállás fölé visszakanyarodni. Egy jó szemű juhászgyerek aztán megszólal:

• Jönnek már!

Itt vannak! Megérkeztek a kisújszállási rendőrök!  Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Magam a belső zsebbe nyúltam az okmányokért, de ahogy körbenéztem, nem igen mozdult meg senki s ahogy kilépek az útra a távolban, de igencsak a távolban egy lámpafényt pillantok meg, ami olyan messze volt, hogy a két fényszóró egynek tűnt. Na’iszen, mint a régi időkben s ha bár autóval jöttek, így is beletelt vagy 7-8 percbe, míg ide leértek hozzánk. Na, hátha még gyalogszerrel jöttek volna, néhány órába beletelik, annyi szent, mint a régi időkben, csak annyi különbséggel, hogy mi tudtuk milyen szándékkal jönnek felénk, ami még nem is olyan régen még nem is volt olyan egyértelmű… Egy, egy jókedélyű helyi vadász hozzáteszi, hogy foghattunk volna egy kört, legalább nem mentek volna üres kézzel haza, mire a másik megszólal, hogy aztán a kapitányságon fognak kopasztani? Legalább esznek azok is egy jót! Ne féltsed te azokat! Tudnak Kisújszálláson is főzni. Még szerencse, mert akkor mindig idejárnának. Így és így mókázik a csapat, teheti, rendben vannak a papírok, rendben vannak a puskák. Csak az elnök koncentrál, mert ahhoz, hogy jóízű maradjon a vadászat, pontos, precíz nyilvántartásnak kell lenni, amivel persze nincs gond, de a rendőrség, az a rendőrség és az errefelé való népek tisztelik az egyenruhát.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Az itteni ember ma is, ha tiszta, becsületes tekintetű is, de a szeme szúr és éles. Titkolni, főleg takargatni valója nincs, s bizonyos az is, hogy nem is a félős emberek vidéke ez s ami, vagy aki mellett egyszer leteszi a nevét, azon nehezen változtat. Csak, ha úgy hozza a sor, akkor elengedi s magában rágódik, emészti a másik árulása, mert csak akkor áll fel, ha elárulják. Ha békülésre kerülne az ügy – ami ritkaság – nem veti meg magát, de alkalomadtán számítson mindenki arra, hogy odaveti, hogy: „pedig azt hittem, hogy a barátom vagy!”. Ha ki is egyenesítik, kikalapálják, az ilyen fajta dolog már többet nem segít, mert csak-csak eszébe jut: a régi bűnnek hosszú az árnyéka. Senki nem felejt és nem bocsát meg erre sem, amolyan református szokás ez és csak annak idegen, aki nem itt nőtt fel, aki nem a Tiszántúlról való. Csak az nem érti…

Igazoltatás: aki végzett, álljon a másik oldalra!  Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A múlt héten nálunk már többedjére oldalaztunk Ottokárral. Itt megint másként kell dolgozni a kutyával, mint a hajtásderékban s valaki szereti, valaki nem, de jó kutyával igencsak kedvezni lehet a leállóknak és bent azoknak, akik a sűrűben küszködnek, miközben a rendőrök meg már messze járnak. Valaki megszólal odabentről, hogy ezek aztán nem nagyolták el! Nekem még a puskám számát is összevetették! – hallik ki a hajtásderékból a diskurzus.

Bóta János elnök: a nyilvántartás pontos, naprakész! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Annak, aki oldalazó vadász, még udvariasabbnak kell lennie, mint általában. A kutyát sem engedhetjük be a hajtás elé, csak inkább erre kifelé. Belőni? Belőni, egyáltalán nem szabad, mert itt nem az a feladata a szárnyvezetőnek.

• Melyik csatorna ez Zoli?
• A „Harminchetes”! Így már tudod, ugye?
• Persze, teljesen képben vagyok komám!

S hogy fülel a hajtás mi sem bizonyítja jobban, hogy valaki felnevetett. No’iszen, honnan is tudhatnám s hogy még ráadásul száma is van, így aztán tényleg fogalmam sincs.

Az intézkedés végén Támár Zoltán a vadászházba telefonál: később érünk be, de igen, minden rendben volt! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Arra jobbra egy tanya áll és egy élelmes nyúl szó szerint átbaktat előttünk egy kis hídon, aztán eltűnik a szántásban. Ottokár csak nézi, ahogyan én is, mert, ha egy picit előrébb lettünk volna…de a csak megpróbáljuk, hátha ott marad, meg majd a kutya megfogja – nem stílus és nem is volt sohasem az – nálam legalábbis nem, meg ahonnan jöttem ott se. Ottokár egy kicsit nyikorog, s mikor odaérünk felveszi a szagát, de hogy merre tűnt el a nyúl, sem ő, sem én nem tudom. Lövések zaja ér el hozzánk és egy-egy nyúl a kutya láttára vissza-visszafordul. Szépen lezártuk ezt a részt és ha kakas törne kifelé, akkor jó helyen leszünk. Szépen kel is a madár, talán érte, érte lehetne nyúlni, de nem akarok belőni a hajtás elé s mikor őzek tartanak felénk, Ottokárt visszahívom.

Bánhalmai kutyások! Gratulálunk! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Kutyával teljesen más vadászni, teljesen más helyzetek adódnak s az, hogy mozdulatlan az ember, nem jelent sikert, mert a kutya rezdülését észreveszi a vad. Itt nem is az a cél és egy oldalról hátra törő kakasra sütöm el a puskám, amit Támár kolléga, az Agro Jager szerkesztőségének kiadott új FRANCHI 12/76-os puskával, ugyan duplázásra, de terítékre is hoz.

• Ha Pesten vagyok be fogok menni a FROMMER-be és megnézem, milyen puskák vannak még! – kiált felém! Meg elmondom a főnök asszonynak azt is, hogy az összes tesztlőszert ellőttétek, nekem meg nem jutott! De remélem – folytatja – láttad, hogy milyen lövés volt ez?
• Láttam, láttam, hogyne láttam volna! – teszem hozzá.
• Te, hogy nem találtad el?
• Úgy, hogy a jó puska, a FRANCHI nálad van, azzal könnyű! Ezért van nekem kutyám, mert a te fácánodat is idehozta nekem – és ahogy Ottokár visszaér Támár Zoli kakasával, büszkén lengetem neki!

Szabó Miklós kutyája Avar. A négy éves német vizsla vadat áll! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Na, nem sokáig, mert egy kakas robban ki a sűrűből s mikor rendesen kifordul, akkor első lövésemre összecsapja a szárnyait és az előbb emlegetett XXXVII-es csatorna túlpartjára esik. Kapom is a gratulációkat, hiszen valóban messze volt, de mire átérne a kutya felrepül és szemközt a fasorba száll.

Hajtás indul! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

• Érte megyek!
• Ne menjél!
• Megyek, hátha megleljük, meg máskülönben tavalyelőtt ezt a csücsköt hagytuk ki az utolsó hajtásban.
• Az biztos, már a nyulakat se tudtuk vinni…

Ottokár érkezik Támár Zoltán első kakasával! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Zoli felzárkózott, bezárták a szárnyat. Megindulok a szántáson és még az elnök utánam szól:

• Ha van kedved, nyúlászhatok is!

Ottokár repült a szántáson. Igazi jó szántás, amit már megontottak az esők, de hozzá kell tenni, hogy jó időbe esett a szántás is. Az eke szemlátomást jól járt, szépen borított. Ezek már nem a kiskunsági homoktalajok, hanem a nehéz, kötött, tiszántúli földek, amelyek megeszik a gépet vagy az ekét szaggatják szét. Néhány vitának már szem és fültanúj voltam, amikor a homokos talajokon élők állítják, hogy a homok, mennyire megfogja a gépet. Aki azonban nem élte meg, hogy le kell venni egy-egy ekefejet, vagy összébb kell állítani, hogy kisebbeket fogjon egy-egy fej, az nem tudja.

Bóta János a FRANCHI Feeling 12/76-os bockját próbálgatja! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Amikor eldurran az eke, mikor az ekenyak elpukkan, akkorát szól, mintha nagyöbű fegyverrel lőnének. Annyira kötöttek a földek, hogy képes a traktor szétszaggatni a vonószerkezetet s egy-egy gyengébb ekét össze hajtogatnak, ha sokat követel a gépész. Nem véletlen, hogy ezen a vidéken a régi, ágyekéket nem adják el, s ha pár éve ott is áll csak letéve, van úgy, hogy felveszik a rövid ekenyakú öreg ekéket. Ilyenek a régi Fortschritt B200-as ekék is  -tudom, mert nekünk is van egy. Kétségtelen, hogy fogásolni, kilépni, különösen a háromszöges földeken muszáj és aki azokkal tud szántani elmondhatja, hogy teljesítményben semmivel sem kisebb, mint a váltvaforgató ekékkel dolgozni, csak ahhoz aztán tudni kell számolni, barázdolni.

Ha vadászruházat, akkor->EWIDENT Az áruházat a fényképre vagy ide kattintva éred el!

Az emberek, a gazdák mindenfelé zúgolódnak, hiszen szeptember 30-ig nem lehetett szántani, mélyen művelni, sem tarlót, sem egyebet, s mikor eljött a kalászosok vetésideje, olyan munkacsúcsok alakultak ki, hogy alig értek a végére a szántásoknak. Most csak csipkedjük, várjuk a fagyokat, de már messze nem tudunk annyit kiszántani, mint jó időben. Még az a szerencse, hogy a mélyebb területeket sikerült időben felszántani – mondják, beszélik vármegye szerte a gazdák.

Ottokár vissza! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A forgatás nélküli művelés ezeken a földeken egyszerűen lehetetlen s hogy ezt megpróbálták már százszor, de százszor, mi sem bizonyítja jobban, mint a rengeteg tudományos közlemény. Nem a marketingközlemény, ami el szeretne adni, hanem ami a termelést támogatja, de javaslom mindenkinek, hogy próbálja meg a veteményesében, hogy répát, petrezselymet, miegymást hogyan lehet termelni. Egyetlen egy szóval összegezve: lehetetlen. Se krumplit, se répát abban az évben nem kell felszedni s azt a földet nem szereti se a kukorica, se a napraforgó. Kutatóiintézetek sora bizonyította, hogy csak az őszi kalászos alá nem kell szántani, de minden kapás alá szükséges s most magunkra húzunk egy olyan vállalást, ami hátráltatja a magyar gazdálkodást. A tudományos eredményeket csak megfelelően adaptálva, illesztve lehet egy-egy gazdaságba beépíteni, miközben egy-egy kísérletről megannyian tudják, hogy kölcsönkérték ennek és ennek az ekéjét, mert három év után úgy betömörödött a talaj, hogy a többszáz lóerős traktorok széttépték a különféle művelő eszközöket. A magyar körülményekre magyar, hiteles, termelésorientált kutatási eredményekre van szükség. Agrotechnikai megoldásokra, vetésváltásra és a biológiai sokfeleség megőrzésére, de nem művelő eszköz kivonásra.

Hajtás vége! Gratulálunk! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A hajtás fordul. Annak is meg kell, mert nem mehetünk ki a világból. Határai vannak a hajtásoknak, a területeknek és minden másnak is az életben. Egyszer meg kell fordulni, egyszer vissza kell térni. Új sort is csak úgy lehet kezdeni, mikor falazunk, hogy visszatérünk, csak kötésben kell lennie minden egyes téglának. S amíg a leállók felsorakoznak, addigra én is visszaérek a nyárfasorról. Dehogy megyek én körbe. Dehogy. Ahol jöttem, csak nem a nyomomon, hanem idébb. Neki a nagy fának, oda, ahol a többiek állnak. A hajtósor sem jött ki, csak a vadat hozták ki páran, most azt rakta szépen sorba az elnök.

Két hajtás között. Balról Bóta János elnök, középen Támár Zoltán és Pattantyús Gergely. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Barátságos, magas ember és nem rest, ha le kell hajolni – látom én, de látja ezt a tagság is. Sokuknál pedig fiatalabb, de elfogadják. Nem a csendes fajtából való, de nem is harsány. Ha beszél, odafigyelnek rá, ha mások szólnak mellette, figyel. Nem igen vág közbe, de ha nem pászol, azért meg-megszólal, de nem igen kell egyengetni, amit a tagság beszél, mert mondhatjuk úgy is, hogy nagyon „egy követ fú” ez a csapat, egy nyelvet beszél, de a csibészkedés az más…arra vevő mind s jaj, ha egy, ha egy hibázik, már mind azt ugratja. Most például egyet kiszúrtak maguknak, hogy az előbb visszajöttek a rendőrök

• Komám! Itt voltak megint, csak meg akarják nézni azt a puskát még egyszer!
• Nem igaz!
• Mondom, az elnök is megerősíti, a megmondhatója!

Hogy miért került terítékre, azt viszont nem árulják el, de akkor már csörög a telefon.

• Hogy? Hogy mikor érünk be? Úgy kettőkor!

Mindenki hallgat.

• Igen, ott lesz, persze!

Aztán neveti mind, mert előkerül a harmadik, aki csörgette a másikat.

Ha víz, akkor labrador! Gratulálunk! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Így telik a nap. A Magas-árkon haladunk lefelé a Villogónak. Szépen gondozott part, látszik, hogy ahol fontos, hogy a víz járni tudjon, ott levágják a partot és a meder szélét is. Ahol szakadás van, oszlopokat vernek le, értik a dolgukat a vízügyesek, ezzel nincs is baj, meg a vérükben van – ez is.

Át a Magas-árkon, ha nem is látszik, de csendesen mozog a víz… Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Szajkók lármáznak és egy öreg madár csalná ki a többit és előttünk átröppen, még igencsak lőtávon túl és egy nyárfára ül. Onnan beszél, szokatlanul beszél a többinek, de azok nem hallgatnak rá, pedig az öreg tudja, nagyon tudja és a sok okos, a sok fiatal csak hangoskodik, s ágról, ágra lármázzák az erdőt. Már mindenkit tudja, hogy mennyien vannak, hol járnak a szajkók, amikor már nincs tovább és bezárult a kör…

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Vége és az öreg is arrébb röppen, de nem messzire s onnan nézi, hogy micsoda vesztesége lesz a kis családnak, pedig ő megmondta, méltatlankodik még egy kicsit. Aztán az egyik, majd a másik szajkó is aggatékra kerül.

• Ott a nagy nyárfa tövibe! Odaesett! – mondja Támár Zoli.
• Kivisszük komám, kivisszük!

A Kunság, a Nagykunság nem játék, ha sáros lesz a puska, akkor le kell mosni! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Fácán is, nyúl is esik. Őzek is voltak és egy disznó is kitört, végigverte a nádat, aztán valahol kibújt, de nem látta senki, csak hallottuk, aztán jönnek az őzek!

Karácsonyi ajándékot keresel? Kattints a képre és látogass el az Agro Jager webshopjába!

• Ha gondolom… – mondja valaki.
• Gondolni lehet, de nem, köszönöm!
• Miért? A vendégnek mindent lehet! – neveti el az egyik kunhegyesi betyár.
• A vendégjog sok mindent elvisel, de talán nem tenném próbára, jönnék máskor is, ha lehet…
• Lehet, persze, hogy lehet. – érkezik a válasz.
• Az ilyen vendéget szeretjük, aki kíméli a vadat! – vág közbe Támár Zoli!
• Ha nem tudsz lőni, akkor legyen kutyád! – felelem.
• Az már biztos – mondja és kettőnk között, hatalmas robajjal felreppen egy kakas.

Indul a következő hajtás! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Mind a ketten duplázunk s én inkább úgy gondolom, hogy Zoltán barátom lőtte, ő meg úgy, hogy én. Nem igen egyezünk, de jó, akkor legyen az én aggatékomon, de csak hozzáteszem:

• Én se ma kezdtem a vadászatot, Zolikám!
• Az jó, mert akkor ketten vagyunk! – s egy-egy kakassal érünk ki.

Ottokár átrepült a Magas csatornán és került egyet, visszafelé meg egy kakassal jött. Új szokása, hogy nézi az eget is.

Vadászbarátok. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Ezt legutóbb Varga Balázs mesélte nekem, hogy az első kutyája volt ilyen. Nem tudom, hogy honnan tudta, de ha volt, ha legalább egy szem sörét volt benne, akkor utána ment. Valahogy rájött és nem volt elveszett vad – így mesélte nekem is. Meg kéne már ropogtatni a kezét a komádiaknak is, ha innen egy kicsit feljebb mennénk, Karcag előtt, Bucsának lefordulva már hazai vizeken lennék, onnan már a Kis-Sárrét régi, öreg erei kanyarognak. Na, majd este meglátom, hogy merre megyek haza, mert hiszen nekem két hazát is adott a Jóisten s hogy jó-e vagy rossz-e, azt most még nehezen tudom elmondani, mert otthon is és itthon is otthon vagyok…vagy itthon.

“A Nagykunság egy kicsit más. Másabbak az emberek, de nem idegenek. Nekem nem, semmiképpen nem.”

Bóta János elnök új szerzeményével: az Agro Jager sakálos kalapdíszével! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Adventben járunk. Minden egy kicsit csendesebb, mindenki egy kicsit halkabb és a vadászház udvarán a szomszédoknak köszönnek a vadászok. Kürtszó hallik és a teríték körül gyülekeznek a vadászok. Odabent babgulyás rotyog s már kezdődik az ugratás, hogy hús van-e benne. Van, de készülj fel komám, hogy leves lesz, nem pörkölt, de ezt már az elnök is elneveti. Még karácsony előtt találkozunk. Kunhegyesen, odabent a városban, már a második gyertyát gyújtják s az Alföld katedrálisának tartott kéttornyú református templomot most már csak megnézem, annyiszor elmentem már előtte. A kisváros csendes és igazán akkor érti meg az ember, micsoda terek vannak itt is, amikor kiszáll az autóból. Szálljunk ki, álljunk meg, tegyük le egy kicsit a kezünk. Ennek az ideje jött el és ezt tudják itt, Kunhegyesen is. Esés jön és a széllel szembe fordulva nyugatra figyel a megannyi vadlúd. Nem, most nem megyünk ki, nem zavarjuk a vadat tovább….

A Középtiszai Vadásztársaság adventi terítéke előtt. A létszám teljes! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk Kunhegyesről!

Karácsonyi díszben a kunhegyesi református templom, az Alföld katedrálisa. 1200 ülőhellyel és 5000 főt képes befogadni, amellyel hazánk második legnagyobb református temploma Debrecen után! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Írta és fényképezte:

Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. – lapigazgató