Vadászat
A Szentesi Gyermekgyógyászati Klinikáért vadásztak Csongrád-Csanádban – GALÉRIÁVAL
Az országban 43 helyszínen szerveztek jótékonysági vadászatot, amelyből három helyen nagyvadra vadásztak, míg a további helyszíneken apróvadvadászatra várták a vendégeket. Csongrád-Csanád vármegyében Bakson, a Levelényi Földtulajdonosok Vadásztársaságánál, Szegeden pedig két helyszínen, a Dorozsmai József Attila Vadásztársaság területén és a Szegedi Vadásztársaságnál tartottak december 27-én jótékonysági vadászatot. Lapunkat, az Agro Jager Newst, Dr. Szilágyi Bay Péter tulajdonos, lapigazgató képviselte, aki saját vadásztársaságánál, Kiskundorozsmán vett részt a jótékonysági vadászaton. Csányi József, a Dorozsmai József Attila Vadásztársaság elnöke arról tájékoztatott, hogy a vármegyében, a Szentesi Dr. Bugyi István Kórház Gyermekgyógyászati Klinikájának gyűjtöttek.

A híres “giling-galangos” temploma Kiskundorozsmának. Reggel a Keresztelő Szent János templom oldalában. Fotó: Agro Jager
Csányi József, a Dorozsmai József Attila Vadásztársaság elnöke kiemelte, hogy a társaságot Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat ügyvezetője azzal kereste meg, hogy támogassák 2023-ban egy vadászattal az országos programsorozatot. A megkeresést, felterjesztve az intézőbizottságnak és a tagságnak, mindenki egységesen fogadta. A jelentkezők 50 000 Ft-ot ajánlottak fel és a meghirdetés után három nappal a keret betelt. Csányi József hozzátette, hogy külön köszöni az Eperjesi Vadásztársaságnak és a kisteleki Bartucz Tibornak, hogy ugyan a vadászaton nem vettek részt, de a támogatás összegét elutalták a szervezetnek.

Eligazítás a Dorozsmai Vadásztársaság Öreghegyi vadászházában. Fotó: Agro Jager
Csányi József leszögezte, hogy a társaság mindezeken túl nem fogadott el sem az elejtett fácánért, sem a reggeliért és a vadászat után az ebédért pénzt, azt a tagság és társaság fedezte. Külön kiemelte a Kotogány Tojás Nagykereskedést, akik jóvoltából 100 tojásos rántottával várták a vendégeket és feleségének, hogy a Csányi Kertészet biztosította a babgulyáshoz az alapanyagokat. Azonban ezzel még nem ért véget a támogatók sora – folytatta az elnök, mert a tagság közül többen hajtóként, kutyákkal vettek részt. Térítésmentesen érkezett a kürtös és tagság családtagjai is többen ingyen segítettek, miközben a december 27-e munkanapra esett.

Ereszd a kutyát! Fotó: Agro Jager
Az összefogás megmutatta, hogy képes egy jó ügyért megmozdulni a tagság és a társaság barátai is szívesen regisztráltak. Az elnök kiemelte, hogy a program jó lehetőség arra is, hogy vendégségbe menjünk, megnézzük, hogy a szomszédban, hogy vadásznak, hogy viselkednek a vadászok. Most azonban nagyon örült annak, hogy Dorozsmai Vadásztársaság szervezőként vehetett részt a kezdeményezésben s messzi, világlátott emberek, vadászok is Szegedre, Szeged-Kiskundorozsmára regisztráltak.

Jövőre találkozunk! Fotó: Agro Jager
Ez egyben felelősség is a társaság és a szűken vett lakóhelyünkért. Vadásznak lenni nem könnyű, mert hatalmas önuralom, fegyelmezettség kell, ahhoz, hogy valaki fegyverrel hódolhasson egy olyan szenvedélynek, ami régi időkből való. Emiatt hálásnak kell lennünk és ahol lehet, nemcsak az évben egyszer, hanem folyamatosan segíteni kell az elesetteknek, a hátrányos helyzetű embereknek. Bízik benne, hogy nemcsak a vármegyében, hanem országos viszonylatban a 70 000 vadász meg tudja mutatni, mit jelent ehhez a közösséghez tartozni és mit jelent az, amikor ennyi ember egy jó ügyért összefog.
FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
A vadászatot Kiskundorozsmán 100 tojásos rántottával kezdték, majd az úgynevezett Hosszúháton, a régi, öreg nádasokat vallatták a vadászok. Sajnos a nagy meleg miatt a kutyák nehezen bírták az egész napi hajtást, de szép megállásokkal, bravúros behozásokkal segítették a munkakutyák a vadászatot. Döntően magyar vizslákat lehetett látni, de láttunk egy olasz vizslát és persze az elmaradhatatlan német vizsla, amelyet ma is kedvelnek a magyar vadászok, állhatatossága és kitartósága miatt.

Középen Csányi József, a Dorozsmai Vadásztársaság elnöke. Fotó: Agro Jager
Magyarországon csak Vadászati Alkalmassági Vizsgával lehet vadászkutyával részt venni társas apróvadvadászaton. Önálló munkát várunk el a kutyáktól, de maximálisan fegyelmezhetőnek és visszahívhatónak kell lennie.
Ha vadászruházat, akkor->EWIDENT Az áruházat a fényképre vagy ide kattintva éred el!
A híres, avagy hírhedt „Bekerített” területrész sűrűit is meghajtották, egyszer és visszafelé is, amit vadásznyelven kontrahajtásnak is hívunk. Tudvalevő volt, hogy odabent lehet aranysakál is, de a kutyák és a nagyszámú hajtók, vadászok ellenére is sikerült kereket oldania.

Az elmúlt napokban hullott csapadék még nem tudott leszivárogni. Fotó: Agro Jager
Tehette, mert ez a terület egyik legsűrűbb része és ilyen helyt, az úgynevezett fedett részeken, a lapos lövés rendkívül kockázatos, így többen nem mertek lövést tenni az Alföldet újra meghódító ragadozóra.

Vonalat tarts! Fotó: Agro Jager
A pontos, precíz hajtósor miatt szajkók szorultak be a negyedik hajtásban, így a fészekrablók közül ketten is az aggatékra kerültek. Tolluk, színes kék szárnyfedő tolluk értékes trófeának számít. Sűrűk, bokros árokpartok, elhagyatott régi tanyahelyek, amelyek mágnesként gyűjtik a vadat, kerültek sorra és a terület északi határán, fent Szatymaz alatt, fordult meg a társaság. Onnan, egészen ki, a Zsombói útig tartott a hajtás, magába foglalva a Szedres tanyát, gyepeket, régi halmokat.

Emléklap az Agro Jager News szerkesztőségének.
A jótékonysági vadászatok keretein belül hazánkban 43 helyszínen vadásztak 2023-ban és gyűjtöttek a vadászok, a lakóhelyük szerinti gyermekklinikák számára. December 27-én Kiskundorozsmán két szajkó, egy mezei nyúl és 39 fácán terítéke előtt tisztelegtek.
Vadászat vége Kiskundrorzsmán, az Öreghegyi vadászház udvarán. Fotó: Agro Jager
Agro Jager News
Vadászat
Őzet mentettek az inotai erőműnél – VIDEÓ
Három nappal korábban civilek látták futkosni a vadat az inotai erőmű kéményeinek aljában lévő bekerített helyen – közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Hitték, ahol és ahogy bement ki is talál, de nem így történt.
Ezért, 2025. április 13-án a várpalotai rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai is segíteni igyekeztek az állatnak, de végül a megoldást a vadásztársaság tagjai találták meg. Az állatot kézben segítették fel az épített pallón.
Az őzbak ezután elszaladt, “a kis hálátlan vissza se nézett” – írták közleményükben a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.
Forrás:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Baranya vármegyei hivatásos vadász verseny 2025
Idén is megrendezésre került a Hivatásos Vadászok Szakmai Versenyének Baranya vármegyei fordulója
A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezésre került a Hivatásos Vadászok Szakmai Versenyének Baranya vármegyei fordulója. A versenyen legjobb eredményt elérő hivatásos vadász képviseli vármegyénket az országos versenyen. Az esemény 2025. április 9-én zajlott a Pécs-Somogy Rücker-aknai lőtéren, illetve a Martonfai Vadász- és Ifjúsági Központban. Az indulókat Agyaki Gábor Baranya vármegyei kamarai elnök és Balaskovics József hivatásos vadász alelnök köszöntötte.
Üdvözlő beszédjükben kiemelték a szakma sokrétű mivoltát, valamint a vadgazdálkodásban betöltött kiemelkedő szerepét.
A verseny sörétes és golyós lövészettel vette kezdetét. A gyorsított korongvadászaton sörétes lőfegyverrel 30 pontot, valamint golyós lőfegyverrel 50m-es pályán szabad kézből lőlapra tett lövéssel szintén 30 pontot érhettek el a versenyzők.
Ezt követően a vadászati hatóság munkatársainak felügyeletével terepi trófeabírálat várta a versenyzőket. 10 db nagyvad trófeának keresőtávcső segítségével határozták meg az elejthetőségét, továbbá megbecsülték azok korát- és súlyát.

Fotó: OMVK
A terepi gyakorlatot elméleti feladatok követték, egy 100 kérdésből álló írásbeli teszt, valamint Nagy Gábor a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa által összeállított 10 kérdéses természetvédelmi teszt formájában. Ezt 10 fásszárú növényfaj és 5 vadászkürt szignál felismerése követte.
A versenyzők összesen 300 pontot érhettek el. Az elért pontszámok összesítése alapján 2025 évben az alábbi sorrend alakult ki a képzeletbeli dobogón:
Helyezés |
Név |
Vadászatra jogosult |
1. |
László Gábor |
Gemenc Zrt. |
2. |
Karnis Balázs |
Mecsekerdő Zrt. |
3. |
Kiss István |
Bóly Zrt. |
Az eredmények alapján László Gábor, a Gemenc Zrt. fővadásza képviseli immáron második alkalommal Baranya vármegyét az országos döntőn, melyet idén 2025. 06. 18-19-ig Csongrád-Csanád megyében, Ópusztaszeren rendeznek meg. Az első három helyezett hivatásos vadász a serleg mellé ajándék utalványt is átvehetett a Kamara jóvoltából. Minden résztvevő emléklapot kapott, ezzel elismerve elhivatottságukat a hivatásos vadász szakma iránt.
Az esemény zárásakor szó esett arról is, hogy a kötelező éves továbbképzés mellett a „Baranya aranya a gímszarvas” programsorozat jegyében augusztusban egy szakmai konferenciára is sor kerül melynek témája a Dél-Baranyai, Ormánsági gímszarvas.

Fotó: OMVK
Az OMVK Baranya vármegyei Területi Szervezete vezetősége nevében ezúton is gratulálunk a versenyzőknek az elért eredményekhez, illetve köszönjük a verseny előkészítésében, megrendezésében közreműködők munkáját!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Mezőgazdaság
A helyszíni mentesítés a végéhez ér, de a védekezés folytatódik
Nagy István agrárminiszter nyilatkozott az Állategészségügyi Operatív Törzs szombati ülését követően
A ragadós száj- és körömfájás vírusa elleni küzdelem a fertőzött telepeken véget ért, a védekezést ugyanakkor folytatni kell – jelentette ki az agrárminiszter az Állategészségügyi Operatív Törzs szombati ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.

Fotó: AM
Nagy István azt mondta, eddig sikerült megállítani a ragadós száj- és körömfájás terjedését, Magyarországon tehát nincs újabb megbetegedés.
A veszélyhelyzet megszűnt, a vírus elleni küzdelem első szakasza ezzel lezárult. Az 1115 mintavétel több mint 70 ezer vizsgálata mind negatív eredményt mutatott, de a vírus 14 napig lappanghat. Az újbóli kitörés megakadályozása megköveteli a szabálykövetést, a fegyelmezettséget, az előírások szigorú betartását – hangsúlyozta.
A kormányzati kártalanítás segíteni fogja az állattartó telepek mielőbbi újraindítását, az állam átvállalja az ott dolgozók bérét az állami bérgarancia alap terhére, a gazdaságok egyéves hitelmoratóriumot kapnak – mondta a tárcavezető. A miniszter egyben vis maior helyzetet hirdetett, hogy a gazdáknak a kényszerhelyzethez kapcsolódó kérelmeikhez ne kelljen külön igazolásokat benyújtani, így a veszteségeiket a lehető legegyszerűbben lehessen enyhíteni.
Az érintett térségekben elkezdődött a sertések felvásárlása is, így a sertéstartókat sem érheti kár – fogalmazott. Nagy István értékelése szerint az operatív törzs határozottan és szervezetten látta el a feladatát, a vírus megfékezéséért pedig a védekezés minden résztvevőjének köszönetet mondott.
Az országos főállatorvos bejelentette, hogy az állategészségügyi hatóság folytatja a munkát, az érintett telepek zárlatát és a korlátozó intézkedéseket fenntartják.
Pásztor Szabolcs hangsúlyozta, hogy a védekezésben most az állattartóké a főszerep. Kérte, hogy a telepekre csak azok lépjenek be, akiknek a jelenlétére ott szükség van. Ügyelniük kell a ruházat, a lábbeli és a munkaeszközök tisztaságára, a be- és kihajtó járműveket ugyancsak alaposan tisztítani kell, máshonnan származó munkaeszközt, takarmányt, almot nem használhatnak. Meg kell akadályozni a telepen tartott állatok érintkezését a vadon élőkkel, tehát az elkerítésről is gondoskodni kell. Az ellenőrzéseket a hatóság országszerte szigorítja, a szabályszegők pedig komoly büntetésekre számíthatnak, mert az egyéni felelősségnek ebben a helyzetben nemzetgazdasági jelentősége van – emelte ki.
A párosujjú patásokat szintén országszerte vizsgálják, a gazdáktól pedig azt kérik, hogy a gyanús tüneteket azonnal jelentsék be.
Az országos rendőrfőkapitány közölte, hogy a közegészségügyi és állattartási szabályok betartatása érdekében a rendőrök is folytatják az ellenőrzéseket. Balogh János hozzátette, hogy a rendőrség feladata ebben a helyzetben a védekezés feltételeinek biztosítása és a közrend fenntartása mellett a védekezésben részt vevők munkájának felügyelete, a szakszerűség és a hatékonyság ellenőrzése. A helyszíni tapasztalatok alapján az eddigi védekezés a jogszabályoknak megfelelő és eredményes volt, a szabályszegők viszont továbbra is szigorú rendőrségi fellépésre számíthatnak.
Somogyi Zoltán, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója, a vezérkari főnök koordinációs helyettese közölte, hogy a katonák a mentesítő pontokon több mint 10 ezer járművet fertőtlenítettek. Speciális biológiai laboratóriumban minden nap több tucat mintát vesznek, ezek értékelése kivétel nélkül negatív eredményt mutatott – mondta Somogyi Zoltán.
Forrás: AM