Vadászat
Klímakatasztrófa? Mi történik éppen?
Körülvesznek minket a hírek. Olvadó jég, emelkedő tengerszint, szokatlan időjárási események, kihalási hullám, csökkenő területű növényzet, szennyezett talaj, víz és levegő, háborúk, járványok, éhezés. Ha szorongással tekintünk a jövőbe, ez teljesen normális, hiszen nagyobb ütemben zajlik a változás, mint, amihez az emberi agy alkalmazkodni tudna. A jövőbe csak akkor pillanthatunk be, ha a jelent mindenre kiterjedően, a részeket pedig több nézőpontból vizsgáljuk.
A bolygó egyensúlyra törekszik, ezért minden rendszerének egyben célja és következménye is a fenntarthatóság. Ebbe az egyensúlyba avatkozunk bele mi, emberek és szenvedünk a következményektől, melynek mindeközben mi vagyunk az okai. Még szemléletesebben mondva, mintha folyamatosan arcul csapnánk magunkat és, amikor fáj az arcunk, egyfolytában azon gondolkozunk, hogy ez hogyan történhetett.
Nem tudjuk hogyan történhetett és nem is látunk tisztán, mert az elit, vagyis a hatalom birtokosai képesek nyomást gyakorolni a társadalom bármely szereplőjére az adott probléma elbagatellizálására, amennyiben az ellentétes a gazdasági érdekeikkel. Ezek a gazdasági érdekek, mint például a kereslet fenntartása az általuk kitermelt, gyártott nyersanyagokra, félkész és késztermékekre, közvetlen és közvetett módon egyaránt. Eszközeik között szerepel, hogy minden áron fenntartsanak egy tömegpszichózist, és azt az üzenetet közvetítsék, hogy a „dolgok” minél nagyobb szintű birtoklása emel minket embertársaink fölé, és egyben hatalmat is ad a kezünkbe, hogy adott esetben szolgasorsba taszítsuk munkavállalóinkat. Az ezekből megszülető társadalmi elvárások okozzák a mindig új szintet lépő fogyasztást, mely végül azt eredményezi, hogy a meg nem nevezett hétköznapi emberek és azok nagy száma a legfőbb okai a globális felmelegedést okozó iparnak. Oda-vissza történő hatások, okok és okozatok, melyek legtöbbünknek elfogadhatók.
A klímakutatók, különösen az Egyesült Államokban, arról számoltak be, hogy a kormány és az olajipar nyomást gyakorol munkájuk cenzúrázására vagy elnyomására, valamint a tudományos adatok elrejtésére, olyan irányelvekkel, amelyek szerint nem szabad nyilvánosan megvitatni az adott témát. A nyomásgyakorlás az elit köreiben egységessé vált, a megmutatkozó jelenség neve az éghajlatváltozás tagadása lett.
De tagadni nem csak a klímaváltozást lehet, hanem az erdőírtást, az illegális állatkereskedelmet és vadászatot is, ezt leginkább úgy, hogy hatáskörünkön kívülre helyezzük a problémát. Nem tudjuk, hogy kik csinálják, vagy, ha tudjuk is, jogilag nincs lehetőségünk szankcionálni, ezért a legcélravezetőbb, ha a tehetetlenségünket misztifikáljuk és döntéshozóként csak hallgatunk.
„Nekünk, embereknek fel kell ismernünk azokat a problémákat, amelyek nincsenek látókörünkben, és amelyekkel a mindennapi életünkben nem találkozunk – el kell kezdenünk velük foglalkozni. Fel kell ismernünk az évtizedek óta tartó élőhelyek pusztítását, orvvadászatát és vadkereskedelmét.” – késztet cselekvésre mindannyiunkat Caroline Reinwald, a Bécsi Állatkert tudományos kommunikációért felelős munkatársa. (Vienna Zoo interview – Conservation is a journey
Beszélnünk kell, megvitatni a kínos témákat is és cselekednünk kell. Ami eléggé egyértelműnek és az egyik nagy problémának tűnik, az az éghajlattal kapcsolatos, mégpedig hogy a bolygó melegszik, az ok pedig, hogy több hőt termelünk, mint, amit a bolygó hőrendszere képes lehet leadni a jelenlegi hővisszatartó gázszint mellett.
Az emelkedő globális hőmérséklet az emberi gondolkodás minden szintjén zavarokat okoz, így ez is oka, hogy az emberek a világ minden részén másként élik meg az éghajlati változást. Azonban globálisan mégis kijelenthető, hogy erőteljes társadalmi akció-reakciót vonz be a terjedő ébredt ideológia, amely szexuális és nemi szabadságjogokkal együtt regionális kulturális csatákat is vív a különféle társadalmi és politikai berendezkedésekkel szemben. Ezt a háborút nehezíti a dinamikus népességnövekedés, valamint a több, mint 1 milliárd mélyszegénységben, nyomorban élő ember környezeti terhelése.
Az éghajlati igazságosságról is sok helyen megoszlanak a vélemények, pedig vitathatatlan tény, hogy a legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátók az elit gyárai és vitathatatlan az is, hogy mely társadalmi csoportokat érintenek leginkább kedvezőtlenül a klímaváltozás hatásai. Ma a bolygón nincs olyan hely, amit ne borítana be a mikroműanyag, nincs olyan hely, ahol ne vágnánk fát, nincs olyan vizes élőhely, amit nem szennyeztünk már be legalább egyszer. És az is igaz, hogy már alig találunk egy nagyobb háborítatlan vadont.
Ha megnézzük, hogy például az Amazonasi esőerdő vagy a Pantanal milyen helyzetben van, akkor láthatjuk, hogy az elmúlt 30 évben folyamatosan mindent elkövettünk e sokáig háborítatlan élővilág végleges megsemmisítéséért.
„Már most is éghajlati vészhelyzetben élünk, és közel 30 éve az Amazonasban élve és dolgozva érzem és látom az éghajlatváltozás erős hatását a régióra, annak biológiai sokféleségére és az emberekre. Amint azt sok tudós megjósolta, a változások e forgatókönyvében nagy egyensúlyhiányokat tapasztalunk, és ezeket főként a csapadékviszonyokban érezzük.” – beszélt a Brazíliát is érintő helyzetről 2023-ban Carlos Durigan, a WCS Brazil igazgatója (Carlos Durigan interview – Their mission: Amazon (lajtarlili.hu)).
Majd kiemelte, hogy „Kritikus pillanatban élünk. Életmódunk és termelésünk egyrészt nagy előrelépést hozott az emberiség számára, másrészt eltávolított minket a természettől, és tetteink mélyen átalakítják azt a természeti világot, amelynek részei vagyunk, és amitől annyira függünk. Az emberiség az egészséges és bőséges természet környezetében fejlődött ki. Ez az énközpontú és mohó életmódunk azonban a bolygó és más életformák pusztító elemévé tesz bennünket. Minden eddiginél nagyobb szükségünk van arra, hogy magunkba szívjuk az évtizedek óta kiadott figyelmeztetéseket, és ténylegesen megváltoztassuk életmódunkat és termelésünket, csökkentsük pusztító lábnyomunkat, és közösen cselekedjünk, hogy megőrizzük azt, amink van, és helyreállítsuk azt, amit elpusztítottunk a természetes megoldások keresése során szükségleteink kielégítésére, és valóban törekedjünk az egészséges világra és a természetre.” (Carlos Durigan interview – Their mission: Amazon (lajtarlili.hu))
Az emberi tevékenység által okozott események, mint az inváziós fajok terjedése, mely például jelentheti az egyre nagyobb fogyasztásból eredő kereskedelem miatti hajózás során behurcolt állat és növényfajokat vagy éppen a szándékos cselekmények, mint az illegális erdőírtások, állatkereskedelem, vadászat is óriási mértékben vannak jelen a térségben.
A WCS Brazil, mint a brazil élőhelymegőrzés élharcosa, erről is számos példát tud hozni. „Ma már csaknem 400 fajt tekintenek invazívnak Brazíliában. Emblematikus eset volt az Apis nemzetséghez tartozó méhek betelepítése, amelyek a történelem során benépesítették az ország összes biomját, és kiterjedtek az egész amerikai kontinensre. Vannak olyan kiemelkedő példáink is, mint például a vaddisznó (Sus scrofa) betelepítése az ország déli részén, és elterjedése mára több életközösséget is elér, mely sok problémát okoz a mezőgazdaságnak, és versenyez a vadon élő állatokkal az erőforrásokért; a közönséges achátcsiga (Achatina fulica) esete, amelyet élelmezési céllal honosítottak meg az országban, és amely véletlenül szinte az egész országra kiterjedt lett, ma már különösen a városi és városkörnyéki területeken probléma. Ott van még a Limnoperna fortunei kagylófaj is, egy puhatestű, amelyet Ázsiában találtak, és véletlenül behurcoltak Amerikába, és amely jelentős problémákat okoz a tengeri környezetben, ahol előfordul.” – magyarázza Carlos Durigan a főbb invazív fajokat és az általuk okozott károkat. ( Carlos Durigan interview – Their mission: Amazon (lajtarlili.hu))
Az Amazonast sem kerüli el az aktuális, szám szerint hatodik nagy kihalási hullám. Amikor arról kérdeztem Mr. Durigan-t, hogy szerinte mely fajoknak van szükségük segítségre a kihalásuk megelőzése érdekében, szemléletes példákat hozott: ” Nehéz válaszolni erre a kérdésre a ma veszélyeztetett fajok nagy száma miatt. 2022-ben az IPBES kiadott egy dossziét, amely legalább 1 millióra becsüli az állat- és növényfajokat, amelyek fenyegetettek világszerte. Az Amazonasban több száz van, amelyek bizonyos fokig nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Olyan fajok, mint a jaguár (Panthera onca), az amazóniai manátusz (Trichechus inunguis), a hárpia (Harpya harpyja), az óriás dél-amerikai folyami teknős (Podocnemis expansa), a csupaszpofájú tamarin (Saguinus bicolor), az amazonasi folyamidelfin (Inia geoffrensis), mindegyiket élőhelypusztulás és vadászat fenyegeti. Meg kell értenünk, hogy ezeknek a fajoknak a veszélyeztetettsége azt jelenti, hogy az ő elterjedési területeik és a velük együtt élők is valamilyen módon szenvednek. Ennek a forgatókönyvnek a leküzdéséhez támogatni kell a több száz szervezet által kidolgozott, folyamatban lévő természetvédelmi akciókat, és olyan akciókban kell részt venni, amelyek célja a jelenleg világszerte tapasztalható degradációs forgatókönyv megfordítása.” (Carlos Durigan interview Their mission: Amazon (lajtarlili.hu))
A vizes élőhelyek számtalan problémával küzdenek, és ha feltesszük azt a kérdést, hogy az éghajlatváltozás és az emberi tevékenység hogyan hat a vízi élőlényekre (pl. orkákra) és a környezetükre és hogy hogyan lehet csökkenteni vagy megszüntetni a hatásukat, Dr. Javier Almunia, tengerbiológus, a Loro Parque igazgatója így látja a helyzetet: „Az éghajlatváltozás drámai hatással lesz a tengeri ökoszisztémákra. A hőmérséklet emelkedése hatással lesz az elsődleges termelőkre, és ennek következtében az egész trofikus láncra, de elősegíti a kiterjedt óceáni területek deoxigenáltságát is, ami drámai mértékben csökkenti a halak mennyiségét. Vannak olyan előrevetítések is, amelyek a halak méretének általános csökkenését jósolják a hőmérséklet emelkedése és az egyes halakra gyakorolt anyagcserehatások miatt. A mérsékelt és hideg területek (ahol az orkák élnek) szintén korlátozottak lesznek, csökkentve a tengeri emlősök számára elérhető élőhelyeket. És vannak előrejelzések az óceáni áramlás változásaival kapcsolatban is, bár a modellek nem elég pontosak ahhoz, hogy megértsük, ez hogyan érinti majd az orkák által hasznosított ökoszisztémákat. Összefoglalva, az orkák kénytelenek lesznek alkalmazkodni az ökoszisztéma intenzív változásaihoz, és valószínűleg északra fognak vándorolni, hogy súlyosan csökkent hal- és tengeri emlősállományt találjanak, amelyekből táplálkozhatnak. E hatások csökkentésének egyetlen hatékony módja a CO2 – kibocsátás mielőbbi csökkentése és a CO2 légkörből való jövőbeli eltávolításának életképes módjainak megtalálása.” (Loro Parque – An island of wildlife (lajtarlili.hu))
Az Amazonas vízi élővilágát veszélyeztető tényezők és azoknak a kiküszöbölése eltér a nyílt vízfelületek, a nagy tengeri és óceáni régióktól, közelebb áll az emberek mindennapi életviteléhez, ezért valós időben jobban megtapasztalható, átérezhető. „A folyók, a vízi tájak és a vizes élőhelyek rendkívül fontos környezetek az Amazonasban. Becsléseink szerint a teljes régió több mint 20%-a ezekből az ökoszisztémákból áll, amelyek összekapcsolódnak és kapcsolódnak a régióban előforduló különböző típusú erdőkkel és ökoszisztémákkal. Ezek a jellemzők tovább növelik az életformák összetettségét és egymás közötti kapcsolataikat. Jelenleg az olyan nagy infrastrukturális munkálatok, mint a vízerőművek, a bányászati tevékenységre használt kiterjedt területek, valamint az erdőirtás, a növényvédő szereket alkalmazó extenzív mezőgazdaság, az amazonasi városok szennyvízelvezetésének hiánya és a globális éghajlatváltozás komoly hatást gyakorol ezen ökoszisztémákra és az egész, kapcsolódó vízi biológiai sokféleségre. Sok esetben ezek a hatások – a higanyszennyezéshez hasonlóan – minden életformát érintenek, beleértve az embereket is, akiket szintén érint a szennyezett halfogyasztás.” – fejti ki Mr. Durigan, a WCS Brazil igazgatója az Amazonas vízi világához kapcsolódó problémákat.
Így vagy úgy, de a klímaváltozás és hatásai körül sok a megválaszolatlan kérdés, melyet nehezítenek a politikai és gazdasági érdekek összefonódásai. Az emberiséget érintő negatív hatások egy idő után már nem lesznek asztal alá söpörhetők, azzal foglalkozni kell, miközben az élhetetlenbe forduló bolygó, a szennyezett vízen, élelmiszeren és levegőn keresztül az elitre is komoly élettani hatást gyakorol. És ez valószínű hamarabb következik be, mint hogy a kiválasztottak egy másik élhető bolygón kolóniát alapítsanak.
Írta: Lajtár Lili
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu
Vadászat
Továbbképzést tartottak vármegyénk szakembereinek
A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
2024. október 28-án Hatvanban a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
Szűcs Iván hivatásos vadász alelnök köszöntőjét követően Kovács István János tirkár ismertette a napi programot. Elsőként Dr. Kovács Imre a 310. Mátra-alja-Dél-hevesi Vadgazdálkodási Tájegység tájegységi fővadásza tartott előadást A vadkár térítési eljárás szabályai és gyakorlata címmel.
Őt követte a Magyar Madártani Egyesülettől Deák Gábor, aki az új Kerecsen Life programot mutatta be, és ismertette a már lezárult Helikon Life program eredményeit. A harmadik előadásban a Kite Zrt. képviselője, Nagy Gábor mutatta be a Mavic 3 Thermal hőkamerás drónt és ismertette a használati lehetőségei a vadgazdálkodásban.
Az előadásokat követően Lakatos Anna igazgatóhelyettes és Kőmíves-Rab Barbara tárlatvezető kalauzolta körbe a hivatásos vadászokat a múzeumban. A program egy közös ebéddel zárult a hatvani Svéd Korona Étteremben.
Forrás: Kovács István János s.k. titkár – OMVK
Vadászat
Az ormánsági szarvas nyomában: trófeabemutató a Drávamentén – GALÉRIA
Ha léteznek szimbolikus helyszínei a magyarságnak, akkor ebből egyet bizonyosan megtalálhatunk az Ormánságban, amely a Dráva folyó bal partján, a honfoglalás óta magyarlakta terület. Reformátusok, kálvinisták lakják-e tájat. 45 település tartozik ide és úgy tartja a mondás: „Addig tart az Ormánság határa, ameddig a bikla* ér!” – s mintha ezt a szarvas is tudná, hiszen napjainkban, ha feltűnik egy-egy gímbika egy-egy trófeamustrán, arról a helyiek bizonyosan megmondják: No! Ez innen származik! Ezen a tájon rendezte meg, a 2024-ben terítékre került gímbikák trófeáiból, a Mészáros Kálmán és Hohmann Endre által vezetett három vadásztársaság közös trófeaszemléjét október 27-én, Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban, amelyet Agyaki Gábor, az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Vármegyei Területi Szervezetének elnöke, az OMVK alenöke nyitott meg.
Az Ormánságnak, avagy ahogy még a régi öregek ma is mondják, az Ormányságnak, meghatározója volt a Dráva-folyó, azonban az ártéri gazdálkodást, amely oly jellemző volt a magyarságunkra, nemcsak itt, hanem az ország megannyi pontján ma már nyomokban sem találjuk meg. A XVIII. században második felétől megindult folyószabályozás és ármentesítés, ami fokozatosan átrajzolta a vizes területekből kiemelkedő dombokra, az ú.n. “ormákra” települt tájat.
A megnyitón a Baranya Vadászkürt Együttes játszott. Videó: Agro Jager
Az 1767. évi úrbérrendezés új helyzetet teremtett a gazdálkodásban a jobbágyok úrbéres földjének és a földesurak kezelésében lévő majorsági birtokoknak a szétválasztásával, a jobbágyi jogok és kötelezettségek rögzítésével. Ennek alapján az országot, így az Ormánságot is, megroppantották a Habsburgok adói és az Ormánságban az évszázados hagyományokkal rendelkező ártéri gazdálkodás fokozatosan hanyatlásnak indult.
A víz lassan, lassan fogyni kezdett és mára ott sincs, ahol mindig is volt, ahol mindig is megtalálta a vizet a vad. Az egymást követő forró, aszályos nyarak azt hozták el az Ormánságba, hogy 250 évvel az ártéri gazdálkodás hanyatlását követően, itatni kellett a szarvast – tette hozzá Hohmann Endre, a Drávamenti Szarvas Földtulajdonosi Vadásztársaság vadászmestere. Rámutatott, hogy az okot a múltban kell keresni, de a megértésen túl sok lehetőségünk, megváltoztatni a korábbi döntéseket, nincs.
Nem elégséges azonban vizet vinni az itatóba, mert az ma-holnap elfogy és ha mi nem fogunk vizet vinni, ha mi nem itatjuk a szarvast, akkor mégis ki fogja? – tette fel a kérdést az Agro Jager Newsnak Hohmann Endre. Meg kell keresni azokat a sarokpontokat, hogy víz kerüljön oda, ahol az korábban természetes úton bejárta a területet. Ez ma már nemcsak vadgazdálkodást érinti, hanem a mezőgazdaságot is szorongató kérdéskör és ki kell mondani azt is, hogy az erdőink is veszélyben vannak. Ha ma még a tölgy el is éri a vizet, de mi lesz jövőre, mi lesz tíz év múlva? Át kell gondolni, meg kell tervezni és a víznek utat kell biztosítani, hogy életben maradjon a vidék, hogy életben maradjon a szarvas.
A trófeák átlagsúlya 10 kilogramm fölött állt meg 2024-ben. A szarvas nehezen mozdult el a víz mellől és ez egész évben jellemző volt a nagyvadra. Miközben még tíz éve ki-kijöttek s tudtuk, hogy be-beállnak egy-egy szójásba, kukoricásba, most erről szó nem lehetett, mert már augusztusban üres volt a határ. Olyan nyílt területek láttunk, mint korábban novemberi időszakokban és az erdő, a víz gyűjtötte-rejtette a szarvast.
A vadásztatásban is nehéz kihívásokkal találkoztunk. A megszokott stílusban, a megszokott rendben aligha kerülhetett volna 40 bika, ide, a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Ugyanis ahhoz, hogy a vendégeket eredményesen kísérhessük ebben a bőgésben, a hivatásos vadászaink mellett a tagságnak is jelentős szerep jutott, mert meg kellett figyelni, merre és milyen szarvasbikák járnak – tette hozzá Hohmann Endre vadászmester.
Mészáros Kálmán, a társaság és mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy a szarvaskör elnöke kiemelte, hogy a szarvasgazdálkodás teljes egészében egy válaszút előtt áll. Régi, megszokott árak mellett a mezőgazdaság szervesen megváltozott: mind gazdálkodásában, mind pedig az időjárás okozta eleddig nem tapasztalt extrém melegek, csapadék hiányok vagy éppen özönvízszerű, napokig tartó esőkkel. Megváltozott a vadászat körüli milliő és a gasztrokultúra, a borkultúra s a vendéglátás olyan szinten alakult át, hogy összességében kell újragondolni, újratervezni azt, amit ma vadászatnak, vadászati turizmusnak nevezünk.
Koncepció kell, ki kell alakítani azt, ami mentén öt, tíz év múlva eredményeket tehetünk le az asztalra, mindezt úgy, hogy a vadászati ágazat, a vadgazdálkodásnak stabil, kiszámítható, konzekvens, ha úgy vesszünk egyértelmű irányokat adunk – jogi értelemben is. Megkerülni, elodázni már pedig ezt nem lehet és olyan szakembereknek kell leülni, akik képesek átlátni a szektort, mind horizontálisan, mind pedig vertikálisan. Egy-egy érdeket nem kiragadva, a személyeskedést félretéve, összeállítani egy olyan hosszú távú vadgazdálkodási tervet, ami megalapozza, megerősíti azt a bázist, amelyet ma itthon és a világban is úgy ismernek, hogy az ormánsági szarvas. Rendezni kell, egyértelművé kell tenni, hogy kinek, mi a feladata. Átláthatóvá kell tenni a jogszabályi környezetet, le kell ülnie az ágazatnak, ami itt, az Ormánságban, már 100 000 hektáron gyakorlatban is működik. Ehhez illeszteni kell és megkerülhetetlen az is, hogy egy működő képes gazdálkodási tervet adjunk ki, ami lehet, hogy az ország más részein nem életképes, de azt is figyelembe kell venni, hogy egyes tájak, tájegységek adottságai, mind lehetőségeiben, mind pedig a genetikai értelemben véve eltérőek és ez fokozottan igaz az Ormánságra.
Mészáros Kálmán hozzátette, hogy hazánk vadgazdálkodása rendkívül heterogén, rendkívül változatos. Ahogy sok száz éven keresztül eltért a Dráva bal partjának és jobb partjának a gazdálkodása itt, a magyar-horvát határ mentén, úgy az alapjaiban ma sem változott, de tudomásul kell venni, hogy akaratunkon kívül bizonyos dolgok -, mint az időjárás – megváltoztak, amihez embernek, állatnak a megmaradásért is változni kell. Azonban a fejlődéshez nem elégséges, hogy mennyiségében és minőségében megmaradjunk, mert akkor valójában csak a megőrzés szintjéig jutottunk el, miközben az Ormánságban, figyelve a szarvas eredményeit, ott rejtezhet egy világrekord is, amely eredmény az itt összefogott, együttgondolkodó vadásztársaságok eredménye lesz, ugyanis a szarvas nem ismeri a társaságok területhatárait.
Sok feladat, sok munka vár az Ormánságban élőkre, amely elől itt senki nem akar elbújni – folytatta Mészáros Kálmán, de ahhoz, hogy ennek a nagyszabású munkának látszatja is legyen, pontos, precíz irányokra, meghatározott célokra van szükség. Ebben a munkában, egy sarokpontban mindenki máris is egyetértett s ez lesz az, ami össze fogja kötni a vadgazdákat. Ez pedig nem más, mint: a szarvas.
A jó hangulatú szaporcai találkozón reggelivel várták a vendégeket s frissen őrölt kávé mellett járhatta körbe a trófeákat mindenki, aki belépett a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Agyaki Gábor elhozta a Baranya Vadászkürt Együttest s a kis csapatban egészen kicsi lánykák is bátran fújták, a nagyok mellett, a vadászkürtöt. Jöttek Győrből, Budapestről, Debrecenből, Békéscsabáról és Szegedről is a vendégek. Messziről s ha valaki végig nézett a vendégseregen, láthatta, hogy akad itt egy másik szilárd oszlopa is a vadászatnak a szarvason kívül, ami nem más, mint a családok, a fiatalok és a gyerekek. A gyerekek, akiket a szüleik már otthon sem tudnak hagyni ilyenkor, akik már vadászkürtöt szorongatva ott állnak díszes vadászruhában, szépen vasalt ingben édesapjuk mellett, mert valaki otthon szépen, tisztán útnak indította őket. Míg van honnan elindulni, míg van hova megérkezni a vadászat után, addig lesz az Ormánságban is szarvas…
Írta és fényképezte:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M., lapigazgató
*bikla: magyar tájszó, több rétegű női szoknya
Berregnek a kosok – a szokásosnál korábban indult a muflonok párzási időszaka. A Kőszegi-hegységben szép számú muflon él. A kiváló érzékszervekkel rendelkező, rendkívül éber állatokat azonban még a csendes megfigyelő is csak nagy szerencsével láthatja.
Kerületvezető vadászunkkal eredtünk a muflonok nyomába. Tóth László arról is beszél, miért fontos, hogy a vadetetők körüli nyugalom biztosítása.
A házijuh ősének tartott muflon eredetilegTörökországban, Örményországban, Irakban és Iránban fordult elő, az újkőkorszak idején telepítették be Ciprus szigetére. A történelmi Magyarországra az 1860-as években Korzikáról telepítették be. Ma már valamennyi középhegységben megtalálható a faj. A Kőszegi-hegységben többségében a valószínűleg az osztrák grófok vadaskertjeiből szökött muflonok élnek, de hazai telepítés is volt a 70-80-as években.
A kerületvezető vadász szerint idén a párzási időszak (üzekedés) korábban kezdődött.
A párt kereső kos búgó hangját nevezik berregésnek. A juhokért folytatott harc komoly összecsapásokkal jár: a kosok nagy távolságból, nagy sebességgel fejjel rohannak egymásnak. Az ütközés erős hanghatással jár, ez a kopogás. A bárányok húsvét körül jönnek világra.
A Szombathelyi Erdészet Zrt. által készített videó itt tekinthető meg.
Forrás: Szombathelyi Erdészet Zrt.