Sarkadkeresztúrra tartok. Hajnalodik. Ahogy átléptem a Sebes-Köröst, délnek tartok, Zsadány felé, ami valaha Eszterházy birtok volt, de már az 1800-as évek végén megváltották magukat az itt élők. Valahol Nagygyanté körül pedig már a geszti Tisza grófok régi birtokain járok. „Gyantén” még vadászkastély is állt valaha s innen már szinte a lovak közé dobhatnám a gyeplőt, mert Sarkadkeresztúrra, vagy ahogyan az itt élő ember emlegeti a községet, Keresztúrra, még magától is belépnének a lovak. Csakhogy az üzekedés kellős közepén járunk és az erdőfoltokon keresztül vezető úton érdemes ám figyelni, mert láthatóan mozognak az őzek, ugranak az őzbakok. Ej, be nagy kár lenne összetörni az autót. Még olyan szerencsém nem lesz többet, mint Mezősas alatt, amikor sikerült megússzak egy találkozást egy szerelmes daliával. A hátsó ülésen az összeszerelt FRANCHI, rajta az új svéd hangtompító, az Aim Sport Triton 5-se, amit a FROMMER Fegyverbolt Budapesten készített össze. Mit ne mondjak? Feszült, de reményteli várakozással autózok a hajnali derengésben..

Keleten meghasadt az ég. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Igaz, Békés vármegyében járunk, de aligha lehet ez Békés vármegye, mert ez még a nagybetűs Bihar. Vésztő után Okánynak, innen Sarkadtól fel, valaha ez Bihar-vármegyéhez tartozott és ebből az én nagyszüleim nem is engedtek. Különösen nem a körösnagyharsányi szabad hajdúk, akik alig pár faluval odébb születtek és élték le az életüket. Hozzájuk képest én már szelídebb fajta vagyok, de az itt élő népek ma sem hagyják bordában a vásznat és az igazságért, nemcsak a magukéért, de a másik igazságáért is kiállnak. A hazugságot, a cselszövést megvetik s bizony, generációkra képesek rásütni azt, hogy az, meg az, ilyen és olyan fajta. No ’iszen, a ragadványnevek igazi bölcsője ez a vidék és mindenki azzal él, amit a felmenőitől kapott. Így aztán lehet Aranyos, Boronakötő, Medve, Fűves, Sígír vagy éppen Bolondos, de van itt olyan előtag is, hogy Zsíros és még sokkal, sokkal csúnyábbak is, amit ez a pici beszámoló igazán nem bírna már el…

Sarkadkeresztúron még égnek a lámpák, mikor Nagygyanté felől megérkezem a faluba. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Ahogy a sarkadkeresztúri vasútállomást elhagyom – egy élesebb kanyar után – már látom is a falu fényeit. A Jóisten megsegített, mert negyedöt előtt be is érek a faluba, úgy, hogy most egy percet sem késtem. Igen, vannak olyan apró dolgok is, aminek lehet örülni és ennek én most nagyon örülök…

A sarkadkeresztúri vadászház a Nagygyanténak vezető úton áll – mindig is annak építették. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A kapuban Bakucz Péter, a község polgármestere és a társaság elnöke fogad. Mögötte Márta József, a társaság hivatásos vadásza, akit én a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumból ismertem, mert fölöttem járt. Igaz, pont akkor végzett, mikor én kezdtem a sulit, de a Kiss Ferenc díjas diákok „pantheonjában” az arcképét sokat megnéztük és Szojka Pali barátom, aki Bélmegyerről jött, mindig mondta, hogy sarkadkeresztúri! Igaz, én Szegeden születtem, ott is nőttem fel, de valahogy az egy tájról való gyerekek mindig megtalálták egymást. Márta Józsiról azonban jóbarátom is sokat mesélt, Buka Szabi, akinek szintén nagy barátja volt a múltban is és a jelenben is, mert a ketten, miközben elkoptattak még két egyetemet, végig egy kollégiumi szobában aludtak. Először itt Szarvason, azután meg Gödöllőn. Kicsi a világ, de az bizonyos, hogy Bakucz Péterrel együtt ezek a srácok a vidéki diplomások sorát gazdagítják, akik, ha nem is könnyen, mert itt a Kis-Sárrétben ma sem könnyű megvetni a lábát az embernek, de itt maradtak. Egy szó, mint száz, itt dolgozni kell ahhoz, hogy megéljen az ember. Most, azért egy kicsit ünneplünk is, mert nemcsak, hogy vadászunk, hanem beköszöntött az üzekedés és tényleg hajtanak a bakok…

Balról Márta József Kiss Ferenc díjas, két diplomás vadőrbarátom. Indulunk! Fotó: Bakucz Péter / Agro Jager

Sarkadkeresztúr mindig is kötődött Sarkadhoz, de aki Mezőgyánba, Gesztre, Zsadányba, Okányba tart vagy fel Debrecennek, ez az út a legrövidebb Gyuláról, de Békéscsabáról is. A szomszédba, szinte bakugrásnyira fekszik Nagyszalonta, de előbb Méhkeréket találjuk meg. Sarkadkeresztúr útelágazásban fekszik és Kisnyék felé fontos és igen forgalmas az út is. Arról nem is beszélve, hogy Magyarország legújabb földgáz kitermelése itt kezdődött el s ha eddig is sokszínű volt Sarkadkeresztúr, azóta meg még inkább, mert a magyarok mellett olasz-, román-, cseh-, holland- és amerikai mérnökök olaj és gázipari szakemberek s mindenféle külföldi kamion szeli át a település utcáit. Ha úgy vesszük, a Tiszák beruházásai óta, miután idevezették a vasutat, kimondhatjuk, hogy történelmi forgalmat jelent a településnek a „nyéki oldalban”, de a másik felében még érintetlenek a nagy erdők, a rét..

Márta József, a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság vadőre pillant rá egy táblára. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A falu végén, Nagygyanténak régi magtár búcsúztat bennünket. Traffipax most nincs, nevetünk össze, mert emblematikus mérőhelye a rendőröknek s ha valaki nem figyel a kifelé vezető nyílegyenes úton, nincs menekvés. Ámbátor olyan a vidéki ember szeme, hogy már a furcsán mozgó autó is feltűnő, hát még az olyan, amiben ül valaki és nem száll ki! Itt nincs titok és hamar kiderül minden. A szerelmek is és a lopások, a betörések, ami ezen a vidéken elenyésző. Ez igaz az orvvadászatra is, ami, ha úgy vesszük, itt, az is a nullához közelít. Csak azért nem mondjuk, hogy nincs, mert akkor elveszítenénk az éberségünket – nevet az elnök és a hivatásos vadász, akire ilyen formában oly nehezen áll rá az ember szája, mert hiszen egy két diplomás vadőr és mégiscsak ritkaság a szakmában. Úgy meg még inkább, hogy ő harmadik generációs vadász a faluban.

• Majd mutatok apuról, meg nagyapáról képet a vadászházban – mondja Márta József – de itt most szálljunk ki!

Egy hídhoz érkezünk és nem csalódom, mert lőbot kerül elő és ahogy letesszük az autót, látom, hogy ebből cserkelés lesz.

Kedvező előjelek! Ez már a nagybetűs üzekedés! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Bakucz Péter, az elnök néz rám, pár fotót készítünk. Én jobban örülnék neki, ha együtt mennénk mind a hárman, mert, ha nálam is van a puska, a harmadik ember sokszor úgy gondolja, ha nem ügyes és nem igyekszik, akkor bizonyosan miatta nem kerül meg a bak. Tudom én ezt jól, mert apám mellett, meg a mögöttem álló 20 év, megtanított erre, amikor fényképezőgéppel a nyakamban kísértem megannyi vadászt s hogy milyen harmadikként cserkelni? Nehéz, de annál inkább élvezetes! Vadászni, azt hiszem, a barátok miatt is jó. A társaság, a vadhívás, a megfigyelés, az együtt töltött idő az, ami kint a vadászó embereket összekovácsolja. Mehetünk mi egyedül is, persze. Hangulatos és igényeljük is azt, amikor mindent magunk mögött hagyva kilépünk a civilizáció zajából és bevesszük magunkat a természetbe, oda, ahonnan végeredményben jöttünk. De az, hogy, ha láthatunk egy sutáját hajtó bakot, azt a másik ember, a másik vadász is élje meg!

A Határ-éri csatorna Sarkadkeresztúron. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Elhagyjuk a Határ-éri csatornát, felette a vasbeton hidat. A környékhez mérten monumentális és bizonyosan az unokáink is látni fogják. A víz mentén végig sűrűk, igazi fácános környék, ahol jó kutyákkal a hajtásfenék, oldalazva, két oldalt szárnyakkal régi idők hangulatát hozhatja vissza! Nincs kérdés. Egy iskolába jártunk, ugyanazok a tanáraink voltak – nézünk össze Józsival.

Elől Márta József, mögötte Bakucz Péter, a társaság elnöke, Sarkadkeresztúr polgármestere. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Jobbról tarló, egészen a Vaskan lesig, amelyet az elnök, Bakucz Péter látogat a legszívesebben. Előttünk a dűlőút poros, eső régen hullott és két oldalt a kökény zöld termései már arról beszélnek, hogy nyár derekán járunk. Ha nem is akarjuk tudomásul venni, de közeleg az ősz. A nyárfák már egy-egy levelüket el-eldobják július végére, augusztus elejére s nagyapám elő-elővette már ilyenkor a nagy vesszőseprűt, hogy szép köralakú seprésekkel rendbe tegye az udvart. A lombot aztán hatalmas vesszőkosarakba összeszedte és kihordta a benti udvarról.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Az út jobb oldalán lucerna. Az elején már lehordták a szénát, arra fentebb még van egy-két bála, de mi ide távcsövezünk, mert egy suta a két gidájával fel-felkapja a fejét és fel a sarokba, elénk, a kökénysor vége felé figyel.

Suta két gidájával. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Józsi kikukkant és lesem. Takarékoskodok az erőmmel, mert lehet, hogy rácserkelünk, de az is lehet, hogy kemény reggel előtt állunk, mert az üzekedés most kezdődött s mivel eső nem hullott már hetek óta, meleg is lesz – szóval lássuk, hogyan dönt. Majd megindulunk, ebben biztos vagyok.

Ahogy felém fordul Józsi, éles szeme barátságosan, de szigorúan néz, hogy ilyen és ilyen őzbak, ekkora és ekkora, ha gondolom, de biztos, hogy lőhető.

• Ne viccelj már! Cserkeljünk rá!

Régi iskola öreg tétele: nem illik válogatni, nem illik fitymálni a felkínált őzbakot. Szó nem lehet róla s a közös alma mater is azt követelné meg, hogy a felsősnek mindig igaza van – általában. Persze előbb vagy utóbb kiderül az, hogy nem, hogy miféle, kiféle, de 25 év után már nyugodtan mondhatom és a szakma kimondva-kimondatlanul tudja, hogy kinek mit ér a szava. Már pedig, ha Márta Józsi azt mondja, akkor az úgy van.

• Megnézed?
• Nem, mert, ha kibújok, lehet, hogy észrevesz és elugrik. Menjünk rá!

A gyors tanácskozás eredménye az az, hogy elől Józsi, mögötte én és végül az elnök. Mikor Józsi megáll, mi is. Ő figyeli a bakot, mi még fel sem vesszük a tekintetünket, mert ahogy Illyés Feri Orosi-pusztán szokta mondani, hogy az ember arca úgy fénylik a távolban, mint a birkáé. Hej, sokat eszembe jut ez a hasonlat, mert furfangos, rafinált emberek a juhászok, de ebben csak van valami és majd Józsi szól, ha beloptuk a távolságot.

Vizitök díszlik a Határ-éri csatornán. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Távcsövezés, de nem látjuk, hogy mi történik, mert a suta arrébb szökken és a távolban a Vaskan les felé néz gidáival, mikor is a kívánt őzbak kereket old. Nem láttuk, mi történt, de Józsi csak meséli, micsoda kunkor volt az agancsok között. Csak jó lett volna megnézni – gondoltam magamban, de így tudjuk, hogy valami más miatt tűnhetett el és nem miatta vagy miattam.

Üzekedés. Sarkadkeresztúr. 2024. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Ahogy ott tanakodunk, a lucernásra egy suta ugrik ki, amit az elnök vett észre hamarabb s ahogy arrafelé fordulunk, már a bak is a nyomában szökell. Erős, fiatal őzbak, amelynek lesz még ideje, de…

• Rácserkelünk? – kérdi Józsi!
• Persze!

Báláról, bálára lopakodunk. Van, hogy szaladunk, de jó a szelünk és végül nem megyünk közelebb. Hasalunk a nagy körbálán és a suta rendre elkanyarodik, mikor a bak beérné. Lehet, hogy még mindig szaladnak s annyira belemerültek az udvarlásba, hogy arra is bátorkodtam, hogy a barátaimat a bála elől lefotózzam!

Közelebb már nem megyünk, de még a fényképezés sem zavarta meg az őzeket. Kérem az üzekedés az Sarkadkeresztúron üzekedés és nyugodtan lehet fényképezni is! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Erdőből jónéhány áll a sarkadkeresztúriak területén. Bizton mondhatom, hogy csak muflonjuk nincs, de gazdálkodnak már a dámszarvassal és a gím, ami igazán nagy kincse a területnek. Megkerülhetetlenné válik és a szarvas jövője csak is úgy lehet biztos, ha egységesen gazdálkodnak a gímmel. Valahogy úgy, ahogy Mészáros Kálmán, Hohmann Endre a Drávamenti Szarvas Vadásztársaságnál gondolja és ahogy teszik ezt a környező társaságokkal közösen, majdcsak 100 000 hektár vonatkozásában. Azt hiszem, érdemes ezt a számot figyelembe venni és ha bárkinek van egy kis ideje összeadogatni egy-egy szomszéd és környező vadásztársaság számait, ismerve a hektárokat, mit is jelent ez? Azt jelenti, ha egy négyzetkilométer 100 hektár, akkor a Dráva melletti összefogás 100 000 hektárja Békés vármegyére vonatkoztatva a vármegye durván 20 %-át jelenti. Közösen ekkora területben tudnak együtt gondolkodni a gímszarvassal, ahol a fiatal és reményteljes gímek szabadon és nyugodtan öregedhetnek…

Hozhattam volna egy szíjat a FRANCHI Horizonjára! Súlya hangtompító, távcső és szerelék nélkül 2950 gramm. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Kerülővel jutunk vissza az autóhoz. A Franchi .243WIN-je húzza a kezemet. Egy szíjat jó lett volna hozni, így bal szélen megyek, a fiúk meg tőlem jobbra, mert vízszintesen nem akarom a kezemben vinni. A cső vastagított, rajta egy KONUS digitális, de ebben a típusban csak a szálkereszt változtatásában digitális, persze azért világítós szálkeresztes optikával szerelt.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Minden gyári alkatrész a fegyveren. A KONUS távcsőhöz gyári KONUS szerelék jár és sikerült megoldani a hangtompítóval is a belövést, amit még Robert C. Castel izraeli vadászbarátom meg is jósolt, hogy nem lesz egyszerű, de hozzátette azt is, hogy az ismétlőfegyvereket mikor össze- vagy belőjük a hangtompítóval, szép vadászsikereink lesznek. A hiba a belövésnél ott rejtezett, hogy a sín, amely a fegyveren volt 0 Moa-t tudott, de a hangtompító miatt, a lőkép, a távcső határértékein túl esett. Ezt technikailag több trükkel meg lehet oldani, miszerint buktatjuk a távcső tubusát a szemünk felől, azaz előre, de szebb és elegánsabb mérnöki húzás, ha egy buktatott sínt rendelünk a fegyverhez.

Albert Attila, a FROMMER Fegyverbolt kereskedelmi igazgatója adta ki a FRANCHI Horizon Black Synjét. Fotó: Agro Jager / FROMMER

Tisztában voltunk ezzel, hogy nem lesz egyszerű összebarátkozni, belőni a fegyvert, de mikor Albert Jutka, a FROMMER Fegyverbolt tulajdonosa megkérdezte, hogy maradjon-e vagy adjon másikat sínt, akkor már eszemágában sem volt átszerelni a vadonatúj FRANCHI Horizonról. Még csak azt kéne – gondoltam magamban és úgy ragaszkodtam hozzá, mint gyerekként apám 630-as Slaviájához, ami igencsak nagy dolognak számított, ha kezembe vehettem!

Tóth Csaba fegyver-, és éjjellátó szakértő, a CT Hunting tulajdonosa lőtte be a puskát. Számára nincs lehetetlen, a problémák csupán megoldandó feladatok előtte. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Így aztán Tóth Csaba vezénylésével sikerült, ha úgy vesszük, tűpontosra belőni a puskát, ami további meglepetéseket okozott nemcsak nekem, hanem az éjjellátó technikák országosan is elismert szakemberének, hogy a FRANCHI szórásképe is pazar. Még az igen kritikus Csóti Jani sem tudta beleverni a csúfot, már pedig, ha annak nem tetszik valami, vagy piszkálja a csőrét, kimondja: na ez aztán tényleg alávaló. Vannak, akik emiatt nem szeretik, de olyan, mint az igazmondó juhász. Fáj, amit mond, de nincs vele mit kezdeni. Igaza van s ha valamivel nem ért egyet, rendre feladja és inkább nem megy el, minthogy hajtogassa, hogy ez, meg ez, igazán nem jól működik. Szóval sok puska megfordult a kezében, jó vadász. Mindig eszembe jut, hogy egyszer vendégségben volt és hátrahagyták, hogy sutázzon nyugodtan. Ami előkerül, azt terítékre hozhatja, de jó, ha azt az egyet meg tudja lőni, ami a kiserdő felől jön. Néha kifogja az ember. Szóval még rossz idő is volt, fagyos és havas, mitöbb, még kint “felejtették”. Ismerjük ezt, de nem volt kétségbeesve. Általában jó felszereléssel jár vadászni, készült is a hidegre. Mikor aztán úgy délelőtt 10-11 között érte mentek, hogy akkor talán be is mehetnének, csak mosolygott..

Mehetnénk – mondta, – csak ott és ott, meg itt és itt, van egy-egy suta. Szám szerint hét… Utóbb kiderült, hogy ugratni akarták, ráadásul, Jani szerint azt sem tudták mennyi őz van a területen. Egy biztos, hogy a tervet azon a reggelen be is fejezték, mert éppen meglőtte Jani a keretet.

Suta gidájával Sarkadkeresztúron. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A magtár felé tartunk most Keresztúron, ami már nincs, de a falu még emlékszik rá. Több erdőfolt, közte mezőgazdasági területek. A dűlőutak jók, de látom én, hogy a mészporcsin és még néhány gyomnövény mutatja, ha itt nem fejezik be az aratást időben, egy pótkocsit két traktornak kell kihúznia az őszön. Az emberhez beszél a táj. Bekerített legelők, szépen művelt földek, amelyekre a határjárók vigyáznak s értelmetlenül nem tapossa senki a másét. Nincs szemét s mivel messze vagyunk a városoktól, különösen a nagyvárosoktól, csendes a határ.

A híres, kísérleti mocsárciprusok alatt, Sarkadkeresztúron, amelyről még Zsibók tanár úr is mesélt Szegeden, a Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban. Balról Márta József hivatásos vadász, jobbról Bakucz Péter, Sarkadkeresztúr polgármestere. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Amíg lassan gurulunk és pihentetjük szemünket a bihari tájon, addig Péter mesél a múltról – Keresztúrról, kiderül, hogy bizonyítottan ősidők óta lakott település és hogy a „Keresztúr” – „Kereszt az Úr” – is utal arra, hogy templomos település volt régi idők óta. Kiderült az is, hogy a Kárpát-medencében mintegy 40 Keresztúr nevű település létezik és a többség 24 éve tartozik a Keresztúrok nagy családjába – szövetségébe, akik évente találkozni is szoktak.

Gyere és tanulj az erdészetiben, nézd meg a felnőtt képzés legújabb szakmáit! Kattints a képre, hogy elérd az iskola honlapját!

A közel negyed évszázad alatt számtalan barátság és vadászbarátság is kialakult úgy határon belül, mint határon kívül. Ennek köszönhetően többször vadászott már Sárkeresztúron Horváth Zsoltnak és párjának Melindának köszönhetően, Benedekfi Csaba és Farkas Szabolcs jóvoltából Nyárád-mentében – Berekeresztúron (Székelybere), és nem hagyhatja ki Kaposkeresztúron Budán Imrét és feleségét Katikát sem. Szomorúan jegyzi meg, hogy sajnos Imre már az égi vadászmezőkről tekint le ránk és vadaskertjére, ahol számtalan szép dámbika és muflonkos felnevelkedett…

Márta József buttolóval hívta be a videóban látható őzbakot. Minden nagyon gyorsan történt. Videó: Agro Jager

Egy helyen megállunk. Őzeket figyelünk, előkerül a buttuló. Minden mozdul, ugrik felénk. Játszunk az őzekkel, akik oly komolyan vesznek bennünket, hogy csak felénk rohanva, közel hozzánk torpannak meg és váltanak vissza a sűrűben. Kétségtelen, hogy ez a nagybetűs üzekedés. Aki vadászik őzre, az tudja, milyen érzékeny ez a vad. Úgy ismeri, úgy figyeli az embert, úgy tudja, hogy miben sántikál, hogy a fineszes őzre igen nehéz vadászni. De most! Szinte értetlenül állunk és lesünk, hogy úgy szalad felénk, mint egy gyerek, de szerencsére ez sem, az sem lőhető. S egyiket a másik után csalogatjuk s mi magunk sem hisszük el, hogy na, még a suta, na, még az a távoli is meghallotta, hogy még az is elindult, pedig, pedig már nem is reggel van, hanem délelőtt…

Franchi Horizon Black Synt .243WIN puskám, egy KONUS 6-24X54-es változtatható, digitális, világító szálkeresztes távcsővel, amelyet gyári, KONUS szerelékkel rögzítettünk. A fegyverre pedig, a svéd AIM SPort TRITON 5-ös hangtompítóját tettük fel, amely 6000 lövést visel el. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Míg hajnalban várakozással telve érkeztem, most kissé feszélyezve érzem magam, mert az imént hibázásom pillanatai nehézzé tették számomra a következő félórát. Hárman álltunk az őzbakkal szemben s míg a többiek határozottan látták, én meg tudtam, hogy fölé ment a lövésem. Úgy 150 méterre, mikor egy résnyire beláttunk, egy megszakadó kökénysávon, kissé visszafelé fordulva, megpillantottunk egy őzbakot. Kívánatos kis agancsa tetszetős volt, ahogy Józsi mesélte, de én az őzbakra koncentráltam.

Az én őzbakom is ugyanilyen fürgeséggel tűnt el. Búsulhatott a fejem, de nem volt mit tenni: elment. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A FRANCHI Horizon .243WIN-jével még szoknunk kell egymást, de ahogy Fábián Karcsinak mondtam a jó múltkorában, mikor egy kaszáló mellett álltunk, hogy amit lát, nem a gép, hanem a gépész hibája. Egyszerűen jól tudtam én, már akkor, mikor a kezembe vettem, hogy a sütésén állítani kell, de mivel Gergely, az Agro Jager főszerkesztője, kiválóan lő a fegyverrel, úgy gondoltam, hogy csak miattam ne állítsuk el a sütést. Erősebbre hagyva, persze, hogy belehúztam. A fegyver teljesen úgy sül el, mint az öreg hadipuskám, a nagy dióverő Carl-Gustav. Lassan, hosszan és a végén kíméletlenül. Nyilván ez az elsütési technika, ez a megoldás, a hadi puskák velejárója, mert a Mosin Nagant, apa nagygolyósa is így sül el. Nincs ezzel semmi baj! De ha már itt tartunk az is kiderül a keresztúri srácoktól, hogy közös ismerősünk, barátunk Dr. Torday László, „Torday Doki” is hangoskodott már a saját Carl-Gustavjával és eredményesen, itt nem is olyan messze a másik dűlőben. Egy vadászat és mennyi-mennyi közös dolog…

Nincs még egy hangtompító, amellyel 6000 lövést adhatunk le. Ezt a svéd Aim Sport vállalta fel. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Minden felszerelés új, mindennel lőttem már, de egy valamit nem lehet pótolni, csak a vadászattal, ez pedig a gyakorlat az új FRANCHI-val. Ezért is szokott lenni, hogy az avett vadászkalap mellett az öreg puskákat sem adjuk el. Régen az öreg vadőrök még ugrattak vele, hogy még az UAZ-t is a szolgálati fegyverrel ássák ki, de abból a korból már mindannyian kinőttünk, inkább a szerepek cserélődnek fel szép lassan…

Színesednek már az idei fácánkakasok is. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Amikor hibázik az ember vagy vadásztat, sok megválaszolatlan kérdés merül fel abban, aki kíséri, mert az iskola, s ha az nem, az élet, biztosan megtanít mindannyiunkat. Kényelmetlen tovább indulni, mert felvetődik a kérdés, hogy pontos a puska? Hogy miért is hibáztam? De az embernek legyen annyi rutinja, hogy tudja, mi történt? Már pedig egy idő után rájön az ember, hogy mi, miért történt vagy mi, miért történik. Szóval az a lövés fölé ment…

Hajnal a sarkadkeresztúri határban. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Az viszont nehéz, ha a kísérőben, ha felmerül benne, már pedig miért is ne merülne fel, hogy lehet, hogy nem tetszett a trófea? Másikat akar? Rémes érzés és nehéz tőle szabadulni, csak sokat vadászó, jóbarátok tudják tisztázni, akik jól ismerik egymást. Őzre a .222WIN puskámmal szoktam vadászni. Kizárólagosan. Soha nem hibáztam. A fegyver, hogy régi főnökömet idézzem: tűpontos!

Kedvünket még a sarkadkeresztúri “spárduc” sem tudta feldobni. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Teljesen biztos vagyok benne, hogy belehúztam. A puska jó. Kiválóan hord és a svédek hangtompítójába, a TRITON 5-be, teljesen megbízom. Furán hangzik az ilyen, de az embernek meg kell tanulnia bízni és a fegyverében, saját magában is biztosnak kell lenni. Persze senki mással szemben nem lehetünk szigorúbbak, mint magunkkal és mérlegre kell tenni, hogy jól cselekedtem-e. Hogy jól döntöttem-e? Hogy biztos, minden tényezőt ellenőriztem? Hogy biztos, nem hagytam magam mögött tisztázatlan kérdést? Hogy minden döntést tényekre alapozottan hoztam meg?

Régi regula, hogy amikor hibázik a vendég, azt is meg kell oldania egy vadőrnek. Semmi gond! Megyünk tovább! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Biztos. A FRANCHI Horizon tűpontos. A távcső jó, a szerelék fix. A Sako lőszer nem olcsó, de a 90 graines lőszerrel ragyogó a szóráskép. És igen. Az utolsó pillanatban belehúztad, mert nem vártad végig az elsütőbillentyű hosszabb útját, szemben a snelleres cseh FOX-szal. Akkor jó, akkor, ha így van, mehettek tovább… és Varga Balázzsal pár hete nem mentünk, mert nem bíztam a fegyverben, miközben most tovább merek menni, mert Tóth Csaba ritkán téveszt és a FRANCHI puska jó.

A FRANCHI-ra rásütött ugyan a hajnali nap, de az első őzbakom elugrott. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Az autóban, míg átmentünk a főútvonalon, nem is igen beszélgettünk. Pár szó esett, megnéztünk egy napraforgó táblát, benéztünk egy-egy tarlóra és nyugalommal, de azért feszülten néztem a jövő felé. Ha nem is nyílegyenes volt az út, ha nem is autópálya, de takarosan haladtunk és ahogy koptak alattunk a kilométerek, úgy pergett, az idő nagy láthatatlan homokóráján, a homok, amely csak temette maga alá a múlt minden baját, hitványságát, árulását. Hittel hittem, hogy megfordul a világ, hogy meghozza a szerencsénket, hogy nem adjuk fel, mert láttam Józsin is, az elnökön is, hogy nyomában vagyunk Dianának..

Márta József: megnézem ezt az őzbakot! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Aztán: állj! Józsi nem is szól semmit. Mit is lehetne szólni? Már az is lehetne, hogy bent lennénk a vadászházban, vagy másfelé járnánk. Megnézhetnénk a sarkadkeresztúri vadászterületen lévő kísérleti mocsárciprusokat, amelyekről már Zsibók tanár úr mesélt, pedig annak is már vagy 25 éve. Józsinak meg 30.

Szóval Józsi fürgén kipattan, én utána és áll már a lőbot. Ilyenkor tudja már az ember, hogy ismert őzbakkal találkoztunk. Kérdés nincs, puska fent, csak a biztosító kattan szelíden, nem ám csattan, csak úgy szépen előre tolom. Semmi nehézség, minden kézre áll. Sokat dolgozott érte a FRANCHI és nemcsak jó a kézben, de már a célon is rajta vagyok.

• Ha gondolom! – mondja Józsi.
• Mennyire lehet? – kérdezem, miközben ráültettem a blattjára a szálkeresztet.
• Úgy 160-170 méterre.

Csend. Ennyi nekem pontosan elég volt, mert a nagyítást még a lőbot előtt saccra áttekertem, hogy ne kelljen sokat keresni, amellyel ugyan tisztán látom, de a nagyítható távcsövek miatt a távolságbecslést elveszíti az ember, amiért cserébe jobb kép jár. Új távcső, új puska.

Várunk. Fotó: Bakucz Péter / Agro Jager

Az őzbak kissé srégan áll. Van, hogy farral felém. Csak annyit mondok Józsinak:

• Rajta vagyok. Várok.

Teljes a csend. Az elnök, Péter, azt sem tudom hol állhat, mennyire van mögöttünk, mennyire jött utánunk, egyáltalán mi történhet, de nem is foglalkozok vele. Célon vagyok és várom a pillanatot. Minden olyan egyszerű, minden olyan természetes – persze, amikor jól mennek a dolgok, amikor a szerencse, amikor a Jóisten kiparancsolja, akkor észre sem vesszük: elhihetjük, hogy mi voltunk a jók.

Persze kellünk hozzá és még az sem elég. Sokszor az sem elég, ha tényleg minden téren odatesszük magunkat, de előbb vagy utóbb, ahogy édesanyám szokta mondani, a jó munkának látszatja van. Ahogyan ennek a területnek is látszik, hogy van gazdája és látszik az is, hogy nem verik a vadat, hogy még a nyúl is bevárja az embert, hogy a vad nem fél a vadőr autójától s az szeretettel nézi rá…

Szolgálati nyúl örködik Sarkadkeresztúron és jelent, hogy rókát, sakált nem látott az éjjel. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Meleg nyári nap elé nézünk s ahogyan arrébb lép az őzbak, sokat nem várok, mert nincs mire. Enyhén srégan áll, kissé szemben s az ujjamat lassan görbítem. Érzem, ahogy az olajos alkatrészek egymáson elcsúsznak és a legvégén elsül a puska, de olyan finoman, mint a legkedvesebb puskám, a kis cseh FOX. A zárszerkezet kattanása és a lőszer dördülése között is érzi az ember az időt s a dördülés után, a becsapódás jellegzetes hangja. Elesett a keresztúri őzbakom. Az első itt és az első, üzekedésben, hangtompítóval elejtett őzem.

Viszem én! Na, ez jó lövés volt! Fotó: Bakucz Péter / Agro Jager

Még egyszer ránézek, de a tarló magas és egy gazfolt miatt nem látjuk tisztán, de tűzben rogyott. Gratulálnak. Jól esik. Tényleg jól esik. Nem azért, mert szeretem, ha dicsérnek, mert otthon, nálunk, a mi fajtánk nem olyan, hogy mindenért dicséret jár. Az legyen az alap, ha jól csinálsz valamit s majd, igen, ha valami extra, ha valami tényleg olyan, akkor jár. Addig nem. Mindenesetre nagy teher esett le a vállamról…

Na, addig addig, míg elindulnánk, de az autó messze van.

• Józsi! Menj el az autóért, mi meg megvárunk és majd együtt megyünk a vadhoz!
• Komolyan?
• Persze, nem sietünk iskolatárs!

Tényleg hova is sietnénk és Józsit se sétáltassuk, majd együtt odamegyünk. No, addig Péterrel beszélgetünk. Megérkezett Józsi és mivel vendég is voltam, meg barátok között is, Józsi még felettem is járt, elkövettem azt a hibát, hogy nem figyeltem meg minden részletet. Csak a vadra figyeltem!

Márta József átadja a töretet. Fotó: Bakucz Péter / Agro Jager

Kettőt kerültünk, mikor rájövök, hogy nincs meg? Kérdem is, hogy hol lehet, de nem néztem a lábam elé. Ezek meg faarccal, már-már rémülten néznek. Felkapják a távcsövet és a távolban egy őzet néznek.

• Látod Péter? – kérdi Józsi.
• Véres a hátsócombja! – mondja az elnök.
• Nem lehet! Kizárt, hogy felállt! – eléjük lépek, kivágom a régi hüvelyt és mikor már töltök újra, hajolok is és jobb lábamat magam alá kapva, a bal térdemen támasztom ki a puskámat.
• Józsi! Van vagy 500 méterre.
• Annyira nincs… – mondja.

Felnézek, mert inkább 600-ra van, de mosolyog már és mosolyog az elnök is. Úgy öt méterre, egy nagyobb gazfoltban fekszik balra tőlünk a bakunk.

• Na, így bízzon meg egy felsősben egy alsós! – De nem lehet megharagudni ilyenen, mert az erdészeti az erdészeti és azt ma sem érti senki, hogy miért lehet az, hogy egy iskola egy életre összekovácsolja az embereket, még akkor is, ha nem egy évfolyamban, nem egy időszakban járták. Ez ráadásul igaz a többi erdészetire is..

A golyó a szügyén lépett be és a jobb lapocka mögött lépett ki, éppen csak egy pár bordát tört el. A .243WIN lőszer azonban nem végzett félmunkát és az őzes kaliberek, azaz a Rehwild Patronen legnagyobb testvére a .243WIN félelmetes kaliber, nemhogy az őzet, de a nagyvadat is ledönti. A hangtompító láthatóan cseppet nem rontott rajta és igen…helyben marasztalta.

Sarkadkeresztúri őzbakom, ami életem első hangtompítóval elejtett őzem is. Fotó: Bakucz Péter / Agro Jager

Töretátadás, terítékkészítés – ahogy kell. Ha adja, ha kapja, ha részese lehet valaki a vadászatnak, ott, olyakor mindenki örül és mindegyik szerep más és más, de jó és jó itt lenni Sarkadkeresztúron is, mert ez már a mi vidékünk, ez már Biharország.

Az utak mentén a fűzfák tanúskodnak arról, hogy volt idő, amikor itt a víz volt az úr. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Persze a hajnalból már lassan reggel lett és a telefon az elnök kezében meg-megszólal, de nem az elnöki, hanem a polgármesteri, a szolgálati.

• Volna kedvem befordulni a faluba? Fát vágnak, meg kellene nézni az embereket!
• Persze, gyerünk! Úgy sem jártam gyalog Keresztúron mostanában.

Ez persze majdnem igaz, mert, ahogy beérünk a faluba Zsadány felől, vagy Gyantéról, már bent a faluban lesz egy éles kanyar, egy derékszöges balkanyar, amire egy nagy három ablakos ház néz. Valaha itt élt egy kovácsmester, Karcsi bácsi, aki nagy barátja volt Szilágyi nagyapámnak. Még abból az időből ismerték egymást, amikor nagyapámnak gépei voltak és a háború előtt és utána, ameddig engedték bércséplőként dolgozott, no, meg gyógynövényt adtak, vettek.

Életem első hangtompítóval elejtett őzbakjára a Sarkadkeresztúri Vadásztársaságnál Márta József vezetett rá. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Apám mindig mesélt Karcsi bácsiról és 1996-1997 telén busszal elmentem meglátogatni őket, akik nagyon nagy szeretettel fogadtak. Aranyos, idős, kedves házaspár volt, akik a történelem és a politika viharait túlélték, túlélhették. Ha jól emlékszem 96 évesen halt meg, de nekem nagyon jól esett, hogy az 1969-ben meghalt Szilágyi nagyapámra, a „Fűvesre” is ilyen kedvesen emlékezett és az is nagyon érdekes, hogy vannak olyan öreg barátai az embernek, akiket a nagyszüleitől, szüleitől örököl. Sőt! Az is érdekes dolog, hogy akikkel a szüleim jóban voltak, azoknak a gyerekeivel is olyan gyorsan szót értünk, még akkor is, hogy én Szegeden nőttem fel és nem velük, itt, Biharországban.

Meghívómmal és vendéglátómmal: balról Bakucz Péter, Sarkadkeresztúr polgármestere és a vadásztársaság elnöke. Fotó: Márta József / Agro Jager

Különös dolgok ezek s ahogy a polgármester megbeszéli az emberekkel a favágást, még benézünk a sportcsarnokba, ahol a parkettát rendezgetik. Hatalmas csarnok, szabványos kézilabdapálya lelátókkal, vele szemben régi kerekes kút, ami állítólag folyik is, csak eldugult – ezt is rendbe kell tenni.

A polgármestert hárman is várták, hogy mi legyen a kivágott fával. Jobbról Bakucz Péter, Saradkeresztúr polgármester az önkormányzat dolgozóinak társaságában. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Piac, templomok és a híres keresztúri víz! Van belőle itt a falu közepén, a templommal, az iskolával szemben az ABC mellett. Mert az ABC vidéken ABC marad. Emberek jönnek-mennek a reggeli faluban. Sokan köszönnek. Értékes kicsi település s ha elkészülnek az utak ebben a faluban minden van – úgy gondolom előbb-utóbb felfedezik maguknak, mert egy igazi kis ékszerdoboz Keresztúr.

Takaros piac Sarkadkeresztúr központjában. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Bakucz Péter a vadásztársaság mellett felvállalta a falu ügyes-bajos dolgait is. 2010. óta áll a falu élén és a választásokon rendre megméredzkedik. Na, azért bátor dolog, mert egy dolog az, hogy azt hiszem, hogy jól csinálom, egy pedig az, hogy mit mond a falu. Ahogy Bay nagyapám szokta volt mondani: „A falu száját nem lehet befogni!” – kemény igazság, az biztos.

• Menjünk!

Ahogy beülünk az autóba egy kerékpáros kissrácot pillantok meg, aki nem ám elektromos bringával, meg rollerrel, hanem rendes, tekerős, pedálos biciklivel, zöld ruhában, pólóban, kalapban karikázik a főutcán.

Sarkadkeresztúr központjában forgalmas hely a kifolyós kút. Jobbról Bakucz Péter polgármester, középen Márta József vadőr, akik egy helyi, sarkadkeresztúri lakossal beszélgetnek. A polgármestert itt mindenről lehet kérdezni, aki mindenkinek készségesen válaszol is. Hiába no, a 14 év, az 14 év és a falu előljárójának lenni nemcsak nagy tisztesség, hanem sok kötelesség is. Egy fajta szolgálat ez. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Mutatom is, amire Márta Józsi csak annyit felel:

• A vadászházhoz jön! A kisfiam!

Tessék értékelni mindenkinek azt, amikor barátai vannak, amikor szeretik, amikor otthon érezheti magát, mert abból a vadászatból nem sok van, amikor a vad és a vadászat, a vendéglátás csak egy értékesítésre váró áru. Oda nem szabad menni, ott már régen elveszett valami, ahol jogai vannak a vendégnek, ahol elvár. Mégis mit? A vadászatban, amit mi ismerünk, amit mi tanultunk, amiben mi nőttünk fel, a régi iskolában nem ezt tanultuk. Ha egy csúzlink volt, akkor egyet te lősz, egyet én és a kavicsokat egymásnak kerestük. Aki jobban lőtt, az volt a jobb és mindenki törekedett, hogy valamiben ő is jó legyen.

Vendéglátóm Bakucz Péter, Sarkadkeresztúr polgármestere. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Ilyen helyen, mint Sarkadkeresztúr otthon érzi magát az ember. Nem kell udvariaskodni. Nyílik a vadászház, sorban kezet mosunk, ki a poharat, ki az innivalót hozza és beszélnek a falakról a régi képek. Na, az a sógor, az meg apám jóbarátja. Az ott nagyapám, meg apám. Elégették a szarkákat, nehogy beteg legyen a jószág, húzza-vonja a macska, kutya. Apám még tán beszélni se tudott, úgy húztak a fejébe egy kucsmát, meg ne fázzon.

Sarkadkeresztúri vadászok Csehszlovákiában, feltehetően az ötévente megrendezett vadászati kiállítoson. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Ott kiállításon vannak Csehszlovákiában. Itt egy fontos vendég érkezett. Ez meg úgy 1978 előtt lehetett, mert apám puska nélkül sosem ment ki és úgy látom, hogy hajtó volt még akkoriban, pedig nagyapám vadászott. Mégis ki kellett neki is, végig kellett járni a hajtók útját. Úgy lehetett csak vadász, pedig elhiheted, Péter, hogy a puska mellett nőtt fel. Hamarabb töltött lőszert nagyapámmal, mint bárki más a faluban. Ma ő a társaság titkára. Igaz nem a legöregebb, de a legrégebb óta tag Sarkadkeresztúron.

Jobbról Márta József nagyapja, akit édesapja kísért ki az udvarra, hogy elégessék a dúvadat. Akkor az volt az előírás. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A vadászházra sokat költöttek. Szép nagy porta és mindig is vadászháznak épült – meséli Bakucz Péter polgármester. Dísze a falunak, különösen, hogy a homlokzat után belül is tudtak a felújításra szánni és azok a tagok, akik messzebbről jönnek, vagy éppen a vendég itt szeretne aludni, normális, rendezett körülmények között töltheti a pihenését, akár éjjel, akár nappal. Van, aki a feleségével érkezik. Igen büszkék vagyunk rá – mondja a polgármester, amire egyébként tényleg nagyon büszkék is lehetnek valójában!

Régi vadászatok, régi vadászok Sarkadkeresztúron. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Beszélgetünk régi és új dolgokról, bár tudom én is, ők is, hogy lassan menni kell, mert egyszer minden vadászatnak vége szakad. Ahogy édesanyám egyik barátnője szokta mondani NAV-nál, hogy egyszer minden NAV ellenőrzésnek vége lesz. Igaz és mennyi mindenre igaz, de arra nem, hogy az emlékeinket senki nem veheti el, ahogyan ezt a vadászatot sem, de arra nem gondoltam, hogy tartogat még egy meglepetést Sarkadkeresztúr és a Márta család.

Egy érdekes bika is előkerült a sarkadkeresztúri vadászházban. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Manapság olyan sokan küszködnek, hogy mit is lehetne a gyerekekkel kezdeni, mert sokat használják az internetet és különféle médiafelületeket, plattformokat. Azonban Márta József kisfia, Marcell, akit az előbb láttunk a faluban, már itt ül közöttünk és látom ám, hogy sípok garmadája lóg a nyakában. Csak megkérdem a kisfiút, gondoltam, de arra igazán nem számítottam, ami következik.

A képen jobbról második Márta József édesapja. A kép arról is tanúskodik, hogy hajtónak is lenni kellett, mielőtt fegyvert kaphatott a vadász.   Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Belefújt a kacsasípba, dolmánoys varjú sípba, a libasípba és azután jött a sakál. Szinte beleborzongott az ember, hogy egy 12 éves gyerek, hogy tudja így fújni a sípokat. Mikor megkérdeztem, hogy lenne-e kedve bemutatni az Agro Jager News olvasóinak, nem is hezitált.

Márta Marcell elmondta azt is, hogy videókat nézett Őrhalmi Csabától és Hangyál Józseftől, majd Csabát felhívta, hogy segítsen egy-két jó tanáccsal.

E videó tehát pár napja Sarkadkeresztúron készült, az Egyetértés Vadásztársaság vadászházában, ahol a 12 éves Márta Marcell bemutatta, hogy milyen sípokat ismer és melyiket, hogyan használja. Mellette édesapja, Márta József, aki 1996-ban a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikum Kiss Ferenc díjasa, aki tanulmányai alatt évfolyamában a legkiválóbb tanuló volt. Egy igazi, két diplomás vadőr, aki éppen ugyanúgy magával viszi a kisfiát a határba, ahogy tette a nagyapja az apjával és ahogyan őt is vitte az édesapja.

Sarkadkeresztúron a vadászház udvarán: jobbról vendéglátóm Bakucz Péter, Sarkadkeresztúr polgármestere, a vadásztársaság elnöke. Középen a 12 éves Márta Marcell, aki vadhívó tudományát mutatta be és Márta József kísérőm, aki párját ritkító, két diplomás hivatásos vadász. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Már magasan járt a nap, mikor beszedtem a kormányt a kocsi alá és kifordítom a főútra. A hátsó ülésen a FRANCHI Horizon .243WIN puskája, egy új KONUS távcsővel, amelyet FROMMER Fegyverbolt az AIM Sport TRITON 5-ével szerelt fel. A puskát Tibori Ádám fegyverműves készített össze, míg Tóth Csaba vadászbarátom Kiskunmajsán lőtte be a hangtompítóval, majd jött Bakucz Péter és Márta József, akikkel együtt jártuk a keresztúri határt. Üzekedésben, hangtompítóval. Nagyon sok élmény, nagyon sok segítség s ha valami, akkor ez az igazi csapatmunka és valahol nekem ez az igazi, a nagybetűs vadászat…

Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.