Mezőgazdaság
Újra megjelent a madárinfluenza Bács-Kiskun vármegyében
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki Kiskunfélegyházán
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Bács-Kiskun vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása befejeződött, a járványügyi nyomozás folyamatban van. A Nébih felhívja a figyelmet, hogy az országban továbbra is jelen van a madárinfluenza vírusa, így nem lazulhat a járványügyi fegyelem.

Fotó: NÉBIH
A Bács-Kiskun vármegyei Kiskunfélegyháza településen található, 499 példányt számláló tömőlúd telepen a megemelkedett elhullás és az állatok bágyadtsága hívta fel az állattartó figyelmét a betegség gyanújára. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát igazolta az elhullott állatokból.
Az érintett állomány gyanú alapján megkezdett felszámolása mostanra befejeződött. A járványügyi szakemberek a gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, és megállapították a 10 km sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet.
A Nébih ismételten felhívja az állattartók figyelmét, hogy a madárinfluenza továbbra is jelen van az országban, így azokon a területeken is újra megjelenhet, ahol korábban már sikerült felszámolni a betegséget. A járványügyi fegyelem éppen emiatt sehol sem lazulhat, a madárinfluenza baromfitelepre történő bejutásának kockázatát ugyanis kizárólag a biológiai biztonsági intézkedések szigorú és következetes betartásával lehet minimálisra csökkenteni.
A madárinfluenzával kapcsolatban minden további információ elérhető a Nébih portál tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza
Forrás: NÉBIH
Mezőgazdaság
Felvásárlással és kompenzációval segíti az állam az RSZKF miatt bajba jutott sertéstartókat
Több ezer vágásérett sertés „ragadt be” az RSZKF miatt korlátozás alatt álló területeken.
A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) betegség miatt korlátozás alatt álló területek sertéstartóit felvásárlással és kompenzációs támogatással segíti a Kormány. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán folyamatosan elérhetővé válnak az intézkedésekkel kapcsolatos technikai információk.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
Több ezer vágásérett sertés „ragadt be” az RSZKF miatt korlátozás alatt álló területeken. A sertéstartók segítése, az egészséges vágósertés-állomány értékesítése során fellépő piaci zavarok kezelése érdekében április 17-én megjelent a Kormány különleges állattenyésztés-ágazati intézkedésekről szóló 82/2025. számú rendelete.
A rendelet két területre fókuszál: a megfigyelési (felügyeleti) körzetre, valamint a további korlátozás alá eső területekre. Ezeket EU-s határozatban jelölik ki. A két körzet sertéstartóira eltérő hatósági intézkedések, korlátozások vonatkoznak, így a nekik nyújtott állami támogatás is eltérő.
A kitörések körüli 10 km-es körben felállított megfigyelési (felügyeleti) körzetek sertéstartóitól a Nébih tulajdonában álló Élbc nonprofit Kft. vásárolja fel az állatokat. A vásárlás lebonyolítása, az igények összegyűjtése, rendszerezése a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének közreműködésével zajlik majd.
A további korlátozás alá eső területek közé jelenleg Győr-Moson Sopron vármegye (megfigyelési körzeten kívüli) területe, Komárom-Esztergom vármegye Esztergomi, Komáromi és Tatai járása, Veszprém vármegye Pápai járása, valamint Vas vármegye tíz települése (Csánig, Csönge, Kemenesmagasi, Kemenessömjén, Kenyeri, Nick, Pápoc, Répcelak, Szergény, Vönöck) tartozik. Az itt működő sertéstartóktól a vágóhidak a normál körülményeknek megfelelő módon vásárolják meg és értékesítik a vágósertéseket. Számukra azt a segítséget nyújtja a Kormány, hogy ha az eladás során a vágósertések nettó forgalmi értéke nem éri el az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) által az adott időszakra számított hazai termelői árat, akkor maximum 40 százalékos mértékben kártalanításra tarthat igényt a tulajdonos.
A vágósertést tartók kártalanításához kapcsolódó technikai információk a Nébih oldalán érhetőek el: https://portal.nebih.gov.hu/-/a-vagosertest-tartok-kartalanitasahoz-kapcsolodo-informaciok
Mezőgazdaság
Nőtt a FAO élelmiszerár-index áprilisban
Emelkedett az élelmiszer-alapanyagok árának globális mutatója áprilisban
Róma, 2025. május 2. – A főbb gabona- és húsfélék, illetve a tejtermékek drágulásától fűtve emelkedett az élelmiszer-alapanyagok árának globális mutatója áprilisban – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentésében.
A FAO élelmiszerár-index – ami a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi –, 1%-kal nőtt márciushoz képest és 7,6%-kal haladja meg az egy évvel ezelőtti szintjét.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
A gabonafélék árindexe 1,2%-kal nőtt márciushoz képest. A búza valamelyest drágult az orosz exportkészletek szűkülése miatt, míg a rizsfélék indexét az illatos fajták iránti erősebb kereslet hajtotta. A kukorica ára a nemzetközi piacokon az amerikai készletek szezonális csökkenése miatt emelkedett. A valutaingadozások hatással voltak a világpiacok mozgásaira is, míg a vámtarifák változásai növelték a piaci bizonytalanságot.
A FAO húsárindexe 3,2%-kal emelkedett áprilisban márciushoz képest; a jegyzések minden kategóriában emelkedtek, a sertéshúséval az élen. A marhahús ára is erősödött, különösen Ausztráliában és Brazíliában, a stabil globális importkereslet és a korlátozott exportlehetőségek közepette.
A FAO tejtermékekre vonatkozó árindexe áprilisban 2,4%-kal nőtt az előző hónap óta, ezzel 22,9%-kal magasabb értéket mutatva, mint egy évvel ezelőtt. Az emelkedés mértéke a vaj nemzetközi árának növekedésével magyarázható, amely az európai készletek csökkenése miatt új történelmi csúcsot ért el.
Ezzel szemben a növényi olajok ára 2,3%-kal csökkent, bár az egy évvel korábbi értéknél 20,7%-kal volt magasabban. A pálmaolaj ára jelentősen csökkent a főbb délkelet-ázsiai termelő országok szezonálisan magasabb kibocsátása miatt, míg a szója- és repceolaj világpiaci ára emelkedett az erős globális importkereslet miatt. A napraforgóolaj ára nagyrészt stabil maradt.
A FAO cukorárindexe márciushoz képest 3,5%-kal csökkent, főként a bizonytalan világgazdasági kilátásokkal kapcsolatos aggodalmak miatt, és ezek az ital- és élelmiszer-feldolgozó ágazatok keresletére gyakorolt lehetséges hatása okán, amelyek együttesen a globális cukorfogyasztás nagy részét teszik ki.
További részletek itt olvashatók.
Gabonakínálat és kereslet várakozások az év további részében
A FAO pénteken közzétette az új Gabonakészletek és -igények gyorsjelentését is, amely a 2024-re vonatkozó felülvizsgált becslésekre, valamint a 2025-ös termesztési és terméskilátásokra vonatkozóan szolgál friss adatokkal.
A FAO 2025-re vonatkozó legújabb előrejelzése szerint a búzatermelés 795 millió tonna lesz, ami megegyezik az előző évi értékkel. A kilátások szerint Ázsiában – Indiával és Pakisztánnal az élen – rekordtermés várható, Dél-Európában és Észak-Afrikában is javuló feltételekre számítanak, Kanadában és az Orosz Föderációban pedig stabil termelés várható. Ugyanakkor Észak-Európában és a Közel-Keleten a csapadékhiány, valamint az Amerikai Egyesült Államokban az aszály okozta aggodalmak rontják az általános kilátásokat.
További részletek itt olvashatók.
Az Agrárpiaci Információs Rendszer (AMIS) szintén most tette közzé havi piaci figyelőjét. A megszokott piacelemzése mellett a jelentés kiemelt cikke a műtrágyapiacok és a globális kereskedelem helyzetét vizsgálja, melyeket az elmúlt években számos geopolitikai tényező befolyásolt, és a változó kereskedelempolitikai helyzet miatt várhatóan még nagyobb bizonytalanságra lehet számítani e területeken.
Forrás: FAO
Mezőgazdaság
OTP: Sok kihívás mellett soha nem látott támogatási lehetőségek az agráriumban
2024 a kihívások éveként vonul be a mezőgazdaság történetébe, és 2025 is formálni fogja az ágazat jövőjét. A ragadós száj- és körömfájás járvány miatti komoly aggodalmat keltő évkezdés ellenére bizakodásra is van ok, hiszen minden eddiginél több vidékfejlesztési támogatás érkezhet a szektorba – hangzott el az OTP Bank Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóságának sajtótájékoztatóján. A jelenlévő szakértők szerint a lehető legtöbb forrás lehívásához alapos tervezésre, szakértői segítségre és gyors ügyintézésre van szükség, amelyben mindenkinek hatékonyan kell együttműködnie az agrárvállalkozásoktól a hitelintézeteken át a hatóságig.

Az OTP Bank Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóságának sajtótájékoztatója. Balról: Szabó István igazgató, az OTP Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóság vezetője, Dr. Viski László, az Agrárminisztérium államtitkára, kormánybiztos, Herczegh András ügyvezető igazgató, az AVHGA vezetője és Vulcz László, az OTP Hungaro Projekt ügyvezető igazgatója. Forrás: OTP
Budapest – A 2025-ös év növekedési és inflációs kilátásai világszinten, az euroövezetben és Magyarországon is összetett képet mutatnak, amelyet a geopolitikai feszültségek, a kereskedelmi háborúk és a monetáris politikai kihívások egyaránt alakítanak. A statisztikák szerint 2024-ben 8 százalékkal csökkent a hazai mezőgazdaság teljes kibocsátása. A magyar agrárhitelpiac 2024-ben vegyes képet mutatott, a beruházási hitelek és a hosszú lejáratú forgóeszköz hitelek visszaesése következtében csökkent a mezőgazdasági társas vállalkozások hitelállománya, azonban az élelmiszeripar 6 milliárd forintos növekedéssel zárt. 2027-ig akár 2900 milliárd forint is juthat vidékfejlesztési célokra az árfolyam alakulásától függően a Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Tervének részeként. A tét tehát óriási – és az időzítés kulcsfontosságú.
„A kormány az agrártámogatási rendszer kereteit úgy alakította ki, hogy az uniós források mellé járó, kiemelkedően magas 80 százalékos társfinanszírozás minden gazdálkodó számára valódi lehetőséget biztosítson. Nem elég viszont önmagában csak a források rendelkezésre állása, fontos az is, hogy azok gyorsan, hatékonyan, a lehető legkevesebb adminisztrációs teher mellett és indokolatlan ellenőrzési teher nélkül jussanak el a kedvezményezettekhez. Az idei évben felgyorsuló beruházási döntéshozatal és az agrárkifizetések célja is az, hogy a magyar mezőgazdaság termelékenységét és versenyképességét fokozza, tovább erősítve a gazdák magyar gazdaságban és a vidéki értékek megőrzésében betöltött szerepét” – mondta Viski József, az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára, az agrártámogatások kifizetésének felgyorsításáért felelős kormánybiztos.

Dr. Viski László, az Agrárminisztérium államtitkára, kormánybiztos. Forrás: OTP
„Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) támogatása valamennyi agrárvállalkozás és hitelező bank számára stabilitást és kiszámíthatóságot jelent ebben az évben is. A száj- és körömfájás járvány, a fagy- és aszálykárok vagy éppen az ukrán gabona miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók finanszírozását ugyanúgy biztosítani kell, mint azokét, akik történelmi léptékű fejlesztéseket kívánnak megvalósítani a KAP Stratégiai Terv keretein belül” – hangsúlyozta Herczegh András, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatója.

Herczegh András ügyvezető igazgató, az AVHGA vezetője. Forrás: OTP
A vidék és az élelmiszeripar fejlesztése szorosan összefügg az infrastruktúrával, az innovációval és a generációváltás kérdésével is. A most elérhető források ezen területeken is új lehetőségeket nyitnak.
„Az ágazat jövője a termőföldtől az asztalig szemlélet elterjedésében rejlik. Ehhez elsősorban a hatékonyságot és ezzel a mezőgazdaság és az élelmiszeripar versenyképességét kell növelni. Mindez technológiai fejlesztésekkel, generációváltással és a kistelepülések infrastruktúrájának fejlesztésével érhető el” – tette hozzá Vulcz László, az OTP Hungaro-Projekt Kft. ügyvezető igazgatója.

Vulcz László, az OTP Hungaro Projekt ügyvezető igazgatója. Forrás: OTP
A 2023–2027-es ciklusban a támogatott projektek az elszámolható kiadások 50 százalékáig részesülnek vissza nem térítendő támogatásban. Fontos újdonság ugyanakkor az, hogy az ezeket kiegészítő beruházási hitelekhez kapcsolódóan kamattámogatásra 10 százalék, kezességi díj támogatására pedig 5 százalékos kiegészítő támogatás is igénybe vehető. Erre eddig még nem volt példa, ráadásul most akár a korábbi Növekedési Hitelprogram kamatainál alacsonyabb effektív kamat is elérhetővé válhat.
Fontos azonban, hogy a gazdák ne csak a támogatások megérkezésére alapozzanak. Az átmeneti időszakban is elérhetők olyan pénzügyi eszközök, amelyek áthidalják a fejlesztések megindításához szükséges időt és költségeket.
„Miközben rövid távon a források lehívása a legégetőbb feladat, hosszabb távon érdemes az ágazat átalakulását is szem előtt tartani. A támogatások célja nem pusztán a piaci szereplők túlélése, hanem egy versenyképesebb, fenntarthatóbb mezőgazdaság felé vezető út megalapozása. A tavalyi évben benyújtott pályázatoknál 3,7-szeres a túligénylés mértéke. Ezek a kérelmek komplex beruházásokat vetítenek előre, az állattartási, élelmiszeripari és kertészeti elemek dominanciája mellett tartalmaznak energiahatékonysági projektrészeket is. Számításaink alapján, ha ezek megvalósulnak, az nemcsak az energiafelhasználásra lesz pozitív hatással, hanem a cégek hozzáadott értékét is növelni fogják” – hangsúlyozta Szabó István, az OTP Bank Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóságának vezetője.

zabó István igazgató, az OTP Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóság vezetője. Forrás: OTP
Ha egy pályázó nem nyer, akkor érdemes végig gondolnia azt is, hogy az adott projektnél melyek azok a támogatási elemek, részterületek, amelyeknél a beruházást mindenféleképpen meg kell valósítani. Erre ugyanis a bankszektor különböző finanszírozási megoldásokkal lehetőséget biztosít: akár Agrár Széchenyi Beruházási Hitellel, akár forintos piaci vagy devizafinanszírozással.
Szabó István hozzátette, hogy az ágazat szereplőit elbizonytalanítja a ragadós száj- és körömfájás járvány, egyes gazdálkodók a támogatói okiratok késleltetésében bíznak. Az OTP Agrár szakértőivel folyamatosan nyomon követjük a hazai és a nemzetközi eseményeket. Ügyfél érintettség esetén megvizsgáljuk a lehetséges finanszírozási alternatívákat és törekszünk arra, hogy mindenkit testreszabott módon segítsünk át az esetleges nehéz időszakukon, ideértve a fizetési moratórium lehetőségét is.
OTP Bank