Vadászat
Karácsony hava
Az enyhe Szent András hava csak fagyot ígért, és hozott is. A Karácsony hava viszont megmutatta mire képes valójában.
Fagyos reptű cinkék, elmélázó verébsereg az eresz alatt gubbasztva várták a tél markának pillanatnyi lazítását. A rénfán csüngő jégcsap egykedvűen lógatta magát, sziporkázva, hirdetve áttetszőségének csillogását. Az esthajnalcsillag hűvösen tekintett rá a lassan fogyásnak induló örök társára, kinek most nem kellett szégyellősen párafüggöny mögé rejtőznie ezen a fagyos hajnalon.
A nagy szántó egykedvű göröngyeit belepte a fehér hótakaró, amit szomorúan, némi kottogással fűszerezett hangon a nagy nyárfáról szemléltek a vetésiek. A vörösbe forduló lilás égtér mögül kisejlő fényjáték elúszó dunyhává változtatta a kihűlő kályhák elhamvadó leheletét.
A fagyos hó fájdalmasan csikordult meg, ahogy a pajta szúette, feketére érett ajtaját kitárva kilépett a jeges valóságba. A kitolakodó macska egy percig sem tétovázva egyetlen szökelléssel ugrott vissza a poros széna meleget adó rejtekébe. A kenderkötél durván sercent kérges markában, ahogy a kis szánkót kihúzta a hóba.
Meleg mélázással rátekintett a sok évvel ezelőtt készített ródlira. Nem is a sikló alkalmatosság méláztatta el, hanem az emlékek, amelyek hirtelen felszínre törtek, és lerohanták ezen a hűvös reggelen. Megannyi gyermekkacaj, visongás kötődik ehhez a fadarabhoz. Emlékezetes erdei kirándulások, hosszú-hosszú beszélgetésekkel telített téli emlékek. Az elbúvó fagyos szalonnazsír a fémtalp felett avasan hirdeti a nagy dombról történő lecsúszás emlékeit.
Igen. A hosszú-hosszú beszélgetések, a fagyos természet téli megfigyelése gyermekeivel, kiket megpróbált felkészíteni az igaz életre, a becsületre. Hitt egy olyan világban, ahol az adott szó szentírás, és az ígéretekhez nem szükséges papír. Ritka eseményszámba ment, amikor a kicsiny, fatornyos faluba ellátogatott két fia rázörgetni az ajtót az öregre.
– A vén bolond, mindig álmodozik. Ha nem itthon koptatja a padlót, akkor az erdőt járja – zsörtölődött sokszor tettetett haraggal felesége. – Menj a védenceid közé, ők jobban elviselik morgásodat!
Az évek múltával lelke megfáradni látszott. Ráncai számának gyarapodásával szíve is egyre keményebb lett. Elmúltak a várakozással teli pillanatok, elmaradtak a látogatások. Már idejét vagy valós okát sem tudta, mi volt az ok. Mikor pattant el az a láthatatlan szál, ami a családi békét biztosította. Álmából is felriad a csapódásra, amikor fiai kiviharzottak a pajtából és bevágták a kaput. Ő tudta, megtanulta, mi az, hogy szeretni. Tudta, hogy néha meg-meg kell állni és másokkal törődni. Gyermekei ezt nem tudták, elragadta őket tőle a városi élet, a cserfes menyek vállvonogatása, a lesajnáló nézések viseltes bakancsára, foszlott bekecsére, tanácsai.
– Unokát, hol él apuka? Ebben a világban ?
Megindult a kis szánnal az öreg, és tovább szorongatták torkát az emlékek. A közös vadászatok, a vad belopásának ezernyi fortélya, a vadásszá válás tanuló évei, az irtások csendje, a rókavár zsivaja. Megtanultak a természettel, a természetben élni. Vészjósló fényességű szekercéjét fogva baljában, roppanó lépések kíséretében indult a kis fenyvesbe.
Most nem a könnyed gyermekeit, nem is a várományos lőtt vad terhét, még csak nem is takarmányt az etetőkre kívánt húzni vele, hanem valami sokkal szebbet, nemesebbet. Két igazi karácsonyfát. Még az éjjelen derítette fel lelkét, melegítette szívét a gondolat. Akkor is lesz karácsony, közös, nagy, szeretetteljes. Úgy, mint régen. Megmutatom, ér még valamit az öreg. A vasútjegyet már előre megváltotta, sőt a poggyászkocsiban még helyet is kapott a szállításra szánt fenyők részére.
Kissé kifulladt, homlokát veríték lepte el. Nehéz kucsmáját meglóbálva friss hűvöset tolt homlokába. Pont itt, itt esett az első. Rámosolygott a nagy kökényes sűrűjére. A csökött sertevad kisebbik fia szatymalövésére itt fújta az utolsót. Lesz ám meglepetés, amikor beállít a fákkal, és elképzelte gondolatban, amikor a gyantás erdei illat belengi a városi nappalit. Nem holmi áruházi csúfság, messze földi ismeretlen fajta, hanem saját, igazi nevelésű bozontos erdei fenyő. Itt, itt a tölgyben, itt búgott a tehén keresve terítéken pihenő véres oldalú fiát, nagyobbik gyermekének első találatát.
Hirtelen megmerevedett, csendben szusszant egyet. Minden érzékszerve újra megfiatalodott, amikor rámeredt az előtte átváltó nyomra. A behemót! Óvatosan térdre ereszkedett. Csak ő lehet, de mi lelte? Ilyen közel soha sem jött a faluhoz. Bizonyára a hideg és az éhség az oka. Be sem kopogok, csak szépen csendben betámasztom a fákat. Úgy is tudják ki volt. A Jézuskához már régen felnőttek. Csak rám ismernek. Hol van már a harag, ez első ősszel elfújta a szél. Talán írnak majd egy pár sort, talán szilveszterre ideér .
Beletúrt a hóba, igen. A jobb hátsót kissé húzza. Minden vadász álma és rémálma. A szellemkan, a behemót. Tavaly télen látták utoljára. Előtte egy német puskázott rá, de a jellegzetes nyomokra később rátalálva tudta, ha kapott is lövést, kiheverte. A nyárfásban hever, nem-nem a disznóvölgyben vette fel a szórót. A fenét, a szomszéd Pista a másik falu mellett a kanálisnál látta dagonyázni. Ki itt, ki ott, de minden lövést elvitt, sokszor remegett a puska, reszketett a szálkereszt, és a hang amely róla szólt. Lassan misztikummá lett, és egy jelentőségteljes tudod-nál egy szót sem lehetett a vadászokból kicsikarni. És most itt van előtte a régen látott. Pont a szóró felé tartott.
A fájdalom, ahogy felállt, tompán kúszott fel bal karján, levegőért kapott. A szűk gombolás kiengedtével megszűnt a szomj. Átkozott pirulák, bizton elmaradt egy. Este, majd este fogadkozott magának, még egy misét megér az út előtt.
Élesen pengett a fejsze, és a hóköntöstől megszabadult kis fák már a szánkón várták, hogy nemsokára ünneplőbe öltöztetve hirdessék karácsony napját. Sebesen lépdelt, a feltámadt szél arcába vágta a havat, a pára a bajuszára fagyott.
A forró leves lassan ment, a másodikkal kissé elmélázott, a buktát már eltolta az asztalon.
– Kimegyek!
– Nem mész te sehová, már megint a régi nóta, legalább egyszer az életben
legalább a kályhát tedd rendbe! – A neje tudta, felesleges a szó, hisz’ ezért szeretett bele. Nyughatatlan természete, néha eltúlzott akarnoksága lendítette előre a szépen gyarapodó családot. – Vigyél egy kis teát legalább! Várj! A doki is megmondta!
A nap már jócskán lefele fordult, a megdermedt természet vörös sziporkában lángra gyúlt. Valami vészjósló hűvös csend telepedett a tájra. A létrát nehezen markolta vastag kesztyűjében, majd fogai közt tartva a pár jobbikát, biztosabb fogással elérte az ülőkét. A vastag pokróc kikerülve meleg fészkéből, a posztózsákból, jóindulatúan takarva be a kérges deszkát.
Ahogy leült, nemsokára kattant a zár, magába foglalva az ólomhegyű végzetet. Lámpára szükség nem lesz, a holdfénynél nincs rejtekebb. Átmenet nélkül, hirtelen sötétedett. A varjak egyszerre némultak el, a rigók megmeredtek, a kis cinkék a szórón gyorsan némaságba burkolóztak a hirtelen beálló szürkeségben. Mint kezdő, tanulatlan festő színei, ki a sokszínűségből szürkét nem kívánva bontakoztatná szárnyait, úgy terült ki az ég alja a tölgy szélén.
Egy suta bóklászott riadt fejemelgetésekkel a szóró felé. Mire elérhette volna, ismét feltámadt a jeges szél. Szabályos hózápor kerekedett, amikor a tölgyek rozsdás levelei megszabadultak fagyos terhüktől. A szóró sárga kis kukoricagyertyásai rögvest kihunytak az áldást követően. Ennek fele sem tréfa, az utolsó mentsvárat, a pokrócot is magára terítve résnyire hagyott szemnyíláson kémlelte a semmivé váló természet látványát. Lassan elszenderedett. A valóságban a pokróc oltalmából kikerült jeges deszkának hideg sütése és mozdulatlan lábujjainak dermedtsége térítette vissza. Karja már megint zsibbadt, és levegője is elfogyott. Óvatosan lélegzetért kapva megszabadult a pokróc havas börtönéből. Veríték verte ki és elmerengett. Egy kósza hópihe nyugalmat nem találva kerengett a korlát felett, ezüstösen megcsillanva a holdfényben.
Ahogy visszanyerte karikáktól tűzdelt látását úgy érezte szellemet lát. Egy jókora test körvonalit vélte tolakodni a szóró melletti frissen gyalult havon. Kesztyűjét levéve finoman megdörzsölve szemét, kitörölve belőle a könnyeket. A látomás életre kelt. A behemót! Lassú mozdulatokkal szinte kényeskedve túrta a havat, és minden talált szemet módszeresen elmorzsolgatott fogai között. Óvatlanul is nyögött egyet.
A jókora kan hirtelen elugrott. Kimért mozdulatokkal a korlátra fektette a dióverőt, megtörölte a deres távcsövet és rámarkolt a jeges tusra. Visszajön, úgyis visszajön skandálta magában. A nézőke hirtelen elhomályosult, amikor a test betolakodott a háttérbe. Egy kattanás, dörrenés majd lángcsóva jelentette a végzetet. Egész teste belesajdult a lövésbe.
A csend újra megtelepedett felvert magányából. Árulónak érezte magát és magányosnak. Megannyi éven át volt társa az alatta dermedten fekvő reménységnek. Hány éjszakán keresztül gondolt elejtésének kifőzött mozzanataira. Sokszor látta magát a Kiskurtában mutogatva a bizonyosság agyarait. Nem így lett. Megszűnt az álom, szertefoszlott a remény, ami sok nehéz órán tartotta benne a lelket. Most utoljára búcsúzott. Némán, szégyellősen lecsúszott a lesről, és ólomléptekkel közelített bajtársa kimúlt teteme felé. Ismét megszédült. Valami jeges görcs ostromolta kitartóan mellkhasát. Térdre rogyott, majd megkapaszkodott a vadkan bozontos üstökében.
* * *
Fiai reményt keltő várakozással, türelmetlenül csengettek. Ők is feladták, ez így nem mehet tovább. A jó hír és annak elmondása a menyekre vár, hogy labda vagy baba, az még nem biztos. De szép fák anyuka! Miért kettő ?
“Kevesen vagyunk itt, akiknek valamelyik fegyvere ne viselné magán Pisti keze nyomát, legyen az javítás, szerelék felrakás, vagy pusztán csak belövés…őrizzük az ujjlenyomatot emlékünkben és mindig jusson eszünkbe majd, ha célzásra emeljük a tust.”
Így búcsúztunk Tőle egykor, hiszen már 10 éve, hogy nincsen közöttünk Geges István a mindig vidám, a lősportot és a vadászatot szerető és tisztelő családfő, vadásztárs és barát.
Ilyenkor, ősszel szerveztük mindig a Somogyi Vadászok Lőbajnoksága versenyeket – amelynek dolgos házigazdája is volt Pista -, és amely versenyek a Geges család messzeföldön híres vendégszeretetéről, a barátságról, az együtt eltöltött kellemes emlékektől, vidám napokról voltak híresek.
„Elmegy lassan a berek, az erdő,
el a nádas, a tél, a nyár,
a hegy, a völgy, a nappal s az éjjel,
a szememlátta egész határ…
Elmegy? De talán mégsem egészen,
Meglátom tán az örök vizen,
Hiszen a szépség maga az Isten!
Lelkemben ott lesz, hiszem, hiszem!”
(Fekete István: Búcsú)
Őrizzük Geges István emlékét!
Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK
Révész Zsolt, a Csíkvölgyi Wass Albert Vadásztársaság területén egyéni vadászaton vett részt. Élményeiről beszámolt lapunknak:
Hát röviden, kissé hihetetlen, ahogy történt. Kiültem a múlt héten a társaság egyik szórós lesére. Általában az autó kesztyűtartójába több doboz cigi is szokott lenni, de ez most nem így volt. 21 óra körül jöttem le a lesről és akkor szembesültem azzal, hogy nincs egy szál cigarettám sem. Akkor pakoltam és mentem a közeli városba vásárolni.
Ahogy visszaértem a területre, a földes út kezdete után, 50 méterre megálltam és gondoltam elszívok egy cigit, ott, ahol egy gazos rész van. Kiszálltam a kocsiból és még a cigarettát meg sem tudtam gyújtani, már kamerán láttam, hogy tőlem nem messze turkálgat. Hátsó ajtó kinyit, lőbot felállít. Belenézek a kamerába, még mindig ott van. Oké. Majd puska betölt.
Útjára engedtem a lövedéket. A kan súlya, megközelítőleg 180 kilogramm lehetett. A hatósági bírálat bronzéremmel jutalmazta a trófeát.
Írta és fényképezte: Révész Zsolt
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31
Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.
Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.
A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.
Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.
Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.
Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.
Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.
Forrás: OMVK
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31
You must be logged in to post a comment Login