Hubert
MESE: 21. rész – Nyest a kastély padlásán és a krampampuli
Napról napra világosodott az idő. Korábban hajnalodott és később sötétedett. Mind magasabbra és magasabbra kapaszkodott fel a nap és szinte érződött, hogy melegebb és melegebb is van. Megfordult a széljárás is és olyan szagokat hozott, amit eddig nem éreztek az emberek és a manók sem. Éjjelente különös hangokat lehetett hallani, mert nemcsak nappal, hanem egész éjjel utaztak északra a vándorok. Megkezdődött a nagy tavaszi madárvonulás is. A réteken összegyűltek a vizek és a nagypólingok, godák és megannyi madár röppent fel Arthur és Hubert előtt, mert ők is elindultak hazafelé…
A veszedelmes nyest.
Búcsúztak Lajcsi komától. Nehéz volt. A rengeteg kaland, a nagy vadászatok a végét járó tél még megmutatta milyen is, amikor megcsikordul még egyszer az idő. Ha nem is vágytak már rá, hogy derékig érő havakban vadásszanak, azért nagyon élvezték. A Bodor-kisház most magára marad, de takarosan rendet tettek kint is és bent is. Mivel ügyeltek a ház környékére, sok dolguk nem volt. Persze kisepreni ki kellett, kitakarította Hubert a pernyét és készített be fát is. Ki tudja, hogy ki, mikor téved be s azért egy kis meleg még áprilisban is jól szokott esni. Szóval rendben, tisztán tették be maguk mögött az ajtót. Lajcsi még átkísérte őket a ház előtti hídon, de tovább nem ment, mert neki visszafelé vezetett az útja.
- Akkor április 14-én este!
- Itt leszünk!
Kezet fogtak rá. Megegyeztek. Szinte egyszerre fordult el Arthur és Hubert is, de egy villanásnyival később Hubert, akinek ennyi elég volt, hogy kacsintson egyet a barátjának, aki rögtön értette, hogy hamarabb fog ő találkozni Huberttel, mert valamivel készül a kis haverja. Ebben biztosak lehetünk mi is, de Lajcsi csak nem bírta és beszólt Arthurnak:
- Arthur bátyám!
- No, mi az Lajcsi? – fordult vissza egy kissé Arthur bácsi.
- Aztán a rókamájra vigyázzon, meg ne ülje a gyomrát!
- Szerencséd, hogy nincs a régi csőszpatronból, mert adnék most neked!
- A borsosból Arthur bácsi? – neveti Hubert.
- Abból is Hubert! Abból is!
Még kacagta őket Lajcsi, elnézte, ahogy kerülgeti a két barátja a nyomokat, mert azért itt-ott ragadt még a gát teteje. De sok helyen már kopogósra fújta a szél, a böjti szél az utakat és ahogy kiértek a Ludas nagy vaskapuján, szemközt a réteken, fodrosan hullámzott a víz, ameddig a szem ellátott, rajta a tengernyi madárral. Voltak már ott bíbicek, nagy godák, amelyek akkorák, mint egy-egy fácán, csak hosszú a lábuk, a csőrük meg nagy ívben hajlott.
Előkerültek a távcsövek és végigpásztázták a madarakat. Még Arthur vadászott egy-egy fajra, de ma már olyan kevés van belőlük, hogy védik őket. Meg ilyenkor egy része húz északra és alig van már ilyen vizes élőhely, ahol háborítatlanul lehet táplálkozniuk. Különleges érték.
- Na, inkább menjünk itt belül, ne háborgassuk őket – intett Arthur és az övcsatorna melletti parton, a fák között eltűntek a délelőtti napsütésben.
Aki megállt ott, még láthatta, hogy imbolyognak a nagy táskák, a puskák a vállakon, de a benőtt út, a behajló ágak miatt aztán elvesztette őket az is, aki figyelte őket. Csak a szaguk maradt meg egy ideig, meg a lábnyomuk, de azt csak egy-egy jó orrú állat érezte, mint Skú, aki nyomában volt a két manónak. Valami olyasmit vittek a táskájukban, amit Skú akkor szokott érezni, amikor végetérnek a vadászatok. Persze igaza volt, mert a jégveremből kikerültek a szalonkák és a nyershús szaga az, ami Skú orrát annyira csavarta…
Lajcsi nagyon sóhajtott, mikor eltávolodtak a barátai. Neki nem járt a Falevelek, nem is igen érdekelte. Régebben kevesebb járt a faluba, akkor jobban vigyáztak rá, ma meg szinte mindenkinek küldik. Nem kérik el egymástól, nem megy be érte a Poc kocsmába senki, hogy végiglapozza. Az öreg Poc! Meg kéne már nézni, meg Kálmánt is. Vajon mi lehet velük? – gondolta magában Lajcsi. Még egyszer végig nézte a házat, ráfordította a kulcsot az ajtóra. A zsilipnél még egyszer visszanézett. Szokása volt. Nem lehet tudni, hogy ilyenkor mit nézett meg, de Lajcsi szeme olyan volt, hogy a kúpcseréptől kezdve egy keresztbe rakott gallyat is észrevett. Nem is gondolkozott ő ezen. Inkább bízott a szemében, ami mindig megakadt az oda nem illő dolgokon. Igen, régi sárréti családból való volt, akinek az elődei még a törököt is látták, innen bentről, a nádból…
A falu a március napsütésben fürdött. Egy-egy helyen frissen teregetett ruhát fújt a szél s valahonnan friss pogácsa illata nyargalta keresztül a falut. A régi posta előtt már egy szilva virágzott. Korai az még, mondta valaki, de csak arra biciklizett, hogy megnézze. Feljebb két templom: elébb a baptisták, akik a reformáció után szakadtak ki, feljebb meg a régi református templom sárgállott, mert azt, míg a több falu szép tisztára, hófehérre meszelte, az itteniek sárgára. A paplak, a parókia viszont sokkal nagyobb, mint a többi a környékben. Talán a legnagyobb épület is a régi báró öreg kastélya után. Előtte rózsák, amelyek lombot fakasztottak, de még inkább barnásak, mint zöldek. A falu egy-egy háza újul, de sok romosodik, összedűlt. Ez régi körforgás itt a Sárrétben, hiszen jöttek-mentek a háborúk és rendszeresen elvitte a Körözs is a falut, vele együtt a házakat. Csakhogy most nincsenek fiatalok, akik újra építenék azt, ami összedűlt. Amott is megroggyant egy ház, miután leszedték a cserepet, meg kivették az ablakokat. Azokon kívül minden mást a Sárrét adott.
Két idős ember állt meg előtte.
- A mi gangunkat is kórószárból raktuk még anyjával.
- Nem mondod? A tietek is abból van?
- Abból bizony komám, csak víz ne érje, akkor, nem borul meg az egyház sem!
- Aztán mivel szigeteltétek?
- Nem fogod elhinni. A fal alá nádat tettünk. Én is még apámtól, az meg a nagyapjától tanulta el…
Az egyik háznak van gazdája, a másiknak meg csak volt. Ott állt a két szikár, vékony, magas ember. A munkában csontosodtak meg, de úgy állt rajtuk még a kalap, hogy abban minden benne volt. Régi komák voltak, talán rokonok is. „Fiam! A fajta kiüt!” – régen is, most is úgy barátkoztak az emberek. Akik munkában, gondolkodásban is egyet gondoltak. A két öreg hallgatag volt, mert szemük előtt pergett az idő s most, hogy egyre kevesebb ember, egyre kevesebb fiatal, gyerek játszik az utcán, az idő nem hogy megállt, hanem felgyorsult körülöttük. Most ennek a fiai, unokái jöttek haza, most a másiknak és még a szomszéd unokáinak is örültek. Megmutatták egymásnak, aztán mikor az övék jött, akkor meg vissza. Dicsekedtek is egy kicsit, kinek beszél szebben az unokája, melyik tud több mondókát, verset, de kis emberek szeretetéből jutott mindenkinek. Ennyi maradt… Nem merték kimondani, de féltek a jövőtől, nem tudták merre kanyarodik az életük, ahogyan azt se tudták, hogy merre, mikor önt ki a Körözs s vajon sok vizet hoz-e a tavaszon…Ez a kor is hozott magával megannyi aggodalmat, amire lehet, hogy jövőre már legyintünk, de az emberek félnek, mert a tavaszi szél bizonytalanságot is hozott a hátán. Messziről érkezett és rossz hírekkel szaladt végig a falun, a vidéken.
Malvinka már nagyon várta a fiúkat, mert estére már megérkeznek az első vendégek és igen szükség volt már a plusz segítségre. Na, csak jöjjenek haza! Csak kerüljenek a szemem elé – fogadkozott Malvinka, mert már előző nap meg kellett volna érkezniük, de már akkor tudta, amikor Csucsit meglátta, hogy nem jönnek csak másnap, mert a kismadár ritkán szokott máskor jönni, amikor Arthur nincs itthon. Ha jön, bizonyos, hogy a vén lókötő üzent haza. A kismadárnak nem is kellett volna már semmit mondani se, csak annyit, hogy várja meg, míg Malvinka észre nem veszi. Malvinka, ahogy kinyitotta az ajtót, Csucsi szeme már fel is csillant. A kis csóka nagyon szerette, mert mindig kapott tőle valami finom falatot. Ahogy látja, most egy csík csirkehúst hozott!
Malvinka minden mérge elszállt, mikor meglátta az égszínkék szemű, fekete sapkás, szürke tarkójú, feketeszárnyú madarat. Rettentő okos szeme lenyűgözte Malvinkát. Talán többet kéne foglalkoznom vele. Megérdemelné, ha már ember nevelte fel, mert már sose lesz igazi vadmadár. Míg a többi madár fél, Csucsi még beszélni is megtanult.
A darab hússal a tiszafa ágára telepedett és a konyhaablakból még látta Malvinka, amikor felvitorlázott a kastély egyik kéményére. Ahogy onnan elreppent, eszébe jutott a nyest. Soha, el nem tudta volna képzelni, hogy arra fogja őket megkérni Arthurt és Hubertet, amikor hazajönnek: valahogy kapják el a nyestet! Mert a minap, a padlásról alig tudott beugrani a manójáratba. Még oda is utána ugrott, csak beszorult a feje a szűk alagútba. Malvinka egyébként sosem ijedt meg semmitől. Nyugodtan járt a határban, de azért már ami sok, az sok, hogy otthon sincs biztonságban az ember. Annyit megtett, hogy aszalt szilvát vitt fel, vihetett volna tojást is, de azt rettentően sajnálta. Minden alkonyatkor hallotta, ahogy kapaszkodik fel és reggelre el is tűnt a szilva. Na, majd hallgathatom mekkora vadászok, hogy az első este meglőtték, de csak elmosolyodott magában, mert, ha Malvinka nem is volt vadász, azért Arthur előlhagyott könyveit végigolvasva, valahol Hubert és Arthur között lehetett a tudása. Senki nem tudta, hogy Malvinka olyan sokat olvasott, hogy a szavakra már elég volt ránéznie s ezt addig fejlesztette, hogy előbb mondatokat látott egyben s azután előbb féloldalakat, majd egész oldalakra is elég volt ránéznie. Emiatt tudott annyit, mert gyorsan olvasott. De ez már nem is olvasás volt. Emberek között is van, aki ezt megtanulhatja, de ahhoz sokat kell olvasni, gyakorolni, ha úgy vesszük…
Arthur és Hubert nem számított semmi jóra, de nem is akarták kihúzni magukat a munkából. Mégiscsak az ő barátaik jönnek sakálhajtásra és az éves nagy szalonkahúzásra. Nem húzhatják ki magukat a munkából! Mikor beértek a kastélyba, Malvinka nem volt sehol. Persze nem tudták, hogy felvitte a következő aszaltszilva adagot a padlásra. Ledobálták a cuccaikat, átöltöztek s mire Malvinka előkerült, már Hubert porszívózott, Arthur bácsi, meg el is csomagolta a fegyvereket. Mi több, már a táskából pakolt ki, amikor meglátta Malvinka a hat szalonkát! Összecsapta a kötényét, hiszen nagyon szeretett volna már szalonkás ételeket készíteni és könnybe lábadt a szeme, amikor Arthur bácsi megölelgette. Mondania sem kellett semmit, mert Arthur azt is észrevette, hogy a krampampuli fűszerei is már a nagy pulton voltak. Csak akkor szoktak ilyet főzni, ha a régi erdész barátok jönnek. Hát igen, a régi selmeci hagyományok. Sóhajtott Arthur, aki, amikor balek lett, nagyon félt a firmáktól s lám ma már öreg filiszteus….
A veszedelmes nyest.
- Etre estére jön, de egyedül.
- Na, mi történt?
- Fennmarad a Pádison, nagyok még a havak és nem szívesen hagyja ott a házat.
- Nem baj, majd küldünk neki rókamájat.
- Miféle rókamájat? – csodálkozik rá kerek szemekkel Arthurra Malvinka.
- Azt sütöttünk a Bodor-Kisházban. Hubert olvasta és Lajcsival megsütötték. Tudod, zsírjára!
Malvinka előtt, mintha veres posztót lengettek volna, úgy felmérgelte magát. Szegény Hubert mit sem tudott arról, hogy nagybátyja nem felejtette el az ugratást és nagy békésen éppen kikapcsolta a porszívót, amikor szembe találta magát Malvinkával. Rögtön tudta, hogy valami rossz fát tett a tűzre!
- Fiatal úr! Mi lett a róka májával?
Hubert úgy megijedt és tanácstalanul Arthurra nézett. Az meg, az meg, hogy el ne nevese magát, a pipáját a szájába véve szívogatta.
- Semmi Malvinka! Arthur az első lövése után ráduplázott és nem maradt belőle semmi.
- Ó! Arthur! Te vén lókötő, te gazember! Már megint bajba akartad sodorni ezt a gyereket! Na megállj! Háromszor adja ezt kendnek Lúdas Matyi vissza!
Azzal sarkon fordult és otthagyta őket. Hol volt már az elérzékenyült Malvinka, a kikészített krampampuli? Arthur meg csak nevette mind a kettőt. Na ’iszen, vele nem lesz könnyű elbánnia senkinek se, mert hétpróbás, vén öreg erdész volt, aki néha úgy tett, mintha kettőig se tudna számolni. Ej, be kár volt alul becsülnie bárkinek is, hiszen élvezte az életet, csak most ez a dohány kérdés, ez aggasztotta a legjobban. Talán Malvinkának van még valahol, estig csak ki kéne bírni. Etre Nagyváradról hozni fog, de addig is rá kellene pöffenteni egyet…
- Nem baj az, legalább szív egy kis jó levegőt Arthur bácsi!
- Úgy van! Itt ez a szép tiszta, tavaszi böjti szél, majd az kifújja belőled a rosszaságot.
Arthur törte a fejét, aztán eszébe jutott, hogy nem oda Buda!
- Jut eszembe Malvinkám! – Malvinka azt hitte rosszul hall! – lent a nagy tiszaháti nyárfa rügyei megduzzadtak, ilyenkor szoktál gyűjteni nem?
- Ó! Arthur bácsi! Ó, hogy nem szégyelled magad! – hát ezért álltunk meg?
Persze Malvinka már tudta, hogy kincset hozott neki Arthur és azt is, hogy az a fa híresen jó rügyet ad. Pont abból kellett már a gyógynövénykészletét frissíteni s mikor kibontotta a zacskót, amire rámutatott az asztalon Arthur, összecsapta megint a kezét!
- Arthur, minden bűnödet megbocsátom!
A nyárfarügy az első gyógynövények között szerepelt és az öreg tiszaháti nyárból már csak egyet tudnak a határban. Ott állt meg Hubert és Arthur jövetben és bár Arthur nem szeret gyógynövényt gyűjteni, azért nagyon sokfélét ismer. Az erdész kicsit botanikus is s azért Malvinka kedvéért sokat segít neki, különösen úgy, hogy éppen vele volt Hubert. Rögtön kerített is egy zacskót. Ebből a fából valamikor elég sok volt, talán Algériából származik, a fekete nyár egy fajta változata és nincs is belőle csak nőivarú. Porzósat még sose láttak, de nem is tanultak róla az egyetemen. A nyárfa rügye jó felfázásra, na ezért szokta gyűjteni…
- Arthur! A padlásra feljár egy nyest! A minap, alig tudtam elugrani előle!
Arthur majdnem magára öntötte az édeskömény teáját!
Na, ha valami miatt nem szeret távol lenni, akkor Malvinka miatt, mert, ha elkapja a nyest, akkor mindennek vége! Gyorsan kifaggatták és ami munka még hátra volt, azt feszített tempóban végezték!
- Minden este úgy 17.40 körül jön. Tudom, mert ahogy elüti a felet az óra, hallom, ahogy kapaszkodik fel az ereszen!
Több se kellett nekik és a fal mellett már vizsgálták is a csatornát! Ahogy a vadszőlő befutotta, amellett valóban fel tudott kapaszkodni!
- Biztos a galambok miatt jön!
- Nem tudom, de ez a felújítás az állatokat is megzavarja. Sose lesz vége!
- Menne az Arthur, csak a régészek!
- Azok, de a vége felé járnak már.
- A kincset hova dugtátok?
- Az egyelőre biztonságban van, de résen kell lennünk! Amit ránk bíztak, azt meg kell őrizni!
Többet egy szót nem beszéltek, mert az udvarra bárki feljöhetett. A túlsó oldalon már állványok is voltak és mielőtt bárki észrevehette őket eltűntek!
- Olaj! Hubert! – Hubert szeme kikerekedett.
- Te miféle szófordulatokat használsz Arthur bácsi?
- A Falevelekben olvastam…
- Arthur bácsi, ne tanuljál te abból.
- Na látod, én is ezt mondom már mióta. Nekem is ilyen, amikor Lajcsival hülyéskedtek.
- De a rókamáj.
- Ne rókamájazz, mert az is olyan vad, mint a többi. Tiszteld a vadat, tanulj sokat, azzal lehetsz különb. Nem kell hangoskodni. A pávián üvölti a szavannát és bohóca a többi állatnak.
- A bávatag pávián?
- Hubert, fejezd be! Menjünk, mert ha Malvinka nénéd igazat mondott, akkor hamarosan érkezik a nyest is.
Azzal eltűntek. Jól tették, mert a kastélyban valóban sokan dolgoztak most. Restaurátorok, tervezők, építészek. Mindenki méricskélt, gondolkozott, hogy lenne a legjobb és mit is lehet aztán majd egy ilyen kastéllyal kezdeni, itt, mindentől távol. Távol. Mennyire relatív ez, hiszen, Nagyszalonta tornyai azok ott, amott meg Nagyvárad. Két fiatal építész állt meg az udvaron és értetlenkedtek, hogy lehet egy szőlőskert mellett határt húzni, mert, hogy egyszerűen húztak egy határt és akik iskolába vagy munkába, vagy a rokonaikhoz mentek, azoknak meg kellett állni a határon. Mindenkinek. A faluban is sok idegen jött, ment. A boltban és a kocsmában is kedvesek voltak velük, de utóbbiba csak egy-egy öreg vén, hétpróbás mérnök toppant be. Olyan Arthur bácsi féle-fajta, aki még tudta mit jelent egy kicsit megszökni, a barátokkal, jó ismerősökkel, egy kicsit elidőzni egy pohárka bor mellett vagy éppen inni egy három centes unikumot. Na, nem ám egy fél litert! A fiatalok persze nem járnak kocsmába. Sokan olvasnak és ha úgy érzik, akkor este elmennek színházba. Van, aki Békéscsabára, van, aki Debrecenbe megy, de két gyerek nagyváradi és azok több társukat átviszik Váradra. Na, az még a valami! Csakhogy itt a határ és le kell menni Méhkeréknek vagy fel Ártándnak. Sokat bosszankodnak és most már azok is, akik Budapestről vagy Veszprémből jönnek, a külföldi látogatók meg egyáltalán nem értik, mert náluk már nincsenek határok. Ezek a kisfalvak egyébként nagyon szerethetők lennének ma is és aki egy estét itt marad, azok közül sokan, míg tart a munkájuk, itt is alszanak.
A rengeteg ember között, akik most a kastélyban dolgoznak, Malvinka és Arthur szerint is lehet, a régi családból való, de olyan nehéz megmondani annyi idő távlatából, mert a háborúban mindenki elmenekült innen. Csakhogy az alakjuk elárulta őket, na, meg a beszédük és a viselkedésük, a mozdulataik is a régi. Ezeket, akinek van szeme hozzá, észreveheti. Egy valaki biztos, hogy tudja kik is laknak ma is a kastélyban, az gyerek lehetett akkor még. Hubert is igen kicsi volt és hiába akarták rendre szoktatni a kis Hubit, az is éppen olyan rossz volt, mint a Tisza gyerekek, meg a többi rosszaság, akik itt nyaraltak. Micsoda felfordulást csináltak s az öreg vizsla nyakában, az egyik augusztusi alkonyatban, éppen egy délutáni teázáskor, Hubi nem átallott kinyargalni. Néhányan látták. Az, hogy a gyerekek mit beszéltek, azt még el lehetett ütni, mert gyerek, de egy grófkisasszony, egy kontesz is látta. Egész este erről beszéltek, de az öreg gróf csak mosolygott a bajsza alatt, mert hát mókás is volt a történet. Meg azután az egész este csupa móka volt a kastélyban.
A veszedelmes nyest.
A kastélyt mindig is titkok övezték, legendák, hiszen nemcsak mesebeli történetek történtek, hanem a fővárostól messze eső kastélyhoz, sokan elzarándokoltak. Nagy volt a forgalom és sok minden fontos döntés történt ezek között a falak között és egyáltalán sok minden indult innen. Az öreg grófot Arthur egy barátságos, érdeklődő, nyitott embernek ismerte meg, de a környékben is így ismerték. Voltak falvak, amelyek nem tartoztak az uradalomhoz, de annak az embernek nemcsak a fővárosban nagyvilági barátai voltak, hanem voltak a falvakból is. A Sárrét ingoványa sok értelmes emberfőt termett, akik a Körözs mellett megtanulták, hogy alkalmazkodni is tudni kell, de nem feltétlenül s ha úgy alakul, akkor hallgatni kell. Van az a pont, amikor nincs tovább és beteszik maguk mögött az ajtót. Így áll ehhez mindenki s úgy barátkozik, úgy teszi, veszi, hogy tudja, a másikat megsérteni büntetlenül nem lehet. A tét bizony nem más, mint a barátság…
Ahogy közelgett a négy óra, lassan elcsendesedett az udvar. Arthur és Hubert már régen valahol a titkos folyósokon, lépcsőkön már fent lehetnek a padláson. Aztán szemközt egy kőrakáson Malvinka valami mozgást pillantott meg. Kikészített magának már egy gukkert, amit Arthur fogasáról akasztott le.
A szeméhez emelte és megpillantott a nyestet. Az nagyon okos állat volt, mert a sűrűből figyelte az embereket. Alig várta, hogy eltűnjenek. Kifigyelte már a szokásukat és hamarosan megint magára marad a kastély. Szóval te akartál megmarni tegnap – nézte Malvinka. Jó fél méter lehetett az állat. A farka lekanyarodott mellé, ami vagy 20 centiméter is volt. Emiatt is tudott olyan veszedelmesen ügyesen ugrani és mászni is, mert azzal könnyen egyensúlyban tudja magát tartani. Ahogy felemelte valamire a fejét, a mellfoltja fehér volt. Annak ellenére, hogy Malvinka alig élte túl a találkozást, a közel két kilogrammos, félelmetes, csupa izom, valóságos ragadozóval, azért nagyon tetszetős és gyönyörű állat ücsörgött ott szemközt a köveken. A barnaszínű kisragadozó bundáját Magyarországon nem értékelik, de Horvátországban annyira, hogy a pénzüket, a kunát, is erről az állatról nevezték el. Ugyanis a kuna nyestet jelent magyarul. Veszedelmes erdei állat, ami elől jóformán semmi sincs biztonságban. Még szerencse, hogy nem nő nagyobbra és hogy magányosan él. Persze nem számít nagyon nagynak és azért neki is vannak ellenségei, de a gyorsasága és az, hogy minden gyanúsra menekülőre fogja, azért segít a túlélésben. Bár, ne kaptál volna be a kastélyba! Nem volt mit tenni, rákapott a galambokra és még Malvinkára is ráugrott. Majd Arthurék elkapják, csak nehogy bajuk legyen, kezdett aggódni értük!
Egyszer csak leugrott a kövekről és teljes erejéből kastély felé kezdett rohanni. Minden ugrásában látszott, hogy csupa izom és erő. Errefelé, a konyha ablak felé rohant, mert itt volt az eresz és ahogy közelgett Malvinka ereiben megfagyott a vér, mert eszébe jutott a tegnapelőtti jelenet. Most talán jobban eluralkodott rajta a félelem, mert ugyan biztonságos körülmények közül, a titkos ablakon át figyelte a nyestet, arra gondolt, hogy Arthur és Hubert miket élhetnek át, mikor vadászni mennek. Nem fogom elengedni őket, – gondolta, de aztán ahogy ugrott a nyest és az ereszcsatorna mellett, ahogy kapaszkodott fel, a körmei meg-megcsúsztak a bádogon és hallatszott, ahogy egyre feljebb és feljebb haladt.
Valaki kopogott. Még egyszer! kettő hosszú, három rövid! kettő hosszú, három rövid – nem lehet más csak Etre – örvendett meg Malvinka. Ha egy kicsit hamarabb jön, felmehetett volna velük a nyestre!
A padláson Arthur és Hubert is hallotta, hogy elindult a nyest a csatornán, mert, az üreges vékony eresz felvitte egészen a hangot a padlásig. De hol jöhet be a padlástérbe – gondolkozott Arthur. A padláson sejtelmes félhomály és ahogy sötétedett, egyre rosszabbul is láttak! Arthurt kezdte kiverni a víz, mert fegyverlámpát nem hoztak fel. Egy-egy galamb fütyülő szárnnyal helyezkedett el a gerendákon és olyan helyekről nyújtogatták a nyakukat, ahová a nyest nem tud feljutni. Úgy látszik, rendszeresen feljár már – sajnálta őket Arthur. Még szemközt, az előbb látta, a nagy tartógerenda alá támasztott vastag faoszlop alatt Hubertet, de már csak sejti, hogy ott van! Hubert is ilyenekre gondolt, mert vele szemben, a tető és a padlás között cserepek mellé telepedett le Arthur, hogy onnan belássa az egész padlást!
Az üvegcserepek adtak némi fényt, de valami borulás jött és ezért lett még sötétebb. Még az előbb az esővízcsatorna felől érkező hangos zajokra egy galamb odébb röppent, de azóta félelmetes csend szállt le a padlásra! Megvan – kiáltott fel magában Arthur. Ott jön be, ahol a galambok is be tudtak szállni. Ebben semmit nem tévedett Arthur, csak arra már nem volt idő, hogy oda üljenek le és most azt sem tudják, merről érkezik! Na, ez a valami! Na, ez a vadászat! Csak Hubert! Csak annak nehogy valami baja legyen!
De olyan nagy volt a csönd, hogy tudta valami történni fog. Valami történni fog! Biztos, hogy itt van és az is lehet, hogy már lát is bennünket!
A huszas FRANCHI dupláját kissé megmarkolta, amikor oldalról egy vakítóan fényes lámpa terítette be az egész padlást. A titkos manóátjáróból érkezett a fény és fel, egy tartó gerendára világított, amely éppen Hubert felett tartotta a szelemeneket! Arról figyelt lefelé, éppen oda, ahol Hubert ült! Hogy honnan jött a fény, egy percig sem érdekelte Arthurt és felkapta a puskáját! A nyest a vakító fényre egy pillanatra megmeredt, de már a lövés, ugrásban érte. Arthur nem tudta, hogy eltalálta, csak az látta, hogy ahogy viszi a lendület ugrik le és még a zuhanásban újra eltalálta…
- Na ebből sem lesz Malvinkának finom úri holmi!
- Etre, soha jobbkor!
- Na, veletek se megyek többet vadászni – morgott Hubert!
- Miért?
- Láttam, hogy jön, csak nekem túl közel volt, várni akartam, hogy arrébb menjen!
- Hubert – szólalt meg apja, Etre – a dúvadnak is meg kell adni az esélyt, de ez a nyest már több volt, mint veszélyes.
És ebben igaza volt apjának. Ez a nyest már elszokott az erdőtől és bekapott a faluba. Nem félt már senkitől és az, hogy megtámadta Malvinkát, nagyon veszélyessé tette. Tudta ezt mind a három, mert a nyest talán az egyik legbátrabb vadász. Nála már csak a rozsomák a veszélyesebb.
- Emlékszel Arthur arra a rozsomákra, amikor az Uralban vadásztunk?
- Hogyne, ha lemegyünk, akkor megkeressük azt a naplót!
- Dehogy keresed! Dehogy keresed! Megfőzzük a krampampulit, ezer éve nem ittam!
A nagy dörrenésre lentről hangok hallatszódtak és a három manó megdermedt! Gyorsan! Bedobták a nyestet a régi étellift aknájába! Majd lent kiszedjük! Azzal bevonszolták. Hárman elbírtak vele és ledobták az aknába, amelynek itt fent volt egy nyílása. A nagy csiga még mindig ott várakozott s ha olajozni kellett, azt innen könnyen megoldották a régiek.
- Hubert mássz gyorsan fel a tetőre! Oda a villámhárító mellé és szedj le egy pár cserepet.
A hangok már a lépcsőház felől jöttek.
- Van még egy percünk, mert a létrán még fel kell mászniuk!
Hubert felkapaszkodott és a villámhárító körül pár cserepet leadogatott. Amot,t a fal tövében voltak töröttek is, azokat szétszórták. Etre a kémény kürtőjébe benyúlt és megkormozott egy-kettőt, amikor Arthur megszólalt!
- Olaj!
Etre csak állt, nem értette mit akar a bátyja!
- Gyere, apa! Arthur bácsi Faleveleket olvasott…azt akarta mondani, hogy tűnjünk el, de nyomban!
- Aha…akkor gyerünk, odalent már vár a krampampuli! Malvinka már elkészítette – mondta Etre!
- Ez a Malvinka egy főnyeremény – mondta Arthur és beugráltak a titkos manójáratba.
Ahogy eltűntek, már lámpák fénye vágta a besötétedett padlás poros levegőjét. Többen jöttek fel. A háztetőről lekerült cserepek miatt nagy volt a huzat. A szétszóródott cserepeket meglelték és hamar összetapostak minden nyomot.
- Villám volt!
- Az meglehet, de nem volt eső!
- Nem volt, de gyakoriak a száraz villámok is. De azért különös volt, hogy kétszer is levágott!
- Nem volt az kettő, csak reccsent az ég, aztán meg bevágott ide. Látod, kormosak a cserepek is!
- Csoda, hogy nem gyulladt ki!
Ebben igazuk is lehetett volna, mert különös hely ez itt. Van úgy, hogy derült az ég és levág a villám a földbe. Ki van lyuggatva a legelő, ismerik ezt már a pásztorok régóta. Száraz villám, úgy hívják. Mi több, van olyan is, hogy gömb alakú és lemegy a kéményen is. Akik látták, sosem felejtik el, de azoknak meg nem hiszi el senki, csak maradnak a lyukak, amelyek van úgy, hogy 4-5 méter mélyek. Aztán az idő betemeti és nem marad nyoma semminek. Itt a Sárrétben egyébként sem marad meg az emberen, a nádon kívül semmi…
A veszedelmes nyest.
A három jómadár nagy boldogan érkezett le és hangoskodva toppantak be a lakásba! Jaj! Nagyon boldogok voltak, hiszen Arthur és Etre édestestvérek voltak, Etre meg Hubert édesapja volt és így hárman már régen vadásztak együtt. Malvinkát majd csak az infarktus kerülgette, mikor meglátta, hogy micsoda piszokkal jöttek. Mi több, Etre még csupa korom! Na, megálljatok csak!
- Uraim! Itt nem lesz semmiféle krampampuli, meg selmeci hagyomány, meg mit tudom én, hogy milyen titkos erdészszokások!
A három jómadár kerekszemekkel nézett Malvinkára! Ennek fele sem tréfa, gondolták és jobbnak látták, ha piszkos, rettenetes ruházatukkal valóban kijjebb mennek. Arthur azért, csak próbálkozott.
- Malvinkám! Drága Malvinkám! Hát akkora nyestet lőttünk!
- Ne Malvinkázz itt nekem. Kastélyban vagytok, nem a Bodor-kisházban, vagy mit tudom én, milyen erdészlakban!
- Olaj! Arthurkám! Olaj! – mondja Etre.
- Hogy mondta, kedves Etre? – kérdezi Malvinka.
- Semmi, semmi Malvinka néni, csak azt akarta mondani, hogy minél hamarabb menjenek. Tudod, Faleveleket olvasnak!
- Adok én nektek kultúrát, csak kerüljetek a szemem elé!
A három jómadár pillanatok alatt eltűnt és abszolút igazat adtak Malvinkának! De Arthur csaknem bírt magával!
- Nagy firma ez a Malvinka! Sose gondoltam, hogy újra bulek leszek!
Malvinka kicsit megbánta, hogy kifakadt, de még ez a kezdet volt, hiszen holnap már megérkezik a többi barátja is Arthurnak. Talán jobb lett volna, ha hazamegy egy kicsit, meglátogatja a rokonokat Vásárhelyen, de ahogy viszi a tiszta törülközőket, csak meghallja, hogy megint viccelődik ez az Arthur!
- Arthur te nem bulek vagy, hanem balek! El sem tudom képzelni, hogy lehettél te iskolánk büszkesége! Ha én lettem volna a keresztapád, biztos, hogy megneveltelek volna!
- Malvinka néni, ne haragudj, de te csak keresztanya lehettél volna!
- Sose fogom megérteni ezeket a titkos erdész szokásokat… – sóhajtozott! – Uraim, a krampampuli tálalva!
Ezek gyorsan megmosdottak és bevonultak a krampampulihoz. Régi hagyományokat ápoltak, hiszen valamikor a selmeci erdész, bányász tanulók az étkezésükről maguk gondoskodtak. Megosztottak egymással mindent. Máskülönben ma is szokás, hogy az erdészek, amikor kint dolgoznak, megosztják az ételüket s ha van, aki véletlen nem hoz ételt, annak adnak. Elég mindenkinek a magáéból egy törés, az annyi, hogy jól is lakik.
Mikor köré ültek hárman a tálnak, abba darabolt fügét, datolyát és mazsolát, diót, aszalt szilvát és szentjánoskenyeret tettek.
- Nincs több szilvánk?
- Van, de holnapra is kell: A többit meg a nyestnek tettem ki..
- Miket nem tudsz Malvinka!
- Mondtam, hogy bulek vagy Arthur! – neveti ki Etre, de Hubert is kacagja.
Végtére is már mind a hárman firmák is voltak, meg már filiszterek, hiszen végeztek, de akinek keresztapja van, az az örökre megmarad buleknek és ez így megy, míg világ a világ.
- Na, mit nem adtam volna, ha nekem az egyetemen keresztanyám van – mondta Arthur bácsi.
- Látod Arthurkám, egyszer minden kívánságod teljesül, – veregette meg a vállát öccse, Etre.
A tálra egy rácsot tettek, arra egy kúpos cukrot, amit még Nagyváradról hoztak, mikor a télen bent járt Arthur és Malvinka. Arra egy kevés rumot öntöttek, de csak keveset, hogy majd Hubert is tudjon belőle inni! Mikor ezzel megvoltak akkor meggyújtották. Nem kellett nagyon aggódni, mert a szesz mind szépen ellángolt. Mire ez szépen leégett, Malvinka hozott nekik forralt bort, de rákacsintott Hubertre, mert Malvinka addig forralta a tűzön, hogy abba már egy kanálnyi, annyi bor nem volt és hozta a forró teát is. Csavart bele még citromot és egy narancsot is.
- Jaj, de ügyes vagy, drága Malvinkám!
Arthur felállt és megölelgette Malvinkát, nem is haragudott rá egy percig sem, de azért Malvinka tudta, hogy Arthur egy igazi úriember és ha lehet is vele viccelődni, akkor is csak így, maguk között szabad.
- Jó szórakozást, a kártyákat ide kihoztam. Holnapig ne rontsátok el a lakást, maradjatok idekint.
Arthur, Etre és Hubert egyáltalán nem bánta, hogy a konyhában maradnak, mert a nagy tölgyfaasztalon nagyon jót lehetett kártyázni és egyébként is itt, minden volt. Hubert folyamatosan töltögette a puncsos poharakat, szelte a kenyeret, a sonkát, de volt már szarvas szalámijuk is. Jól éltek, gondjuk nem volt a világra és annyiszor elmesélték, hogyan lőtte le Arthur kétszer is a nyestet, ami megtámadta Malvinkát, hogy másnap Malvinka nem volt hajlandó még egyszer végighallgatni. Sok teendőjük volt még, hiszen hamarosan megjönnek a régi jó barátok, a régi öreg erdész cimborák…
Március 15-én folytatjuk…
Dr. Szilágyi Bay Péter
Hubert
Hubert nap Kiskundorozsmán
Hubert napot szervezett Dr. Szilágyi Bay Péter, a Hubert ifjúsági regények írója, Kiskundorozsmán, amelyen a szegedi Béke Utcai Általános Iskola két osztálya vehetett részt. Összesen 57 gyermek látogatott ki a programra, amelynek központi helyszínét a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház és a Somogyi Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára biztosította.
Hubert napot szervezett Dr. Szilágyi Bay Péter, a Hubert ifjúsági regények írója, Kiskundorozsmán, amelyen a szegedi Béke Utcai Általános Iskola két osztálya vehetett részt. Összesen 57 gyermek látogatott ki a programra, amelynek központi helyszínét a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház és a Somogyi Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára biztosította. Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy a szervezésbe és a lebonyolításba bekapcsolódott Kalcsevics Csaba vadászékszerész, Miklós Zsolt, a kiskundorozsmai Szélmalom Vendéglő tulajdonosa, a Daru Csaba, a sándorfalvi Déli Farkasok Íjász Egyesület alelnöke, Ruzsa Roland önkormányzati képviselő, valamint az író családja.
Szeged belvárosából 57 kisiskolást köszöntött Dr. Szilágyi Bay Péter és Kalcsevics Csaba Kiskundorozsmán, a Hubert napon. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy a szegedi Béke Utcai Általános Iskola két negyedikes – Varga Valéria és Scherer Mária tanítónők – osztályában olyan érdeklődés mutatkozott az egész éves rendhagyó irodalom órák során, hogy arra senki nem számított. A gyerekek rajzokkal, olvasó naplókkal készültek óráról órára és a lelkesedés egész évben kitartott.
Kalcsevics Csaba, országosan ismert vadászékszerész szabadidejét áldozta fel, hogy a Hubert napon akadálypályát építsen a kicsiknek. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Az ötlet, hogy a gyerekekkel a természetben is megfigyelik az állatokat, már korán megfogalmazódott Varga Valéria és Scherer Mária tanárnőkben és ehhez keresték a megfelelő helyszínt.
Diákjai gyűrűjében: balról Scherer Mária, a Béke Utcai Általános Iskola tanítónője, aki Lévainé Jakus Edinával, a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatójával beszélget. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
A vadászati szereplők, a vadgazdálkodás, országosan igyekszik bemutatni, hogy mit is jelent vadásznak lenni, de megértetni a mai, technológiával teli világunkban, lássuk be, igazán nem könnyű feladat – mondta az író. Azonban Huberttel azonosulva a gyerekek megérthetik, hogy vadásznak lenni kötelesség, hiszen látva magunk körül zajló világot, segítenünk kell a bajba jutott állatoknak, még az olyan veszedelmes ellenségnek is, mint az Apát-nyara-klán fejének, a félelmetes borznak.
A Hubert napon a Petőfi Sándor Művelődési Ház udvarán a Béke Utcai Általános Iskola tanítónői. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
A helyszín tehát kérdéses volt, amikor jött az ötlet, hogy a Hubert, a vadászmanó folytatásaként megjelent kötet helyszínén, Kiskundorozsmán találkozzanak az íróval és a második kötet főszereplőjével Ottokárral, a német vizslával.
A Hubert napon balról, Lévainé Jakus Edina, a Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatója mutatja be a tevékenységüket Kiskundorozsmán Varga Valériának, a Béke Utcai Általános Iskola tanárnőjének. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Az ifjúsági regény második könyve is valós helyszíneken, valós eseményeken alapul és minden, a kötetben szereplő épületet, utcát, iskolát, a könyvtárat meg lehet benne találni. Innen visszatekintve egyenesnek tűnt az út, mert a dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház támogatta a rendezvényt és térítésmentesen biztosította a helyszínt. A Dorozsmai Fiókkönyvtár is tárt karokkal várta a gyerekeket, akiknek rendhagyó könyvtárhasználati órát tartottak, amelyen kiderült, hogy egész nyáron, minden szerdán, kézműves foglalkozásokat tartanak a könyvtárosok. Erre sok kicsi szeme felcsillant, arról nem is beszélve, hogy az is kiderült, hogy a Művelődési Ház folyamatosan tart foglalkozásokat, amelyre olyan sok jelentkező volt, hogy Lévainé Jakus Edina igazgató az Agro Jagert arról tájékoztatta, hogy létszámlimitet kellett húzni, mert fizikailag sem tudták volna végigvinni a nyári programot.
Hubert napon Kiskundorozsmán: Ottokárral jó játszani, míg Molly a magyar vizsla éppen most érkezik. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
A Hubert nap két szakaszból állt. Míg az egyik osztály bejárta a kiskundorozsmai Hősök ligetet, ahol a második kötetben Hubert megismerkedik Ottokárral, addig a másik osztály a Déli Farkasok alelnökével, Daru Csabával és tagtársával kipróbálhatták, mit is jelent íjászkodni.
Eközben Kalcsevics Csaba vadászékszerész, aki korábban élsportolóként, Európa- és világbajnokságokon mérte össze erejét a tatamin, irányításával ügyességi pályát építettek az Agro Jager News csapatával, hogy a gyerekek sorversenyen mérhessék össze erejüket és ügyességüket. Az évtizedekig élsportoló ikerpár idősebbek tagja kijelentette, hogy a sport, a csapattagok szurkolása óriási adrenalint ad a gyerekeknek és hihetetlen energiákat szabadít fel bennük, amikor is megtanulhatják, hogy nemcsak magunkért kell küzdeni, hanem a csapatért, a másik emberért is.
A Hubert második része, a Hubert, Kiskundorozsmán című kötet azonban nemcsak a helyi általános iskoláról, a híres templomról és a könyvtárról szól, hanem a Szélmalom vendéglőről is, így Miklós Zsolt, a Szélmalom Vendéglő tulajdonosa úgy döntött, hogy vendégül látja a két osztályt és támogatva a rendezvényt, kedvezményesen biztosítja a kicsiknek a déli ebédet. A Szélmalom vendéglő történelmi falai bizonyosan sokat tudnának mesélni, hogy miként érezte magát Kossuth Lajos itt, de az biztos, hogy a kicsik fergeteges hangulatot kerekítettek s míg feltálalták az ebédet, ők különféle énekekkel szórakoztatták egymást, tanáraikat és természetesen a Szélmalom Vendéglő minden munkatársát, valamint az ebédelő közönséget.
A Déli Farkasok alelnöke tartja az íjász oktatást. A képen Daru Csaba alelnök a Béke Utcai Általános Iskola diákjaival. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy véleménye szerint várakozásaikon felül sikerült a nap, amelyben rengetegen vettek részt és rengetegen tettek azért, hogy eredményes lehessen ez a rendezvény. Hozzátette, hogy egész évben, az irodalom órák hatalmas élményt jelentettek számára, mert ahogyan a gyerekek komolyan vették Hubertet, neki is éppen olyan komolyan kellett venni a kicsiket, akik ezt óriási érdeklődéssel hálálták meg.
A Szélmalom Vendéglő tulajdonosai a Miklós család, akik 1960. óta foglalkoznak vedéglátással. A képen Miklós Zsolt édesapja, aki óriás rakott palacsintával várta a Béke Utcai Általános Iskola diákjait. Hajnal négykor keltek, hogy elkészüljön a csemege, amelyet többek között fügelekvárral készítettek. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Az egész éves foglalkozáson a gyerekek megismerhették milyen egy német vizsla, Ottokár és milyen különbségek vannak egy magyar vizsla, Molly között, amely vadászbarátja, Kalcsevics Csaba kutyájaként szintén több alkalommal elkísérte őket. A gyerekek azonban láthatták, hogy egy tacskó, mint Ottokár legjobb barátja Gusztáv, már más alkat és hagyni kell időt arra, hogy elfogadja az érdeklődő gyerekek közeledését. Megtanulták, hogyan kell megfigyelni az állatokat és egyáltalán hogyan kell viselkedni a természetben.
Kiskundorozsma szívében található, a könyvtárral és a művelődési házzal szemközt a méltán híres Szélmalom Vendéglő, ahol már Miklós Zsolt tulajdonos várta a kicsiket. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Azonban a tanári kar, a Béke Utca Általános Iskola munkatársai, a pedagógusok nyitottsága is kellett ahhoz, hogy nemcsak ez a két osztály, hanem a szünetekben mondhatni az egész iskola érdeklődjön például Ottokár iránt. Nem cél, hogy mindenki vadász legyen. A cél az, hogy nyitott, az információkat mérlegelni képes, tájékozott ifjúsággal gazdagodjon a társadalom, akik majd eldöntik, hogy mit szeretnének választani. A vadászat nem jó vagy rossz. A vadászat végigkísért bennünket történelmünk során és el kell tudni helyezni a mai világunkban is. Nekünk most ez a feladatunk és ebben Hubert, Arthur bácsi, Malvinka manó és az újabb kötetben Ottokár, fontos szerepet kapott.
A Hubert napon így köszönték meg a Béke Utcai Általános Iskola diákjai a Szélmalom Vendéglőnek az óriás rakott palacsintát.
Dr. Szilágyi Bay Péter hozzátette, hogy a napokban átadott geszti Tisza-kastélyban játszódó regény második kötete már Kiskundorozsmát mutatja be, de Hubert a harmadik kötetben újra visszatér a Kis-Sárrétbe, Nagyszalonta alá, Gesztre, ahol a kastély felújítása alatt Hubert, a vadászmanó, Malvinka manó és Arthur, majd a Sófalváról megérkező erdélyi rokonság újabb kalandokba keveredik, mikor is meg kell menteni a kastély kincsét. A kaland mellett azért jut idő a vadászatokra is, amelyekben újabb településen bukkan fel Hubert, mint a Sebes-Körös menti Komádiban, ahol Hubert további barátait lehet majd megismerni. A kötet előkészítése már zajlik, de Dr. Szilágyi Bay Péter annyit még elárult, hogy a borítót Csavajda Dóra már elkészítette.
Hubert napon Kiskundorozsmán a Béke Utcai Általános Iskola kisdiákjai, Ottokárral, a Hubert Kiskundorzsmán című kötet főhősével. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik munkájukkal és szabadidejükkel támogatták a Hubert nap sikeres lebonyolítását:
a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Háznak,
a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárának,
a kiskundorozsmai Szélmalom Vendéglőnek és a Miklós családnak,
a sándorfalvi Déli Farkasok Íjász Egyesületnek,
Kalcsevics Csaba vadászékszerésznek,
Ruzsa Roland önkormányzati képviselőnek,
és végül, de nem utolsó sorban Varga Valéria és Scherer Mária tanárnőknek és a Béke Utcai Általános Iskola munkatársainak.
Írta: Dr. Szilágyi Gergely PhD, főszerkesztő
Fotó: Agro Jager News
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Hubert
Ajánlott olvasmány lett Hubert, a vadászmanó
A végéhez közeledik a tanév és lassan befejeződik a Hubert, a vadászmanó című kötethez kapcsolódó rendhagyó irodalmi órák sorozata, amelyet a Béke Utcai Általános Iskolában szerveztek meg a 2023/2024-es tanévben Szegeden – erről Dr. Szilágyi Bay Péter író, a Hubert ifjúsági regények megálmodója számolt be.
A végéhez közeledik a tanév és lassan befejeződik a Hubert, a vadászmanó című kötethez kapcsolódó rendhagyó irodalmi órák sorozata, amelyet a Béke Utcai Általános Iskolában szerveztek meg a 2023/2024-es tanévben Szegeden – erről Dr. Szilágyi Bay Péter író, a Hubert ifjúsági regények megálmodója számolt be.
A Béke Utcai Általános Iskola 2/B osztálya. Az első sorban jobbról, Dr. Szilágyi Bay Péter író német vizslájával, Ottokárral és a család kedvencével Gusztávval, a tacskóval. Mellette jobbról, vadászbarátja, Kalcsevics Csaba világ-és európa bajnok birkózó, aki Molly hívónevű magyar vizslájával egész évben, ingyenesen segítette a programot.
A 2023/2024-es tanévben a szegedi Béke Utcai Általános Iskolában két negyedik osztályban, választható olvasmánynak javasolták a „Hubert, a vadászmanó” című ifjúsági regényt, ami óriási megtiszteltetés, hiszen a kiválasztása előtt alig két évvel jelent meg. Ezek után további alsótagozatos osztályok is érdeklődtek a könyv iránt, így került arra sor, hogy a szerző és vadásztársai, Ottokár, a német vizsla és Gusztáv, a törpe fekete tacskó rendhagyó irodalom órát tartottak az iskolában.
„Természetesen igent mondtunk, – tájékoztatott a szerző -, hiszen a Béke Utcai Általános Iskola két negyedikes osztálya egész évi rendhagyó órái után hatalmas kihívásnak számít, hogy második osztályos gyerekekkel is beszélgessünk. Ilyen kicsi gyerekekkel már találkoztunk a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Francia utcai Fiókkönyvtárában, ahol a Rókus II. Általános Iskola másodikosaival találkoztunk és olvastunk közösen részleteket a könyvből. Míg a negyedikesek már komoly szakmai kérdéseket tesznek fel és ez a korosztály már meglehetősen kritikus szemmel tekint a világra, azért a legkisebbeket sem szabad figyelmen kívül hagyni és a miértekre nekik is válaszokat kell adni.
Az ember természetétől fogva vadászik és az ember társa, – még ha az egy kedvtelésből tartott városi kutya is, az ösztöneit nem tudja letagadni. Séták alkalmával láthatjuk, hogy a kis társállat is megkergeti a galambokat, megugatja a macskákat.
Bemutató a Honvéd téren. Vadat áll Ottokár, a német vizsla.
A városban, ha nyitott szemmel járunk, észrevesszük, hogy madarak fészkelnek a fákon, hogy megannyi cserjét, fákat gondoznak a városi emberek is és még egy olyan forgalmas parkban is, mint a szegedi Honvéd tér, megfigyelhetjük a vadonélő állatokat. Sőt sokkal közelebbről is tanulmányozhatjuk őket, mivel a városban élő állatok hozzászoktak az ember jelenlétéhez. Láthatjuk, hogy a köztéri kutak víztócsái mennyire fontosak a városainkat elfoglaló, urbanizálódott állatoknak és a vízhez érkező madarak példáján keresztül könnyen megértik a kicsik, mit jelent, mennyire fontos a víz.
Az ifjúsági sorozatban Hubert alakja ezt a korosztályt varázsolja el, akik szeretik a környezetüket megfigyelni. A gyerekek a vadászmanóval azonosulhatnak és még azok a gyerekek is felfigyelnek a kalandjaira, akiknek nincs lehetősége a városi környezet miatt annyit a szabadban lenni, mint egy vidéken élő gyereknek. A kicsik olvasás közben megtalálják a vadászmanóban azt, amiben szimpatizálnak vele, hiszen valaki a madarak iránt rajong, van, aki evezni szeret, vagy éppen érdeklődik a főzés iránt. Komoly kérdéseket vetnek fel Hubert választásai. A jó és a rossz, az élet, a természet megbecsülése, a gyengék megsegítése, mind karakteres válaszokat vár a gyerekektől.
Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy mindazokat a fogásokat, ami a csúzli készítéshez kell, vagy ahhoz, miként kell főzni, gyógynövényeket gyűjteni, összeszedte. Jól ismer és kipróbált mindent, ami a könyvekben szerepel. Általános iskolás éveit ugyan Szeged belvárosában, az akkori Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 1.sz. Gyakorló Általános Iskolájában töltötte, miközben nagyszülei, különösen anyai nagyanyja, a körösnagyharsányi származású, szigorú, de gyerekszerető nagymamája mellett megismerhette, mit is jelent a vidéki lét egy városi gyerek életében.
Megjelent a Hubert, a vadászmanó c. folytatása, a Hubert Kiskundorozsmán c. ifjúsági regény. A képre kattintva lehet megrendelni.
Játszani minden gyerek szeret, de egy vidéki gyerek sokkal közelebb kerül a természethez és azt sokkal könnyebben értheti meg. Tanulás nélkül azonban nem lehet beilleszkedni, nem lehet segítséget nyújtani és mai szóhasználattal élve, fenntartani a környezetünket. Ahhoz, hogy megértsük a körülöttünk lévő természetet, jó segítséget nyújt Hubert, a vadászmanó alakja, aki nemcsak a falu ügyes-bajos dolgait simítja el, hanem mindig segít a bajba jutott állatoknak is.
A kötetekben minden egyes esetben élesen elkülönül a jó és a rossz és Hubert alakjával azt is megérthetjük, hogy nincs alku: a rosszal nem lehet alkudozni, a rossz mellé nem lehet beállni. Akkor sem, ha az pillanatnyilag nyerő pozícióban van, mert az egyetemes emberi értékek, a becsület, a tisztesség, a kitartó munka, a példamutató élet, a végén mindig győzedelmeskedik. A kötetben fejezetről fejezetre együtt járják Huberttel a legkisebbek Peszere-puszta vadregényes tájait, a szíki pusztát, a tavakat, a Fekete Hántás komor erdőrengetegét, megismerik Hubert faluvégi öreg házát is, valamint az ott élő állatokat.
A sorozat folytatásaként már megjelent a Hubert Kiskundorozsmán c. könyv, amelyben már feltűnik Ottokár, a német vizsla is, akinek a segítségével kalandos úton mentik meg a bajba került gyerekeket a település körüli tűzvészből.
„Az irodalmi órák alatt minden alkalommal elkísér bennünket Ottokár, a német vizsla is – folytatta az író. A kutya maximális pontszámmal teljesítette a Vadászati Alkalmassági Vizsgát, fegyelmezett és pontosan teljesíti az utasításokat. Kiképzése során – a vadászati feladatain túl – felkészítettem arra is, hogy bemutassa a gyerekeknek, milyen szerepe van a munkakutyáknak és a vadászkutyáknak a mai felgyorsult világban. Például a vadászkutyákat bevetik drogkeresésre, de az eltűnt személyek felkutatása, katasztrófák után a túlélők megtalálásához is szükség van a különleges képességű, kifinomult a szaglású munkakutyákra. Ottokár lelkesen keresi elő az iskolaudvaron, vagy a parkban a gyerekek által eldugott plüssjátékokat, lobogó fülekkel vesz részt az élőnyúl-befogásban és töretlenül tűri a sok kis kéz simogatását. Gusztáv, a tacsi már egy más jellem. Nem marad el a barátjától, kis kurta lábával folyamatosan követi, de simogatni nem hagyja magát.
A városi ivókutakon keresztül is megértették a kicsik, hogy minden állat számára milyen fontos a víz. A képen Dr. Szilágyi Bay Péter író és kutyái Ottokár, a német vizsla és Gusztáv a fekete színű tacskó.
Dr. Szilágyi Bay Péter hangsúlyozta, hogy nem az a cél, hogy még több vadász legyen, hanem az, hogy a társadalom egyensúlyban maradjon, hogy a természetvédelem és a vadgazdálkodás egymás lehetőségeit kihasználva szélesedjen, de ne váljon sem egyik, sem a másik irány szélsőségessé. Ehhez azonban olyan felkészült pedagógusokra van szükség, akik felvállalják a gyerekek érdeklődésével együtt járó többletfeladatokat, hogy másokkal szemben elfogadó, magával szemben kritikus, visszafogott felnőtteket neveljenek. Mint ahogy teszik ezt a Béke utcai Általános Iskolában. A tanári kar mellé felzárkózott egy együttműködő, támogató szülői közösség is, akik hozzájárulnak a közös célok megvalósításához.
Dr. Szilágyi Bay Péter bejelentette azt is, hogy az utolsó simításokat végzik a Kastélylakók című újabb köteten, amely a sorozat harmadik részeként érkezik meg. A kötetben újabb kalandokban vehetnek részt a gyerekek. Természetesen lesz benne vadászat, a kislányok kedvéért sütés-főzés. Hubert Kiskundorozsma után visszatér a Tiszántúlra, a Kis-Sárrétben kalandozik. A Sebes-Körös völgye vízi világában újabb természeti értékeket ismerhetünk meg, miközben a manónemzetség összefogásával megmentik a geszti kastély kincsét a rablók és tolvajok elől…
Az író kiemelte, hogy Kiskundorozsmán, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárában több ingyenes nyári program, tábor várja a gyerekeket – a könyvtár oldalát itt lehet elérni. Ezek között június 18-án és június 26-án vele és Ottokárral is lehet találkozni. Akiknek nincs lehetősége beszerezni a könyvet, azok kikölcsönözhetik a Dóm téren, illetve a Dorozsmai Fiókkönyvtárban is, ahol emelt kötetszámmal állnak az érdeklődők rendelkezésére. Az Agro Jager News jóvoltából pedig a HUBERT rovatban további, mintegy 24 mese érhető el, amelyeket ide kattintva lehet elérni.
További programokról, hírekről pedig itt, a Hubert, a vadászmanó oldalon lehet tájékozódni – tájékoztatta az Agro Jager Newst, Dr. Szilágyi Bay Péter író.
Agro Jager News
Hubert
MESE: Karácsony a Pádison
Hubert a karácsonyt a szüleinél, a Pádison tölti, ahova elkíséri Arthur bácsi is. Persze, ahogy lenni szokott újabb kalandokba keverednek és a fennsíkre menet farkasokkal találkoznak.
Karácsony előtt járt az idő és Hubert egyik délután bejelentette a kastélyban: úgy döntött, a karácsonyt fent tölti a szüleinél, a Pádison. Egyébként nagy havak jöttek, régen volt fent és elkél otthon a segítség. Malvinkának, így karácsony előtt, rettentő sok dolga akadt, mert amilyen hosszú volt az ősz, olyan hirtelen változott meg az idő. Hol fújt a szél, hol havazott, hol esőre váltott, hol meg fagyott és sok lett a beteg gyerek a faluban, meg ahogy számolgatta, úgy karácsonyra, szentestére is vártak egy babát.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Tudta, hogy ez a karácsony más lesz, mint a többi, hiszen valószínű, sok más emberhez hasonlóan, munkával telnak az ünnepek. Mert mindig vannak, akik a többiek érdekében, még az ünnapnapok alatt is, dolgoznak: az orvosok, a mentősök, a rendőrök, de indulnak a hóeltakarítók is, ha szükség lesz a munkájukra. Az adventi időszakban Hubert jött-ment Peszere-puszta és a kastély között. Vendégek is meg-megfordultak a faluban, a környező erdőkben és voltak, akik libára is lestek. Van, akinek sikerült egyet, egyet elejtenie, de Hubert sajnálta a libákat és mindig leadta a drótot, hogy merre húzzanak ki, hol nem ülnek vadászok. Valahogy ezen az őszön nem érzett rá nagy hajlamot, hogy vadásszon és ez, ha nem is mondott egy szót sem, Arthur bácsinak nagyon tetszett. Nagy pipája alatt elmorzsolta: erdész lesz belőle, erdész!
- Tudod is te, Arthur! Tudod is, te! – mondta neki Malvinka, de azért neki is tetszett, hogy többet volt a vállán a mordálya Hubertnek, mint a kezében.
Malvinkának volt egy sarka a kamrában ott gyűjtögetett mindenfélét karácsonyra. Na, nem mindenkinek ám, csak akit szeretett: Etrééknek, Arthur öccsének, Hubert apjáéknak ott gyűjtögette az ajándékokat, amit felküld a hegyekbe. Tüsténkedett. Az átlagosnál is többet, mert nem mindig tudott úgy mozogni a kastélyban, mint régebben. Ha Pelyhecskétől kellett valami, azért jobban Arthur tudott kimenni, mert a kastély felújítása miatt egyre jobban lezárták a környéket és a tavaszi átadó miatt is sok idegen jött ide. Hirtelen nagyon fontos lett a régi miniszterelnök, a Tiszák fészke, de legalább már nem hagyják tovább pusztulni a kastélyt. Aztán meg ki tudja, mi lesz vele. Sokan fontoskodnak, de a történelmet nem lehet átírni, a történelmet nem lehet kisajátítani. Nagy idők tanúja volt ez a kastély, kormányülések zajlottak a nagy teraszon, országos nagy döntések születtek itt.
- Ne morogj már Arthur! Inkább hallottad, hogy szegény Pelyhecskét a minap kidobták – panaszolta Malvinka.
- Mondtam már neki, kerülje el a helyet, mert még valaki meg is veri.
- Eszedbe ne jusson, semmit csinálni!
- Azt hiszed, már félek?
- Tudom, hogy nem félsz, de semmi értelme. Fejezzék már be a munkát, aztán menjenek innen. Nem emlékszel mit mondott a gróf?
- Na, mit?
- Akkor leszek a legboldogabb, mikor az utolsó vendég is kihajtat a kapun!
- Ez igaz Malvinkám. Ez igaz!
Nehéz kibogozni, hogy mit is gondolhatott Arthur bácsi és Malvinka néni erről az egész felújításról. Annyi szent, hogy a lakást nem fedezték fel és úgy döntöttek, hogy nem csinálnak semmit, kivárnak. Addig is Malvinka, mint orvosmanó járja a falut, gyógyítja a kicsiket és majd meglátják hogyan alakulnak a dolgok. Nem ugráltak, de a régi világra, a régi okos világra nem igen hasonlít a mai, mert ha valaki össze tudta vetni, akkor ők igen. Rettentően hiányolták az okos embereket. A ragyogó, csillogó szemű, élénk tekintetű embereket és de sajnálták az öreg tiszafát is, amit valamelyik nagyokos kivágatott innen az ajtóból. Arthur eldugta a fűrészt s mikor a markolóval indultak, akkor elvágta az üzemanyagcsövet, de csak elpusztították. Pedig majdcsak egyidős volt a kastéllyal, évente jó, ha egy centit nőtt. Sokszor 500-1000 évig él, de ismernek 2000 évet megélt példányt is. Micsoda veszteség! Hatvan évig volt iskola a kastélyban és az iskolások is megértették, hogy a fa minden porcikája mérgező, nem szabad hozzányúlni. Sosem volt belőle baj. Most meg odavan. Pedig a kastély szimbóluma volt.
Malvinkáék Huberttel megbeszélték, hogy innen indul a Pádisra. Arthur egyik székről, a másikra ült, nem találta a helyét. Kiment, bement, megnézte az ablakot, az ajtókat s abból már Malvinka tudta, hogy készül valamire: jó két hétre felhalmozott annyi fát, ha reggeltől estig tüzelne, akkor sem tudná elégetni, de nem szólt semmit. Az előszobában a majdcsak térdig érő, hegyi, fűzős bakancsot is meglátta. Más egyéb véletlenül se volt kikészítve. Azért csak rákérdezett:
- Jó sok fát hoztál be!
- Sokat, mert esőt is mondtak és nem akartam dagasztani a sarat, meg valamiféle karácsonyi vadászat is lesz – úgy hallottam, mikor fent voltam a színházterem feletti alagútban.
- Érdekes.
- Azt mondta az egyik őr, hogy “nagy kutyák” jönnek!
Malvinka nem bírt magával és elnevette. Kicsit mosolygott Arthur is, mert hát a falubeliek csak aggódtak, mert nekik, a kis életükben ez jelentett mindent és ami egy nagyhatalmú embernek egy legyintés csak, az valakinek az élete. Ha jönnek, akkor tisztességgel fogadják őket, nem maradhat senki szégyenben, persze az más kérdés, hogy nagyon várja az itteni ember, hogy elmenjenek, de az már a legvége, akkor már mindenki örül. Csak addig ki kell bírni és meg kell élni….magyarul életben kell maradni – ahogy régen is.
Hubert és Arthur az elmúlt nyáron felújított egy öreg alagutat. Nem volt mit tenni, hiszen a restaurátorok, az építészek és mindenféle munkás, naphosszat jött, ment. Voltak éjjeli őrök és kutyák is, teljesen egy fogolytáborrá változott a park és mozdulni nem lehetett. Arthur aztán leakasztott egy nagy kulcscsomót és egy szép nyári napon megmutatta Hubertnek azokat az alagutakat, amelyeket évtizedekkel ezelőtt lezártak, olyan régen, hogy még Hubert, amikor itt nyaralt gyerekként, sem ismert egyet se. Titkos alagutak, arra az esetre, ha… és láss csodát, elérkezett újra ez az idő.
Megfigyelnéd az állatokat, a madarakat? Kattints a képre!
A konyhában aztán felvillant egy kis lámpa és jelezte, hogy az északi alagúton valaki mozog. Ki más lehetne, mint Hubert?! Arthur ment is az alagsorba, hogy várja a vendéget vagy aki jön, de ki más lehetett volna, mint Hubert? A folyosó nyílegyenes volt és a végén lámpafény imbolygott. Egy füttyjellel tudtára adta Hubertnak, hogy ott van, aki felismerve, visszaválaszolta pontosan ugyanazt a dallamot. Arthur ebből tudta, hogy Hubert az és Hubert is tudta, hogy Arthur várja. Ha erdőn lettek volna, akkor rigófüttyöt fújnak, ha éjjel akkor megint más madárét. Ha ugyanazt fújják vissza, akkor nincs veszély, ha mást, akkor el kell bújni. Mindig olyan madár hangját utánozták, aki abban az erdőben, nádasban él és akkor meg lehet figyelni. Ezért, aki érti is, ismeri is a madarakat, sem tudja, hogy manók járhatnak ott. Régi, betyárfogások ezek, de nem kell ezt mindenkinek tudni. Elképzelhetjük milyen, amikor sötét, ködbevesző, nádi éjszakán megszólal a madár, amikor némán várja a hajnalt minden állat. Még az ellenség hátán is feláll a szőr, annak is, aki ránk vadászik. A Sárrét és a régi titkai, benne az emberrel, a réti, a nádi emberrel, amelyiket sem a tatár, sem a török nem tudott megszorítani s ha nem is annyi, mint régen, de abból a fajtából most is ott él belőlünk s ha találkozunk vele a faluban se ismerjük fel…
Hubert hátizsákjába pakolja Malvinka a holmit. Fűszerpaprika a halászlébe, méz, ez mézeskalács, olvasnivaló, de csak a fa alatt kibontani, meg fűszerek, csokoládé és akasztós karácsonyfadíszek, amit csak a legvégén adott oda a naranccsal.
- Mondd meg édesanyádéknak, hogy nem tudok menni, mert sok gyerek beteg és várunk egy pici babát is, ahol az anyuka már most is nagyon gyenge. Remélem megérti.
- Biztosan Malvinka néni, biztosan!
- Ezt a pálinkát meg én küldöm apádnak, de az lesz a legjobb, ha én viszem, mert már nincs is a zsákodban hely!
- Arthur, te vén lókötő!
- Gondoltam, ne menjen ez a gyerek egyedül arra a nagy útra!
- Ezért hoztál be ennyi fát, de láttam én a bakancsot az előszobában!
Hubert csak nevette, hogy Arthur bácsi meg akar szökni a karácsony elől, de Malvinka meg igazából nem bánta, mert szentestére várták a picit és igazán nem akarta, hogy Arthur egyedül üljön a karácsonyfa alatt. Ilyenkor egy orvosnak sokkal több a dolga és Arthur is tudta, mindig is tudta valójában, hogy ez a gyerekorvos szakma egy teljes embert kíván és egy teljes férjet! Szerette Malvinkát és tudta, hogy a kötelessége olyan erős, hogy nem várhatja el, hogy itthon üljön, amikor annyi gyerek beteg. Segíteni nem tud, hát akkor felmenne a hegyekbe. Hubert ahogy elindult, még hallotta maga mögött Malvinka nagy cuppanós pusziját és ugyanazon az alagúton megindultak a kastélyból kifelé. Nem szóltak semmit, csak hallotta Hubert, ahogy Arthur mögötte meghúzza a lépteit és lassan be is érte. Arthur gondolatai is cikáztak, mert szerette Malvinkáját, de húzta haza a Pádis, ahol felnőtt, ahol született.
Két teljesen külön világ volt a két ember, bocsánat manó. Malvinka a nagyvilági, a városi orvosmanó és Arthur, aki, ha igen iskolázott is volt és ha tudott is viselkedni úri körökben is, de valójában egy igazi vérbeli erdész, vadász volt. Hubert nem is tudja, hogy találkozhattak, de az életben vannak véletlenek, amolyan egyszeri, megismételhetetlen véletlenek és Malvinka, ha egy picit tétovázott is, de eldöntötte és Arthurját választotta. Voltak, akik megvetették, voltak, akik lenézték, de amikor vendégséget, fogadást tartottak, ámult a rokonság, hogy mit is kapott Malvinka Arthurjától…olyan életük lett, ami messze híres lett. Hogy még két ilyen távoli szakma közel kerülhet egymáshoz, mi sem bizonyítja jobban, mint Malvinka orvostudománya, ami Arthur mérhetetlen nagy növényismeretével párosult. Arthur tudta, hol, mikor, mi terem, érik, fakad, rügyezik, Malvinka meg tudta, mi, mire jó. Csak azon vitatkoztak, hogy mi a neve. Még szerencse, hogy latinul tudtak, mert meg kell hagyni, mind a kettő beszélte és akkor aztán azon kiegyeztek, de Pelyhecskét Malvinkának külön- külön tanította, ami lássuk be, veszett fejsze nyele volt, mert Pelyhecske nem engedett a népi nevekből…
Hubert az elmúlt évben sokat változott. Igaz, egy év a manók életében nem jelent nagy időt, de szótlanabb lett és amit a fejébe vett, azt végrehajtotta. A faluban is sok minden változott, sok hangoskodó lett, erre is, arra is és rá kellett jönni, hogy teljesen felesleges vitatkozni, bosszankodni, majd az élet beigazolja, megoldja a problémákat és a sok hangoskodónak az orrára koppint. A nagy folyó előbb-utóbb partra sodorja a szemetet. De van úgy, hogy a Jóisten sokáig engedi. Csak mondják, csak hadd mondják, maradtak ebben az állatokkal, Tikkel, Húval is. Csak hát vizet akarnak ereszteni visszafelé, meg olyan fát akarnak ültetni, ami nem odavaló, de már a régieket kivágták. Aztán a falu egyik végén valaki kitalálta, hogy nem kell szántani, most meg ez terjed. Olyan dolgokat találnak ki, ami külön-külön is káros, de, ha mindenki egyszerre nekifog, akkor aztán abból kiverni már csak a Jóisten tudja őket. De ha az fog neki …márpedig ebből már csak az lehet, hogy felbőszítik. Szóval elég az hozzá, hogy ahogy mentek, sem Hubert, sem Arthur bácsi meg nem szólalt volna.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Mind a ketten nagyöbű fegyvereket vittek. Arthur mi mást, mint a 9,3X62-es duplagolyósát. Hubert meg egy jó kis .30-06-ost, egy olyan éjjellátó távcsővel, ami párját ritkítja. Arthur nem szerette, de be kellett látnia, hogy annyi a sakál, hogy arra nyugodtan lehet használni. Már rókát se lőttünk, na, még védeni kell azt is! – puffogott magában, mert hát Arthur elég mérges fajtából való volt és állítólag, Malvinka szerint, rá is szokott.
A vonat ablakából csak nézték a tájat és Nagyváradon a pályaudvar restije alatt, néhány ismerőssel találkoztak. Meglehetősen nagy volt a forgalom s ha nem is ment volna el Kolozsvárra Arthur, de hazudna ő is, ha azt mondaná, hogy nem fordult meg a fejében. Hubert is ott tanult és egy-két szót váltottak, hozták, vitték a híreket és sokan a háborúról is beszéltek. Voltak, akik északról, Kárpátaljáról jöttek, mentek tovább, vagy éppen a rokonokhoz igyekeztek. Legtöbbet a kantinos tudott s egy biztos, hogy Arthurral régi jó ismerősök voltak, ha nem kellett volna sietni, hogy elérjék a csatlakozást, fix, hogy még Arthurral üzletelnek is. De most tényleg nem volt idő.
- Arthur bácsi! Betolták a kocsit! – mondta Hubert.
- Kellemes ünnepeket, majd valamikor két ünnep között jövök le. – búcsúzott Arthur.
- Hozol le kesztyűket?
- Persze, mind a két fajtából!
Azzal eltűntek a forgatagban. Egy ideig látszódtak a puskatokok a vállukon, de nem törődött velük senki. Ha meg is nézték őket, talán csak elgondolkoztak rajta páran, hogy bizonyára vadászni mennek, de nem voltak sem piperkőcök, sem szakadtak és látszott rajtuk, hogy nem azért lettek vadászok, mert divat.
Már szürkült, amikor egy hegyi úton baktatattak fel. Lóval és egy hóekével Etre megtörette nekik az utat, de nem csinált nagy takarítást, nehogy a túrázók nekiveselkedjenek a hegynek és azután majd lehetett volna azokat is menteni. Szóval csak éppen annyi utat takaríttatott meg, húzatott meg az erdésszel, hogy fel tudjanak jönni. Jó órára lehettek már csak a fennsíktól, amikor Arthurnak már nagyon nem tetszett körülöttük az erdő. Kísérteties csend volt és szinte a bőrén érezte, hogy figyeli minden rezdülésüket a táj.
Hubert még fiatal volt, ezt még nem vette észre, ez még nem alakult ki úgy benne, de Arthur már megérezte a bajt. Nagyon tudta már. Pont olyan volt ez, mint régen, amikor Etrével mentették az embereket. Aludni se volt jó, mert felébredt miatta az ember, a manó s ha megnyugtatta magát, akkor csak utolérte a baj. Nem, nem szabad megnyugtatni magunkat, elaltatni azt a hangot, ami odabent megüti a vészharangot és alighogy elhatározta magában Hubert, megtorpant. A válla fellett látja ám, hogy előbb egy fiatal, majd még egy süldőfarkas ugrik ki az útra. Nem siettek, csak úgy nyurgán. Aztán jött egy csapzottabb öreg szuka, amelyik már őket nézti és mikor a két kölyök arrébb lépett, azok is visszanézték. Utoljára egy akkora, hatalmas kan bújt elő, hogy még Arthur ereiben is meghűlt a vér. Pontosan tudta, hogy kiket kell, miket kell keresnie az úton, de nem kereste az, hanem egyenest a szemükbe nézett. Esélyük nem volt arra, hogy elővegyék a puskákat, hogy betöltsenek s mintha a farkasok tudták volna ezt. Ha sokáig nem is, de az alfa még akkor is nézte őket, mikor a két kölyök és a szuka leugrált jobbra a szakadékba. Egyáltalán nem félt, ismerte már a fegyvert, az embert, a manót is.
Hubert és Arthur összenéztek és lehet, mondani is mondtak volna egymásnak valamit, de ahogy Hubert feje mellett megint elnézett Arthur, valami mozgásra lett szemközt figyelmes s megpillantotta Etrét, aki szemközt intett nekik.
- Apád elébünk jött!
Hubert igen megörült és szinte elhagyta Arthurt, mert sietett az apja felé, aki ereszkedett le, hogy hamarabb az úton legyen. Volt ott fent egy padka, onnan figyelték időtlen idők óta a manók ezt az utat. Nem véletlen, hogy Arthur odapillantott az előbb, mert arra számított, hogy Etre ott várja már őket.
Szeretsz a természetben lenni, akkor az EWIDENT ruháid válaszd! Kattints a képre és nézz körül a webáruházban!
Alig várták Huberték, hogy felérjenek a szülei házába. Mondhatni fogvicsorgató hideg volt már, de odabent az erdészházban is és lent a manólakban is rettentő jó meleg volt. Az erdész is és a manók is keményen tüzeltek. Fát hordtak be még az őszön és volt annyi, hogy tavaszig kitartott nekik. Etre nagyon örült a fiának és Arthurnak is. Minden, amit Malvinka küldött, kincset ért a hegyen, mert ott sem a paprika, sem más nem terem meg s ilyenhelyt a csokoládé igazán nagy ritkaság, mert bolt nincs és ha rendelne is az ember, ide senki fel nem tudna jönni. Hubert anyukája szerette volna hallani mi történt lent a Rétközben, mik a hírek, de a farkasok valóban aggasztóak voltak, tehát ki kellett várni, mert azt a legfontosabb megbeszélni. Sajnálta, hogy Malvinka nem jött, de a babák az elsők és ezt, ha valaki, az anyák biztosan megértették.
- Láttam én! Ott jöttek felettetek az ösvényen.
- Végig magamon éreztem a szemüket – mondta Arthur.
- Az meglehet, de még idegenek. – mondta Etre. – Pár napja fedeztem fel a nyomukat fent a Bihar-nyergen.
- Akkor tudsz róla!?
- Persze. Beszélik, hogy Kárpátalján lőnek és a vad is megmozdult, átjöttek erre, meg nagy a tél és tudod mozog a farkas is. Lenyomja őket a hideg, mint 1942-ben!
- Azt is láttam, hogy hirtelen lefordultak. Biztos lecsapta a szél a szagomat, mert egyik pillanatról a másikra letértek.
- Lőttél volna?
- Lőttem volna. A célon, a marján ült a szálkereszt a kannak. Még az úton is jó lett volna, de ti már irányban voltatok…
Arthur rettenetesen sajnálta. Szerette volna, ha testvérének sikerül elejtenie, de négy farkas már nem játék és valamit tenni kell. Elsőnek Hubertet kell elcsendesíteniük, mert ez már nem nádifarkas és ha jól saccolták 80-90 kilogramm is lehet, ami a toportyánféreg ötszöröse!
- Érted Hubert? Ötször nagyobb!
- Értem, de azt is éppen ugyanúgy fogja a sörét vagy a golyó, mint a sakált.
- Fogni, fogja, az biztos, de Arthur bátyád a megmondhatója, hogy egy vadászaton kétszer is rálőtt egy 8×68-as kaliberű fegyverrel és a farkas elvitte.
Mindenki elfáradt és a kandallóban is roskadozott már a tűz, amikor végre mindenki ágyba került. Odakint pedig havazni kezdett és minden nyomott eltüntetett, amin meg tudtak volna indulni a vadászok.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Reggelire friss hurka-kolbászt ettek, sült szalonnát, dinsztelt savanyú káposztával. A szalonnának úgy pattant a bőre, hogy Arthur nem hagyhatta ki, hogy Etre tudományát dicsérje.
- Ez igen! Ezt alaposan megperzselted!
Közben tervet eszeltek ki és eldöntötték, hogy ahhoz a forráshoz veszik be magukat, amelyik nem fagy be. Oda lejár a szarvas is és van ott egy etető is.
- Úgy gondolom, hogy megjelennek, mert ott sok állat megfordul és a farkas is, higgyétek, fel fog tűnni!
Arthur ott nőtt fel, nem igen tudott sok mást mondani, de Hubertnek volt egy nyaktekerése, ami igen furcsa is volt tőle, de csak észrevették.
- Én nem mennék messze a háztól.
- Hogy, hogy?
- Szerintem feljönnek a nyomunkon, ha már fel nem jöttek az éjjel.
- Mit beszélsz?
- Lehet, hogy igaza van – mondja Hubert édesapja.
Na, ezen aztán mind a három felbuzdult és kitört a házból. Éppen nem hajadonfőtt, de a kabátokat nem gombolták be. Édesanyja mondani akarta, hogy tegyék be az ajtót maguk mögött, de már késő volt, nem hallották meg.
A fennsíkon kutya hideg volt. Már nem esett a hó, de hordta, vitte a havat és nem volt ott egy nyom se sehol, amit meg lehetett volna nézni. Hubert azonban tudta, mit keres. Az egyik helyen lefújta a friss porhót, amit odahordott a szél és alatta kirajzolódott a félelmetes mancs az öreg hóban. Nem kellett azt mutatnia sem az apjának, sem Arthur bácsinak, mert mind a hárman itt nőttek fel. Hubertet ők tanították vadászni, de már lassan úgy látszik, ők tanulnak Huberttől. Hubert nem mondott semmit, csak nézte a nagy nyomot és nézte őket, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt eddig gondolták, mert az ukrán farkas egyáltalán nem félt sem az embertől, sem a háztól és még a nyomukon is fel mert jönni. Mind a hárman tudták, hogy ez a farkas pontosan jól tudja, hogy mit akar és azzal, hogy megnézte, merre mentek, hogy feljött a nyomukon, tudatja velük, hogy nem fél tőlük…
Alapjaiban változott meg az élet a Pádison. Mindenki tervet eszelt ki, mindenkinek volt valami ötlete. Azt tudták, hogy a falka veszélyes lehet együtt, de azt nem tudták, hogy merre induljanak el. Felmenjenek a forráshoz. Kiüljenek az esztenához? Lejjebb a völgybe vagy komolyabb váltókra. Csak úgy találomra üljenek ki?
Egyszer csak Hubert megszólalt, hogy:
- Nem vágott-e valaki disznót, lent a faluban?
- Ha vágott is, nem adja oda senki, mert itt mindent felhasználnak, kimosnak és abba töltik a kolbászt.
- Tegyünk egy próbát!
Etrének és Arthurnak nemigen fűlt hozzá foga, hogy kérdezősködjenek, de tudták, hogy Hubertnek igaza lehet, hát fogta a telefont Etre és felcsörgetett az erdészhez, eggyel feljebb. Kis diskurzus, persze kiderült, hogy az is hallott a farkasokról, mert a nyergen láttak a nyomukat, csak még azt nem tudták, merre vannak. No, szó, szót követett, amikor az erdésznek eszébe jutott, hogy egyhelyt elpusztult egy juh, a bárányok ugyan megvannak, de az anyjukat, ha kell odaadja a juhász, csak át kell érte menni a völgybe, nem a faluba!
Még jobb! A juhászt nagyon jól ismerik. Egyedül él az állataival a fennsík egyik völgyében. Az erdész pedig felajánlotta a lovát: vigyék. De ha baja lesz a Gábornak! Ha baja lesz…
Gábor csendesen szénázott, amikor az erdész felkantározta és kivezette. Ismerte már ezeket a manókat Etrét, Arthurt és Hubertet. Nem a nagy szánkót, hanem a kicsit kapták meg, az is elég lesz. A nagy fekete ló, a Gábor, csak nézte a szánkót, meg a manókat, majd megindultak. Rettenetesen hordta a havat a szél és az erdész rögtön megbánta, hogy egyedül engedte el kis barátait. Hamar meggondolta magát, ugrott a csizmájába és csak éppen a nyakába kanyarította a puskáját. Majd elébük vágok a völgynél – döntötte el magában
Csavajda Dóra illusztrátor weboldalát, a képre kattintva érheted el!
Gábort, a hatalmas magyar hidegvérűt nem kellett se nógatni, se biztatni, mert hát örült a lelkem, hogy kiszabadult az istállóból. Nem volt fázós fajta és már éppen meg is kellett volna járatni. Talán kapóra is jött ez az út. De miért nem mentem velük? Miért nem? -korholta magát az erdész. Ügyes erdész volt, ismert minden vágást és hiába a nagy hó, úgy tudta, hogy hova lehet lépni és hova nem, hogy azt nála jobban talán csak Etre ismerte. Lefelé, a gerinc után, már lécen ereszkedik – tervezte el.
Hubert anyja nem örült ennek a vadászatnak, egyáltalán nem szerette a farkast, mert okos, rafinált és kegyetlen ellenfele a manóknak. Ha meg sebzett, vagy a kölykeit védi, még az embernek is nekifordul, nemhogy a manóknak. Féltette őket, de az se lehet, hogy ez az idegen falka itt portyázzon, rettegésbe tartsa a fennsíkot. Tudta mindenki, hogy pocsék munkát végeznek. Egyáltalán nem szerencsés, hogy pont most, karácsonykor, amikor csendesedne az az erdő is, amikor ünnepre készülünk, garázdálkodjanak a farkasok.
Ahogy elhagyták az erdészházat, volt, hogy a szél teljesen elhordta a havat s volt, hogy vastagabb volt az úton, de még nagyobb torlaszokat nem épített és viszonylag könnyedén át lehetett jutni rajtuk. A nagy erős ló, persze akkor is elhúzta volna a szánkót, ha a hasáig, vagy még feljebb ér neki, de még attól messze voltak. Az ilyenfajta ló csontozata, az igáslovaké, sokkal erősebb, szörnyű nagy izomzata miatt lassabb, de rettentő erős és látszott rajta, hogy az erdésszel sokat dolgoznak kint. Az ilyen munkalovak, igáslovak kint az erdőn megedződnek s különösen, itt a hegyen, rettentő ügyesen tudnak manőverezni. Nagy segítségére vannak az embernek. Ez a magyar hidegvérű ráadásul hosszabb távon is képes kocsit húzni, ilyenkor meg, a pillekönnyű szánnal, rajta a három manóval, csak játszik.
A nagy fekete ló élvezte, hogy mehet és Etre hagyta is, hiszen a ló mindig be tudta osztani az erejét és egyébként is, nem mennek ma sokat, mert lemennek a birkáért, aztán azzal vissza, helyesebb utána kötik a szánnak és úgy húzzák majd fel a nagy magaslesig. Ott meg egy oszlopra felhúzatják. Ez volt a terv és felváltva kiülik a farkast. A nyomon, amit a szán után kötve hagynak, felcsalják, mert megannyi váltót keresztezni fognak.
Hubert a szán hátuljában úgy döntött, hogy előveszi a puskáját és betölt. Átszámolta a töltényeket és elzárta a puskáját. Arthur hátranézett és meglátta Hubertet, amire csak elővette ő is a 9,3X62-est. A billenőcsövű duplagolyósba a két rettentő nagy töltényt behelyezte és a lábára tette, de megtörve. Etre nem szólt semmit, csak hajtott.
Ereszkedtek lefelé a szerpentinen és mit sem tudtak arról, hogy az erdész már valahol felettük jár, kigombolkozva, hátán keresztbe vetve a puskájával, már síléceire állva vág neki a lejtőnek. Mérges volt magára az erdész, de nagyon élvezte az utat, bár a felesége korholta, hogy ilyen időben kimenni. Mindenki tudta, hogy a farkas nem játék, ahogyan nem játék a téli idő, a hóvihar, különösen nem a Pádison. Ha úgy ismerte is, mint a tenyerét, csak eszébe jutott, hogy, ha most valami baj éri, pár óra eltelik, mire a manók meglelik. A szerpentinen aztán egyszer csak Gábor prüszkölt egyet, mert hát megérezte a farkasok szagát.
Biztos, hogy még a tegnapi – mondta Etre, de Hubert már nem hitt a meséknek és úgy leste fent a hegyoldalt, mint sas. Nem különben Arthur is, aki arra várt, hogy összecsapja a puskát. Valahogy Hubert azt érezte, hogy fentről lesz valami, nem tudta miért, de érezte és meg se merte gondolni, hogy az ereszkedő erdész szagára ugrottak fel a farkasok, akik, ha nem is ügyetlenül, de igen óvatlanul megugrottak és jöttek lefelé. Hubert már hátul állt a szán jobb hátsó talpán, hogy ha meglátná a farkasokat, akkor le tudjon lépni. Arthur gondolta, hogy hátramászik, de nem volt már rá idő, mert, ha tényleg ugranak, akkor késő lesz onnan előkecmeregni. Ideges volt, úgy érezte, hogy hamarabb felkészülhetett volna, talán úgy, mint Hubert.
Kavargott a hó. A ló, a nagy fekete ló, ismerte már a farkasok szagát és rettegett már attól is, nemhogy a látványuktól. A farkas átharapja az áldozata torkát, kihasítja a lágyékát és szörnyű munkát végez. A hatalmas nagy lucok sötétzölden magasodtak felettük és, hogy fújt a szél, hogy porhó esett, nem rakódott rájuk semmi. Zúgott, búgott az erdő s csak a ló orrában és a szemükben bízhattak, amikor Hubert csak mondja:
- Apja, apja! Húzd balra a szánt!
Etre már húzta is a szárat és megállította a szánkót, de még meg sem állt, amikor megszólalt a fegyver és az első farkas már tűzben is rogyott. Arthur, nem volt irigy, de már ugrott is előre és ahogy a ló keresztben megállt, annak a lábai közé ugrott és féltérddel, ahogy kint a fronton tanulta, már lőtte is a második farkast. A harmadikat csak sebezte Hubert, amit ő még az út szélén helyben marasztalt. Etre csak nézte, hogy miért késik, de a duplagolyósnak vissza kellett állnia, mert tudvalevő, hogy az egyik lövés elhúzza a másik csövet. Miután felborult a harmadik is, ízibe megtörte, hogy ürítsen, de Hubert ekkor már újra célon volt és a hatalmas, kapitális kant blatton lőtte. Az ösvényről, ahogy ugrott le, már nem volt ideje irányt változtatni vagy nagyobbat ugrani. Etre csak nézte, ahogy egyik farkas a másik után tűzben marad és csak tartotta a szárat. Még szerencse, hogy Gábort bevadásztunk már csikó korában, de hogy a hasa alatt is lőttek, azért már egy kicsit Etrének is sok volt. A nagy, hatalmas ló azonban tűrte és állta. Rettentően félt, hogy megtapossa Arthurt, miközben a félelmetes ellenség a farkas, alig volt előttünk 50 méterre.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Olyan szél volt, olyan vihar kavargott, hogy az erdész, aki alig volt már 100 méterre felettük valami morgást ugyan hallott, de ahogy jött lefelé, csak azt látta, hogy a szép fekete lova ott áll keresztbefordulva, neki a szakadéknak. Meghűlt benne a vér, azt hitte valami baja lett a manóknak. Még két kanyar – gondolta magában és lent vagyok az úton, amikor azt látja, hogy a három kis ember ballag felé s a lovon már pokróc, hogy meg ne fázzon. Előtte pedig, itt, ni, meg négy farkas…
Még meglepődni sem tudott és éppen úgy járt, mint a farkasok, mert ő se tudott megállni, mikor az út fölé ért és le kellett ugrania az útra. Arthur csak nevette és mondja is:
- Még szerencse, hogy jól célzunk, mert most kicakkozták volna lábad ikráját!
Ott álltak az út szélén szótlanul. Gábor aztán megunta, hogy hátrahagyták és kutya módjára közelebb húzta a szánkót, mindenestül, hátán a pokróccal.
Karácsony előtt egy nappal a Pádisra vezető hegyi úton, négy farkassal ott állt három manó, akik mellett sílécen ott csodálkozott a helyi erdész. Tombolt a vihar. A ló nagyokat prüszkölt a farkasokra. Mindannyian készültek a lesre, mert mégiscsak az a valami, de erre nem számolt senki, hogy meglövik a farkasokat. Aztán csak megszólalt az erdész:
- Tegyük fel mind a szánkóra és menjünk le azért a birkáéért, mert azzal is lesz majd valami. Ismerem Károlyt, vár bennünket s aztán ha nem megyünk, megindul elénk, mert azt hiszi bajunk van.
Sokat nem is teketóriáztak és felpakolták a farkasokat, aztán az erdész felült a bakra. Elővette a pipáját, amit Arthur igencsak megnézett, mert, hát akkora volt az, mint Arthurék üstje a kastélyban. Igen rácsodálkozott, pedig nem szokása és egy csipet dohányt adott neki az erdész, ami olyan sok volt, hogy jutott még a bőrszütyőjébe is. Aztán takarosan mind a kettő rágyújtott. A ló néha, néha hátra nézett, mert mikor úgy fordultak, érezte a farkasok szagát, de most, hogy itt volt az erdész, meg a két manó, meg hogy a pipafüstöt is ismerte, csak megnyugodott. Hubertet nem ismerte annyira, de nem félt tőle. Egyik se beszélt, csak Hubert nézte a farkasokat és néha, néha Arthur hátrapillantott. Tetszett neki az unokaöccse, mert a fiatalos tűz most jól jött. Nézte Hubertet és örült annak, hogy nemcsak a zsíros falatok, a hasa után megy, hanem a dúvad, a dúvad a mindene. Látszik, hogy él-hal érte. Az ilyet nem lehet tanítani.
Még igencsak fent voltak a fennsíkon, amikor a kutyák, lent a hodály mellett, jeleztek és Károly már kint állt. Várta a vendégeit. Egyszerű ember volt, de szerette az erdészt, a lovat ismerte és mikor leértek, akkor látta meg a manókat. Etrét jól ismerte. Persze Arthurt is, hiszen az is idevaló volt, de Hubert úrfinak örült meg igazán, tessékelte is őket be, de amikor hirtelen meglátta a négy farkast, megállt benne az ütő!
- Erdész úr! Mik vannak itt fent?
- Látja Károly, hogy farkasok, nem?
- Látom én, hogy azok, de, hogy egyszerre négy is?
- Miért lepődik meg, hiszen mindenki lőtt egyet, úgy illik nem?
Károly kerek szemekkel leste a farkasokat, meg a vadászokat, sehogy se tudta elképzelni, hogy lehet, de pokróc került a lóra és egy perce beléptek. Szépen meszelt fal, meleg, a kályha mellett felstócolva a hasított fa.
- Na, fogjad Károly! A nejem küldi! Bor, kalács, miegymás. Én nem néztem mi van benne, ne is pakold ki, majd lejövök a kosárért! Újévig csak találkozunk még, nem?
- Nagyon kedvesek vagytok! Hálásan köszönöm!
A kosárba, hogy pontosan mi lehetett még, nem tudni, mert a dugós boron mellett minden kendővel szépen le volt takarva. Károlynak nem volt senkije és ha el is volt látva mindennel, ilyen házi dolgokat, karácsonyi ízeket, nem küldött fel neki senki. Ha még küldött is volna, ilyen időben nincs, aki fel tudott volna jönni. Talán majd napokkal később, ha elül a vihar. Persze az erdésznek mindig is gondja volt rá, hogy figyeljen Károlyra, mert olyan bátor, ügyes ember ez a pásztor, bármikor lehet rá számítani.
Kicsit még beszélgettek, de ha folytatták volna, akkor igen neki kellett volna vetkőzni és a lovat se akarták, hogy megfázzon, ezért feldobták a birkát és visszaindultak a fennsíkra.
- Ne vigyétek! Nem megy arra már semmi!
Már majdnem hajlottak rá, amikor Hubert megszólalt.
- Csak vigyük el, mert hát ki tudja, régen volt már ilyen szóró fent a Pádison.
- Igaza van a gyereknek – mondta Arthur, aki kapva kapott az alkalmon, hogy éppen jó lehetőség lesz ez az ünnep arra, hogy kivadásszák magukat. Ha már Malvinka elengedte, nehogy a tűz mellett ücsörögjenek.
- Nem bánom, vigyük – mondta Etre – de karácsony első és másodnapján nincs vadászat!
Hubert, Arthur szinte egyszerre válaszolt, hogy:
- Nem, az kizárt! Biztos, hogy nem.
Az erdész is és Etre is lemondóan legyintett, nem Hubert miatt, hanem, hogy a vén lókötő, Arthur is úgy viselkedik, mint a gyerek, ha vadászatról van szó. Nem ismer tréfát. Az erdész is azon törte a fejét és Etre is, hogy de jó volna kiülni rá, de hát az már most Hubert és Arthur lese, hiszen ők már a Pádison mégiscsak vendégek.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Mindannyian felszálltak a szánkóra. A szánkóról hátul szinte lelógtak a farkasok, a birka és azok ott négyen, az erdész és a három manó kaptattak fel a nagy fekete hidegvérű lóval a hegyre. Károly még sokáig ott állt a kis ház előtt. Aztán belépett és ahogy betette az ajtót maga mögött és nézte a kis fenyőgallyat, megmelegedett a szíve is. Volt már pár szem szaloncukra, volt ott a fa alatt narancs, dió és csokoládé is, egy jóféle üveg bor és bejgli, töltött káposzta és még halászlé is. Biztos Hubert úrfi hozta a Rétközből a halat. Nézte, hogy miféle karácsonya lett neki, idefent a hegyen, ahová ilyen viharba senki, de senki nem tudott volna feljönni. Jöttek, jöttek őhozzá a fennsíkról a híres vadász és erdészmanók s nézte, nézte a rengeteg ajándékot, ételt, italt. Hát mégiscsak vannak csodák! Mégiscsak vannak…És megpárásodott a szeme, mert, ha egyedül is volt idefent és semmi, de semmi jel nem utalt arra, hogy történne bármi is a kis életében, hittel hitte, hogy eljön a kis Jézus és láss csodát, itt van, neki is lett karácsonya…
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Illusztrálta: Csavajda Dóra
Tel: +3630/394-4706
E-mail cím: dora.csavajda@gmail.com
Az abnormális gímbikám
Tűzijáték a méhekre is káros!
Vadászati visszanéző: 2024. november
Változások a magyar-román határszakaszon
Beadhatóak a 2024. évi egységes kérelem keretében a növényvédőszer használattal összefüggő adatok 2025. január 6-tól
Vadászati visszanéző: 2024. október
MŰCSALI LAS-SÍ-TÁS…
Csernobil – Sugárzáshoz alkalmazkodó kutyák
Vadászati visszanéző: 2024. szeptember
Életem első dámszarvasbikája
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
Az első íjjal elejtett vaddisznóm
A születésnapi dámbikám
Visszanéző: Az érsekvadkerti vadkan
Vadászjegy érvényesítés 2025/26
22 év után új magyar dámrekord született
Életem első dámszarvasbikája
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
