A gödöllői székhelyű egyetem szakmai támogatásával megvalósuló együttműködés részeként az elkövetkező években közös burgonyanemesítési program indul a magyar és üzbég nemesítési vonalak keresztezésével, valamint a hazánkban...
A magyar vetőmag-előállítás és -termesztés a hazai agrárium csúcsteljesítménye, a mezőgazdaság ezen szelete évente csaknem 190 milliárd forint értékű árut állít elő, amelynek fele exportra kerül...
Kedvence a haltepertô és a dunai halászlé, leginkább a Mosoni-Duna varázsolja el, és bár a méhészet a szenvedélye, a horgászásra is több idôt szeretne szakítani Nagy...
A 2020. március-decemberi agrárexport 1,7 százalékkal, 7873,6 millió euróra emelkedett az előző év azonos időszakához képest, az agrárimport pedig 5201,5 millió euróra, 1,4 százalékkal csökkent, azaz...
Szokatlan időpontban, rendhagyó formában, mégis sikeres volt az idei AGROmashEXPO. Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvényét a járványhelyzet miatt virtuális formában rendezte meg a Hungexpo.
Mintegy 1500 milliárd forint értékben írnak ki pályázatokat a gazdák és az élelmiszeripar számára az idén a vidék megerősítése és versenyképességének növelése, valamint a foglalkoztatás bővülése...
Kedvező adózási feltételeket és csökkenő adminisztrációs terheket biztosít a kormány az új családi gazdaságokról szóló törvényben a gazdálkodóknak - mondta csütörtökön Dunaharasztiban az agrárminiszter.
Megjelent a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítása, amely egyrészt megoldást nyújt az engedély nélkül kialakított mezőgazdasági öntözést szolgáló kutak helyzetének rendezésére, másrészt egyszerűsíti az ilyen kutak nyilvántartásba...
A kormány 46 cégnek, kétmilliárd forint értékben nyújt külpiacra jutási támogatást annak érdekében, hogy a világjárvány miatt megüresedő exportpiacokra be tudjanak törni
A modern technológiát alkalmazó és alkalmazni képes vállalkozások hozzájárulhatnak a sikeres és tudásalapú vidéki gazdálkodás versenyképességéhez -