Miután kifejlődőtt a virágzat, a napraforgó már nem követi a Nap égi mozgását, hanem állandóan kelet felé néz. Habár e Charles Darwint és botanikus fiát is izgató jelenséget már sokféleképpen indokolták, eddig egyik feltételezés sem nyert bizonyítást. Az ELTE kutatói nemrég a korábbi elképzeléseket is magába foglaló környezetoptikai magyarázatot találtak, amely a növény tenyészhelyének fényviszonyaira épül.

Az ELTE kutatóinak sikerült megfejteni a napraforgó különleges viselkedését (Kép: Pixabay)

A napraforgó fejlődő virágzatot tartalmazó éretlen feje és levelei nappal folyamatosan úgy változtatják irányukat, hogy felületük mindig közelítőleg a Nap felé irányul. Napnyugtakor a napkövető fiatal fej normálvektora vízszintes vetületének egy adott égtájjal bezárt szöge (azimutja) közel nyugatra mutat, éjjel pedig már jóval napkelte előtt visszafordul keletre: ezt  nevezzük napkövetésnek vagy heliotropizmusnak. A levelek és a fej azimutváltozása körülbelül 12°-kal marad le a Nap azimutjától. Felhős napokon a fiatal napraforgófej azimutjának kelet-nyugati oszcillációja (szokott változása) leáll, és a fej normálvektora közelítőleg függőleges marad, de felhős időben az idősebb fej a belső bioritmus miatt mindaddig oszcillál, amíg a szár növekszik.

A napraforgó tenyészidőszakában csak a tavaszi  napéjegyenlőségkor (március 21-én vagy 22-én) kel és nyugszik a Nap pontosan a földrajzi keleti, illetve nyugati irányban. A tavaszi napéjegyenlőség előtt/után a Nap dél-keleten/észak-keleten kel és dél-nyugaton/észak-nyugaton nyugszik. Ennek eredményeként a napkövető fiatal napraforgófej hajnalban észak-kelet, alkonyatkor pedig észak-nyugat felé néz.

A napraforgó virágképzése körülbelül a vetés utáni 60. napon kezdődik. E fejlődési szakaszban kezd a kis virágokból álló éretlen virágzat nyílni, amely már nem követi a Napot, és normálvektorának azimutja állandóan keletre néz. Virágképzéskor a levelek fejlődése leáll, és a napraforgó az erőforrásait magtermelésre fordítja. A Napot nem követő érett fej közel 25%-kal járul hozzá az egész napraforgó fényelnyeléséhez. A virágképzés után a virágzat normálvektora fokozatosan egyre lejjebb hajlik a fej növekvő súlya miatt, a levelek napkövetése pedig egyre csökkenő amplitúdóval folytatódik.

A Nap égi mozgását már nem követő napraforgók virágzata (balra) és érett magokkal teli feje (jobbra) mindig keletre néz. (Horváth Gábor fényképei)

Bár a fiatal napraforgófej napkövetésének és éjszakai visszafordulásának már számos élettani részletére fény derült, a Napot már nem követő érett napraforgóvirágzat keletre nézésének környezeti és/vagy növényfiziológiai okaira és ökológiai szerepére eddig még nem volt kielégítő magyarázat.

Horváth Gábor biofizikus professzor (ELTE Biológiai Fizika Tanszék, Környezetoptika Laboratórium) szerint a jelenséget az okozhatja, hogy a növényeket délelőtt több közvetlen napfény éri, mint délután, mivel a délutánok általában felhősebbek a délelőttöknél.

Az ötlet még a professzor középiskolás korából származik, amikor rendszeresen járta a Kiskunhalas környéki napraforgóföldeket. Mivel a feltevéssel eddig senki nem élt, 2020-ban Horváth Gábor hozzálátott az ellenőrzéséhez. Az eredményekről a Scientific Reports 2020. decemberi számában számolt be kutatótársaival.

A munka során csillagászati, meteorológiai és növényfiziológiai adatok felhasználásával meghatározták a Napot nem követő érett napraforgófej virágzata és hátoldala által elnyelt fényenergiát (beleértve a közvetlen napfényt és a szórt égfényt is) a virágképzés kezdete (július 1.) és a magok teljes érése (szeptember 7.) között. A kutatók megállapították: ha a délutánok felhősebbek a délelőttöknél, akkor a keletre néző napraforgóvirágzat nyeli el a legtöbb fényenergiát. Azt is kimutatták, hogy a virágzat nyugati orientációja előnyösebb lenne, mint a déli.

A napraforgóvirágzat maximális fényenergiát α = ‒94° azimutszögnél nyel el (2. ábra), ami majdnem megegyezik a keleti iránnyal (α_kelet = ‒90°). A virágzat e(α) energiafüggvényének másodlagos maximuma α = +92° azimutnál van, ami közel azonos a nyugati iránnyal (α_nyugat = +90°). e(α) minimuma α = +1° azimutnál van, ami gyakorlatilag egybeesik a déli iránnyal (α_dél = 0°). Egy kelet felé néző virágzat 1.1-szer és 1.5-szer több fényenergiát nyel el, mint egy nyugatra, illetve délre néző. Ezzel szemben, egy dél helyett nyugat felé néző virágzat 1.36-szor több energiát nyel el (2. ábra). Mivel a napraforgófej fotoszintetizáló zöld háta akkor nyeli el a legtöbb fényenergiát, amikor a virágzat nyugatra néz, a zöld fejhát által elnyelt fényenergia maximalizálása nem magyarázhatná a virágzat keletre nézését.

Egy napraforgófej virágzatának egységnyi felülete által elnyelt  e teljes fényenergia a virágképzés (július 1.) és öregedés (szeptember 7.) között a virágzat normálvektorának (az óramutató járásával egyezően, déltől mért) α azimutszöge függvényében Boone County-ban, Közép-Olaszországban és Közép-Magyarországon. A görbék elsődleges maximumait pontok jelzik (Ábra: ELTE)

A keletre néző érett napraforgóvirágzat nyugat-dél felé néző virágzathoz képesti 10–50% energiatöbblete számos előnnyel jár a napraforgó számára. Miközben serkentheti a mag fejlődését és érését, felgyorsíthatja a virágzatra lecsapódott harmat reggeli elpárolgását is, ami pedig csökkentheti a gombásodás veszélyét. Ráadásul a délelőtt aktív beporzók is erősebben vonzódhatnak a keletre néző virágzatokhoz. Ez utóbbi két szempontot már mások is fölvetették, ennélfogva a napraforgóvirágzat keleti orientációjának előnyére adott új környezetoptikai magyarázat korábbi hipotézisekkel is összhangban áll.

„A napraforgóvirág keletre nézésének egyértelmű előnye, hogy maximalizálja a virágzat által elnyelt teljes fényenergiát, ha a délutánok felhősebbek, mint a délelőttök, ahogy ez a háziasított napraforgó származási helyének számító Boone County-t, valamint például Közép-Olaszországot és Közép-Magyarországot is jellemzi. Ez az extra fényenergia kézenfekvő környezetoptikai magyarázatot ad arra, miért a napraforgóvirágzat keleti iránya a legelőnyösebb a napraforgó domesztikációs helyére jellemző aszimmetrikus délelőtti-délutáni felhőviszonyok között” – foglalja össze az eredményeket Horváth Gábor.

Forrás: ELTE