Vadászat
Vadászünnep
Régen leültem már a számítógép elé, de nehezen megy az írás: a figyelmemet érdekes illat vonja el, mindig meg kell szagolnom miatta a kezemet. Bármit is teszek, érzem, hiába próbáltam lemosni… Tulajdonképpen nem is értem, hogy miért akarok szabadulni tőle, hiszen az illat kellemes, engem arra emlékeztet, mintha jóféle, padláson szárított diót daráltam volna édesanyám konyhájában az ünnepi süteménybe – de hát ez valami teljesen más és története van…
Kora reggel, bár sütött a nap a keleti égbolt alján, jó hideg volt, igazi téli napra virradtunk. Mínusz hét fokot mutatott a hőmérő, a pocsolyák ujjnyi vastagon befagytak, az erős szélben pedig az utolsó, halott falevelek lassú pörgéssel hullottak a földre, hogy visszatérve a természet körforgásába tápanyaggá váljanak. Idegér felé siettemben láttam néhány terepjárós embert, sőt, egy céges autóból jól megbámult négy vadászforma kolléga. Hiába, a puskatok, a kalap és a hátizsák messziről árulkodik – de hát nem baj, büszke vagyok én mind a háromra!
Bandi bátyámmal jó fél óra múlva már a gyülekezőhelyen vagyunk, a Szánasalja Vadásztársaság karancslejtősi vadászházánál. Sok autó, még több ember, legalább tucatnyi kutya. Beiratkozunk, néhány szót váltunk régi és újabb ismerősökkel. Kellemetlen, mert kalapot emelve bemutatkozom két vadásztársnak, akik barátságosan közlik, hogy már találkoztunk. Romlik az arcmemóriám, vagy már most kezd kitörni rajtam a vadászláz? Talán mind a kettő.
Némi várakozás után köszöntés, kürtszó és eligazítás – külön is felhívják a figyelmet a Lupi nevű kutyára, de persze nem a kiváló képességei miatt. Ránézésre schnauzer korcs, méretei és sötétszürke bundája miatt nagyjából úgy néz ki, mint egy minden tekintetben átlagos süldő. Szóval, vigyázzunk rá. Valaki megjegyzi, hogyha meg találnánk lőni, gyorsan kaparjuk el az avar alá, nehogy kártérítést követeljen a gazdája. Van benne valami… Aligha akadna olyan gondatlan ügynök, amelyik így, hajtást előtt életbiztosítást kötne rá.
A gondosan megtervezett hajtás haditervét, amit a hivatásos vadász ismertet térképpel a kezében, helyismeret híján nem értem. Megpróbálom betájolni a völgyeket, a dűlőket, a terület- és az erdőrészeket, de semmi értelme. Nincs más lehetőség, Bandi bátyámra bízom a dolgot, majdcsak kapok valahol valami lőállást, a többi meg úgyis Szent Hubertusz dolga…
A vadászháztól irány a Kőkúti-erdő, Kishartyán és a Zsidó-hegy között. Valamikor gyerekkoromban voltam itt vagy kétszer gombázni, azóta ezerszer is elmentem mellette, de nem jártam benne. Micsoda mulasztás! No, most majd pótoljuk a dolgot. Tudom jól, hogy a disznó elejtéséhez sok szerencse kell, de most talán emlékezetesebb eredmény adódik, mint az a hatalmas vargánya, ami immár évtizedek távolából most hirtelen felködlik a lelki szemeim előtt…
Felállítják a puskás sort. Mire sikerül elhelyezkednem, azaz elkaparni az avart és lerakni a holmimat, meg a kopott 7,62-est megtöltenem az első helyemen, szólnak, hogy vagy negyven métert mindenki menjen feljebb. Bandi bátyám, aki eddig bal kéz felől volt a szomszédom, szól, hogy cseréljünk helyet, mert feljebb jobbak az esélyek. Rendes tőle: ha úgy adódik, puskázzak én, ő már elég disznót lőtt…
Egyébként igaza van a helyet illetően, nagyobb részt látok be a szemközti cseres szálerdőből, de ennek ellenére sem túlságosan ígéretes a hely. Magam előtt úgy harminc méternyi szélességben és vagy hatvan lépésnyi hosszúságban van kilövésem, utána a meredeken oldalban horpadás következik, ami elrejtené az esetleg felém tartó vadat. Mindezek tetejébe a napkorong is felkúszik a domb gerince fölé, és éppen a szemembe süt! Ez egyáltalán nem hiányzott.
Elkaparom az avart az erdei kocsiútról vagy hat-hét lépésnyi hosszúságban, s ezen araszolok jobbra-balra, úgy, hogy a vaskosabb fatörzsek lehetőség szerint takarják előlem a napot. Így még látni is lehet valamit… Egyébként erős, sokszor viharos nyugati szél fúj, hajlítgatja a fatörzseket, cibálja a kopasz gallyakat, zörgeti az avart, – igyekszik betömni az ember fülét. Nem hallani így a közeledő vadat!
Némi várakozás után aztán puskalövés jelzi a hajtás indulását. Megnézem az órámat: fél tíz van már, jól elment az idő, no, de figyeljünk. Messze jár a hajtósor, ezért néha hátrafordulok. Kimondottan kellemes a változatosság, mert nem kell a napsugarak elől bujkálni… Akác- és gyertyánfákkal sűrűn benőtt, nagyon mély vízmosás húzódik alattam, esős időben, hóolvadáskor alighanem patak is csörgedezik az aljában. Az oldala szinte függőleges, nincs az a vad, amelyik szívesen menekülne erre…
Telnek a percek, néha vacog a fogam a hidegtől – amikor reggel a mínusz hét fokban az utcán siettem, még a víz is folyt rólam. Most jóval melegebb van, de a mindössze pár lépésnyi mozgási lehetőség miatt mégis egyre jobban fázom.
Csuszka kiabál néha a vízmosást szegélyező fákon, a nagy szélben az akácok összesúrlódó törzsei meg-megnyikordulnak, s egyszer-kétszer mintha holló korrogna valahol.
Aztán, vagy órányi várakozás után eldördülnek az első lövések – s egyszeriben egy pillanat alatt elmúlik a hideg! Figyelem feszültem a horpadáson túli szálerdőt, de a vánszorgó negyedórák alatt nem jön semmi. Aztán a jobb kéz felé eső bozótban, számomra láthatatlanul, a szomszédaim előtt elcsörtet valami. őz lehet, mert egyikük sem kap a puskája után. Várunk hát tovább, közben az égen megjelenik egy-két kis fehér felhő – bár lenne már belőlük annyi, hogy a szemembe tűző napot eltakarnák!
Ismét eltelik egy félóra, amikor azt látom, hogy Bandi bátyám int a dombtető felé. Nemsokára már látom is a két őzet, amint megriadva, hosszú szökkenésekkel a völgy alja felé igyekeznek, éppen a domb gerincén. A következő pillanatban, talán még szívdobbanásnyi idő sem telik el, egy disznó követi őket! Olyan, mint egy szürke villanás: az egyik pillanatban még ott szalad a dombélen – a másikban már nincs sehol. Mintha csak az őzeket kergette volna.
Eltelik pár másodperc, aztán lövés hangja morajlik végig az erdőn. Vajon megvan-e? Aztán ismét csak várunk, várunk, várunk… A csuszkák is másfelé járnak, cinegét még csak nem is láttam, vad nem jön itt, bezzeg a domb aljában, a cserjés részeken, áll a bál! Arrafelé elment már vagy harminc-negyven lövés, persze gondolom egy részük rókára. Nem is könnyű a ravaszdit futtában, golyóval meglőni.
Éppen javában reszketek a hidegtől, amikor a jobb oldali harmadik szomszéd felől lövés hallatszik, aztán látom ám, hogy Bandi bátyám is emeli a puskáját… Disznó jön!
Hideg? Miféle hideg? Ki érzi azt ilyenkor?
Aztán lő a második szomszéd, pár másodperc múlva pedig már Bandi bátyám előtt mozdul valami a sűrűn álló tölgycsemeték között, aztán szól az ő puskája is… A következő pillanatban pedig – hihetetlen – már előttem van a disznó, úgy negyven méternyire, a sűrűn álló, ember magasságú gyertyáncsemeték között! Kibiztosított, vállhoz emelt puskával várom…
Amint feltűnik a tölgycsemeték között, tenyérnyit elé fogva megcélzom a szívét, aztán durran az öreg 7,62-es. Úgy érzem, hogy talált a lövés, mert a disznó olyan mozdulatot tesz, mintha oldalba taszították volna, egy kicsit meggörbíti a hátát is, de szalad tovább, mintha semmi baja nem lenne… Újabb lőszert ismétlek a tárba, elé célzok egy tenyérnyit, lövök… A vad megy tovább, ismételni kell, gyorsan a harmadik lőszert! Talán lesz még rá idő…
Egy-két lépést tesz a disznó és felbukik! Látom, hogy a földön fekve emeli nagy, nyitott szájú fejét… Mire nyílt irányzékkal a teste közepére ültetem a célgömböt, lehanyatlik a feje, s már csak a két hátsó lába rúgja a levegőt. Célra tartok még néhány másodpercig, de nincs szükség újabb lövésre. Még néhány rándulás, és a disznó elcsendesedik.
Bandi bátyám felém fordulva megemeli a kalapját. No, ez a gesztus azért már jelent valamit!
Közben pedig magamban lemondok a vadról. Sebzetten futhatott ki elém, hiszen az én első lövésem is már legalább a negyedik volt, ami elment rá. Egyébként meg nem tudom levenni a szememet a két fa között fekvő, nagy, szürke testről! Előveszem a keresőtávcsövemet, megnézem azzal is, de a sűrű csemeték és cserjék között azzal sem látni többet. Egyébként nincs messzebb negyven-negyvenöt méternél, de hát a hajtás szigorú fegyelme nem engedi meg, hogy oda menjek megnézni.
Újra rám ön a vacogás, de ezt most nem a hideg teszi, hanem a vadászláz. Szerencsére csak most tör ki rajtam, amikor a két lövést elengedtem, csak a vadra, a fegyverre és a célzásra figyeltem. De hát most már jöhet az izgalom, második disznóra úgysincs itt kilátás… Eltelik pár perc, s érezni kezdem a hideget is. Csak a szél ne fújna… Egyszerre reszketni kívülről a fagyos fuvallatoktól és belülről a vadászláztól? No igen, ha már a golyólövést megdupláztam, a vacogás is jöhet párosával…
Aztán, ahogy telik az idő, mégiscsak megfordul a fejemben, hogy én lőttem meg azt a disznót, nem a szomszédok – s percről percre biztosabb vagyok a dologban. Most már csak az kell, hogy kan legyen, de bizony a szőre egészen világosnak, ezüstszürkének tűnt, a háta is eléggé laposnak. No, majd meglátjuk. Csak érne már véget ez az irdatlanul hosszú hajtás!
Most látom csak, hogy az út szélén egy fiatal tölgyfáról tenyérnyi helyen hiányzik a kéreg, a törzsön pedig golyóütötte lyuk látszik. Valamelyik lövésem a fát találta el, amit az ólomhegyű lövedék úgy kisarasznyi hosszúságban át is ütött, szépen látni a be- és a kimeneti nyílást. No, nem is igen talált az a lövedék, legfeljebb megcsiklandozta a vadat…
A disznót valahogy fél egy körül lőttem meg, egy órakor pedig meg kellett fordulni, mert akkor meg a mögöttünk lévő erdőrész hajtása kezdődött. Itt már alig esett lövés, hatot-hetet hallottunk legfeljebb, a legérdekesebb látnivaló pedig egy szép téli bundát viselő mezei nyúl volt. A tapsi a vízmosásból jövet éppen közöttem és Bandi bátyám között váltott át az először hajtott erdőrészbe. Olyan pimasz nyugalommal, minden sietség nélkül baktatott, mintha csak a nyulak közismert gyávaságát akarta volna megcáfolni.
Nem hiszem, hogy más annyira várná a hajtás végét, mint én, de hát az még odébb van. Most, hogy hátat fordítottunk a napnak, sűrű, szürke felhők kúsznak fel az égre… Nemsokára hódara kezd permetezni, de pár perc után eláll. Változékony az időjárás, csak a hideg és a szél állandó. Úgy percenként fordulok hátra megnézni, hogy ott fekszik-e még a két fa között a nagy, szürke test. Szent Hubertusznak hála, megvan még mindig…
Aztán végtelennek tűnő egy órányi várakozás után végre vége! Fényképezőgéppel sietek a disznóhoz, akármilyen lehetetlen helyen fekszik is, csak lekattintom. Bizony, koca… Bandi bátyám is mellém ér, a nyomokat vizsgálgatja, töretet ad, együtt örülünk, aztán alaposabban is megnézzük a disznót.
Enyém bizony! A két lövés közül az egyik olyan jó helyre ment, hogy az már csak véletlen lehet: pontosan szíven találta a kocát. A lövedék úgy megrongálta az élet motorját, s olyan sebet ütött, hogy a vad fektében teljesen kivérzett. Láttam már átlőtt szívű kocát több száz méternyire elszaladni, úgy, hogy két oldalra pumpálták ki a vért az utolsó szívdobbanások. Az enyém azonban legfeljebb pár lépést tett – szerencsére.
Lehúzzuk a disznót az útra. Nem könnyű a sűrűben, még a töret is kiesik a kalapom mellől a sűrű facsemeték között. Nem találom, pótolom azért a hiányt, egy olyan tölgylevéllel, amit maga a disznó vérezett be szánkázás közben. Jönnek a szomszédok, mind a ketten azt mondják, akárcsak harmadikként Bandi bátyám, hogy ők nem találták el a kocát. Ha ők mondják, akkor biztosan úgy is van: szóval most már egészen biztos, hogy én vagyok az elejtő!
Az úton fényképezkedünk szorgalmasan, néhány messziről jött, alföldi vendég is mögé guggol puskával a kezében, mondván, legyen mit mutogatni a kocsmában…
A mi puskás sorunkban még hét disznó esett, egy húsz-huszonöt kilós süldőcske kivételével mind koca. Bizony, így van ez: a hajtásban gyakran kerülnek puskavégre nőivarú egyedek. Aztán a vadászház udvarán összeállított, két máglya megvilágította, fenyőgallyakkal körberakott terítéken egy róka és tizenhat disznó fekszik, – közöttük hét nagy koca. Az enyém a legnagyobb, hozzáértők szerint olyan hetvenöt-nyolcvan kiló lehet. Nem teszi szóvá senki, hogy kocát lőttem, de egy kicsit rosszul érzem magamat miatta. Egy süldőnek jobban örültem volna.
Persze mi lett volna, ha a kocám mégiscsak sebzett, hiszen mielőtt elém ért volna, már hárman rálőttek, sőt, ha az őzek nyomában is ez a disznó futott végig a domb gerincén, akkor elment rá egy negyedik lövés is. Tulajdonképpen felhőtlenül is örülhetnék, hiszen a bal kéz felől való szomszéd magabiztosan állította: ha elmegy előttem, ő lövi meg…
* * *
Régen leültem már a számítógép elé, de most veszem csak észre, készen van az elbeszélés! Megszagolom azért a nagyujjamat, bár anélkül is érzem rajta az érdekes, a darált dióéra emlékeztető illatot. Mintha csak az édesanyám konyhájában lennék, ünnepi sütés-főzés előtt…
Persze ünnep a mai nap: a nemrég zsigerelt vaddisznókoca illata lengedezik körülöttem, az íróasztal sarkára tett kalapom karimáján ott a töret, a vad halálát okozó töltény üres rézhüvelyében pedig pár szál sörte emlékeztet a mai napi zsákmányra. Kinn már sötét van így nem látom, de tudom, hogy az ablakpárkányon lábosban áznak a kifőzésre váró kampók is. Tehát – ünnep van ma este. Igazi vadászünnep!
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Gyalogakácosban a Holt-Tiszánál. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
Bevetés előtt. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Irány és távolság ahonnan a hajtóhang és a lövés hallatszik. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Ábra: Facebook
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Az e napi erdélyi kopós csapatunk. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
2010. márcusát írtuk a Sarkadkeresztúri Vadásztársaságnál. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Pompás színekben játszott az égalja. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Az első sarkadkeresztúri vaddisznóm! Ma is köszönöm vadászbarátomnak: Márta Józsefnek! Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Keresztúri rókám, amely meghozta a szerencsém és elejthettem az első keresztúri vaddisznómat. Fotó: Balogh ZOltán / Agro Jager
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
Vaddisznómat, a képen jobbról, ifj. Márta József is, segített behozni. Fotó: Márta József / Agro Jager
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Ilyen az élethosszig tartó vadászbarátság, a képen jobbról barátom, Márta József, a vadásztársaság titkára. Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
Fotó: NEFAG Zrt.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Fotó: NEFAG Zrt.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A Visszatérő!
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
12 százalékkal drágult a napraforgó-vetőmag
Öreg néne őzikéje
1 éve történt… A madárinfluenza pusztított
Évzáró rendezvény a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél
Erdőfürdő a kidobott kanapé
Folytatódik a legkisebb termelők támogatási programja C
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
Farkas Imre a Bakony vadásza
Az első íjjal elejtett vaddisznóm
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A születésnapi dámbikám
Visszanéző: Az érsekvadkerti vadkan
22 év után új magyar dámrekord született
Vadászjegy érvényesítés 2025/26
A deteki bika
You must be logged in to post a comment Login