Keressen minket

Vadászat

A Hajnal kan

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

… a világ egy kicsinyt olyan, mint amit elhiszünk belőle….

Nem is tudom, melyik a mélyebb ösztön? Egyidős tán. Fajfenntartás, zsákmány. Örökös, örökölt gén. Ma már másképp hívjuk, szelídebben: Szerelem és Vadászat…

Véletlenül akadt a kezembe….
„Nem tudom egészen elmondani.… Egy percre azt is sajnáltam, hogy nem férfinak születtem. Az erdő miatt, a vadak miatt. A vadászat miatt. Titkát, így nekem még kevésbé adja. Mégis befogad. Csodaerdő.… Valamit megértettem mélyen s váratlanul az erdőből. Belém jött a tudás, s a vágy is egy időben. Mintha ezzel születne mindenki, csak a város közben lezárja szemeinket. Valami igazi jó történt most velem.… Az erdőt vágyom Vajka, az erdőt, a sűrűt amelyet jártunk. A vadat, az ősotthont kívánom, a kíméletlen öntörvényeit, hogy hideg, sötét, büszke. Az állatokat akarom. S minden lényét és virágát.”

Nesze….
Egy lány gondolta. Régen.
(Ezt a hajót elúsztattuk… ezer egyedül töltött régi estén. Hányszor vágytam szavad, telefonvárás-pórázán szűkölve! S nem is szólhattam.…)

Azt mondta, majd belém halt. Nem mese.
Heged a seb, tompít, szűr az idő. Már csak a volt.… Elfogadod.
A hajamat azért levágattam. Legközelebb vénségemre lesz varkocsom. Ha megérem: Fehér, font.

Na, lapozzunk.

Aztán néha megkegyelmez a lét…. Engedi, hogy újat dobhass.
Most ezt élem épp… (Hát lehet, hát lehet?… Hát mégis lehet!?) Zalából jövök haza, köröttem zöldsárga gabonaföldek hullámoznak. Suhan a táj, szívem telve, mint még sose tán. Iszom be az időt, a napfényt. Meg is állok. Tolatok. (Ejszen mindegy.…) Eggyel elébb fordulok le a 8-asról.

Iszkáz…. Egy kocsmát keresek, csak helyiek, a tegnapot beszélik, a mát, a munkát. Tiszta, világos, egyszerű szavak. Bort rendelek Nem véletlen: a kerülő… Nagy Lászlót olvastam fel elalvás előtt. S csak úgy volt a test, az álombaölelés. A Csillagok fejünk felett, Bennünk.

Mosolyogva állok fel. Visszaköszönnek. Azt gondolom, hogy jó itt lenni. Szeretni és szeretve lenni.

Girbe-gurba keskeny utak, kétoldalt jegenyefák. A közelítő nyár illata… Laposan ragyog a nap, szűrt pasztell színek. Saját szűrőinken keresztül létezik a világ. Lassítok. Kerékpárosok jönnek: fiú, lány. Fiatalok. Nevetnek, intenek. Szerelmesek.

Lesem a Somló kékes szürke kúpját. Egyetlenegy nagy repülés…, mint a kérész.
Szép és nehéz.

Eszembe jut (ne mondja ki szám…), lehet van szebb hely, és különb mint Gencs. Alkalmasint a lehetőségek is nagyobbak. Eddig mindezt elutasítottam, bezárkózva saját univerzumomba. Mellette nyílott rá a szemem: Butaság… Ugyan, ott másoké az erdő, a folyó…. S tán ott is mindnek neve van. Másoknak jelenti azt, mint számomra ez a táj. Ott csupán vendég lehetek. De ha nyitottan érkezem, befogadnak. A falu, az emberek. Látok, érzek. Csak több leszek.

És szinte hihetetlen! Még Pápától is más…. Az ismert, megszokott, közvetlen vidéket is úgy látom most, mintha épp felfedezném. De mégis, minden valahogy édesebb. Részem és közöm van hozzá. Hozzáteszek, alakítom. (Hát kicsinyt én vagyok.) Ettől van az, hogy kedvesebb.

…* * *

Tán ezek a Megérkezések a legszebbek.
Pang!… –– a kapu. Nem járt erre senki. Minden úgy, ahogy hagytam. Belül mégis öröm dörömböl. (Nem vagy egyedül!…)

Lehullott szirmokból ujjnyi vastag, hervadt szőnyeg a lila akác alatti asztalon. Lesöpröm, leülök. Május van. Közel egy hét előttem. Milliárd dolgot érezhetek, tehetek. Mérhetetlen, féktelen szabadság. Ígéret. Hogy minden, minden még előttünk van. Mint legutolján gyermekkoron. Azt csinálok, amit akarok.

Kipakolok, ráérősen (enyém a világ). Átmegyek Háriékhoz, hozom mindkét puskát. Tennivalóm ugyan akadna, de nekivágok… A régi D-t járom, mániákusan. A Csurgó partján gyalogolok, Radó, fiatal akác ültetvényínek széliben egy vörös folt ötlik szemembe. Őz?…– Róka!– Kushadok. Bakancsban lábalom meg a vizet. Szúr, karmol a bozót. Fölfekszem a túlparton. A francba van, alig látom. Fordul, ugrik. Meg-megáll. (Kérlek, kérlek!…) – Na… –– hallom a becsapódást. Lelépem. Száznyolcvanhét. Pofájában még ott az egér. Utolsó falat. Fröccsenés a füvön, vagy méterre tőle a test. Idáig tolta a goromba lőszer…

Gondolok egyet, kiírok. Át a Marcalnak. Most nem éget a Nap, csak simogat, mint egykor. A Cinca mentén visz utam. Őzek dobják ki magukat a fűtengerből, azokat lesem. Szökell, hullámzik a két karcsú test Az egyik bak. Megáll, riaszt. Jól van, legény, öregedj! De a pokolban egy másik vörösség. Róka keresgél a búzatábla végiben. Mérhetetlen nyugalom száll meg. Készülődök. (Hihetetlen.…) Kabát, fölé a hátizsák. Nekifekszem. Rá-ráhajlok, mély levegőket veszek. Lássuk.… Felül, felém les. A fejre célzok, mozdulatlanul áll rajta a kereszt. Lassan, nagyon lassan görbül az ujj.

Megrúg a tus. Csönd.

Nem látom elszaladni. Megsimogatom az agyat. Jól van öreg Mauser….

Legalább kétszáz méter. Soha-soha nem lőttem el semmire ily messzire. Két árkon is át kell kelnem, amíg odaérek. Még él, villog a szem. Vicsorog. A medencét lőttem el, mellső lábain húzza magát. – Hát ennyit esik itt már a lövedék. – Felém-felém fordul, kaffog. A szájába nyomott puskacsővel tartom távol.

Szép varázslat van rajtam, valaki fogja a kezem. Érzem, tudom. Leülök. A fű, a virág, a tőzegföld illata leng körül. Mondhatatlan öröm. Sőt büszkeség. – Nesze, nesze! (Mi is?… Hogy itt lehetek, hogy szeretnek. Hogy rendben a fegyver. Meg persze, jó adag hiúság. S hogy még jövőt is hihetek.)

Lám, a vadászhit…. (Mintha nem is babona lenne: „Induláskor szép asszonyt látni: szerencse.). Hát még így!… Szinte érzem tenyeremben a melleit. (Lesem a lét csodáját Önben. Hajlik, mozdul. Izmok. Fények. Lélek.)

…* * *

Estére meg őriznem kell! … Sanyi bá’’ kért meg rá, beleunt már. Aztán csak meg ne bánja!… Valami komolyat akarok. Nagyot. Most egészen biztosan tudom, hogy megjön. Hiszem. Az Öreg mondja is, hogy jár ki egy piszok nagy, babos kan. Nem sikerült még lövést se tennie rá. Vigyáz magára. Ha egy mód van rá, hagynám meg neki.

Vártam én már eleget rájuk… Márciustól esőben, szélben. Sok-sok éjjelen. Az ősszel beszántott tarlókban erjedő kukoricát túrják, a vetések alatt. Ahol nincs les, embert próbáló. Aztán, csak belelőttem alájuk a földbe. Még a felülőmnél, a gödreimnél sem mertem elvállalni. Rám fognák hamar: Kocavadász.

–– Hát, Sanyi bá! Ha fölismerem….

Tommal vágunk bele az estbe, ketten. Tán először van az, hogy ragaszkodom ahhoz, hogy választhassak. A „Szigeti” táblát akarom. Delelőjén túljutott a Hold, fogy. De legalább kitart, Hajnalt ér. Hogy majd látok végig.

Azért, hosszú lesz.

Mintha, nem egyedül ülnék a lesen… Csöndben kucorog ott valaki. Elférünk. (A sarokból leslek. A szíved sarkából. Megtalálsz.)

S egy üzenet villog a kijelzőn: „Az ember hajlamos várni arra, hogy majd történik valami, ami egyszerűbbé teszi a helyzetet, amitől megérti, mit akar valójában, ami olyan változást hoz, amihez nem kell erőfeszítést, fájdalmat elviselni. És csak várja. Aztán nem történik semmi. Mert ez ilyen…. Megharcolni, beledögleni, s még akkor sem biztos. De ezt nem vállalják az emberek. S az idő megy, a legfontosabbnak hitt érzelmek pedig meghalnak a ketrecben, amelybe bezárták őket.”

Minél többször olvasom, annál mélyebbre ég.
Ehhez nincs mit hozzátenni.

Szar a les, szinte bírhatatlanul. Új, bejáratlan fenyőalkotmány. Mutatós, de fenét se ér, már mostanra megvetemedett. Feszülnek az ablakkeretek, nyikorog, kényelmetlen. De legalább jó helyen van. Mögöttem az erdő, s a placcra néz.

Semmi. Távolból, a Berek felől kíséri riasztás a vonuló kondát. Éjfél elmúlt. A fáradtság, az elmúlt éjszaka…. Szempilláim leragadnának. Azért erőt veszek magamon: Szégyenben csak nem maradok! (Felrémlik a fakó földet reggelre csúfító friss fekete túrás….) Főleg, hogy így, más nevében.

Eszek. Paprika, szalonna. Kinyitom az ajtót. Semmi. A Holdat lesem. Róka ugat valahol.

A hideg, a múló idő, a sötét kezdi megtörni az embert. A báj, ami rajtam volt, erőtlenedik. Őrség lesz a vadászatból. Már csak a Hajnalt várom. Hogy majd felkel a Nap, s eljő. (Ej, be könnyen születik a kétely!)

Balra nézek: két disznó… (azanyjakínja!).

Szellemek. A semmiből kerültek elő. Két fekete test a megpirult síkon. A kisebbiket már-már célzom. Visszaszaladnak. Mi ez? Szagom nem vehették, a Hold nem ér be az ablakon, hát meg se láthattak. Nem erről volt szó! De nincs is időm végiggondolni. Most már hallom, ahogy ropog az akác. S ömlik ki a disznó…. Szűk ötven. Egy csomó koca, malacok. Kisebb gombócok. Hömpölyögve lepik el a földet.

Elől egy nagy, egy nagyon nagy, Fekete Bölény. S mögötte hosszú, laza, széles sorban a többi. Messze vannak. Tán a határon. És nem merem elvállalni a lövést. Mindig van amelyik áll, lemarad. S csak úgy szalad át a másikon. A malacok, mint valami uszály, amit a szél cibál… innen-onnan túlfolynak a nagyokon. Innen szinte lehetetlen kiválasztani, bolondság aki mást beszél. Valami nagy-nagy szerencse kell. Süldő? Első ellésű koca? Még a szopatlan csöcs se mentség. Félek, ez az a banda, ami a gödreimhez is meg szokott jönni. (Mennyit szórtam. Szinte szemem láttára teltek ki.) De már mindegy is. Kicsúsznak a lövés határából. Tomot hívom, hogy menjen rájuk. Lélekben feladtam. (Most se.…) Elmagyarázom a helyzetet, mert hogy ott vannak már, a túl sarokban.

Határozott, kijózanító a szava. – Ne szerencsétlenkedj… oda tudsz menni hozzájuk a csupasz földön is. Mögötted a Hold, sötétből mész. Én csak beszagosítanék, te vagy szél alatt.

Hát legyen.

De éled is a remény, hisz eszembe jut, hogy ma megtörténhet bármi. S majd csak találok valami kisebbet.

Leszállok, gémberedettek már a tagjaim. Meggörnyedek, toronyiránt indulok. (Egy életem….)

Húszat ha lépek. Egy roppanás balra mögöttem…. Csönd.

Hát megjött! (tudom) S már susog, pattog a sűrű. Egyes lesz. Guggolok. Kiszalad egy nagy állat (édesistenem!), a széltől tízre megáll. Egyből emelem a puskát. Szabad szemmel is jól látni: magasan a has, hosszú orr. Kan. De hogy mekkora! Mintha világosabb foltok lenének rajta. (Na, Sanyi bá’!…)

Gyors, határozott mozdulatok. Bal könyökömet megtámasztom a térdemen, kattan a gyorsító. Villámot okád a cső. Lefojtja dörrenését a tompa huppanás. Távcső se kell. Egyhelyben dobálja magát. Elcsendesül… Térdelek, homlokommal megérintem a földet. (Hát lehet, hát lehet…? Hát mégis lehet?)

S nem merek odamenni hozzá! Pedig az lesz,… tudom. Olyan szép, hogy nem akarom már megélni. Húzni akarom az időt. Hát megállok. Harminc lépésnél nem megyek közelebb. Csak gukkerrel lesem. Szürkés foltok rajt. Remeg a lábam.

Elindulok Tomi elé, keresztül át a vetésen. Hanem, csak megtúrták… Vödörmély, sötét kutak több helyütt. Öt percet se voltak kint. Bolond világ lett volna reggelre!

Jön velem szembe. Vigyorog. – Kan. A’szem. Csak gyalló voltam odamenni.

Leáll… előreenged. Hátulról kerülöm. Még egy pillanat, fél… Nna most! Alig akarom felemelni a szemem. (Jaj, hadd hihessem!) De duzzad-dagad ám combjai között a két nagy zacskó! Lerogyok. Ordítok. Iszonytató feszültség szabadul föl bennem. Vad, régi hit, Szilaj. Ősidőkből eredő. (Baj) Társam, Barátom áll mellettem… – Győztünk lám! Komolyan, mélyről jön a kézfogás.

Franc se a lány, a nő.… Hol van!? Ugyan… Gén-egyívás! Ölelés, nevetés. Régen érzett, féktelen, pogány diadal. Kan! A legnagyobb (ami idén esett). Hun a csaj? Sehun.… Csak a Most van. Hold. Tom, Éjtszaka. Az illat, a vér szaga. A vastag, villogó agyarak. A sörte, ahogy sercen ujjaid alatt. A dagonya iszama….

A kannak járó tiszteletlövés moraja oszlik el….

S jön elő.… Ölelni kezd, simogat. A siker önmagában üres, ha múlik a Pillanat. Az előbbit se élném így. Egyedül torzó. (Éjjel ha felébredsz, a csönd, mint a sír karmol beléd. Fagyos ujjaival a semmi ölel.)

Ketten. Esetleg lehet…

Mert, bár (legyünk őszinték) a szerencsét nem Ő hozza…. Sokkal inkább a kitartás, a hit…, a csüggedést nem ismerő szellem. Az viszont erőt onnan merít.

Nincs első… vagy fontosabb. Egyszerre van, minden. Hullámok. Erősítik egymást, ha összesimulnak. Igen.… Az összes Egy. A Dolgaink.

Néha sikerül. Elterül az öröm….

Vida Gusztávnak gratulál Oláh Csaba

Vadászat

Aranysakál hajtás Szerbiában

Print Friendly, PDF & Email

Aranysakálhajtást szerveztek a Vajdaságban

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Vajdaság Autonóm Tartomány Szerbia északi részén terül el, a magyar határ közvetlen szomszédságában. Etnikai összetétele rendkívül sokszínű: több mint 25 különböző etnikai csoport teszi ki a régió lakosságának egyharmadát. A Vajdaság Autonóm Tartománynak  hat hivatalos nyelve van, amely tükrözi az itt élő népek kultúráját, nyelvét és sokszínűségét.

2024. február 28-án Bognár Rudolf a Budapest-Belgrád vasútvonal és a Szabadkai út mellett társas vadászaton vett részt a Horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság területén, ami megközelítőleg 4500 hektár nagyságú. A terület nagyban hasonlít az ásotthalmi, mórahalmi erdős-homokos vidékre. Szinte minden földet, ami növénytermesztésre alkalmas, késő ősszel felszántottak a helyi gazdák. Magyarországon a táj természetközelibb, jóval több azon területek aránya, ahol szinte alig látható az emberi aktivitás. Ezt jól tudják Szerbiában élő vadászok, mivel sűrűn kapnak meghívást a magyar oldalról. A vadászati turizmus mellett a magyar gyógy-, és termálfürdők is kedveltek. Szerbiában a vadászati idények eltérnek a valamelyest a magyartól. A társasapróvad-vadászatok október elsejével kezdődnek és január 31-ig tartanak. Kivétel a mezei nyúl, amelynek a vadászati idénye december 15-el befejeződik.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A vasárnap megrendezett hajtáson több száz hektárt mozgattak meg a helyi vadászatra jogosultak és a vendégek. A reggeli eligazítást Horváth Ferenc elnök tartotta, akit a helyiek csak Komicá-nak ismernek. Mivel az aranysakálhajtás nagy szervezést igényel, jött egy helyi kutyáscsapat is. A 18 főből álló hajtók a brak jazavičar-nevű kutyafajtával vettek részt a vadászaton. A “braki tacskó” Szerbiában, illetve a Balkánon, elterjedt kutyafajtának számít. Kedvelt fajta a vaddisznóvadászatokon is, valamint a szőrmés kártevők vadászata során is előszerettel alkalmazzák, ezt az alacsony, rövidlábú tacskófajtát. A vadászaton résztvevőktől fokozott odafigyelést kértek, mivel a sakál sokszor lapul az aljnövényzetben. Kivár.  A 25 vendég és helyi vadász, akik végig leállók voltak, egy kalapból sorsolták ki a helyeiket. Ezeket a helyeket napokkal korábban a helyi vadászok előre kijelölték. Azért, hogy következetes legyen a vadászatszervezés, mind a három hajtásban a leállók helyei nem változtak. A horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság költségeinek csökkentése érdekében, minden vendég megközelítőleg 8 ezer forinttal járult hozzá a költségvetéshez, ami magában foglalta a tartalmas reggelit és a nap végén, a késő délutáni ebédet is.

Horváth Ferenc, a társaság elnöke minden vendéget megkért, hogy kövessék a helyi vadászok utasításait, tanácsait. A vendégjog Szerbiában és Magyarországon is “szent”, de ehhez úgy is kell viselkedni a vendégnek. A leállók nem beszélhettek, nem cigizhettek közben. A balesetek elkerülése érdekében, a vadászkutyákon és vadászokon egyaránt egyedi, jól látható, megkülönböztethető jelzést kellett viselni. Ha sebzés történt, mindenkit megkértek arra, hogy az utánkeresést a tacskókra és hajtóikra bízzák.

Mivel több száz hektárt hajtottak meg a Horgoshoz közeli  területen, amit a helyiek csak Kűlaposként ismernek, gyorsan telt is az idő. A hajtók sokszor három méteres nádason, rekettyés, mocsaras részeken is átverekedték magukat. A hajtásban sokszor elhagyatott gyümölcsösökön vezetett az út, olykor szélviharban összetört erdőkön kellett áthatolni a hajtóknak és a tacskóiknak. Míg a nádban kifejezetten nehéz menni, addig a homokbányák veszélyesek is lehetnek, amit már a természet sok esetben vissza is foglalt. Könnyen belecsúszhat ember és állat, amiből kifejezetten nehéz kijönni, ha messze a segítség.  A mostani vadászat alkalmával viszonylag szerencsés volt mindenki, mert nem volt sár. Sajnos az idei télen kevés csapadék esett a Vajdaságban, ami itt is “vendégmarasztaló”-nak ismernek a helyiek. 1 mm csapadék sokszor bőven elég ahhoz, hogy autók egymás után elakadjanak a mezőgazdasági földutakon. Ahogy közeledett a hajtás, érezni lehetett, hogy mozdul a vad. A sakálok sokszor csak a legvégén ugrottak meg a tacskók miatt. Az egyik vadász előtt az egyik sakál 10 méterre ugrott – vesztére. Az első hajtásban két sakál esett, majd egy-egy az elkövetkezőkben. Vörös rókát egyszer sem láttak se a hajtók se a leállók, amit vélhetően kiszorított az aranysakál a területről. A hibázások, és az óvatosság megtartása miatt megközelítőleg ugyanennyi aranysakál tört ki a hajtásból, aminek az állománya az elmúlt 10 évben robbanászerűen ugrott meg.

Sajnos a változás szemmel látható. Az őz állományai drasztikusan lecsökkentek. Ritkaságszámba megy, ha látnak májusban gidát vezető sutát. A változás egyértelmű, amit a sakál okozott a Vajdaságban. Pontosan senki nem tudja megmondani, miért döntött úgy ez a faj, hogy meghódítja Szerbia egész területét. A Balkánon dúló háborús években gyakorlatilag összeomlott a vadgazdálkodás, amit kihasznált a toportyán.

Az utóbbi években megindult a változás itt Szerbiában is. Egyelőre még kevesen vadásszák ezt a fajt. Azonban sokan felismerték, hogy gyérítésükre egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni és integráltan kell kezelni a faj terjeszkedését. A sakált csak kordában lehet tartani, megállítani már nem lehet. A gyérítésének fokozása érdekében megközelítőleg 16 euró/ egyed összeggel ösztönzik a vadászatukat. Hivatásos vadász státusz nincs Szerbiában, ezért a helyi tagoknak kell jóval több időt fordítaniuk a dúvadgyérítésre.

A magyar műszaki határzár, amit sokan csak déli határzárnak hívnak a magyar – horvát – szerb- román határon sem okoz problémát a fajnak. Közel a hármashatárhoz, ahol Románia, Szerbia és Magyarország találkozik, azt figyelték meg, hogy a sakálok a határ mindkét oldalán zsákmányt kerestek. A kerítés fizikailag zárja le a zöldhatárt, aminek a kiskapuit vélhetően ismerik a helyi állományok.

Kanizsa község minden évben megközelítőleg négy ezer eurót áldoz az aranysakál gyérítésének ösztönzésére – zárta beszámolóját Bognár Rudolf.

 

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

 

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Visszanéző: Június este

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Csibi Norbert egyéni vadászaton vaddisznóra vadászott. Élményeit megosztotta lapunkkal:

Kalandos júniusi este volt. Jöttek-mentek a disznók a horizonton. Előttem végig egy hosszú kaszáló. Mögöttem növekedett a kukorica, a disznót még nem érdekelte.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Éjfél körül, szemben a domboldalon, megláttam egy szép egyes disznót. Messze volt 240 méterre, de szépen lassan csordogált lefelé, a lesem irányába. Beletelt vagy másfél órába, mire “lőtávolba” ért. Lövés mellett döntöttem, mivel egyre többször emlegette a fejét, nagyokat szippantva a levegőbe.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Körülbelül 120 méterre lehetett, amikor keresztbe fordult. Rátettem az oldalára a piros pöttyöt és…. a disznó tűzben rogyott. Megveregettem a vállamat, hiszen másfél órán keresztül álltam a sarat, megálltam, hogy ne “verjek” oda neki.  Egy órára rá egy süldő követte nagyobb társát, szinte ugyan azon a váltón. A nagy disznó teste mellett sétált el (a videón látható). Száz méterre lehetett, amikor ezt a disznót is elejtettem.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Vártam fél órát, majd odasétáltam hozzájuk. Látom a nagy disznón, a bemenet a füle mögött, kimenet a lapocka mögött… Hogy történhetett? Gondolkodom. A disznó szépen keresztbe állt, mikor lőttem. A felvétel elemzése után jöttem rá – a videón látszik is – hogy lövéskor a disznó kissé befordult, így sikerült ezt a lövést produkálni. 127 kilogrammot nyomott a mérlegeléskor.

Másnap világosban jöttem rá, hogy mit csináltak órákon át. A kaszáló tele volt vad szamócával, azt csemegézték. Másnap búzára ültem, vadász barátommal, Attilával. Sikerült lövést tennem egy disznóra. Májlövés. Hosszas keresés után, felkelt előttünk, majd elrohant.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Másnap kutyával keresték, de egy ponton a kutya mindig elakadt, mintha ufók vitték volna el a disznót. Kiderült, hogy a disznó már a hűtőben pihen. Amikor megugrasztottuk, meg sem állt a szomszédos lesig, ahol is egy vadásztársunk “igazoltatta” és a vad beszállításra került.

Írta: Csibi Norbert

További részletekért a The Hunting Fishing Family -ről kattints ide

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Veszettség

Print Friendly, PDF & Email

A NÉBIH szakemberei cikket írtak a veszettségről

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A veszettség heveny, agy- és gerincvelőgyulladással járó vírusos betegség, amely elsősorban a veszett állat harapásával, marásával terjed, és általában halálos kimenetelű. Emberek esetében, ha már kialakultak a betegség tünetei, a túlélés orvostörténeti ritkaságnak számít. A vírus valamennyi melegvérű állatot megbetegíthet, így a házi és vadon élő emlősállatok minden fajában kialakulhat a betegség, a madarak azonban kevésbé fogékonyak a fertőzésre. 

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A betegség világszerte előfordul. Európában az elmúlt két évtizedben a sikeres mentesítési programoknak köszönhetően jelentősen visszaszorult az észlelt esetek száma, a nyugat-európai országokban egy-egy ritka, behurcolt esettől eltekintve a klasszikus veszettség napjainkban már nem fordul elő. A közép-európai régió országai közül Romániában és Lengyelországban az elmúlt néhány évben még viszonylag nagy számban állapítottak meg veszettség eseteket, a régió többi országában szórványos volt a betegség előfordulása. A harmadik országokkal határos EU tagállamok területén (például a balti tagállamokban) elvétve előfordulnak behurcolt esetek. Ukrajnában még nagy esetszámmal fordul elő a veszettség, de az Európai Unió támogatásával néhány éve Kárpátalján is megkezdődött a rókavakcinázási program.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A program célja az, hogy a lakosság felismerje a betegségre utaló tüneteket és jelentse a veszettségre gyanús állatokat az állategészségügyi hatóság felé, ugyanakkor a városokban is egyre gyakrabban megjelenő, egészséges rókák ne okozzanak felesleges riadalmat.

A veszettségmentesítési programról minden információ megtalálható a következő honlapon:

Fontos tudnivalók

1. Kutyáját évente oltassa be a kötelező veszettség elleni védőoltással!
2. A kijáró, nem csak lakásban tartott macskákat szintén ajánlott beoltatni veszettség ellen!
3. A veszettség leggyakrabban harapás útján terjed, ezért soha ne fogjon meg szelídnek tűnő rókát vagy egyéb vadállatot, denevért sem!
4. Ne ijedjen meg a lakott területen felbukkanó rókáktól, de kerülje az állattal való közvetlen kontaktust; a lakhelye környékén való találkozás lehetőségét csökkentheti, ha gondoskodik a hulladék megfelelően zárt tárolásáról!
5. Ha olyan rókát vagy egyéb vadállatot lát, amely hagyja magát néhány lépésre megközelíteni,
vagy támadó magatartást mutat, illetve vadállat tetemet talál, értesítse a helyileg illetékes állategészségügyi hatóságot, vagy hívja a Nébih Zöld számát, a +36 80 263 244 telefonszámot!
6. Ha a rókák számára kihelyezett, vakcina tartalmú csalétket talál, ne nyúljon hozzá, és kutyáját is
tartsa távol tőle!
7. Kerülje az ismeretlen kutyákkal és macskákkal való közvetlen kontaktust!
8. Ha Önnek kutya, macska, vagy vadállat sérülést okoz, haladéktalanul forduljon orvoshoz!

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom
Cart
  • No products in the cart.