Vadászat
A bónás kan
1981 júniusában Bulgáriában, Plovdivban volt a vadászati világkiállítás. Társaságunk szervezésében én is kirepültem. Indulás előtt két nappal kiszaladtam Bélaházára azzal a szándékkal, hogy a kéthetes családi nyaralásomat a naplóba bejegyezzem.
Endrével Feketevíz pusztán találkoztam. Izgatottan mesélte, hogy az ún. Lackó les mellett egy fantasztikus nagy disznócsapát talált, ami a szemben lévő búzatáblába vezet oda-vissza. A búzatábla már a szomszéd bakonyszombathelyi társaság területén van, így a Lackó les előtti lucernán volna lehetőség elkapni.
– M. Béla nem megy veletek Plovdivba, sőt a jövő héten végig kint lesz. Biztos, hogy mire megjössz, meglövi a remetét, úgyhogy még az indulás előtt gyere ki, ha jót akarsz! – darálta egy szuszra.
– Na
te aztán tudod, hogy kell az embert útjára bocsátani – nyavajogtam. – Két nap múlva indulunk. Még addig dolgozom, és össze is kell készülődnöm. Megmondanád, mikor jöjjek ki? – kérdeztem szemrehányóan.
– Hát ma este! – mondta a világ legtermészetesebb hangján.
Na jó, akkor este itt vagyok, de jegyezd meg jól, hogy egyszer kinyírlak
– köszöntem el nevetve.
Délután feleségem, látva, hogy pakolok a kocsiba, sajnálkozva ingatta a fejét, majd csendes melankóliával csak annyit mondott:
– Ne haragudj
, de nálad valami nincs egészen rendben.
Magamban örültem, hogy ennyivel megúsztam.
Feltelepedtünk a Lackó-lesre. Jó háromnegyed hold ígérkezett. Láttuk is felkelni. De lassan, ám egyre biztosabban, befelhősödött. Néha kevés szűrt fény áthatolt a felhőkön, de összességében szinte semmit nem láttunk. Ennek ellenére éjjel egy óráig várakoztunk, eredménytelenül.
– Hát
Endre, én ennél többet nem tudok tenni. Figyeld az eseményeket, és ha megjöttem, úgyis jövök ki a családdal. Akkor majd elmeséled, mi történt.
– Addig is, Isten Veled! – köszöntem el tőle. Másnap otthon a kertbe kiülve, sóvárogva néztem a ragyogó holdvilágot.
– Ne sóvárogj! Inkább feküdj le, mert egykettőre hajnal lesz, és indulnod kell! – parancsolt be a feleségem.
Alig tudtam elaludni. Mindig az volt a látomásom, hogy Béla fülig érő szájjal áll egy hatalmas kan mellett, és a kezét dörzsöli. Valahogy mégis reggel lett. A társaság, az utazás elterelte a gondolataim. Ettől függetlenül elég sokszor felsóhajtottam, élhet-e még a nagy kan? A sóhajok az ottlétem alatt sem hagytak el.
Maga a kiállítás hatalmas élmény volt. A bőség zavarától az ember azt sem tudta, hova kapja a fejét. Tátott szájjal néztem az elképesztő méretű agyarak, őzbakagancsok sokaságát, hogy az egyéb trófeákról ne is beszéljek. Nagyon tetszettek a szovjet pavilonban a prémes állatokat bemutató diorámák. Azt mondanom sem kell, hogy szinte minden rekordot a Zsivkov és Ceauşescu elvtársak által zsákmányolt trófeák tartották. Érdekes, hogy mindkét országban az első ember egyben az ország legügyesebb, legsikeresebb és legeredményesebb vadásza is. Valószínű, a véletlenek szerencsés összhatásaképpen. Másra gondolni nem tudok
Ittlétünk alatt két emlékezetes kis történetnek is a részese voltam. Mindkettő gasztronómiai vonatkozású.
Plovdiv köztudottan egy fékezett habzású, csendes, franciás beütésű bájos városka egyetemmel, kávéházakkal és a város legmagasabb pontján az elmaradhatatlan, hatalmas Lenin szoborral, amit ottlétünk alatt csak Bácsi-ként emlegettünk, mint legfőbb tájékozódási pontot.
Egy délután az apósommal, T. Ferivel, Cs. Lacival sétálgattunk a szűk utcákon azzal a nem titkolt szándékkal is, hogy valahol éhünket és szomjunkat oltsuk. A sok semmirevaló kávéház nagyívben való elkerülése után végre találtunk egy magyar kisvendéglőnek megfelelő helyet. Az ital rendelésével nem volt baj, a vín és a bír szavakat még tájszólással is a világ minden szegletében megértik. Az étel már más kérdés. Feri bátyám, mint afféle ételben-italban nagy étvágyú bakonyi tsz-elnök, szeretett volna valami tartalmasat magához venni.
Tekintettel arra hogy franciául egy kukkot sem tudtunk, így az orosszal próbálkoztunk
az mégiscsak testvéri nyelv nekik. Kézzel-lábbal elmagyaráztuk, hogy sült csirkét szeretnénk ebédelni. Látszólag a pincér mindent értett. Elviharzott leadni a rendelést. Mi eközben a csibének készítgettük az ágyát. Már kedélyes hangulatban voltunk, mikor a pincér megjelent az étellel. Meglepődve láttuk, hogy az asztalra tett tálon sima rántotta gőzölög. Ezt látva Feri bácsit elfutotta a Szent Antal tüze, és kifakadt:
– Nem ezt kértük, hanem ennek az anyját!
Szegény pincér ma sem érti, miért vigadtunk olyan harsányan a rántotta láttán, amit természetesen jobb híján elfogyasztottunk.
Másnap este Cs. Laci bejött hozzám a szobába:
– Gyere, elmegyünk járni egy kicsit! Az öregek hadd szomorkodjanak csak itthon! – invitált hamiskás mosollyal. Laciról már szóltam egy előző történetben. Emlékeztetőül csak annyit, hogy az élet minden területén nagy étvágyú mezőgazdász volt, aki soha nem bírt a fenekén maradni, mint ahogy most sem.
A belváros fele vettük az irányt. A sétálóutcában kávéház, kávéház hátán. Az utcai teraszokon fiatalok üldögéltek csendesen kávé vagy üdítő társaságában.
– Az Istenfáját! Itt mindenki ortopéd?! – fakadt ki Laci váratlanul. – Nézd meg ezt a sok sápadt kólaivót! Itt a bort senki nem ismeri? Látod azt a gyereket, milyen bombázóval üldögél? A szerencsétlenjének csak éppen a nyál nem csurog a szájából. Persze ha kóla helyett egy fél liter otellót benyomott volna, már biztos a bokrok alatt döncölné azt a bögyöst – mondta nekitüzesedve. Tudtam, honnan fúj a szél. Már pár napja nem volt nővel, és jelentkeztek nála az elvonási tünetek. Mivel nő nincs, meg kell, hogy itassam, talán ettől lenyugszik határoztam el.
– Gyere, Lacus, beülünk valahová beszélgetni, iddogálni invitáltam.
– Ne menjünk el az egyetemhez? Ott vannak ám jó nők – mondta szinte sóvárogva.
Majd később. Először igyunk valamit! hárítottam el. A bőgő bika kutya füle
– somolyogtam magamban.
Végre találtunk egy elegáns helyet, ahol nem csak kávé és üdítő kapható. A földszinti nagyterem tele volt. A pincér a karéjra kísért bennünket. Az is majdnem tele volt, és itt is szinte mindenki üdítőt ivott. A bor megrendelése nem okozott gondot. Ám mikor Laci jelezte az ujjaival, hogy három üveggel hozzon, akkor nagyra kerekedett a pincér szeme. Ahogy letette a borokat az asztalra, Laci testbeszéddel elmutogatta, hogy nyugodtan bontsa csak meg mindegyiket. Látszott rajta, furcsállja, de kihúzta mindhárom flaska dugóját. Könnyű kis asztali bor volt. A hazai, ászári ezerjónak a nyomába sem léphetett. Ereje is alig volt. Húsz perc alatt lelégtelenítettük a három üveget. Laci újra az ujjaival instruálta a pincért.
Amikor a második kört hozta, már némi feltűnést keltett a dolog. Többen odanéztek, összesúgtak. Háromnegyed órát ez is kitartott. Laci keze újra rendelt. A pincér egyre sápadtabb lett. Bajt, botrányt érzett. Ennyi bort itt egy hét alatt nem ittak meg. A harmadik kört kihozva, a részeg ember imbolygását utánozva kérdezte, hogy tudunk-e majd menni.
– Édes egykomám nevetett Laci az arcába , ha három nap, három éjjel mulatok, azt sem veszi észre rajtam senki.
– Te csak ne aggódozz! Inkább hozz még három flaskát, de azt ne bontsd ki, mert látom, be vagy már szarva! Majd az öregek megisszák dünnyögte maga elé.
Az utolsó kört elfogyasztva, az üvegeket kézbe fogva, urasan lesétáltunk az emeletről. Észrevettük, hogy mindenki arra volt kíváncsi, hogy fogunk elmenni, egyáltalán tudunk-e? A lépcső felénél tarthattunk, amikor tapsolni kezdtek, majd vastaps közepette, mint két bonviván, elhagytuk a helyet.
– Na
akkor itt is voltunk – mondta Laci csendesen, csak úgy
hogy mondjon valamit.
Az egyetemet persze nem úsztam meg. Már későre járt, mire odaértünk. Minden zárva volt. Lenin elvtárs két kiterjesztett karja védelmezőn borult a város fölé. Így aztán csendesen, az otthon hagyott kedves, gömbölyded hajlatain elmélázva, hazaballagtunk.
Reggel érkeztem haza Bulgáriából. Délután már Bélaházára vagyunk betelepülve. Két hét szabadság! Mindenhol jó, de legjobb a Bakonyban! lelkendezem boldogan. Legnagyobb örömömre él még a nagydisznó is!
– Amíg a kan nem lesz meg, mással nem foglalkozunk – határoztuk el Endrével. Hiába lestük azonban több estén keresztül, nem jöttünk össze vele. Viszont a friss oda vissza csapáját mindig láttuk.
– Próbáljuk meg hajnalban! Hátha akkor van a járata! – indítványoztam Endrének.
– Próbáljuk! – hagyta jóvá.
Eredmény semmi. A csapa viszont egy száz méteres sávon belül továbbra is ott volt. Mi lehet a dolog nyitja? Mi az, amit rosszul csinálunk? – rágtuk magunkat.
– Te
Endre emlékszel arra a nagy kanra a sarokerdőnél, amelyik délelőtt járt ki a kukoricára, és délután ment haza? – kérdeztem.
– Tudod! Akkor bukott le, amikor egyszer nagyon korán kiültünk, és láttuk visszahúzni. Ilyen vén kaszakövek idős korukra bónásak, kiszámíthatatlanok lesznek, mint az öregember. Lehet, hogy egy ilyen bónás öregúrral van most is dolgunk! Elképzelhető, hogy ez is nappal jár ki, és ezért nem bírjuk elkapni.
– Igazad lehet – gondolkodott el a dolgon Endre. – Ma este még tegyünk egy próbát! Ha nincs eredmény holnap kiülünk a lucernaföld szélére. Legfeljebb kártyázgatunk. Majd úgy csináljuk, hogy senki ne lásson bennünket. Mert ha híre megy, hogy fényes nappal disznót lesünk, kihívják a mentőt
.
Délután lementünk családostul, Endréstül a hántai tóhoz pecázni. Estefelé jött kismotorral egy horgász, aki izgatottan újságolta, hogy mekkora vaddisznót látott.
– Hol látta?– kérdeztem rosszat sejtve.
– Ahogy jöttem itt a csárdai úton, a búzaföld szélében fekszik. A szombathelyi vadőr lőtte fejbe 20 m-ről kispuskával.
– Bármire esküszöm, ez a bónás kan! – mondtam Endrének. Nem szólt semmit, csak nagyot szívott a cigarettába. Ez nála az egyetértés jele.
Másnap tudtuk meg, hogy jó volt a diagnózisunk, csak későn született. A szomszéd kolléga a majdani esti leshelyet keresve vette észre a búzából már felénk hazaváltó disznót. Csak a szolgálati kispuskája volt vele. Olyan szerencsésen fülbe lőtte, hogy helyben maradt. Hat évesnek ítélték. Az agyarai 22,5 cm-esek és egészségesek voltak. Nem mindennapi zsákmány! Az se lenne csoda, ha az ember az elvesztése feletti bánatában rigolyássá vagy éppen bónássá válna.
Egyik sem lettem, de egy életre megjegyeztem, hogy öregdisznó viselkedésében ne keressünk sem ésszerűséget, sem logikát. Tesz az egészre egy nagyot!
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Gyalogakácosban a Holt-Tiszánál. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
Bevetés előtt. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Irány és távolság ahonnan a hajtóhang és a lövés hallatszik. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Ábra: Facebook
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Az e napi erdélyi kopós csapatunk. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
2010. márcusát írtuk a Sarkadkeresztúri Vadásztársaságnál. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Pompás színekben játszott az égalja. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Az első sarkadkeresztúri vaddisznóm! Ma is köszönöm vadászbarátomnak: Márta Józsefnek! Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Keresztúri rókám, amely meghozta a szerencsém és elejthettem az első keresztúri vaddisznómat. Fotó: Balogh ZOltán / Agro Jager
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
Vaddisznómat, a képen jobbról, ifj. Márta József is, segített behozni. Fotó: Márta József / Agro Jager
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Ilyen az élethosszig tartó vadászbarátság, a képen jobbról barátom, Márta József, a vadásztársaság titkára. Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
Fotó: NEFAG Zrt.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Fotó: NEFAG Zrt.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A Visszatérő!
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
12 százalékkal drágult a napraforgó-vetőmag
Öreg néne őzikéje
1 éve történt… A madárinfluenza pusztított
Évzáró rendezvény a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél
Erdőfürdő a kidobott kanapé
Folytatódik a legkisebb termelők támogatási programja C
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
Farkas Imre a Bakony vadásza
Az első íjjal elejtett vaddisznóm
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A születésnapi dámbikám
Visszanéző: Az érsekvadkerti vadkan
22 év után új magyar dámrekord született
Vadászjegy érvényesítés 2025/26
A deteki bika
You must be logged in to post a comment Login