Békés megyében, Mezőgyánban 2002 után volt lehetőségem vadászni. Először mint vendég, majd a sikeres tagfelvételt követően bármikor kiülhettem lesre. Ekkor már minden évben igyekeztem bejelentkezni egy kisebb bakra. A hivatásos vadász Sz. Laci hathatós segítségével fantasztikus élményekkel gazdagodtam.

Az első bak 2003-ban adatott meg nekem a területen. Nem túl biztató esős kezdet után megenyhült időben kellemes cserkelés során láttunk több agancsos alföldi gazellát. De vagy a méret nem volt megfelelő, vagy nem kínált megfelelő célzási lehetőséget. Egyik helyen egy suta látványában gyönyörködtünk, sejthető volt mellette a gidája is, mert nem mozdult jó ideig. A délelőtt végére kissé elcsigázva az átázott fűben, gazosban haladva egy lesre ültünk fel. Onnan jelezte Laci egy igencsak messze lévő, a ködfüggöny miatt épp kivehető példányt megfelelőnek ítélt a spektíven rátekintve.

Igyekeztem elhelyezkedni, s nem kis izgalmamon úrrá lenni. Nem volt könnyű még akkor sem célozni, egyrészt a távolság miatt, másrészt az említett természeti képződmény miatt. Máskor rabul ejt a látvány, nem is mulasztom el a megörökítést, ha nálam van a gép, de érthető okból kifolyólag most nem ezzel foglalkoztam.

Amikor megfelelőnek éreztem a célzást, lőttem. Érdekes, süvítésre emlékeztető hang hallatszott. Laci nyugodt hangon konstatálta az általam ekkor még csak remélt találatot. A nehezen kibírt várakozás után indultunk a rálövés helye felé. Közben mind nagyobb meglepetéssel néztem hátra, ahogy a távolság növekedett a lestől. Egy ideig azonban csak folytattuk utunkat. Aztán megérkeztünk, s boldogan láttam a fekvő csodálatos agancsost. A szerencsés találat pont a nyakát érte. Ezért nem tapasztaltunk semmilyen mozgást utána. Később, a vadászházban többen is azt hitték a kegyelemlövés nyoma látható a nyakán

A távolságot még most sem akarom elhinni, ha eszembe jut. Ugyanis Laci lelépte, s a számomra döbbenetes 280-ig jutott. Ha tudom vagy sejtem, hogy milyen messze van, talán nem is próbálkozom. De hála Lacinak, Hubertusnak, a körülményeknek, helyesen döntöttem. Mint kiderült a cserkeléssel egy hatalmas kört írtunk le, ezért juthattunk vissza hamar a járműhöz, ahol méltó ravatalnál készítettem róla néhány képet. Ekkor még csak sejtettem, hogy ez egy csodálatos élménycsokor kezdete lesz. Egyelőre olyannyira örültem a sikeremnek, hogy úgy véltem, ennél jobb nem is történhet velem.

Ez volt életem második bakja

A következő ezen a területen a negyedikként került terítékre, s került a vadásznaplóban megörökítésre. Most nem cserkeltünk, először a kocsiból néztünk szét a területen, sokadik kört megtéve láttuk meg az út menti határoló gazosban a fák tövében legelészni. Laci a kocsiban maradt a távcsővel, én kiszállás után igyekeztem megfelelő célzóhelyet keresni, miután jelezte, hogy nekem jó lenne. Az izgalom miatti remegés eleinte nem volt épp segítségemre a célzást illetően, de amint sikerült úrrá lennem rajta, nyugodtan tüzeltem.

Olyan hirtelen tűnt el, semmi mozgás nélkül a céltávcsőben, hogy bár biztosan éreztem helyén a szálkeresztet, cseppet sem bíztam a sikerben. Laci azonban megnyugtatott, minden rendben. Igaz, ő magasabban volt az út szélén, így neki volt rálátása a történtekre. Ebben az évben kevesebb utánjárással, de ismét élményben bővelkedően sikerült újabb mezőgyáni illetőségű bakomat elejtenem. Nagyságát tekintve ugyan elmarad a tavalyitól, de egyedi formája miatt legalább olyan méltó helye van a trófeáim között. Reméltem, hasonló ajándékot még tartogat nekem a viharsarok eme, számomra oly kellemes szeglete.

A soron következő bak egy zalai, élményekben bővelkedő, de zsákmány nélküli szarvasvadászat után lett esedékes. Szeptember végén, a szezon vége felé jártunk, így nem igazán biztatott Laci, de egy hűvös, nedves őszi hajnalon útnak indultunk. Rövid kocsikázást követően egy nekem még meglehetősen ismeretlen helyen kezdtünk cserkelni, miután az autóból nem láttunk semmilyen mozgást. Közben felidéztük a korábban átélt élményeket, amelyeknek szinte kivétel nélkül részese volt ő is.

Sokáig csak néhány suta mutatkozott, volt amelyiket gidája is kísérte. Amikor az egyik erdősáv melletti les mentén jártunk, egy bak ugrott fel. Egyből kaptam a fegyver után, s vártam kísérőm jelzését, mivel én kicsit nagynak véleményeztem fejdíszét. De ő megnyugtatott, sőt biztatott, hogy gyorsan igyekezzek célba venni, hátha megáll, mert ebben az időszakban nem könnyű másikat találni, ha ezt elszalasztom. Mivel sok időt nem hagyott, kézben tartott fegyverrel igyekeztem követni, majd, mikor megállt, ráilleszteni a meglehetősen ingatag célkeresztet. Szerencsémre mikor megállt az oldalát mutatta, így adott némi esélyt a sikeres lövésre.

A dörrenést követően az elsőként említett baknál hasonló süvítést hallottam. Nem futott el, lassú, elég labilis léptekkel próbált menni. Ebből érzékeltem a találatot, s meglepetésemben nem is ismételtem, inkább vártam – nem is tudom mire. Laci fegyverének hangja zökkentett vissza merengésemből, s közben ösztönzött is újabb lövésre, nehogy egérutat nyerjen vagy beugorjon a sűrűbe. Több lövést is leadtunk, miközben a közeli erdő felé igyekezett a szántásból, ahol az én találatom lelassította. Ahogy elfeküdt, a közelébe érve megadtam neki a kegyelemlövést, s boldogan vettem birtokomba újabb mezőgyáni bakomat. Ennek az egyedi agancsa mellett a mérete is tiszteletre méltó helyet ad a trófeák között.

A következő év olyannyira egyedülálló volt, hogy a terület nem is egy, hanem két bakkal ajándékozott meg. Nyáron, a szezon közepén jött Laci telefonja, hogy érdemes lenne most kinézni a területre. A vadászháznál találkoztunk, kiderült, nemcsak nekem esedékes a bak.

Négyen indultunk el. Először Gyanté felé vettük utunkat, de ott nem mutatkozott lehetőség, így visszatértünk a mezőgyáni oldalra. Ott egy nádas előtt, a kukoricatábla mellett megpillantottunk két őzet, békésen legelészve. Kicsit továbbmenve, a kocsiból kiszállva közelítettük meg őket. Laci jelezte, hogy az egyik bak, jó is lenne nekem, de vigyázzak, mert a suta figyel, s könnyen kiszúrhat.

El lehet képzelni hirtelen támadt izgalmam, ahogy közelítettem feléjük. Szinte karnyújtásnyira tőlem állt a lövésre alkalmas bak, de célzásra alkalmas helyet kellett keressek, a suta figyelő tekintetétől övezve. Minden lépést óvatosan tettem meg, közben Laci instrukcióira figyeltem, hogy állj, vagy épp haladhatok. Sejthető mi játszódott le bennem, mire a közeli villanyoszlophoz érve célzásra emeltem a fegyveremet.

Keservesnek tűnő sóhajtozás után megnyugodtam annyira, hogy a továbbra is békésen legelésző bakra ráillesztve a célkeresztet lőhettem. Hasonlóan korábbi esetekben tapasztaltakhoz, azonnal eltűnt, semmi mozgás nem mutatkozott a suta futtát leszámítva. Amikor odaértünk a rálövés helyére, megtudtuk a csodálatos bak szokatlan viselkedésének az okát. Épp kicsit lejjebb engedte a fejét, így a blattra történt találatnál a kimenő golyó a nyakát is eltalálta, s azonnal végzett vele.

Gratuláció, töret átadása, majd a ravatal helyszínéhez szállítás most sem könnyű, de mennyei feladata következett. Ekkor készítettem róla néhány képet, s gratuláltak a többiek.

Mikor beraktuk a kocsiba, Laci kérdezte, hogy volna-e kedvem még egy hasonlót lőni. Ha lehet, miért is ne, gondolattól vezérelve mondtam igent. Így tovább folytattuk a keresést.

Hamarosan egy másik kukoricatábla közelében talált egy hasonló nekem való példányt, s kiszállva az autóból indultunk megközelíteni. Azonban alig tettünk meg vagy húsz lépést, amikor legnagyobb döbbenetünkre, s fölöttébb kellemetlen meglepetésünkre egy kocsi állt meg az úton. De ez nem volt elég, még kürttel is jelezte, hogy kérdezne valamit tőlünk. Mint kiderült csak útbaigazítást kért, de kétségtelen, a legrosszabb pillanatban tette. Kiszúrt minket a bak, s egyből elkezdett beljebb húzódni élénk galoppozással.

Gyorsan visszasiettünk a kocsinkhoz, s hamarjában igyekeztünk elé vágni. Reméltük, hátha jó szokásához méltóan jobban bevárja a kocsit. Nem így történt, lassabb tempóban, de folyamatosan távolodott. Laci próbált kiabálni, majd sípolni is, de nem volt sok eredménye. Annyit tett hozzá, hogy amint megfelelőnek érzem, lőjek. Csakhogy először meg sem találtam a céltávcsőben, a lassan beköszöntő alkonyat miatt távolról sem volt már ideális a világ, de aztán sikerült a feltámasztott fegyver céltávcsövében követnem. Kísértem, majd egy kicsit a blatt elé húzva lőttem.

Felugrás után eltűnt a növényzet takarásában, utána nem láttunk mozgást. Az egyik kísérő biztos volt a találatban, Laci is úgy érezte, hogy jellegzetes volt a felugrása. A meglehetősen nehezen eltelt negyedóra után indultunk a helyszínre, s roppant öröm ért, mikor közeledve megláttam a barnás színt. Feküdt békésen, váll lapján jól látszott a lövés helye. Gratuláció, töret, majd kissé sötétben, de annál lelkesebb fényképezés következett.

Érdekes volt, hogy a másodiknak elejtett példány lényegesen szerényebb fejdísszel rendelkezett, mégis több sérülés tarkította koponyáját, jelezve harciasságát. Álmodni sem mertem volna, hogy ilyen kellemes meglepetést tartogat nekem itt e nyári nap.

A következő év kevésbé volt kegyes hozzám. Pontosabban nem tudtam élni a lehetőséggel. Szintén nyáron volt lehetőségem tiszteletemet tenni a területen. Az út mentén haladtunk kocsival kifelé a faluból, s Gyanté előtt az egyik irtás fák közeli részén megláttunk egy megfelelő bakot és mellette a sutát. 100–120 méternél nem lehettek messzebb. Miután Laci a távcsővel felmérte s jelezte, hogy nekem jó lenne, igyekeztem nyugodtan célozni.

Kissé görnyedten illesztettem rá a blattjára a keresztet, s lőttem. De mint általában ilyen helyzetben picit fölé sikerült, nem sokkal a háta felett porzott mögötte a föld. Persze ennyi elég volt ahhoz, hogy egyből futásnak eredjenek, s pillanatok alatt elrejtette előlünk őket az erdő jótékony sűrűje. Laci csóválta a fejét, tegyük hozzá joggal, mivel ilyen távolságból s látási viszonyok között mindenképp el kellett volna találnom. Késő bánat, gondoltam, s továbbálltunk.

Sokáig mentünk, de nem láttunk számomra lövésre érdemes bakot, csak vagy kisebbet, vagy lényegesen nagyobbat. Végül a korábbi kacsás tó menti nádas mellett volt egy kisebb, de az is hamar beugrott, viszont mivel előtte távolabb is volt egy, s ugyanoda vette útját, feltételeztük, hogy nem fognak egymás mellett megférni, s kikergetik egymást. Így a kocsival a tóval szemben a nádas és a kukoricás között álltunk meg. Az autó két oldalán álltunk én lövésre kész, de biztosított fegyverrel, míg Laci távcsővel kezében. Hamarosan ki is lépett a nekem megfelelő agancsú.

Egyből erőt vett rajtam az ilyenkor szokásos nem kis izgalom, remegő kézzel igyekeztem célba venni. Lövésre még megnyugvás után sem gondolhattam, mert nem állt meg egy pillanatra sem, hol gyorsabb, hol lassúbb léptekkel igyekezett a biztonságot adó kukoricás felé. Közben Laci többször is megjegyezte, hogy amint megáll, lőhetem.

El lehet képzelni, mi játszódott le ezt meghallván bennem. De nem volt kegyes a bak őkelme. Csak ott állt meg, ahol pont a tó volt irányban, ott horgászok is voltak, így lövés oda szóba sem jöhetett. Mintha tudta volna, hogy biztonságban van, nyugodtan nézelődött, időnként legelészett. Én egyfolytában céloztam rá, nagy sóhajtásokkal biztattam, hogy haladjon szépen tovább, de jó ideig nem hatotta meg Hubertust fohászom.

Kínos várakozást követően, nehezen indult meg a kukoricás felé. Amikor végre kilépett a tiltott zónából, egyből szaporázta lépteit, nem állt meg egy pillanatra sem. Nem kis feszültség volt bennem, miközben célozva követtem, hátha megáll. Közben kibiztosítottam a fegyvert is, gondolva mindenre. Amikor épp belépett a kukoricásba rásütöttem a fegyvert. Laci azt hitte véletlenül tettem, de jeleztem, mintha megállt volna egy pillanatra.Nem ugrott fel, de nem is futott el hirtelen, így nem tudtuk megítélni, vajon eltaláltam-e.

A várakozás letelte után a rálövés helyére érve körülnéztünk, de nem láttuk felugrásnak a nyomát. Követtük egy pár soron át a csapáját, de mivel nem láttunk vérnyomot felhagytunk a további kutatással. Ha esetleg eltaláltam, akkor is elfeküdt valahol, onnan nem jó kizavarni. Eléggé kedvetlenül indultam haza, bár a látvány, s körülmények adta élménynek örültem, de a hibázás, valamint a sikertelen próbálkozás miatt.

Néhány hét múlva ért utol Laci telefonja, hogy pár nappal később megtalálták az elhullott őzt. Eszerint mégiscsak eltaláltam. Csak a lapockatájéknál hátrébb csúszott a lövés, a máj körüli régiónál kapta a golyót. Így a húsa kárba veszett, de az agancsa megkerült, s érdekes – távolról sem szokványos megszerzési körülménye révén – színfoltját jelenti mind a vadásznaplónak, mind a trófeáknak.