Vadászat
Trapperkedjünk: A „létrás” dúmadárfogás mikéntje
KÁRPÁTALJA | Az alábbi sorok szerzője majd évtizednyi vadőri tapasztalata birtokában állítja, és azt a szakirodalom is alátámasztja, hogy a dúmadarak (szarka, szürke varjú és esetenként szajkó) állományapasztása kizárólag fegyverrel megvalósíthatatlan.
Ezen varjúfélék erdeink, mezeink talán legintelligensebb és legszemfülesebb lakói. A tavaszi, fegyveres állománykorlátozás ellen szól, hogy a jelen ukrajnai szabályozás szerint a fészkek szétlövése, a szaporulat megsemmisítése törvényileg tiltott. Ebben ráadásul van ráció, hiszen a szarka- és varjúfészkeket előszeretettel használják védett ragadozó madaraink is. Az átlagos – igen silány ornitológiai ismeretekkel rendelkező, ámde „krónikus ujjviszketegségben” szenvedő – mindennek odapörkölő ukrán vadász tehát több kárt tud tenni, mint hasznot. A tojásmérgezés szintén szigorúan tiltott, végtére emberre, házi kedvencekre, s legfőképp védett madarainkra is fokozott veszélyt jelent. A törvény betűjét betartani szerető hivatásos vadász ott áll hát széttárt kezekkel, hogy mit is kéne csinálni.
Nos, ami azt illeti, van megoldás, hiszen a tőlünk fejlettebb vadászati kultúrával rendelkező országokban már rég rájöttek a megoldásra, ami nem más, mint a dúmadarak élve fogó csapdákkal történő tőrbe csalása. E téren a két legelterjedtebb eszköz az ún. Larsen-csapda amellyel egy tavaszi időszakban akár nullára lehet redukálni a szarkaállományt, és a létrás csapda, amelyik a szarka mellett nagyon jó hatásfokkal fogja a dolmányos varjakat is. Talán nem meglepő, hogy mindkét eszköz skandináv eredetű, sok éve Magyarországon is alkalmazzák.
A „Larsenre” most nem vesztegetnék szót, ugyanis ennek a három rekeszes, rugós tetőajtóval szerelt csapdaféleségnek – dacára eredményességének – van egy, kárpátaljai viszonyok között nem elhanyagolható, hátránya: könnyen eltulajdonítható.
Vidékünk egyes lakosai ugyanis furcsamód vonzódnak mindenhez, ami nincs vörösre hevítve vagy odabetonozva, és ennek okán bizony a kutyák, rókák, borzok élve befogására alkalmas alagútcsapdák, valamint a „Larsen” esetében már az is eredménynek számít, ha néhány hétig be tudják tölteni feladatukat, és valaki nem minősítő át őket nyúlketrecnek vagy fémhulladéknak.
Talán erre lehet megoldás a „létrás” varjúfogó csapda, mivel ellopása komoly előkészületeket, célszerszámokat, valamint járművet igényel. De lássuk, mi is az a létrás csapda.
A „létrás” vagy másképp „Ladder” csapda lényegében egy kis méretű, az ember számára ajtóval ellátott voiler (röpde), aminek a teteje V-betű szerűen van kialakítva. A V alsó vonalát egy 26 centiméter széles, lefektetett létra képezi. Ez a létra nyolc centis közökkel tartalmaz fokokat, a közepén pedig három helyen a fokok közti távolság 15 cm, ez a bebúvó nyílás. Itt szeretném megjegyezni, hogy a bebúvó nyílás szűkítésével vagy bővítésével szabályozhatjuk a csapda eredményességét.
Amennyiben a csapda gyakran fog védett ragadozó madarakat (réti héja, egerészölyv) akkor a bebúvó szűkítendő, de dolmányosra ajánlott egy kicsit bővebbre venni ezt a rész. Alapszabály, hogy a csapdázandó madár a lukon kényelmesen be tud ugyan bújni, kiröpülnie viszont a szárnyfesztávolsága miatt már nem sikerülhet. A csapda vázszerkezete készülhet fából (a sarokoszlopokat a már említett okok miatt ássuk jó mélyre) vagy hegesztett vascsövekből (ennek a szétdarabolása, ellopása még nehezebb és időigényesebb, tehát aránylag nagy költsége ellenére nagyobb a „vandálállósága”), borítására pedig dróthálót alkalmazzunk, mert a műanyag, vagy vékony, nem szőtt hanem forrasztott „vakolatháló” esetében a kóbor kutyák vagy rókák könnyen lyukat téphetnek a szerkezetre, hogy hozzáférjenek a csalihoz és a madarakhoz.
Persze a legjobb csapda sem ér sokat, ha nem megfelelően telepítjük. Ezért a „létrást” érdemes ott felépíteni, ahol rendszeres a dúmadarak előfordulása, például a mezők közepén álló nagyobb „beszálló fák” tövébe. Ezeket a magányos fákat szárnyas kártevők szívesen használják éjszakai szállásul, hiszen észrevétlenül nem tudja megközelíteni őket a vadász, és a környékükön előforduló potya élelmet is jó eséllyel meglelik. További jó helyszín lehet a falusi szemétdombok környéke, szarka esetében pedig a mezőszéli bokrosok közelébe is érdemes ilyen eszközt építeni.
Fontos a jó csali is. Tavasszal a csapdába építsünk műfészket, és abba rakjunk néhány tyúktojást, de sok esetben a tetszőlegesen megfesthető műtojás is okos választás, hiszen nem romlik meg, a csapdába került madarak nem tudják összetörni, gyakorlatilag örökös felhasználást biztosít.
A másik – a szerző által nem igazán preferált – csali, a különféle zsigerek és elhullott állatok teteme.
Ezek esetében viszont számolni kell vele, hogy nyáron gyorsan romlanak, bűzlenek, használatuk esetén a higiéniai szabályok betartása komolyan ajánlott. Apró, ám nagyon hasznos trükk a csalimadár használata is, mert a varjúfélék egyrészt társas lények, másrészt roppant irigyek. Különösen dolmányos varjú esetében ajánlott egy élő madarat hagyni a csapdában, amely hangjával és fizikai ottlétével ingerli a fajtársakat. A csalimadár számára természetesen biztosítsunk vizet, árnyékot és élelmet is, hiszen nem lehet célunk az állatkínzás.
A létrás csapdát lakott területeken, állattartó telepeken és magtárak környékén is eredményesen alkalmazhatjuk, hiszen ilyen helyeken a hatályos törvényi szabályozás értelmében nem használhatunk lőfegyvert.
kiszo.net
Vadászat
Továbbképzést tartottak vármegyénk szakembereinek
A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
2024. október 28-án Hatvanban a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
Szűcs Iván hivatásos vadász alelnök köszöntőjét követően Kovács István János tirkár ismertette a napi programot. Elsőként Dr. Kovács Imre a 310. Mátra-alja-Dél-hevesi Vadgazdálkodási Tájegység tájegységi fővadásza tartott előadást A vadkár térítési eljárás szabályai és gyakorlata címmel.
Őt követte a Magyar Madártani Egyesülettől Deák Gábor, aki az új Kerecsen Life programot mutatta be, és ismertette a már lezárult Helikon Life program eredményeit. A harmadik előadásban a Kite Zrt. képviselője, Nagy Gábor mutatta be a Mavic 3 Thermal hőkamerás drónt és ismertette a használati lehetőségei a vadgazdálkodásban.
Az előadásokat követően Lakatos Anna igazgatóhelyettes és Kőmíves-Rab Barbara tárlatvezető kalauzolta körbe a hivatásos vadászokat a múzeumban. A program egy közös ebéddel zárult a hatvani Svéd Korona Étteremben.
Forrás: Kovács István János s.k. titkár – OMVK
Vadászat
Az ormánsági szarvas nyomában: trófeabemutató a Drávamentén – GALÉRIA
Ha léteznek szimbolikus helyszínei a magyarságnak, akkor ebből egyet bizonyosan megtalálhatunk az Ormánságban, amely a Dráva folyó bal partján, a honfoglalás óta magyarlakta terület. Reformátusok, kálvinisták lakják-e tájat. 45 település tartozik ide és úgy tartja a mondás: „Addig tart az Ormánság határa, ameddig a bikla* ér!” – s mintha ezt a szarvas is tudná, hiszen napjainkban, ha feltűnik egy-egy gímbika egy-egy trófeamustrán, arról a helyiek bizonyosan megmondják: No! Ez innen származik! Ezen a tájon rendezte meg, a 2024-ben terítékre került gímbikák trófeáiból, a Mészáros Kálmán és Hohmann Endre által vezetett három vadásztársaság közös trófeaszemléjét október 27-én, Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban, amelyet Agyaki Gábor, az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Vármegyei Területi Szervezetének elnöke, az OMVK alenöke nyitott meg.
Az Ormánságnak, avagy ahogy még a régi öregek ma is mondják, az Ormányságnak, meghatározója volt a Dráva-folyó, azonban az ártéri gazdálkodást, amely oly jellemző volt a magyarságunkra, nemcsak itt, hanem az ország megannyi pontján ma már nyomokban sem találjuk meg. A XVIII. században második felétől megindult folyószabályozás és ármentesítés, ami fokozatosan átrajzolta a vizes területekből kiemelkedő dombokra, az ú.n. “ormákra” települt tájat.
A megnyitón a Baranya Vadászkürt Együttes játszott. Videó: Agro Jager
Az 1767. évi úrbérrendezés új helyzetet teremtett a gazdálkodásban a jobbágyok úrbéres földjének és a földesurak kezelésében lévő majorsági birtokoknak a szétválasztásával, a jobbágyi jogok és kötelezettségek rögzítésével. Ennek alapján az országot, így az Ormánságot is, megroppantották a Habsburgok adói és az Ormánságban az évszázados hagyományokkal rendelkező ártéri gazdálkodás fokozatosan hanyatlásnak indult.
A víz lassan, lassan fogyni kezdett és mára ott sincs, ahol mindig is volt, ahol mindig is megtalálta a vizet a vad. Az egymást követő forró, aszályos nyarak azt hozták el az Ormánságba, hogy 250 évvel az ártéri gazdálkodás hanyatlását követően, itatni kellett a szarvast – tette hozzá Hohmann Endre, a Drávamenti Szarvas Földtulajdonosi Vadásztársaság vadászmestere. Rámutatott, hogy az okot a múltban kell keresni, de a megértésen túl sok lehetőségünk, megváltoztatni a korábbi döntéseket, nincs.
Nem elégséges azonban vizet vinni az itatóba, mert az ma-holnap elfogy és ha mi nem fogunk vizet vinni, ha mi nem itatjuk a szarvast, akkor mégis ki fogja? – tette fel a kérdést az Agro Jager Newsnak Hohmann Endre. Meg kell keresni azokat a sarokpontokat, hogy víz kerüljön oda, ahol az korábban természetes úton bejárta a területet. Ez ma már nemcsak vadgazdálkodást érinti, hanem a mezőgazdaságot is szorongató kérdéskör és ki kell mondani azt is, hogy az erdőink is veszélyben vannak. Ha ma még a tölgy el is éri a vizet, de mi lesz jövőre, mi lesz tíz év múlva? Át kell gondolni, meg kell tervezni és a víznek utat kell biztosítani, hogy életben maradjon a vidék, hogy életben maradjon a szarvas.
A trófeák átlagsúlya 10 kilogramm fölött állt meg 2024-ben. A szarvas nehezen mozdult el a víz mellől és ez egész évben jellemző volt a nagyvadra. Miközben még tíz éve ki-kijöttek s tudtuk, hogy be-beállnak egy-egy szójásba, kukoricásba, most erről szó nem lehetett, mert már augusztusban üres volt a határ. Olyan nyílt területek láttunk, mint korábban novemberi időszakokban és az erdő, a víz gyűjtötte-rejtette a szarvast.
A vadásztatásban is nehéz kihívásokkal találkoztunk. A megszokott stílusban, a megszokott rendben aligha kerülhetett volna 40 bika, ide, a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Ugyanis ahhoz, hogy a vendégeket eredményesen kísérhessük ebben a bőgésben, a hivatásos vadászaink mellett a tagságnak is jelentős szerep jutott, mert meg kellett figyelni, merre és milyen szarvasbikák járnak – tette hozzá Hohmann Endre vadászmester.
Mészáros Kálmán, a társaság és mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy a szarvaskör elnöke kiemelte, hogy a szarvasgazdálkodás teljes egészében egy válaszút előtt áll. Régi, megszokott árak mellett a mezőgazdaság szervesen megváltozott: mind gazdálkodásában, mind pedig az időjárás okozta eleddig nem tapasztalt extrém melegek, csapadék hiányok vagy éppen özönvízszerű, napokig tartó esőkkel. Megváltozott a vadászat körüli milliő és a gasztrokultúra, a borkultúra s a vendéglátás olyan szinten alakult át, hogy összességében kell újragondolni, újratervezni azt, amit ma vadászatnak, vadászati turizmusnak nevezünk.
Koncepció kell, ki kell alakítani azt, ami mentén öt, tíz év múlva eredményeket tehetünk le az asztalra, mindezt úgy, hogy a vadászati ágazat, a vadgazdálkodásnak stabil, kiszámítható, konzekvens, ha úgy vesszünk egyértelmű irányokat adunk – jogi értelemben is. Megkerülni, elodázni már pedig ezt nem lehet és olyan szakembereknek kell leülni, akik képesek átlátni a szektort, mind horizontálisan, mind pedig vertikálisan. Egy-egy érdeket nem kiragadva, a személyeskedést félretéve, összeállítani egy olyan hosszú távú vadgazdálkodási tervet, ami megalapozza, megerősíti azt a bázist, amelyet ma itthon és a világban is úgy ismernek, hogy az ormánsági szarvas. Rendezni kell, egyértelművé kell tenni, hogy kinek, mi a feladata. Átláthatóvá kell tenni a jogszabályi környezetet, le kell ülnie az ágazatnak, ami itt, az Ormánságban, már 100 000 hektáron gyakorlatban is működik. Ehhez illeszteni kell és megkerülhetetlen az is, hogy egy működő képes gazdálkodási tervet adjunk ki, ami lehet, hogy az ország más részein nem életképes, de azt is figyelembe kell venni, hogy egyes tájak, tájegységek adottságai, mind lehetőségeiben, mind pedig a genetikai értelemben véve eltérőek és ez fokozottan igaz az Ormánságra.
Mészáros Kálmán hozzátette, hogy hazánk vadgazdálkodása rendkívül heterogén, rendkívül változatos. Ahogy sok száz éven keresztül eltért a Dráva bal partjának és jobb partjának a gazdálkodása itt, a magyar-horvát határ mentén, úgy az alapjaiban ma sem változott, de tudomásul kell venni, hogy akaratunkon kívül bizonyos dolgok -, mint az időjárás – megváltoztak, amihez embernek, állatnak a megmaradásért is változni kell. Azonban a fejlődéshez nem elégséges, hogy mennyiségében és minőségében megmaradjunk, mert akkor valójában csak a megőrzés szintjéig jutottunk el, miközben az Ormánságban, figyelve a szarvas eredményeit, ott rejtezhet egy világrekord is, amely eredmény az itt összefogott, együttgondolkodó vadásztársaságok eredménye lesz, ugyanis a szarvas nem ismeri a társaságok területhatárait.
Sok feladat, sok munka vár az Ormánságban élőkre, amely elől itt senki nem akar elbújni – folytatta Mészáros Kálmán, de ahhoz, hogy ennek a nagyszabású munkának látszatja is legyen, pontos, precíz irányokra, meghatározott célokra van szükség. Ebben a munkában, egy sarokpontban mindenki máris is egyetértett s ez lesz az, ami össze fogja kötni a vadgazdákat. Ez pedig nem más, mint: a szarvas.
A jó hangulatú szaporcai találkozón reggelivel várták a vendégeket s frissen őrölt kávé mellett járhatta körbe a trófeákat mindenki, aki belépett a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Agyaki Gábor elhozta a Baranya Vadászkürt Együttest s a kis csapatban egészen kicsi lánykák is bátran fújták, a nagyok mellett, a vadászkürtöt. Jöttek Győrből, Budapestről, Debrecenből, Békéscsabáról és Szegedről is a vendégek. Messziről s ha valaki végig nézett a vendégseregen, láthatta, hogy akad itt egy másik szilárd oszlopa is a vadászatnak a szarvason kívül, ami nem más, mint a családok, a fiatalok és a gyerekek. A gyerekek, akiket a szüleik már otthon sem tudnak hagyni ilyenkor, akik már vadászkürtöt szorongatva ott állnak díszes vadászruhában, szépen vasalt ingben édesapjuk mellett, mert valaki otthon szépen, tisztán útnak indította őket. Míg van honnan elindulni, míg van hova megérkezni a vadászat után, addig lesz az Ormánságban is szarvas…
Írta és fényképezte:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M., lapigazgató
*bikla: magyar tájszó, több rétegű női szoknya
Berregnek a kosok – a szokásosnál korábban indult a muflonok párzási időszaka. A Kőszegi-hegységben szép számú muflon él. A kiváló érzékszervekkel rendelkező, rendkívül éber állatokat azonban még a csendes megfigyelő is csak nagy szerencsével láthatja.
Kerületvezető vadászunkkal eredtünk a muflonok nyomába. Tóth László arról is beszél, miért fontos, hogy a vadetetők körüli nyugalom biztosítása.
A házijuh ősének tartott muflon eredetilegTörökországban, Örményországban, Irakban és Iránban fordult elő, az újkőkorszak idején telepítették be Ciprus szigetére. A történelmi Magyarországra az 1860-as években Korzikáról telepítették be. Ma már valamennyi középhegységben megtalálható a faj. A Kőszegi-hegységben többségében a valószínűleg az osztrák grófok vadaskertjeiből szökött muflonok élnek, de hazai telepítés is volt a 70-80-as években.
A kerületvezető vadász szerint idén a párzási időszak (üzekedés) korábban kezdődött.
A párt kereső kos búgó hangját nevezik berregésnek. A juhokért folytatott harc komoly összecsapásokkal jár: a kosok nagy távolságból, nagy sebességgel fejjel rohannak egymásnak. Az ütközés erős hanghatással jár, ez a kopogás. A bárányok húsvét körül jönnek világra.
A Szombathelyi Erdészet Zrt. által készített videó itt tekinthető meg.
Forrás: Szombathelyi Erdészet Zrt.