Vadászat
“Hadd gondúkodjanak” – a somogyi jávorszarvas igaz története
Sokszor történnek olyan események, amelyek felborzolják a kedélyeket.Vagy, ha éppen nem is borzolják, de napokig arról beszél mindenki. Egy idő után aztán csökken az adott esemény hírértéke, végül pedig teljesen a feledés homályába vész. Éppen ez történt 2004 októberében is. Bajor íjászokat vadásztattunk akkor. Voltak, vagy heten a csoportban és hagyományos íjjal vadásztak. Vadászatuk sikeressé tétele egyáltalán nem volt könnyű. Nem is lőttek semmit. Az ilyen íj hatótávolsága 10-15, maximum 20 méter lehet.
Egyik reggel majdnem szerencsénk volt. A mezőcsokonyai, úgynevezett Bánom hegy környékén cserkeltem egy fiatal íjásszal. A hegy elnevezés ellenére ez sík vidék, az úttól jobbra, balra nadrágszíj-parcellák voltak. Főleg kukoricások, rét, lucernás, egy-egy akácos csík – stuffer – váltogatták egymást. Az egyik kukoricás szélében állva, észrevettünk egy, a réten egerésző rókát. Elhúzódtunk az útszéli gazosba, és elkezdtem cincogni, mint egy egér. A róka komát nem kellett bíztatni, egyből elindult felénk. A vékonyka egérhang alaposan felcsigázta a fantáziáját. Mintegy 10-12 méterre lehetett, amikor vendégünk rálőtt, de elhibázta. A következő napokban még ennyi szerencsénk sem volt.
Mint már mondtam, heten voltak a bajorok és ketten a kollégával végeztük a vadásztatást. Kollégám is elvitt három-négy vendéget, én is. Aztán leállogattuk őket erdőszélen, stufferoknál, kukoricások szélén. Alkalmanként segítségünkre sietett egy-két vadásztársasági tag is, akik magukra vállaltak néhány íjászt, hogy pesztrálják őket.
Valamelyik reggel az egyik tag, aki mellesleg maga is íjjal vadászik – és vendége, a vadászat végén beérkeznek a vadászházhoz. Ez eddig minden a megszokott módon történt, csakhogy a magyar vadásztárs érdekes leleteket terített ki elénk a fűre. Egy állat földi maraványait, egészen pontosan egy fejbőrt, alsó állkapocsot és négy lábat. Az mondta a vadásztárs, a régi vadászház környékén találták, ami kint van a területen és ma már elhagyatott vidék. A leleteket alaposan megnézegettük, többféle szemszögből is. Nem csak úgy értendő, hogy jobbról, balról, felülről, alulról stb. – hanem hol összevont szemöldökkel, hol pedig felhúzott, homlokra tolt szemöldökkel is. Közben ment a hümmögés rendesen. Forgattuk méricsgéltük, szaglásztuk, de a vélemény egy volt. Bár még egyikőnk sem találkozott a környéken, de ennek ellenére ráismertünk a lábak egykori gazdájára egy eredeti jávorszarvasra.
Mit keres itt jávorszarvas maradvány? Ez a nehéz kérdés nyomasztott mindenkit. Mert mondanom sem kell, hogy a hír pillanatok alatt elterjedt.
Az egyik bajor íjász nevetve megjegyezte, hogy vele mindig érdekes dolgok történnek, ha eljön ide. Tavaly az egyik akácosból egy strucc lépett ki elé. Hirtelenjében nem tudta eldönteni, hogy akkor valójában most Afrikában van tulajdonképpen, vagy Magyarországon. Mint utóbb kiderült, a strucc az egyik földbirtokos gazdáé volt, csak kiszökött a karámból. Az idén pedig jávorszarvas leleteket találnak. Jövőre vajon mi lesz? Tán oroszlántámadás?
A kérdés, mint ahogyan az lenne szokott, találgatások feltételezések egész garmadát szülte. Néha olyan kacifántosokat lehetett hallani, hogy az ember haja égnek állt.
A hír lángra kapott és futótűzként terjedt. Az embereknek megindította a fantáziáját és megmozgatta az agytekervényeiket. A jávorszarvas földi maradványait elvittem Kaposfőre, ahol az egyik tag kocsmájának füves előterében újra ki lett terítve a lelet. A megyei központból szakértő jött ki, aki megerősítette, hogy valóban jávorszarvastól származik a lelet. Nemsokára egy újságíró is érkezett és náhány nappal később az egyik lapban a következő volt olvasható:
Jávorszarvas Somogyban
Tavaly Somogy megyében egy szabadon engedett, de végül fantomnak bizonyult krokodil borzolta a kedélyeket. Az idén Baranya megye a tigrist hajkurászók hangjától volt hangos, s most megint Somogy, közelebbről Kaposfő a helyszín, ahol egy jávorszarvas földi maradványait találták meg. A hír igaz, a baj csak az, hogy nem tudni ki volt az elejtője, és azt sem, hogy honnan keveredett ide egy jávorszarvas. Zicska Szilárd, a Mezőcsokonyai Rákóczi Vadásztársaság tagja találta meg a lenyúzott fejbőrt, az alsó állkapcsot és a csülköket, nem messze egy dögkúttól. Szerencsére az zárva volt, így a feltételezett elejtő nem vacakolt a kulcskérdésekkel, hanem nemes egyszerűséggel eldobta a bőrt. Darányi Zsolt vadászati felügyelő megerősítette, hogy a bőr jávorszarvastól származik, amelynek korát három-öt évesnek taksálta. A fejbőr 66 centi, a fül 31, az első lábszár 54,5-, a hátsó 63 centiméter volt. Török Gábor a Duna-Dráva Nemzeti Park vadászati szakfelügyelője szerint az irdatlan távolság ellenére sem kizárt, hogy valóban egy idetévedt jávorról van szó, hiszen két bizonyítottelőfordulási eset már volt Magyarországon. Az országban egyénként egyetlen állatkertben sem tartanak jávorszarvast. A kérdés már csak az, hogy a jávor élőhelyén ejtették el, csak épp ott hajították el a csülköket, az állkapcsot és a fejbőrt?
Eddig tartott a hír. A találhatások persze tovább repkedtek a fantázia mesebeli szárnyain. Egyesek látni vélték a jávorokat, merhogy nem is egy, hanem kettő volt. Holdvilágos éjszakán valami szokatlan “nagyok” vonultak át előtte a vetésen. Ráadásul az egyiknek valami agancsforma is mutatkozott a fején. Így hát – mondta az illető – mindenki tartsa nyitva a szemét, aki az erdőben jár. Talán valaki lelőtte az egyiket, csak nem mert büszkélkedni a ritkasággal? A másik pedig még szabadon jár-kel környéken. Nosza, rajta! Kinek az ínyét fogja csiklandozni a jávorszarvas-pecsenye?
A rejtély ideig, óráig még rejtély maradt. Mint minden csoda, ez is három napig tartott, a képzeleteket és fantáziákat azonban megedzette, megmozgatta.
A földi maradványok megtalálása előtt néhány nappal, messze északon, Svédországban, egy magyar vadász boldogságtól sugárzó arccal lépett oda az elejtett jávorszarvas bikájához. Örömmel tapogatta az agancsát az elejtő, és közben nagy bajussza alatt széles mosolyra húzódott a szája. Az öröm mámorának hevében eltervezte, hogy a zsákmánya fejét kitömeti élethűen és a lábaiból is készített valamiféle díszt, emléktárgyat. Ezért az agancsos koponyával együtt hazahozta Magyarországra a lenyúzott fejbőrt, állkapcsot és a lábakat. Hazaérve első dolga volt, hogy az út fáradalmait kipihenje, hiszen Svédország nem itt van. Kiadós alvás után vadászunk elindult autóval, hogy megnézze a szomszéd falu határában a lévő földjét. Vadászatilag az már a másik társaság területe. Valamikor régen, a megboldogult Boda Pali bácsi idejében, még egy nagy társaság volt az egész, mára már kettéosztott.
Jávorszarvas vadászunk, miután megnézte a földjét, hazafelé vette az irányt. A régi vadászház mellett ment el s bizonyára sok régi szép emlék felidéződött benne. Sajnos muszáj volt megállni, hogy könnyítsen magán . Közben tekintete a platón heverő lábakra és bőrre esett.
– Ej, mégsem játszok a kitömetésével, elég lesz a szép fehérre tisztított koponyás trófea. Gondolhatta. Hirtelen ötlettől vezérelve megfogta a szarvas földimaradványait és ahelyett, hogy messze a bozótba hajította volna, csak azt út mellé tette, jól látható helyre. Aztán beszállt az autóba, ahol egy társa ült, akinek kérdő tekintetére csak röviden ennyit válaszolt:
“Hadd gondúkodjanak!”
Kaposvár, 2011. október
Írta: Kovács Gábor
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu
Vadászat
Szebenye-pusztán találkoztak a bélusvölgyi vadászok
Észak-Csereháton, a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában szervezte meg az ide trófeamustráját, amelyen mintegy 36 gímbika trófeáját lehetett megtekinteni, illetve ekkor vehették át ünnepélyes keretek között az elejtők. Kövér János, a vadásztársaság elnöke kiemelte, hogy amellett, hogy ismét egy forró, csapadékszegény, aszályos nyár után köszöntött be a szeptemberi szarvasvadászat, egy meglehetősen eredményes bőgést zárhattak. Eredményeikre büszke, az elért sikerek mögött pedig pontos és tapasztalt, gondos vadgazdálkodást láthatott minden vendég a területen. A munka tovább folytatódik, amelybe, a vadásztársaságon túl, a térség vadgazdálkodóinak összefogása is ott rejlik – tájékoztatta az Agro Jagert Oravecz Attila.
Egy vadásztársaság életében a trófeamustra mérföldkő. Egy-egy ilyen szemlén, nemcsak a társaság, aktuális helyzetét, lehetőségeit láthatjuk, hanem a hivatásos vadász, a vadőr is mérlegre kerül. Míg a múlt héten a Drávamentén tapasztalhattuk meg, hogy a társaság kitárta a kapuit, addig most itt Észak-Csereháton tekinthetünk körbe, hogy valójában mire képes a szarvas és körülötte az ember.
A Bélusvölgye vadásztársaság ezen a napon megmutatta és akinek kedve tartotta, kilátogathatott Szebenye-pusztára, hogy milyen gímbikák estek 2024-ben. Oravecz Attila kiemelte: örömmel fogadták, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal vadászati szakigazgatásában dolgozó felügyelők elfogadták a meghívásukat, ami visszajelzés számukra, hogy a kormányhivatalban is fontos, mi történik, nemcsak itt, hanem a környező társaságok területén.
A szarvas kettős életet él. Napjainkban számokban, íróasztalok felett is megjelennek, de igazán csak a terepen, egy-egy társaság, egy-egy térség egészében lehet megérteni, hogy mit jelent egy-egy populációval gazdálkodni, őrizni. Egy állományt nem lehet pár ezer hektárra beszorítani, azzal integráltan, egységesen kell gondolkodni. Ha jó is a kapcsolat, ha 20 éves barátságok kötik össze az itt dolgozó vadőröket, hivatásos vadászokat és működik az együttgondolkodás, azonban a jogszabályi előírásoknak meg kell felelni. Ez azonban akkor működik igazán jól, ha egy-egy térség lehetőségeire, szaknyelven fogalmazva, a vadeltartó képességére illesztik és nem egy egységes, országos direktívának kell megfelelni.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Úgy gondolom, hogy ehhez időszerű lesz bevezetni egy új fogalmat is, amely a földtulajdonosok irányába mutat, miszerint mire képes, mit képes megtenni a szarvasért, a vadért a gazdaember? Szerencsés együttállás, ha vadászik, de még szerencsésebb eset, ha az agrárszektor stabil lábakon és kiszámíthatóan működik – nyugodtabb gazdasági helyzetben minden szereplő nyugodtabban reagál.
A gazdákkal, a földtulajdonosokkal való kommunikációban a Bélusvölgye vadásztársaság vonatkozásában kétoldalú kapcsolat rajzolódik ki, melyet mi sem példáz jobban, hogy egy terület bokros, elhagyatott részeit kitisztítva, Oravecz Attila megkereste a földtulajdonost, hogy ha lehetne és a tervezett munkában nem hátráltatná, akkor mentsék meg a régi almafákat. Személyes sikere Oravecz Attilának, de amellett, hogy régi almák maradtak meg a gyümölcsnemesítőknek, az erdőjáró embernek, de ott maradtak az öreg fák, amelyeket minden évben felkeres a vad is. Ez a terület kitakarítása után sem változott meg. Sőt!
Oravecz Attila kiemelte, hogy mire beköszöntött az ősz, a leseket kijavítgatták, a sózókat feltöltötték és a vadföldeket előkészítették. Ez utóbbi kapcsán sok-sok éves gyakorlat, hogy a vadföldekbe őszi árpát vetnek, amit nem takarítanak be, hanem lábon hagynak. Azon úgy bagózik a szarvas, a vaddisznó és minden vadja az erdőnek, ahogyan csak szeretné, mikor már tejesen érik. Mikor aztán odakerül a sor, hogy aratni kellene, sem vágják le. Aki ismeri az árpát, tudhatja, hogy érés után csakhamar összetörik, összeborul. Nyár közepén aztán nehéz tárcsával leforgatják, bekeverik azokat a szemeket, amit a vad elhagy, ami kipergett. Vetésre, több, mint elég. Az első augusztusi esők hatására aztán kicsírázik és őszre nemcsak bokáig érő, hanem már szárba szökkent árpa várja a szarvasokat, de jó legelője minden vadnak.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A szarvas az elmúlt években jobban helyben maradt az Észak-Cserehátban – folytatja Oravecz Attila és a kollégákkal, vadőr barátokkal egyre kevesebbszer állunk meg egy-egy trófea előtt: Na, ezt láttam én is! Sokat beszélgettünk erről – teszi hozzá, de arra jutottunk, hogy a tarvadnak kedvezve, az sem mozdul ki messzire s a rudlikat a bikák sem keresik. Ilyen megfigyeléseket szűrtünk le, amelyet érdemes lenne itt is tudományos eredményekkel igazolni, mert tapasztalataink erre mutatnak.
A 2024-es bőgés nagyon jól indult és sem a meleg, sem a száraz idő nem vetette vissza a bikákat – meg is szólaltak! Szeptember 2-án terítékre került az első gímbikánk és azután sorban szólt a vadászkürt a szarvasok felett. Az összes kolléga is dolgozott a szomszédban, néha-néha tudtunk beszélni, s ha már nem hallottunk egymásról, akkor fogtuk a telefont és összecsörögtünk. Persze az utánkeresések megadták a közös hangot, mert mi is, a szomszédok is át-átmentünk a szomszéd területére. Akkor már hívtuk is a kollégát, hogy szükségünk van a segítségükre, mert nagyon úgy tűnik, hogy „vendégvadászatra” érkezünk. Ez megszokott, mindennapos – együttműködés nélkül nem tudnánk ilyen eredményeket elérni.
Sokan kérdezik, hogy a bőgőhelyeket, hogyan gondozzuk? Mi azt látjuk, hogy az a legjobb, ha az ősi beállóhelyekre mi egyáltalán nem megyünk be – semmilyen eszközzel. Azt a birodalmat meghagyjuk a szarvasnak. Ha azt választotta, akkor mi tiszteletben tartjuk s ha a királynak megfelel, akkor mi nem akarjuk, hogy jobb legyen. Viszont körülötte, azért kedveskedünk neki. Aztán meg: mindig örülünk, ha augusztusban újra és ugyanott megszólalnak a bikák, hiszen jelzés, hogy valamit csak „eltaláltunk” idén is…
A trófeamustra idei legjobb gímbikáját 12 évesre bírálták és 9,37 kilogrammot nyomott. Remélem nem gondolja senki, hogy nagyképűség a társaságunk részéről, de ez a bika „csak” egy mellékbikája volt egy csapatbikának, „akit” lehetőségeink miatt nem hoztunk terítékre. Talán ilyet még a társaság soha nem tett, de meghagytuk. Elnök úrral sikerült egyeztetni és megmaradt nekünk jövőre, megmaradt a teheneknek. Mondhatom, lehet, hogy a valaha lőtt legjobb gímbikánk lesz. Keveset láttuk, de annál többet hallottuk. Úgy gondoltam, ha ez a bika maradhatna még egy évet, akkor olyan erős genetikával fordulhatunk rá a következő évtizedre, ami meghatározó lehet a gazdálkodásunkban.
Hogy találkozunk-e ezzel a bikával? Hogy jövőre ide fog-e beállni? Senki sem tudja. Egy viszont biztos: jó pár csatát megnyert ezen az őszön és láttuk, ahogy terelgeti a teheneit. Kell egy ilyen új dolog és nem szeretnénk ezekből az elképzeléseinkből engedni. Újat, változást szeretnénk s legyen ennek a szarvasnak az erdő az otthona, legyen még a mienk. Neveljen az erdő, neveljen az Észak-Cserehát még szarvast: sokkal jobbat! Mi, amit tudunk, megadjuk a szarvasnak. Sokkal többet már nem tehetünk hozzá, maradt hát az önmérséklet.
vendégekkel, tagtársakkal, a kollégákkal jól telt a Szebenye-pusztai napunk. Szükségünk is volt erre, mert a nap, nap utáni vadászatok elfárasztottak mindannyiunkat. Korai kelések, késői fekvések és napközben a rengeteg munka, nemcsak a vadászházban, hanem területen is. Trófeakikészítések, út a kormányhivatalba, a kamarához. Krotália igénylések, dokumentációk, papírmunka, megannyi feladat, amit nem görgethetünk napról napra, azt el kell végeznünk minden nap. S arról még nem is beszéltem, hogy a tacskókopóinkkal is foglalkozni kell, mert hát a napi tréning mindenkinek kell, embernek, állatnak egyaránt.
Panaszra egyáltalán nincs okunk, itt, a Bélusvölgye vadásztársaság területén, feladat viszont bőven terem. Hozzá kell tenni, hogy az érmes arányunk 40%-os, az érmes bikák átlagsúlya 7 kilogrammot ért el. A korosítás és a minőségi szelekció felé mozdultunk el és a fiatal, már láthatóan gyenge adottságú szarvast is vadásztuk a bőgésben – új vonulat, de nem engedtük el, ha találkoztunk. Meglátjuk, milyen eredmények jönnek, ami persze egy, két év alatt biztosan nem fog látszódni, mint ahogy az az eredmény sem, hogy a trófeamustrán annyi gyerek játszott a Szebenye-pusztán, hogy sokszor keresni kellett, kinek, merre van a sráca. S ha meg is mosolyogtuk a gyerekricsajt, azért tudni kell, hogy belőlük lesznek a következő generáció hajtói és apukájuk, a nagyapjuk, a nagybácsijuk mellett válnak olyan vadásszá, akik mellett majd mi is leállunk egy-egy standra vagy beülünk melléjük majd az autóba, mikor megállnak a házunk előtt, hogy gyerünk ki a hegyre, oda, ahová régen mi vittük őket – mesélt Oravecz Attila az Agro Jagernek a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában…
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fényképezte: Oravecz Attila és Szabó Róbert
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Célkeresztben az orvvadászat
A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett
A Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumának kiállítása is része volt az október 26-án, Vásárosnaményban megrendezett Vadásznap és Trófeamustra rendezvénynek.
A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett, melynek célja, a természet iránt érdeklődők részére betekintést nyújtani a vadászat világába, illetve különböző bűnügyek ismertetésével felhívni a figyelmet az orvvadászat jogellenességére és a vadászat veszélyeire. A kiállítás 2024 szeptemberében az Európai Unió vadászati főigazgatóinak informális ülése keretében debütált, melynek a Vásárosnaményban megtekinthető Hunor Vadászati és Természeti kiállítás adott otthont.
A kiállítás 2024. október 26-án, a megyei Vadásznap és Trófeamustra rendezvény keretében nyílt meg a nagyközönség előtt. Ezen a napon az érdeklődők a múzeum könyvtárának vadászati tematikájú könyveibe is belelapozhattak, továbbá a vitrinekben – orvvadász bűncselekmények elkövetésénél használt, a rendőrség által lefoglalt – házi készítésű, átalakított fegyvereket is megtekinthették. Látható volt egy olyan különleges szarvasagancs is, amibe szinte „belenőtt” egy dróthuzal, ezzel jól szemléltetve a hurkolás pusztítását.
A tárlatot a Rendőrmúzeum vezetője, Kékiné Rozsnyai Éva nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy egy új típusú kiállítás megvalósítása volt a cél, amely a vadászati szakma és a vadászok számára is hasznos információkat nyújt, ugyanakkor a laikus látogatóknak is érdekes lehet. Emellett rávilágít arra, hogy a vadászat messze túlmutat a trófea megszerzésén, hiszen a törvények által szabályozott, fenntartható vadászat szerves része a vadgazdálkodásnak és a vadvédelemnek.
A vadászatra jogosult szervezetek – zömében vadásztársaságok – által végzett és az állami szervek által felügyelt vadászat segít megőrizni a fauna természeti egyensúlyát és biológiai sokféleségét, megelőzve egyes fajok túlszaporodását, vagy más fajok eltűnését. A délután folyamán a vadásznaphoz kötődően több nyilvános kerekasztal beszélgetésre is sor került, amelyen többek között a vadászati bűncselekményekről is szó esett.
Kreitz Zsuzsanna r. alezredes asszony a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Műveleti Szolgálat Bűnügyi Technikai Főosztály vezetője gyakorlati tapasztalatokkal látta el a hallgatóságot, az áldozattá vagy elkövetővé válás megelőzése érdekében.
Forrás: Rendőrség
Vadászat
Továbbképzést tartottak vármegyénk szakembereinek
A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
2024. október 28-án Hatvanban a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
Szűcs Iván hivatásos vadász alelnök köszöntőjét követően Kovács István János tirkár ismertette a napi programot. Elsőként Dr. Kovács Imre a 310. Mátra-alja-Dél-hevesi Vadgazdálkodási Tájegység tájegységi fővadásza tartott előadást A vadkár térítési eljárás szabályai és gyakorlata címmel.
Őt követte a Magyar Madártani Egyesülettől Deák Gábor, aki az új Kerecsen Life programot mutatta be, és ismertette a már lezárult Helikon Life program eredményeit. A harmadik előadásban a Kite Zrt. képviselője, Nagy Gábor mutatta be a Mavic 3 Thermal hőkamerás drónt és ismertette a használati lehetőségei a vadgazdálkodásban.
Az előadásokat követően Lakatos Anna igazgatóhelyettes és Kőmíves-Rab Barbara tárlatvezető kalauzolta körbe a hivatásos vadászokat a múzeumban. A program egy közös ebéddel zárult a hatvani Svéd Korona Étteremben.
Forrás: Kovács István János s.k. titkár – OMVK