Vadászat
“Hadd gondúkodjanak” – a somogyi jávorszarvas igaz története
Sokszor történnek olyan események, amelyek felborzolják a kedélyeket.Vagy, ha éppen nem is borzolják, de napokig arról beszél mindenki. Egy idő után aztán csökken az adott esemény hírértéke, végül pedig teljesen a feledés homályába vész. Éppen ez történt 2004 októberében is. Bajor íjászokat vadásztattunk akkor. Voltak, vagy heten a csoportban és hagyományos íjjal vadásztak. Vadászatuk sikeressé tétele egyáltalán nem volt könnyű. Nem is lőttek semmit. Az ilyen íj hatótávolsága 10-15, maximum 20 méter lehet.
Európai jávorszarvas (Alces alces L.). A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
Egyik reggel majdnem szerencsénk volt. A mezőcsokonyai, úgynevezett Bánom hegy környékén cserkeltem egy fiatal íjásszal. A hegy elnevezés ellenére ez sík vidék, az úttól jobbra, balra nadrágszíj-parcellák voltak. Főleg kukoricások, rét, lucernás, egy-egy akácos csík – stuffer – váltogatták egymást. Az egyik kukoricás szélében állva, észrevettünk egy, a réten egerésző rókát. Elhúzódtunk az útszéli gazosba, és elkezdtem cincogni, mint egy egér. A róka komát nem kellett bíztatni, egyből elindult felénk. A vékonyka egérhang alaposan felcsigázta a fantáziáját. Mintegy 10-12 méterre lehetett, amikor vendégünk rálőtt, de elhibázta. A következő napokban még ennyi szerencsénk sem volt.
A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
Mint már mondtam, heten voltak a bajorok és ketten a kollégával végeztük a vadásztatást. Kollégám is elvitt három-négy vendéget, én is. Aztán leállogattuk őket erdőszélen, stufferoknál, kukoricások szélén. Alkalmanként segítségünkre sietett egy-két vadásztársasági tag is, akik magukra vállaltak néhány íjászt, hogy pesztrálják őket.
Valamelyik reggel az egyik tag, aki mellesleg maga is íjjal vadászik – és vendége, a vadászat végén beérkeznek a vadászházhoz. Ez eddig minden a megszokott módon történt, csakhogy a magyar vadásztárs érdekes leleteket terített ki elénk a fűre. Egy állat földi maraványait, egészen pontosan egy fejbőrt, alsó állkapocsot és négy lábat. Az mondta a vadásztárs, a régi vadászház környékén találták, ami kint van a területen és ma már elhagyatott vidék. A leleteket alaposan megnézegettük, többféle szemszögből is. Nem csak úgy értendő, hogy jobbról, balról, felülről, alulról stb. – hanem hol összevont szemöldökkel, hol pedig felhúzott, homlokra tolt szemöldökkel is. Közben ment a hümmögés rendesen. Forgattuk méricsgéltük, szaglásztuk, de a vélemény egy volt. Bár még egyikőnk sem találkozott a környéken, de ennek ellenére ráismertünk a lábak egykori gazdájára egy eredeti jávorszarvasra.
Mit keres itt jávorszarvas maradvány? Ez a nehéz kérdés nyomasztott mindenkit. Mert mondanom sem kell, hogy a hír pillanatok alatt elterjedt.
Az egyik bajor íjász nevetve megjegyezte, hogy vele mindig érdekes dolgok történnek, ha eljön ide. Tavaly az egyik akácosból egy strucc lépett ki elé. Hirtelenjében nem tudta eldönteni, hogy akkor valójában most Afrikában van tulajdonképpen, vagy Magyarországon. Mint utóbb kiderült, a strucc az egyik földbirtokos gazdáé volt, csak kiszökött a karámból. Az idén pedig jávorszarvas leleteket találnak. Jövőre vajon mi lesz? Tán oroszlántámadás?
A kérdés, mint ahogyan az lenne szokott, találgatások feltételezések egész garmadát szülte. Néha olyan kacifántosokat lehetett hallani, hogy az ember haja égnek állt.
A hír lángra kapott és futótűzként terjedt. Az embereknek megindította a fantáziáját és megmozgatta az agytekervényeiket. A jávorszarvas földi maradványait elvittem Kaposfőre, ahol az egyik tag kocsmájának füves előterében újra ki lett terítve a lelet. A megyei központból szakértő jött ki, aki megerősítette, hogy valóban jávorszarvastól származik a lelet. Nemsokára egy újságíró is érkezett és náhány nappal később az egyik lapban a következő volt olvasható:
Jávorszarvas Somogyban
Tavaly Somogy megyében egy szabadon engedett, de végül fantomnak bizonyult krokodil borzolta a kedélyeket. Az idén Baranya megye a tigrist hajkurászók hangjától volt hangos, s most megint Somogy, közelebbről Kaposfő a helyszín, ahol egy jávorszarvas földi maradványait találták meg. A hír igaz, a baj csak az, hogy nem tudni ki volt az elejtője, és azt sem, hogy honnan keveredett ide egy jávorszarvas. Zicska Szilárd, a Mezőcsokonyai Rákóczi Vadásztársaság tagja találta meg a lenyúzott fejbőrt, az alsó állkapcsot és a csülköket, nem messze egy dögkúttól. Szerencsére az zárva volt, így a feltételezett elejtő nem vacakolt a kulcskérdésekkel, hanem nemes egyszerűséggel eldobta a bőrt. Darányi Zsolt vadászati felügyelő megerősítette, hogy a bőr jávorszarvastól származik, amelynek korát három-öt évesnek taksálta. A fejbőr 66 centi, a fül 31, az első lábszár 54,5-, a hátsó 63 centiméter volt. Török Gábor a Duna-Dráva Nemzeti Park vadászati szakfelügyelője szerint az irdatlan távolság ellenére sem kizárt, hogy valóban egy idetévedt jávorról van szó, hiszen két bizonyítottelőfordulási eset már volt Magyarországon. Az országban egyénként egyetlen állatkertben sem tartanak jávorszarvast. A kérdés már csak az, hogy a jávor élőhelyén ejtették el, csak épp ott hajították el a csülköket, az állkapcsot és a fejbőrt?
Ha vadászruházat, akkor -> EWIDENT
Eddig tartott a hír. A találhatások persze tovább repkedtek a fantázia mesebeli szárnyain. Egyesek látni vélték a jávorokat, merhogy nem is egy, hanem kettő volt. Holdvilágos éjszakán valami szokatlan “nagyok” vonultak át előtte a vetésen. Ráadásul az egyiknek valami agancsforma is mutatkozott a fején. Így hát – mondta az illető – mindenki tartsa nyitva a szemét, aki az erdőben jár. Talán valaki lelőtte az egyiket, csak nem mert büszkélkedni a ritkasággal? A másik pedig még szabadon jár-kel környéken. Nosza, rajta! Kinek az ínyét fogja csiklandozni a jávorszarvas-pecsenye?
A rejtély ideig, óráig még rejtély maradt. Mint minden csoda, ez is három napig tartott, a képzeleteket és fantáziákat azonban megedzette, megmozgatta.
A földi maradványok megtalálása előtt néhány nappal, messze északon, Svédországban, egy magyar vadász boldogságtól sugárzó arccal lépett oda az elejtett jávorszarvas bikájához. Örömmel tapogatta az agancsát az elejtő, és közben nagy bajussza alatt széles mosolyra húzódott a szája. Az öröm mámorának hevében eltervezte, hogy a zsákmánya fejét kitömeti élethűen és a lábaiból is készített valamiféle díszt, emléktárgyat. Ezért az agancsos koponyával együtt hazahozta Magyarországra a lenyúzott fejbőrt, állkapcsot és a lábakat. Hazaérve első dolga volt, hogy az út fáradalmait kipihenje, hiszen Svédország nem itt van. Kiadós alvás után vadászunk elindult autóval, hogy megnézze a szomszéd falu határában a lévő földjét. Vadászatilag az már a másik társaság területe. Valamikor régen, a megboldogult Boda Pali bácsi idejében, még egy nagy társaság volt az egész, mára már kettéosztott.
Jávorszarvas vadászunk, miután megnézte a földjét, hazafelé vette az irányt. A régi vadászház mellett ment el s bizonyára sok régi szép emlék felidéződött benne. Sajnos muszáj volt megállni, hogy könnyítsen magán . Közben tekintete a platón heverő lábakra és bőrre esett.
– Ej, mégsem játszok a kitömetésével, elég lesz a szép fehérre tisztított koponyás trófea. Gondolhatta. Hirtelen ötlettől vezérelve megfogta a szarvas földimaradványait és ahelyett, hogy messze a bozótba hajította volna, csak azt út mellé tette, jól látható helyre. Aztán beszállt az autóba, ahol egy társa ült, akinek kérdő tekintetére csak röviden ennyit válaszolt:
“Hadd gondúkodjanak!”
Kaposvár, 2011. október
Írta: Kovács Gábor
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu
Vadászat
Megkezdték az idei őzgidamentést a vadászok
Hőkamerás drónokkal őzgidákat és fészekaljakat kerestek a vadgazdálkodók
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet Drón Szakbizottságának javaslatára 2025-ben egy hosszú távú kezdeményezés indult: a csatlakozók – együttműködve az Agrárminisztériummal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával – drónok segítségével őzgidákat és fészekaljakat mentettek a kaszálások előtt. A projekt idén is folytatódik!
Fotó: OMVV
A mentés 2025-ben kézzelfogható vad-, állat- és természetvédelmi eredményeket hozott. A hőkamerás drónokkal jellemzően júniusban elvégzett felderítéseknek köszönhetően országosan összesen 278 őzgida és 26 fészekalj menekült meg, miután a kaszálási munkálatok előtt modern eszközökkel derítették fel a területet, és biztonságba helyezték az állatokat. Az őzgidákat meg is jelölik a mentéskor, hogy a további sorsukat nyomon lehessen követni: ez kutatási szempontból is fontos információkkal szolgálhat.
Fotó: OMVV
Az adatok egyértelműen alátámasztják a módszer hatékonyságát és létjogosultságát. A mentési eredmények egyben visszaigazolják a földhasználók és a vadgazdálkodók, vadászok, civilek együttműködésen alapuló (külföldön már bizonyított) modell sikerességét, és megalapozzák a program további fejlesztésének szükségességét a következő években.
Szívesen vesszük, ha csatlakoznak hozzánk önkéntes drónpilóták, civil egyesületek és magánszemélyek, hogy együtt tegyünk az őzgidák megmentéséért! (FONTOS: A mentéshez feltétlenül szükséges a földhasználó és a vadászatra jogosult engedélye, illetve az utóbbi közreműködése is.)
Forrás: Szabó László elnök – A Védegylet Drón Szakbizottsága
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
A Körös-Maros Nemzeti Parkban bővítették szakmai ismereteiket a MATE hallgatói
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási Intézet képzéseinek hallgatói Békés vármegyében vettek részt szakmai tanulmányúton.
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási Intézet képzéseinek hallgatói május 15-17. között Békés vármegyében vettek részt szakmai tanulmányúton.
Fotó: MATE
A székelyföldi kihelyezett képzés okleveles vadgazda mérnök hallgatói, valamint a gödöllői vadgazdálkodási szakmérnök képzés résztvevői ennek keretében a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság több bemutatóhelyén is betekintést nyerhettek a természetvédelem és a vadgazdálkodás gyakorlati munkájába.
A csoport május 15-én a nemzeti park igazgatóság szarvasi bemutatóhelyét, a Körösvölgyi Állatparkot kereste fel, ahol szakmai vezetés keretében ismerhették meg az igazgatóság természetvédelmi munkáját, célkitűzéseit és hazánk jellegzetes állatfajait. A program során szó esett az élőhely- és fajvédelem szerepéről, természetvédelmi aktualitásokról is.
A tanulmányút másik állomása május 17-én, a nemzeti park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén és az igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjában zajlott. A hallgatók itt betekintést kaptak a túzokvédelmi munkába, valamint az agrártájak élőhelyfejlesztési és élőhelygazdálkodási gyakorlataiba, amelyek számos védett és vadászható faj fennmaradását segítik.
Fotó: MATE
A terepi programok jó lehetőséget biztosítottak arra, hogy a résztvevők közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a természetvédelem és a felelős vadgazdálkodás kapcsolatáról, valamint a nemzeti park igazgatóságok gyakorlati természetvédelmi munkájáról.
Forrás: MATE
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Németország – Gyilkos bakok a revírben – mítosz vagy valódi veszély?
Német szakemberek cikket írtak a „gyilkos őzbakokról”
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
Pirsch: Az őznél a többéves nyársas bakokat gyakran „gyilkos bakoknak” nevezik. De vajon valójában mekkora veszélyt jelentenek? Minden vadász hallott már olyan bakokról, amelyek agancsformájuk miatt különösen alkalmasak arra, hogy más bakokat a küzdelem során súlyosan, vagy akár halálosan megsebesítsenek. Ezek rendszerint többéves nyársas bakok, amelyeknél az agancs elágazásának hiánya miatt alakulhat ki az úgynevezett „gyilkos bak” jelleg.
Fotó: Pirsch
Ahhoz, hogy ezt a témát pontosabban megértsük, először érdemes megvizsgálni az őzbakok alapvető viselkedését. Általánosságban elmondható, hogy a bakok csak akkor vannak igazán „harci hangulatban”, amikor a nemi hormonok hatása alatt állnak. Ez az időszak nagyjából márciustól szeptemberig tart. Télen is létezik közöttük bizonyos rangsor, de komoly összecsapások ilyenkor általában nem fordulnak elő.
Mivel az éves bakok rendszerint távol maradnak a területért és az üzekedés idején zajló küzdelmektől, illetve az idősebb bakok nem tekintik őket valódi vetélytársnak, tőlük általában nem kell veszélyre számítani.
Az őzbakok közötti összecsapások meghatározott rend szerint zajlanak. Ezek a küzdelmek rituális jellegűek, vagyis nagyrészt ismétlődő, jelzésszerű viselkedésekből állnak.
Amikor két bak szembekerül egymással, először imponáló viselkedés figyelhető meg. A két ellenfél néhány méter távolságra áll egymástól, és forgatják a fejüket. Ennek az a célja, hogy felmérjék, illetve jelezzék egymásnak az erejüket.
Ezt követik a fenyegető mozdulatok. Ilyenkor a bak lehajtja a fejét, és mellső lábaival dobbant. Ha ezek után egyik fél sem hátrál meg, akkor kerül sor a tényleges küzdelemre.
A bak általában csak akkor döf előre, amikor a másik bak is lehajtott fejjel áll vele szemben. Ezután a két bak mélyre tartott fejjel egymásnak feszül, és ide-oda tolja egymást. Stubbe 2007-es leírása szerint az összecsapások általában nem tartanak sokáig. Az erőpróba átlagosan körülbelül két perc alatt eldől. Ritkán fordul elő, hogy tíz percig vagy annál tovább tartson.
A két ellenfél közötti párharc tehát meghatározott szabályok szerint zajlik, és főként imponáló, illetve fenyegető viselkedésből áll. Ennek az a szerepe, hogy a komoly sérülések lehetőség szerint elkerülhetők legyenek.
Hoem és munkatársai 2007-ben 139 bakok közötti összetűzést vizsgáltak. Fontos megállapításuk volt, hogy az esetek többsége alacsony fokú eszkalációval zárult. Vagyis a konfliktusok nagy része nem fajult tényleges verekedéssé. Valódi küzdelemre mindössze az esetek 16 százalékában került sor. Ezek elsősorban területet birtokló bakok között fordultak elő. Revír nélküli bakok találkozásakor is előfordulhatott küzdelem, de főként bizonyos helyzetekben.
Alkalmazkodó eszkalációs szint
Alapvetően elmondható, hogy minél kisebb volt a két bak közötti testi különbség, annál nagyobb volt az összecsapás eszkalációjának esélye. Fordítva ez azt jelenti, hogy ha a két ellenfél között jelentős fizikai különbség volt, akkor a bakok többnyire nem harcoltak meg egymással.
Két területet birtokló bak küzdelme esetén az esetek 81 százalékában az adott revír tulajdonosa győzött. Érdekes ugyanakkor, hogy még akkor sem veszítette el a területét, ha magát a küzdelmet elvesztette. A vizsgált esetek egyikében sem történt olyan, hogy a vesztes bak emiatt elveszítette volna a revírjét.
A küzdelem meghatározott menete többek között azt szolgálja, hogy a súlyos sérülések lehetőség szerint elkerülhetők legyenek. Oldalról vagy hátulról történő döfés csak rendkívül ritkán figyelhető meg. Pedig éppen az ilyen döfések okozhatnak komoly sérüléseket. A sérülés súlyossága attól függ, milyen mélyen tud behatolni az agancs.
Ebből következik, hogy a nyársas agancsot viselő, úgynevezett „gyilkos bakok” ilyen szempontból jelenthetik a legnagyobb veszélyt. Ha azonban egy bak betartja a küzdelem „szabályait”, akkor aligha tudja komolyan veszélyeztetni ellenfelét. Ugyanakkor egy szabályos, normális agancsú bak is képes súlyos sérülést okozni, ha „tiltott”, vagyis oldalról vagy hátulról érkező döféseket alkalmaz.
Fontos tehát: nem minden többéves nyársas bak tekinthető automatikusan gyilkos baknak.
Halálos fegyverek bevetésben
Sok vadászterületen azért ejtik el a „gyilkos bakokat”, hogy megvédjék tőlük a fajtársaikat. Ennek ellenére valóban súlyos sérülések viszonylag ritkán fordulnak elő. De vajon miért?
Elsőre úgy tűnhetne, hogy egy baknak előnyös lenne súlyosan vagy akár halálosan megsebesíteni az ellenfelét. Így megszabadulhatna egy vetélytárstól, és egyúttal szaporodási előnyhöz is juthatna. A jelenség megértéséhez érdemes egy gondolatkísérletet elvégezni. Képzeljünk el két olyan ellenfelet egy fajon belül, amelyek a rendelkezésükre álló „fegyverekkel” könnyen halálos sérülést okozhatnának egymásnak. Ilyenek lehetnek például a halálos méreggel rendelkező kígyók.
A hím csörgőkígyók egymással küzdenek azért, hogy hozzáférjenek a nőstényekhez. A harc során egymásnak feszülnek, birkóznak, tolják egymást, és így döntik el, ki az erősebb. Vesztes az lesz, akit végül a földre nyomnak. Egy halálos harapás gyorsan véget vethetne ennek a küzdelemnek, mégsem ez történik.
A szarvat viselő állatok között is találunk jó példákat. Az oryxantilopok hosszú, hegyes szarvukkal könnyedén súlyos vagy akár halálos sérülést okozhatnának ellenfelüknek. A valóságban azonban az ilyen sérülések rendkívül ritkák. Ennek oka, hogy ennél a fajnál – akárcsak az őzbakoknál – az evolúció során olyan harci forma alakult ki, amelynek nem része az ellenfél súlyos megsebesítése. Ez a viselkedési program genetikailag rögzült.
A sérülést okozó harcosok hátránya
Ha az oryxoknál vagy a hazai őzbakoknál lennének olyan egyedek, amelyek rendszeresen súlyos sérüléseket okozó módon harcolnának, azok kezdetben előnyben lennének. Harci sikereik révén nagyobb eséllyel örökítenék tovább ezt a hajlamot a populáción belül.
Ez azonban oda vezetne, hogy egyre több bak alkalmazná ezt a harcmodort. Ha pedig két ilyen „sérülést okozó harcos” találkozna egymással, akkor a küzdelem már mindkettőjük számára veszélyessé válna. Végső soron ezek az egyedek rendszeresen egymást pusztítanák el. Ezért ez a stratégia hosszú távon nem tud fennmaradni.
Az őzbakok közötti küzdelem általában csak körülbelül két percig tart. Ritkán fordul elő, hogy tíz percnél tovább tartson. Az oldalról vagy hátulról indított támadások, amelyek súlyos sérüléseket okozhatnak, inkább ritkák.
Ez az oka annak, hogy az őzbakoknál és más homlokfegyvert viselő fajoknál ritualizált harcok alakultak ki. Ezeknél a fajoknál evolúciós szempontból csak ez a harcforma stabil. Régebben azt gondolták, hogy ez a faj fennmaradása érdekében alakult ki. Ez azonban nem pontos megközelítés. Nem arról van szó, hogy az ellenfelet kell megkímélni, hanem arról, hogy az egyed saját maga ne sérüljön meg halálosan.
Végső soron ugyanis a halálos harcmodor szükségszerűen ahhoz vezetne, hogy előbb-utóbb maga az egyed is célponttá válik, és súlyos sérülést szenved.
Egy suta esetében egymáshoz közel elhelyezkedő, több szúrásos sérülés is előfordulhat. Az őznél azonban a halálos agancsszúrások összességében inkább ritkák.
Kevésbé súlyos harcok az őzbakoknál
Agancsszúrástól sérült őzek összességében ritkán fordulnak elő. Ennek az is az oka, hogy az őzbakok alapvetően kevesebbet harcolnak, és az összecsapásaik súlyossága is kisebb. Ezt az úgynevezett „alacsony kockázat – alacsony nyereség” elmélettel lehet magyarázni.
Az őzbakoknak egyszerűen nincs olyan sok nyernivalójuk egy küzdelemmel. Más fajoknál viszont sokkal intenzívebb harcok alakulnak ki, mert ott a lehetséges nyereség is nagyobb.
A gímszarvasoknál például ez a helyzet, mert egy győztes bika sokkal több nőstényt tud magának biztosítani. Náluk feltételezik, hogy az érett bikák körülbelül 25 százaléka élete során legalább egyszer súlyosabb sérülést szenved. Még hevesebb küzdelmekre lehet számítani azoknál a fajoknál, ahol csak egyetlen lehetőség van a szaporodásra. Az ilyen harcok nem ritkán az egyik ellenfél halálával végződnek, például bizonyos rovaroknál vagy pókoknál.
A kifőzött koponyákon időről időre felismerhetők az agancsszúrásból eredő sérülések nyomai.
Következtetés
Arra a kérdésre, hogy léteznek-e valóban „gyilkos bakok”, alapvetően igennel lehet válaszolni, de bizonyos korlátozásokkal.
Igaz, hogy a többéves nyársas bakok részvételével zajló küzdelmekben nagyobb az esélye annak, hogy az ellenfél megsérül. Ugyanakkor a többéves nyársas bakok rendszerint testileg gyengébbek, ezért sok esetben el sem jutnak a tényleges harcig. A szembenállás gyakran már az imponáló viselkedés után véget ér.
Ráadásul ahhoz, hogy egy bak valóban „gyilkos bakká” váljon, meg kellene tanulnia, hogy a „tisztességtelen”, vagyis szabálytalan döfések előnyt jelenthetnek számára. Ez azt jelenti, hogy még ha van is a területen egy többéves bak, amely agancsformája alapján gyilkos baknak tűnhet, ez önmagában még nem jelenti azt, hogy szabálytalanul is használja az agancsát.
Végső soron tehát több feltételnek is egyszerre kell teljesülnie ahhoz, hogy valódi gyilkos bakról beszélhessünk. Ezért az ilyen bak a vadászterületeinken viszonylag ritka, mégis figyelemre méltó kivétel.
Forrás: Pirsch
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Ezekkel mindig történik valami Diósjenőn
Különleges találkozás a Hortobágyon: Kövesi Péter darvakat fényképezett
Megkezdték az idei őzgidamentést a vadászok
I. Szegedi Zsidótemető takarítás
A Körös-Maros Nemzeti Parkban bővítették szakmai ismereteiket a MATE hallgatói
KITEKINTŐ: Németország – Gyilkos bakok a revírben – mítosz vagy valódi veszély?
Közeleg a tavaszi fagykárok bejelentésének határideje!
Az esőzések megtöltötték a Mecsekerdő vízmegtartó erdei „tókáit”
A pünkösdi őzbak
Sasszem – világelső sikeres szemműtét parlagi sason
Nem volt elejtési jogosultsága
Lőttek az elvárásnak
Lemondott dr. Semjén Zsolt, a Védegylet elnöke
Életbak puskavégen
Rekord pontyok a Pilismaróti öbölből
Új kutyajóléti szabályok: ezt kell tudniuk a vadászoknak
Dr. Bárándy Péter a Védegylet új elnöke
Min változtat a hangtompító?
Itt a Vadászkamara négyéves feladatterve!
