KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Ha bárki azt hiszi, hogy egy vadászat biztos siker, bizonyára tévedni fog, mert a biztos, csak az ígéret lehet: ott, valahol a térkép közepén, avagy a szélén, várnak, de hogy odaérünk-e, hogy megérkezünk-e időben, már csak a jószerencse kérdése és a hitünké! Kopnak alattam a kilométerek. Földig érő ködben, osztóvonal után osztóvonal következik. Alig látok két csíkot magam előtt és a belső iránytű veri a vészharangot, mikor az árok széle éppen olyan színű, mint az úttesté. De át kell vágnom most a Nagy-Sárréten, éppen ugyanúgy, Várad felől nyugatnak, mint ahogyan tették a régiek. Ködbe burkolódzó sűrű, sötét, feneketlen decemberi éjszaka ez ma is s csak azt tudom mondani, hogy aki fél, aki elvesztette bizodalmát, ne jöjjön erre a vidékre, a reformátusok Tiszántúljára. Jó tanács, hogy hit nélkül itt, ma sem lehet lenni, anélkül ugyanis itt nem veti meg a lábát senki…

A hajnal már Kunhegyesen talál. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ilyen nehezen még nem jutottam ki a Nagy-Sárrétből. Arra „lefelé”, tehát Gyulának, Vésztőnek, persze jobban ismerem a járást, ismerek ott mindent kanyart. Emerre, fel Füzesgyarmatnak, vagy odébb Biharnagybajomnak, már más a helyzet. Ahogy itt mondják, rongyabbak (rosszak) az utak is és csak abban lehetünk biztosak, hogy előbb-utóbb jön majd egy kanyar, de azt nem, hogy mikor?! Olyan sötét, olyan köd van, annyi sárfelhordás, hogy azt se tudom már, hogy merre vagyok. S ami igaz, az igaz: Bucsa előtt már az osztóvonalak se látszanak, de egyszer csak meglátom az iránytadó fényeket…

Már a bánhalmai vadászházban: középen Támár Zoli, mellette balról sógora Godó Zoltán, míg jobbról Házi Tibi, de a nyuszifüllel lemaradt! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Bánhalmára tartok vadászatra, a Középtiszai Vadásztársasághoz, de elébb lovat váltunk Kunhegyesen, mert ahova most indulunk, oda csak terepjáróval lehet lejutni. Sokszor voltam már itt, Bánhalmán, de most úgy alakult, hogy Ottokárt, sérülése miatt, nem tudtam magammal hozni s abban bízok, hogy Godó Zoltán, Támár Zoli, meghívóm és barátom sógora, majd kutyáival feledteti ezt a helyzetet. Mit ne mondjak, nagyon hiányzik a barna német vizslám. Nincs mit tenni…

A Bukta család jóvoltából Mezőkövesdről, a Matyóföldről érkezett a beigli. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Ahogy elhagyom a Nagy-Sárrét történelmi határait és átérek a Kunságba, a Nagykunságba, felszáll előttem a köd. Persze, hogy közzéverek a lovaknak s mikor elérem a régi „négyest” Karcagnál, arra gondolok, hogy nem fordulok Kisújszállásnak, hanem be Karcagnak és Berekfürdő érintésével Kunmadarasnak indulok s majd onnan fordulok be Kunhegyesre. Gyerünk!

Ha mindenki beiratkozott, akkor sorakozó az udvaron. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Biztosan öregszem én is, mert egyre több ismerős, egyre több barát arca tűnik fel előttem. Egy-egy vadászterület, érdekes történetek, jó pörköltek…A többi nem számít. Ha volt is rossz, az a múlt homályába vész s lerántja magával a Nagy-Sárrét vizenyős, fekete földje. Senkit nem érdekel, senki nem emlékszik rá s eközben úgy hagyom magam mögött Karcag büszke városát a hajnali derengésben, hogy csak arra emlékszem vissza, mennyire csúszott az út a kereszteződésben..

Ez már Bánhalma a Kis “NK” csatorna. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Az osztóvonalat félig érintve, a kormányt finoman fogva, óvatos, szakaszos fékezésekkel ezt a pár kilométert gyorsan magam mögött tudom. Ahogy édesapám szokta mondani, most nem ülnék magam mellé, de hát ilyen ez a filmes szakma s a kunhegyesiek hatalmas, az ország második legnagyobb befogadású, kéttornyos református tornyai ragyognak a napfényben. Aki erről érkezik, azt is észreveheti, hogy úgy tájolták a templomtornyokat, hogy azokat biztosan lássák a karcagiak is. Lehet, hogy Karcag a Nagykunság fővárosa, azért úgy látom, hogy ezek a kunhegyesi népek sem akartak lemaradni és akkora templomot építettek, amekkorát csak bírtak. Még egyszer leírom, amekkorát csak bírtak, mert erre nincs épeszű magyarázat. Nem tudom mekkora összefogás lehetett közöttük, de annyi szent, hogy megmutatták és hamarosan a tornyok alatt fordulok el..

Csikorgó hideg van. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Támár Zoli úgy mondta, hogy a Házi-gyepen vadászunk majd, ott, ahol a jó barátja, Házi Tibiék gazdálkodnak. Na, hát arra arra kíváncsi vagyok nagyon! Emlegetjük, hogy tavaly a felesége várta az ünnepi vadászat végén a kapuban és várta, hogy mi lesz a zsákmány! Fácán! Akkor az kerül holnap az asztalra! Jó volt látni az autóból s már mentünk is tovább. Így megy errefelé!

Jó a hangulat! Fordítva vetted fel a kalapot! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Zoli barátom minden vágya volt, hogy szerezzek neki egy lőszeres ládát. Nehéz ügy. Nekem is, Gergelynek is egyforma van és azt nem adom szívesen, viszont tudtam, hogy nagyon vágyik rá. Lestem is, kerestem is a vásárokban: egy, hátha felbukkan, s végül Mórahalmon, egy régi ismerős ponyváján, megannyi érdekes dolog között ráakadtam. Igaz fele akkora, mint az enyém, de ez is valaha géppuskalőszereket rejtett, bár annyiban különleges, hogy a briteknél rendszeresítették. Pár ezer forintért jutottam hozzá, de ritkaság. Látom, hogy igazán örül neki. Rögtön bele is dobtunk egy doboz 12-es töltényt, ami úgy illet bele, mint kulcs a zárba!

• Használd egészséggel!
• Úgy lesz komám!

Árnyalta az óesztendő utolsó vadászatát, hogy Bóta János, a társaság elnöke nem tudott eljönni. Mindannyiónknak hiányzott s ha nem is olyan bőbeszédű, azért egy jókedélyű elnök jelenléte mindig feldobja a társasvadászatokat. Hiányzott is egész nap..

Eligazítás. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Tudni kell, hogy itt Bánhalmán, a társasvadászat mindig is ünnepnap. Fakad ez abból, hogy viszonylag kevés, mintegy hat körvadászatot rendeznek. Vadászházukra büszkék s ha nem is csendesen, de igazán nem harsányan gyülekezünk, mert a faluban jobbról is, balról is, laknak. Ez nem olyan vidéki vadászház, hogy titokban, elzártan fenn, valahol a sűrűben gyülekezünk. Itt mindenki tudja, hogy vadászok indulnak a határba!

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Érdekes. Talán benne van ebben is a reformátusok lelkülete, hogy aki akar, ide beléphet. Nincsenek titkok s nem kell rászólni senkire, hogy így, vagy úgy viselkedjen. Egy rossz szó, egy hangos kurjantás nincs s még a legfiatalabb hajtó is úgy áll a nagyapja a mellett, mintha ezer, meg ezer éve vadászna.

Egy család, különféle lőszerek. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Sok helyen otthon tudja magát érezni az ember. Van úgy, hogy először jár ott, de van úgy, hogy visszatér s most itt, Bánhalmán én már nem is tudom hányadjára jöttem el, hányadjára hívtak el. Persze, hogy jól esik…

Vadászat előtt. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Bánhalmával, Támár Zolival mindig úgy vagyok én, hogy nem tudok úgy felkészülni, hogy ne érjenek váratlan helyzetek. Mikor legelső alkalommal jöttem, már 15 éve írtam újságot és elmondta Támár Zoli, hogy nagyon kíváncsi volt arra, tényleg bírom-e a szántást. Úgy intézte a barátom, hogy hat kilométer jutott, persze három napos eső után, a mélyszántásban. Hősiesen bírtam, amit jóbarátom ma is emleget. Akkor történt, hogy nem lőttem több nyulat, mert nem tudtam volna végigmenni. Minden erőmet össze kellett szedni, hogy a nyulakkal, a puskával és minden felszerelésemmel kiérjek!

• Úgy volt – neveti -, de képzeld, hogy a múlt héten végigjártuk megint és egy vadászunk csizma nélkül ért ki, amiért másnap hárman mentek ki. Alig tudták kitépni a sárból!
• Emlékszem arra a hajtásra. Ha megálltál, beragadtál a sárba!

A Murvás úton megállunk, közvetlenül a Nagykunsági főcsatorna egyik mellék ága, azaz a Kis NK vagy még úgy is ismerhetik, hogy Magas vezetésű csatorna előtt. Még a nyáron itt kezdtünk őzbakra cserkelni – ismerem meg a hidat, de visszakanyarodunk, mert a régi, háromszög nádat akarjuk megtaposni. Aki ismeri a járást, elől megy, majd némi tanakodás után szó szerint megbeszélik mindenki előtt azok, akik tudják, ismerik a nádat, hogy akkor meddig menjünk? Még megülik – nézem őket, a szó jó értelmében! S akkor négyen, öten megforgatják, hol lenne jó menni, ki merre álljon, vigye a többit. A vendég, ne menjen a sűrűbe! Ne vesszen el! Majd tudjuk mi, hol lehet elmenni!

• Úgy, akkor ti erre, ti arra!
• Jól van komám, akkor a végén találkozzunk!

Bánhalmára, ha nem is fut be a vonat, de idekinn, a halastó mellett, egy elhagyott vasútállomás mellett lépdelek el. Egy nyúl végigvágtat a peronon, de azután arra fent visszaugrik a hajtásba és megszólal a puska. Tőlem jobbra meg egy-egy kakas emelkedik fel s hallom:

• Te lőtted? – kérdi Katona Mihály. Beszédéből hallik, hogy nem először tette fel a kérdést életében.
• Én. Vártam, hogy meglövöd te – mondja Támár Zoli.
• Így hiába vártad – érkezik a felelet.

Támár Zoltán Karakas ezredes úrral beszélget. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Régi vágású, igazi öreg zsaru. Ismeri errefelé mindenki, a jó is, a csavargó is. Amolyan egyszer kérdezek – típusú ember, aki látható, hogy nem ijed meg az árnyékától s ha jól látom, itt van a régi főnöke is, Karakas László.

• Jól látod Péter, a régi szolnoki kapitány, ezredes úr az..

Nagy tisztesség úgy megöregedni, különösen egy rendőrnek, hogy feddhetetlen. Minden szakmában fontos, de a rendőrök között különösen. Ezt várja tőlük mindenki, ha már felesküdött s elég csak ránézni, elég csak a környezetét megfigyelni, pontosan lehet tudni, mit jelent öreg rendőrnek lenni. Aki a legvégén maga teszi le a „csúzlit”, hogy régi rendőrnyelvet használjak, meg a jelvényt, ami pontosan tudom, úgy hozzá tud nőni a rendőrhöz, hogy jó, ha túlélik. Bizony ez hivatás.

A rendőr az rendőr marad. Katona Mihály szemmel tartja a csapatot. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Mert jó rendőrnek, jó zsarunak lenni – fogalom. Olyan rendőrnek lenni, akinek a piacon, az utcán is előre köszönnek a csavargók, mert tudják, hogy nem lehet, ha úgy vesszük, megvenni, lefizetni. Érdekes dolog ám ez s ha hisszük, ha nem, tisztelet jár nekik. Tudják ám itt a Kunságban, a Jászságban, hogy nem érdemes se nappal, se éjszaka bezörgetni olyan helyre, ahol harapós kutya van..

Karakas ezredes úr nyugállományba vonulásakor úgy nyilatkozott, hogy majd több idő jut a családra és a vadászatra. Betartotta! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Szúrós tekintetű az ilyenféle ember, aki tudja merről jött, merre tart, ahogyan mi is, mert ráfordulunk a Házi-gyepre! Látszik, hogy jószág legeli, ahogy nézem birka is járja s eszembe jut: hogy ne járná, mert Tibikééknek az is van!

Vadászok a Házi-gyepen. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Rém sűrű erdő előttünk. Mikor lehetek elálló? Feljebb Godó, a Tiszatáji Kennel tulajdonosa, középen Támár Zoltán, s ennyien elegek is vagyunk – na, meghallgattak az égiek? Kedveznek nekem, annyi szent, de maradok itt, emez oldalban, amott úgy gondolom, jobban fog húzni a madár, több nyúl vált át. Vadásszanak csak, ahogy szoktak, így is nagyon jól érzem magam, ám részben tévednem kell, mert előttem több nyúl ugrik, ami már kanyarodik is vissza a Házi tanyába.

Felkészültél komám? Akkor gyerünk! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Még ilyet! Úgy tűnik, Tibiék nem bántják, de lőni nem tudok, mert mind közelebb, közelebb jön a hajtás s ha még lehetne is, félve tennék lövést. Majd lesz arra még lehetőség, s a nyulak oldalra kanyarodva már fordulnak is hátra, miközben Zolira egy jó kakas húz rá, de megmarad magnak!

Milliónyi jégkristály várt bennünket a Házi-gyepen! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A rét, a mező úgy csillog, mintha cukorral szórták volna meg. Hiába süt a reggeli nap, olyan hideg van, hogy nem olvad el s millió darabra szórja a megannyi jégkristály a nap sugarait. Lassan mindenki kiér, lassan minden vadat összeszedünk és fentebb húzódunk. Már komolyabb erdő emelkedik felénk s mivel rossz ruhában jöttem, hogy ne sajnáljam, mikor a sűrű szaggatja le rólam a gúnyát, ezért nyugodt szívvel beállok Támár Zoli mellé.

• Jössz velünk? Menjél kívül! Ott többet lőhetsz!
• Lesz arra még alkalom. Bejövök, hátha tudok lőni szajkót!
• Az már valami!

A hajtás komolyan körbevette az erdőt s hogy van benne Mátyás madár, tudom, mert az imént, mikor megszólaltak a puskák, már hangoskodtak odabent. Ha szerencsém úgy fordul, akkor bizonyosan megkaparintom. Csak el ne vegyék – jut eszembe egy régi hajtás. Micsoda hitványság volt az.. Ki tudja, most elveszik-e tőlem, ha lövök?

A legsűrűbb részekben a vadászmester törte az utat. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Szól a puska

Érdekes, hogy a nyúl behúzódott az erdőbe és sűrűbbnél sűrűbb részek váltogatják egymást. Van úgy, hogy Támár Zolival egymás mögött kell menni, most is elhúzódott felém, de ahogy lehet visszább megy. Elég ránézzek, tudja, mire gondolok! Szajkók vannak előttünk, csak nem látjuk még őket. Kívül Godó Zoli. Ő is lesi, miközben ugrik a nyúl, de nem igazán merek, tudok lőni, mert sűrűben is vagyunk, a kutyákat se látom tisztán. Balra előre tőlem már a szárny, a balszárny zárja három vadásszal az erdőt. Fedett területen óvatos az ember, nagyon óvatos. Volt nekem szerencsém olyan új vadász mellett menni, aki váltig állította, hogy nádban is lehet nyulat lőni… Lehetni lehet, csak nem mellettem. Úgy van ezzel mindenki, jobb lett volna hajtani még egy pár évet, de neki puska kellett, mert olvasott róla, hogy az jó…

A rosseb eszi meg!

A Házi család erdejében ilyen hatalmas zúzmók nőnek a fákon, ami azt jelenti, hogy nagyon tiszta a levegő arrafelé! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Inkább nem lövök s jobban tartok tőle, hogy nem látok át a sűrűben, mint a nyúl utáni vágyam. Nem baj, hadd menjen. Lehajolok, hogy át bírjak menni egy kökényes részen, mikor megszólal a puska felettem. Kivárt a szajkó és most dobta át felettem magát..

• Hova esett? – kérdem.
• Visszább, sokkal visszább!
• Gyere mutasd, hol keressem?

Godó Zoltán szajkója. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Nem tudom, merre lehet s kutatok, mint mikor hajtó voltam. Jót mosolygok magamban, mert sokszor még akkor is hajtó voltam, mikor már volt engedélyem. Számolgatok magamban s eszembe jut, amikor hatéves koromban apám tanítgatott, hogy merre jár, hol éjszakázik a madár és anyám ellenkezése ellenére felöltöztetett és megmutatta, hogy ülnek fel a tanya körül a fácánok az akácfákra. Olyan kicsi voltam, hogy még az öcsém sem született meg. Azt hiszem, hogy 1986. telén kezdődött minden s talán 2014-ben voltam úgy hajtáson, hogy nem vittem csak a kutyámat. Régi főnököm sokat is viccelődött velem, hogy hajtó voltál egykoron. Az, bizony az…

Godó Zoltán első mezei nyulával. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Ám mennyire jó hajtónak is lenni! Segíteni a vadászt. Meg kell tapasztalni, meg kell tanulni, hogy miként kell édesapánk, miként kell a barátai, a tagság között viselkedni. Hogyan kell a vendéget segíteni, hogyan kell különféle helyeken dolgozni. Mert egy jó hajtó sokat dolgozik. Lesi, figyeli a történéseket. Tudja, merre tör ki a madár, a nyúl, hova küldje a kutyáját s úgy figyeli, merre esik le a vad. Tudja, ha sokáig nem is, de annak pár pillanatig akkor is ott kell lenni, ha szárnyas és menni, menni, menni….!

Itt, ott szépen gyülekeznek már a vizek is. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

• Ott kell lennie Péter! Ott kell lenne! – kiáltanak kintről, miközben visszhangzik az erdő..
• Áll a hajtás! Áll a hajtás!

Egy szajkó nem nagy zsákmány, de annál értékesebb. Trófeáját, a kék színű tollát büszkén viselheti az, aki megszólítja ezt a szemfüles, minden hájjal megkent kis erdei rablót, de az, aki csalárd módon veszi fel, veszi el, csapdában kaparintja meg, szégyellje el magát. Billeghet, tetszeleghet a dicsfényben, szép, égszínkék tollával, arról mindenki tudja, hogy senkiházi s ha csak egy ember is tudja, már az is sok – nincs becsülete az olyan embernek és előttem biztosan nem is lesz.

Valaki menjen le, mert néhány mezei nyúl a Villogóba esett. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Nehezen, de meglelem és felveszem. Nem szívesen tenném az aggatékomra, mert ezt a szajkót nem én lőttem, így hát nem illik még a végéig sem s mivel közelítünk a kis tölgyes végéhez, ahonnan hallik már a szó, hiszen a Villogó mellett már beszélgetnek. Vége! Húzódjunk innen kifelé…

Godó Zoli és a bánhalmai szajkója. Fotó: Támár Zoltán / Agro Jager

Odakint Godó Zoli vár és viszem is neki a szajkóját, ő meg eközben felém lép. Így illik. Pontosan jól tudja minden vadász, hogy ki, mit lő és megnézi mindenki a kis Mátyást, a hangos kis Mátyást, aki, ha kicsi is, aki, ha sokszor egyedül járja az erdőt, igazat mond. Nincs azzal mit tenni s hiába hangos az erdő, hiába kiabálnák túl, a Mátyás madár, ha egyedül is van, tudjuk jól, hogy igazat mond…

Ezt le kell videózni, le kell fotózni. Jó társaság a bánhalmai csapat. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A távolban egy magyar zászlót fúj a szél, mellette régi oszlop s hogy messziről látjuk, az köszönhető annak, hogy a Nagypurgány-halomnál, a Kolbász-szék szívében fúj már a szél. S hiába állunk mi az erdő árnyékában, mert nyugati szél fúj a pusztában. Cibálja, borzolja a kis háromszínű magyar zászlót. Hiába s ha le is szaggatja, majd tesznek rá másikat!

• Az biztos komám!

A távolban a Nagypurgány-halom. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Nehéz eltalálni a Nagykunságban, hogy mire gondolnak az emberek. Egy azonban biztos, hogy, ha igazítani kell a tetőn, ha be kell foltozni a kerítést, mert bebújt a róka, ha nehezebben folyik az uszadéktól a Villogó, akkor felmásznak, megigazítják a cserepet, akkor kicserélik, feszesre húzzák a drótot a kerítésnél s nem restek, bemásznak és vasvillával hányják ki a csörmőt a zsilipnél. Megfordítani, hitéből ezeket a kunokat aligha lehet kiverni: bár lehet próbálkozni! Ám azért, hogy a kedve is megmaradjon az itteni népeknek, kedvezni is kell(ene) nekik, mert hát, van úgy, hogy nem egyféleképpen sarjad a fű a pusztában s ügyesen, okosan kell a nyájat járatni a gyepen, de mégiscsak az a valódi, ha annyi a széna, hogy ha annyi van, hogy ha farral eszi is a juh, akkor sem fogy el!

Látom, hogy mi vár ránk. Most fordultunk vele szembe! Mellettem Támár Zoli jön, jobbról meg az öreg kapitány unokája, Marci. Biztos vagyok benne, ha tényleg felmegyünk a fedett lesig, hogy nem fogom kibírni s abban, is, hogy ha onnét meg visszafordulunk a Házi tanyának, engem este biztosan nem kell ringatni. Bár csak otthon lehetnék és úgy eladnám most ezt a hajtást. Tudom, ej, de tudom, hogy Támár Zoli rendezte így, de csak nevetem, mert a másik oldalán a sógorát kapta maga mellé.

Támár Zoli beállított bennünket a szántásba. Gyerünk! Lássuk ki bírja tovább! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

• Na, apukám! Felkészültél?

A mai világban úgy látom, hogy a becsületszó néha-néha csorbát szenved. Sajnos, vannak, akiknél keveset jelent, ami viszont nem, egyáltalán nem igaz a Kunságra. Nincs még egy éve, amikor két ember beszélgetett. Nagy szavak hangoztak el. Alku, ígéret és egyezség következett. Egyik ajánlatot tett, a másik ígért. Nem pénzről, nem üzletről szólt, hanem nem másról, mint a becsületről – nem volt abban a beszélgetésben másról szó.

Szántások, vetések a Nagypurgány halom alatt. Nincs megállás. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A lényeg nem is erről szólt valójában, hanem arról, ki mit mond és arról, hogy összefognak egy jó dologért. Alig, alig telt egy hónap és hallom ám, látom ám, hogy semmit nem jelentett az adott szó. A magát tisztességesnek kikiáltó, nagyhangú, isteneskedő ember úgy dobta el a barátságot, úgy dobta el a saját ígéretét, amibe egyébként nem kényszerítette senki, hogy mikor ledőlt a becsülete, még a szomszéd faluban, még a szomszéd vármegyében is hallották. Arról meg ne is beszéljünk, hogy ott, ahol lakik, csak mosolyra húzódnak a szájak, mikor meglátják. Persze, híre ment a dolognak s ahelyett, hogy megerősödött volna benne, csak lekicsinylő mosolyok, a háta mögött, amikor meg nem hallotta meg epés, lenéző megjegyzések örvénylenek körülötte ma is. De hát, aki boltba, kocsmába, dohányboltba jár, aki az utcára lép, az számoljon ezzel. És igen. Lehetett volna másképpen is, üzenték meg, mert hát már csak üzenni lehetett, mert a barátságnak olybá, vége szakadt…

Nos, így jár a szavát meghazudtoló ember, hiába hord keresztet a nyakában. Felénk Biharban, a Hajdúságban, a Kunságban biztosan.

Mindjárt ugrik! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Él, szervesen és elevenen benne van ez még az itteni kunokban, ami árulás, az árulás. Úgy robog, úgy szalad a hír, mint amit a hangos vadlibák visznek szerte a Hortobágyon. Ha akarja se, úgy lesz, ha akarja se, úgy van, amint ő kigondolta.

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Mindig érkezik segítség. Mindig küldenek odafentről jelet, ha gyengülne az ember ereje, akkor is tartson ki s szerencsénkre egy vizsla megszökött a gazdájától. A nyulak, amik felénk törnének, jobbra is, balra is, elindulnak a hajtásból. Egyáltalán nem sajnálom az esetet, ám a hajtás vége felé egy csak nekem fordul, amire ráduplázok, de sokat szalad még, mire mögöttünk eldől. Meglehetősen sokat kell érte visszamenni, de Marci, aki ezen a hajtáson mellém szegődött, már ugrik is érte.

Házi Tibor saját földjén ejtehette el a mezei nyulát. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Előttünk egy nagy víztározó. Amellett gyűlünk össze. Számoljuk a zsákmányt. Egy, kettő, három…fogjunk fel még egy kört és akkor mindenkinek jut! No, olyan helyen vagyunk most, ahol nem számoljuk ki, ki mennyi nyulat lőhet, hanem addig vadászunk, amíg meg nincs a teríték. Ahogy régen is vadásztak. Vad nélkül nem mehet haza senki, de nem is lőjük túl magunkat. Egyik többet, míg a másik kevesebbet lőhet, azután meg lehet a következő vadászaton fordul a szerencse!

Felettünk vadlibák járták az égi országutakat. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Mondja valaki, hogy ez nem szép, nem régi szokása az ittenieknek! Mikor még erdésztechnikus tanuló voltam, az akkori nyugdíj előtti tanárok így tanították: addig lőjük a nyulat, ameddig lehet! Ha meglőttük, majd vadászunk fácánra! Ez a valódi!

A víztározó oldalában öregfák nyújtózkodnak. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Csak egy dolog tartja bennem a lelket, hogy aki ismeri a járást, igyekszik oldalvást menni. Vagy az úton, vagy valami csatornaszélben, de hogy nekem jut a hajtásderék, azt tényleg túl kell most már élni. Egészen a víztározótól, fel vissza a Házi-tanyáig, szántás, szántást követ és a melegedő időben egyre jobban a ragadós vetések is elém kerülnek. Sose lesz vége! Érdekes azonban, hogy a szántások már pirulnak, száradnak s ahogy fújja a szél, mind esik szét. Tavaszra, olyan lesz, mint a hamu, ez az öntésen kialakult föld.

Arra mögöttünk, már a Hortobágy látszik. Fotó: Miklóssy Marcell / Agro Jager

• Itt négy fejjel szántottál Tibi! Szépen fordított az ekéd!
• Úgy látod?
• Úgy, meg mire ideértél, már esett az eső is!
• Esett, de honnan látod?
• Onnét, hogy már jócskán szalonnás volt!

Nincs két egyforma föld. Nincs két egyforma szántás. Pont két éve Fábián Karcsival beszélgettük, hogy egy eső miatt egy táblába két hétig nem tudtunk bemenni. Ugyan sikerült felszántani a télen, de még tavasszal, a magágykészítéskor, is látszott a különbség. Valaki közbekiált: hogy lehet az, hogy azért adnak támogatást, hogy ne szántsanak? – de nem szól, nem felel senki.

Marci egész nap mellettem volt. Ügyes hajtóból lesz a jó vadász. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Hallgat a puszta és hallgat, lapul a nyúl is. Amelyik tovább bírja, az éli túl, de most itt én megyek s ahogyan pattan egyik is, másik is, megszólítom. Figyelek és egy pillanatot sem várok. Ha most nem lövöm meg, akkor nem jut mindenkinek! Ráadásul most az egész hajtás látja, ha rosszul lövök. Micsoda szégyen lenne! Ha akarja, ha nem, előbb utóbb mérlegre kerül az ember, megint mérlegre tesznek a kunhegyesiek s a hajtás végére Marcinál kettő, míg balról egy egri kapusedző,d Bukta Krisztián hoz egyet. Így jöttünk ki a hajtásderékból, az utolsó hajtásból, az óesztendő utolsó vadászatáról..

Megtisztelő volt, hogy Bukta Krisztián, egri kapusedző hozta a másik oldalon a mezei nyulamat. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Fekete János vadászmester számol, miközben Juhász Attila hivatásos vadász készíti a terítéket. Házi Tibi még bekiált a tanyába, hogy délutánra jön, mire utána telefonálnak, hogy estére mit hozzon a faluból! 20 mezei nyúl, három fácánkakas és egy szajkó fekszik a terítéken.

Vadászattal zárni az óesztendőt, talán az egyik legszebb kívánságunk lehet. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Eltelt megint egy év. Egy különös év. A ma este, szilveszter estéje, holnap új év és akarva akaratlan számot vetünk 2024-ről. Ez az év különös esztendő volt, nemcsak nekem, hanem a kunhegyesieknek és az országban oly sok embernek. Mérlegre kerültünk, megmértek mindenkit, megméretszkedett az ország s hogy mindenki levonta a következtetéseit. Bizonyos. És  bizonyos az is, hogy én is. Sok új ember, sok érdekes vadászat, munka és megannyi találkozás, egyeztetés áll mögöttem. Azonban meg kell hagyni, hogy nekem ez az év az adott szóról, a becsületről, a tisztességről szólt, annak a fontosságáról, amit leírva nem találunk meg. Amibe belevágtam, azt befejeztem, még, ha oly keservesen is, mint az év utolsó kürtözését. Bizony volt már jobb, de szólt, s ha már belekezdtünk, úgy illik, hogy be is fejezzük. A semmit nem lehet javítani és a nullával való szorzás is nulla. De változtatni, hinni, mindig lehet, csak rajtunk múlik és ezt a kunhegyesi nép biztosan tudja.

Az óesztendő utolsó vadászata Bánhalmán. Fotó: Támár Zoltán / Agro Jager

Innen, Kunhegyes alól, Bánhalmáról, a Kakat-mentéről, a Nagykunság szívéből, a híres sóút vámszedő hídfőjénél állva, mely Váradot és Pest-Budát kötötte össze, kívánok minden vadászbarátomnak, a kunhegyesieknek és az Agro Jager News olvasóinak eredményekben gazdag boldog új évet!

Az óesztendő utolsó vadászatán sem maradhatott el a pörkölt. Jóhangulatban telt az estebéd a bánhalmai vadászházban. Ez a valódi! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Folytatjuk..

Írta és fényképezte:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
lapigazgató

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131