Vadászat
Különleges trófea
A vaddisznó legbecsesebb trófeája a vadkanagyar. A vadászok többnyire kártékony dúvadnak tekintik a vaddisznót. Szó, ami szó, elég nagy kárt tehetnek a mezőgazdasági területeken, és az erdőszéli kiskertekben; különösen kondába verődve. Létszámuk gyérítése ezért gyakran napirenden szerepel a vadásztársaságoknál, különösen a vadkárelhárítások idején, egyéni vadászatokon és az őszi-téli hajtások során. Különös esemény minden vadász számára, ha ilyenkor összetalálkozik egy-egy agyarassal és felteheti a szobája falára annak trófeáját, az élesre fent vadkanagyart. A külföldi vadászok is szívesen jönnek hozzánk ezért a trófeáért. A vadászati kiállításokon is látni lehet a pavilonok falán a díjnyertes vaddisznóagyarakat. Én is büszkélkedhetek egy-két ilyen érmes agyarral, de most mégsem ilyen trófeáról akarok írni, hanem egészen különlegesről. Olyanról, hogy azt csak idézőjellel ellátva lehet trófeának tekinteni.
Somogy megyében vadásztam, vadászati szempontból kitűnő adottságú területen. Nyári este volt, kifejezetten vaddisznóra szólt a meghívásom. Abban az évben különösen száraz volt a nyár, gyakori és tartós volt a hőség; megviselte ez az embert és a vadat egyaránt. A dagonyák sorra kiszáradtak volna, ha vadásztársaság lajtos kocsival nem pótolta volna bennük a nagy hőségben elpárolgott vizet. A helyi vadászok azt tapasztalták, hogy a vaddisznók között bizonyos küzdelem folyt a dagonyák birtoklásáért és ebben a nagy erőfölénnyel bíró kanok voltak előnyös helyzetben. Azon az estén szerettem volna én is egy ilyen kannal összetalálkozni és a szobám falára tenni az agyarát.
A helyemet egy olyan erdőrészen jelölték ki, ahol bőven volt vaddisznó. Üzemi kocsiút szelte ketté a területet, amelynek egyik oldalán szálas erdő volt, a másik oldalán pedig hatalmas területen sűrű, bozótos, szinte átjárhatatlan indás rész terült el. Ez volt a disznók nappali tartózkodási helye. A közelben volt egy nagy dagonya, amely nem a szálas erdőben, hanem bent a bozótosban alakult ki; nem messze annak szélétől, az erdei kocsiút közelében. Én késő alkonyatkor, a szálas erdő szélén, hátamat egy fatörzsnek támasztva helyezkedtem el a háromlábú vadászszékemen, ahonnan végig láthattam az út menti sűrűség hosszú szakaszát. Várható volt, hogy a disznók késő este elhagyják majd a rejtekhelyüket és beváltanak a szálasba, ahol bőséges makktermés és más egyéb csemege várta őket. Abban reménykedtem, hogy bárhol is lépnek ki az útra a sűrűből, én azt időben észreveszem.
A helyiekkel egyeztetve egészen a lővilágig maradhattam a kijelölt helyemen és szükség szerint mozoghattam az útmentén. A szálerdőbe kiváltó disznókat, így cserkeléssel is meglehetett volna közelíteni, hiszen rajtam kívül másik vadász nem volt beírva az adott területen. A szelem is jó volt; enyhe szellő lengedezett a sűrű felől, így az onnan közeledő disznók tőlem nem kaphattak szagot.
Ültem és türelmesen várakoztam. A látcsövemet a nyakamba akasztottam és az élesre töltött fegyveremet a térdemen pihentettem. Élveztem a csendet. A sűrű felől néha madarak csiviteltek, itt-ott felröppentek. Néha hallani véltem egy-egy halk ágroppanást, de jellegzetes zajt egy ideig nem észleltem. Este kilenc óra felé járt az idő és a közeledő éj lassan kezdte sötétszürke lepellel betakarni a tájat. Már nem sok időm maradt a lővilágig. Végre tőlem nem messze, a sűrű felől határozott ágreccsenéseket hallottam. Sőt több is volt az annál; inkább csörtetésként hatott, egyértelmű volt, hogy nagy testű vad közeledik a sűrű bozótos széle felé. Nagyjából a dagonya irányából hallatszott a mozgás.
Kis idő múlva disznószimatolás, egy-egy mély fúvás jött a sűrű felől. Kitűnően lehetett hallani, amikor a disznó belefeküdt a dagonyába. Forgatta a testét a hűsítő sárban és időnként kéjesen nagyokat fújtatott. Kisebb-nagyobb szüneteket tartva pancsolgatta, mártogatta testét a dagonyában.
Fél óra is eltelt, mire a disznó elhagyta a dagonyát. Többször megrázta magát és valamilyen dörzsfát találhatott, mert jól hallhatóan dörzsölgette magát, s annak közelében még látni lehetett a bokrok mozgását. Reménykedtem, hogy majd csak a szálerdő felé veszi az útját, ha befejezte a vakarózást és így előjön a sűrűből. De ha folytatni akarja a dörgölőzést, igazi méretes dörzsfát a szálerdőben is találhat, körülöttem ugyanis néhány fatörzsön látni lehetett a korábbi dörzsölések nyomait.
Minden esetre felkészültem a disznó fogadására, hogy ha kilép a sűrűből az erdei útra, megtudjam lőni. Próbaképpen ellenőriztem a céltávcsővel, hogy az erősödő szürkületben lehet-e még megfelelően látni. Úgy ítéltem meg, hogy erre talán van még egy fél órám, mert fegyverlámpa használata ott nem volt engedélyezett. Egyre inkább szurkoltam tehát a szerencsémnek.
Feszültem figyeltem és hallgatóztam. Egy-egy közeli ágroppanás, bokrok közötti súrlódás, néhány mélyebb szimatolás jelezte, hogy a disznó közelít a sűrű széléhez. Ülő helyzetemből felálltam, a fegyveremet halkan kibiztosítottam és a fának támaszkodva vártam a disznó megjelenését. Néhány perc múlva meg is jelent. Egy nagy tömegű szürke test, lassú mozgással hagyta el a sűrű bozótost és tőlem mintegy hatvan méterre kiváltott az útra. Félig-meddig a hátsó fertályát fordította felém és ekkor szinte elhűlve valami furcsa képződményre figyeltem fel a testén, amit ekkor még szabad szemmel is lehetett látni. A látcsövemet ráirányítottam, és ahogyan komótosan lépkedett az úton, a fenekén egy méretes, labda nagyságú gomolyag ide-oda billegett, vagy inkább himbálózott. De a látcsővel sem tudtam megállapítani, hogy az micsoda. Hirtelen nem tudtam másra gondolni, mint egy hatalmas heredaganatra, mert az nem volt kétséges, hogy kanról van szó.
Nem meditálhattam tovább, célba vettem a disznót, de fenéken mégsem akartam meglőni, ezért vártam, hogy kissé oldalra forduljon. Megállt, egy ideig mozdulatlan volt, majd a fejét lassan jobbra fordítva indult volna a szálasba, amikor fültőre célozva csattant a lövésem és a kan összerogyott. Ismételt lövésre is felkészültem, de már nem volt rá szükség; kisebb vonaglás után elcsendesedett, mozdulatlanná vált, tehát kimúlt.
Egy ideig helyben maradtam, de alig vártam, hogy közelebbről szemrevételezzem, hogy a disznó vajon mit hordozott a hátulján. Ekkor szinte nem is foglalkoztatott, hogy mekkora testű kanról van szó, milyen az agyara stb.? Hanem főképpen az érdekelt, hogy mi az a hatalmas képződmény a kan fenekén? Mert, hogy nem egy magányos kocát lőttem meg, abban biztos voltam. Eltelt annyi idő, hogy biztonsággal oda mehettem a meglőtt disznóhoz. Odaérve felkapcsoltam a zseblámpám, és nem akartam elhinni, amit láttam; hogy egy nagy méretű, pettyes labda nagyságú, tömör, kemény sárgolyó van a kan hátulján, amelynek tengelyét a disznó farka képezte. Vagyis a hatalmas sárlabda a disznó farkára rakódva épült fel.
A lövésemet hallották és odajött hozzám a társaság vadászmestere, kíváncsian kérdezte, hogy mihez lehet gratulálni? Mutattam neki a fekvő kant és hamar észrevette ő is a furcsa képződményt. Ámulva csodálkozott mondván, hogy ő hosszú évek óta vadászik már, de ilyet még nem látott. A vadászkésével megkocogtatta a hatalmas sárgolyót és az olyan kemény volt, mint a kő. Szó sem lehetett róla, hogy azt el lehessen távolítani a disznó farkáról. Megállapodtunk abban, hogy ennek a kannak ez lesz a különleges trófeája, amelyet csak a farokkal együtt lehet elválasztani a disznó testétől.
Így is történt. Másnap reggel, amikor elkészítették, ünnepélyesen átadták nekem ezt a különös trófeát. Az agyarával úgy sem lehetett különösebben dicsekedni, mert egyik sem érte el a tizenhét centit. A korát pedig mintegy tíz évesre becsültük. Súlyra viszont igencsak méretes kan volt, mert zsigerelve meghaladta százhúsz kilót. Ez esetben is igazolódott, hogy a nagy testű kanoknak különösen, ha korosak a legritkább esetben van igazán méretes agyaruk.
Este folyamán, a beszélgetésünk során többször is visszatérő téma volt, hogy vajon miképpen képződhetett a disznó farkán ez a furcsa képződmény. A helyiekkel együtt, beleértve magam is, a vadászmester véleményét fogadtuk el, aki erre azt a magyarázatot adta, hogy ez fokozatosan, akár több év alatt rakódott fel, dagonyázás során a disznó farkára. Kezdetben ez egy kisebb sárcsomó lehetett, mondjuk, mint egy pinpong labda, amely egyre csak száradt, az újabb felrakódásoktól akár teniszlabda nagyságúvá növekedett. A vaddisznó ettől persze igyekezett megszabadulni, hiszen a farkát legyezésre is használni akarta, s ezért azt fekvő helyzetben is csóválgatta; valószínű, hogy a dagonyától nedves sárgolyót a fekvő helyén ide-oda ütögette, forgatta és fürdette a száraz porban, amelyre így újabb rétegek rakódtak fel és ettől egyre nagyobb, keményebb lett. Minél nagyobb lett ez a kolonc, annál kellemetlenebb csomagot kellett neki cipelni a farkán, és így annál inkább szeretett volna attól megszabadulni, ami viszont újabb felrakódásokkal járt. Valószínű így lett ebből csaknem focilabda méretű, kőkemény, tömörített és rászáradt sárgolyó, amelyet a zsigerelésnél is csak a disznó farkával együtt tudtak leválasztani.
Így lett tehát nekem, egy különleges vaddisznótrófeám!
A SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetének Szentlászlói kerületében osztrák vendégünk – Váczi Sándor közreműködésével – szeptember 15-én két gímbikát is terítékre hozott:
Fotó: SEFAG Zrt.
„A reggel elejetett példányt két hete láttam először, egy elég nehezen megközelíthető területen bőgött mélyen bent az erdőben, ráadásul az eső is esett. Kiadós cserkelést követően tett rá lövést a vendég, a vadat megsebezte, melyet egy eredményes utánkeresést követően talált meg Nagy Árpád vérebvezető, Cárral, a 7 éves hannoveri véreb kannal. Az öreg, visszarakott bika trófeájának becsült tömege 8,5 kilogramm, kora véleményem szerint legalább 12 év. Idén az agancsának bal szárán már hiányzik a jégág és a középág, igazi kuriózum, a vendég nagyon boldog volt.
Fotó: SEFAG Zrt.
A második bika délutáni lesvadászat alkalmával került terítékre. Az erdő felől érkezett a vad, megállt a nyiladékon és az elejtő kb. 100 méterről egyetlen jól irányzott lövéssel terítékre is hozta. 7 év körüli bika agancsának bal szára villás, az agancs vékony, a jobb szár koronája gyenge, a trófea becsült tömege 6,5-7 kilogramm.”
Gratulálunk a vendégnek és gyakorlott kísérőjének
Forrás: SEFAG Hunting Hungary
Vadászat
Második bikám elejtésének története
Tuba Szilárd gímszarvasra vadászott a Barnakmenti Vadásztársaság területén, amely Rábakecöl határában fekszik Győr-Moson-Sopron vármegyében.
Élményeiről beszámolt lapunknak:
Az idei évben a társaságunk szabályzata szerint jogosult lettem szarvasbika elejtésre. Már jóval az idény kezdete előtt, figyelmesen jártam a területet, néhányszor a hivatásos vadász barátommal és próbáltunk minden apró jelből következtetni a szarvasok jelenlétére, mozgására.
Fotó: Tuba Szilárd – AJN
Néhány kihelyezett vadkamera is a segítségünkre volt, szórók, dagonyák környékén láttunk tarvadakat és bikákat is. Nagy reményekkel, fellelkesülve, bizakodva vártam az idény kezdetét. Volt elképzelésem a vadászhely kiválasztását illetően,de a szélirány néha módosította a terveket.
FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
Szeptember 7.-éig, minden este és pár alkalommal reggel is, a lesen ülve vártam a bika megjelenését. Többször láttam tarvadakat, nagyon távolról bikát is, de lövéshez nem jutottam. Eljött a szombat hajnal, amikor már 4 óra után nem sokkal igyekeztem minél csendesebben elfoglalni az aznapra jónak vélt leshelyet. Ez a hely a Rába árterében van, egy hosszú és rá merőlegesen elágazó allé kereszteződésében. Szemből, kissé balról ért a dél/délkeleti szél, minden optimális volt a vadászathoz. Némi várakozás után egy őzsuta, kicsit utána egy bak váltott át előttem. A bennük való gyönyörködésemből egy nagyon várt hang ,,rázott” fel. Igaz messze tőlem, de egy bika bőgése törte meg a hajnali csendet.
Fotó: Tuba Szilárd – AJN
Nem maradt magára, elkezdődött a felelgetés. Annyira magával ragadott ez a csodálatos ,,koncert”, hogy szinte elsiklottam afelett, hogy kb. 150 méterre előttem egy szarvas állt keresztben. Egy tehén volt. Egyedül. Teljesen elkapott a vadászláz, figyeltem, vártam, hátha akad követője. Jobbról, amerre távozott, többször hallottam zörgést, ágroppanást. A távcsövet szinte le sem engedtem a szemem elől, annyira akartam látni és reménykedtem benne, hogy jön a tehén után bika is. Nem jött. Legalábbis nem onnét. Lassan már egészen kivilágosodott, még jobban, még többet lehetett látni. Ahogy kémleltem az előttem lévő területet, egy nagyon kicsi, szinte jelentéktelen roppanást hallottam, tőlem balra. Már-már nem is gondoltam lényegesnek, mert a nyulak is nagyobb ,,balhét “ szoktak csapni. Persze azért elkezdtem távcsövemmel azt a részt is figyelgetni és pár pillanat múlva megjelent egy nagy sötét folt, a szálerdő sűrű aljnövényzetében. Bíztam benne, nagyon reméltem, hogy bika lesz. Nem kellett sokat várnom és megláttam. Tényleg bika. Még az erdő szélében állt, amikor jobban szemügyre tudtam venni az agancsát és el tudtam bírálni. Most kezdődött az idegek harca. Nagyon lassú mozdulatokkal távcső le, puska föl.
Kétszer is megálltam a cselekvésben,mert felém fordította a fejét és pár pillanatig figyelt. Végre lövésre kész helyzetbe kerültem, viszont a bika még nem lépett ki teljesen az alléra, néhány bokor, ág takarta a testének nagy részét. Újabb idegőrlő pillanatok jöttek, mert nem sietett sehova az Uraság, nem akart előrébb lépni. Néhány fejforgatás, szaglászás után már megtette azt a pár lépést előre, ami által tisztán láttam a lapockáját. Ekkor elindult a PPU lőszer magja. A 300-as belekiáltott az ébredező reggeli erdőbe. A bika kiugrott, és hatalmas csörtetéssel eltűnt a sűrű fiatal tölgyesben. Pár másodperces, alig távolodó zörgés után hirtelen csend lett. Jöttek a gondolatok, régi intelmek,-,,várj egy kicsit,ne siess”! ,- ,,ha zajosan megy el a vad, akkor találat érte, ha csendben, akkor nincs meglőve”! Néhány magasabb csalán, kóró is volt előttem, erre a fegyvermester szavai jutottak eszembe. -,, ezzel a lőszerrel belelőhetsz a gazosabb részbe is, nem expandál”!
Minden eszembe jutott, amiket hallottam, ezekkel próbáltam nyugtatni magam. A fegyver pontosságában nem kételkedtem, hiszen nemrég tettem vele néhány próbalövést és minden rendben volt. Elszántam magam, elindultam a rálövés helyére, amiben biztos voltam, mert egy nagy tölgyfa ágai előtt jött ki, ami mellett akácfák vannak. A rálövés helyén vért, kifröccsenést nem találtam.
Közben már hívott Gyuri barátom, hogy én lőttem-e? Mondtam, hogy igen. Erre felajánlotta, kihozza a hannoveri vérebét, hadd gyakoroljon. Természetesen igent mondtam és vártam az érkezésüket. A kutya néhány szaglás után, kb 2 lépésre az erdő szélétől, egy kisebb fát megkerülve, kijött a nyiladékra. Na, gondoltam, ezt elhibáztam!! Aztán újabb -,,keresd Báró” kérésre, ismét elindult a kutya, határozottan, befelé a sűrűbe. Én utánuk. Közben vércseppeket,esetleges kenést kerestem. Talán egy, talán két perc elteltével, hallom Gyuri barátom kiáltását: itt van! Olyan hangon mondta, azt hittem még áll a bika. De kevesebb idő alatt, mint ezt a mondatot leírtam, már én is odaértem és láttam: a magyar erdők királya már megpihent.
Nagyon nagy öröm volt, barátom nagy ölelések közepette gratulált és megkaptam a töretet is Tőle, amit büszkén tettem a kalapomra! A bikának is megadtuk a végtisztességet, utolsó falat, sebtöret és természetesen a ,,megtalálónak”, Bárónak a nyakörvébe is került egy. A bika rálövéskor kb 75 méterre állt, szívlövéssel, az allé szélétől mintegy 40 métert ment be a sűrűbe. 10.7 grammos PPU lőszert használtam, 300-WinMag kaliberből.
Nagy köszönet a sok információért Szigeti Béla hivatásos vadász barátomnak, Tuba Gyuri barátomnak és kutyájának a keresésben végzett munkájukért, és minden jelenlévő vadásztársnak, akik osztoztak örömömben és segítettek a vad beszállításában!
A bika becsült életkora 6 év. A trófea súlya,lefőzés után 24 órával 4.4 kg. Kívánom, hogy minél több magyar vadásznak legyen hasonló élményben része! Mindenkinek jó egészséget kívánok!
Vadászüdvözlettel: Tuba Szilárd
Vadászni szeretne Győr-Moson-Sopron vármegyében található Barnakmenti Vadásztársaság területén?
Keresse bizalommal Szigeti Béla hivatásos vadászt:
Tel: + 36 30 603 62 60
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Vadászat
Az első alföldi bakom
Angyal Szabolcs Csongrád-Csanád vármegyében őzbakra vadászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:
Augusztus 3.-t írunk. Az őzek üzekedése a zenitjén jár. Édesapámmal egy Csongrád megyében található településre, Rúzsa felé vettük az irányt, hogy találkozzunk egy régi barátunkkal, Dani Zsolttal, akit egyben vadászati mentoromnak is tekintek.
Fotó: Angyal Szabolcs – AJN
Fiatal korom ellenére számos őzbakot sikerült már elejtenem, mindezt különböző vadászati módokon tettem, de eddig üzekedés során hívással még nem sikerült bakot terítékre hoznom. Barátunk neve talán sokak számára nem ismeretlen, mivel egy országos szinten ismert és elismert szakember a vadászat területén.
A terület, ahol vadásztunk, egy tipikus alföldi táj, kisebb erdőségekkel tarkítva. Az őzeknek ideális terület. Vadászatunk során először egy kisebb erdőbe mentünk be, ahol gondosan elhelyezkedtünk, majd a kísérőm elkezdett hívni. A hívás során számos őz reagált, de mind suta volt. Hihetetlenül izgalmas, ahogy az ember bent áll az erdőben és bármerről megjelenhet a vad, ezért a figyelem és a koncentráció egy pillanatra sem lankadhat.
Érdemes tudni ezen területekkel kapcsolatban, hogy itt az őz a legnagyobb nagyvad, élete során ritkán találkozik nála nagyobb vaddal, ellentétben a Dunántúlon, vagy az Északi-Középhegységben élő társaival szemben, így a viselkedésben is lehetnek különbségek.
Fotó: Angyal Szabolcs – AJN
Utunk következő állomása egy akácerdőbe vezetett, felvettük a pozíciót, majd vadásztatóm elkezdett hívni. Talán 1 vagy maximum 2 perc telhetett el, amikor feltűnt a bak. Szemmel látható volt, hogy ő az adott revírnek az ura, magabiztosan mozgott. A bakot bírálását követően engedélyt kaptam annak elejtésére. Viszont a bak idő közben takarásba került, felkészültem a lövésre és amint kilépett a takarást nyújtó fa mögül, útjára engedtem a golyót. A lövést követően az őzbak tűzben rogyott. Jól megtanultam eddigi vadászéveim alatt, hogy a tűzben rogyott vad mindig gyanús, kell neki időt hagyni, hogy a vad a földi létet hátrahagyva, békében tudjon távozni.
Rövid várakozást követően elindultunk a rálövés helyére és, ahogy azt vártuk, birtokba vehettük a vadat. A bak első ránézésre átlagos hatos baknak tűnhet. Igen ám, de nem nekem. Egy igaz vadásznak egy trófea értékét sosem a trófea nagysága, illetve azok száma határozza meg. A vadász, amikor ránéz egy trófeára mindig visszaemlékezik az elejtés módjára, mikéntjére, minden pillanatára és ha mindez arra méltó, baráti társaságban történt, akkor mindig melegséggel fogja elönteni a szívét. Ez az őzbaktrófea éppen ezért mindig közel fog állni a szívemhez. Az meg csak hab a tortán, hogy ugyanezen a reggelen, ugyanezen a módon, édesapám is elejtett egy őzbakot.
Fotó: Angyal Szabolcs – AJN
Véleményem szerint az egyik legszebb és legizgalmasabb vadászati mód a cserkelés. Ennek a reggelnek köszönhetően ezt annyiban máshogy gondolom, hogy talán az üzekedésben, erdőben, hívással történő őzbakvadászat talán még ezt is felülmúlja….
Ezek azok az alkalmak és pillanatok amiért érdemes vadászni!
Írta és fényképezte: Angyal Szabolcs
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
A szentlászlói gímbikák
Második bikám elejtésének története
Az első alföldi bakom
Beszámoló az odúimban idén költő madarakról: a szalakóta
Az Alföldön is megszűnik a tűzgyújtási tilalom
Két déli vármegyében is elszaporodtak az olaszsáskák
Cseh és német vendégvadászok a SEFAG vadászterületein
Már a műholdakról is látszanak a Magyarországon bajba került fecskék – VIDEÓVAL
Szántódi vadászterületünkről jelentjük
Koros bikák a terítéken – Kardosfa
Már a műholdakról is látszanak a Magyarországon bajba került fecskék – VIDEÓVAL
Nem várt szerencse egy csodálatos reggelen
Augusztus a Kálozi Gyurgyalag Vadásztársaságnál
Az aranysakálok miatt lettem vadász
KITEKINTŐ: V. Magyarkanizsai Vadásznap – GALÉRIÁVAL
Idénykezdés Kardosfán
Második bikám elejtésének története
A cakkosfülű öreg aranysakál
Vaddisznó utánkeresése magyar vizslával
You must be logged in to post a comment Login