Keressen minket
[wpml_language_selector_widget]

Vadászat

Kétszázon túl

Print Friendly, PDF & Email

A 200-ik vaddisznóm:

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Amikor 1981 év tavaszán felvettek Tarpán a régi, nagy hírű Esze Tamás Vadász Társulat soraiba akkor még álmodni sem mertem volna arról, hogy annak a megszűnése előtt tíz éven keresztül én leszek az elnöke. Arra meg főként nem gondoltam, hogy vadászataim során jó néhány vadasparkot is feltölthető mennyiségű vadat fogok elejteni. A nagyvadvadászatok közül a disznóvadászatot tartom a legizgalmasabbnak, legszebbnek. Így aztán ennek a szenvedélynek vagyok igazándiból a rabja.

Fotó: Agro Jager News

A régi időkben azért egy disznó elejtése tiszteletet parancsolt. Főleg, ha valami nagy agyaras volt a szenvedő fél. A mai őrült méretekben elszaporodott disznóállomány mellett már jobban felnéznek vadásztársaim egy szép toronykakas elejtésére, vagy egy karikára lőtt nyúl látványa emelteti meg disznószőrrel körbetűzött kalapjukat. Ugye mekkorát változott a világ! Lehet, hogy ha megélem, tíz év múlva már én is a nyulakat fogom inkább jegyezni…

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

De itt még nem tartunk. Így hát nincs mit tenni, részletes és precíz nyilvántartásomat továbbra is a disznók töltik ki. Tévedni nehezen tudnék, mert néhány igen jó vadászbarát is pontosan nyomon követi elejtéseimet.

Egyik alkalommal három disznót lőttem a szóróm mögötti tarlón. Hívtam is rögtön Kanizsa Lajos barátomat, és csak annyit mondtam, hogy 185. Lajos emelt hangon beszólt, hogy nem a 183-as következik?! Aztán felvilágosítottam, hogy húsz perce még úgy volt, azóta viszont három disznó fekszik előttem a tarlón.

A kerek számok közelébe érve mindig nagy izgalommal töltött el, hogy mikorra sikerül elérnem. Még táblát is készítettünk az esemény tiszteletére. Emlékszem, hogy a 100-as tábla már teljesen megkopott a rengeteg rakosgatás miatt annyira sokáig kellett rá várni.

Az eseten okulva, na meg valljuk meg egy kis szerencsével a 200-as tábla már nem kopott el annyira. Azért a 2011. augusztus 10., és a 2011. november 9. között ebben az esetben is eltelt pár nap. Volt a táblának most is ideje fakulni egy hangyányit.

Szóval nem egy könnyű mutatvány volt ez most sem. Míg nagy a takarás, addig nehezen lehet puskavégre kapni a disznókat. A nagy tábla kukoricásba beveszik magukat az erdők közelében, és onnan még egy tornádó sem söpörheti ki őket. Sokan állítják, hogy ilyenkor kell ám igazándiból vadkárt elhárítani. Én meg azt mondom, hogy az állomány kordában tartása és a megfelelő egyedszám tartása lehet a megoldás. Mert szeptember-október hónapokban már csak a fejünket vakarhatjuk. Akkor a kárt már nem lehet megelőzni, legfeljebb csak felmérni annak nagyságát.

Szóval, ezekben a hónapokban nekem sem haladt a sorszám, pedig igen gyakran kijártam. Sokszor eláztam, megfáztam, a milliónyi szúnyoghadak össze-vissza csipkedtek, szívták a véremet. Rengeteg kimaradt tévéműsor, baráti, családi összejövetel, meg minden más egyéb.

Aztán november 9-én változott a helyzet! Liba Endre barátommal, mint megannyiszor, újból megpróbáltuk a Beregszászi erdőn lévő 16-os számú lesemen. Ezt a hivatalos megnevezést csak a beírókönyvben használjuk, mert Andris unokám egyszerűen csak büdösnek hívja, aminek meg is van az oka. A szóró már nagyon régóta üzemel, és hát ugye a disznók nemigen használnak francia parfümöt. A sok poshadt maradék, na meg a disznók szaga okán találó kifejezése volt “büdös” a kis unokámnak. Azóta mi is egyszerűen csak büdösnek nevezzük, pedig hát a többi szóróm sem valami kellemes illatú.

Egyszóval akkor délután, még jócskán sötétedés előtt csendesen felosontam a büdös lesre. Az erdő szélén mögöttem és balra kukoricatarló, jobbra pedig a kiálló erdősarokig igen gyengén vetett és kelt repcetábla. A lesen természetesen a megszokott módon helyezkedtem el úgy, hogy a balra lévő tarlót és előre, az erdei nyiladékon lévő szórót tudjam figyelni, arra tehessek lövést szükség szerint.

Már kezdtem disznókról ábrándozni, amikor az erdőben halk zörejeket véltem felfedezni. Az izgalom hamar elmúlott, amikor a csendes neszek okozói – egy suta két gidájával – átballagtak a szóró mögötti nyiladékon. Szokásukhoz híven szép csendesen sétáltak, úgy, hogy azért előtte jobbra-balra szétnéztek.

Éppen a gidákban gyönyörködtem, amikor jobbról a hátam mögüli erdősarok felől ágreccsenést hallottam. Óvatosan hátrafordítottam a fejem, de a néhány centis repcetáblán még egy árva egeret sem láttam. Azért ez az ágreccsenés elég erős volt! Vártam egy darabig, a nyakam már majd kimeredt, de síri csend lett, így aztán visszafordultam és figyeltem előre.

Rövid idő elteltével kezdett sötétedni és egy újabb ágtörés zaja már hátrafordíttatta őszülő fejemet. A kereső távcsővel pásztáztam az erdő szélét, amikor jó 250 méterre megláttam egy megtermett fekete tömeget. Még szerencse, hogy nem közelebb jött ki, mert így fel tudtam állni és átlépve az ülőkén meg tudtam fordulni. Mázlim volt, hogy mindezeket a manővereket a lehető legcsendesebben elvégezhettem. A lővilág utolsó perceiben lehettünk. Ámbár ez disznóéknál már csak így divat. Had mutassák csak meg a vadászurak, hogy mire képesek, mert ha valaki, akkor egy ilyen jó mázsás kancsi már csak nem adja egykönnyen a bőrét. Nehogy már kiálljon napvilágnál, hogy ide lőjetek fiúk. Nem, őkelme megvárja a sötétedést. Most az egyszer viszont rendesen eltévesztette.

Már a céltávcsövön figyelem, de várok, mert az erdő szélétől pár lépésre egyenesen felém közeleg. Célkereszt a helyén, puska kibiztosítva. Na gyere haver, azért csak nem hagyom, hogy felülj mellém a lesre. Szemtelenség részemről, de én már biztos vagyok a sikerben. Már alig van 70 méterre, amikor keresztbe fordul a kukorica tarló irányába. Aztán a repcetábla közepén valami gyanús lehetett neki, mert megállt és visszafordult az erdő felé. Úgy gondolta, hogy erről a fedetlen terepről mégis csak el kell tolnia a kerékpárt.

Ezt már nem nézhettem tétlenül, és a 30-06-os nagy durranása véget vetett a küzdelemnek, ami az eddigi találkozásaink alkalmával mindig neki sikerült, de most én nyertem! Gyors újra tölts után figyelem, de az én szép kancsim nem mozdul. Már a vadászmezőkön jár, és ott szagolgatja az őszi kukoricás finom illatát. Azért biztos, ami biztos alapon még egy darabig rajta tarom a célkeresztet, de lőnöm már nem kell. A 200-ik vaddisznóm örökre megpihent Beregdaróc határában a repceföldön.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja! Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Endre barátom már tűkön ül a Nivában, hogy sikerült-e elejteni a disznót, mert ő is észrevette, amint kijött az erdőből. Leszállok a lesről, és Endre barátom kíséretében birokba veszem gyönyörű nagyvadam.

Az esetről rögtön tájékoztatom Leveleki József vadászmesterünket, aki halk susogással gratulál és közli, hogy rálőtt egy disznóra, amit most keresnek. Nincs más hátra, eldicsekszem az esetet elnökünknek is. Pisti elég sokára veszi fel a telefont, majd nagy háttérkiabálás közepette gratulál, s egyben elárulja, hogy a nagy zajt az okozza, hogy ő is lőtt egy szép kant, és most rakják az utánfutóra. Gratuláció és kalapemelés vissza, csak így telefonosan, és Endrével nekilátunk a zsigerelésnek.

Alig végzünk a munkával mikor újra csörög a telefon. Herka István elnökünk hív, hogy a tiszteletemre egy kis nosztalgia terítéket kellene készíteni a tanya melletti gyepes területen. Semmi akadálya, csak lehet, hogy ezt a disznót ketten nem fogjuk bírni felrakni a vadszállító rácsra. Az elnöki válasz egyszerű volt, mert azt mondta, hogy azért csak próbálkozzatok, mert jelenleg minden ember foglalt.

A haditerv hamar meg is született. Betolattam egy nagy disznótúrásba és odahúztuk a kancsit. Így is majd kigúvadt a szemünk, míg a disznót sikerült felrakni a vadszállítóra. Örömteli és büszke ábrázattal indultunk a találkozó helyszínére.

Az első meglepetés akkor ért, amikor a tanya előtti kukoricatarlón az úttól kb. 70 méterre jó harmincas vaddisznókondát pillantottunk meg. A tanyasi reflektor fényében nyugodtan táplálkoztak. Nem zavarta őket az úton lévő forgalom. Amikor a tanya utáni gyepes területre lehajtottam akkor értettem meg, hogy mit is jelentett az elnök által mondott „nosztalgia teríték”. Azon az estén ugyanis érdekes dolgot művelt a sors.

Mint a régi nagy tarpai társulat elnökének tiszteletére ott álltak és vártak a két utód társulat elnökei. Herka István a Beregdaróci, és vendégeként Kelemen Attila az Új Tarpai VT elnökei valamint Ricsei István, a régi, illetve Leveleki József az új vadászmesterünk. Kiderült, hogy azon az estén területünkön öten voltunk disznólesen és mindenki sikeres volt. Így aztán jöttek mentek a gratulációk, a kalapok beleszédültek az emelgetésekbe. Szép este és nagy élmény volt. A meglepetés igazán nagyra sikeredett. Köszönöm a sorsnak, és nektek Vadásztársak!

Vadászat

A szentlászlói gímbikák

Print Friendly, PDF & Email

Váczi Sándor kísérővadász beszámolója:

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetének Szentlászlói kerületében osztrák vendégünk – Váczi Sándor közreműködésével – szeptember 15-én két gímbikát is terítékre hozott:

Fotó: SEFAG Zrt.

„A reggel elejetett példányt két hete láttam először, egy elég nehezen megközelíthető területen bőgött mélyen bent az erdőben, ráadásul az eső is esett. Kiadós cserkelést követően tett rá lövést a vendég, a vadat megsebezte, melyet egy eredményes utánkeresést követően talált meg Nagy Árpád vérebvezető, Cárral, a 7 éves hannoveri véreb kannal. Az öreg, visszarakott bika trófeájának becsült tömege 8,5 kilogramm, kora véleményem szerint legalább 12 év. Idén az agancsának bal szárán már hiányzik a jégág és a középág, igazi kuriózum, a vendég nagyon boldog volt.

Fotó: SEFAG Zrt.

A második bika délutáni lesvadászat alkalmával került terítékre. Az erdő felől érkezett a vad, megállt a nyiladékon és az elejtő kb. 100 méterről egyetlen jól irányzott lövéssel terítékre is hozta.  7 év körüli bika agancsának bal szára villás, az agancs vékony, a jobb szár koronája gyenge, a trófea becsült tömege 6,5-7 kilogramm.”

Gratulálunk a vendégnek és gyakorlott kísérőjének

Forrás: SEFAG Hunting Hungary

 

 

Tovább olvasom

Vadászat

Második bikám elejtésének története

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Tuba Szilárd gímszarvasra vadászott a Barnakmenti Vadásztársaság területén, amely Rábakecöl határában fekszik Győr-Moson-Sopron vármegyében.

Élményeiről beszámolt lapunknak:

Az idei évben a társaságunk szabályzata szerint jogosult lettem szarvasbika elejtésre. Már jóval az idény kezdete előtt, figyelmesen jártam a területet, néhányszor a hivatásos vadász barátommal és próbáltunk minden apró jelből következtetni a szarvasok jelenlétére, mozgására.

Fotó: Tuba Szilárd – AJN

Néhány kihelyezett vadkamera is a segítségünkre volt, szórók, dagonyák környékén láttunk tarvadakat és bikákat is. Nagy reményekkel,  fellelkesülve, bizakodva vártam az idény kezdetét. Volt elképzelésem a vadászhely kiválasztását illetően,de a szélirány néha módosította a terveket.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Szeptember 7.-éig, minden este és pár alkalommal reggel is, a lesen ülve vártam a bika megjelenését. Többször láttam tarvadakat, nagyon távolról bikát is, de lövéshez nem jutottam. Eljött a szombat hajnal, amikor már 4 óra után nem sokkal igyekeztem minél csendesebben elfoglalni az aznapra jónak vélt leshelyet. Ez a hely a Rába árterében van, egy hosszú és rá merőlegesen elágazó allé kereszteződésében. Szemből, kissé balról ért a dél/délkeleti szél, minden optimális volt a vadászathoz. Némi várakozás után egy őzsuta, kicsit utána egy bak váltott át előttem. A bennük való gyönyörködésemből egy nagyon várt hang ,,rázott” fel. Igaz messze tőlem, de egy bika bőgése törte meg a hajnali csendet.

Fotó: Tuba Szilárd – AJN

Nem maradt magára, elkezdődött a felelgetés. Annyira magával ragadott ez a csodálatos ,,koncert”, hogy szinte elsiklottam afelett, hogy kb. 150 méterre előttem egy szarvas állt keresztben. Egy tehén volt. Egyedül. Teljesen elkapott a vadászláz, figyeltem, vártam, hátha akad követője. Jobbról, amerre távozott, többször hallottam zörgést, ágroppanást. A távcsövet szinte le sem engedtem a szemem elől, annyira akartam látni és reménykedtem benne, hogy jön a tehén után bika is. Nem jött. Legalábbis nem onnét. Lassan már egészen kivilágosodott, még jobban, még többet lehetett látni. Ahogy kémleltem az előttem lévő területet, egy nagyon kicsi, szinte jelentéktelen roppanást hallottam, tőlem balra. Már-már nem is gondoltam lényegesnek, mert a nyulak is nagyobb ,,balhét “ szoktak csapni. Persze azért elkezdtem távcsövemmel azt a részt is figyelgetni és pár pillanat múlva megjelent egy nagy sötét folt, a szálerdő sűrű aljnövényzetében. Bíztam benne, nagyon reméltem, hogy bika lesz. Nem kellett sokat várnom és megláttam. Tényleg bika. Még az erdő szélében állt, amikor jobban szemügyre tudtam venni az agancsát és el tudtam bírálni. Most kezdődött az idegek harca. Nagyon lassú mozdulatokkal távcső le, puska föl.

Kétszer is megálltam a cselekvésben,mert felém fordította a fejét és pár pillanatig figyelt. Végre lövésre kész helyzetbe kerültem, viszont a bika még nem lépett ki teljesen az alléra, néhány bokor, ág takarta a testének nagy részét. Újabb idegőrlő pillanatok jöttek, mert nem sietett sehova az Uraság, nem akart előrébb lépni. Néhány fejforgatás, szaglászás után már megtette azt a pár lépést előre, ami által tisztán láttam a lapockáját. Ekkor elindult a PPU lőszer magja. A 300-as belekiáltott az ébredező reggeli erdőbe. A bika kiugrott, és hatalmas csörtetéssel eltűnt a sűrű fiatal tölgyesben. Pár másodperces, alig távolodó zörgés után hirtelen csend lett. Jöttek a gondolatok, régi intelmek,-,,várj egy kicsit,ne siess”! ,- ,,ha zajosan megy el a vad, akkor találat érte, ha csendben, akkor nincs meglőve”! Néhány magasabb csalán, kóró is volt előttem, erre a fegyvermester szavai jutottak eszembe. -,, ezzel a lőszerrel belelőhetsz a gazosabb részbe is, nem expandál”!

Minden eszembe jutott, amiket hallottam, ezekkel próbáltam nyugtatni magam. A fegyver pontosságában nem kételkedtem, hiszen nemrég tettem vele néhány próbalövést és minden rendben volt. Elszántam magam, elindultam a rálövés helyére, amiben biztos voltam, mert egy nagy tölgyfa ágai előtt jött ki, ami mellett akácfák vannak. A rálövés helyén vért, kifröccsenést nem találtam.

Közben már hívott Gyuri barátom, hogy én lőttem-e? Mondtam, hogy igen. Erre felajánlotta, kihozza a hannoveri vérebét, hadd gyakoroljon. Természetesen igent mondtam és vártam az érkezésüket. A kutya néhány szaglás után, kb 2 lépésre az erdő szélétől, egy kisebb fát megkerülve, kijött a nyiladékra. Na, gondoltam, ezt elhibáztam!! Aztán újabb -,,keresd Báró” kérésre, ismét elindult a kutya, határozottan, befelé a sűrűbe. Én utánuk. Közben vércseppeket,esetleges kenést kerestem. Talán egy, talán két perc elteltével, hallom Gyuri barátom kiáltását: itt van! Olyan hangon mondta, azt hittem még áll a bika. De kevesebb idő alatt, mint ezt a mondatot leírtam, már én is odaértem  és láttam: a magyar erdők királya már megpihent.

Nagyon nagy öröm volt, barátom nagy ölelések közepette gratulált és megkaptam a töretet is Tőle, amit büszkén tettem a kalapomra! A bikának is megadtuk a végtisztességet, utolsó falat, sebtöret és természetesen a ,,megtalálónak”, Bárónak a nyakörvébe is került egy. A bika rálövéskor kb 75 méterre állt, szívlövéssel, az allé szélétől mintegy 40 métert ment be a sűrűbe. 10.7 grammos PPU lőszert használtam, 300-WinMag kaliberből.

Nagy köszönet a sok információért Szigeti Béla hivatásos vadász barátomnak, Tuba Gyuri barátomnak és kutyájának a keresésben végzett munkájukért, és minden jelenlévő vadásztársnak, akik osztoztak örömömben és segítettek a vad beszállításában!

A bika becsült életkora 6 év. A trófea súlya,lefőzés után 24 órával 4.4 kg. Kívánom, hogy minél több magyar vadásznak legyen hasonló élményben része! Mindenkinek jó egészséget kívánok!

Vadászüdvözlettel: Tuba Szilárd

 

Vadászni szeretne Győr-Moson-Sopron vármegyében található Barnakmenti Vadásztársaság területén?
Keresse bizalommal Szigeti Béla hivatásos vadászt:
Tel: + 36 30 603 62 60

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Tovább olvasom

Vadászat

Az első alföldi bakom

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Angyal Szabolcs Csongrád-Csanád vármegyében őzbakra vadászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Augusztus 3.-t írunk. Az őzek üzekedése a zenitjén jár. Édesapámmal egy Csongrád megyében található településre, Rúzsa felé vettük az irányt, hogy találkozzunk egy régi barátunkkal, Dani Zsolttal, akit egyben vadászati mentoromnak is tekintek.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Fiatal korom ellenére számos őzbakot sikerült már elejtenem, mindezt különböző vadászati módokon tettem, de eddig  üzekedés során hívással még nem sikerült bakot terítékre hoznom. Barátunk neve talán sokak számára nem ismeretlen, mivel egy országos szinten ismert és elismert szakember a vadászat területén.

A terület, ahol vadásztunk, egy tipikus alföldi táj, kisebb erdőségekkel tarkítva. Az őzeknek ideális terület. Vadászatunk során először egy kisebb erdőbe mentünk be, ahol gondosan elhelyezkedtünk, majd a kísérőm elkezdett hívni. A hívás során számos őz reagált, de mind suta volt. Hihetetlenül izgalmas, ahogy az ember bent áll az erdőben és bármerről megjelenhet a vad, ezért a figyelem és a koncentráció egy pillanatra sem lankadhat.

Érdemes tudni ezen területekkel kapcsolatban, hogy itt az őz a legnagyobb nagyvad, élete során ritkán találkozik nála nagyobb vaddal, ellentétben a Dunántúlon, vagy az Északi-Középhegységben élő társaival szemben, így a viselkedésben is lehetnek különbségek.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Utunk következő állomása egy akácerdőbe vezetett, felvettük a pozíciót, majd vadásztatóm elkezdett hívni.  Talán 1 vagy maximum 2 perc telhetett el, amikor feltűnt a bak. Szemmel látható volt, hogy ő az adott revírnek az ura, magabiztosan mozgott. A bakot bírálását követően engedélyt kaptam annak elejtésére. Viszont a bak idő közben takarásba került, felkészültem a lövésre és amint kilépett a takarást nyújtó fa mögül, útjára engedtem a golyót. A lövést követően az őzbak tűzben rogyott. Jól megtanultam eddigi vadászéveim alatt, hogy a tűzben rogyott vad mindig gyanús, kell neki időt hagyni, hogy a vad a földi létet hátrahagyva, békében tudjon távozni.

Rövid várakozást követően elindultunk a rálövés helyére és, ahogy azt vártuk, birtokba vehettük a vadat. A bak első ránézésre átlagos hatos baknak tűnhet. Igen ám, de nem nekem. Egy igaz vadásznak egy trófea értékét sosem a trófea nagysága, illetve azok száma határozza meg. A vadász, amikor ránéz egy trófeára mindig visszaemlékezik az elejtés módjára, mikéntjére, minden pillanatára és ha mindez arra méltó, baráti társaságban történt, akkor mindig melegséggel fogja elönteni a szívét. Ez az őzbaktrófea éppen ezért mindig közel fog állni a szívemhez. Az meg csak hab a tortán, hogy ugyanezen a reggelen, ugyanezen a módon, édesapám is elejtett egy őzbakot.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Véleményem szerint az egyik legszebb és legizgalmasabb vadászati mód a cserkelés. Ennek a reggelnek köszönhetően ezt annyiban máshogy gondolom, hogy talán az üzekedésben, erdőben, hívással történő őzbakvadászat talán még ezt is felülmúlja….

Ezek azok az alkalmak és pillanatok amiért érdemes vadászni!

 

Írta és fényképezte: Angyal Szabolcs

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

 

 

Tovább olvasom