Vadászat
Menetpróba: Suzuki Vitara – 2014.
Ha azt mondom, nincs benne felező, a keményvonalas vitarások felhördülnek. Ha hozzáteszem, felező sincs, sőt, a futómű ugyanolyan egyszerű, mint egy Swifté, talán még lázadás is kitör az esztergomi gyár előtt. Itt az idő, hogy felemeljem hangomat az új Vitara védelmében.
Felejtsük el azokat az időket, amikor a vitarás csávó már eleve sáros bakancsban, kockás flanelingben és füstölő blázzal a szájában pattant a volán mögé, csak hogy az első helyen lekanyarodjon az aszfaltozott útról, és megmerítkezzen autójával a finom, süppedős dágványban. Flanelinges csávók már nincsenek, s amióta az összesározott Vitarák látványával inkább olajfoltokkal tarkított overallos, traktorszerelő kinézetű egyedek, illetve lila susimacis, seggrészeg osztrák önjelölt természetrombolók képe kapcsolódik össze a fejünkben, azóta a Suzuki legerősebb termékneve is besározódott kicsit. Új, masszívan terepképes Vitarát vásárolni 2014-ben, lássuk be, már nem menő.
A Suzuki azonban egy központilag irányított, konzervatív, kevés visszajelzést elfogadó kisvállalat, kívülről nézve hangulatában hasonlít a hajdani Agrimpexhez, tehát egy névváltást itt keresztülvinni kisebb rendszerváltás. Annyit azért látnak ott is a vezetők, hogy egy kemény, füstszűrő nélküli terepjáróra vajmi kevés szüksége van manapság a cégnek, pláne a vevőknek, viszont egy kisméretű, könnyű léptű, kedvesen marcona kinézetű szabadidőautóra óriási lehetne a kereslet. Szemléletet muszáj volt váltani, de a névhez ragaszkodtak.
Következett egy megbocsátható történelemhamisítás – feltehetőleg csak hogy megmentsék a hosszú használatban fényesre koptatott, kellemes fogású Vitara nevet. Merthogy állítólag az eredeti Vitara is már SUV-nak, azaz sportos szabadidőautónak készült annak a folyamatnak a mentén, ahogy a darabosabb Jimnyből valami személyautósabb komfortú izét próbáltak fabrikálni.
Az a Vitara nagy siker lett, mert akkor még őszintébb cuccokra vágytak az emberek, a porckorongsérv pedig nem volt oly divatos nyűg, mint ma. Persze, 1988-ban még eszébe sem jutott a Suzukinak a SUV-címke, hiszen – ha emlékezetem nem csal –, azt a Toyota vezette be a RAV4-nél 1994-ben. A RAV4-nél, ami mai szemünkkel is igazi SUV, kissé emelt személyautó-futómű, önhordó karosszéria, az egyszerű 4×4-es hajtáson kívül szinte semmiféle terepképességre való utalás nélkül. A Vitarának viszont mostanáig köze sem volt a SUV-sághoz.
Húzzunk egy vonalat, zárjuk le a kesergést a régi Vitara-erények elvesztése fölött. Csukjuk rá a koporsófedelet a felezőre és a diffizárra azzal az elszántsággal, ahogy a kockás flanelinget is kihajítottuk a ruhatárunkból jó pár évvel ezelőtt.
Ha ebből az irányból nézzük a 2014-es Vitarát, épp a jó gombokat nyomkodja. A Suzukinak, ugye, kétféle formatervezési vonulata van, a reménytelenül, arány-vesztetten, érthetetlenül elcseszett (S-Cross, Celerio, Liana, X90), illetve a váratlanul jól sikerült, már-már divatteremtő (2-es, 3-as Swift, eredeti Vitara, Cappuccino). A mostani Vitara szerencsére az utóbbi fazékból került elő, egészséges arányérzékkel sarkos és éles, épp a jó helyeken lóg túl, domborodik ki, huppan be, csillog és kétszínez. Bár személyesen is érintett vagyok e plágiumban, de azt kell mondanom – még az 1962-es Mercedes Pontonomról lekoppintott hátsó sárvédődomborítás is jól áll neki. Ahogy a háromféle új színben pompázó – halvány kolbászzsír-metál, türkizes-középkék-metál és törtfehér – autók a nizzai szállodánk előtt parkoltak, arra gondoltam, jól mutatnának ezek még a design-ikonként egy hete bevezetett Fiat 500X mellett is.
Belül ugyan már kicsit kiszaladt a szél a tervezők vitorlájából, de nem csapták össze. Finom grafikájú, nagyképes navis-hifis-fedélzeti számítógép, kerek, még a záróflepnik alatt is méhsejt-ráccsal igényessé tett, a régi Iveco-buszokból (másoknak: Alfa Romeókból) ismert légrostélyok, kissé elnagyolt grafikájú, de ebben a környezetben otthonosan mutató, analóg vasútállomás-óra – az alapok rendben vannak. Még az ülések is szépek: nekem egy félbőr-fél-Alcantara huzatos (persze senki ne készüljön igazi bőrre) tesztautó jutott, amelyben a székek varrása, formája, tapintása, keménysége igazán kellemes és korszerű volt.
Ide érdemes befűznöm, hogy az új Vitara a tavaly bemutatott S-Crosszal azonos alapokra épül, a futómű itt kicsit magasabb és masszívabb, a belső elrendezésnél az elöl ülők és a csomagtartó javára tolták el a helykínálat hangsúlyát, ezért a hátsó üléseken csak azok érzik majd magukat jól, akiket papírvékony térdkalácsokkal, avagy rövid combokkal látott el a jóisten, a többiek feszengenek.
Hát persze, a csomagtartó. A kategória (kis-kompakt SUV) legnagyobb dobozáról van itt szó, alaphelyzetben 375 litert ad. A Suzuki kommunikációs gépezetének őskomcsi gondolkodását jól illusztrálja, hogy a prezentáción ezt az elsőséget csak a gyilkos japán szűrőn átbugyogtatott angol mondatokban hadováló főtervező, Jonezava Hirojuki emelte ki két halk köhintés közt a szövegében. Észrevette, aki észrevette, a kivetítőn mindenesetre nyoma sem volt a szenzációnak.
Tehát a csomagtartó jó nagy, ráadásul a padlója kétféle helyzetbe tehető, ha ez az elem fent van, a támlák ledöntésével sík felületet kapunk. Akad stekker és világítás is a falban, sőt, az ajtókeret két szélén gyanús, apró füleket is találtam, úgy vélem, valamiféle cekkert lehet rájuk kapcsolni. Magát a hálót azonban nem sikerült meglelnem.
Egy hátul kissé szűk, amúgy tökéletes autóbelsőről van szó tehát? Dehogyis, nem lenne Suzuki-származék a Vitara, ha így lenne. Mert jó ugyan a Fiat 500-ról koppintott ötlet, konkrétan a karosszéria színére fényezett műszerfalbetét, de azokban a verziókban, amelyekben mégsem színkódos ez az elem, sajnos nem hagyták ki a selyemfényű krómnak látszani akaró, gyanús plasztikbetét felnyalásának ziccerét. Inkább maradt volna feketén, ha már egyszer nem színes, nézzék csak az olaszokat, a Fiat 500X-ben például úgy tettek, és az mennyivel igényesebb.
Még rosszabb, hogy a raktárakban találtak néhány vég, a régi Swiftből megmaradt fényes műanyagot, s nem átallottak elhasználni azt. Hova tették vajon? Igen, épp oda, ahol a zavaros felületű, csillogó lepel a legjobban zavarja a szemet – a műszerfal tetejére, kábé hat négyzetméteres darabokban.
Ez a förtelmes plasztik aztán folytatódik az első ajtók fölső részén is, ott, ahol még az amúgy olcsó műanyagokkal kitömött autókban is puha szokott lenni a felület, hiszen az ember meleg nyári napokon pőre karral oda könyököl. És az az ajtóburkolat – legalábbis a teteje – még szemre sem kellemes, túl nagy a fekete felület, a kilincs ijedten árválkodik benne. Egy pár centi hosszú, két milliméteres krómutánzatú csík csodákat művelhetett volna itt. Nem nagy a baj ezzel a belső térrel, de talán épp emiatt oly frusztráló, hogy két-három rosszul megválasztott betéttel így agyonütnek valamit, amin látszik, hogy amúgy sokat dolgoztak.
Modernség, az van minden mennyiségben. A Suzuki gyártástörténetének első adag ledes fényszórója (maguk az egységek is bitang jól néznek ki), radaros tempomat, ugyanezt a radart használó, ráfutásos balesetre figyelmeztető, nagy baj esetén automatikusan fékező lassítórendszer, tolatókamera, egy jól használható központi vezérlőrendszer, finoman lehelő klímaberendezés, kulcsnélküli nyitás, indítás, egy kellően gyorsan működő (bár véletlen lefullasztás után nehezen magára találó) start/stop rendszer, választható színű műanyagbetétek a karosszérián, kontrasztos fényezésű tető, hét légzsák – lehet itt miből választani.
Egy másik, kicsit jobban kiemelt featúrája az új Vitarának a szegmensben legnagyobbnak mondott, nyitható üvegtető-páros. Csukott állapotban összesen kerek egy négyzetméternyi az átlátszó rész, ha pedig a két üvegdarab nyitva van, 0,56 négyzetméteres áporodottlevegő-kiengedő luk keletkezik. Természetesen mindenféle módon (USB, jack, Bluetooth) kapunk csatlakozási lehetőséget a zsebünkből előhúzott elektronikus kütyükhöz, s a Suzuki a városlakókról sem feledkezett meg: minden verzióhoz rendelhető lesz hatgangos automata váltó, amelyet a kormány melletti flepnikkel kézzel is lehet kapcsolgatni.
Motorból kétféle lesz, az egyik a Suzuki saját, Euro 6-kompatibilis, 1,6 literes, négyhengeres szívó benzinese 120 lóerővel és 156 newtonméternyi forgatónyomatékkal, a másik a Fiattól vásárolt, szintén egyhatos és eurohatos dízel, amely az új egérszelepnek (kipufogógáz-visszavezetés) és az elektronikusan vezérelt, változó geometriájú turbónak köszönhetően takarékosabb és környezetbarátabb lett (a konkrét érték: 106 g/km CO2 a 2WD kiviteleknél). Ez ionoszférával való összeborulás nem ártott azonban az erőknek: ez a dízel is 120 lovat tud, a forgatónyomatéka viszont bő duplája a benzinesnek, 320 Nm.
Különös gépészeti megoldásokra persze, ne számítsunk. Az új Vitara nálunk feltehetően úgyis elsőkerekes kivitelben fogy majd a legjobban, a 4×4-esek pedig szintén nem lesznek off-road bajnokok, hiszen elöl egyszerű MacPherson, hátul pedig a mini- és kisautók receptje szerinti csatolt lengőkaros rendszer fogja a kasznihoz a kerekeket. Utóbbit azért kissé megerősítették a várható igénybevételre való tekintettel: a híd úgy készül, hogy az alapjául szolgáló csődarabot hosszában bepréselik, hogy a keresztmetszete dupla falú U betűt alkosson, ebből hajlítják le az idomot, így sokkal masszívabb.
A 4×4-es verziónál mindenféle üzemmódok is választhatók, ugyanazzal a gombbal, ugyanabban a stílusban, mint az összkerekes S-Crossnál. Adott az alapból elsőkerekesként működő beállítás, amely a hajtó kerekek megcsúszásakor gyorsan átenged nyomatékot a hátsó kerekekre is. Aztán van a sport beállítás, amelyben egy kevés nyomaték mindig jut a hátsó kerekekre, ami a tapadás függvényében gyorsan változhat. A snow, azaz havas beállításban négy egyenlő részre osztja a nyomatékot a rendszer a négy kerék között, s a tapadás tovább fokozható, ha benyomjuk a lock gombot, amely mindent összezár mindennel (persze elektronikusan), hogy például gödörből a legnagyobb eséllyel ki tudjuk hozni a kocsit.
További érdekesség, hogy a Suzuki – a legmodernebb gyártók közé tartozva ezzel – mostanában sok, többszörös szilárdságú acélt alkalmaz autóinak vázszerkezetében. Ezzel könnyű (emiatt ügyesen mozgó és keveset fogyasztó) és masszív karosszériájú (a biztonsághoz, a jó úttartáshoz és a zörejmentességhez fontos) lesz az autó. Igaz, a technológia igen drága, ezért sokan még mindig csak ímmel-ámmal alkalmazzák. A Vitara testében másfélszeres (az utascella nagy része), kétszeres (például a küszöbök, első és hátsó kereszttartók, A oszlopok) és háromszoros (ajtókban az oldalmerevítések) szakítószilárdságú acél bőven akadnak. Ezen túlmenően a bódé alját alaposan le is burkolták, innen adódik egy újabb kiemelkedő érték a kategóriában, a 0,33-as alaktényező. Az új Vitara tehát könnyű és áramvonalas. És ez jó.
Elméletben most mindent tudunk az új Vitaráról, csak azt nem, milyen vele menni. Egész jó. Nem mondanám, hogy egy Ford Kuga angyali csöndességét tudná (igaz, az azért kicsivel nagyobb autó), a csatolt hátsó lengőkar sem garancia az élvezetes kanyargáshoz, ezt még a csodás Nizza-környéki utakon is észre lehetett venni. De nem kétlem, hogy a mi sokkal autót próbálóbb magyar flaszterünkön még tovább rosszabbodik majd vele a helyzet. De a kormány pontos, élénk (SUV-mércével), jobb például, mint az egy héttel korábban bemutatott riválisé, a Fiat 500X-é. Az az egyhatos, kék, összkerekes dízel, amit sikerült megkaparintani, szépen mozog. Persze sportosságot nem szabad várni 120 lóerő és egy ekkora doboz kombinációjától, de soha nem érezni kevésnek a teljesítményt. Finom a kézi váltó is – de hisz milyen is lenne egy Suzukiban. Ez a dízelvariánsban hatgangos, a benzinesben csak öt.
Persze van dülöngélés kanyarban, hirtelen sávváltásnál, a nazális dízelmorgást sem sikerült teljesen kiölni, de az általános morajszint így sem magas. A 130-as tempó teljesen rendben van, inkább csak kívülről, alapjáraton randa a motor hangja. Nemcsak igényesnek néz ki, de jó is az ülés, a navi szépen működik, jók a tükrök, nem zörög a burkolat, egész jól rugózik a futómű, középső pedálra megáll, ha kell – amennyit vezettük, azt mondanám, ezt szeretni fogják a vevők, megint egy tisztességes Suzuki.
Nekünk persze sokkal érdekesebb lenne az egyhatos, benzines, kétkerekes verzió. Sajnos amikor a kulcsátadó pultnál bemondtam az igényemet egy kétkerekes, benzines kivitelre, a Suzuki olajozottan működő péergépezetéből ijedten peregni kezdett a homok. Kiderült, ilyenből nagyon keveset hoztak Nizzába, azt a keveset már réges rég lenyúlták előlünk az üzbég firkászok, vagy ki a rosseb, voltunk ott elegen. A vezess.hu-s Szörényi András végül pár kilométerre azért megkaparintott egyet, ezért átmenetileg támaszkodjunk az ő, PR-gépezet lyukait ideiglenes zsákfoltként betömő információra: az egyhat tűrhetően viszi az autót, nyomatéka szinte semmi, de a váltója jó.
Ennél szebb zárómondatot el sem tudok képzelni, tehát már csak egy utolsó megjegyzést engedjenek meg: a Vitara tavasztól várja a rohamot a boltokban.
totalcar.hu
Kiemelt cikk
VADÁSZATI LEHETŐSÉG: Terelés január 5-én az Ormánságban
Egy német csoport betegség miatt visszamondta a Drávamenti Szarvaskörnél 2025. január 5-re lekötött terelését, amelyre most január 3-án 12 óráig bárki jelentkezhet. A Drávamenti Szarvaskör, amely három vadásztársaságot tömörítve, Baranya vármegyében, az Ormánságban gazdálkodik, évente mindössze két terelést szervez – tekintettel a jelentős szarvasállományukra. Mészáros Kálmán, a Szarvaskör elnöke az Agro Jager News-nak kiemelte, hogy az előző évek gyakorlata szerint garantált a 19 vad. A terelést, a szarvasbika-vadászatban elismert szakember, Hohmann Endre vezeti, amelyen 30 hajtó és 15 kutya segíti a vadászokat. Elegendő jelentkező esetén mindenképpen megtartják a vadászatot. Most olyan területre is bejuthatunk, ahol minden évben 13 kilogrammos szarvasbikák felett is szól a kürt.
Mészáros Kálmán elnök kiemelte, hogy igazán pazar, szabad területes hajtásra készülnek. A német vendégek számára már december eleje óta irányított etetésekkel, vadászati tilalmakkal készültek a hajtásra, amelyet sajnálatos módon visszamondtak.
Ennek a hajtásnak az adja a különlegességét – folytatta, az Agro Jageren már több alkalommal szereplő elnök -,hogy karnyújtásnyira folyik a Dráva, amely mentén mély, nagy erdőket, döntően tölgyeseket mozgatnak át, amelyek között sok fiatalos sűrűt is megtalálhatunk
Leszögezte: a visszatérő német vendégek már tudják, hogy a legjobb bikák már elvetették az agancsokat, ezért nagyon kell ügyelni minden vadásznak!
A standokról maximum 80 méterre lehet lőni: gyakorlatilag két tereléssel, egy átállással számolnak. Minden vadászt terepjárókkal szállítanak, a gyülekező helyszínén pedig, Vajszló és Páprád között egész nap személyi őrzéssel védik az autókat. Titok nincs, sokan ismernek bennünket itthon és külföldön is, csak a következő költségekkel kell számolni:
A terelés részvételi díja: 600 euró
Továbbá 19 vad felett, vadanként, résztvevőnként további 20 eurót számolnak fel.
Lőhető vadfajok: gímszarvas tehén és ünő, vaddisznó, dúvad.
Számolni kell, hogy az aranysakál erős állománya miatt több is kerülhet puskavégre. Az elnök a jelentkezőktől azt kéri, hogy minimum 7 mm-t elérő kaliberrel érkezzenek.
A lőtt vad a helyszínen megvásárolható!
Jelentkezni személyesen és telefonon Mészáros Kálmán elnöknél:
Telefon: +36209384411
Szálláslehetőség egyénileg lehetséges!
Kattints ide és nézz körül, hogy milyen szállásokat találhatsz Vajszló 10-20 kilométeres körzetében, a Harkányi Gyógy-, és Strandfürdőtől pár perc autózásra!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Az első Szt. Hubertus vadász és vizslája verseny – Dr. Polgár Kálmán emlékére
Dr. Polgár Kálmán kir. ügyész (1877 – 1936) az I.vh- t követően 1918 – ba tért haza Kaposvárra. Azonnal részt vett a város társadalmi életének újjáélesztésében. Nevéhez fűződik a „Turul Sport Egyesület” megalakítása, amelynek elnöke is volt. Aktív vadászként is tevékenykedett. A helyi és megyei lapok elismerően írtak úgy az ügyészi, mint a társadalmi tevékenységéről. Amikor értesült a magyar vizsla megmentésén fáradozó mozgalomról, azonnal támogatta és kezdeményezésére 1920. május 29-én megalakították az alapszabály nélküli „Magyar vizsla Tenyésztők Országos Egyesület” néven működő szervezetet, amelyben ügyvezető főtitkárrá választották. Országos jelentőségű munkájukat jellemezte, hogy sorra alakultak a kennelek, a szaporulatot nagyon szigorúan szelektálták a meghatározott küllemi és vadászati alkalmasság tekintetében. Megkezdték a „házi törzskönyv” vezetését, ahová csak azok az egyedek kerülhettek be, amelyek ezen elvárásoknak maradéktalanul megfeleltek. Tevékenységük olyan mértékben kiszélesedett, hogy 1924 –ben (100 éve) megalakult az Országos Vizsla Club (OVC). A továbbiakban 1926-tól az OVC-n belül „Magyar Vizsla Szakosztály” néven működött tovább az egyesület szegedi székhellyel. 1936 -ban bekövetkezett haláláig szívén viselte a magyar vizsla ügyét. Emlékére az OVC vezetősége javaslatot tett egy Dr. Polgár Kálmán örökös vándordíj alapítására, amelyet 1942. október 26.-án Fóton vizsláknak és spánieleknek rendezett versenyen adták át, mint kiderült először és utoljára, a bekövetkezett politikai és társadalmi változások okán!
A II. világháború idején ismét kihalás fenyegette a fajtát, de 1947- től lassú javulás mutatkozott. 1974. évben Dr. Perényi Miklós versenyt hirdetett „ötven éves nyomokon” című felhívásában. A MAVOSZ fővadászai négy megyéből (Somogy, Tolna, Baranya, Fejér) a háború után betiltott emlékversenyt újjáélesztve, jubileumi „Polgár Kálmán emlékversenyt” szerveztek és rendeztek 1974 október 26.-án Kaposváron. I. helyezett: Pogány István somogyi vadász „Nádorvárosi Flecco” pointer kanja lett,
- Bősz József tolna megyei vadász, rszmv.
III. Sajtos Lajos somogyi vadász rszmv.
Ezt követően ismételt politikai nyomásra. névváltoztatással lehetett a versenyt megrendezni, így lett „Dunán túli” verseny.
Most újból eltelt 50 év, visszatérve a „Dr. Polgár Kálmán emlékverseny” elnevezéshez, rendezzük meg szellemiségét tovább éltetve az I. Szent Hubertus vadász és vizslája” versenyt. Véleményem szerint az igazi hagyomány tisztelése a múlt jeles eseményeinek, jelenben történő megelevenítésében rejlik. Így az OVC százéves és az 1974. évi „Polgár Kálmán” néven, Kaposváron megrendezett emlékverseny 50. éves évfordulójára indítottuk a Szt. Hubertus verseny szervezését. Egyhangú támogatást kaptunk a Somogy vármegye mindkét vadászati szervezetétől. A Sióvölgye Földtulajdonosi Vadász Egyesület vezetősége megkeresésemre az ügy mellé állt és vállalta a szükséges infrastruktúra, egyszóval a háttér biztosítását, valamint az élő fácán kihelyezését. A Magyarországi Drótszőrű Magyar vizsla Tenyésztők Egyesülete bonyolította a nevezéseket és az azzal járó egyéb feladatokat, így vált teljessé a verseny előkészítése. A vadászverseny 2024. 11. 30.-ára lett kitűzve.
A jelzett napon reggel 7.oo- tól érkeztek a benevezett versenyző vadászok vizsláikkal a Balaton szabadi Külsőhegy területén lévő, „ Pap Pincészetbe”, az egész napos rendezvény központjába. A kijelölt versenyterület onnan 1000 m távolságra terült el. Az időjárás kegyes volt hozzánk, esőmentes, kissé szeles időben történt a regisztráció, a sorsolás, az egyéni beírókönyvbe történő beírás, vadászjegyek és egyéb a vadászathoz szükséges felszerelések és a kutyák okmányainak ellenőrzése. A vadászatvezető és a vezető bíró mindezeket követően felkérték a versenyzőket és az érdeklődőket, hogy sorakozzanak fel a megnyitóhoz, ahol a megfelelő baleset megelőző oktatásba részesültek az érintett vadászok! A megnyitót Noveczki Katalin, a MDMTE elnöke és Skerlecz Tamás, a házigazda Egyesület elnöke tartották. Az előre betervezett időben a nevezett 9 versenyző kutyáikkal kivonult a vadászterületre, ahol a segítők kihelyezték a szükséges fácánokat. A bírók ezt követően indították a versenyző párosokat.
Számomra azért is érdekes volt a verseny és valójában az egész nap, mert az állami vadászvizsgára felkészítő tanfolyam gyakorlati foglalkozása is erre a napra volt beütemezve ennél a vadászatra jogosultnál: A téma az apróvad gazdálkodás, vadászati módok, vadgazdálkodási berendezések. Érdekes volt a hallgatóknak is, mert igazi egyéni vadászaton még nem vettek részt. Itt láthatták a vadász és kutyája közti összhangot, a vadász munkáját és a vadászkutya szerepét és alkalmazási lehetőségét. Kiegészítéskép a társaság vadászmestere, Kersák György irányításával megismerték a használatos vadászati módokat, a nádasok hajtását, láthatták a vadászat előtti tevékenységeket, az eligazítást és még sok hasznos dolgot, ami a gyakorlati ismereteiket bővítette.
A versenyzők egy – egy futam (20 perc) alatt bizonyíthatták a terület adottságainak, valamint a környezeti tényezők figyelembe vételével a tudásukat. A vizslának ez idő alatt kellett a rejtőző vadat megtalálni, azt a fajtának megfelelő módon jelezni, vagyis a vadászt lövéshez segíteni. Lövést követően a vadat terítékre hozni. A munkát két gyakorlott vadász bíró bírálta és értékelte. Minden az előzőleg megtervezett norma szerint zajlott, kiváló időjárási viszonyok között. A versenyzők vizsláik segítségével 6 fácánkakast hoztak terítékre. A nap folyamán sok látványos munkát láthatott az érdeklődő közönség, köztük a hét tanfolyami hallgató. A verseny végeztével a jelenlévő kb. ötven fő elfogyasztotta a finomra sikerült csülkös babgulyást. Ez idő alatt a bírók elvégezték a versenyzők pontszámai alapján történő besorolását. Ezt követően kürtszó jelezte az eredményhirdetéshez való gyülekezőt. A terítéken lévő fácánokat a végtisztesség megadásának jeléül ismét megszólalt a kürt, majd a vadászat vezetője, ifj. Kersák György átadta az Egyesület elnökének, ahogy ez a vadászatokon illik! Az elnök a szervezést, a versenyzők balesetmentes, sportszerű viselkedését méltató szavai után került sor a mindenkit izgató eredmény kihirdetésére. Noveczki Katalin, az MDMTE elnöke, egyben az egyik bíró, a méltatást az izgalmak fokozása okán hátulról kezdte. A helyezésen kívül minden vizslafajta megkapta, a fajta legjobbja címet, a megfelelő serleg kíséretében. A támogatók által felajánlott díjakból és ajándékokból minden versenyzőnek, segítőnek és a bíróknak is jutott. A dobogós versenyzők szép serlegeket, kutyáik tápot kaptak.
A verseny fő díja a KASZÓ Zrt. vezérigazgatója, Galamb Gábor által felajánlott egy hétvégi egyéni vaddisznó és tarvad-vadászat teljes ellátással a verseny győztese és kísérője számára. A díjat dr. Kemenszky Péter, a Somogy Megyei Vadászok Szövetségének fővadásza adta át és méltatta az emlékverseny eseményeit.
- Barta István és Bereki Ciklon rszmv. kan vizslája
- Sándliné Kiss Erzsébet és Billegi Vadász Jupiter rszmv. szuka vizslája
- Szabó Sándor és Mezőföldi Kajtató Díva szuka vizslája
Az első három díjazott kürtszó kíséretével vette át a díjat.
Minden résztvevőnek további eredményes vadászatot és sikeres versenyzést kívánva, valamint a rendezésben és szervezésben résztvevők munkáját, a minőségi vadászkürtölést Tapai Balázs vadásztársnak, valamint házigazda Sióvölgye Földtulajdonosi Vadász Egyesület vezetőségének, a versenyhez való hozzá állását megköszönve, Pomázi Ágoston Árpád az OMVK Svm. Területi Szervezet kinológiai szakbizottság elnöke, egyben a verseny vezető bírója, minden jelenlévőnek Áldott Karácsonyt és Boldog Új évet kívánva zárta a rendezvényt.
Írta és fényképezte:
Pomázi Ágoston Árpád a verseny vezető bírója
További képek: OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Kövér Sándor aranysakálra vadászott a Farmosi Hunor Vadásztársaság területén, a Göbölyárás és Farmosi-Nagykátai hármashatárnál. Életében először ejtett el aranysakált:
Először is, kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek! Hatalmas szerencsével zárult a tegnap estém, a Farmosi Hunor V.T. területén, Göbölyárás és Farmosi-Nagykátai határ szikes, nádasos részén. Egy kolléga, a szomszéd területről, este tíz óra környékén ragadozó behívással próbálkozott hangtechnikai eszközzel (rabbit distress), nyúlsírámmal, ami után én is jobban figyelni kezdtem, hátha a nagyon nyugodt este után végre megmozdul valami ragadozóféle.
Két hívására, tőlem 500 méterre, azonnal észrevettem egy gyors mozgású vadat, amire azonnal hangosan rácincogtam – szájjal. Egyből reagált. A kollégám nyúlsírása mégsem volt neki annyira vonzó, mert visszafordult felém. 👏🙏😅
365 méterről megállítottam, de a lövést elhibáztam, mert fölément. Viszont a hangtompítónak köszönhetően nem tudta, mi történt, így a második lövéstől tűzben rogyott. A .22-250 Remington Hornady V-Max szépen tette a dolgát! Örömöm hatalmas volt, mert életem első aranysakálját ejtettem el: egy hatalmas, öreg szuka (11 kg), amit előtte még sosem láttam.
Szerintem pont az ilyen „furcsán” alakuló történések miatt is szép a vadászat, ezért is osztottam meg veletek! Vadászsikerekben gazdag új évet kívánok!
Írta és fényképezte: Kövér Sándor
You must be logged in to post a comment Login