Vadászat
Csengődi kacsázások
Két régen történt esetet mesélek el, Csengődről, augusztus 1-jei vadkacsavadászatról. Egy hajnali és az aznap esti húzást.
Ifjú puskaművesként állandó vendégként voltam számon tartva a helybéli vadásztársaság elnökénél. A műhelyben történt az ismeretség, és későbbi vendéglátóm valószínűleg azt gondolhatta, jól jön a társaságnál egy pesti kapcsolat fegyverjavítás terén. Én e rejtett kívánalomnak nagyjából igyekeztem is megfelelni, bár visszagondolva kicsit léha ifjúságomra, bizony előfordult, hogy cserben hagytam a bennem bízókat.
Szóval a vadászmeghívásokért cserébe soron kívül történt a javítgatás, az öltözőszekrényem nemegyszer a ruhaneműn kívül azonnali javítást igénylő csengődi puskát rejtett.
Augusztus elseje volt, kellemes nyári, hajnal előtti idő. Vendéglátóm házában voltam elszállásolva, így együtt indultunk. Pista egy kis Simsonnal robogott a szőlők között, én meg 175 köbcentis Cetka motorommal dübörögtem mögötte. Csillagos volt az ég, de a lámpafényes sötétben bizony nem nagyon volt fogalmam arról, merre is megyünk. Mentem Pista után. Megérkeztünk egy tanyára, ahol a gazda – talán rossz alvó volt –, felöltözve fogadott minket. Itt terv szerint letettük a motorokat, közben a tanya tulajdonosa egykedvűen megjegyezte, hogy „azt a motort vigye odébb, mert reggel ott gyün ki a tehén”.
A töksötét udvaron alig láttam, nemhogy tudjam, hol az istálló.
A Pék-tó, aznap hajnali vadászatunk színhelye még nem volt ismert előttem. Pista szerint néhány négyzetkilométernyi területű nádas övezte víz, belső nádfoltokkal tarkítva. Egy ilyen nádfolthoz lettem irányítva – csónak nélkül.
A nadrágot le kellett venni, aztán beleereszkedtem a lassan mélyülő, langyos, puha iszapos vízbe, miközben puskát, nadrágot, vadásztáskát a fejem fölött egyensúlyoztam. A legmélyebb részen mellig ért a víz.
Vagy harminc métert csobogtam a népdalunkban is megénekelt „fekete tóban”, nem látva, csak sejtve az irányt.
Mikor megtaláltam a kijelölt, nádba bujtatott, fából készült leshelyt, felkapaszkodtam rá, és úgy éreztem, kacsavadászatra tökéletesen megfelel. Körülbelül egy négyzetméternyi deszkaácsolat kicsit a vízszint fölé emelve, a nádas szélétől éppen csak beljebb. Előttem a tó vize, balra, jobbra és hátrafele a nádas, amely ha lebújok, nappal is eltakar.
Megszárítkoztam, visszaöltöztem, majd ellenőriztem papírhüvelyes töltényeimet, nem áztak-e el, betuszkolhatók-e még orosz bockom töltényűrébe.
Közben hallottam, hogy megérkezett a Judák Gyuszi is, aki egy kis ezüstös 20-as Victoriával szokott megjelenni a vadászatokon, és Pistával gyakran társul. A hajnali világosodást jelentő első kacsa őfelé ment, meg is lőtte, de látni nem láttam, annyira lapultam. Velem szemben a tóparti nádvízbe derékig ereszkedve Pista leselkedett orosz automatájával. A következő kacsa felé ment, elhibázta, de mivel nem ismételt, a felfelé és felém irányzó kacsát én meglőttem.
A hajnali világosság még nem sietett nagyon, a túlsó part homályából motoszkálás, furcsa hangok szűrődtek át hozzám, majd kis idő múlva tisztán hallottam: – Valami elugrott a puskámból – morgott Pista. Mint utóbb kiderült, elakadt automatáját addig babrálta míg a tárrugó lelökte a zárósapkát. Mehetett haza másik puskáért. Ez, azért valljuk meg, igen kellemetlen augusztus elsején, hajnali kacsalesen.
Mi a Judák Gyuszival leshelyünkön maradtunk, és lőttünk fejenként 5-6 tőkést, néhányat a vízre, néhányat a nádba. Ott tanultam meg, milyen nehéz a vízen úszó sebzett kacsát meglőni. Mikor teljesen kivilágosodott és vége lett a húzásnak, két kacsát a mögöttem sűrűsödő nádból kellett előkeresnem. Furcsa érzés az ilyen nádban járkálás. Ahogy az ember belép a nádasba, az mintegy fal zárul össze mögötte. Van egyfajta torokszorító varázsa az ilyen nádi világnak. Nem is nagyon merészkedtem be, egy kacsát kihoztam, azzal is meg voltam elégedve.
* * *
A délutáni vadászat idejére máshová mentünk, egyenesen ki a tocsogós, zsombékos, belvizes pusztába, minden vadmadár szeme láttára. Sehol egy fa, bokor, alkalmi búvóhely. Kaptam egy T-formára ácsolt lécalkotmányt amelyre ráülhettem, hogy ne legyek vizes, mert száraz hely egy tenyérnyi nem volt.
Nagyon meleg idő járta, tűzött a nap, jólesően csorgattam gumicsizmámba a hűvös vizet. Majd mivel éreztem, hogy muszáj valami rejtőzködési lehetőséget kitalálnom, egyszerűen beleültem egy mélyebb vízgödörbe. Előzőleg a lőszer egy részét a vadásztáskával bebujtattam a közeli zsombékba, a nálam maradt töltényeket zubbonyom felső zsebébe raktam és máris eggyé váltam a pusztával. A puskatus kicsit megmerült a vízben, de orosz bocknak nem árthatott. Előttem a végtelen égbolt, így vártam a kacsákat.
Rövidesen megérkeztek az elsők. Ahogy tanultam, az első párt lövés nélkül továbbengedtem, magasan is voltak, meg azért is, hogy ne vigyék híremet. Később aztán jöttek szépen, egyenként párosával, nem túl közel, nem túl távol, én pedig szedegettem belőlük. Ha egy kis szünet volt, hasra fordítgattam a lelőtteket, vagy a zsombékba dugtam, aztán ugrás vissza a pocsolyámba. 15-öt szedtem fel este, aminek súlyát már érzi az ember.
Ekkora besötétedett, lövöldözni kezdtem, hogy segítségre szorulok, sok a kacsa, a puska, meg a T-ülőke, azt sem tudom, hol vagyok. De nem jött senki, mehettem, ahogy birok.
Amikor kiértem, látom, hogy Pistáék az esti hűvösben ugyanúgy vacognak a vizes göncükben mint én, és gatyára vetkőzve szállnak a Zsiguliba. Szégyenlősen követtem őket. De hogy még a falu kocsmájába is – minden pironkodás nélkül – bemenjenek egy fél Hubertusra, azt azért nem gondoltam volna. Igaz, akkoriban engem még nem nagyon érdekelt a Hubertus.
Vadászat
KITEKINTŐ (NÉMETORSZÁG): Azonosították az első aranysakál territóriumot
Aranysakálokat figyeltek meg Észak-Németországban.
Schleswig-Holstein tartományban először sikerült aranysakál-territóriumot azonosítani. A Plön járás területén két egyed jelenlétét is egyértelműen igazolták. A tartományi vadászszövetség szakmailag jelentősnek minősítette az észlelést.
A Landesjagdverband Schleswig-Holstein ügyvezetője, Marcus Böhmer így nyilatkozott:
„Az aranysakál kisebb, mint a farkas, félénkebb, mint sokan gondolják, és Schleswig-Holstein számára ez az aranysakálpár figyelemre méltó faunisztikai bizonyíték. Most az a feladat, hogy terjedését szakszerűen dokumentáljuk, és fejlődését folyamatosan nyomon kövessük.”

A fénykép illusztráció. Fotó: Kurfis Ilona amatőr természetfotós – Agro Jager News
Hangfelvételek igazolják a jelenlétet
A jelenlétet beszámolók szerint a fajra jellemző vonyítás alapján sikerült igazolni. Mintegy két hét alatt összesen kilenc hangfelvételt rögzítettek, amelyeken egyértelműen két egyed hallható. Ezek a felvételek a C1 kategóriába sorolt, megbízható bizonyítéknak számítanak.
A pontos helyszínt nem hozzák nyilvánosságra
Az aranysakálok viszonylag kis, körülbelül 2–10 négyzetkilométeres territóriumokat foglalnak el. Ugyanakkor az állatok az Landesamt für Umwelt szerint érzékenyen reagálnak a zavarásra, ezért a hatóság egyelőre nem hozza nyilvánosságra a pontos lelőhelyet.
Új ragadozó faj Németországban
Az aranysakál megjelenésében és méretében a farkas és a róka között helyezkedik el. Jellegzetes a sárgásszürke bundája, amely helyenként vöröses árnyalatú. Az állat rendkívül alkalmazkodóképes: táplálékát többek között madarak, hüllők és kétéltűek alkotják – ezek közül számos faj Németországban veszélyeztetett. Ugyanakkor vadon élő és haszonállatokat is elejthet. Többnyire kisebb családi csoportokban vagy párban él.
Jelentős megfigyelés a vadgazdálkodás számára
A vadászszövetség szerint az eset kiemelt jelentőséggel bír a vadgazdálkodás, a természetvédelem és a monitoring szempontjából. Az újonnan megjelenő fajokat – mint most az aranysakált – időben fel kell mérni és szakszerűen értékelni, hogy a változások megbízhatóan követhetők legyenek.
A szervezet úgy látja, hogy ez az eset fontos jelzés a vadállomány-megfigyelés további erősítésére. Csak megfelelő adatok birtokában lehet az élővilágban zajló új folyamatokat objektíven értékelni.
Korábban Schleswig-Holsteinben már történt egy figyelemfelkeltő eset: egy aranysakál Sylt szigetén több tucat haszonállatot ejtett el, azonban az az egyed azóta sem került elő.
Forrás: Jäger
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ (Németország): Lezárult a módosítás: a farkas is szerepel a vadászati törvényben
A farkas bekerült Szász-Anhalt tartományi vadászati törvényébe
Befejeződött a vadászati törvény módosítása Szász-Anhalt tartományban. A tartományi vadászszövetség ezt mérföldkőnek nevezi. De mik a legfontosabb eredmények?
A Szász-Anhalt Tartományi Vadászszövetség beszámolt a vadászati törvény módosításáról. A szövetség Instagram-oldala szerint a folyamat lezárult – és valódi mérföldkőnek számít. A módosítás azért különleges, mert „minden fontos kérdés megoldódott a tárgyalóasztalnál, konstruktív párbeszéd során”.

Fotó: Pixabay
A vadászszövetség kifejezetten pozitívan értékeli a változtatásokat, és hangsúlyozza, hogy ezek az eredmények „egyáltalán nem magától értetődők”.
Szász-Anhalt vadászati törvénye: farkas, jogbiztonság és további változások
Melyek a legfontosabb eredmények, és milyen változások várnak a vadászokra?
Az egyik legfontosabb pont, hogy a farkas mostantól hivatalosan is bekerült a tartományi vadászati törvénybe. Ez a kérdés különösen nagy figyelmet kapott, miután a farkas védettségi szintjét csökkentették.
Emellett több más fontos változás is történt:
- Javulhat a mezőgazdasági vadkárok megelőzése.
- Újraszabályozták a határon átnyúló sebzett vad keresését (utánkeresést), és elismerik más tartományokból érkező vérebvezetőket is.
- Egyértelműbb jogi kereteket kaptak a hajtóvadászatok (különösen a „stöberjagd”), így nagyobb jogbiztonság jön létre.
Egy korábban sok vitát kiváltó kérdést is rendeztek: különböző szervezetek közbelépésének köszönhetően a macskákra vonatkozó vadászati védelem továbbra is gyakorlatban alkalmazható marad.
Emellett az utolsó pillanatban bekerült a törvénybe az etetőautomaták (vadcsalogató berendezések) használatának szabályozása is.
A vadászszövetség dicséri a módosítást
A Szász-Anhalt Tartományi Vadászszövetség szerint „minden kulcskérdésben aktívan részt vettek a tárgyalásokban, közvetítettek, és olyan megoldásokat értek el, amelyek jelentősen javítják a vadászat gyakorlati feltételeit és növelik a jogbiztonságot”.
A szövetség ezért köszönetet mondott a kormányzó pártoknak, a minisztériumoknak, valamint a tartományban működő szakmai szervezeteknek is az együttműködésért.
Forrás: Jäger
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Tavaszi színkavalkád az erdőszéleken – a fácánok dürgése
A közönséges fácán dürgéséről közölt cikket az Ipolyerdő Zrt.
Ahogy a tavasz határozottabban bontakozik ki az Ipoly menti erdők és mezők világában, egy különösen látványos madárfaj kerül a figyelem középpontjába: a közönséges fácán.
Bár ezt az Ázsiából származó madarat elsősorban vadászatos szempontból ismerik, az április inkább a természet egyik legszínesebb jelenségéről szól: a dürgésről, azaz a párzásukról.

Udvarlás – Fotó: Ipolyerdő Zrt. – Vadfajok.hu
A fácánok dürgése a madárvilág egyik leglátványosabb udvarlási viselkedése, amely nálunk az áprilisi időszakban figyelhető meg.
A legismertebb fajuk a közönséges fácán (Phasianus colchicus).
A fácán őshazája a Kaukázustól az Amurig húzódik. Európába az ókorban telepítették be, és azóta a kontinens nagy részén elterjedt. Először a görögök hozták hazájukba a Kaukázus vidékéről, tőlük a rómaiak vették át udvaraik díszeként, majd telepítették a megszállt területekre tovább, Nyugat- és Északnyugat-Európába, valamint Angliába is.
A modern korban a fácán az egyik legfontosabb apróvad, tenyésztése az apróvad-gazdálkodás önálló szakterülete. Vadon élő populációi a vidék üde színfoltjai.
Mifelénk, nagyvadas vadászterületeken jellemzően nem vadászunk rájuk, csak gyönyörködünk bennük és az általuk produkált különleges jelenségekben.
A dürgésről
A kakasok ilyenkor territóriumot foglalnak, és igyekeznek minél több tojót maguk köré gyűjteni. A domináns egyedek előnyben vannak: erőteljesebb megjelenésük és kitartóbb viselkedésük növeli esélyeiket a szaporodásra. A tojók ezzel szemben jóval rejtettebb életmódot folytatnak – barnás, mintázott tollazatuk kiváló álcát biztosít számukra a fűben és cserjésekben.
A dürgő kakasok szinte folyamatos „szolgálatban” állnak.
Feltűnő, fémesen csillogó tollazatuk – zöldes fej, vörös arcbőr, rézbarna és arany árnyalatok – nem csupán esztétikai élményt nyújt, hanem fontos szerepet játszik a tojók figyelmének felkeltésében.
A dürgő fácánkakas rendkívül feltűnően viselkedik: tollazatát felborzolja, hogy nagyobbnak és erőteljesebbnek tűnjön. Szárnyait leereszti és kissé széttárja, farktollait legyezőszerűen kinyitja, közben jellegzetes, rekedt „kakaskukorékolás-szerű” hangot ad – amely a szárnycsapkodással együtt akár több száz méterről is hallható.
Köröz a tojó körül, gyakran féloldalasan mutatva magát Ez a vizuális bemutató a tojó figyelmének felkeltésére szolgál. Néha felugrik a levegőbe, majd visszaérkezve folytatja a bemutatót. Ezek a hangok egyszerre szolgálnak területjelzésre és a rivális hímek elriasztására.
Hajnalban, kora reggel a legaktívabbak – mezőkön, erdőszéleken, mezőgazdasági területeken.
A dürgésnek több fontos funkciója van:
- Párválasztás: a tojó a legerősebb, leglátványosabb hímet választja
- Rangharc: a kakasok egymással is versengenek, harcolnak
- Territóriumvédelem: a hím jelzi, hogy az adott terület foglalt
A sikeres dürgés után a tojó elfogadja a hímet, és megtörténik a párzás.
A dürgés nemcsak a szaporodás része, hanem egy komplex viselkedési forma, amelyben a látvány, a hang és az erőfitogtatás egyszerre játszik szerepet.
Élettani szempontból ez az időszak komoly igénybevételt jelent a kakasok számára.
A folyamatos aktivitás, a vetélytársakkal való összecsapások és az állandó készenlét jelentős energiát emészt fel. Ez az időszak egyben a természetes kiválasztódás fontos színtere is: csak a legerősebb és legegészségesebb egyedek képesek sikeresen részt venni a szaporodásban. A fácán jelenléte így nemcsak biológiai érdekesség, hanem „üdítő színfolt” is a tájban.
Az erdőszélek, mezőgazdasági területek és cserjések mozaikos élőhelyein élő madár jól alkalmazkodott az ember által alakított környezethez. Gyakran megfigyelhető utak mentén, réteken vagy akár települések közelében, ahol jellegzetes mozgása és rikoltása könnyen felismerhetővé teszi.
A tavaszi időszak kiváló alkalom arra, hogy egy séta során ne csak a rügyfakadást és a virágzó aljnövényzetet figyeljük meg, hanem meghalljuk és megpillantsuk ezt a különleges madarat is.
A fácánok dürgése a természet körforgásának fontos része: látványos és hangos emlékeztető arra, hogy az élővilág ilyenkor van igazán „életben”.
Forrás: Ipolyerdő Zrt.


You must be logged in to post a comment Login