Keressen minket

Horgászat

Angolnákat fogtak a Balatonban

Közzétéve:

+1

Kökény Balázs célzottan kezdett el horgászni európai angolnára (Anguilla anguilla) Balatonbogláron. Az európai angolna Nyugat- és Közép-Európa északi részén őshonos, míg Magyarországon az invazív fajok egyike. Egyes hazai vizekbe telepítés révén került. A Balatonba utoljára 1991-ben telepítettek angolnát. Átlagosan kettő éves korú példányokat helyeztek ki, így a 2023-ban fogott egyedek legalább 34 évesek.

Fotó: Kökény Balázs – Agro Jager News

Életmódját tekintve katadrom faj, azaz életének nagy részét édesvízben tölti, de a tengerben zajlik az ívása. Az egyetlen ismert szaporodó helyük a Sargasso-tenger, ahol valószínűsíthetőleg több száz méter mélységben ívnak. Az angolna lárvái a Golf-áramlattal utazva kerülnek közel az európai partokhoz, majd a folyótorkolatokon felúszva foglalják el az édesvízi életterüket.

Fotó: Kökény Balázs – Agro Jager News

A Balaton és vízrendszerében a korábbi angolna telepítések óriási károkat eredményeztek. Egyes fajok, mint például a menyhal, kecskerák szinte teljes egészében eltűntek, de a csapósügér és a kősüllő állomány is megcsappant. Mivel az európai angolna a hazai vizekben nem tud szaporodni, így az állomány évről évre csökken. Várhatóan 15-20 éven belül végleg ki fog kopni. Az állománycsökkenés pozitív hatása már manapság is érzékelhető, az általa elnyomott fajok állományának erősödése tapasztalható.

Fotó: Kökény Balázs – Agro Jager News

Néhány fő gondolat a célzott angolna horgászattal kapcsolatban:

Az angolna éjszakai ragadozó, azonban olykor nappal is indul élelemszerző körútra. Manapság elvétve horgásznak csak célzottan angolnára. A legtöbb balatoni horgász csalihalas süllőhorgászat közben fog olykor egy-egy példányt a nyári hónapokban. Azonban a keszeg ívása idején, általában 2-3 hét erejéig, jó helyválasztással, ideális időjárási viszonyok mellett, szép számban fogható.  Az angolna horgászatára fenekező horgászmódszert célszerű alkalmazni, de búvárúszó használatával a kapásaink száma növelhető.A puhatestűek mellett egyértelműen a gyűrűsférgek a legfogósabb csalik, közülük is a harmatgiliszta és a kanadai giliszta.Általában éjszaka aktív halakat a kövezésektől nem messze, körülbelül 25-30 méteres zónában keressük. Borult, felhős, szeles időben a legcélravezetőbb horgászni rájuk, ilyen zord körülmények között nappal is kapásra bírhatók. A Balatonban fogható idős példányok gasztronómiai értéke közel sem azonos, mint egy fiatalabb egyedé, de sporthorgászati értéke nagy. Az angolna kapása húzós („feszítős”), ajánlott nyeletőféket alkalmazni az intenzív élmény végett. Merítőhálót használni nem célravezető, mivel a hal nyálkás bőre teljesen összepiszkíthatja a hálót, valamint könnyű mellé meríteni, ami halvesztéssel járhat. Legalább közepes erősségű botot használjunk. Személy szerint a heavy feeder botokat preferálom, melyeknek nem okoz gondot az átlagban 1-2 kilógrammos angolnák partra emelése, röptetése. Az angolna védekezése jellegzetes. Erős határozott húzása van, miközben remegteti a botvéget. Hátrafelé is képes úszni, ez a jellegzetes védekező magatartás jól megfigyelhető a fárasztás utolsó szakaszában.

Fotó: Kökény Balázs – Agro Jager News

Fontos megemlíteni, hogy a zsákmányolt angolnát tilos szabadon engedni idegenhonos, invazív léte miatt. A kifogott angolnát célszerű zárható fedéllel rendelkező vödörben tartani, mivel igazi szabadulóművész hírében áll. Egyes példányok több száz métert is meg tudnak tenni szárazföldön anélkül, hogy maradandó károsodást szenvednének.

Fotó: Kökény Balázs – Agro Jager News

Bárki, aki megfogadja a fentebb említett praktikákat, megfelelő helyen, időben veti be az ideális csali kombinációt, kis szerencsével egy életre szóló horgászati élménnyel gazdagodhat. A kettő egymást követő, javarészt délelőtti horgászat mérlege: első nap 5 darab angolna és egy szürke harcsa, míg a második nap 6 darab angolna. A legnagyobb kifogott angolna példány 1,6 kilogramm volt, de a legkisebb is meghaladta az 1 kilogrammot – zárta beszámolóját Kökény Balázs, balatoni horgász.

Írta ès fènyképezte: Kökény Balázs

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

 

 

+1

Horgászat

AM: Kiemelt támogatáshoz jutnak a halastavak

Published

on

0

A halastavak ökoszisztéma szolgáltatásainak megőrzését, fejlesztését szolgáló támogatási konstrukció keretében első körben 15 darab halgazdálkodási projekt részesült támogatásban mintegy 1,4 milliárd forint értékben. A pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint, a következő hetekben további döntések várhatók.

Tarsoly Károly halászmester Biharugrán, az Agropoint Kft. halászatán. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz Irányító Hatósága megkezdte a támogatói okiratok kiadását a „Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása” című felhívásra. Összesen 90 darab pályázat érkezett 3,9 milliárd forint értékben.

A támogatási konstrukció általános célkitűzése a vizes élőhelyek fokozott megőrzése és fejlesztése. Ennek legfontosabb eszközei az élő-, táplálkozó- és költőhelyek biztosítása, a környezeti terhelés csökkentése és az édesvízi készletek megőrzése, valamint a természeti erőforrásokat megújító technológiák alkalmazása. Kiemelt cél továbbá a halastavi ökoszisztémákhoz kapcsolódó, természetvédelmi szempontból jelentős fajok élőhelyeinek védelme.

Agro Jager News

Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálja 25 éves!

A 2014-2020-as programozási időszakban alkalmazott jó gyakorlat folytatásaként a MAHOP Plusz is támogatja a tógazdasági haltermelőket. Ennek részeként kompenzációt nyújt a természet és a biológiai sokféleség megőrzése, javítása, és a tájképi elemek megóvása érdekében nyújtott szolgáltatásokkal összefüggő többletköltségeikre. Emellett az extenzív tógazdasági technológiából származó, megújuló természeti erőforrások fenntartása érdekében elmaradt vagy kieső jövedelmük után is támogatást igényelhetnek.

Sirályok a halágy felett. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A MAHOP Plusz-2.3.1-2024 kódszámú, a „Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása” című felhívásra a forrást az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alap, valamint Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

Agrárminisztérium

Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

0
Tovább olvasom

Horgászat

Kanadai kalandozások folytatása: a Yukon vidéke

+1

Horgászat a Yukon vidékén. Tóth Zoltán beszámolója:

+1

Published

on

+1

Talán ismerősnek hangzik a név, hiszen ezen a területen kapta az ihletet és inspirációt írásaihoz az aranyásókról és a vadon szaváról az ismert amerikai író, Jack London.

Én a Velencei-tavon keszegezve, a Madárvárta környékén többek között kaptam az inspirációt, ahova fiatal kalandvágyóként belógtam, hogy hallgassam a vadon szavát. Miután változott a terep számomra, lehetőség nyílt hallgatni azt a távoli Észak-Kanadában, az eredeti helyszínen. Persze ez nem ment ilyen gyorsan és egyszerűen, hiszen nem a horgászással kezdi valaki egy új országban – az én esetemben az USA-ban.

Fotó: Tóth Zoltán – Agro Jager News

Nekem a Yukon Territory (Yukon Terület) mindig a kalandvágyat jelentette. Az első alkalommal egy szezonális munka révén lovastúrákat vezettem, egészen Alaszkáig az Alcan (Alaska/Canada) Highway vonalán. Ez volt az első találkozásom a Yukonnal, és úgy két hét alatt keresztülhorgásztam magam rajta. Később, sok munkával eltöltött év után, ismét visszajutottam oda, ezúttal mint a Wolf Lake Lodge (Farkas-tó Horgásztanya) vendége. A tanyát csak repülővel lehetett megközelíteni Whitehorse-ból, a fővárosból, amely a Yukon folyó partján fekszik.

Fotó: Tóth Zoltán – Agro Jager News

A fővárosnak 30 000 lakosa van, és a terület lakóinak 80 százaléka itt él. Maga a terület durván ötször nagyobb, mint Magyarország. A Yukon folyó, amelyről a terület a nevét kapta, British Columbiában ered és a Bering-tengerbe ömlik Alaszkában.

A horgásztanya lehetőséget adott a csuka és a tavi pisztráng mellett a pénzes pér horgászatára is. Ez a faj természetesen nem jellemző az otthoni vizekre, hiszen hideg és tiszta vizeket igényel. Én, miután pontyozáson nőttem fel, megtanultam műlegyezni a Sziklás-hegységben. A pér kiválóan fogható legyezve vagy könnyű villantós szerelékkel.

Fotó: Tóth Zoltán – Agro Jager News

Számomra az exotikumot jelenti, de a távoli északi vizekben, Kanadában és Eurázsiában is bőven előfordul. Jellegzetes kiugrásai a vízből, némi hozzáértést követelnek a horgásztól, hogy sikeresen a szákba kerüljön. A méretekről talán a fotók árulkodnak. Ami a számokat illeti, az agresszíven kapó és sűrűn előforduló hal kiváló horgászélményt nyújt a folyamatos kapásokkal.

Természetesen nem felejtettem el az otthoni székesfehérvári vizeket, a Gaja-patakot, ahol, ha arra járok, szívesen pontyozok és kárászozok. Egy-egy túra után pedig legurítok néhány korsó jó magyar sört.

Fotó: Tóth Zoltán – Agro Jager News

Ha valakit érdekel ez a terület, amely közvetlen járattal elérhető Frankfurtból, szívesen megosztom szerény ismereteimet a szerkesztőségen keresztül.

Honfitársi horgászüdvözlettel Montanából.

Írta és fényképezte: Tóth Zoltán

Horgászni szeretne Kanadában?

Keresse bizalommal Pálfai Gábort!

 

Van egy jó horgász-, vadásztörténete, egy szép élménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

 

+1
Tovább olvasom

Horgászat

Süttőnél kecsegéket telepítettek a Dunába

Published

on

+1

A 2025-ös év első telepítéseként őshonos, védett halat telepítettek a Dunába Komárom-Esztergom vármegye horgászai. A KEMHESZ száznál több, egy-másfél kilós kecsegét juttatott a folyóba Süttőnél – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége.


Zoltai Dániel, a KEMHESZ elnöke elmondta, hogy a szövetség hosszú ideje folyamatosan telepít kecsegéket. A program célja, hogy a kellő nagyságú állományt elérve szigorú méret- és súlykorlátozás mellett a kifogott példányokat meg lehessen tartani. A populáció növekedését elősegíti, hogy az utóbbi időben sokat tisztult a Duna és a környezetre érzékeny kecsege jól érzi magát a folyóban.


A KEMHESZ tavasszal további 300 kilogramm kecsegét telepít majd. Az egyedi azonosítóval való ellátás azt szolgálja, hogy információkat szerezhessenek a faj életmódjáról, szaporodásáról és viselkedéséről.

Megbízható, jó minőségű, szervizelt autót keres? Keresse Csúcs Gábort a +36 30 323 38 52 – es telefonszámon! Kattintson!

A kifogott egyedeket a horgászok mérlegelés után visszaengedik a vízbe, azonosítójukat és a fogás helyét jelentik a MOHOSZNAK.


A 2015-ben év halának választott kecsege a tokfélék családjába tartozó őshonos folyami hal, mely jellemzően a nagyobb folyók síkvidéki, alsószakasz-jellegű részén él. Akár 1 méter hosszúra is megnőhet, egy méretes példány súlya elérheti a 6-7 kilogrammot is. Rovarlárvákkal, apró csigákkal, kishalakkal és növényi törmelékkel táplálkozik.

Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Van egy jó története, egy szép fogása?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

 

 

+1
Tovább olvasom