Hubert
MESE: 18. rész – A Jägerrecht és az Ördög-árki remetekan
Arthur bácsinak, Hubertnek és persze Lajcsinak, esze ágában nem volt, hogy azokat a jó vadásznapokat, a tél utolsó heteit, bent töltsék a faluban. A Bodor-kisházban tüzelő volt annyi, hogy egész nap és egész éjjel bojtolt a kémény. A ház mellett, a tavakhoz érkező csatorna legnagyobb zsilipje, ha nem is úgy, mint nyáron, de csobogott és egész éjjel beszélt. A vízben járt, forgott a hal és a mélyben az is érezte, hogy világosodik az idő. A nagykócsagok, a szürke gémek, mind odagyűltek és lesték a vizet, mert a Sebes-Körös zúgóján kívül, még minden vízen jég és hó uralkodott – de már nem sokáig. A kis csapatot aztán egy nagy fekete harkály ébresztette, amelyik már hajnalban egy nagy nyárfán neki fogott dobolni…
Hajnalodik a Bodor-kisháznál Forrás: Dr. Szilágyi Bay Péter
Lajcsi jött-ment a falu és a Bodor-kisház között. Ha éjjel, ha nappal, ha köd volt, az az ember mindig kitalált a sűrűből. Úgy ismerte a tavakat, az összes ösvényt, átjárót, hogy környékben nem volt senki, aki annyira jártas lett volna idekint, mint ő. Különösen így, a fagyon, tudott jobban mozogni, de amikor meg hullámzik az egész nádas, akkor a csónakkal megy.
- Mindegy nekem, ha én el akarok jutni, akkor én odamegyek, bárhova is kell menjek. Csak a lábam bírja – szokta mondani.
A tavak akkorák itt, olyan méretűek, hogy a túlpartot, ha pára leng a tavak felett, nem látni. Még itt a Bodor-kisház mögött, a Bodor-tavak is akkorák, pedig ezek a többihez képest pocsolyák. A partoldalakban körbe a nád szalad, a tavak között meg csatornák: egyik erre, a másik arra viszi a vizet, nehéz azt követni. A Ludasban, itt szemközt pedig még nádbabák is vannak, amelyek, ha messziről nézzük, csokrosan állnak és tényleg, olyan, mintha valaki, vagy valakik ott állnának. Ilyen a Balatonban van még, csak, ha nagy a víz, vagy hullámzik, akkor nagyon pusztul az is. Itt védettek, helyesebben nem bántja senki, csak halászni nehezebb tőle. Most is, hogy a zsilip átalengedi a vizet, az kígyózva fut a nádbabák felé és látszik, hogy a tél enged már a szorításából, gyengül s a friss víz, mint egy nagy széles kígyó hullámzik már középen. Itt, a zsiliphez közelebb, főleg tőkés récék úszkálnak, de már szárcsák is vannak köztük. Beljebb is bőven úszik még vadruca, míg a babák körül már sokféle madár ringatózik vagy éppen tollászkodik a jégen. Amott a vízen, egy nagy fehér madár, egy hattyú, míg mögöttünk, a nyárfákon, nagykócsagok és szürke gémek éjszakáztak. A vadludak hangosak már és a nyári ludak között csak-csak látni még nagy lilikeket is s ha nem is gyakori, de azért a kis lilik is feltűnik. Arra fenn, Hortobágynak, ami légvonalban nincs is messzire, még vörösnyakú ludakat is láttak. Igazán különleges, színes ludak azok, de a mieink amolyan szürkések, barnák, fehér színekkel. Ide, a pusztára ilyen tollruha kell.
Egy szarka hangoskodik a ház mögött, mert észrevette, hogy egy őzsuta lóg a ház mögötti nagy kőrisen. Arthur pipája már éppen alig parázslott és mivel egyébként is igen jó illatok csavarták az orrát, úgy döntött, hogy kikopogtatja, kitakarítja és visszamegy a házba. Megnézi már, hogy mit főz a két fiatal? Bár még fagyott, de ahova a felkelő nap odasütött, már olvadt, ennek ellenére nagyon gondosan járt el a parázzsal: nem szerette volna, ha leég a nádas. Még az kéne. Kopasz lenne az egész tó, aztán hova mennének a szarvasok, meg a disznók. A disznóm! Kezdett el morogni magában. Sakált lőni, disznó helyett, hát ezt is megéltem öreg fejemre – gondolta, de igazából nem haragudott sem Lajcsira, sem Hubertre, mert előbb a dúvadat, azt kell lőni. Csak szokatlan volt, hogy ennyi sakál kerül az útjukba. Nem lesz ez így, jó – köszörülte meg a torkát és ahogy átlépett a kis hídon, a szarkával találta magát szemközt.
- Na! Te meg odafigyelj magadra! – de a szarka, Cserr, bizony jobban figyelt, mint bárki más.
Számon tartotta, hogy Hubert és Lajcsi bent van, Arthur meg kint, akinek csak egy messzelátó lóg a nyakában és más semmi nincs a keze ügyében. Cserr Lajcsitól egyáltalán nem félt, mint, ahogy egyetlen egy madár sem a tavakon. Annál sose volt puska, az sose bántotta a madarat. Gyűlölte a hurkosokat, csak a halat szerette. Annak úgy ismerte a járását, elég volt ránéznie, hogy vízközt vagy felszínen úszik a ponty? Netán melege van, alszik, vagy túrja az iszapot? De tudta az azt is, hogy a nagy harcsák merre forognak, merre vermelnek télen. Ismerte a Táplálót, a Sebes-Körös minden gödrét és a világért el nem árulta volna, hogy merre „lakik” a hal? Féltette, féltette attól, azoktól, aki nem ismerte a mértéket, aki nem szerette a természetet, aki egyszerre sokat akart. Aki nem tudta megbecsülni maga körül a természetet, mert az ilyen ember, aki így kiismeri az állatokat, aki tudja, hol költ a kanalasgém, aki tudja, hány fia van a réti sasnak, az annyit vehetne el a természettől, amennyit csak akarna. De a mérték, az belülről fakad…Azt nem lehet tanulni. Azt vagy hozza magával, a születésétől, a szüleitől vagy sose tanulja meg. Ilyen ma is a Sárréti ember, csak annyit vesz el, amennyi kell. Akkor jut másnak, jut későbbre és jut mindenkinek…
Hubert és Lajcsi a tegnap lőtt őzmájat, tüdőt, szívet és a velőt készítette elő. Füstölt szalonnát kockáztak fel, azt a kályha platniján olvasztották ki. Nem raktak már rá fát az előbb, hogy ne égessen, csak szépen süljön. A nagy nyeles, magasfalú serpenyőben sütöttek, hogy ha mégis úgy alakulna, akkor mihamarabb levehessék a tűzről. De eltalálták a lángot, mert pont annyira melegített, hogy hamar üveges lett a szalonna. Itt egyebük nem volt, csak a betyárbútor, ezért villával takarosan kiszedegették a kisült szalonnadarabkákat, aztán ment a zsírba a hagyma. Az asztalon szépen felcsíkozva a tüdő, a szíve és a mája. Minden, ahogy kell. Hirtelen odébb lép Lajcsi és kotorja a táskáját, amiből egy paprika kerül elő. Nagy kincs a faluban! Ideki, meg a Bodor-kisháznál, különösképp!
- Kockázzam?
- Kockázzad – és Hubert egy fakanállal igazít a hagymán, amire az apróra vágott paprika is rákerült, aztán sorba minden.
- Na, most tegyünk rá fát! – értették egymást félszavakból. Annyira szót értettek, hogy abban hiba nem volt.
Mind a kettő úgy értette a dolgot, úgy értette a vadászatot, annyira egy nyelvet beszéltek, hogy aki hallotta őket, csak ámult. Na ’iszen jóbarátok, hát miért is perlekednének? Eszük ágában sincs egymás elé helyezni magukat. Egyik se irigy a másikra, egyik se rakja a másik fölé magát. Mindenki jobb valamiben és ezt tudták is magukról. Arthur figyelte őket és ami igaz, az igaz: jól főznek ezek a gyerekek! Csavart is egyet a bajuszán.
- Mit süttök végül – érdeklődik, mintha nem tudná, hogy a tegnapi őzmájat, amiből Jägerrechtet készítenek.
(Jägerrecht: német szó és azt jelenti, hogy a vadász joga, de tulajdonképpen egy különleges vadétel neve. Az elejtett vad és a megszerzett trófea a vadászt illeti meg, a belsőség pedig azé, aki zsigerel. A Jägerrecht egyébként német nyelvterületen, továbbá Csehországban, Szlovákiában ma is élő szokás, számos recepttel. Általában nagy tűzön, bő zsíron, hagymával összesütött belsőség, amelyet bátran fűszereznek. Addig kell sütni, amíg a vérnek semmi nyoma nem látszik, de kiszárítani semmiképpen nem szabad az ételt.
Magyarországon, a két világháború között, közvetlen vadászat után készítették el, percek alatt, mintegy előételként, amit frissen pirított kenyérrel tálaltak.
Csáki Sándor: A XX. század szakácsművészete c. munkájában részletesen ír róla.)
Lajcsi a világért sem szólna, de látja ám, hogy Hubert szeme villan és mosolyra húzódik a szája. Több se kell, már csillog Lajcsinak is a szeme. Na, nézzük, mit talált ki Hubert!
- Mi mást Arthur bácsi? Mi mást? – feleli amolyan hetykén, hogy nagybátyja beugorjon.
- Nem tudom, azért kérdezem – felel, de már kissé mogorván.
- Rókamájat, Arthur bácsi!
- Ne marháskodjál már Hubert, mire jó az!?
De már Lajcsi mondja is:
- Az a valami, Arthur bácsi! Jól meg kell borsolni, aztán nagy lángon tovább, hadd süljön! Akkor adja ki magából a zsírját! – kacagja.
- Na, arra én befizetek, ha ti azt megeszitek – morog az öreg erdész, Arthur, de csakhamar elneveti, mert két ilyen lókötőt, aligha találna még a Tiszántúl!
Forrás: Dr. Szilágyi Bay Péter
Az asztalon nagy terítés nincs. Fatanyérok, egy nagy vastag deszka, tölgyből. Más konyhai holmi nincs az asztalon. Jó az a nagy deszka mindenre, most a kenyér van rajta s míg a platnin sül a Jägerrecht, addig a kályha alsó ajtaját kinyitva, egy nyársra szúrva, Lajcsi kenyeret pirít, de már az utolsót. Még forró lesz az is, ahogy lekerül a tűzről a Jägerrecht. Az asztalra még forró tea, Vátyonból méz került és hogy, hogy nem, Lajcsinál még egy citrom is lapult.
- Ej! Ez az élet – kiáltott fel Arthur.
Kétségtelen, hogy igen jól érezték magukat. Annyi ennivalójuk, annyi fájuk és olyan szabadságuk volt, hogy álmodni nem lehetett szebbet. Az előző napok rókáit, a rókamájat már a sasok, a dögevők mind elhordták, nyoma sem volt már a dúvadnak. A prémek, kint száradtak a ház mögött. A kisházhoz pedig semmi egyéb módon nem lehetett lejutni, mint gyalog. Nem voltak vezetékek, nem voltak elektromos dolgok, csak a régi, ősi eszközök. Mikor megreggeliztek, a tölgyfa asztalt letakarították. Piszok nem volt, mert ami étel maradt még a serpenyőben az napközben biztos elkopik s még a zsírját is kitörlik. Kárba nem vész semmi. Kenyeret annyit szeltek, amennyi kellett és mindent felhasználtak. Amit megpucoltak, amit feldaraboltak elfogyott. A hagyma haja a tűzre került és ami a májról, a belsőségről lekerült, azt már kilökték a fa mögé, amit persze már Cserr, a szarka várt. Ha este kerül ki, akkor az a rókáé, de így, hogy napvilágon sütöttek, a madár szeme elől nem lehetett elrejteni. De minek is dugták volna el? Minden a helyére került. Nagyon vigyáztak a ház környékére és a tavakra, a nádasra, semmi szemetet nem dobtak el és nem is hoztak ki olyan dolgot, ami nem idevaló. Más egyebet nem is hagytak maguk mögött, mint a sárban a lábnyomaikat.
Hubert elvállalta a mosogatást és letörölte az asztalt. Lajcsi felseprett s míg a zsilipnél, a Sebes-Körösből érkező jéghideg, kristálytiszta vízben elöblítette a tányérokat, addig Lajcsi fát hozott be. Arthurnak nem engedtek semmit, aki visszaült az asztalhoz és elővette a naplóját. Nem telhetett el ugyanis nap, hogy le ne írta volna, merre vadászott és a tegnapi, a múlt heti vadászatokat olvasta még vissza, aztán körmölt és egy hangos szó nem volt közöttük. Aztán hirtelen összecsapta, becsukta a naplót. Mindenkinek meg volt a saját fekhelye s Hubert békésen heverészett és Lajcsi is pihengetett, mert hát azt is kell. Sokat járja a tavakat, meg haza is kell menni, hogy a jószágot és Szultánt, a kutyáját megetesse. Valamelyik nap megcsípte az egyik komáját, de még szerencse, hogy az se az ijedős fajtából való és a kutya jobban meglepődött, mint a rokon. Még szerencse, mert a nagy 50 kilós farkaskutya azért nem véletlen van a portán. Veszedelmes, fogas kutya, aki még az Ördögtől sem fél. Amilyen a kutya, olyan a gazdája, mondják. Biza’ a sárréti ember, ha út is vezet ma a falvaiba, azért ma sem változott meg, de úgy látszik Arthur se!
- Ulti! – kiáltott fel Arthur!
Lajcsi szerette volna elkerülni, mert ő annyira nem ismerte ezeknek a lapoknak a járását s tudta, hogy Hubert és Arthur mellett labdába se rúghat, de azt is tudta, hogy most ezek kipihenve, megreggelizve, kiseperve, ha nekiállnak már délelőtt kártyázni, úgy, hogy se Malvinka, se élő ember nem szól közbe, akkor bizonyosan sose hagyják abba!
Arthur már keveri, balra Hubert emeli és Lajcsinak kell nyitni. Ezek olyanok, mint a villám, töri a fejét Lajcsi, de egyik se szólna neki, mert tudják, hogy a csata köztük dől el. Csak emiatt ül le közéjük Lajcsi, mert tudja, ha veszít is, ez a két jómadár, mármint Arthur bácsi és Hubert egymásra pályáznak! Lajcsi, amint teheti passzol, de ezek egymásra licitálnak. Aztán színre színt! Hol Hubert, hol Arthur elé kerül egy-egy kör. Na, most egyik se nyúl érte, mire Arthur megszólal:
- Véletlen volt Lajcsikám! – na az meg már rakja is maga elé.
Arthur nem szól semmit, csak figyel. Hubertet lesi, meg a lapjait. Hátha hibázik. De Hubert nem hibázik és ügyel a lapjaira. Egyre csak fogy a pakli, egyre több kerül az asztalra és Arthur töri a fejét, hogy Hubertnál milyen lapok lehetnek még? Lajcsi lapjait egy pillanatra látta. Hubert is tudja, hogy Arthur szeme, olyan, mint a karvalyé. Ezt persze nem rója fel Arthurnak, hiszen játék az egész élet és valaki ügyesebb, valaki szerencsésebb. De van aki bizony okosabb és úgy nézett fel Arthurra, hogy az rögtön tudta, hogy valamit forral az unoköccse!
- Majd adok én nektek rókamájat! Még egyet!
- Miért Arthur bácsi?
- Majd most már felmegyünk a Börzsönybe, Ipolytölgyesre és megmutatom én, mi az, hogy rókamáj. Úgy is megígértem, hogy meglátogatom a régi barátomat az Erdészlakban.
- Mikor megyünk?
- Majd a tavaszon, őzbakozni, de úgy akarom, hogy addigra legyen már gomba is. Kellene már egy jó őzpaprikást is főzni
- Ha elviszel, akkor megfőzöm!
- Megfőzöd, megfőzöd, hát a mostanit kellett volna már odatenni!
- Előbb a rókamáj volt a terítéken!
- Hubert, most már én sütlek meg, miket olvasol te mostanában?
- Miket?? Hát Faleveleket Arthur – veti oda Lajcsi, de vége lett a parti komolyságának!
- Durchmars! – vágta közébük Arthur és terített…
Mindent vitt, míg azok rókamájaztak. Nevette őket az öreg, a hétpróbás erdész, aki úgy játszott ezzel a két fiatallal, mint macska az egérrel, de élvezte is, mert okosak voltak. Okos volt az mind a kettő. Elevenek. Hiába gyorsult fel körülöttük a világ, ha akarták, kiléptek a sodrásból. Mertek olyan utakra lépni, ahol, ha tévesztenek, derékig süllyednek a mocsárba, hogy beszakadnak a jégen, hogy berántja őket az örvény a mélybe, de azt is tudták, hogyan lehet kikerülni maguk becsületéből, a forgóból talpra állni, hiszen nincs veszedelmesebb dolog a Sebes-Körös „kútjainál”, amit a néha őrjöngve rohanó víz váj ki telhetetlen haragjában. Amikor leránt a mélybe a víz és körülötted minden fekete, amikor úgy forgat a folyó, hogy azt se tudod, hogy merre van a fel vagy le, akkor már nem marad más, csak amit addig tanultál. Ha akkor elhagy a hited megfojt a folyó. Ilyenek voltak ezek ott előtte és valamikor ilyen volt Arthur bácsi…öreg hiba az itteni embert, a református Tiszántúlt lebecsülni, mert ha el is veszít mindenét, a hitét, azt nem hagyja el s mikor már mindenki azt hiszi, hogy vége, akkor az elevenibe vág…
Ebédre még maradt egy kis jägerrecht, de krumpli került elő, azt tették fel főni. A serpenyőben meg újfent szalonnát izzasztottak, arra hagyma került s mikor megsült egy kanálnyi pirospaprikát dobtak rá s ahogy elkeverték már rajta volta a főtt krumpli vagy kolompír, mert a régiek így mondják még ma is.
- Móring? – kérdezte Arthur.
- A májból most már elég volt!
- Akkor jó! – és többet nem szólt semmit Arthur!
Az őzből kivágták a szűzpecsenyét s mivel Hubert igen szerette a sültet, a gerincből is hasítottak ki. Azokat karikára szelték, megsózták, de csak a sütés előtt, megszórták borssal és az előbb kivett füstölt szalonna zsírjában lobogó lángon pillanatok alatt megsütötték, még szinte sercegett, mikor a krumplira rakták.
- A móringon van-e bors? – kérdezte Arthur Hubertet.
- Hogyne, de ha teszel még rá, kicsit hintsd meg, mert csípős paprikával készítettem.
Lajcsi csak leste Hubertet, mert az nagyon tudott ám főzni. Elleste az édesanyjától, aztán Malvinkától, meg mindenkitől, akitől csak tudott, tanult! Volt, aki szívesen elmondta, de volt olyan, aki hagyta, hogy figyelje, miként jár a keze. Mindenki másként adta át, amit tudott. Volt, aki szerette elmondani, volt, aki jobban vigyázott a fogásokra, de vannak még most is olyan pásztorok, akiknek nehezebben pereg a nyelve. Azok meg inkább megmutatják. Ej, micsoda dolog nekiülni egy pörköltnek, takarosan, nem sietve, fát hasogatva s úgy megfőzni egy bográcsost…Na majd holnap, majd holnap nekifogunk, – határozta el magában Hubert és ránézett Arthurra és Lajcsira is, aki most egy almapaprikát vágott ketté!
- Na, azt meg honnan vetted?
- Honnan Hubert, hát a táskámból?! Már azt hittem észre se veszitek!
- Lajcsi most már hivatalosan is családtag! – mondja Arthur!
- Úgy van! Támogatom! – felelte Hubert és aztán több szó nem esett, mert a csípős almapaprika annyira kellett ehhez az ételhez, hogy mást ki se lehetett volna találni.
Kint a tavakon csak nőtt a forgalom. Olvadt a jég és mind több és több víz jutott a madárnak. A nádszéleken tűnt el legelébb és ott, a vékony lábú gémek már halásztak. Még nem tudta eldönteni, hogy a vízből, vagy a jégről jobb-e a kishalat lesni, vagy a vízből, a zsilip partján, a köveken állva, de már egy biztos, hogy a kishal mozgott. Kellett már, mert megvékonyodott, megsoványkodott minden madár. Egy-kettő már a réten is pockozott, ami ugyan nem is olyan haszontalan dolog, de a hal, a béka, a sikló azért kedvesebb falatja a gázlómadárnak. A rucák hol a vízen, hol a jégen napoztak és egyáltalán nem törődtek vele, hogy fogy a jég, mert az napról napra vékonyodott. Az öreg, avas nádak között verebek éjszakáztak. A gátak partosabb, kavicsos, homokos részein pirul a föld és száraz lábbal is meg lehet állni, miközben a nyomokban azért a vizek, még egyelőre gyülekeznek a következő hetekben. A fagyok lassan kiengednek, de már nem tart sokáig az éjszakai fagy sem, mert a mogyoró virágzik és megpattantak egy-egy helyen a fűzfa rügyei is. Közeleg a tavasz és már csak napok kérdése, hogy a bíbicek megjelenjenek. Akkor biztos, hogy vége lesz a télnek. A madár már tudja meg az elsők között, hogy közeleg a tavasz.
Kimondva, kimondatlanul, de Lajcsi tudta, hogy mi bántja Arthurt. Hubert ugyan máson sem törte a fejét, hogy miképpen tudjon még több rókát és sakált lőni, de Arthur bácsi, amióta megpillantotta a nagy kant az Ördög árkában, csak forgolódott az ágyán. Az előbb is, mikor kint volt a zsilipnél pipázni, abba az irányba nézett. Sajnos minden olvad és a fagy, csak estére jön. Nehéz mozogni a lágy gátakon, nehéz nyomára akadni. A kérges hó meg úgy ropog, amikor visszafagy, hogy lehetetlen cserkelni. Tudta, hogy vagy megleli a nagy kant, vagy éppen úgy elveszíti, mint a téli fácánvadászaton, amikor az Ördög-árokból megugrott. (A helyiek a Csörsz árkot hívják maguk között Ördög árkának.) Pont, akkor is ugyanígy volt, mint a minap a lesen. Rafinált, öreg, agyaras. Mit kéne tenni, mit kéne tenni? – morfondírozik most is.
- Van énnékem, fent a padláson, egy könnyű kis kenum….
Arthur átnéz Lajcsira, hiszen, aki menni akar vadászni, annak bizony most már szedelőzködnie kell. Hubert is mit szöszmötöl már kint, ha rókára akar lesni, már mennie kéne, de Lajcsit nem érti.
- A Ludas keleti oldalában, a nádszélben megfeneklett tavaly az etetőcsónak. A búza egy részét ki kellett ott lapátolni, mert nem tudtuk másképp megszabadítani. A víz nem mosta el, aztán benn van egy része a mocsárban már, a nádszéliben. Ott dúr…
Arthur erre felült. Kinézett, aztán vissza Lajcsira.
- Gondolod, hogy nádszélen már fel lehet menni a kenuval?
- Mi az hogy!! Csak ne legyen lyukas a kenu! Ha a poc nem rágta meg, akkor tőlem mehetünk!
Papucsban mentek ki a ház végébe, hogy a feltámasztott létrán, a padlásról lehozzák a kenut. Dehogy volt annak azon kívül semmi baja, hogy poros volt. Fejjel lefelé kötötte fel, hogy ne tudjon megmaradni abban semmi. Gondosan elcsomagolta, csak az evező legyen meg, de a sötétségben a tető gerendái közül az is előkerült. Kicsi, két személyes, de Lajcsival a két manó bőven elfér.
Forrás: Dr. Szilágyi Bay Péter
Sok idő nem volt a készülődésre, mert alkonyodott. Legelöl Arthur térdelt a kenuban, aztán Hubert és leghátul Lajcsi. Ej! Éppen-éppen elfért a nád és a jég között a kenu, így most késő délután, de reggelre visszahízik a jég: bajos lesz száraz lábbal kijönni, ha bent ragadnak. A biztonság kedvéért egy rudat is betett, hogy ha úgy lesz, akkor csak kitolja majd azzal, ha evezni nem tudnak. Tehát mindenre felkészültek. Csak a kan kijöjjön!
Körbe nem mehettek, csak erről. Ha jó lesz a szelük akkor lehet, hogy a szerencse is melléjük áll, ha nem, akkor nincs mást tenni, visszajönnek. A szürkületre megélénkült megint az égbolt. Vegyesen került elő a vadliba, miközben egye több ruca húzott kifelé. Egy-egy legelőn már megfutottak a vizek és ott lehet a füveket tépkedni, de jók már a gabonavetések is. A ruca és vadliba megtalálja a számítását, nem marad éhen, különösen így, ha elolvad a hó. A vetések a melegre napról napra gyarapodnak és az őznek, a nyúlnak is hamarosan terülj, terülj asztalkája lesz a határ. Csak a gazdák morognak, pediglen az őz, és a nyúl a gabonában nem tesz kárt. Más kérdés, ha a liba csapatostul járja, de abból itt most egyre kevesebb fordul elő…húznak már északra. Nyílik a tavasz.
Arthur 9,3X62-es duplagolyósát tartotta a kezében. A tölténybe szerelt lövedék maga egyenként 15 gramm volt! Félelmetes ágyú az, nézett az evezés közben Lajcsi a puskára. Ezzel kizárt dolog, hogy elugrik, meg ekkora disznóhoz fegyver is kellett. Kifejezetten utálta Arthur, ha a vadon kísérleteztek. „Jó lesz az”, vagy „Kicsi, de én pontos célzok!”, vagy „Majd a kutya megleli!” – nem szerette még hallani sem ilyet és az efféle vadászok társaságát kerülte is. Régi vágású erdész volt és úgy volt vele, ha nem kerül olyan helyzetbe, ha nem tud rálőni, akkor nem sebez meg egy állatot sem. Hubert mögötte bajban volt, hogy milyen fegyvert is hozzon, egyáltalán menjen-e velük, mert ha disznóra mennek, biztos nem fog másra lőni. A nagybátyja hívására csak velük tartott, de, hogy Arthurnál egy ilyen nagygolyós volt, úgy döntött, hogy magával viszi a Franchi .243-as kaliberű fegyverét. Jó lesz az. Kellően erős, de távolra is lehet vele lőni. Hátha látunk valamit. De azonkívül, hogy betárazott és cső alatt voltak a töltényei, nem vette komolyan a vadászatot. Élvezte, ahogy suhan a kenu a nádfal mellett és egyébként kíváncsi is volt arra, hogy hol járhat le a nagy kan. De igazán az érdekelte, hogy Lajcsi honnan tudta meg?
Persze Lajcsi nem árulta el, hogy minden nap végigtávcsövezi a nádfalak szélét, mindig a másik oldalt kutatva és egy alkalommal megpillantotta a nagy kant is. Ő tudta, hogy egyszer csak feltűnt, de nem szólt senkinek. Nem volt garancia arra, hogy éppen ma este találkozni is fognak, de ez a jó holdvilág talán kedvező lesz.
Mikor majdcsak odaértek, Arthur hátrafordult:
- Ott lenne? – mutatott előre.
- Ott ám, Arthur bácsi. Ott ám!
- Na, akkor lökd fel a jégre a kenut. Kiszállok a jégre!
Hubertnek kikerekedett a szeme, de Lajcsi már tolta is fel a rúddal a kezében a kenu orrát, ami a lapos feneke miatt könnyen felszaladt a jégre. Arthur bácsi óvatosan már mászott is ki, de nem ugrott, csak óvatosan, nehogy beszakadjon alatta.
A jég teteje kásás volt, de szinte szemlátomást keményedett, mert ereszkedett le az éjszaka és egyre hidegebb lett. Azzal megemelte a kalapját és már kapkodta is a lábát. Lajcsi alatt még víz volt és hiába volt a kenu orra a jégen, a rúddal visszalökte magát a nádszélbe és igencsak visszacsurogtak. Egészen oda, ahol a legszélesebb a nádas. Volt ott egy bejárat a nádba. A nagy pontyok ott úsztak be és betette a kenut, hogy a víz felől és a túloldalról se látszódjon, ha valaki netán ideki járna. Úgy forgatták persze a kenut, hogy Arthurt azért részint láthassák, de az persze már nem látta őket, már azt se, hogy hol tűntek el.
Vékonyodott a jég, kásás is volt a teteje. Lefeküdni már nem lehetett rá és a vadászszék lába is áttörte volna a jeget, de három kis hasított fát alá rakott a lábainak. Ügyes – mondta Lajcsi, aki távcsőből figyelte Arthurt. Mozdulatlanul ült Arthur bácsi a jégen, előtte a nád, azon túl Szilas-puszta s onnan már azért Nagyvárad fényei már látszódtak. Innen is látszódna, de alig van 70-80 méterre a nádtól Arthur. A szele jó volt, de annak nem igen örült, mert olyan hideg volt a jégen, hogy azt nehéz lenne elmondani. Nyers, kabát alá bújó, hideg idő volt. A hold is felkapaszkodott már és csapatostul érkezett a vadliba. Sötét volt és meg sem mert mozdulni, mert mind közelebb és közelebb gyűltek mellé a ludak, akik mivel a szeme sem rebbent, kezdték megszokni. No, meg egyre többen is voltak és egymásban is bízva, nyugodtabb a lúd is. Ám meglehetősen hangosak voltak, nem lehetett hallani semmit a nádas felől. Huberték is csak, csaknem hangosan is beszélhettek. Arthur egyáltalán nem hallott semmit az éjszakázó ludak miatt. A jégre, hogy a szélei megolvadtak, a róka, a sakál nem tud feljönni, de ettől függetlenül a vadliba mindig éber és figyelmes. Különösen így tél végén. Máskülönben a fácán is ilyenkorra már nagyon éber.
Forrás: Dr. Szilágyi Bay Péter
Na, elég az hozzá, hogy egyszer csak mozgásra lesz figyelmes. Nagyon lassan a szeméhez emeli a távcsövet és megpillantja a mozdony nagyságú kant. Hát megjött! Rettentő lassan leengedi a távcsövet és felemeli a fegyverét. Elég világos van, jégen is ül, de nem látja rendesen a kant, mert a nádfalból, ahogy kilépett, azért ott, ahol most van, csánkig merült az iszapban. Csámcsog! – hallik oda Arthur bácsihoz! A bal térdén ülve megtámaszkodik a könyökével és célra tart. Mikor biztos benne, hogy célon van, már éppen felpattintaná a lámpát, amikor megérzi a tarkóján a szelet! Elkéstem! De már horkant is a kan! Régi erdész már Arthur és abban a pillanatban belevág az éjszakába a lámpa fénye és akkorát dördül a fegyvere, hogy még a faluban, de Geszten is hallják. Hogy is ne! A jégen nincs mi megakadályozza a hangot és az meg vágtat a jég hátán! Millió madár emelkedik fel az éjszakába! Jajong az összes madár. Arthur nem is gondolta volna, hogy ennyi vadlúd gyűlt köré, de nyomban felugrik. Egy percet sem vár, mert úgy kellene, de tudja, hogy a hátracsúszott lövést elviheti a vad és ha lehet, még beéri!
Rohan a jégen, miközben már a töltényt is kicserélte! Futva érkezik és megdöbbenve tapasztalja, hogy az este kásás jég újra megfagyott. A vadludaktól összejárt teteje még hepehupás is. Mikor megállna, nem tud, még pár métert csúszik. Már látja a hatalmas kant, amely pontosan jól tudta, hogy merről jön a veszély. Neki is fordult Arthurnak, egy percig sem gondolkodott, de a jégre nem tudott felkapaszkodni, mert ott már mélyebb volt a víz. Ott érte be Arthur…
Mire az első lövés után elindultak volna Lajcsiék, már másodjára is megszólalt a puska. Mind a ketten tudták, hogy Arthur ráment a kanra, ami a lehető legveszélyesebb dolog a vaddisznóvadászatban. Igyekeztek is hozzá. Nem szabad felülírni a régi szabályokat, de Arthur tudta, hogy kizárt, hogy a jégre fel tudjon kapni a kan. Csak hát sok minden történhetett volna még!
Persze Lajcsi is vakarta a fejét, mikor meglátta a kant. Egyáltalán, hogyan tudják onnét kipeccőzni?! De gondolt egyet! Hamar kötelet kötött az orrába, majd feldobta Arthurhoz a jégre. Aztán fellökte a kenu orrát is és Huberttel mind a ketten kiszálltak. Nem kellett azt messzire vinni, vagy 700 méter ide a Bodor-kisház.
- Majd a jégen behúzzuk – mondta Lajcsi.
- Arra kíváncsi leszek, hogy húzzuk fel – mondta Arthur.
- Na, arra én is, Arthur bácsi! – mondta Lajcsi, miközben Hubertre nézett!
A disznó nem tudott elmerülni a vízben, mert alig, ha félméteres volt a tó szélében. Szép, ezüstös hátú, remetekan volt, amolyan „ékorrú”. Már régen a jégen volt a feje, amikor a teste még a vízben úszott. Persze, hogy kínlódtak. Lajcsi meg a két manó, de azért addig-addig, míg felkerült a jégre. Két hatalmas agyara fehérlett. Na! Lehetnek ezek vagy 28, de 29 centiméteresek is. Nehéz megmondani, mennyi van még az állkapcsában…
- Most már csak be ne szakadjunk! – Lajcsi úgy volt vele, hogy minél előbb menjenek le a jégről. Nem is emlékszik, hogy így olvadásban valaha fent lett volna a tó tetején…
Még megizzadtak benne, ahogy felrángatták, de jó ötlet volt és a jégen már könnyedén húzták. Pedig Hubert nem is húzta, mikor jó 50 méter után megszólalt!
- Visszamegyek a kenuért, aztán addigra én is odaérek!
Emezek nem is bánták, mert semmi kedvük nem volt visszagyalogolni. Mikor aztán látták, hogy boldogulnak, Arthur visszakiáltott Hubertnek:
- Hubert, hozd már el a székemet is!
Lajcsi és Hubert a Bodor-kisház felé vette az irányt, míg Hubert elhozta a vadásszéket, bedobta a kenuba és azzal igyekezett vissza a Bodor-kisházhoz.
A tavak körül a madarak lassan megnyugodtak. Előfordult, hogy éjszaka is dörgött, villámlott az ég, de nem télen. Az ilyenkor ritkaság. Szokta az ilyesmit a madár, de ez most váratlanul ért mindenkit. Lajcsi és Arthur bácsi valahol arra eltűnt a jégen, hallani sem lehet már őket, csak az előttük felszálló vadlibák gágogásából lehetett tudni, hogy valami furcsa dolog történik a jégen. Valaki vagy valami jár a jégen. Arra lent, az Emlék-tó felé, a nádszélben, Skú, az aranysakál figyelte az éjszakát, szagolta a levegőt. Egyáltalán nem volt éhes, mert megtalálta az őz zsigereit és azt is tudta, hogy most is lesz a fogára való falat, csak azt nem tudta miként jut hozzá? Ismerte már a dörrenéseket, nem félt tőle, mert élelmet jelentett. Csak akkor jelentett veszélyt, ha a közelben hallja, akkor veszett oda a párja is, akkor maradt el tőle, épp itt kilátó körül. Csavarta arra a tekintetét és folyamatosan figyelt és szimatolta az éjszakát. Nem is megyek arra többet – gondolta az okos állat, amikor egy nagy valami úszott el előtte, amelyben hátul Hubert, a vadászmanó ült. Felismerte Skú…
Február 22-én folytatjuk..
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter
Hubert
Hubert nap Kiskundorozsmán
Hubert napot szervezett Dr. Szilágyi Bay Péter, a Hubert ifjúsági regények írója, Kiskundorozsmán, amelyen a szegedi Béke Utcai Általános Iskola két osztálya vehetett részt. Összesen 57 gyermek látogatott ki a programra, amelynek központi helyszínét a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház és a Somogyi Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára biztosította.
Hubert napot szervezett Dr. Szilágyi Bay Péter, a Hubert ifjúsági regények írója, Kiskundorozsmán, amelyen a szegedi Béke Utcai Általános Iskola két osztálya vehetett részt. Összesen 57 gyermek látogatott ki a programra, amelynek központi helyszínét a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház és a Somogyi Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára biztosította. Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy a szervezésbe és a lebonyolításba bekapcsolódott Kalcsevics Csaba vadászékszerész, Miklós Zsolt, a kiskundorozsmai Szélmalom Vendéglő tulajdonosa, a Daru Csaba, a sándorfalvi Déli Farkasok Íjász Egyesület alelnöke, Ruzsa Roland önkormányzati képviselő, valamint az író családja.
Szeged belvárosából 57 kisiskolást köszöntött Dr. Szilágyi Bay Péter és Kalcsevics Csaba Kiskundorozsmán, a Hubert napon. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy a szegedi Béke Utcai Általános Iskola két negyedikes – Varga Valéria és Scherer Mária tanítónők – osztályában olyan érdeklődés mutatkozott az egész éves rendhagyó irodalom órák során, hogy arra senki nem számított. A gyerekek rajzokkal, olvasó naplókkal készültek óráról órára és a lelkesedés egész évben kitartott.
Kalcsevics Csaba, országosan ismert vadászékszerész szabadidejét áldozta fel, hogy a Hubert napon akadálypályát építsen a kicsiknek. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Az ötlet, hogy a gyerekekkel a természetben is megfigyelik az állatokat, már korán megfogalmazódott Varga Valéria és Scherer Mária tanárnőkben és ehhez keresték a megfelelő helyszínt.
Diákjai gyűrűjében: balról Scherer Mária, a Béke Utcai Általános Iskola tanítónője, aki Lévainé Jakus Edinával, a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatójával beszélget. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
A vadászati szereplők, a vadgazdálkodás, országosan igyekszik bemutatni, hogy mit is jelent vadásznak lenni, de megértetni a mai, technológiával teli világunkban, lássuk be, igazán nem könnyű feladat – mondta az író. Azonban Huberttel azonosulva a gyerekek megérthetik, hogy vadásznak lenni kötelesség, hiszen látva magunk körül zajló világot, segítenünk kell a bajba jutott állatoknak, még az olyan veszedelmes ellenségnek is, mint az Apát-nyara-klán fejének, a félelmetes borznak.
A Hubert napon a Petőfi Sándor Művelődési Ház udvarán a Béke Utcai Általános Iskola tanítónői. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
A helyszín tehát kérdéses volt, amikor jött az ötlet, hogy a Hubert, a vadászmanó folytatásaként megjelent kötet helyszínén, Kiskundorozsmán találkozzanak az íróval és a második kötet főszereplőjével Ottokárral, a német vizslával.
A Hubert napon balról, Lévainé Jakus Edina, a Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatója mutatja be a tevékenységüket Kiskundorozsmán Varga Valériának, a Béke Utcai Általános Iskola tanárnőjének. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Az ifjúsági regény második könyve is valós helyszíneken, valós eseményeken alapul és minden, a kötetben szereplő épületet, utcát, iskolát, a könyvtárat meg lehet benne találni. Innen visszatekintve egyenesnek tűnt az út, mert a dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház támogatta a rendezvényt és térítésmentesen biztosította a helyszínt. A Dorozsmai Fiókkönyvtár is tárt karokkal várta a gyerekeket, akiknek rendhagyó könyvtárhasználati órát tartottak, amelyen kiderült, hogy egész nyáron, minden szerdán, kézműves foglalkozásokat tartanak a könyvtárosok. Erre sok kicsi szeme felcsillant, arról nem is beszélve, hogy az is kiderült, hogy a Művelődési Ház folyamatosan tart foglalkozásokat, amelyre olyan sok jelentkező volt, hogy Lévainé Jakus Edina igazgató az Agro Jagert arról tájékoztatta, hogy létszámlimitet kellett húzni, mert fizikailag sem tudták volna végigvinni a nyári programot.
Hubert napon Kiskundorozsmán: Ottokárral jó játszani, míg Molly a magyar vizsla éppen most érkezik. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
A Hubert nap két szakaszból állt. Míg az egyik osztály bejárta a kiskundorozsmai Hősök ligetet, ahol a második kötetben Hubert megismerkedik Ottokárral, addig a másik osztály a Déli Farkasok alelnökével, Daru Csabával és tagtársával kipróbálhatták, mit is jelent íjászkodni.
Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!
Eközben Kalcsevics Csaba vadászékszerész, aki korábban élsportolóként, Európa- és világbajnokságokon mérte össze erejét a tatamin, irányításával ügyességi pályát építettek az Agro Jager News csapatával, hogy a gyerekek sorversenyen mérhessék össze erejüket és ügyességüket. Az évtizedekig élsportoló ikerpár idősebbek tagja kijelentette, hogy a sport, a csapattagok szurkolása óriási adrenalint ad a gyerekeknek és hihetetlen energiákat szabadít fel bennük, amikor is megtanulhatják, hogy nemcsak magunkért kell küzdeni, hanem a csapatért, a másik emberért is.
A Hubert második része, a Hubert, Kiskundorozsmán című kötet azonban nemcsak a helyi általános iskoláról, a híres templomról és a könyvtárról szól, hanem a Szélmalom vendéglőről is, így Miklós Zsolt, a Szélmalom Vendéglő tulajdonosa úgy döntött, hogy vendégül látja a két osztályt és támogatva a rendezvényt, kedvezményesen biztosítja a kicsiknek a déli ebédet. A Szélmalom vendéglő történelmi falai bizonyosan sokat tudnának mesélni, hogy miként érezte magát Kossuth Lajos itt, de az biztos, hogy a kicsik fergeteges hangulatot kerekítettek s míg feltálalták az ebédet, ők különféle énekekkel szórakoztatták egymást, tanáraikat és természetesen a Szélmalom Vendéglő minden munkatársát, valamint az ebédelő közönséget.
A Déli Farkasok alelnöke tartja az íjász oktatást. A képen Daru Csaba alelnök a Béke Utcai Általános Iskola diákjaival. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy véleménye szerint várakozásaikon felül sikerült a nap, amelyben rengetegen vettek részt és rengetegen tettek azért, hogy eredményes lehessen ez a rendezvény. Hozzátette, hogy egész évben, az irodalom órák hatalmas élményt jelentettek számára, mert ahogyan a gyerekek komolyan vették Hubertet, neki is éppen olyan komolyan kellett venni a kicsiket, akik ezt óriási érdeklődéssel hálálták meg.
A Szélmalom Vendéglő tulajdonosai a Miklós család, akik 1960. óta foglalkoznak vedéglátással. A képen Miklós Zsolt édesapja, aki óriás rakott palacsintával várta a Béke Utcai Általános Iskola diákjait. Hajnal négykor keltek, hogy elkészüljön a csemege, amelyet többek között fügelekvárral készítettek. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Az egész éves foglalkozáson a gyerekek megismerhették milyen egy német vizsla, Ottokár és milyen különbségek vannak egy magyar vizsla, Molly között, amely vadászbarátja, Kalcsevics Csaba kutyájaként szintén több alkalommal elkísérte őket. A gyerekek azonban láthatták, hogy egy tacskó, mint Ottokár legjobb barátja Gusztáv, már más alkat és hagyni kell időt arra, hogy elfogadja az érdeklődő gyerekek közeledését. Megtanulták, hogyan kell megfigyelni az állatokat és egyáltalán hogyan kell viselkedni a természetben.
Kiskundorozsma szívében található, a könyvtárral és a művelődési házzal szemközt a méltán híres Szélmalom Vendéglő, ahol már Miklós Zsolt tulajdonos várta a kicsiket. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Azonban a tanári kar, a Béke Utca Általános Iskola munkatársai, a pedagógusok nyitottsága is kellett ahhoz, hogy nemcsak ez a két osztály, hanem a szünetekben mondhatni az egész iskola érdeklődjön például Ottokár iránt. Nem cél, hogy mindenki vadász legyen. A cél az, hogy nyitott, az információkat mérlegelni képes, tájékozott ifjúsággal gazdagodjon a társadalom, akik majd eldöntik, hogy mit szeretnének választani. A vadászat nem jó vagy rossz. A vadászat végigkísért bennünket történelmünk során és el kell tudni helyezni a mai világunkban is. Nekünk most ez a feladatunk és ebben Hubert, Arthur bácsi, Malvinka manó és az újabb kötetben Ottokár, fontos szerepet kapott.
A Hubert napon így köszönték meg a Béke Utcai Általános Iskola diákjai a Szélmalom Vendéglőnek az óriás rakott palacsintát.
Dr. Szilágyi Bay Péter hozzátette, hogy a napokban átadott geszti Tisza-kastélyban játszódó regény második kötete már Kiskundorozsmát mutatja be, de Hubert a harmadik kötetben újra visszatér a Kis-Sárrétbe, Nagyszalonta alá, Gesztre, ahol a kastély felújítása alatt Hubert, a vadászmanó, Malvinka manó és Arthur, majd a Sófalváról megérkező erdélyi rokonság újabb kalandokba keveredik, mikor is meg kell menteni a kastély kincsét. A kaland mellett azért jut idő a vadászatokra is, amelyekben újabb településen bukkan fel Hubert, mint a Sebes-Körös menti Komádiban, ahol Hubert további barátait lehet majd megismerni. A kötet előkészítése már zajlik, de Dr. Szilágyi Bay Péter annyit még elárult, hogy a borítót Csavajda Dóra már elkészítette.
Hubert napon Kiskundorozsmán a Béke Utcai Általános Iskola kisdiákjai, Ottokárral, a Hubert Kiskundorzsmán című kötet főhősével. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik munkájukkal és szabadidejükkel támogatták a Hubert nap sikeres lebonyolítását:
a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Háznak,
a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárának,
a kiskundorozsmai Szélmalom Vendéglőnek és a Miklós családnak,
a sándorfalvi Déli Farkasok Íjász Egyesületnek,
Kalcsevics Csaba vadászékszerésznek,
Ruzsa Roland önkormányzati képviselőnek,
és végül, de nem utolsó sorban Varga Valéria és Scherer Mária tanárnőknek és a Béke Utcai Általános Iskola munkatársainak.
Írta: Dr. Szilágyi Gergely PhD, főszerkesztő
Fotó: Agro Jager News
Hubert
Ajánlott olvasmány lett Hubert, a vadászmanó
A végéhez közeledik a tanév és lassan befejeződik a Hubert, a vadászmanó című kötethez kapcsolódó rendhagyó irodalmi órák sorozata, amelyet a Béke Utcai Általános Iskolában szerveztek meg a 2023/2024-es tanévben Szegeden – erről Dr. Szilágyi Bay Péter író, a Hubert ifjúsági regények megálmodója számolt be.
A végéhez közeledik a tanév és lassan befejeződik a Hubert, a vadászmanó című kötethez kapcsolódó rendhagyó irodalmi órák sorozata, amelyet a Béke Utcai Általános Iskolában szerveztek meg a 2023/2024-es tanévben Szegeden – erről Dr. Szilágyi Bay Péter író, a Hubert ifjúsági regények megálmodója számolt be.
A Béke Utcai Általános Iskola 2/B osztálya. Az első sorban jobbról, Dr. Szilágyi Bay Péter író német vizslájával, Ottokárral és a család kedvencével Gusztávval, a tacskóval. Mellette jobbról, vadászbarátja, Kalcsevics Csaba világ-és európa bajnok birkózó, aki Molly hívónevű magyar vizslájával egész évben, ingyenesen segítette a programot.
A 2023/2024-es tanévben a szegedi Béke Utcai Általános Iskolában két negyedik osztályban, választható olvasmánynak javasolták a „Hubert, a vadászmanó” című ifjúsági regényt, ami óriási megtiszteltetés, hiszen a kiválasztása előtt alig két évvel jelent meg. Ezek után további alsótagozatos osztályok is érdeklődtek a könyv iránt, így került arra sor, hogy a szerző és vadásztársai, Ottokár, a német vizsla és Gusztáv, a törpe fekete tacskó rendhagyó irodalom órát tartottak az iskolában.
„Természetesen igent mondtunk, – tájékoztatott a szerző -, hiszen a Béke Utcai Általános Iskola két negyedikes osztálya egész évi rendhagyó órái után hatalmas kihívásnak számít, hogy második osztályos gyerekekkel is beszélgessünk. Ilyen kicsi gyerekekkel már találkoztunk a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Francia utcai Fiókkönyvtárában, ahol a Rókus II. Általános Iskola másodikosaival találkoztunk és olvastunk közösen részleteket a könyvből. Míg a negyedikesek már komoly szakmai kérdéseket tesznek fel és ez a korosztály már meglehetősen kritikus szemmel tekint a világra, azért a legkisebbeket sem szabad figyelmen kívül hagyni és a miértekre nekik is válaszokat kell adni.
Az ember természetétől fogva vadászik és az ember társa, – még ha az egy kedvtelésből tartott városi kutya is, az ösztöneit nem tudja letagadni. Séták alkalmával láthatjuk, hogy a kis társállat is megkergeti a galambokat, megugatja a macskákat.
Bemutató a Honvéd téren. Vadat áll Ottokár, a német vizsla.
A városban, ha nyitott szemmel járunk, észrevesszük, hogy madarak fészkelnek a fákon, hogy megannyi cserjét, fákat gondoznak a városi emberek is és még egy olyan forgalmas parkban is, mint a szegedi Honvéd tér, megfigyelhetjük a vadonélő állatokat. Sőt sokkal közelebbről is tanulmányozhatjuk őket, mivel a városban élő állatok hozzászoktak az ember jelenlétéhez. Láthatjuk, hogy a köztéri kutak víztócsái mennyire fontosak a városainkat elfoglaló, urbanizálódott állatoknak és a vízhez érkező madarak példáján keresztül könnyen megértik a kicsik, mit jelent, mennyire fontos a víz.
Az ifjúsági sorozatban Hubert alakja ezt a korosztályt varázsolja el, akik szeretik a környezetüket megfigyelni. A gyerekek a vadászmanóval azonosulhatnak és még azok a gyerekek is felfigyelnek a kalandjaira, akiknek nincs lehetősége a városi környezet miatt annyit a szabadban lenni, mint egy vidéken élő gyereknek. A kicsik olvasás közben megtalálják a vadászmanóban azt, amiben szimpatizálnak vele, hiszen valaki a madarak iránt rajong, van, aki evezni szeret, vagy éppen érdeklődik a főzés iránt. Komoly kérdéseket vetnek fel Hubert választásai. A jó és a rossz, az élet, a természet megbecsülése, a gyengék megsegítése, mind karakteres válaszokat vár a gyerekektől.
Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy mindazokat a fogásokat, ami a csúzli készítéshez kell, vagy ahhoz, miként kell főzni, gyógynövényeket gyűjteni, összeszedte. Jól ismer és kipróbált mindent, ami a könyvekben szerepel. Általános iskolás éveit ugyan Szeged belvárosában, az akkori Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 1.sz. Gyakorló Általános Iskolájában töltötte, miközben nagyszülei, különösen anyai nagyanyja, a körösnagyharsányi származású, szigorú, de gyerekszerető nagymamája mellett megismerhette, mit is jelent a vidéki lét egy városi gyerek életében.
Megjelent a Hubert, a vadászmanó c. folytatása, a Hubert Kiskundorozsmán c. ifjúsági regény. A képre kattintva lehet megrendelni.
Játszani minden gyerek szeret, de egy vidéki gyerek sokkal közelebb kerül a természethez és azt sokkal könnyebben értheti meg. Tanulás nélkül azonban nem lehet beilleszkedni, nem lehet segítséget nyújtani és mai szóhasználattal élve, fenntartani a környezetünket. Ahhoz, hogy megértsük a körülöttünk lévő természetet, jó segítséget nyújt Hubert, a vadászmanó alakja, aki nemcsak a falu ügyes-bajos dolgait simítja el, hanem mindig segít a bajba jutott állatoknak is.
A kötetekben minden egyes esetben élesen elkülönül a jó és a rossz és Hubert alakjával azt is megérthetjük, hogy nincs alku: a rosszal nem lehet alkudozni, a rossz mellé nem lehet beállni. Akkor sem, ha az pillanatnyilag nyerő pozícióban van, mert az egyetemes emberi értékek, a becsület, a tisztesség, a kitartó munka, a példamutató élet, a végén mindig győzedelmeskedik. A kötetben fejezetről fejezetre együtt járják Huberttel a legkisebbek Peszere-puszta vadregényes tájait, a szíki pusztát, a tavakat, a Fekete Hántás komor erdőrengetegét, megismerik Hubert faluvégi öreg házát is, valamint az ott élő állatokat.
A sorozat folytatásaként már megjelent a Hubert Kiskundorozsmán c. könyv, amelyben már feltűnik Ottokár, a német vizsla is, akinek a segítségével kalandos úton mentik meg a bajba került gyerekeket a település körüli tűzvészből.
„Az irodalmi órák alatt minden alkalommal elkísér bennünket Ottokár, a német vizsla is – folytatta az író. A kutya maximális pontszámmal teljesítette a Vadászati Alkalmassági Vizsgát, fegyelmezett és pontosan teljesíti az utasításokat. Kiképzése során – a vadászati feladatain túl – felkészítettem arra is, hogy bemutassa a gyerekeknek, milyen szerepe van a munkakutyáknak és a vadászkutyáknak a mai felgyorsult világban. Például a vadászkutyákat bevetik drogkeresésre, de az eltűnt személyek felkutatása, katasztrófák után a túlélők megtalálásához is szükség van a különleges képességű, kifinomult a szaglású munkakutyákra. Ottokár lelkesen keresi elő az iskolaudvaron, vagy a parkban a gyerekek által eldugott plüssjátékokat, lobogó fülekkel vesz részt az élőnyúl-befogásban és töretlenül tűri a sok kis kéz simogatását. Gusztáv, a tacsi már egy más jellem. Nem marad el a barátjától, kis kurta lábával folyamatosan követi, de simogatni nem hagyja magát.
A városi ivókutakon keresztül is megértették a kicsik, hogy minden állat számára milyen fontos a víz. A képen Dr. Szilágyi Bay Péter író és kutyái Ottokár, a német vizsla és Gusztáv a fekete színű tacskó.
Dr. Szilágyi Bay Péter hangsúlyozta, hogy nem az a cél, hogy még több vadász legyen, hanem az, hogy a társadalom egyensúlyban maradjon, hogy a természetvédelem és a vadgazdálkodás egymás lehetőségeit kihasználva szélesedjen, de ne váljon sem egyik, sem a másik irány szélsőségessé. Ehhez azonban olyan felkészült pedagógusokra van szükség, akik felvállalják a gyerekek érdeklődésével együtt járó többletfeladatokat, hogy másokkal szemben elfogadó, magával szemben kritikus, visszafogott felnőtteket neveljenek. Mint ahogy teszik ezt a Béke utcai Általános Iskolában. A tanári kar mellé felzárkózott egy együttműködő, támogató szülői közösség is, akik hozzájárulnak a közös célok megvalósításához.
Dr. Szilágyi Bay Péter bejelentette azt is, hogy az utolsó simításokat végzik a Kastélylakók című újabb köteten, amely a sorozat harmadik részeként érkezik meg. A kötetben újabb kalandokban vehetnek részt a gyerekek. Természetesen lesz benne vadászat, a kislányok kedvéért sütés-főzés. Hubert Kiskundorozsma után visszatér a Tiszántúlra, a Kis-Sárrétben kalandozik. A Sebes-Körös völgye vízi világában újabb természeti értékeket ismerhetünk meg, miközben a manónemzetség összefogásával megmentik a geszti kastély kincsét a rablók és tolvajok elől…
Az író kiemelte, hogy Kiskundorozsmán, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárában több ingyenes nyári program, tábor várja a gyerekeket – a könyvtár oldalát itt lehet elérni. Ezek között június 18-án és június 26-án vele és Ottokárral is lehet találkozni. Akiknek nincs lehetősége beszerezni a könyvet, azok kikölcsönözhetik a Dóm téren, illetve a Dorozsmai Fiókkönyvtárban is, ahol emelt kötetszámmal állnak az érdeklődők rendelkezésére. Az Agro Jager News jóvoltából pedig a HUBERT rovatban további, mintegy 24 mese érhető el, amelyeket ide kattintva lehet elérni.
További programokról, hírekről pedig itt, a Hubert, a vadászmanó oldalon lehet tájékozódni – tájékoztatta az Agro Jager Newst, Dr. Szilágyi Bay Péter író.
Agro Jager News
Hubert
MESE: Karácsony a Pádison
Hubert a karácsonyt a szüleinél, a Pádison tölti, ahova elkíséri Arthur bácsi is. Persze, ahogy lenni szokott újabb kalandokba keverednek és a fennsíkre menet farkasokkal találkoznak.
Karácsony előtt járt az idő és Hubert egyik délután bejelentette a kastélyban: úgy döntött, a karácsonyt fent tölti a szüleinél, a Pádison. Egyébként nagy havak jöttek, régen volt fent és elkél otthon a segítség. Malvinkának, így karácsony előtt, rettentő sok dolga akadt, mert amilyen hosszú volt az ősz, olyan hirtelen változott meg az idő. Hol fújt a szél, hol havazott, hol esőre váltott, hol meg fagyott és sok lett a beteg gyerek a faluban, meg ahogy számolgatta, úgy karácsonyra, szentestére is vártak egy babát.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Tudta, hogy ez a karácsony más lesz, mint a többi, hiszen valószínű, sok más emberhez hasonlóan, munkával telnak az ünnepek. Mert mindig vannak, akik a többiek érdekében, még az ünnapnapok alatt is, dolgoznak: az orvosok, a mentősök, a rendőrök, de indulnak a hóeltakarítók is, ha szükség lesz a munkájukra. Az adventi időszakban Hubert jött-ment Peszere-puszta és a kastély között. Vendégek is meg-megfordultak a faluban, a környező erdőkben és voltak, akik libára is lestek. Van, akinek sikerült egyet, egyet elejtenie, de Hubert sajnálta a libákat és mindig leadta a drótot, hogy merre húzzanak ki, hol nem ülnek vadászok. Valahogy ezen az őszön nem érzett rá nagy hajlamot, hogy vadásszon és ez, ha nem is mondott egy szót sem, Arthur bácsinak nagyon tetszett. Nagy pipája alatt elmorzsolta: erdész lesz belőle, erdész!
- Tudod is te, Arthur! Tudod is, te! – mondta neki Malvinka, de azért neki is tetszett, hogy többet volt a vállán a mordálya Hubertnek, mint a kezében.
Malvinkának volt egy sarka a kamrában ott gyűjtögetett mindenfélét karácsonyra. Na, nem mindenkinek ám, csak akit szeretett: Etrééknek, Arthur öccsének, Hubert apjáéknak ott gyűjtögette az ajándékokat, amit felküld a hegyekbe. Tüsténkedett. Az átlagosnál is többet, mert nem mindig tudott úgy mozogni a kastélyban, mint régebben. Ha Pelyhecskétől kellett valami, azért jobban Arthur tudott kimenni, mert a kastély felújítása miatt egyre jobban lezárták a környéket és a tavaszi átadó miatt is sok idegen jött ide. Hirtelen nagyon fontos lett a régi miniszterelnök, a Tiszák fészke, de legalább már nem hagyják tovább pusztulni a kastélyt. Aztán meg ki tudja, mi lesz vele. Sokan fontoskodnak, de a történelmet nem lehet átírni, a történelmet nem lehet kisajátítani. Nagy idők tanúja volt ez a kastély, kormányülések zajlottak a nagy teraszon, országos nagy döntések születtek itt.
- Ne morogj már Arthur! Inkább hallottad, hogy szegény Pelyhecskét a minap kidobták – panaszolta Malvinka.
- Mondtam már neki, kerülje el a helyet, mert még valaki meg is veri.
- Eszedbe ne jusson, semmit csinálni!
- Azt hiszed, már félek?
- Tudom, hogy nem félsz, de semmi értelme. Fejezzék már be a munkát, aztán menjenek innen. Nem emlékszel mit mondott a gróf?
- Na, mit?
- Akkor leszek a legboldogabb, mikor az utolsó vendég is kihajtat a kapun!
- Ez igaz Malvinkám. Ez igaz!
Nehéz kibogozni, hogy mit is gondolhatott Arthur bácsi és Malvinka néni erről az egész felújításról. Annyi szent, hogy a lakást nem fedezték fel és úgy döntöttek, hogy nem csinálnak semmit, kivárnak. Addig is Malvinka, mint orvosmanó járja a falut, gyógyítja a kicsiket és majd meglátják hogyan alakulnak a dolgok. Nem ugráltak, de a régi világra, a régi okos világra nem igen hasonlít a mai, mert ha valaki össze tudta vetni, akkor ők igen. Rettentően hiányolták az okos embereket. A ragyogó, csillogó szemű, élénk tekintetű embereket és de sajnálták az öreg tiszafát is, amit valamelyik nagyokos kivágatott innen az ajtóból. Arthur eldugta a fűrészt s mikor a markolóval indultak, akkor elvágta az üzemanyagcsövet, de csak elpusztították. Pedig majdcsak egyidős volt a kastéllyal, évente jó, ha egy centit nőtt. Sokszor 500-1000 évig él, de ismernek 2000 évet megélt példányt is. Micsoda veszteség! Hatvan évig volt iskola a kastélyban és az iskolások is megértették, hogy a fa minden porcikája mérgező, nem szabad hozzányúlni. Sosem volt belőle baj. Most meg odavan. Pedig a kastély szimbóluma volt.
Malvinkáék Huberttel megbeszélték, hogy innen indul a Pádisra. Arthur egyik székről, a másikra ült, nem találta a helyét. Kiment, bement, megnézte az ablakot, az ajtókat s abból már Malvinka tudta, hogy készül valamire: jó két hétre felhalmozott annyi fát, ha reggeltől estig tüzelne, akkor sem tudná elégetni, de nem szólt semmit. Az előszobában a majdcsak térdig érő, hegyi, fűzős bakancsot is meglátta. Más egyéb véletlenül se volt kikészítve. Azért csak rákérdezett:
- Jó sok fát hoztál be!
- Sokat, mert esőt is mondtak és nem akartam dagasztani a sarat, meg valamiféle karácsonyi vadászat is lesz – úgy hallottam, mikor fent voltam a színházterem feletti alagútban.
- Érdekes.
- Azt mondta az egyik őr, hogy “nagy kutyák” jönnek!
Malvinka nem bírt magával és elnevette. Kicsit mosolygott Arthur is, mert hát a falubeliek csak aggódtak, mert nekik, a kis életükben ez jelentett mindent és ami egy nagyhatalmú embernek egy legyintés csak, az valakinek az élete. Ha jönnek, akkor tisztességgel fogadják őket, nem maradhat senki szégyenben, persze az más kérdés, hogy nagyon várja az itteni ember, hogy elmenjenek, de az már a legvége, akkor már mindenki örül. Csak addig ki kell bírni és meg kell élni….magyarul életben kell maradni – ahogy régen is.
Hubert és Arthur az elmúlt nyáron felújított egy öreg alagutat. Nem volt mit tenni, hiszen a restaurátorok, az építészek és mindenféle munkás, naphosszat jött, ment. Voltak éjjeli őrök és kutyák is, teljesen egy fogolytáborrá változott a park és mozdulni nem lehetett. Arthur aztán leakasztott egy nagy kulcscsomót és egy szép nyári napon megmutatta Hubertnek azokat az alagutakat, amelyeket évtizedekkel ezelőtt lezártak, olyan régen, hogy még Hubert, amikor itt nyaralt gyerekként, sem ismert egyet se. Titkos alagutak, arra az esetre, ha… és láss csodát, elérkezett újra ez az idő.
Megfigyelnéd az állatokat, a madarakat? Kattints a képre!
A konyhában aztán felvillant egy kis lámpa és jelezte, hogy az északi alagúton valaki mozog. Ki más lehetne, mint Hubert?! Arthur ment is az alagsorba, hogy várja a vendéget vagy aki jön, de ki más lehetett volna, mint Hubert? A folyosó nyílegyenes volt és a végén lámpafény imbolygott. Egy füttyjellel tudtára adta Hubertnak, hogy ott van, aki felismerve, visszaválaszolta pontosan ugyanazt a dallamot. Arthur ebből tudta, hogy Hubert az és Hubert is tudta, hogy Arthur várja. Ha erdőn lettek volna, akkor rigófüttyöt fújnak, ha éjjel akkor megint más madárét. Ha ugyanazt fújják vissza, akkor nincs veszély, ha mást, akkor el kell bújni. Mindig olyan madár hangját utánozták, aki abban az erdőben, nádasban él és akkor meg lehet figyelni. Ezért, aki érti is, ismeri is a madarakat, sem tudja, hogy manók járhatnak ott. Régi, betyárfogások ezek, de nem kell ezt mindenkinek tudni. Elképzelhetjük milyen, amikor sötét, ködbevesző, nádi éjszakán megszólal a madár, amikor némán várja a hajnalt minden állat. Még az ellenség hátán is feláll a szőr, annak is, aki ránk vadászik. A Sárrét és a régi titkai, benne az emberrel, a réti, a nádi emberrel, amelyiket sem a tatár, sem a török nem tudott megszorítani s ha nem is annyi, mint régen, de abból a fajtából most is ott él belőlünk s ha találkozunk vele a faluban se ismerjük fel…
Hubert hátizsákjába pakolja Malvinka a holmit. Fűszerpaprika a halászlébe, méz, ez mézeskalács, olvasnivaló, de csak a fa alatt kibontani, meg fűszerek, csokoládé és akasztós karácsonyfadíszek, amit csak a legvégén adott oda a naranccsal.
- Mondd meg édesanyádéknak, hogy nem tudok menni, mert sok gyerek beteg és várunk egy pici babát is, ahol az anyuka már most is nagyon gyenge. Remélem megérti.
- Biztosan Malvinka néni, biztosan!
- Ezt a pálinkát meg én küldöm apádnak, de az lesz a legjobb, ha én viszem, mert már nincs is a zsákodban hely!
- Arthur, te vén lókötő!
- Gondoltam, ne menjen ez a gyerek egyedül arra a nagy útra!
- Ezért hoztál be ennyi fát, de láttam én a bakancsot az előszobában!
Hubert csak nevette, hogy Arthur bácsi meg akar szökni a karácsony elől, de Malvinka meg igazából nem bánta, mert szentestére várták a picit és igazán nem akarta, hogy Arthur egyedül üljön a karácsonyfa alatt. Ilyenkor egy orvosnak sokkal több a dolga és Arthur is tudta, mindig is tudta valójában, hogy ez a gyerekorvos szakma egy teljes embert kíván és egy teljes férjet! Szerette Malvinkát és tudta, hogy a kötelessége olyan erős, hogy nem várhatja el, hogy itthon üljön, amikor annyi gyerek beteg. Segíteni nem tud, hát akkor felmenne a hegyekbe. Hubert ahogy elindult, még hallotta maga mögött Malvinka nagy cuppanós pusziját és ugyanazon az alagúton megindultak a kastélyból kifelé. Nem szóltak semmit, csak hallotta Hubert, ahogy Arthur mögötte meghúzza a lépteit és lassan be is érte. Arthur gondolatai is cikáztak, mert szerette Malvinkáját, de húzta haza a Pádis, ahol felnőtt, ahol született.
Két teljesen külön világ volt a két ember, bocsánat manó. Malvinka a nagyvilági, a városi orvosmanó és Arthur, aki, ha igen iskolázott is volt és ha tudott is viselkedni úri körökben is, de valójában egy igazi vérbeli erdész, vadász volt. Hubert nem is tudja, hogy találkozhattak, de az életben vannak véletlenek, amolyan egyszeri, megismételhetetlen véletlenek és Malvinka, ha egy picit tétovázott is, de eldöntötte és Arthurját választotta. Voltak, akik megvetették, voltak, akik lenézték, de amikor vendégséget, fogadást tartottak, ámult a rokonság, hogy mit is kapott Malvinka Arthurjától…olyan életük lett, ami messze híres lett. Hogy még két ilyen távoli szakma közel kerülhet egymáshoz, mi sem bizonyítja jobban, mint Malvinka orvostudománya, ami Arthur mérhetetlen nagy növényismeretével párosult. Arthur tudta, hol, mikor, mi terem, érik, fakad, rügyezik, Malvinka meg tudta, mi, mire jó. Csak azon vitatkoztak, hogy mi a neve. Még szerencse, hogy latinul tudtak, mert meg kell hagyni, mind a kettő beszélte és akkor aztán azon kiegyeztek, de Pelyhecskét Malvinkának külön- külön tanította, ami lássuk be, veszett fejsze nyele volt, mert Pelyhecske nem engedett a népi nevekből…
Hubert az elmúlt évben sokat változott. Igaz, egy év a manók életében nem jelent nagy időt, de szótlanabb lett és amit a fejébe vett, azt végrehajtotta. A faluban is sok minden változott, sok hangoskodó lett, erre is, arra is és rá kellett jönni, hogy teljesen felesleges vitatkozni, bosszankodni, majd az élet beigazolja, megoldja a problémákat és a sok hangoskodónak az orrára koppint. A nagy folyó előbb-utóbb partra sodorja a szemetet. De van úgy, hogy a Jóisten sokáig engedi. Csak mondják, csak hadd mondják, maradtak ebben az állatokkal, Tikkel, Húval is. Csak hát vizet akarnak ereszteni visszafelé, meg olyan fát akarnak ültetni, ami nem odavaló, de már a régieket kivágták. Aztán a falu egyik végén valaki kitalálta, hogy nem kell szántani, most meg ez terjed. Olyan dolgokat találnak ki, ami külön-külön is káros, de, ha mindenki egyszerre nekifog, akkor aztán abból kiverni már csak a Jóisten tudja őket. De ha az fog neki …márpedig ebből már csak az lehet, hogy felbőszítik. Szóval elég az hozzá, hogy ahogy mentek, sem Hubert, sem Arthur bácsi meg nem szólalt volna.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Mind a ketten nagyöbű fegyvereket vittek. Arthur mi mást, mint a 9,3X62-es duplagolyósát. Hubert meg egy jó kis .30-06-ost, egy olyan éjjellátó távcsővel, ami párját ritkítja. Arthur nem szerette, de be kellett látnia, hogy annyi a sakál, hogy arra nyugodtan lehet használni. Már rókát se lőttünk, na, még védeni kell azt is! – puffogott magában, mert hát Arthur elég mérges fajtából való volt és állítólag, Malvinka szerint, rá is szokott.
A vonat ablakából csak nézték a tájat és Nagyváradon a pályaudvar restije alatt, néhány ismerőssel találkoztak. Meglehetősen nagy volt a forgalom s ha nem is ment volna el Kolozsvárra Arthur, de hazudna ő is, ha azt mondaná, hogy nem fordult meg a fejében. Hubert is ott tanult és egy-két szót váltottak, hozták, vitték a híreket és sokan a háborúról is beszéltek. Voltak, akik északról, Kárpátaljáról jöttek, mentek tovább, vagy éppen a rokonokhoz igyekeztek. Legtöbbet a kantinos tudott s egy biztos, hogy Arthurral régi jó ismerősök voltak, ha nem kellett volna sietni, hogy elérjék a csatlakozást, fix, hogy még Arthurral üzletelnek is. De most tényleg nem volt idő.
- Arthur bácsi! Betolták a kocsit! – mondta Hubert.
- Kellemes ünnepeket, majd valamikor két ünnep között jövök le. – búcsúzott Arthur.
- Hozol le kesztyűket?
- Persze, mind a két fajtából!
Azzal eltűntek a forgatagban. Egy ideig látszódtak a puskatokok a vállukon, de nem törődött velük senki. Ha meg is nézték őket, talán csak elgondolkoztak rajta páran, hogy bizonyára vadászni mennek, de nem voltak sem piperkőcök, sem szakadtak és látszott rajtuk, hogy nem azért lettek vadászok, mert divat.
Már szürkült, amikor egy hegyi úton baktatattak fel. Lóval és egy hóekével Etre megtörette nekik az utat, de nem csinált nagy takarítást, nehogy a túrázók nekiveselkedjenek a hegynek és azután majd lehetett volna azokat is menteni. Szóval csak éppen annyi utat takaríttatott meg, húzatott meg az erdésszel, hogy fel tudjanak jönni. Jó órára lehettek már csak a fennsíktól, amikor Arthurnak már nagyon nem tetszett körülöttük az erdő. Kísérteties csend volt és szinte a bőrén érezte, hogy figyeli minden rezdülésüket a táj.
Hubert még fiatal volt, ezt még nem vette észre, ez még nem alakult ki úgy benne, de Arthur már megérezte a bajt. Nagyon tudta már. Pont olyan volt ez, mint régen, amikor Etrével mentették az embereket. Aludni se volt jó, mert felébredt miatta az ember, a manó s ha megnyugtatta magát, akkor csak utolérte a baj. Nem, nem szabad megnyugtatni magunkat, elaltatni azt a hangot, ami odabent megüti a vészharangot és alighogy elhatározta magában Hubert, megtorpant. A válla fellett látja ám, hogy előbb egy fiatal, majd még egy süldőfarkas ugrik ki az útra. Nem siettek, csak úgy nyurgán. Aztán jött egy csapzottabb öreg szuka, amelyik már őket nézti és mikor a két kölyök arrébb lépett, azok is visszanézték. Utoljára egy akkora, hatalmas kan bújt elő, hogy még Arthur ereiben is meghűlt a vér. Pontosan tudta, hogy kiket kell, miket kell keresnie az úton, de nem kereste az, hanem egyenest a szemükbe nézett. Esélyük nem volt arra, hogy elővegyék a puskákat, hogy betöltsenek s mintha a farkasok tudták volna ezt. Ha sokáig nem is, de az alfa még akkor is nézte őket, mikor a két kölyök és a szuka leugrált jobbra a szakadékba. Egyáltalán nem félt, ismerte már a fegyvert, az embert, a manót is.
Hubert és Arthur összenéztek és lehet, mondani is mondtak volna egymásnak valamit, de ahogy Hubert feje mellett megint elnézett Arthur, valami mozgásra lett szemközt figyelmes s megpillantotta Etrét, aki szemközt intett nekik.
- Apád elébünk jött!
Hubert igen megörült és szinte elhagyta Arthurt, mert sietett az apja felé, aki ereszkedett le, hogy hamarabb az úton legyen. Volt ott fent egy padka, onnan figyelték időtlen idők óta a manók ezt az utat. Nem véletlen, hogy Arthur odapillantott az előbb, mert arra számított, hogy Etre ott várja már őket.
Szeretsz a természetben lenni, akkor az EWIDENT ruháid válaszd! Kattints a képre és nézz körül a webáruházban!
Alig várták Huberték, hogy felérjenek a szülei házába. Mondhatni fogvicsorgató hideg volt már, de odabent az erdészházban is és lent a manólakban is rettentő jó meleg volt. Az erdész is és a manók is keményen tüzeltek. Fát hordtak be még az őszön és volt annyi, hogy tavaszig kitartott nekik. Etre nagyon örült a fiának és Arthurnak is. Minden, amit Malvinka küldött, kincset ért a hegyen, mert ott sem a paprika, sem más nem terem meg s ilyenhelyt a csokoládé igazán nagy ritkaság, mert bolt nincs és ha rendelne is az ember, ide senki fel nem tudna jönni. Hubert anyukája szerette volna hallani mi történt lent a Rétközben, mik a hírek, de a farkasok valóban aggasztóak voltak, tehát ki kellett várni, mert azt a legfontosabb megbeszélni. Sajnálta, hogy Malvinka nem jött, de a babák az elsők és ezt, ha valaki, az anyák biztosan megértették.
- Láttam én! Ott jöttek felettetek az ösvényen.
- Végig magamon éreztem a szemüket – mondta Arthur.
- Az meglehet, de még idegenek. – mondta Etre. – Pár napja fedeztem fel a nyomukat fent a Bihar-nyergen.
- Akkor tudsz róla!?
- Persze. Beszélik, hogy Kárpátalján lőnek és a vad is megmozdult, átjöttek erre, meg nagy a tél és tudod mozog a farkas is. Lenyomja őket a hideg, mint 1942-ben!
- Azt is láttam, hogy hirtelen lefordultak. Biztos lecsapta a szél a szagomat, mert egyik pillanatról a másikra letértek.
- Lőttél volna?
- Lőttem volna. A célon, a marján ült a szálkereszt a kannak. Még az úton is jó lett volna, de ti már irányban voltatok…
Arthur rettenetesen sajnálta. Szerette volna, ha testvérének sikerül elejtenie, de négy farkas már nem játék és valamit tenni kell. Elsőnek Hubertet kell elcsendesíteniük, mert ez már nem nádifarkas és ha jól saccolták 80-90 kilogramm is lehet, ami a toportyánféreg ötszöröse!
- Érted Hubert? Ötször nagyobb!
- Értem, de azt is éppen ugyanúgy fogja a sörét vagy a golyó, mint a sakált.
- Fogni, fogja, az biztos, de Arthur bátyád a megmondhatója, hogy egy vadászaton kétszer is rálőtt egy 8×68-as kaliberű fegyverrel és a farkas elvitte.
Mindenki elfáradt és a kandallóban is roskadozott már a tűz, amikor végre mindenki ágyba került. Odakint pedig havazni kezdett és minden nyomott eltüntetett, amin meg tudtak volna indulni a vadászok.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Reggelire friss hurka-kolbászt ettek, sült szalonnát, dinsztelt savanyú káposztával. A szalonnának úgy pattant a bőre, hogy Arthur nem hagyhatta ki, hogy Etre tudományát dicsérje.
- Ez igen! Ezt alaposan megperzselted!
Közben tervet eszeltek ki és eldöntötték, hogy ahhoz a forráshoz veszik be magukat, amelyik nem fagy be. Oda lejár a szarvas is és van ott egy etető is.
- Úgy gondolom, hogy megjelennek, mert ott sok állat megfordul és a farkas is, higgyétek, fel fog tűnni!
Arthur ott nőtt fel, nem igen tudott sok mást mondani, de Hubertnek volt egy nyaktekerése, ami igen furcsa is volt tőle, de csak észrevették.
- Én nem mennék messze a háztól.
- Hogy, hogy?
- Szerintem feljönnek a nyomunkon, ha már fel nem jöttek az éjjel.
- Mit beszélsz?
- Lehet, hogy igaza van – mondja Hubert édesapja.
Na, ezen aztán mind a három felbuzdult és kitört a házból. Éppen nem hajadonfőtt, de a kabátokat nem gombolták be. Édesanyja mondani akarta, hogy tegyék be az ajtót maguk mögött, de már késő volt, nem hallották meg.
A fennsíkon kutya hideg volt. Már nem esett a hó, de hordta, vitte a havat és nem volt ott egy nyom se sehol, amit meg lehetett volna nézni. Hubert azonban tudta, mit keres. Az egyik helyen lefújta a friss porhót, amit odahordott a szél és alatta kirajzolódott a félelmetes mancs az öreg hóban. Nem kellett azt mutatnia sem az apjának, sem Arthur bácsinak, mert mind a hárman itt nőttek fel. Hubertet ők tanították vadászni, de már lassan úgy látszik, ők tanulnak Huberttől. Hubert nem mondott semmit, csak nézte a nagy nyomot és nézte őket, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt eddig gondolták, mert az ukrán farkas egyáltalán nem félt sem az embertől, sem a háztól és még a nyomukon is fel mert jönni. Mind a hárman tudták, hogy ez a farkas pontosan jól tudja, hogy mit akar és azzal, hogy megnézte, merre mentek, hogy feljött a nyomukon, tudatja velük, hogy nem fél tőlük…
Alapjaiban változott meg az élet a Pádison. Mindenki tervet eszelt ki, mindenkinek volt valami ötlete. Azt tudták, hogy a falka veszélyes lehet együtt, de azt nem tudták, hogy merre induljanak el. Felmenjenek a forráshoz. Kiüljenek az esztenához? Lejjebb a völgybe vagy komolyabb váltókra. Csak úgy találomra üljenek ki?
Egyszer csak Hubert megszólalt, hogy:
- Nem vágott-e valaki disznót, lent a faluban?
- Ha vágott is, nem adja oda senki, mert itt mindent felhasználnak, kimosnak és abba töltik a kolbászt.
- Tegyünk egy próbát!
Etrének és Arthurnak nemigen fűlt hozzá foga, hogy kérdezősködjenek, de tudták, hogy Hubertnek igaza lehet, hát fogta a telefont Etre és felcsörgetett az erdészhez, eggyel feljebb. Kis diskurzus, persze kiderült, hogy az is hallott a farkasokról, mert a nyergen láttak a nyomukat, csak még azt nem tudták, merre vannak. No, szó, szót követett, amikor az erdésznek eszébe jutott, hogy egyhelyt elpusztult egy juh, a bárányok ugyan megvannak, de az anyjukat, ha kell odaadja a juhász, csak át kell érte menni a völgybe, nem a faluba!
Még jobb! A juhászt nagyon jól ismerik. Egyedül él az állataival a fennsík egyik völgyében. Az erdész pedig felajánlotta a lovát: vigyék. De ha baja lesz a Gábornak! Ha baja lesz…
Gábor csendesen szénázott, amikor az erdész felkantározta és kivezette. Ismerte már ezeket a manókat Etrét, Arthurt és Hubertet. Nem a nagy szánkót, hanem a kicsit kapták meg, az is elég lesz. A nagy fekete ló, a Gábor, csak nézte a szánkót, meg a manókat, majd megindultak. Rettenetesen hordta a havat a szél és az erdész rögtön megbánta, hogy egyedül engedte el kis barátait. Hamar meggondolta magát, ugrott a csizmájába és csak éppen a nyakába kanyarította a puskáját. Majd elébük vágok a völgynél – döntötte el magában
Csavajda Dóra illusztrátor weboldalát, a képre kattintva érheted el!
Gábort, a hatalmas magyar hidegvérűt nem kellett se nógatni, se biztatni, mert hát örült a lelkem, hogy kiszabadult az istállóból. Nem volt fázós fajta és már éppen meg is kellett volna járatni. Talán kapóra is jött ez az út. De miért nem mentem velük? Miért nem? -korholta magát az erdész. Ügyes erdész volt, ismert minden vágást és hiába a nagy hó, úgy tudta, hogy hova lehet lépni és hova nem, hogy azt nála jobban talán csak Etre ismerte. Lefelé, a gerinc után, már lécen ereszkedik – tervezte el.
Hubert anyja nem örült ennek a vadászatnak, egyáltalán nem szerette a farkast, mert okos, rafinált és kegyetlen ellenfele a manóknak. Ha meg sebzett, vagy a kölykeit védi, még az embernek is nekifordul, nemhogy a manóknak. Féltette őket, de az se lehet, hogy ez az idegen falka itt portyázzon, rettegésbe tartsa a fennsíkot. Tudta mindenki, hogy pocsék munkát végeznek. Egyáltalán nem szerencsés, hogy pont most, karácsonykor, amikor csendesedne az az erdő is, amikor ünnepre készülünk, garázdálkodjanak a farkasok.
Ahogy elhagyták az erdészházat, volt, hogy a szél teljesen elhordta a havat s volt, hogy vastagabb volt az úton, de még nagyobb torlaszokat nem épített és viszonylag könnyedén át lehetett jutni rajtuk. A nagy erős ló, persze akkor is elhúzta volna a szánkót, ha a hasáig, vagy még feljebb ér neki, de még attól messze voltak. Az ilyenfajta ló csontozata, az igáslovaké, sokkal erősebb, szörnyű nagy izomzata miatt lassabb, de rettentő erős és látszott rajta, hogy az erdésszel sokat dolgoznak kint. Az ilyen munkalovak, igáslovak kint az erdőn megedződnek s különösen, itt a hegyen, rettentő ügyesen tudnak manőverezni. Nagy segítségére vannak az embernek. Ez a magyar hidegvérű ráadásul hosszabb távon is képes kocsit húzni, ilyenkor meg, a pillekönnyű szánnal, rajta a három manóval, csak játszik.
A nagy fekete ló élvezte, hogy mehet és Etre hagyta is, hiszen a ló mindig be tudta osztani az erejét és egyébként is, nem mennek ma sokat, mert lemennek a birkáért, aztán azzal vissza, helyesebb utána kötik a szánnak és úgy húzzák majd fel a nagy magaslesig. Ott meg egy oszlopra felhúzatják. Ez volt a terv és felváltva kiülik a farkast. A nyomon, amit a szán után kötve hagynak, felcsalják, mert megannyi váltót keresztezni fognak.
Hubert a szán hátuljában úgy döntött, hogy előveszi a puskáját és betölt. Átszámolta a töltényeket és elzárta a puskáját. Arthur hátranézett és meglátta Hubertet, amire csak elővette ő is a 9,3X62-est. A billenőcsövű duplagolyósba a két rettentő nagy töltényt behelyezte és a lábára tette, de megtörve. Etre nem szólt semmit, csak hajtott.
Ereszkedtek lefelé a szerpentinen és mit sem tudtak arról, hogy az erdész már valahol felettük jár, kigombolkozva, hátán keresztbe vetve a puskájával, már síléceire állva vág neki a lejtőnek. Mérges volt magára az erdész, de nagyon élvezte az utat, bár a felesége korholta, hogy ilyen időben kimenni. Mindenki tudta, hogy a farkas nem játék, ahogyan nem játék a téli idő, a hóvihar, különösen nem a Pádison. Ha úgy ismerte is, mint a tenyerét, csak eszébe jutott, hogy, ha most valami baj éri, pár óra eltelik, mire a manók meglelik. A szerpentinen aztán egyszer csak Gábor prüszkölt egyet, mert hát megérezte a farkasok szagát.
Biztos, hogy még a tegnapi – mondta Etre, de Hubert már nem hitt a meséknek és úgy leste fent a hegyoldalt, mint sas. Nem különben Arthur is, aki arra várt, hogy összecsapja a puskát. Valahogy Hubert azt érezte, hogy fentről lesz valami, nem tudta miért, de érezte és meg se merte gondolni, hogy az ereszkedő erdész szagára ugrottak fel a farkasok, akik, ha nem is ügyetlenül, de igen óvatlanul megugrottak és jöttek lefelé. Hubert már hátul állt a szán jobb hátsó talpán, hogy ha meglátná a farkasokat, akkor le tudjon lépni. Arthur gondolta, hogy hátramászik, de nem volt már rá idő, mert, ha tényleg ugranak, akkor késő lesz onnan előkecmeregni. Ideges volt, úgy érezte, hogy hamarabb felkészülhetett volna, talán úgy, mint Hubert.
Kavargott a hó. A ló, a nagy fekete ló, ismerte már a farkasok szagát és rettegett már attól is, nemhogy a látványuktól. A farkas átharapja az áldozata torkát, kihasítja a lágyékát és szörnyű munkát végez. A hatalmas nagy lucok sötétzölden magasodtak felettük és, hogy fújt a szél, hogy porhó esett, nem rakódott rájuk semmi. Zúgott, búgott az erdő s csak a ló orrában és a szemükben bízhattak, amikor Hubert csak mondja:
- Apja, apja! Húzd balra a szánt!
Etre már húzta is a szárat és megállította a szánkót, de még meg sem állt, amikor megszólalt a fegyver és az első farkas már tűzben is rogyott. Arthur, nem volt irigy, de már ugrott is előre és ahogy a ló keresztben megállt, annak a lábai közé ugrott és féltérddel, ahogy kint a fronton tanulta, már lőtte is a második farkast. A harmadikat csak sebezte Hubert, amit ő még az út szélén helyben marasztalt. Etre csak nézte, hogy miért késik, de a duplagolyósnak vissza kellett állnia, mert tudvalevő, hogy az egyik lövés elhúzza a másik csövet. Miután felborult a harmadik is, ízibe megtörte, hogy ürítsen, de Hubert ekkor már újra célon volt és a hatalmas, kapitális kant blatton lőtte. Az ösvényről, ahogy ugrott le, már nem volt ideje irányt változtatni vagy nagyobbat ugrani. Etre csak nézte, ahogy egyik farkas a másik után tűzben marad és csak tartotta a szárat. Még szerencse, hogy Gábort bevadásztunk már csikó korában, de hogy a hasa alatt is lőttek, azért már egy kicsit Etrének is sok volt. A nagy, hatalmas ló azonban tűrte és állta. Rettentően félt, hogy megtapossa Arthurt, miközben a félelmetes ellenség a farkas, alig volt előttünk 50 méterre.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Olyan szél volt, olyan vihar kavargott, hogy az erdész, aki alig volt már 100 méterre felettük valami morgást ugyan hallott, de ahogy jött lefelé, csak azt látta, hogy a szép fekete lova ott áll keresztbefordulva, neki a szakadéknak. Meghűlt benne a vér, azt hitte valami baja lett a manóknak. Még két kanyar – gondolta magában és lent vagyok az úton, amikor azt látja, hogy a három kis ember ballag felé s a lovon már pokróc, hogy meg ne fázzon. Előtte pedig, itt, ni, meg négy farkas…
Még meglepődni sem tudott és éppen úgy járt, mint a farkasok, mert ő se tudott megállni, mikor az út fölé ért és le kellett ugrania az útra. Arthur csak nevette és mondja is:
- Még szerencse, hogy jól célzunk, mert most kicakkozták volna lábad ikráját!
Ott álltak az út szélén szótlanul. Gábor aztán megunta, hogy hátrahagyták és kutya módjára közelebb húzta a szánkót, mindenestül, hátán a pokróccal.
Karácsony előtt egy nappal a Pádisra vezető hegyi úton, négy farkassal ott állt három manó, akik mellett sílécen ott csodálkozott a helyi erdész. Tombolt a vihar. A ló nagyokat prüszkölt a farkasokra. Mindannyian készültek a lesre, mert mégiscsak az a valami, de erre nem számolt senki, hogy meglövik a farkasokat. Aztán csak megszólalt az erdész:
- Tegyük fel mind a szánkóra és menjünk le azért a birkáéért, mert azzal is lesz majd valami. Ismerem Károlyt, vár bennünket s aztán ha nem megyünk, megindul elénk, mert azt hiszi bajunk van.
Sokat nem is teketóriáztak és felpakolták a farkasokat, aztán az erdész felült a bakra. Elővette a pipáját, amit Arthur igencsak megnézett, mert, hát akkora volt az, mint Arthurék üstje a kastélyban. Igen rácsodálkozott, pedig nem szokása és egy csipet dohányt adott neki az erdész, ami olyan sok volt, hogy jutott még a bőrszütyőjébe is. Aztán takarosan mind a kettő rágyújtott. A ló néha, néha hátra nézett, mert mikor úgy fordultak, érezte a farkasok szagát, de most, hogy itt volt az erdész, meg a két manó, meg hogy a pipafüstöt is ismerte, csak megnyugodott. Hubertet nem ismerte annyira, de nem félt tőle. Egyik se beszélt, csak Hubert nézte a farkasokat és néha, néha Arthur hátrapillantott. Tetszett neki az unokaöccse, mert a fiatalos tűz most jól jött. Nézte Hubertet és örült annak, hogy nemcsak a zsíros falatok, a hasa után megy, hanem a dúvad, a dúvad a mindene. Látszik, hogy él-hal érte. Az ilyet nem lehet tanítani.
Még igencsak fent voltak a fennsíkon, amikor a kutyák, lent a hodály mellett, jeleztek és Károly már kint állt. Várta a vendégeit. Egyszerű ember volt, de szerette az erdészt, a lovat ismerte és mikor leértek, akkor látta meg a manókat. Etrét jól ismerte. Persze Arthurt is, hiszen az is idevaló volt, de Hubert úrfinak örült meg igazán, tessékelte is őket be, de amikor hirtelen meglátta a négy farkast, megállt benne az ütő!
- Erdész úr! Mik vannak itt fent?
- Látja Károly, hogy farkasok, nem?
- Látom én, hogy azok, de, hogy egyszerre négy is?
- Miért lepődik meg, hiszen mindenki lőtt egyet, úgy illik nem?
Károly kerek szemekkel leste a farkasokat, meg a vadászokat, sehogy se tudta elképzelni, hogy lehet, de pokróc került a lóra és egy perce beléptek. Szépen meszelt fal, meleg, a kályha mellett felstócolva a hasított fa.
- Na, fogjad Károly! A nejem küldi! Bor, kalács, miegymás. Én nem néztem mi van benne, ne is pakold ki, majd lejövök a kosárért! Újévig csak találkozunk még, nem?
- Nagyon kedvesek vagytok! Hálásan köszönöm!
A kosárba, hogy pontosan mi lehetett még, nem tudni, mert a dugós boron mellett minden kendővel szépen le volt takarva. Károlynak nem volt senkije és ha el is volt látva mindennel, ilyen házi dolgokat, karácsonyi ízeket, nem küldött fel neki senki. Ha még küldött is volna, ilyen időben nincs, aki fel tudott volna jönni. Talán majd napokkal később, ha elül a vihar. Persze az erdésznek mindig is gondja volt rá, hogy figyeljen Károlyra, mert olyan bátor, ügyes ember ez a pásztor, bármikor lehet rá számítani.
Kicsit még beszélgettek, de ha folytatták volna, akkor igen neki kellett volna vetkőzni és a lovat se akarták, hogy megfázzon, ezért feldobták a birkát és visszaindultak a fennsíkra.
- Ne vigyétek! Nem megy arra már semmi!
Már majdnem hajlottak rá, amikor Hubert megszólalt.
- Csak vigyük el, mert hát ki tudja, régen volt már ilyen szóró fent a Pádison.
- Igaza van a gyereknek – mondta Arthur, aki kapva kapott az alkalmon, hogy éppen jó lehetőség lesz ez az ünnep arra, hogy kivadásszák magukat. Ha már Malvinka elengedte, nehogy a tűz mellett ücsörögjenek.
- Nem bánom, vigyük – mondta Etre – de karácsony első és másodnapján nincs vadászat!
Hubert, Arthur szinte egyszerre válaszolt, hogy:
- Nem, az kizárt! Biztos, hogy nem.
Az erdész is és Etre is lemondóan legyintett, nem Hubert miatt, hanem, hogy a vén lókötő, Arthur is úgy viselkedik, mint a gyerek, ha vadászatról van szó. Nem ismer tréfát. Az erdész is azon törte a fejét és Etre is, hogy de jó volna kiülni rá, de hát az már most Hubert és Arthur lese, hiszen ők már a Pádison mégiscsak vendégek.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Mindannyian felszálltak a szánkóra. A szánkóról hátul szinte lelógtak a farkasok, a birka és azok ott négyen, az erdész és a három manó kaptattak fel a nagy fekete hidegvérű lóval a hegyre. Károly még sokáig ott állt a kis ház előtt. Aztán belépett és ahogy betette az ajtót maga mögött és nézte a kis fenyőgallyat, megmelegedett a szíve is. Volt már pár szem szaloncukra, volt ott a fa alatt narancs, dió és csokoládé is, egy jóféle üveg bor és bejgli, töltött káposzta és még halászlé is. Biztos Hubert úrfi hozta a Rétközből a halat. Nézte, hogy miféle karácsonya lett neki, idefent a hegyen, ahová ilyen viharba senki, de senki nem tudott volna feljönni. Jöttek, jöttek őhozzá a fennsíkról a híres vadász és erdészmanók s nézte, nézte a rengeteg ajándékot, ételt, italt. Hát mégiscsak vannak csodák! Mégiscsak vannak…És megpárásodott a szeme, mert, ha egyedül is volt idefent és semmi, de semmi jel nem utalt arra, hogy történne bármi is a kis életében, hittel hitte, hogy eljön a kis Jézus és láss csodát, itt van, neki is lett karácsonya…
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Illusztrálta: Csavajda Dóra
Tel: +3630/394-4706
E-mail cím: dora.csavajda@gmail.com
Egy élet az erdőn
Hamarosan benyújthatók az ökológiai gazdálkodás támogatási kérelmei
A jövő vadgazdálkodásának és vadászatának víziója
Rendhagyó barcogás Gúthon
Természetismereti vetélkedő
Megjelent Az ökológiai gazdálkodásról gazdáknak, közérthetően c. szakkönyv 4. kiadása – Most letöltheti!
KONFERENCIA: Ember-vadvilág konfliktusok Magyarországon – ITT regisztrálj
TÖLTSD LE! A vadászvizsga tesztkérdései, képanyaga
Ezermilliárd forint értékben jelent meg agrár- és vidékfejlesztési pályázat
37 százalékkal növekedett a takarmánykukorica ára
Az ormánsági szarvas nyomában: trófeabemutató a Drávamentén – GALÉRIA
Komádiban végéhez közeledik a búza vetése
Fegyvertartás – ismét kedvező jogszabályváltozások
A reformáció napján: Visszatért a Tisza-család Gesztre – GALÉRIA
A pusztavacsi öreg harcos
Életbika
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Bárhol, bármikor kifuthat eléd!
I. Abaúj térségi Vadásznap és Trófeaszemle
