
Pár hete, amikor az Alföldi Kéktúra 8-as szakaszát Biharugránál megszakítottam, már akkor sejtettem, hogy az ide való visszautazás sem lesz egyszerű, és valóban… cakompúder (hú, de régen mondtam ezt) 6 és negyed órámba tellett, némi izgalommal vegyítve, miután már Budapestről 30 perces késéssel indult a vonatom, veszélybe sodorva ezzel a békéscsabai csatlakozást, no de végül minden kisimult, és elértem a buszt…

Református templom Biharugrán, előtte a trianoni emlékművel. Fotó: Szabó Anetta
Biharugrára fél kettő után érkeztem meg, úgyhogy ma nem lesz napfelkelte a képek között (majd holnap), hiszen mostanra már a Nap olyannyira felkelt, hogy a takarót lerúgva magáról igen elemében volt… szóval sütött ezerrel.
Biharugra Békés megyében, a mai magyar–román határ mellett fekszik.
A buszról leszállva mindjárt feltűnik az 1772-ben épült református templom és előtte az emlékmű, amely az I. és a II. világháború, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharcban elesetteknek állít emléket.

Biharugra központjában áll a Bölönyi-kúria. Fotó: Szabó Anetta
A kapu zárva, így a Bölönyi-kúria felé veszem az irányt, amit szintén csak kívülről tudok megnézni. Az eredetileg klasszicista stílusú épületet a 19. században romantikus stílusban építették újjá, egykoron iskolaként funkcionált. „Nagybölöni Bölöny József adományozta 1911-ben a Biharugrai Református Egyházközségnek népiskola céljára, hogy a község kiskorú iskolás növendékei egészséges és jó iskolai helyiséggel bírjanak”, úgy tudom, jelenleg közösségi házként funkcionál. Az utcafronti rész felújított, az épületet körbejárva a hátsó falak, ablakok viszont igencsak renoválásra szorulnak.

A nádasház Biharugrán. Fotó: Szabó Anetta
Bélyegzést a korábbi ittjártamkor már megejtettem a Makk Hetes előtti kiülőben, a korábbival ellentétben most, talán a nagy meleg miatt, egy vendég sem ücsörgött a sörét kortyolgatva…

A Zöldhalmi-tó feletti kilátó. Fotó: Szabó Anetta
A falut hosszan gyalogolva hagyom el, a település után is aszfalton haladok. Az út mellett fosóka szilvafa kínálja portékáját, a sárga és piros színű gyümölcsök, mint valami színes gyöngysor, úgy lógnak az ágakon. Természetesen nem utasítom vissza a természet eme útmenti ajándékát, zamatos, amolyan vidéki íz ez, a gyerekkoromat juttatja eszembe, bár én szatmári származású vagyok, de mifelénk is gyakori volt, amit mi nemes egyszerűséggel fosatószilvának hívtunk…

A Zöldhalmi-tó Biharugrán. Fotó: Szabó Anetta
Halastavak mentén haladok a térkép szerint, bár sokat nemigen látok belőlük a dús vegetáció miatt, később az útvonalról letérve, egy kilátóba felkapaszkodva már szemügyre tudtam venni a vízfelületet.

Szabó Anetta Biharugrán. Fotó: Szerző
Az útvonalról kitérővel a Bihari Madárvártához juthatunk, én ezt a kitérőt most a nagy melegre való tekintettel kihagytam.

Biharugra és Körösnagyharsány között a védgáton. Fotó: Szabó Anetta
Elértem Szilaspusztát, nehéz elképzelni, hogy valamikor itt egy 32 szobás kastély állt a hozzá tartozó parkosított kerttel, a Bölönyi család kastélya… mostanra már kő kövön nem maradt belőle, és ez szó szerint így van… jelenleg a területen egy állattartó telep üzemel.

Gyalog a pusztában az országos Kéktúra Biharugra és Körösnagyharsány közötti szakaszán. Fotó: Szerző
Innen a trianoni lokalizációs gáton haladok tovább… ezzel a kifejezéssel most találkozom először… 1920-ban, amikor az új államhatárokat megrajzolták, akkor épült ez a gát, hogy megvédje a Kis-Sárrét megmaradt magyarországi településeit az ellenőrizhetetlenné vált, immár határon túli áradásoktól. Lokalizációs, mert nem a meder környezetében, hanem attól jóval távolabb helyezkedik el.

Biharugra, Szilas-puszta. Fotó: Szabó Anetta
Szóval ezen a gáton haladok én Körösnagyharsány felé, miközben az: „Ég a nap melegétől a kopár szik sarja…” éppen manifesztálódni látszik a túrámon… meleg volt nagyon, a vizem is szépen átvette a környezetem hőmérsékletét, már csak egy filter kellett volna bele… igen üdítő látvány volt, amikor a távolban feltűnt Körösnagyharsány fehérre meszelt templomtornya, és szépen közelítettünk egymáshoz.
A faluban pecsételek, az országos kék köröm alatt először fordul elő velem, hogy a pecsétet rossz helyre nyomom, méghozzá a következő, Körösszakál helyére… talán már tudat alatt ott járok.

Kiégett gyepeken át vezet az út. Fotó: Szabó Anetta
A református templomhoz vezető járda mellett hatalmas hortenziabokrok pompáznak, jó hosszan, mintegy folyosót képezve az Isten háza felé. Fotózgatok bőszen, mikor egy helyi fiatalember megszólít:
– Maga feltérképezi ezeket? – és fejével a templom felé biccent.
– Nem kell ezeket feltérképezni, rajta vannak ezek már a térképen… – válaszolok én is nem éppen elmésen.
– Te biztos férjnél vagy… – hangzik el az újabb megállapítás, én meg csak gondolkodom, hogy hogy jutottunk el ide a második kérdéssel.
– Nem, én már nem vagyok férjnél… – válaszolom, hiszen mit is kéne ezt titkoljam, pláne itt az Úr háza előtt.
Na, emberünknek több se kellett ezen hír hallatára… én meg, mivel nem szeretnék körösnagyharsányi menyecske lenni, így odébb is álltam, hátrahagyva rögtönzött kérőmet.

Körösnagyharsány református temploma. A toronydíszen egy kakas örködik a falu felett. Fotó: Szabó Anetta
A falu után nem sokkal gazzal benőtt sínek keresztezik az útvonalat, korábban itt vasúti megálló volt, 2009-ben szűnt meg rajta a forgalom.

Körösnagyharsány virágokkal fogadott. Fotó: Szabó Anetta
Napraforgótáblák színesítik utamat, majd hamarosan ismét gátra térek, a Sebes-Körös mellé szegődök. A part menti növényzet csak imitt-amott enged rálátást a folyóra, ahol rést látok, ott le-le csámborgok a töltésről… húúúú, de belecsobbannék, de a meder ezen oldalán meredek a part, gémeket látok a sekély vízben lépdelni.

Híd a Sebes-Körös felett. A helyiek szakáli hídnak emlegetik. Fotó: Szabó Anetta
A Gróf Tisza István hídhoz közeledve olyan lubickolós hangokat hallok, na Anetta, talán mégis van remény, ha másra nem, akkor egy kis lábáztatásra… és valóban, a hídon átkelve a túloldalon le tudtam menni a partra. Itt szinte alig volt víz a mederben.

Körösnagyharsánynál egy nagyobb kanyarban szépen rálátni a Sebes-Körösre. Fotó: Szabó Anetta
Az eredeti híd 1927–28-ban készült, majd az oroszok felrobbantották 1944-ben. Akkor a helyiek a felújításig egy fahidat építettek. Alacsony vízállás esetén, mint most is, ennek a fahídnak a cölöpjei kilátszanak a vízből.

A szakáli tányéros ház. Érdemes ellátogatni. Fotó: Szabó Anetta
A strandolás után bebattyogtam Körösszakálra, bélyegeztem a helyi kiskocsmában. Kérdésemre, hogy van-e meggysörük, azt a választ kaptam, hogy errefelé ilyen úri söröket ne keressek, de azért a kedves vendéglátós mégis kisegített egy kevésbé úri, de számomra tökéletesen megfelelő sörrel. Eztán elfoglaltam a szállásomat a Meggyfa utcában, majd irány a Tányérosház… napom jutalma…
Érdekli a tányéros ház? Kattintson ide és látogasson el a ház Facebook oldalára!

Kaktusz gyűjtemény Körösszakálban. Fotó: Szabó Anetta
Egy tüneményes házaspár a tulajdonosa ennek a kis gyöngyszemnek, kedves körbevezetést kaptam a mini állatkertben, az a rengeteg kaktusz és a milliónyi kerámia, csodálatos gyűjtemény.

Részlet a körösszakáli tányérgyűjteményből. Fotó: Szabó Anetta
Bár a napom távban a maga 18 km-ével rövidke volt, de ez a kicsi is sokat adott nekem ma is az Alföldből. Holnap hajnalban indulok tovább…
Írta és fényképezte:
Szabó Anetta

Látott vagy hallott valamit?
Van egy szép története, élménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131