Hát, így vagyunk. Kiszáradt a Tarna. Megint.

Az a Tarna, amelyik régiónk egyik legfontosabb vízfolyása. Amelyik Cered térségében ered és Jászjákóhalmánál torkollik a Zagyvába, közben pedig 105 km hosszú utat jár be a dombvidéktől a síkvidékig. Az a Tarna, amelyiknek vízgyűjtő területe 2116 km2, vízhozama 0,06 m3/s és 130 m3/s között változik, közepes torkolati vízhozama pedig 4 m3/s (volt). Az a Tarna, amelyik a kutatások szerint 41 halfaj otthona, amelyek közül 12 halfaj védett, egy pedig fokozottan védett. Olyan ikonikus áramláskedvelő halak élőhelye, mint a sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus), a kövicsík (Barbatula barbatula), a halványfoltú küllő (Romanogobio vladykovi), a selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser), vagy éppen a magyar bucó (Zingel zingel), és olyan állóvízkedvelő ritkaságok lelőhelye, mint a kurta baing (Leucaspius delineatus), vagy a réticsík (Misgurnus fossilis).

Tarna kápolnai szakasza

És még ez a vízfolyásunk is kiszáradt, immár második alkalommal az elmúlt 5 év alatt. Nemcsak Kápolnánál, hanem – többek között – Verpelétnél és Szajlánál is: síkvidéken és dombvidéken egyaránt. A mederben a néhány természetes medencén kívül csak ott van még némi víz, ahol az árvízi védekezés érdekében elbontott hódgátak megmaradt torzói még egy-egy pocsolyát őriznek. Ezen a néhány liter vízen osztozik a Tarna élővilága és a térség vadállománya. Semmi nyüzsgés, semmi csobogás – az állatok néma segélykiáltását az utolsó vízcseppekkel együtt beissza a szomjas meder.

Egy pillanatra azért álljunk meg és ízlelgessük ezt a kifejezést: árvízi védekezés. Árvíz. A természet lüktető pulzusa, ami vízzel, termékeny üledékekkel és tápanyagokkal látja el a vízfolyások menti területeket. Ezt a lüktetést, ezt az életet vettük el a vízfolyásoktól, amikor gátak és depóniák közé szorítottuk, megzaboláztuk és igába hajtottuk őket. Némi földterület és néhány rossz helyre épült ingatlan védelme érdekében amputáltuk a vízfolyásokat az árterüktől, hogy az egyéni érdek felülírja a társadalmi érdeket. A műtét sikerült, de a beteg meghalt. Inkább félünk az árvíz lehetőségétől, mint az ökológiai, humán és gazdasági katasztrófát okozó biztos kiszáradástól.

Tarna siroki szakasza

Az utóbbi hetek, hónapok még azok figyelmét is ráirányították állóvizeinkre, vízfolyásainkra, akik eddig nem foglalkoztak velük. Időjárásunk szélsőségessége egyre kézzelfoghatóbbá válik – elég az elmúlt időszak súlyosan aszályos éveire gondolni, itt sorjáznak szépen: 2022, 2024, 2025, 2026…

A probléma nem helyi, hanem országos szintű. Kis és közepes méretű vízfolyásainknak ma már legalább az egyharmada időszakos jellegű, vagyis az év egy (hosszabb-rövidebb) szakaszában kiszárad. Sőt, egyes években akár a kisvízfolyások kétharmada is, miközben néhány éve az időszakos kiszáradás a patakoknak még csupán az egy tizedét érintette! Ez a növekedés már önmagában is jelzi a helyzet súlyosságát, azonban a kiszáradás ideje és a szárazság hossza is fontos információ. Szakirodalmi adatok alapján megállapítható, hogy vízfolyásaink életében, még az olyan közepes méretű vízfolyás esetében is, mint a Tarna, a kiszáradás kezdete hetekkel, hónapokkal korábbra tolódhat (sokszor már nyár elején száraz a meder), a mederszárazság időtartama pedig egy-két hétről akár kettő-négy hónapra is növekedhet. Sőt, akár fél évre is!

Bár hazánk csapadékosabb területeinek számítanak, napjainkra már a Bükk és a Mátra is olyan mértékű csapadékhiánnyal küzdenek, amivel vízfolyásaik már nem tudnak megbirkózni. Sorra száradnak ki Igazgatóságunk hegy- és dombvidéki patakjai: a Tarna, a Kövicses-patak, a Laskó és az Eger-patak felső szakasza, a Csernely-patak, a Harica, a Kulcsárvölgyi-patak…

A kiszáradással azonban nemcsak a víz tűnik el a mederből, hanem az élet is. Nemcsak egy-egy vízfolyás tűnik el elszigetelten, hanem teljes vízrendszerek száradnak ki, így az eltűnő életnek már akkor sincs honnan visszatelepülnie a vízfolyásokba, ha a száraz medrek a későbbiekben esetleg ismét vízzel telnek meg. Az életközösség felbomlik – a ritkább fajok eltűnnek, akár véglegesen is, helyüket a gyakoribb, közönséges fajok, vagy éppen az idegenhonos fajok veszik át. Amíg az egyes fajok speciális szerepét a közösség tagjai ellátják, csak a szakavatott szemek veszik észtre a változást. Az aprózók továbbra is feldarabolják a vízbe hulló leveleket, az algafogyasztók továbbra is megtisztítják a felszíneket, a ragadozók pedig továbbra is teszik a dolgukat és kordában tartják a prédaállományt. A gond ott kezdődik, mikor egyes ökológiai szerepeket már nem tud betölteni a közösség. Olyan ez, mint amikor a színművész legenda eltűnik, de a helyét egy B kategóriás kolléga még át tudja venni – az a plusz ugyan elvész, amit egy ikon hozzátesz a szerephez, de egy jó iparos még lehozza a szerepet. Csak hát később ez a színész is lekerül a színpadról, míg végül a szereplők mind elfogynak.

Ahogy az elmúlt évtizedekben a vízre tekintettünk, végérvényesen idejétmúlttá vált. Egy ritka kincsre többé nem tekinthetünk úgy, mint pazarolható erőforrásra. A vízzel való bánásmódnak a jogalkotásban és a gazdálkodásban is tükröznie KELL azt az értéket, amit képvisel a természet és az ember számára egyaránt. Szembe kell nézni az egyre tornyosuló problémákkal, változni, változtatni kell, mert az az út, amin eddig jártunk, nagyon jól látjuk, hogy hová vezetett.

A felszíni vízfolyások által szállított vízmennyiség több mint fele (világviszonylatban 59±7%) felszín alatti vizekből származik. Patakjaink, folyóink kiszáradása azt is jelzi, hogy vészesen megcsappantak felszín alatti vízkészleteink.

A magyarországi települések ivóvízellátásának körülbelül 95%-a származik felszín alatti vizekből – parti szűrésű vizekből, rétegvizekből, vagy karsztvizekből, amelyeknek a pótlódási ideje igen eltérő. Míg a parti szűrésű vizek pótlódása napokban, hetekben, addig a talajvizek pótlódása hónapokban, években mérhető. A karsztvizek stabil pótlódása akár évtizedeket is igénybe vehet.

Törekednünk kell tehát a csapadékvizek helyben tartására azok elvezetése helyett, és újra meg kell találnunk a víz helyét a természetben. Ez nem csupán egy zöld cél, ez mindannyiunk közös érdeke, különben mi is a Tarna sorsára jutunk.

Forrás: Csipkés Roland hidrobiológiai referens – BNPI

Pár hete, amikor az Alföldi Kéktúra 8-as szakaszát Biharugránál megszakítottam, már akkor sejtettem, hogy az ide való visszautazás sem lesz egyszerű, és valóban… cakompúder (hú, de régen mondtam ezt) 6 és negyed órámba tellett, némi izgalommal vegyítve, miután már Budapestről 30 perces késéssel indult a vonatom, veszélybe sodorva ezzel a békéscsabai csatlakozást, no de végül minden kisimult, és elértem a buszt…

Református templom Biharugrán, előtte a trianoni emlékművel. Fotó: Szabó Anetta

Biharugrára fél kettő után érkeztem meg, úgyhogy ma nem lesz napfelkelte a képek között (majd holnap), hiszen mostanra már a Nap olyannyira felkelt, hogy a takarót lerúgva magáról igen elemében volt… szóval sütött ezerrel.

Biharugra Békés megyében, a mai magyar–román határ mellett fekszik.

A buszról leszállva mindjárt feltűnik az 1772-ben épült református templom és előtte az emlékmű, amely az I. és a II. világháború, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharcban elesetteknek állít emléket.

Biharugra központjában áll a Bölönyi-kúria. Fotó: Szabó Anetta

A kapu zárva, így a Bölönyi-kúria felé veszem az irányt, amit szintén csak kívülről tudok megnézni. Az eredetileg klasszicista stílusú épületet a 19. században romantikus stílusban építették újjá, egykoron iskolaként funkcionált. „Nagybölöni Bölöny József adományozta 1911-ben a Biharugrai Református Egyházközségnek népiskola céljára, hogy a község kiskorú iskolás növendékei egészséges és jó iskolai helyiséggel bírjanak”, úgy tudom, jelenleg közösségi házként funkcionál. Az utcafronti rész felújított, az épületet körbejárva a hátsó falak, ablakok viszont igencsak renoválásra szorulnak.

A nádasház Biharugrán. Fotó: Szabó Anetta

Bélyegzést a korábbi ittjártamkor már megejtettem a Makk Hetes előtti kiülőben, a korábbival ellentétben most, talán a nagy meleg miatt, egy vendég sem ücsörgött a sörét kortyolgatva…

A Zöldhalmi-tó feletti kilátó. Fotó: Szabó Anetta

A falut hosszan gyalogolva hagyom el, a település után is aszfalton haladok. Az út mellett fosóka szilvafa kínálja portékáját, a sárga és piros színű gyümölcsök, mint valami színes gyöngysor, úgy lógnak az ágakon. Természetesen nem utasítom vissza a természet eme útmenti ajándékát, zamatos, amolyan vidéki íz ez, a gyerekkoromat juttatja eszembe, bár én szatmári származású vagyok, de mifelénk is gyakori volt, amit mi nemes egyszerűséggel fosatószilvának hívtunk…

A Zöldhalmi-tó Biharugrán. Fotó: Szabó Anetta

Halastavak mentén haladok a térkép szerint, bár sokat nemigen látok belőlük a dús vegetáció miatt, később az útvonalról letérve, egy kilátóba felkapaszkodva már szemügyre tudtam venni a vízfelületet.

Szabó Anetta Biharugrán. Fotó: Szerző

Az útvonalról kitérővel a Bihari Madárvártához juthatunk, én ezt a kitérőt most a nagy melegre való tekintettel kihagytam.

Biharugra és Körösnagyharsány között a védgáton. Fotó: Szabó Anetta

Elértem Szilaspusztát, nehéz elképzelni, hogy valamikor itt egy 32 szobás kastély állt a hozzá tartozó parkosított kerttel, a Bölönyi család kastélya… mostanra már kő kövön nem maradt belőle, és ez szó szerint így van… jelenleg a területen egy állattartó telep üzemel.

Gyalog a pusztában az országos Kéktúra Biharugra és Körösnagyharsány közötti szakaszán. Fotó: Szerző

Innen a trianoni lokalizációs gáton haladok tovább… ezzel a kifejezéssel most találkozom először… 1920-ban, amikor az új államhatárokat megrajzolták, akkor épült ez a gát, hogy megvédje a Kis-Sárrét megmaradt magyarországi településeit az ellenőrizhetetlenné vált, immár határon túli áradásoktól. Lokalizációs, mert nem a meder környezetében, hanem attól jóval távolabb helyezkedik el.

Biharugra, Szilas-puszta. Fotó: Szabó Anetta

Szóval ezen a gáton haladok én Körösnagyharsány felé, miközben az: „Ég a nap melegétől a kopár szik sarja…” éppen manifesztálódni látszik a túrámon… meleg volt nagyon, a vizem is szépen átvette a környezetem hőmérsékletét, már csak egy filter kellett volna bele… igen üdítő látvány volt, amikor a távolban feltűnt Körösnagyharsány fehérre meszelt templomtornya, és szépen közelítettünk egymáshoz.

A faluban pecsételek, az országos kék köröm alatt először fordul elő velem, hogy a pecsétet rossz helyre nyomom, méghozzá a következő, Körösszakál helyére… talán már tudat alatt ott járok.

Kiégett gyepeken át vezet az út. Fotó: Szabó Anetta

A református templomhoz vezető járda mellett hatalmas hortenziabokrok pompáznak, jó hosszan, mintegy folyosót képezve az Isten háza felé. Fotózgatok bőszen, mikor egy helyi fiatalember megszólít:

– Maga feltérképezi ezeket? – és fejével a templom felé biccent.

– Nem kell ezeket feltérképezni, rajta vannak ezek már a térképen… – válaszolok én is nem éppen elmésen.

– Te biztos férjnél vagy… – hangzik el az újabb megállapítás, én meg csak gondolkodom, hogy hogy jutottunk el ide a második kérdéssel.

– Nem, én már nem vagyok férjnél… – válaszolom, hiszen mit is kéne ezt titkoljam, pláne itt az Úr háza előtt.

Na, emberünknek több se kellett ezen hír hallatára… én meg, mivel nem szeretnék körösnagyharsányi menyecske lenni, így odébb is álltam, hátrahagyva rögtönzött kérőmet.

Körösnagyharsány református temploma. A toronydíszen egy kakas örködik a falu felett. Fotó: Szabó Anetta

A falu után nem sokkal gazzal benőtt sínek keresztezik az útvonalat, korábban itt vasúti megálló volt, 2009-ben szűnt meg rajta a forgalom.

Körösnagyharsány virágokkal fogadott. Fotó: Szabó Anetta

Napraforgótáblák színesítik utamat, majd hamarosan ismét gátra térek, a Sebes-Körös mellé szegődök. A part menti növényzet csak imitt-amott enged rálátást a folyóra, ahol rést látok, ott le-le csámborgok a töltésről… húúúú, de belecsobbannék, de a meder ezen oldalán meredek a part, gémeket látok a sekély vízben lépdelni.

Híd a Sebes-Körös felett. A helyiek szakáli hídnak emlegetik. Fotó: Szabó Anetta

A Gróf Tisza István hídhoz közeledve olyan lubickolós hangokat hallok, na Anetta, talán mégis van remény, ha másra nem, akkor egy kis lábáztatásra… és valóban, a hídon átkelve a túloldalon le tudtam menni a partra. Itt szinte alig volt víz a mederben.

Körösnagyharsánynál egy nagyobb kanyarban szépen rálátni a Sebes-Körösre. Fotó: Szabó Anetta

Az eredeti híd 1927–28-ban készült, majd az oroszok felrobbantották 1944-ben. Akkor a helyiek a felújításig egy fahidat építettek. Alacsony vízállás esetén, mint most is, ennek a fahídnak a cölöpjei kilátszanak a vízből.

A szakáli tányéros ház. Érdemes ellátogatni. Fotó: Szabó Anetta

A strandolás után bebattyogtam Körösszakálra, bélyegeztem a helyi kiskocsmában. Kérdésemre, hogy van-e meggysörük, azt a választ kaptam, hogy errefelé ilyen úri söröket ne keressek, de azért a kedves vendéglátós mégis kisegített egy kevésbé úri, de számomra tökéletesen megfelelő sörrel. Eztán elfoglaltam a szállásomat a Meggyfa utcában, majd irány a Tányérosház… napom jutalma…

Érdekli a tányéros ház? Kattintson ide és látogasson el a ház Facebook oldalára!

Kaktusz gyűjtemény Körösszakálban. Fotó: Szabó Anetta

Egy tüneményes házaspár a tulajdonosa ennek a kis gyöngyszemnek, kedves körbevezetést kaptam a mini állatkertben, az a rengeteg kaktusz és a milliónyi kerámia, csodálatos gyűjtemény.

Részlet a körösszakáli tányérgyűjteményből. Fotó: Szabó Anetta

Bár a napom távban a maga 18 km-ével rövidke volt, de ez a kicsi is sokat adott nekem ma is az Alföldből. Holnap hajnalban indulok tovább…

Írta és fényképezte:
Szabó Anetta

Látott vagy hallott valamit?
Van egy szép története, élménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Benzinnel gyújtotta meg Nagykőrös ikonikus, több mint 400 éves védett kocsányos tölgyfáját egy helyi férfi, majd egy lakatlan tanyán is tüzet okozott. A rendőrök rövid időn belül elfogták, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.

A nagykőrösi Basafa. Forrás: Év fája

A Nagykőrösi Rendőrkapitányság nagyobb kárt okozó rongálás bűntette és lopás vétsége miatt indított eljárást egy büntetett előéletű helyi férfi ellen.

A gyanúsított augusztus 9-én – korábbi vélt sérelmei miatt – benzines palackkal és rongyokkal ment a Nagykőrös határában, Natura 2000 természetvédelmi területen álló, több mint 400 éves, védett kocsányos tölgyhöz, a helyiek által nagy becsben tartott Basafához.

A basafa. Forrás: POLICE

Benzinnel locsolta le, majd meggyújtotta a Basafát

A férfi a fa törzsét benzinnel lelocsolta, majd meggyújtotta és elmenekült.

A tüzet szerencsére hamar felfedezték és eloltották, így a több mint 400 éves tölgyfa komolyabb károsodás nélkül vészelte át a támadást.

Válogasson a mintegy 965 féle Benelli és Franchi fegyver között! Részletekért kattintson a képre!

Egy lakatlan tanyán is tüzet okozott

A gyújtogatás után az elkövető egy lakatlan tanyára ment, ahonnan értéktárgyakat lopott el. Távozáskor a melléképületet is felgyújtotta.

A bejelentést követően a nagykőrösi járőrök adatgyűjtésbe kezdtek, és a tanya közelében elfogták a férfit.

A basafa. Forrás: POLICE

Beismerte a Basafa felgyújtását

A férfi gyanúsítotti kihallgatásán a Basafa felgyújtását is beismerte.

A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat, a bíróság pedig augusztus 12-én elrendelte a férfi letartóztatását.Ű

Ismerje meg jobban a Basafát és látogasson el az Év Fája oldalra. Kattintson IDE!

POLICE

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131