Keressen minket

Vadászat

A magyarkanizsai erdőhajtás – GALÉRIÁVAL

Közzétéve:

Éppen csak átléptem a magyar-szerb határt, Röszke „kettőnél”, ahogy itt szoktuk mondani, délen, a határmentén. Szerbia felé elegendő egy személyi igazolvány és most gyalog jöttem. A határig kihoztak és látom, a túl oldalt már integetnek a barátok! Bosnjak Goran pontos, mint mindig! Úgy látom, hogy unokaöccse is vele van, Fazekas Rudolf. Éppen az ellentétem, sose beszél! Még pár perc és belépésre jelentkezem Szerbiában, most nyitják az államhatárt.

  • Merre megy?

A kishatárnál. Valaha az Ázsiából az Európba érkező teljes forgalmat itt bonyolították le Fotó: dr. Szlágyi Bay Péter

  • Magyarkanizsára! A magyarkanizsai erdőhajtásra igyekszem, ott várnak a Goránék! Mutatok a parkolóba és a szerb határőr kinéz! Elmosolyodik és hozzáteszi: akkor jó, akkor minden rendben van! Várjuk vissza! Este jön? Ha minden jól megy, – felelem!

Forrás: Frommer Fegyverbolt, Budapest. https://frommerfegyverbolt.hu/

A határátkelőn az ingázókat jól ismerik, hiszen Szeged és Szabadka karnyújtásnyira fekszik egymástól. A két országot a határ és a schengeni zóna választja el egymástól. Könnyebb lenne az élete a határ mellett élőknek, ha a kishatárok nyitva lennének Tiszaszigetnél, itt Röszke és Horgos között és Ásotthalomnál. A nemzetközi határátkelő meg képes lenne akár tíz sávon is fogadni az Ázsiát Európával összekötő legforgalmasabb határátkelőn a forgalmat – erről beszél mindenki, míg ott várakozok. Egyébként ide, Röszkére ritkán, de érkeznek kamionok a Közel-Keletről, de van, hogy Közép-Ázsiából is vámoltatnak. Igazán különleges nemzetközi határátkelőnk, ilyen nemzetközi határátkelő másik csak Záhonyban van, miközben a Liszt Ferenc nemzetközi reptér talán az egyik különlegesebb és legösszetettebb feladatokat látja el a növényegészségügytől kezdve a rendészeti feladatokig bezáróan.

Gyülekező Magyarkanizsa alatt, a Tisza partján Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Mikor átérünk Goránnal és Rudolffal, a szomszédban, Horgos is ébredezik. Aztán a Tisza mellénk kanyarodik és egy rövid ideig keletnek tart az út. Végig szembe süt a nap és aranyban úszik a nagy folyó: a Tisza. Mindenkinek kedves, határon innen és határon túl is. Odamegyünk majd le, mutatnak a gátoldalba! A város ébredezik. Kedves utcák, igazi polgári hangulat, talán Csongrádhoz hasonlít, de annál kicsivel kisebb. Épületei, utcái, hangulatosak, barátságosak a helyiek s ha mikor magyarul szólalok meg, innen is, onnan is tekintetek fordulnak felém. Ne goram serbski! – mondom, mire érkezik a válasz: Nem baj, majd mi beszélünk akkor magyarul!

Balról Kovács Szilveszter vadászmester, középen Nićiforović Dušan a vadásztársaság elnöke Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Ilyen a Vajdaság és újvidéki vadászbarátom szavai jutnak eszembe, aki mindig azt mondja nekem: Ne feledd, a vadászat összeköt!

Vendéglátóm és barátom, Goran Magyarkanizsán rendőr. Civilben van, de mindenki köszön neki a városban. 32 éve rendőr. Mindenkit ismer, mindenki ismeri. Az elnök már ott áll a vadászok között, mutat előre és Nićiforović Dušan azonnal üdvözöl, majd a vadászmester lép mellénk: Kovács Szilveszter vagyok! – szorítja meg a kezem! Igen kedvesen fogadnak! Ezt bizonyosan megérzi az ember! A jogászok, az ügyvédek, a bírók a jobb oldalon állnak, mutatják be a szerbiai kollégákat. Rögtön le is igazolnak, hol, mikor végeztem? Mit tanultam? Mi a specializációm?

Vadászbarátok Magyarkanizsán. Jobbról vendéglátóm Bosnjak Goran Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Bognár Rudolf is megérkezett, ha már Gorán nem ment meg, ő megteszi és kiment a bíróság karmai közül. Igen, ő a másik vendéglátóm! Otthon érzem magam, mert egyik oldalamon a rendőrség, ahol szegről végről végül is felnőttem, hiszen voltunk egy páran, akik iskola után, a napközi helyett, ott voltunk. Szőke Péter, a Szegedi Rendőrkapitányság parancsnoka úgy tartotta, a szülő is nyugodtabb, ha tudja, hogy hol van a gyerek és szerinte a rendőrség is igen alkalmas megőrző volt. Azért ott jól kellett viselkedni mindannyiunknak. Rudi agrármérnök és egy helyi cég vezérigazgatója. Lesz mit megbeszélni vele is, mert, azért a mezőgazdaság éppen olyan fontos nekem, mint jog. Sőt, még lehet keverni is. A szerbiai jogász kollégák a magyar jogi karok mindegyikét ismerik. Ez azért jól esik, én meg hallottam a belgrádi erdőmérnöki karról, ami egy magas, szikár kanizsai erdésznek okoz örömöt. Egy van Szerbiában – mondja, bizony nálunk is.

Balszélen Bognár Rudolf barátunk. Pontos, mint mindig Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Sok idő azonban nincs, mert mindenki itt van és indulunk, fel a magyarkanizsai terület határáig. A terület szélétől fogunk ideáig felhajtani. Persze előbb megállunk, mert az útra már nem hajtunk rá. 32-en jöttünk össze az ünnepi erdőhajtásra, amely több szempontból is ünnep, hiszen a három csoport, amelyre szétoszlik a csapat, most ezen a közös erdőhajtáson szokott együtt vadászni, amelyet évente csak egyszer rendeznek. Másrészt, a vadászat előtti napokban erősítették meg a társaságot, hogy a mintegy 7000 hektáros terület felügyeletét továbbiakban is a Nićiforović Dušan elnök vezette társaság gondjaira bízza!

Indulás Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Az elnök, a vadászmester és a társaság jogász, ügyvéd és bíró tagjai is bólogatnak. Voltak, akik most tudták meg és voltak, akik már hallották, de mégiscsak így jó, így lehet örülni, amikor mindenki itt van. Persze látni kellett volna, mit is jelentett ez a tagságnak, mit is jelentett ez az elnöknek, a vadászmesternek s látszott az is, kik voltak, akik ebben összefogtak, együtt dolgoztak. Mégiscsak egy ilyen nagy tagság az igazi, így lehet előre menni, összefogni s például egy ilyen nagy, közel 11 kilométeres hajtást megszervezni: önerőből! Maguknak. Ez a valami. Régi idők jóízű vadászatai, hát még léteztek?

A vadászterület déli határáig traktoroztunk Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Egy ügyes kis traktor után egy pótkocsit kötöttek, amit kifejezetten kirándulásra terveztek. Aki Szerbiába jár vadászni, az sokszor sok praktikus dolgot felfedez, én most itt például ezzel a kiránduló pótkocsival voltam így. Mikor aztán elindultunk, Goran meséli, hogy ez azért van így, mert túrákat szervez a gépész, aki máskülönben Sarnyai Csaba és a társaság új tagja.

Már napokkal ezelőtt tisztáztuk, hogy a hajtásban szeretnék menni, úgy is öltöztem. szóval egyáltalán nem akartam elálló lenni. Akkor Péter, irány Attila után! Ki egészen a Tisza partig. Csaba lesz melletted!

Bosnjak Goran barátom, akkor meg se álljak a Tiszáig! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

A jobb csőbe itt egy gyöngygolyó, a balba pedig sörét! A hajtásba befelé nem lőjük a disznót, csak, ha mögöttünk van! Az elállók éppen így kell eljárjanak! Fácán és a mezei nyúl mellett pedig lőhető a réce, a vadlúd és a szalonka! Mindenki megértette?!

Csaba lőtte talán a Tisza történetében a legnagyobb vaddisznót, amely 259 kilogrammos volt. Lesznek bent és vannak is disznók, mutatja a rengeteg friss túrást és dörzsölést. Kicsit aggódom, hogy miként is lesz ez a vadászat, de régi tanárom jutott eszembe…

Feláll a hajtósor Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

…Szente László valamikor vadgazdaságot tanított nekem Szegeden. Nagybátyja erdőmérnök volt és mesélte nekem, hogy akkor szerette meg a szakmát, amikor kisgyerekként a biciklivázon vitte magával. Úgy járták az erdőket. Akkoriban szokás volt, hogy az öv szélén volt egy gyöngygolyó is. Ha úgy adódott és bizony sokszor úgy is adódott. Nekem az osztályban elsőként lehetett fegyverem és még a kilencvenes években elvitt magával vadászni, persze a nagyokkal. No persze tegyük hozzá, ha jól viselkedtem. Volt rá sor, hogy nem vitt magával vagy nem vihettem csak a kutyámat, de ilyen a diákélet és ilyen a tanári sors is. Ettől függetlenül nagyon szerettem. Amolyan példakép volt édesapám mellett és nekem ma is az, aki, ha kellett megmutatta, hogy kell etetőt építeni vagy zsákolni. Ő mesélte egy alkalommal, hogy valamikor a ’60-as években Bugacon lőttek egy farkast. Hogy az volt-e akkor – kérdeztem? Nem sokszor kérdeztem vissza, de olyankor elhallgatott és lehajtva a fejét a szemüvege felett nézett ki. Azt hiszem, ezt nem kell magyarázni ma sem, hogy mit is jelentett. Egy másik bugaci vadászaton történt, hogy az utolsó töltényemet is ellőttem. Azt. Zseniális lövés volt és odahívott magához. Na, akkor most vittél magaddal utoljára gyöngygolyót fácánvadászatra?! Megértetted?! Meg tanár úr! Aki velem jár vadászni tudja, hogy „annak” a helyére egy citromsárga töltényhez hasonlító bicskát szoktam tenni. Azt bizony tanár úr emlékére hordom magammal és a bugaci vadászat miatt…

A hajtásból legelőször az őzek ugrottak ki Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Az a lényeg Péter, hogy csak kifelé lődd a disznót! Szalonkák jönnek. Antennányi csőrükkel egyszerűen nem is tudom elképzelni, hogyan lehet így és ennyire manőverezni, de bizony lehet. Attila egyiket a másik után lövi, de szépen esik nyúl is. Fácán nekem laposan jön, de itt is, ott is esik. Senki nem vár és ha a kutya éppen nincs ott, azonnal ugrik érte mindenki, mint nálunk a régi szép időkben! Mint annak idején az erdészetiben és közben ragyogóan áll a hajtás! Olyan vonalat tartunk a nyílt vágásokon, de a sűrűben is, hogy az iskolapéldája a hajtásoknak és a fegyelmezett lövéseknek. Na igen, ez már valami! Zoló bácsi, ha itt lenne velem, bizonyosan rágyújtana egy szál cigarettára, egyik lábáról rátámaszkodna a másikra és megjegyezné: „Na, ezek fiúk se ma kezdték a szakmát!”. Bizony úgy látom én is…

Aztán egyszer csak megmozdul az erdő! Arra, fel! Ki a gátnak, ott mennek! Hallik ide, aztán emerről hallom, hogy na még, hogy ezek se a Tiszának fordultak és már hallatszódnak is a lövések. Dirr! Durr!

Áll a hajtás! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Egyes lövések!

Bizonyosan disznók! Most már bizonyosan azok! Mindenki arrafelé néz, persze nem látunk semmit. Messze is vannak, sűrű is van, de a szót így hamarabb meghalljuk!

  • Egy fekszik! Sebzés nincs!

Mindenki örül, mégiscsak nagy szó és áll a hajtás. Áll, csak egy-egy kutya keveredik elénk, de azok is csak a hajtás vonalát futják be. A konda meglépett. Innen lefelé, már nem lesz disznó és itt is, ott is cserélik a töltényt. Ürítem én is Goran Merkeljét, aztán csere! Azaz igazság, hogy örülök, hogy nem itt mentek és, hogy az előbb a nyulamat egy lövésre terítékre hoztam ..

Egy barátom egyszer azt mondta, hogy ők horgászni szoktak lejárni a Tisztára. No mi Magyarkanizsán a mezei nyúl miatt. Mellettem Bognár Rudolf! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Még most is fájlalom a képem, mert kaptam olyan pofont a puskától, hogy még a bal arcom is fáj. Talán Szente tanár úr küldte! Ki tudja? Avatni akkor már nem kell ugye? Nem, azon már túl vagyunk…és csak dörzsölöm a képem! Ez meg fog látszódni!

Az erdő itt éppen ugyanolyan, mint feljebb, csak a határ választja el a két társaságot, a két országot, miközben a Tisza csendesen hömpölyög el alattunk. Az itt élő népeket nemcsak a vadászat, hanem a folyó is összeköti. Áll a hajtás és összegyűlünk páran. Szép terítékek, tiszai ladikok, vadászatok és horgászatok jönnek szembe és megannyi vadászbarátság. Így megy ez itt a Tisza mentén, aztán: a hajtás indul!

A különleges magyarkanizsai erdőhajtás Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Egy angol szetter kerül elénk-elénk. Nagyon kell figyelni, mert messzebbről hirtelen a mezei nyúlhoz hasonlít. A többieknek is ez a véleménye, de ők bátrabbak. Én óvatosabb vagyok, nekem a ritkán látott kutyára nehezen áll rá a szemem. Vendégségben egyébként sem ismeri az ember a hajtást, úgy, ahogy otthon. Nem tudja, hol jár a róka, merre szokott felröppeni a fácán vagy éppen a szalonka. Hol van egy résnyi átjáró. Életbe lép a régi, a szakmai regula. Az erdészeti sokáig elkíséri az embert. Olyan ez, mint a vallás. Kapjuk. Aztán az végi kíséri az ember életét. Az öreg erdészek mesélték, hogy végig kitart az alma mater mellettünk. Amit akkor nem hittünk, de úgy tűnik, hogy a régi öregeknek ebben is igaza lesz.

Megerősíthetem és ha le szabad írni, ha nem, azt is tudjuk, hogy ki az, aki közénk való és ki az, aki soha, de soha nem lesz az. Három évig ugyanis nem is vehettünk kézbe puskát, csak hajthattunk s ha egyikőnk, másikónk esetleg megfoghatta, míg egy-egy tanárunk elővett valamit a táskájából, körbevettünk utána. Mesélj! S igen, Szente tanár úr össze merte csukatni a puskát, ha úgy hozta a sor… de ahhoz, hogy ezt megtegye, mindenek felett nemcsak vadgazda volt, tanár, hanem úri ember is. Amolyan igazi elnök. Itt most régi idők, régi szokásai bukkannak fel, élő hagyományt őriznek. Egy hangos vagy egy rossz szó a másikra, mások előtt, annyi nem hangzik el.

Jóbarátok Magyarkanizsán Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

No és ragyogó lövések! Pazar távolra kiengedett kakasok, ajándékba is kerül karácsonyra és szégyenkezni itt nem akar senki! Elfogyott? Nem baj, itt van két patron! Lőjed! Köszönöm, akkor én meg viszem a nyulad! Látom, már nem tudod felkötni! Így ment ez egész nap Magyarkanizsán. Barátok és a legszebb az volt, amikor két nyelven beszélgettek a vadászok, miközben nekem meg gazdagodott a szerb szókincsem: stoji – állj, počinje – indul, polako – lassan!

Persze nem aggódom, ha valamit nem értek, mindig van, aki lefordítja nekem magyarra. Egyébként itt mindenki tud magyarul lép mellém Goran, aki a hajtás végére három nyulat is elejtett. Nem hisszük. Nem? Nem! Nevetünk a barátunkon és a hátizsákból előkerül a három nyúl! És a kifli hol van? Hol lenne? Megettem, mert nem fért bele a zsákmány!

Pontos, fegyelmezett a hajtás Magyarkanizsán Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

A nyiladékon kifelé baktatunk. A rámpán a balszárny már fent van és a töltés tetején az autók felé igyekszik. Bácskában járunk! Itt olyan sík a táj, hogy sok tíz kilométerre ellátni. Aki ügyes volt, már felszántotta a földjét, de nincs elkésve még senki. A lényeg, hogy legyen megforgatva a föld, mert ezek a földek nem viselik el a forgatás nélküli művelést. Lazítani idén nem kellett, mert itt is olyan szárazság volt, hogy 70-80 centiméter mély repedések voltak a földben, ha volt is eketalp, azt összetörte az aszály. A lazítás árát most megspórolta nekünk az Jóisten, de sajnos az aratást is. Lógatja mindenki az orrát, hiszen az évszázados aszály a Vajdaságot, Szerbiát sem kímélte…

11 kilométert mentünk a magyarkanizsai erdőhajtáson Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

De a fű kizöldült, a távolban egy-egy vetés még sorjázik, de vannak már szépen bokrosodott gabonák is. Jöhet most már a tél, Péter – mondja Bognár Rudolf! Jó földeken gazdálkodunk és szépen mutatja magát az őz is. Több rudli is kint fekszik a napon. Éves szinten 50 bakot ejtenek el Magyarkanizsán, amelyből 12-14 rendre érmes is. A fácán és a mezei nyúl mellett azonban a változatos mezőgazdasági kultúráik miatt, a környékben az egyik legjobb fürjes terület is. Persze, majd a nyáron, Péter, akkor az igazi! – ugratnak, de hát még azt a szegény Sarnyai Csabát! Kellett neki ilyenkor meglőni az első vaddisznóját! – teszi hozzá egy mély hangú vadász.

A magyarkanizsai vadászok Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

A vadászházba be kellett hozni a vaddisznót és már az édesapjának is megpárásodott a szeme, mikor előkerültek a pálcák. Egész bíróság alakult és az ügyész már sorolta is:

Avatás nélkül nem mehetett el az új vadász Magyarkanizsáról Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

„Sarnyai Csaba magyarkanizsai vadász, a társaság tagja, ifjú vadász egy várományos nagy reménységű négyéves kant lőtt ki, amellyel családokat szakított el és egy ígéretes kant veszített el a társaság! Tagként tudhatta, milyen felelőssége van akkor, mikor elsütötte a fegyverét!”

Birkapörkölttel zártuk a napot Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

A védelem kontrázott: „Tisztelt bíró úr! Az ügyész úr álláspontja eredetileg rossz, teljesen rossz irányból közelíti meg az esetet, hiszen ez a kan támadott! Támadott és Sarnyai Csaba az életét kockáztatva mentette az emberéletet, vadásztársait és a kutyákat a nagy veszedelemtől! Ugyanis bátran megközelítette és egyetlen egy pontos lövéssel ejtette el. Felkészültsége miatt kitüntetni kellene, nem pedig büntetni!”

Igazi vajdasági ízek, savanyúságok Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Pro, kontra és nevetés, csak az új vadászuk izzadt, hogy mi lesz ennek a vége, mikorra is abban maradtak, hogy az elnökön kívül egy-két jó barát és az édesapja is elverheti. Persze nem is lett abból nagy bántalmazás, sőt még egy tálca sör is a terítékre került, amelyet a társaság nagy boldogan elfogadott.

A vadászházhoz végül a vaddisznó is bekerült Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

A nap végén birkapörkölt, igazi vajdasági ízek, savanyúságok, régi és új vadászbarátok, megannyi történet búcsúztatott Magyarkanizsáról, Szegedtől igazán csak egy bakugrásnyira. Fürdőjét, Tisza partját és a várost jó szívvel ajánlom és különösen az augusztusi fürjezést, amiben jóbarátom, Bosnjak Goran tud a legtöbbet segíteni!

Írta és fényképezte: Dr. Szilágyi Bay Péter

 

Őzbakvadászat és fürjezés Magyarkanizsán! Térképes nézett itt!

Kapcsolat magyar és szerb nyelven:

Bosnjak Gorán

Telefon: +381 69 5929011

Facebookon és messengeren itt érhetjük el!

 

Vadászat

Már mobilalkalmazáson is rögzíthetik a szakértők az amerikai szőlőkabóca észleléseket

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos Károsító-monitoring rendszere új funkcióval bővült.

Published

on

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos Károsító-monitoring rendszere új funkcióval bővült. Mostantól a szőlő aranyszínű sárgaság (FD) betegség terjesztésért felelős amerikai szőlőkabóca előfordulási adatai és fejlődési alakjai már Android alapú mobilalkalmazáson keresztül is bejelenthetőek. A fejlesztés révén a szakemberek a terepi észleléseket közvetlenül, azonnal rögzíthetik a rendszerben.

Fotó: NÉBIH

Az amerikai szőlőkabóca a szőlő aranyszínű sárgaság betegség fő terjesztője. A károsító elleni védekezés megfelelő időzítése kulcsfontosságú a betegség terjedésének megakadályozásában. Már az L2-L3-es lárvastádiumtól indokolt lehet a rovarölő szeres védekezés, az L3-as fejlettségű lárvák akár a fitoplazma terjesztésére is képesek. A hatékony növényvédelmi beavatkozásokhoz elengedhetetlenek a naprakész információk, amiben jelentős segítséget nyújtanak a Nébih országos Károsító-monitoring rendszerében rögzített szemleadatok. A felületre a következő szervezetek szakemberei tölthetnek fel adatokat: a kormányhivatalok, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, a kutatóintézetek, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

A rendszer új, kiegészítő elemeként a napokban élesített mobilalkalmazás lehetővé teszi, hogy a terepen dolgozó szakemberek azonnal rögzítsék a szemlék tapasztalatait. Az applikációba belépni kizárólag a webes felületen regisztrált és jóváhagyott felhasználók tudnak. Ezáltal a szőlősgazdák a legfrissebb adatok alapján tervezhetik a növényvédelmi kezeléseket. Az Android alapú applikáció használatával tehát a szakértők hozzájárulnak a gyorsabb információátadáshoz, a hatékonyabb előrejelzéshez és a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazma elleni eredményesebb védekezéshez.

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom

Tudomány

KITEKINTŐ: Szerbia – Bemutatták a „Hunting Dictionary” mobilalkalmazást

Ingyenesen letölthető Androidra és iOS-re a Hunting Dictionary, az Erasmus+ SHUNTDIEM projekt többnyelvű vadászati és vadászati turisztikai szótáralkalmazása.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A digitalizáció és a nemzetközi együttműködés egyre fontosabb szerepet játszik a vadászat és a vadászati turizmus fejlődésében. Ennek szellemében, az Erasmus+ SHUNTDIEM projekt keretében fejlesztették ki a Hunting Dictionary mobilalkalmazást, amely egy egyedülálló, többnyelvű szótár vadászok, hallgatók, szakemberek, turisztikai dolgozók, valamint mindazok számára, akik vadászattal, vadgazdálkodással és vadászati turizmussal foglalkoznak – tájékoztatták az Agro Jagert Szerbiában.

Dr. Milosava Matejevic PhD, a Novi Sadi Egyetem docense, aki felvállalta és irányítja a Szerb Vadászszövetségen belül a fiatalok edukálásást. Fotó: Agro Jager

Ingyenesen letölthető Androidra és iOS-re

Az alkalmazás immár hivatalosan is ingyenesen letölthető Android- és iOS-eszközökre. A felhasználók gyorsan és egyszerűen hozzáférhetnek a vadászat és a vadászati turizmus szakterminológiájához, akár irodában, tanteremben vagy éppen terepen tartózkodnak.

Kattintson a képre és töltse le Google Play áruházból ingyenesen!

Nemzetközi együttműködésben készült

Az alkalmazás tartalma a SHUNTDIEM projektben részt vevő partnerintézmények együttműködésével jött létre: a prágai Erdészeti Kar, az Újvidéki Egyetem Természettudományi és Matematikai Kara – Földrajzi, Turisztikai és Szállodaipari Tanszék –, a zágrábi Agrártudományi Kar, valamint a szaloniki Erdészeti Kar közreműködésével.

Törődjön kedvencével! Kattintson a képre és ismerje meg a legújabb termékeket!

Széles körű vadászati szakterminológia

Az alkalmazás alapját egy többnyelvű szótár képezi, amely a vadászat és a vadászati turizmus szempontjából számos fontos szakterület terminológiáját foglalja magában.

A felhasználók olyan kifejezéseket találhatnak benne, amelyek a vadfajokra, élőhelyekre és tájakra, fegyverekre és vadászati biztonságra, vadászati módokra, vadászati felszerelésekre és ruházatra, vadászkutyákra, trófeákra, vadászati létesítményekre, vadgazdálkodásra és jogszabályi előírásokra, valamint az utazásra és a vadászati turizmusra vonatkoznak.

Nyolc nyelven érhető el

Jelenleg az alkalmazásban nyolc nyelven érhetők el fordítások: angolul, németül, csehül, szerbül, horvátul, görögül, magyarul és finnül.

Az angol nyelv szolgál a kifejezések keresésének és fordításának alapjául, a következő időszakban pedig a tartalom további bővítését és új nyelvek bevonását tervezik.

A nyolc nyelvű szótár letöltve, internet kapcsolat nélkül is működik!

Internetkapcsolat nélkül is használható

Dr. Milosava Matejević, a szerb projektcsapat vezetője szerint az alkalmazás egyik legjelentősebb előnye, hogy internetkapcsolat nélkül is használható.

A letöltést követően a felhasználók a szótárhoz olyan területeken is hozzáférhetnek, ahol nincs mobilhálózati jel. Ez különösen fontos a vadászterületeken, erdőségekben és más távoli terepeken való tartózkodás során.

Ez a funkció megbízható társsá teszi az alkalmazást nemcsak a vadászati tevékenységek során, hanem az oktatásban, a szakmai továbbképzésben és a nemzetközi együttműködésekben is.

Megbízható ablakot keres Novi Sad környékén? Kattintson a képre és nézze meg az Instagramon a cég munkáit!

A SHUNTDIEM projekt egyik fontos eredménye

A „Hunting Dictionary” mobilalkalmazás fejlesztése a SHUNTDIEM projekt egyik legjelentősebb eredménye. A projekt célja az oktatás, a digitális készségek és a nemzetközi együttműködés fejlesztése a vadászati turizmus területén.

Azáltal, hogy megkönnyíti a szakterminológia megértését és hatékonyabb kommunikációt tesz lehetővé a különböző országokból érkező felhasználók között, ez az eszköz hozzájárul a fenntartható vadászati turizmus fejlődéséhez, a tudásmegosztáshoz és a szakmai kapcsolatok európai szintű erősítéséhez.

Érdemes a Play Áruházban véleményezni az alkalmazást, hiszen a fejlesztők folyamatosan frissítik és javítják az alkalmazást.

Folyamatos fejlesztés várható

A projekt mögött álló csapat a jövőben is folytatja az alkalmazás fejlesztését: frissíti a tartalmakat, új kifejezéseket és nyelveket ad hozzá, valamint figyelembe veszi a felhasználók javaslatait és tapasztalatait.

Többnyelvű vadászati szótár a zsebben

Töltse le a Hunting Dictionary alkalmazást, és vigye magával a többnyelvű vadászati szótárat – bárhová is vezesse útja, tanulmányai vagy vadászati tevékenységei.

Dejan Dzakula
Lov i jos ponesto & Agro Jager News

Kattintson a képre és töltse le telefonjára, tablettjéra az alkalmazást és kommunikáljon bátran idegen nyelvterületen is.

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

KITEKINTŐ: Románia – Orvvadászat gyanúja merült fel a sportvadász egyesület vezetője ellen

Orvvadászat gyanúja miatt indított nyomozást az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Rendőrségi ellenőrzés során vaddisznóhúst találtak abban az autóban, amelyben Nicolae Deme, az Arad Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület (AJVPS) igazgatója is utazott – erősítette meg az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

A kisjenői rendőrök a DN 79A jelzésű országúton, Nagypél térségében állítottak meg egy járművet, amelyben egy 65 éves sofőr és egy 68 éves utas (utóbbi az AJVPS vezetője) tartózkodott. A jármű átvizsgálásakor két vaddisznótól származó hús került elő, amelyet a hatóságok lefoglaltak és a megyei állategészségügyi igazgatósághoz szállítottak vizsgálatra.

A fénykép illusztráció. Fotó: Orbán Orsolya – Krónika

A rendőrség közlése szerint a hús eredetét elemzik, és az eredmények függvényében döntenek a szükséges jogi lépésekről. Deme megerősítette, hogy a hús a járműben volt, de tagadta, hogy bármilyen vadászaton részt vett volna.

„A hús egy magyarországi, Balaton környéki vadásztársaságtól származik. Látogatóban voltunk, és a sofőrt megkérték, hogy hazafelé vigye el a húst egy békési személynek. Mivel nem találtunk senkit otthon, visszajöttünk Romániába, ahol a rendőrök megállítottak. A hús szállítási dokumentumai a sofőr nevére szóltak. Nem vadásztunk, és nem volt nálunk fegyver” – mondta az AJVPS igazgatója.

A rendőrség egyelőre nem közölte, milyen bűncselekmény gyanújával folyik az eljárás. Nicolae Deme 36 éve vezeti az AJVPS-t, előtte tíz évig vadászati technikusként dolgozott – összesen 46 éves szakmai múlttal rendelkezik a szervezetben.

Forrás: Pataky Lehel Zsolt – Krónika

Fotó: Orbán Orsolya – Krónika

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom