Vadászat
A zempléni nagy kan
Új világrekord trófeát adott a csodás Magyar Erdő. Híre bejárta a vadásztársadalmat. Nézegettük az agyarról készült képet, elemezgettük a pontokat és csorgott a nyálunk. Sokunknak a disznó maradt az utóbbi évek nagyvadja, mivel a társaság (és a pénztárcánk) anyagi helyzete nem tette lehetővé más trófeás vad elejtését. Én “genetikailag kódolva” szeretem a vaddisznóvadászat minden formáját. Édesapám szokta mondogatni, hogy egy öreg kanban több rafinéria van, mint az egész vadásztársaságban.
Több mint negyven éve vadászik és vadásztat, de a vadászszobája falán sorakozó őzagancsok között talán öt van, ami érmes. A többi csak az “értők” számára jelent csemegét, de azt jócskán! A parókás kivételével szinte minden “rendellenesség” hordozója megtalálható itt a gombnyársastól a zergekampósig. Bármelyikre rámutathatsz, tudja hol és mikor esett el, és mesél róla szívesen. Szarvasagancs, mufloncsiga egy-kettő, de itt is csak az élmény a nagy.
Külön falat és kiemelt jelentőséget kapott eddigi vadászélete során az igazi szerelem, a DISZNÓ, így, csupa nagybetűvel. Háromszáz felett van az elejtett feketecsuhások száma, és ebből jócskán akad húsz centi feletti kan. Még Sz. Laci bácsi, a trófeabírálók nagy öregje is elismerően csettintett a “kollekció” láttán.
Az agyarak mellet a falon lóg egy megsárgult fénykép. A történetét én is csak felnőtt fejjel ismerhettem meg, mert akkor került oda, amikor elég idős lett hozzá, hogy ne keseredjen meg a szája, ha ránéz. Ennek a kannak a meséjét szeretném megosztani a kedves olvasóval, édesapám szavaival.
“1963 nyara volt és nagyon meleg. Gyakornok voltam annál az erdészetnél, aminek később a vezetője lettem. Egy szombati munka után betértünk a falusi kocsmába, hogy leöblítsük az egész napi rohanást. Mellénk csapódott a helyi vadásztársaság néhány tagja és invitálták az erdészkollégákat egy esti, éjjeli disznólesre, mert nagy volt a kár a zabban és körül akarták ülni a táblát, de nem voltak elegen. Akkoriban csak a vasárnap volt szabad, és volt elég munka a háztájiban, így mindenki szabadkozott, de nem akadt jelentkező. B. Laci akinek a keze alá voltam beosztva, látván a felcsillanó szememet, felajánlotta a szolgálati puskáját, ha maradni akarok. Nagy boldogan mondtam igent, és türelmetlenül vártam a folytatást.
Késő délután mentünk ki a zabtáblához, és sorban álltak el a vadászok. Én maradtam utolsónak a fölső sarokra, ahol már csak egy harmincméteres csíkra szűkült a föld. Nem is bántam, mert sörétes puskával úgysem “nyúlhatok” messzebbre. Besötétedett. Holdvilág nem volt, csak a csillagok meg az érő zab világított.
Tíz óra után elnyomott az egész napi munka és bevallom férfiasan, elbóbiskoltam. Arra riadtam föl, hogy valami zörög előttem. Néhány pillanat múlva a csámcsogást is hallottam. A gyomrom a torkomban. Óvatosan föltérdelve láttam egy fekete tömeget a tábla szélén, ahogy egyre beljebb halad. Puska a vállhoz, és durr. A disznó megperdült és ugrott vissza, amikor odagyújtottam a másik csövet is. Nem ide készültem, így még lámpa sem volt nálam. Hamarosan feljött a szomszéd vadásztárs, de a gyengén pislogó elemlámpája nem segített. Ki kellett várni a reggelt! Most már nem bírtam visszaaludni. Ébren lestem a hajnalpírt, hogy mehessek már. Azt, hogy ilyenkor milyen lassan telik az idő, csak az tudja, aki átélt már hasonlót. Ezerszer végigjátszottam magamban a történteket. Határozottan emlékeztem, hogy a második lövés fényénél láttam, hogy összerándul futás közben.
A lelkemre kötötték, hogy várjam meg a többieket, így már világos volt, amikor keresni kezdtük. Megtaláltuk az elugrás helyét, és ahol másodszor rálőttem, onnan vért is. A vérnyomot követve alig hetven méterre a táblától már kimúlva találtunk rá.
Döbbenten állták körül. Én szólni sem bírtam az örömtől! Nem a nagyságán lepődtek meg, hiszen mindannyian láttak már két mázsa körüli kant – engem kivéve –, de ami a szájából kiállt, az nem agyar volt, hanem “sarló”. Gratuláltak és valaki szekérért indult. Én csak ültem a disznó mellett és simogattam, simogattam…
Ma is tisztán látom magam előtt az egészet. A “bérfás” szekérből kilógott, ahogy a falu felé vittük. Aki tudja miről beszélek, az el tudja képzelni mekkora lehetett. Az átvirrasztott éjszaka ellenére segítettem szétszedni a disznót és megvártam, míg Laci bácsi szakértő kézzel kifőzi az agyarakat. Együtt mértük meg a többiek hitetlenkedő, irigykedő, de elismerő pillantásaitól kísérve. Az egyik nagyagyar 37,5 cm a másik 26,4 cm. A hosszabbik oldalán csak az állkapocsban volt kisagyar, így koptató nélkül nőhetett ekkorára. Azt csak a jóisten tudja, hogy nem tört le eddig.
Két évre rá, akkor már erdészeti dolgozóként, egy mesébe illő lányszöktetéses esküvőn túl (ez is megérne egy misét, de nem ide tartozik), német vadászvendégeket fogadtunk téli hajtásra. Sok disznó volt, lőttek is szépen. Este a vacsoránál a kollégák unszolására megmutattam az agyarakat. Akadt egy “vadász” aki nem volt hajlandó letenni a trófeatáblát. Ígért, kért, könyörgött! Mindent hajlandó lett volna megadni érte.
A szolgálati lakás, ahová a fiatalasszonyt hoztam, vasággyal, sparhelttel és néhány falba vert szöggel és madzaggal volt “berendezve”. Kivolt a seggünk a gatyából és nem számíthattunk csak magunkra. Nem cifrázom tovább! Két álmatlan éjszaka után igent mondtam. Lett szobabútor, konyhabútor és minden, ami kell.
Azt, hogy hányszor rágódtam ezen azóta, azt inkább nem mondom. Kárpótolt a Zemplén többszörösen! Lőttem nagykant és lőttem még nagyobbat (26-os hibátlan agyarakkal), de az az ELSő visszahozhatatlanul és felejthetetlenül vádol a mai napig akárhányszor a képre nézek.”
Ennyi a történet, melynek csattanójaként Te is nézz a képre kedves olvasó!
Az afrikai varacskosagyarakkal versenyre kelő magyar valóság. A méretek hitelességéről még néhány szemtanú beszélhet, bár – fájlalom – napról napra kevesebb. Talán a tábla tetejére rakott gyufásdoboz segít a becslésben.
Sok nagy Öreg van a vadásztársaink között, akinek hasonló kinccsel bír. Mindannyian láttunk már náluk soha le nem bírált trófeákat, amiről haláluk után már senki nem mesélhet. (Általában valahol új történettel kerülnek elő újgazdagék fillérekért vett “zsákmányaként.”) Legalább néhányról tudósítsunk amíg lehet! Olyan örökség ez, amit vétek lenne veszni hagyni.
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
You must be logged in to post a comment Login