Vadászat
Berti históriája
A történet régebben kezdődött, amikor Andor barátom vadász lett, és rendszeresen kijártunk a Beregdaróc és Csaroda községek közötti csodálatos területünkre disznót vadászni.
A találkozó Andoréknál volt, ahol akkor óvodás unokája mindig nagy figyelemmel kísérte megbeszéléseinket. Aztán az oviban hallott egy mesét, amelyikben Berti a vaddisznó szerepelt. Innentől fogva elég gyakran mondogatta indulásunk előtt, hogy Papa, lődd meg nekem a Bertit! Természetesen elég sokszor elmaradt a várva várt lövés, de attól kezdve gondolataimban a Berti mint egy hatalmas nagy kan vésődött be a sok emlegetés folytán.
Valójában csak gondolataimban létezett, olyasmi volt, mint a csodaszarvas. Aztán amikor a határban jó tenyérnyi nagyságú disznónyommal találkoztam mindig azt gondoltam, ez talán a Berti lehet.
Egyszer aztán gyanús lett az ügy, mert a Ducskós erdőn lévő nullás lesemnél a szórón óriási disznónyomot találtam. István vadőrünkkel megnéztük és megállapítottuk, hogy ez lesz a Berti. Aztán a képzeletből valóság lett és a nyoma alapján meg is kereszteltük. Beindult ám ezek után a gépezet.
Az amúgy is rendszeresen etetett szóróra még több élelem lett kihordva. A Berti pedig élt és degeszre ehette magát lányos zavarában. Nagyfiú lévén vigyázott is a kabátjára rendesen, mert amikor a lesről bámultam mindig túljárt az eszemen és soha sem mutatkozott.
Tudtam, hogy a közelben van. Sokszor éreztem a szagát, hallottam amint szuszog, veszi a levegőt. Volt amikor a fasorból rám fújt. Na várjál pajtás, egyszer majd csak el fogod téveszteni, és a 30-06-os csinál a zakódon akkora lukat, hogy csak na. De a Bertit ez a beszéd sem hatotta meg és tovább dőzsölt.
A nullás lesről nézve
Sokáig bírtuk mindketten, mígnem az egyik este már jócskán sötétedéskor az erdő szélén tőlem jobbra vagy 300 méterre észrevettem a majdnem derékig érő kaszálón egy irdatlan nagy fekete tömeget. Berti! Kiáltottam magamban. Valószínű, hogy már látott engem, és tudta hogy lőtávon kívül nyugodtan szimatolhatja a nyári illatokat, de lassan azért csak közeledett.
Aztán egy óriási durranás az 5-ös les irányából, és az én drága Bertim egy szemvillanás alatt kereket oldott. Ez az én szerencsém! Andor barátom is pont most tudta eltángálni azt a koszos süldőt, amikor én már majdnem vizet fakasztottam a puskám tusából nagy izgalmamban. Hát ez nem jött össze, de legalább már láttalak!
Pár hét múlva vadőrünk izgatottan telefonál, hogy a repcetábla szélén lőtt egy rókát és a lövés zajára egy óriási disznó ugrott ki a mocsaras tó széléről és nyugodt kocogással felé közeledik.
Azt is közölte, hogy a 222-es szolgálati fegyver van nála és mit tegyen? A válasz egyszerű volt, hogy meg ne rémiszd azzal a kis kaliberűvel. Elmondása szerint még egy tehén is megindult a borjával a nagyra nőtt repcésben, de a disznó jóval magasabb volt a borjúnál. Szerinte ez az én Bertim volt.
Egyre többet jártam a nullás lesre, de nem sikerült puskavégre kapni, pedig azon a részen portyázott rendszeresen.
Egyik hétvégén Krisztina vadásztársnőm érkezett férjével, Tiborral hozzánk Budapestről. Miután a Bertit már hírből ismerték felajánlottam, hogy Kriszti jöjjön velem és lőhet a lesemről egy disznót akár a Bertit is. Tibor meg a vadőrrel menjen egy másik helyre. Kora délután indultunk a területre, mert még egy őzbakkilövés is engedélyezve volt. Kerestünk és láttunk is bakokat, de nem sikerült lövéshez jutni. Krisztina váltig emlegette, hogy inkább üljünk már fel a lesre, a disznólövés jobban érdekelné.
Rendben van, mivel már az eső is elkezdett cseperegni, irány a fedett les. Magasan ráérünk, mert még nagyon korai az idő. Gondoltam úgyse lesz még semmi sem kinn a szórón. Megbeszéltük, hogy először majd én felmegyek a lesre és szétnézek a szóró körül is. Amint az utolsó létrafokra léptem azt hittem az ütő is megáll bennem. A szórón egy pár disznó látszott, de egy pillanat alatt kiderült, hogy az csak egy disznó, és átér a szórón. Atya Isten! A Berti van előttem, és nyugodtan táplálkozik.
Óvatosan lecsúsztam és közöltem Krisztivel, hogy várja a Berti. Lett ám adrenalin, meg vérnyomás. Megbeszéltük suttogva, hogy felmegy, leül az ülőkére, és nyugodtan próbálja megcélozni és meglőni. Én csak a felső létrafokig követem és onnan veszem célba, de csakis ha eltalálja, és szükséges neki még egy gyors lövés, akkor lövök.
Mindketten céloztunk. Lenyűgöző volt a nagy disznó látványa. Aztán hirtelen DURRRRRR. Egy másodpercre megállt az idő. Még a madarak is elhallgattak. Berti szép lassan megfordult, és finoman belépett az erdőbe. Krisztinának nem volt lehetősége még egy lövésre, én pedig nem tartottam illendőnek az elhibázott disznóra rálőni, mert tisztán láttam a lövedék becsapódását.
Szegény vadásztársnőt a sírás kerülgette. Nem akarta elhinni, hogy elhibázta. Leszálltunk és megvizsgáltuk a rálövés helyét. Még az erdőt is végigpásztáztuk a szóró környékén, de nem találtunk semmit.
Én is szívből sajnáltam. Talán ha még egy kicsit vár a lövéssel, mert különben 150 méterről úgy lövi az őzet, ahogy az elő van írva. De hát az nem jelent ekkora izgalmat. Még másnap is kerestük, de hiába. És Bertit ezzel a cselekedettel vérig sértettük. Úgy eltűnt, mint a kámfor. Egy darabig még megvolt a lába nyoma a szórón, de lassacskán elmosta azt is az eső, na meg összetaposták a vadak. Hát így jártunk, kár volt érte.
Ősz lett és a Beregszászi erdőn lévő szóróm melletti kukoricásnak nagyon nekiestek a disznók. Csekő Jóska vadásztársam, aki a kukoricás tulajdonosa, le is vágatott az erdő alatt egy pár sort, hogy tudjuk a disznókat lőni, riasztani. Lőttem is egy süldőt, de míg kihúztuk megállapítottuk, hogy Bertinek is itt van a friss nyoma.
Hát előkerültél! Ezután csak ide jártam lesni.
Egyik alkalommal Józsi bátyám megelőzött és felült a lesre. Én tőle vagy 300 méterre foglaltam helyet. Még teljesen világos volt, amikor hallottuk lövését. Telefonált is, hogy belelőtt egy hatalmas disznóba és menjünk már oda segíteni. Kerestük, de hiába. Berti, merthogy Ő volt, sértetlenül eltolta a kerékpárt. Különben semmi baja nem lett, mert a lövedék a hasa alatt vágódott a földbe.
A riasztás viszont sikkesen megtörtént, mert őkelme megint csak eltűnt. A fél társulat már ismerte legendáját és mindenki fente rá a fogát. Aztán Endre vadásztársam küldött egy SMS-t november elsején, halottak napján, hogy gyújtsak egy szál gyertyát a Bertire. Hirtelen elöntött a melegség. Szegény Berti hát mégis eltévesztetted! Aztán a hír mégsem volt teljesen igaz, mert méretei nem azt igazolták. De hogy teljesen eltűnt a környékről az már biztos.
Január vége felé egyik nagyon régi barátom ültettem fel a nullás lesre a Ducskós erdőn, ami a Beregszászi erdőtől jó másfél kilométerre van. Gondoltam, had szellőztesse ki magát a kórház szagától a főorvos úr. Neki is bejött a Berti, de úgy, hogy a fasor túloldalán a les lábától 5-6 méterre. Miután lőni csak úgy lehetett, hogy fel kellett állni, eközben a les megreccsent és a fasorba beugró disznóra odavetett lövés nem talált rendesen.
A nagy hóban végigjártuk az erdőt. A lábnyom mellett néhány centire volt pár csepp vér, de nem volt komoly a sérülés. Vagy két kilométert mentünk a nyomon, de sehol sem állt meg, rendesen járt. A horzslövés pedig, ami a combját érte, meg sem kottyant neki. Már van legalább egy sebe, mégis vidáman él. Miután a szomszéd társulat felé vette az irányt majdnem biztosra vettem, hogy többé nem találkozunk
Aztán újra kitavaszodott. Júniusban megint megkezdtük a disznó lesvadászatát. Az én szóróim, ha vadászunk, ha nem, mindig etetve vannak. A kezdés meg is hozta az eredményt. Egymás után három kiülés alkalmával még igen korán elejtettem egy-egy kan süldőt.
Aztán 2005. június 12-én vasárnap valami csodálatos napra ébredtem. Tettem a dolgom, mint ahogy az máskor is szokás. Délután megbeszéltem Lengyel Berti barátommal, hogy felül velem a nullás lesre. Még a nap aranyszínű koronája magasan szántotta a horizontot, de mi már a lesen ültünk és reménykedtünk a szebb jövőben.
A látvány csodaszép. A bokrok, fák zöldellnek, a kaszálón magas a fű, megannyi minden színű virág. Ettől szebbet elgondolni sem lehetne. Körülöttünk zajlik az élet, madarak énekelnek, darazsak zümmögnek, a szúnyogok pedig kegyetlenül csípnek. Mi pedig szívjuk a friss levegőt és bámulunk jobbra-balra, de legfőképp előre a kb. 110 méterre lévő szóró felé. A szóró mögötti fasoron vágtunk egy ötméteres lyukat, így a túloldali tarlóra is rálátunk.
Az első vendégünk egy dámbika. Szépen bejön a szóróra és nyugodtan megkezdi felséges vacsorája elfogyasztását. Csipegetés közben nagyritkán megemeli kezdetleges barkás agancsú fejét, aztán megnyugodva tovább lakmározik. Nem nagyon zavarja a közelben kiabáló kakukk sem. Körülbelül 25 percig tartott a vacsora, és amilyen csendben jött, ugyanúgy távozik a tőlünk balra lévő ősláp, a Navat-tó irányába egy kis hűsítőre.
Tovább várakozunk, lassacskán kezd szürkülni. A kivágott lyukon keresztül gímeket látunk a búzatarlón a mocsár felé sétálni. A madarak elcsendesednek, de a mocsár felől zörgéseket hallunk. Néha őzek riasztanak. Az egyik tőlünk 150-200 méterre úgy kiabál, mint a fába szorult féreg. Valaki miatt nagyon nem tetszik neki a rendszer.
Besötétedik, de a Hold már szépen jön fel a csillagok közé. Így aztán Ő lesz a lámpásunk, mert a keresőtávcsővel nagyon jól látunk. Később aztán teljes lett a csend. Közeledik a célul kitűzött este tíz. Na, barátom, szép csendben kezdjük elpakolni cuccainkat aztán irány haza. Berti a hátizsákba pakolja a kint lévő lomot, ami egy mozdulattal már a hátára is kerül. Azért mielőtt lemásznánk nézz már körül! Adtam ki a végső utasítást. Amint a keresőt a szeméhez emeli rögtön suttogja, hogy lát egy nagy disznót a fasorban lévő kivágásban.
Lett ám izgalom. Óvatosan visszaültem helyemre, hogy megnézzem a delikvenst. Első pillantásra ki is jelentettem, hogy kár az izgalomért, mert a dám jött vissza. A fűben akkora nagy testet láttam, de mire barátom újra odasúgja, hogy disznó, már én is tisztán felismerem. Itt a Berti! Mert ekkora hatalmas jószág csak Ő lehet.
Gyorsvonat módjára beindul a szívem, adrenalin az egekben, izgalom a tetőfokán. Beengedem a szóróra, döntök hirtelen. De Berti csak állt mozdulatlanul. Már bekapcsolt világító ponttal célzom a puskatávcsövön keresztül, de várok, mert mindenem remeg. Most nem engedlek el! Gondolataimban gyorsan átszaladnak a vele szembeni kudarcok. A nagy disznó lassan lép egyet az erdő irányába, és újra megáll.
Barátom susogja, hogy lődd, mert elmegy. Na innen aztán nem! Veszek egy mély lélegzetet, és biztos célzás után nagy durranással útjára engedem a 11,7 grammos lövedéket. Az én Bertim ezt már valószínűen nem is hallja, mert a golyó a lapockája tetejébe csapódik és eltöri a gerincét. Megvan! szólok hangosan, mert láttam amint eldőlt, mint egy zsák. A lövedék becsapódása is tökéletesen, tisztán hallatszott. Nézem a keresővel, de nem látom a fűben.
A várakozás percei lassan telnek. Közben felhívom a vadőrt, na meg a vadászmestert. Aztán leszállunk a lesről, visszaballagunk a hátul hagyott autónkhoz és a fasoron túl odahajtunk a rálövés helyére. Már messziről észrevesszük, hogy ott fekszik a mi Bertink. Mert, hogy Ő, az már nem vitás. Remegő kézzel megsimogatom, és a könny majdnem kicsordul a szememből.
Kettesben
Bocsáss meg Pajtás, ez így sikerült! Vegyes érzelmekkel bámulom az általam oly nagyra becsült vadat. Nem tudom, hogy örüljek-e vagy sírjak. Mindenesetre örömömben is nagyon meg vagyok hatva, és már sajnálom is.
Nemsokára megérkezik Pista, a vadőr, Endre vadásztárssal. Majd kis idő múlva Liba Endre barátom is odajön párjával együtt, már egy egész népes sereg vesz körül. Fényképeket készítenénk, de még szerencse, hogy csak a második után merül le az akku. Ez a Berti bosszúja. Azért csodálgatjuk a kiálló agyarakat. Úgy saccoljuk magasan aranyérmes lesz. Az utánfutóra öten is alig bírjuk felrakni zsigerelés után. A leadott súly 180 kiló volt, tehát élősúlyban magasan túlszárnyalta a kétszázat.
A Berti története ezzel lezárult. A trófea az elvárásnak megfelelően 23 centi fölötti, csodálatosan szép, szabályos, és aranyérmes lett. Korát nyolcévesre becsülték. Az elkészített kép és a rövid történet hamar megjelent a megyei sajtóban, látható volt az interneten is. Jöttek is sorban a gratulációk, melyet bárkivel szemben hasonló esetben én is szívből megtennék.
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Gyalogakácosban a Holt-Tiszánál. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
Bevetés előtt. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Irány és távolság ahonnan a hajtóhang és a lövés hallatszik. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Ábra: Facebook
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Az e napi erdélyi kopós csapatunk. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
2010. márcusát írtuk a Sarkadkeresztúri Vadásztársaságnál. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Pompás színekben játszott az égalja. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Az első sarkadkeresztúri vaddisznóm! Ma is köszönöm vadászbarátomnak: Márta Józsefnek! Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Keresztúri rókám, amely meghozta a szerencsém és elejthettem az első keresztúri vaddisznómat. Fotó: Balogh ZOltán / Agro Jager
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
Vaddisznómat, a képen jobbról, ifj. Márta József is, segített behozni. Fotó: Márta József / Agro Jager
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Ilyen az élethosszig tartó vadászbarátság, a képen jobbról barátom, Márta József, a vadásztársaság titkára. Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
Fotó: NEFAG Zrt.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Fotó: NEFAG Zrt.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A Visszatérő!
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
12 százalékkal drágult a napraforgó-vetőmag
Öreg néne őzikéje
1 éve történt… A madárinfluenza pusztított
Évzáró rendezvény a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél
Erdőfürdő a kidobott kanapé
Folytatódik a legkisebb termelők támogatási programja C
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
Farkas Imre a Bakony vadásza
Az első íjjal elejtett vaddisznóm
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A születésnapi dámbikám
Visszanéző: Az érsekvadkerti vadkan
22 év után új magyar dámrekord született
Vadászjegy érvényesítés 2025/26
A deteki bika
You must be logged in to post a comment Login