Vadászat
Zalai újjászületés
2007.09.22. Valahol Zalában
Reggel korán indultunk a lesre, pontosabban felé. A kocsiba beszállván betöltöttem a fegyverbe a lőszereket, lejjebb tolva a legfelsőt, ráhúztam az ismétlőt, lényegében csőre töltés nélkül, s még biztosítottam is. Ennek a később lesz jelentősége. Az előző napi motoros zavarás miatti csonka, majd bőgésben nem dúskáló másik les után azért bizakodva foglaltuk el helyünket.
Még teljesen sötét volt, így nem igazán láttunk semmit, csak nagyjából ítélhettem meg, hogy előttünk egy tisztás terül el. Hamarosan rákezdték a bikák, minden irányból hallatták bőgésüket. Mintha közepére ültünk volna éppen a fenséges erdei koncertnek. Hol előttünk, hol mögöttünk harsant fel tekintélyt jelző morajló kiáltásuk. Közben időnként a jellegzetes terelés hangja is megütötte a fülünket.
Távcsővel próbáltuk keresni a bikákat, de nem mutatkoztak, még közeledésükről sem árulkodott az erdő. Pedig nagyon jól esett volna vágyakozó lelkemnek. Bizonyára el is árulta izgalmam a testemen átfutó remegés, ami szinte mindig a hatalmába kerít ilyenkor, s most is, amikor rá gondolok.
A lágy szellő nesze s a potyogó makkok csaptak be időnként minket, majd a bőgések varázsa billentett vissza a valóságba, a lassan enyhülő homályba. Kísérőm időnként a dohányfüsttel ellenőrizte a szelet, mely ingadozásával elég szeszélyesnek mutatkozott. Egy ideig nem is volt vele gond, de utána kezdte a szagunkat rossz irányba vinni, mire egyből alábbhagyott azon a tájékon a bőgés.
Egyik oldalon a rudli viszonylag közel lehetett, hallottuk is a bőgés mellett a terelt tehenek, borjak hangját is. Egészen közelinek tűnt a csörtetésük. Reménykedtünk, ám nem mozdultak jobban felénk, pedig már a fegyvert is kereste a kezem, ami újdonság volt, hiszen addig csak a távcső irányába volt módja mozdulni. E játékkal telt lassan az idő, miközben kezdett pirkadni.
Ahogy világosodott, kezdtem mind jobban kivenni az előttünk terülő tisztást, azonban bezavart az ekkorra már tejesen kavargó szél, így hamarosan lejöttünk a lesről, nézelődtünk, hallgatóztunk. Legnagyobb örömünkre a tisztás irányából hallottuk a bőgést, így el is indultunk arrafelé. Egyrészt óvatosan, valamint sietve is, már amennyire, ilyenkor lehet. Bár még csak olvastam róla, de hasonlíthatott a fajdkakas beugrásos vadászatához, csak itt a bőgés felhangzásakor indultunk meg fürge léptekkel, majd megálltunk az elhallgatásakor.
E szeszélyes játék addig tartott, míg ismét fel nem harsant a bika remegtető, vágyakozást keltő hangja. Ekkor ismét megindultunk abba az irányba, ahonnan sejthető volt az elkövető, mi pedig zavartalanul loptuk a távolságot. Az erdő fái mögött egyre közelebb sejthettük jelenlétét, de látványával még nem ajándékozott meg. Viszont a hangerő, amikor rázendített, egyre erősebb volt, szinte beleremegett az erdő a közelünkben. Az izgalom is egyre jobban a hatalmába kerített, levettem a vállamról a fegyvert, hátha szükség lesz rá rövidesen.
Már teljesen izgalomban voltam, olyannyira hatalmába kerített az utóbbi pár perc. Reggel álmodni sem mertem volna, hogy cserkelve fogok közelébe jutni egy bőgő bikának. Főleg, hogy ennyire. Bár még nem láttam, de tudtam, éreztem, hogy itt van a közelben. A kísérőm is egyre óvatosabban lépkedett, egyre gyakrabban tekintett a fák közé abba az irányba, ahol sejthető volt az elkövető. Én intésére óvatosan követtem. A következő lépés után intett, hogy onnan lőhetem, s támasztotta is a célzóbotot.
El lehet képzelni mi zajlott le bennem, miközben odaértem, s célzásra emeltem a fegyvert. Viszont a céltávcsőben nem láttam semmit, mire illeszthettem volna a keresztet. Csak a sűrűt láttam, valamint a jellegzetes bikaszagot éreztem. Látván tanácstalanságom kísérőm kicsit billentett a boton, ekkor megpillantottam a szép fejdíszű agancsost. Épp felénk fordította a fejét, így az izgalmam csillapítására nem sok idő maradt. Nem is vártam sokáig, amint a blattjára illesztettem a keresztet lőttem. Pontosabban csak lőttem volna, mert mindössze egy csettenésre futotta próbálkozásomból.
Kiderült, hogy úgy hagytam a fegyvert, ahogy biztonsági okból a kocsiba beszálltam, a lenyomott töltényre ráhúzva az ismétlőt, tehát gyakorlatilag töltetlen fegyverrel vártam a bőgő bikára. Meg is lett az eredménye, pontosabban az eredménytelensége.
Kísérőm jókora legyintéssel konstatálta feledékenységem. Persze a bika egyből megindult a csattanás hangjára. Lövésre nem is gondoltam ezt követően, csak sóvárogva tekintettem kecses futását szemlélve, míg el nem nyelte fejedelmi lényét az erdő jótékony sűrűje.
Megjegyezte kísérőm, hogy ez a bika most itt újjászületett. Persze bizonyára más, számomra nézve kevésbé kedvező gondolatok is járhattak a fejében. Ebből diplomatikusan annyit jegyzett meg, hogy képes vagyok a bőgés közepén helyet foglalni, valamint utána egészen közelre becserkelni egy szép bikát töltetlen fegyverrel. Kicsit bosszankodtam, de inkább a humoros oldalát láttam ezt követően. Talán most ezt szánta nekem Hubertus. Élményben úgy érzem egészen rendkívüli volt, ami ezen a reggelen megadatott nekem.
Vadászat
Türelem és szerencse
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
You must be logged in to post a comment Login