Vadászat
Tókerti történetek III.
Néhány napja a Cserhát szívében fekvő Tókerti Vadásztársaság területén jártam. A Tókerti történetek II. című, előző részben szó esett arról, hogy hajnalban már túlestem egy hibázáson. A borjú nem lett meg s őszintén remélem, hogy sértetlenül ment tovább a rudlival. Akármi is történt, az a reggel még tartogatott pár meglepetést
PÁRAGOMOLYAGOK A JURASSIC PARK FELETT
Felkapaszkodunk a sűrű akácoson keresztül vezető, meredek cserkelőúton a domb gerincére. A túloldalon elvadult, hatalmas borókákkal, galagonya- és vadrózsabokrokkal benőtt legelő húzódik, egyik kis tisztásán nemrég felújított magasles áll. Cserkelés közben egyszer csak Zoltán távcsövezni kezdi a jobb kéz felé eső domboldalt.
– Ott vannak a szarvasok – mondja. – A gerinc alatt áll a bika!
Valóban, ha nem is akkora, mint amit az előbb a völgy aljában láttunk – bár ez is hét kiló körüli lehet, s terelget vagy tíz tehenet. Légvonalban úgy 300 méterre vannak, ha a bozóton és a völgyön keresztül oda kellene menni, a háromszorosa volna…
Felülünk a magaslesre, s amíg arra várunk, hogy a szarvasok közelebb jöjjenek, van idő a beszélgetésre. Néha azért összenézve elhallgatunk, merthogy párszor bőgést hallunk a szomszéd völgyből! Hiába ballag október közepén túl a kalendárium, csak tart még az utóbőgés, a szarvasnász.
Amikor pedig elszáll a varázs, amivel az orgonáló bikák hangja babonázza néhány pillanatig a vadászszíveket, folytatódnak a történetek. Vendégek emlékezetes esetei elevenednek meg: például fölülről látunk egy kaszálót, aminek a törzsvendégek körében Jurassic Park a neve. Ugyanis egyetlen este negyven felett számoltak ott disznót, s lévén épp búgás ideje, a persze már süldőnyi malacaikkal járó kocák kegyeire hatalmas kanok, valóságos ősállatok vágyakoztak.
Egy német vendégvadász két óriásra is rálőtt, de egészen közelről sem talált célba. A vadászat után aztán azon kesergett, hogy valóságos Jurassic Park közepén ült, mégsem ejtett el semmit. Később kiderült, hogy a gyerekei elállították a céltávcsövét.
Egy kis tisztást is látni innen, amelyiken két nap alatt, pontosan ugyanott két nagy kan is esett, nem is akármilyen körülmények között az egyik végül aranyérmes lett.
– Száz méterre szoktak bejönni a szarvasok, itt töltik a nappalt – mutatja a szemközti oldal alsó részét kísérőm. – Oda lehetne lőni
Időközben néhány, a horizonton úszó felhőt és kondenzcsíkot rózsaszínre festve a Cserhát dombjai fölé ér a nap ekkor azonban a rézparti víztározó felől sűrű páragomolyagok indulnak meg felfelé a völgyben. Percek alatt egy-két száz méternyire zsugorodik a láthatár, eltűnnek szemünk elől a még mindig a dombtetőn álldogáló szarvasok.
– A pára segít a bikáknak abban, hogy megöregedjenek – jegyzi meg Zoli.
Aztán hiába várunk, a fehér gomolyagok igen eredményesen rejtik el a vadat bár néha, amikor a szél megkönyörül rajtunk, pár pillanatra, esetleg egy fél percre még láthatjuk őket. Viszont közelebb nem jönnek, rájuk cserkelni nem lehet, hát csendesen visszaballagunk arrafelé, amerről jöttünk. Akármi, akárhogyan is volt, különleges, szép reggel volt ez itt, a Jurassic Park felett!
Őzek a kora reggeli párában a les előtt
(A SZERZŐ FELVÉTELEI)
BIKA A SZÁLKERESZTBEN
Késő délelőtt van már, valahol a faluban a mozgó húsbolt hangosbemondója a karaj kilónkénti árát kiáltja világgá, néha egy-egy munkagép pöfögése, az aszódi vonat zakatolása hallatszik idáig aztán beérünk a tókerti völgykatlan aljába, ahová már nem jutnak el a civilizáció hangjai előnyére a helynek.
Innen egy akácosban cserkelünk fölfelé, egy-két éves vágás, embermagasságú sarjakkal tápértéke a hozzáértők szerint vetekszik a lucernáéval. Már jó darab utat megtettünk, amikor egyszercsak tőlünk jobbra mozdul valami a hegyoldalban Zoltán összecsapja a lőbot két szárát, mintha bika verné agancsával a fák törzsét, aztán azonnal le is támasztja, hogy alkalomadtán lőhessek
Előttünk, talán hetven méterre, egy tehén áll kinn a borjával egy ritkásabb részen! A lőbotra támasztom a puskát, megcélzom a borjút, de háttal van, a tükrébe mégsem lőhetek A következő pillanatban azonban az anyjával együtt ellép valamerre a sűrűben. A helyükön azonban megjelenik egy bika! Fiatal, villás agancsú, lőhető csakhogy a meghívás nem rá szól.
Aztán vagy száz méterrel feljebb másik bika áll ki egy nyíltabb részre! Ez már jóval nagyobb, erősebb agancspárt visel – viszont ez is csak villás.
Zoltán segédeszköz nélkül, páratlan élethűséggel utánozza az epekedő szarvastehén hangját! Nem is megy a bika sehová, csak figyel felénk. Megnézem hát a céltávcsövön keresztül Istenem, már ez micsoda élmény, trófeás vad a szálkereszten!
Gyönyörködünk a bikában, amíg el nem megy, aztán egy másik ritkásabb rész alatt várunk, hátha kijön egy borjú vagy egy tehén. Mozdulni azonban nem mozdul már semmi.
– Ezt a két fiatal bikát sem láttam még – vallja be Zoltán. – A ma reggeli négyből csak egy volt ismerős, pedig szinte mindig a területen vagyok!
A vadászatnak vége, már kilenc óra is elmúlt ehhez képest csoda, hogy még mindig nem feküdt el a vad. Amellett, hogy utóbőgés van, látszik, hogy odafigyelnek rá, szükségleteiről gondoskodnak cserébe pedig a vadászat nagyszerű élményét és eredményeit kapják. Más pedig mi kellhet még egy területen?
Végezetül szeretnék köszönetet mondani Nagy Zoltán úrnak, a Tókerti Vadásztársaság elnökének, a Nagyvad-Hunting Vadászatszervező iroda ügyvezető igazgatójának a szép élményekét.
Vágás szélén álló magasles - a friss akácsarj tápértéke a lucernáéval vetekszik!
(A SZERZŐ FELVÉTELEI)
Vadászat
Türelem és szerencse
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
You must be logged in to post a comment Login