Keressen minket

Vadászat

Első eredményes disznóhajtásom

Közzétéve:

Feltöltő:

A vadászok bölcsessége,
a hegyi patak tisztasága,
a vadkan ereje és a magyar erdők királyának
méltósága boldogítson az új esztendőben!”

…– kaptam az újévi jókívánságot sms-ben egyik vadászbarátomtól. Újévkor a himnusz hangjai után mindig kíván az ember valamit magának, amit szeretne, ha teljesülne. Abban a pillanatban, az üzenet hatása alatt nem tudtam másra gondolni, mint a vadkanra… Miért nem tudtam én még hajtásban egyszer se disznót lőni, mikor annyi hajtáson voltam? A többiek, némelyikük akár hat disznót is elengedett, egyetlen rálövés vagy sebzés nélkül, pedig én a jagd terrieremmel a sűrűk sűrűjében sokszor kúszva mentem a hajtásban, s disznót se láttam. Elhatároztam, hogy 2005-ben az összes lehetőségemet ki fogom használni, és lőni fogok hajtásban disznót.

Horváth Gábor vadászcimborám invitált meg a Zemplénbe, a Széchenyi Zsigmond Vt. területén rendezett hajtásra, amit az Encsencsi Vadásztársulat vett meg néhány nyíregyházi vadásszal. Mi még pont belefértünk a keretbe.

Január 9-én kora hajnalban indulás, 7.30-kor gyülekező Novalyidrányban. Itt több ismerős arcot pillantottam meg, köztük Poór Imiét, akivel együtt jártunk vadásztanfolyamra. Sorszámhúzás következett, mind a három hajtásra kihúztuk a stand számát, majd hosszú sorban kígyózva indultunk terepjáróinkkal a területre. Ott átszálltunk egy traktor pótkocsijára, és elindultunk a nehéz terepen át, a hegy túloldalára, az első hajtás helyszínére.

Az út melletti csipkebokrok alja tele volt friss túrásokkal, sokat sejtető disznónyomokkal. Ez mindannyiunkat felvillanyozott. Miután elfoglaltam a helyem, átmentem a két szomszédomhoz, hogy megbeszéljem velük, merre álljunk, merre, meddig lőhetünk a zárt terepen egymás veszélyeztetése nélkül, majd sok disznót kívánva egymásnak csendben felálltunk helyünkre.

Tíz perc múlva már hallottuk a hajtókat, és a kutyák is üldözőbe vették az első disznókat. Igen sűrű fás, bokros rész volt előttem, azt mérlegeltem, vajon ha itt vagy ott kitörne a disznó, hogy lenne a legjobb, hogy legalább egyszer rá tudjak lőni. A hajtók egyre közeledtek, az első lövések is elhangoztak.

Pattanásig feszült idegekkel várakoztam. 30-06-os Mauser puskámban hat RWS TUG lőszerrel vártam a hőn áhított disznókat. A hajtók már majdnem kiértek, amikor a kutyák szinte előttem keltettek fel egy disznót, de az a sűrű túloldalán maradt, nem tört át rajta. Hallottam, hogy pár lépést odébb megy, szaglál, fújtat. Ekkor egy kutya egész közelről elkezdte csaholni és a disznó a szomszédom irányába menekült, hatalmas csörtetéssel. Rá is lőtt, majd a mellette lévő lőállásból is szólt a puska. Szinte mindenki kint volt, mikor az egyik hajtó szólt, menjek gyorsan, mert itt egy sebzett disznó.

Több vadászaton is mondták, hogy az ötvenkilós süldő is milyen agresszívan támad a hajtásban gyalogoló vadászokra. Lekaptam gyorsan a távcsövet, és lélekszakadva mentem a hajtó után a sűrűbe. A sebzett disznó egy bokor alatt volt, kutyákkal körülvéve, feltartott fejjel acsarkodott. Lőttem, mire azonnal kimúlt. Több lövés volt látható rajta, a legcsúnyább, a gyomrán keresztül a jobb hátsó csánkját vitte szét. A vadászatvezető nekem adta a véres töretet.

A lövésre néhány vadász is odajött, köztük olyanok is, akik rálőttek a disznóra. Látva nálam a töretet, heves vita alakult ki köztünk, ki lőhette a vadat, ki hova lőtt stb. Mivel láttam, hogy úgyse „győzhet” senki, mindenki magának követeli az amúgy kocasüldő lövésének dicsőségét, hagytam az egészet, mégpedig abban a tudatban, hogy úgyis én adtam le rá a halálos lövést. Mindkét vadásztársam gratuláltatott magának, de nekem is ugyanúgy gratuláltak, látva a kalapom mellé tűzött töretet. Vegyes érzelmekkel fogadtam a gratulációkat.

Sietnünk kellett. A következő, háromórás hajtás nemsokára kezdődött, egy völgyet álltunk le mindkét hosszanti oldalán. A hajtás hosszú volt, és nem igazán eseménydús. Talán négy lövést sikerült az egész csapatnak leadni, és a hajtókutyák zsákmányoltak egy lebetegedett őzet. Elém egy jókora tapsifüles cikázott ki, azon kívül semmi. Ezután ebédeltünk, majd mentünk az utolsó, időben legrövidebb hajtás lőállásaihoz.

Sorra maradoztak le a vadásztársak, a hegyet kezdtük lassan félkörben bekeríteni. Én az elnök, Holló úr által vezetett csoportban voltam. Elfogytak idővel a számozott lőállások, de mi, az utolsó három, még mindig mentünk az elnökkel. Már a hegy túlsó felén jártunk, mikor egy kökénybokornál megálltunk. „Ez itt a kedvenc, elnöki helyem. Amit a többiek a hegy túloldalán elengednek, mind itt fog elrohanni, ügyesnek kell majd lenned” – mondta, majd a két másik vadásszal még tovább mentek.

Egy völgyben voltam, előttem a kisebb heggyel, gyönyörű, kökényes, csipkebokros tájjal. Aznap januárhoz képest igen meleg volt, talán még plusz 10 fok is lehetett. Lefeküdtem egy kicsit a domboldalra, becsuktam a szemem, élveztem a nap árasztotta meleget. Utólag, mint kiderült, a többiek is ezt tették. Mindannyian korán keltünk, 180 km-et vezettünk, jól esett kicsit szenderegnünk.

Ám ez az állapot nem tartott sokáig. A hajtók hatalmas kiabálással kezdtek közeledni a távolból, innen is, onnan is csaholták a disznókat a kutyák, és az első lövések is elhangzottak ebben a hajtásban. Balra mögöttem egy kutya elkezdett egy vadat egy alsókulcsos western-karabéllyal vadászó társunk felé hajtani. A vadász több lövést adott le egymás után, de a kutya még mindig csaholt. Vagy 10–15 métert a mögöttem lévő, hosszan elnyúló bokor túloldalára mentem, mert úgy hallottam, mintha felém közeledtek volna. „Senkit nem zavarok” – morfondíroztam magamban – „a többiek úgyis a hegy túloldalán vannak, én meg nyakon csípem a malackát…” s figyeltem bokor túloldalára várt disznót.

Bár ne tettem volna! A hegytetőn, a bokrok közt valami iszonyatos csörtetéssel jött ki, s kisvártatva, nem túlzok, egy medve méretű kan rohant lefelé, tőlem úgy kétszáz méterre. Földbe gyökerezett lábbal néztem a hatalmas méretű ezüstszürke jószágot. Mire felocsúdtam és lövésre emeltem a puskámat, beugrott a hegyen lévő fiatalosba. Nem akarom leírni, mi játszódott bennem le ott és akkor. „Ha a helyeden maradsz, nem takar a kökénybokor, ha disznót akarsz lőni, ne csak bámulj, lőj is! Életed kanja volt…”

Visszaálltam az eredeti helyemre. Jó két perc múlva csörtetés, most az előttem lévő hegy bal oldalán jelent meg egy termetes, rohanó disznó. Gyorsan felkaptam a fegyvert, rögtön rajta voltam. Követtem egy picit, majd amikor a tövisbokrok közt egy négyméteres sima placcra ért, lőttem. A fejét céloztam, úgy 160 méterre lehetett. Az RWS lőszer nem rúgott nagyot, de az átlagosnál nagyobb zajjal indult, el is kezdett sípolni a fülem, becsapódást nem hallottam, a disznó rohant tovább. Tudtam, hogy lesz még egy lehetőségem, újrakulcsoltam, de amint fel akartam kapni a Mausert, a disznó oldalra bukott, rúgott egyet a hátsó lábával a levegőbe, és azon lendülettel becsúszott, két tövisbokor közé.

Nagyon megörültem! Végre lőttem, tisztán, magamban egy disznót, ráadásul öregapja lehetne az első hajtásban lőtt „közösnek”.

A hegy túloldaláról ismét több lövés hangzott, majd harsogva tört a cserje, amint egy termetes kan disznó most az előttem lévő hegy jobb oldalán vágtázott lefelé. Azonnal lőttem, becsapódást itt se hallottam, gyorsan újratöltöttem, de mire célba vettem a disznót, az felbukott, s hátsó lábával focilabdányi földdarabot felszakítva rúgott egy hatalmasat, majd elfeküdt.

Örömöm határtalan volt. Már eddig is szép volt ez a nap, de így!

Ismét nem sokáig örülhettem, egy kutya csaholva közeledve jött egy csapat süldőt hajtva a hegytető felől. A kilenc disznó libasorban vágtatott a hegyről lefelé. Azt se tudtam hirtelen, melyiket célozzam. Felkaptam a fegyvert, és a harmadikra lőttem. A fegyver dörrenését a hegyek csak még jobban felerősítették, most se hallottam semmit, a vad nem jelzett. Újratöltöttem, lőttem, de ezt a lövésem, talán kicsit elkapkodtam, a földet szaggatta fel az egyik disznó előtt. Ekkorra az először meglőtt disznóm oldalra bukott.

Még egyet ismételhettem, az utolsó előttit megcéloztam, és lőttem. A disznó, mintha halkan visított volna egyet. A kis jagd terrier, amely oly bőszen hajtotta a süldőkondát, nekiesett a meglőtt, fekvő süldőnek, és elemi erővel tépte, marcangolta azt.

Nevetve néztem, füttyentésemre odajött. Pont olyan volt, mint az enyém otthon, a Pocok. Megsimogattam, és mutattam neki a hegy túloldala felé: „Szaladj, küldj még erre egy párat!” A kutyus elszaladt a „megbeszélt” irányba.

Kisvártatva a hegytetőn úgy kétszáz méterre megjelent egy szőrös, csúnyácska kis süldő. Egyet rálőttem, mire az feljebb ment és a gerincen szaladt végig. Mivel nem volt mögötte golyófogó háttér, nem mertem több lövést leadni rá, de mintha lassult volna a rohanása, mielőtt a bokrokhoz ért volna.

Közben kezdett lassan esteledni, és a januári nap egyre gyorsabban kúszott le a hegyek mögé.

Megjelent az elnök is, az embereivel. Mikor mutattam, hol, mi fekszik, s milyen távolságokban, gratuláltak nekem. Először a kis süldőt néztük meg, tüdőlövése volt, kicsi be- és kimeneti nyílásokkal. Következett az ebben a hajtásban elsőként lőtt nagytestű disznó, amely egy termetes, élősúlyban 160 kiló körüli meddő koca volt, jókora kampókkal.

Ezután a másodikként meglőtt, kannak vélt disznóhoz mentünk, melynek kb. 12 centis agyar kandikált ki a szájából. Az elnök úr felismerni vélt benne egy disznót, amire korábban már kétszer rálőtt. Rögtön elkezdtünk számolni, szorozni… mekkora lehet ez az agyar egészben! A süldőcsapatból még egyet eltalálhattam, mert a rálövés helyén erős vérzést láttunk, ami a tövisbokrok közé vezetett, de a ránk szakadó este miatt inkább elkezdtük a disznókat összegyűjteni, pótkocsira rakni, utánkeresni pedig kijönnek a fiúk majd világosban másnap.

Nem kis munka volt a nagyobb testű jószágokat levonszolni a hegyről a tövises bokrok között. Erre a munkára a jól megtermett, alsókulcsos Western-puskával vadászó vadásztárs ajánlkozott. Kis tanakodás után fegyverének középagyára kötöttük a kötelet, úgy húztuk ketten a zsákmányt le a pótkocsihoz.

Örömöm határtalan volt! Ilyen szép eredményre legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Telefonomon nem volt magyar térerő, így szlovák hálózatból értesítettem vadászbarátaimat a nap eseményeiről sms-ben.

A teríték a vadászháznál gyönyörű volt. Tíz disznó, elöl középen az én nagy kanom, a „főnök”, amelynek agyara 19 centiméteres volt, mellette balján Poór Imi 12 centis kanja, jobbján az én nagy kocám, mögötte a kisebb disznók. Egyértelműen az utolsó, időben legrövidebb hajtás volt mindenki számára a favorit, itt lőtt rá mindenki a legtöbb disznóra.

Az okokat a finom vacsoránál hosszasan elemezgettük: az egyik, a hely fekvése, amíg csak világos volt, szinte végig ide sütött a nap, körbejárva a völgyet, a disznókat jól beetették, és már két éve, még egyéni vadászatok alkalmával sem háborgatták őket. Elismerés a szervezőknek, és a jól, hangosan hajtó kutyás hajtóbrigádnak.

Egy biztos, októbertől, ha megint indul a szezon, ide biztosan visszajövök!

Vadászat

A Visszatérő!

Erdélyi kopókkal vadásztak a Tisza árterében.

Published

on

Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.

Gyalogakácosban a Holt-Tiszánál. Fotó:  Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.

Bevetés előtt. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.

Irány és távolság ahonnan a hajtóhang és a lövés hallatszik. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

Ábra: Facebook

Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.

Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.

Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.

Az e napi erdélyi kopós csapatunk. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.

Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó  Sznupinak!

Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

 

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története

A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.

Published

on

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..

2010. márcusát írtuk a Sarkadkeresztúri Vadásztársaságnál. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager

Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.

Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:

-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!

Pompás színekben játszott az égalja. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager

Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.

-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!

-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!

Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.

-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.

Az első sarkadkeresztúri vaddisznóm! Ma is köszönöm vadászbarátomnak: Márta Józsefnek! Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager

Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:

-Mi újság ? Megvan?

-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.

-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.

Keresztúri rókám, amely meghozta a szerencsém és elejthettem az első keresztúri vaddisznómat. Fotó: Balogh ZOltán / Agro Jager

Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.

Vaddisznómat, a képen jobbról, ifj. Márta József is, segített behozni. Fotó: Márta József / Agro Jager

A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.

-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.

Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:

-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?

-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.

-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!

Ilyen az élethosszig tartó vadászbarátság, a képen jobbról barátom, Márta József, a vadásztársaság titkára. Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager

Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…

Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Agro Jager News

 

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Agro Jager News

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!
Tovább olvasom

Vadászat

A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson

A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején

Published

on

A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.

Fotó: NEFAG Zrt.

A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.

Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.

Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.

Fotó: NEFAG Zrt.

Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.

A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.

A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.

Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.

Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!

 

Forrás: NEFAG Zrt.

 

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Agro Jager News

Tovább olvasom