Keressen minket

Vadászat

Megint esik…

Közzétéve:

Feltöltő:

Megint esik. Bent ülök a szobában és miközben a kávét kortyolgatom, elmélázva nézek ki az ablakon. Az üvegen csendesen kopog az égi áldás és akár békésnek is érezhetném a percet, ha a távolban nem a szél csavargatná az égig érő nyárfák tetejét, szinte a földig lenyomva az öreg óriásokat.

Egy szürke folt tűnik fel hirtelen, s szemem alig fogja fel a szélben vergődő gerle alakját. „Szegény pára! – kellett neked ilyenkor kirepülni…” gondolom, de eszembe jut, hogy ilyenkor már a fiókák követelik az életet táplálék formájában – és a szegény szülőknek nem sok választásuk van. Vagy minden áron élelmet keresnek, vagy a szemük előtt pusztul el a következő nemzedék. „Hát igen! A muszáj nagy úr!” mélázok, s újabb forró kortyot küldök le a torkomon.

Szenvedek – és szép dolgok keresésével próbálom meg kínlódásom mélabús stádiumát elviselhetővé tenni. Hetek óta, amikor csak tehettem kint voltam vadászni. Semmi sem tántoríthatott vissza, mert végre elérkezettnek éreztem az időt, hogy első vaddisznómat elejtsem és ezért a célért szinte minden tőlem telhetőt megtettem. Új helyeket kerestem, végigjártam a lehetőségeimből adott terület zegét-zugát nyomot, sertevadat keresve.

És erre most be vagyok zárva megint. „Legalább a méheim megnézhetném!” – gondoltam vagy egy bő órája, de amint kiléptem az ajtón, a gorombán arcomba zúduló hideg cseppek visszakergettek a négy fal közé. Azóta lesem az kint tomboló, őszbe illő időjárást.

Nemrég találtam egy ígéretes helyet. A les mögött sűrű fenyő, jobbra átjárhatatlan akácsarj, balra egy elhagyott tanya gyümölcsöse, előttem meg hatalmas tábla lucerna, mely most kezdi bontogatni a bimbóit. Amikor megláttam az erdőszéli túrásokat, egyből megtetszett a hely. Mentem is disznót lesni, de valahogy mindig kifogott rajtam a nyavalyás!

Ha este mentem, pár rigón, nyúlon és fácánon kívül nem láttam mást. Ha hajnalban, akkor meg igaz, hogy gyönyörű bakokkal és fülbemászó madárdallal kedveskedett az erdő, de hol érdekelt most ez engem, amikor megpillantottam az esti dorbézolás túrás-nyomait, amelyek szinte egy mélyszántással felértek volna. Panaszra ugyan nem volt okom, mert valóban szép őzbakok területén leskelődhettem. Szinte menetrendszerűen jelent meg először egy erős, tíz-tizenöt cm-rel a fül fölé nyúló aganccsal büszkélkedő fiatal példány, aztán egy félszárú, űzött, szedett-vedett pára csipkedte végig az előttem elterülő lucerna friss hajtásait, hogy aztán végül egy öreg, visszarakott őznagyapó zárja a sort.

Figyeltem őket, mert bár én most disznólesen voltam, azért a többi vad titkai is érdekeltek. Láttam őket enni, bagózni, porfürdőzni, kóbor ebek elől menekülni, sutát hajtani és egy-egy ottlégy után rogyadozó lábakkal tovatűnni a sűrűben. De a disznók, csak nem akartak jönni.

Fotó: Faragó Zoltán (illusztráció)

Már kezdtem is volna megunni a dolgot, amikor egyik nap szóltak, aznap ne menjek a szokásos helyemre, mert vendég érkezik őzbakra, és ha az nem jön össze, akkor kint marad estére is, hátha jön neki valami lőhető. Jött. Egy ötven kilós kansüldő formájában. „Ilyen az élet!” gondoltam, és elment a kedvem attól a helytől, amely számlálatlanul tárta fel előtte titkait, amelyeket szívesen nézegettem, de ki nem elégítettek. Én disznót akartam(!) lőni és kezdtem türelmetlen, önző lenni.

Odáig jutottam, hogy a frissen felfedezett túrásnyomokról nem beszéltem senkinek, s amikor kérdőre vontak, hogy miért nem a régi lesre járok, csak annyit mondtam, hogy azért, mert a mostani helyre könnyebben bejutok.

Tudom, ez nem volt szép, de az vesse rám az első követ, aki zokszó nélkül lemond a szerelméről más javára. Mert mi is lehet rosszabb a vadász számára, mint amikor a hőn áhított vadat az ő munkája és kitartása következtében más hozza terítékre! –– nem olyan ez, mint amikor a férfi lassan, óvatosan, apró bókokkal meghódítja szíve választottját, mire az hirtelen mást választ? Nem ugyanaz a keserűség árad szét az emberben, amikor más oldalán pillantja meg az áhított hölgyet, mint amikor a sokat követett, kiismert vadat más terítékén látja?

Szinte nem létezett más, csak a disznók. Nem számított a szél, amely könnyet csalt a szemembe, a tüske, ami mély árkot vájt a karomra, az órákig tartó zsibbadás, amely a bokrok között ücsörögve kötötte gúzsba a lábam… nem számított semmi, csak végre puskavégre kapjam az első disznóm. Mennyit fohászkodtam, hogy csak egyet sikerüljön meglőni! – hogy csak egy süldőcske tévessze el a lépést és vezesse elém Hubertus… nem volt nagy a kérésem, de senki nem hallgatta meg odafönn a fohászaim.

„Sebaj! Én akkor is kierőszakolom a találkozást!” tökéltem el magam és még nagyobb elánnal jártam ki a rét sarkán lévő galagonyásba és figyeltem a túlsó oldalon elterülő turjánt, ahonnét a vadat vártam. Lassan két hónapja izzott szívemben a vadászláz, amikor egy délután minden összejött: időben értem haza a munkából, időre sikerült ellátnom a háztájit és már indulhattam is ki a jól megszokott helyemre, a megszokott úton.

Elégedetten szálltam ki a kocsiból, és nagyot szívtam a földszagú, nedves réti levegőből, miközben a kutyát engedtem ki a kocsi hátuljából. Egy intésemre odajött hozzám és türelmesen megvárta, hogy a nyakörvébe akasszam a pórázt, majd a puskát a vállamra véve elindultam a bevált leshelyemre.

Miközben így haladtunk a cél felé, meg-megálltam, hogy a távcsővel körbekémlelhessem az előttem elterülő legelőt. A távolban egy bak legelészett, nem messze tőle pedig egy bambaképű tapsifüles kémlelte a határt. Újra elindultunk, mikor Tapi (a kutyám) megállt és szinte kővé dermedten figyelt egy pontot az elmúlt hetekben rejtekhelyet adó bokrok között. „Ennek fele sem tréfa!” torpantam meg én is és óvatosan emeltem a távcsövet a szemem elé.

Nem kellett sok idő, hogy megtaláljam a nem odaillő foltot a bokrok zöldjében – akkorát dobbant a szívem, hogy azt hittem, minden vad felfigyelt rá, ami a környéket járja, de nem… csönd és nyugalom honolt a tájon. „Csak nem egy disznó? Csak nem sikerül végre…?” derengett fel bennem, de a következő pillanatban le is higgadtam, mert egy feltűnően sötét színű suta lépett ki a fűre a galagonyát közül. „Te nyavalyás! –– majdnem szívrohamot kaptam miattad!” mosolyodtam el és már folytattuk is az utunk.

Pár perc alatt letelepedtünk a megszokott, kényelmetlen, de jó takarást biztosító helyünkre. Tapi a combomra hajtotta a fejét, én meg a tájat figyeltem, hátha egyszer csak megtöri valami a nyugalmat. Így várakoztam csöndben, figyelmesen, de semmi nem akart moccanni. Lassan kezdett megkörnyékezni az álom, és bizony egyre nagyobbakat bólintottam. Talán el is aludtam volna, ha meg nem üti a fülem valami tompa moraj. Mintha a föld alól jött volna. Letettem a kezem a földre, de nem éreztem semmi természetellenes rezgést. Furcsállottam a dolgot, aztán az újabb mordulásra már kénytelen voltam felállni.

Előttem nyugodt a rét, a turján, oldalt a legelő, de amikor hátra néztem, megdöbbentem. A távolban olyan fekete felhők tornyosultak, hogy olyat nem szülhet evilági vihar, s ahogy néztem, szinte folyamatosan villantak fel a belőle kicsapó villámok. „Messze van ez” jelentettem ki magamnak. „Addig még bármi történhet, mire ideér” –– s ezzel a gondolattal vissza is ültem.

Kár volt, mert nem telt bele öt perc, és végigvágott a vihar első hulláma a határon. Olyan hirtelen jött, hogy időm se volt a kalapom után nyúlni – mintha egy láthatatlan kéz adott volna egy nyaklevest az oktondiságomért, úgy vágta le a szél a fejemről a fejfedőt. „Gyerünk Tapi, mert ez már viccnek is rossz!” Szóltam a kutyához, de nem kellett nógatni, mert érezte már ő is, hogy most rossz útra vitte a gazdája és csúnya vége lehet a cinkostársnak is…

Szinte futottunk visszafelé, de a meg-meglóduló szél belekapott a mellényembe és hiába nem vagyok egy piszkafa-termet, bizony megfáradtam, mire átértem a legelőn, ahol semmi nem gátolta a vihar útját. De mintha még ez sem lett volna elég, félúton eleredt az eső. Hideg cseppjei közé kemény jéggolyók keveredtek, melyek úgy kopogtak Tapin és rajtam, mintha söréttel lőttek volna ránk. És abban a pillanatban, ahogy az autó felé néztem, egy kan szaladt át előttünk, alig harminc méterre. Egy pillanat volt csak, de tudtam, hogy nekem még nem terem disznót a vadászszerencse.

Bőrig ázva, megverve értük el az autót, és egyáltalán nem csodálkoztam rajta, hogy Tappancs alig bírt beugrani az autóba. Beszálltam én is, majd indítottam, de alig láttam ki az üvegen, olyan sűrű cseppekben hullott az áldásnak épp nem mondható eső. Mondják, hogy az Alföldön nem nagy kunszt a terepen közlekedni – de én bizony átizzadtam az amúgy is hideg és teljesen átázott ruhát, mire kinavigáltam a járművet az úttestre.

Az eső pedig csak szakadt, szakadt mintha soha nem akarna elállni. Lépésben haladtam az úton, mert látni csak azt láttam a vízfüggönyön keresztül, amit odaképzeltem… közben pedig reménykedtem, hogy ne legyen előttünk semmi az úttesten!

Nagy nehezen hazaértünk és bár örültek érkezésünknek, nem lettem megdicsérve – és szó mi szó, abban a pillanatban nagyon igazat adtam a páromnak. Azóta eltelt két esős nap, én pedig egyre nehezebben viselem a négy fal látványát. Unaloműzőnek bekapcsolom a rádiót és elkezdtem írogatni… aztán megüti a fülem valami: –„… de estére elül a szél és néhol még az ég is kitisztulhat…”

Mire életem értelme hazaér, már zöld ruhába öltözve szedegetem össze a felszerelést és hiába néz rám azzal a jellegzetes szúrós pillantásával, tudom, hogy este már megint kint fogok ülni és várom, hogy mit vezet elém a sors. De ha nem jön semmi, az sem baj, csak kint lehessek!

Vadászat

A Visszatérő!

Erdélyi kopókkal vadásztak a Tisza árterében.

Published

on

Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.

Gyalogakácosban a Holt-Tiszánál. Fotó:  Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.

Bevetés előtt. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.

Irány és távolság ahonnan a hajtóhang és a lövés hallatszik. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

Ábra: Facebook

Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.

Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.

Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.

Az e napi erdélyi kopós csapatunk. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.

Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó  Sznupinak!

Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

 

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története

A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.

Published

on

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..

2010. márcusát írtuk a Sarkadkeresztúri Vadásztársaságnál. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager

Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.

Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:

-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!

Pompás színekben játszott az égalja. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager

Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.

-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!

-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!

Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.

-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.

Az első sarkadkeresztúri vaddisznóm! Ma is köszönöm vadászbarátomnak: Márta Józsefnek! Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager

Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:

-Mi újság ? Megvan?

-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.

-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.

Keresztúri rókám, amely meghozta a szerencsém és elejthettem az első keresztúri vaddisznómat. Fotó: Balogh ZOltán / Agro Jager

Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.

Vaddisznómat, a képen jobbról, ifj. Márta József is, segített behozni. Fotó: Márta József / Agro Jager

A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.

-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.

Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:

-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?

-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.

-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!

Ilyen az élethosszig tartó vadászbarátság, a képen jobbról barátom, Márta József, a vadásztársaság titkára. Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager

Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…

Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Agro Jager News

 

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Agro Jager News

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!
Tovább olvasom

Vadászat

A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson

A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején

Published

on

A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.

Fotó: NEFAG Zrt.

A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.

Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.

Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.

Fotó: NEFAG Zrt.

Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.

A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.

A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.

Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.

Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!

 

Forrás: NEFAG Zrt.

 

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Agro Jager News

Tovább olvasom