Vadászat
Fortuna ajándéka
A vadászember számára lehet-e annál nagyobb örömöt okozó születésnapi ajándék, mint amikor Fortuna, a szerencse istenasszonya megajándékozza egy sikeres vadászati élménnyel, hát még ha kettővel! Nekem sikerült átélni ezt az érzést. Június hónapban van a születésnapom. Persze hogy én ezt tartom a nyár legszebb hónapjának. Ilyenkor már teljes virágzását éli a természet. Kezd érni a dús kalászokat lengető gabona, fejlődésnek indulnak a kapásnövények, zöld az egész határ, teljes színpompában virulnak a mezei virágok, és fenséges illatok terjengnek a levegőben. Különösen hajnalban és az esti órákban. Ez a nyári hónap nekem a vadászatban általában szerencsét hozott. De olyat, mint amiről itt beszámolok csak egyszer; pont a születésnapom előestéjén és másnap hajnalban, vagyis a születésem napján.
Napokkal előtte felhívott az egyik vadászbarátom és azt indítványozta, hogy ezen a számomra nevezetes napon menjünk ki vadászni. Tegyük próbára Fortunát, hátha tartogat valami kellemes meglepetést a számomra. Pláne ha Dianát, a vadászat istenasszonyát is megnyerte ennek az ügynek? De ha mégsem, attól még felbonthatunk majd egy üvegpezsgőt és megünnepelhetjük a kerek születésnapomat! A barátom figyelmessége nagyon jólesett, örültem a meghívásának. A vadászterületük nem messze a fővárostól, nagyjából Pusztazámor, Tárnok és Kajászó térségében terült el, így hát nem is kellett messzire utazni. A megbeszélt időpontban, időben nála voltam, hogy a vadászat előtt még tudjunk egy kicsit beszélgetni.
Beszélgetésünk során egyben felvázolta a tervezett programunkat. Elmondta, hogy neki egy selejtbakra van kilövési engedélye, és ezt ajándékba átadná nekem. Elmesélte továbbá, hogy a területükön van egy öreg, visszarakott őzbak, amelyiknek olyan ősz a feje, hogy szinte messziről világít. Már többen megpróbálták elejteni, lövést is adtak le rá, de eddig még senkinek sem sikerült terítékre hozni. Nagyjából ismerték a tartózkodási helyét is, de eddig kellő lőtávolságban még alig sikerült megközelíteniük. Nehezíti a dolgukat az is, hogy a bak szokásai teljesen eltérnek a megszokottól. Nevezetesen pl. abban, hogy nappal, a rekkenő hőségben a közeli búzatáblák valamelyikében fekszik el, majd estefelé, legtöbbször csak nagyon későn vált ki a búzát szegélyező, hűs akácos fasorba. Patak nincs a közelben, ahová nappal inni járna. A szomját valószínű, hogy éjszaka folyamán oltja, valahol távolabb.
Mit ne mondjak, felkeltette az érdeklődésemet a bak iránt, de különösebben nem jöttem lázba; úgy voltam vele, hogy nekem már az is ajándék, hogyha újra kint lehetek a természetben. A barátom figyelmessége és jó szándéka pedig ezt az érzést csak elmélyítette bennem. Úgy este hat óra felé összekészítettük a felszereléseinket és a barátom terepjárójával kikocsikáztunk a beíróban is megjelölt területre. A terepjárót egy szélesebb fasor végén állította le és onnan gyalogosan közelítettük meg a fasor, búzatáblával határos oldalán felállított magas lest, amelyre feltelepedtünk. Időnk még volt bőven az esti szürkületig, hiszen éppen hogy elmúlt este hét óra. A fasor másik, nekünk ellentétes oldalán kukoricatábla volt, de a hajtásai még elég gyérek voltak ahhoz, hogy a bak oda, világos nappal kimerészkedjen. Bár azon az oldalon is volt magasles, de oda nem lett volna értelme felülni.
Úgy éreztem, hogy a barátom feltett mindent egy lapra; vagy meglátjuk majd a bak ősz fejét a búzatáblában, ha kimozdul a helyéről és akkor valahogyan követni tudjuk, vagy a fasor szélén jelenik meg valahol és akkor esetleg gyalogosan rá lehet cserkelni. Ez a terv nem látszott komplikáltnak, a terület jellegét látva én sem gondolhattam volna más variációra. Ültünk a magaslesen, halkan, szinte suttogva beszélgettünk. Élveztük a csendet és én mély szippantásokat vettem a kristálytiszta levegőből. Időnként a látcsöveinkkel átpásztáztuk a kiterjedt búzatáblát. Őszintén bevallom, hogy én nem nagyon bíztam a vadászatunk sikerében. Nekem ugyanis úgy tűnt ez az egész, mintha egy tűt keresnénk a szénakazalban. Előttünk a hatalmas gabonatábla, mintegy tizenöt méter széles, magas aljnövényzetű fasorral szegélyezve, közel-távol sehol egy erdőfolt, ahonnan még esetleg más vad is kiválthatna. És mi itt várjuk az egyetlen lőhető öreg bak megjelenését?
Az aggodalmamat természetesen nem osztottam meg a vendéglátómmal, mert a kételyeimmel igazán nem szerettem volna elbizonytalanítani és főleg megsérteni. Vártunk hát nyugodtan tovább. Közelünkben a fasorban rigók fütyörésztek. Távolabb egy szajkó éles rikácsolása törte meg a csendet. Mindketten arra gondoltunk, hogy a közelében valami megmozdult. Lehet, hogy az öreg bak ma, napközben mégis a fasorban hűsölt? Azt észlelte volna a szajkó? Most készül talán a búzába kiváltani, éppen fordítva, mint ahogy eddig megfigyelték? Mi pedig éppen, hogy a búzából várjuk a felbukkanását! A magaslesről látcsővel kitűnően végig láttunk a fasor mentén, annak egész vonalán. A búzatábla széle és a fasor között alig volt néhány lépés a távolság. Amennyiben a bak bárhonnan is megjelenik, ezen a keskeny, kopasz földcsíkon látnunk kell, és ha megfelelő a lőtávolság, ott is kellene meglőni. Feltéve, ha a bak megvárná a célzást.
Én mindenesetre magamhoz vettem a les sarkában nyugvó, csőre töltött fegyveremet, hogy le ne késsek a bakról, ha azon az üres csíkon mégis megjelenik. Már elmúlt este nyolc óra, de egyelőre semmilyen mozgást nem észleltünk. Már egy ideje a rikácsoló szajkó s elhallgatott. Látcsöveinkkel hol egyszerre, hol felváltva pásztázgattuk a fasor szélét, és a búzatábláz is. Egyszer csak arra lettem figyelmes, amikor éppen a búzatáblára irányítottam a látcsövemet, hogy a szőkülő gabonában, a kalászok színétől elütő, sötétebb valami mozog és egyre csak halad kifelé a fasor irányába. Van, amikor a mozgása leállt, majd újra indult. Amikor nem mozgott, akkor sötétebb száraz kórónak nézhette az ember. Látcsővel sem volt könnyű pontosan megítélni, mert elég messze volt; legalább kettőszáz méterre a lesünktől és a gabona pedig jórészt takarta. Biztos voltam benne, hogy amit látok, az nem lehet valami száraz kóró, mert az nem araszolna a búzatáblában.
Megfigyelésemről szóltam a barátomnak, aki a látcsövével befogta azt a részét a búzatáblának, ahová mutattam. Amikor ő is látta a mozgását annak, aminek én; határozottan arra kért, hogy készüljek fel, mert a bakunk jön kifelé a búzából és be fog váltani a széles fasorba. Amit mi látunk, az nem más, mint az öreg bak visszarakott agancsa, amely néha kivillan a szőkülő kalásztengerből. Ekkor azért már egy kissé lázba jöttem, alig akartam elhinni, hogy ez megtörténhet. Mégis megtaláltuk volna a szénakazalban a tűt? Kibiztosítottam a fegyverem és a les kosár peremére támaszkodva felkészültem a célzásra. Ahogyan a bak néha meg-megállva – haladt kifelé, a tábla széle felé, úgy annál több látszott belőle, mert ott már a gabona is gyérebb volt. A fejénél több azért így sem látszott, az is többnyire egybeolvadt a szőke kalászokkal, mert az is ugyancsak őszes fehér volt. Azt reméltem, hogy ha kilép a búzatáblából, csak megáll egy pillanatra, amíg körülnéz. De nem így történt. A tábla széle közelében megtorpant, csak az agancs szárai látszottak ki, én ekkor megpróbáltam a céltávcsövet ráirányítani, hogy ha elindul, követni tudjam a mozgását, habár túl távolinak ítéltem meg a köztünk levő távolságot. Volt az bizony legalább kettőszáz méter.
Majd újra elindult ugyan, de olyan ravasz volt, hogy nem lépkedve közelítette meg a tábla szélét, hanem néhány hosszú szökelléssel bent termett a gazos fasorban. Mintha tudta volna, hogy idekint már várnak rá. Ekkor láttam igazán, hogy tényleg messziről világít az ősz feje.
No most mi legyen? Tanakodtunk a barátommal. Neki az volt a javaslata, hogy én egyedül induljak el afelé, ahol a bak beváltott, sőt mi több, berepülta fasorba, mert az ott lesz még egy darabig, egészen biztosan. Próbáljam nagyon óvatosan becserkelni, hátha sikerül. Vesztenivalónk nincs! Enyhe szellőcske lengedezett, az is jónak tűnt, mert abból az irányból simogatta az arcunkat. Óvatosan lelépkedtem a magaslesről és nagyon lassan, meg-megállva, néha kétrét hajolva haladtam a megfigyelt hely felé, ahol a bakot elnyelte a fasor. Ahogy közeledtem oda, a szemeimmel igyekeztem feltérképezni a fasor belsejének minden részletét. Voltak benne ritkább foltok is, ahol nem volt annyira dús az aljnövényzet. Tudtam azt is, hogy a bak a túloldalon nem hagyhatta el a fasort, mert ott nem lett volna jó takarása a gyér és zsenge kukoricatáblán.
Ahogy a távolság fogyott, egyre inkább megálltam és utána csak nagyon lassan araszoltam, állandóan szemmel tartva a fasor belsejét. Azért is nagyon óvatosnak kellett lennem, mert én egyáltalán nem voltam takarásban. Viszont sem a búzában, sem a gazos alléban nem tudtam volna zaj nélkül menni. Így pedig a mozgásom a bak könnyen észreveheti, ha ezzel én nem számolok. Lekuporodva lassan lopakodtam előre; közben meg kellett állnom, mert nagyon elgémberedtek a lábaim. Lassan, de nagyon lassan próbáltam felegyenesedni, amikor a fasor mélyén megpillantottam egy kéttenyérnyi vörös foltot. Nem volt kétségem afelől, hogy az a bak valamelyik oldala. Vállhoz emelt fegyverrel megcéloztam azt a foltot, de még vártam a bizonyosságra, hátha kimozdul, és akkor jobban látom majd a célpontot. És ezt jól tettem, mert a bak az aljnövényzetet csipegetve egyet előre lépett nem volt távolabb húsz méternél és ekkor már látható volt a teljes teste, persze a lombokkal itt-ott takarva. Ekkor a pontos célzásban már semmi sem zavart. Dörrent a fegyverem és a bak elvágódott, mintha csak letaglózták volna. Utána még rúgott egyet-kettőt, de mire a barátom futva megérkezett a lesről, akkorra már véglegesen kimúlt.
Vele együtt mentünk be az öreg bakért. A megőszült aggastyán ez esetben elveszítette azt a játszmát, amit az elmúlt évek során több vadásszal is lejátszott. Levett kalappal tisztelegtünk neki. Ez esetben Fortuna, mint a legfőbb szerencseosztó nekem akart kedvezni. Ez volt számomra a születésnapi ajándéka. De nem csak ez! Másnap hajnalban ugyanis kimentünk a barátommal csak úgy, hogy levegőzünk egyet. Kiszellőztetjük a fejünket az esti ünneplésünk után. Vigyünk azért puskát is, mondta ő, de sok reményünk a sikert illetően már nem nagyon lehet, hiszen legfeljebb csak disznót lőhetnénk, mert a bakot már meglőttem. Disznó viszont csak nagyon elvétve van a területükön. Több mint egy éve nem is lőttek disznót, vallotta be őszintén.
A terepjárójával kikocsiztunk egy másik területrészre, ahol a fasorokon kívül itt-ott kisebb erdőfoltok is voltak. Engem feltett egy hordozható lesre, ő pedig elment egy másik helyre. Elvileg disznóra ültünk ki, ami a hallottak szerint nem nagyon van a területükön. A Vértesből jöhetnének talán, de idáig már nem igen jutnak el, mert oda közelebb is van bőven terített asztaluk. Hajnalok hajnalán ezzel a tudattal ücsörögtem a lesen a töltött fegyveremmel, amikor hirtelen észrevettem, hogy az előttem elterülő réten két jókora süldő futva igyekszik a közeli kisebb erdőfolt irányába. Annyi időm volt csak, hogy a vállhoz kapott fegyverem menet közben kibiztosítottam és a céltávcsőbe befogott elsőnek futó süldőt fültövön, karikában lőttem. A másodikról sajnos lemaradtam. A barátom, aki örömmel gratulált a meglőtt süldőhöz, el sem akarta hinni, hogy ilyen van. Ők, akik egész évben járják a területet, disznót nem is látnak, nem még hogy lőnének.
Hiába! Ha Fortuna és Diana istenasszonyok összefogva egy vadászt a kegyeikbe fogadnak, akkor annak ilyen az eredménye. Mindig emlékezetes marad a számomra ez a születésnapi ajándék!
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Gyalogakácosban a Holt-Tiszánál. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
Bevetés előtt. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Irány és távolság ahonnan a hajtóhang és a lövés hallatszik. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Ábra: Facebook
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Az e napi erdélyi kopós csapatunk. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
2010. márcusát írtuk a Sarkadkeresztúri Vadásztársaságnál. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Pompás színekben játszott az égalja. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Az első sarkadkeresztúri vaddisznóm! Ma is köszönöm vadászbarátomnak: Márta Józsefnek! Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Keresztúri rókám, amely meghozta a szerencsém és elejthettem az első keresztúri vaddisznómat. Fotó: Balogh ZOltán / Agro Jager
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
Vaddisznómat, a képen jobbról, ifj. Márta József is, segített behozni. Fotó: Márta József / Agro Jager
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Ilyen az élethosszig tartó vadászbarátság, a képen jobbról barátom, Márta József, a vadásztársaság titkára. Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
Fotó: NEFAG Zrt.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Fotó: NEFAG Zrt.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A Visszatérő!
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
12 százalékkal drágult a napraforgó-vetőmag
Öreg néne őzikéje
1 éve történt… A madárinfluenza pusztított
Évzáró rendezvény a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél
Erdőfürdő a kidobott kanapé
Folytatódik a legkisebb termelők támogatási programja C
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
Farkas Imre a Bakony vadásza
Az első íjjal elejtett vaddisznóm
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A születésnapi dámbikám
Visszanéző: Az érsekvadkerti vadkan
22 év után új magyar dámrekord született
Vadászjegy érvényesítés 2025/26
A deteki bika
You must be logged in to post a comment Login