Vadászat
A Som-hegyi kan
Zsivány átugrott a hátsó ülésre. Gergő, a kísérőm csak egy pillantást vetett a foxira, de ő már tudta, hogy mögöttünk a helye. A két hátsó oldalüvegen kémlelt kifelé, kereste tekintetével a vadat, amihez hozzászokhatott a fehérvárcsurgói vadaskertben.
Zötykölődtünk az isztiméri borospincék között, majd leparkoltuk az autót a Som-hegy lábánál elterülő réten. Mindketten kinyitottuk az ajtót, de Zsivány jól nevelten az autóban maradt, kizárólag akkor hagyja el a járművet, ha erre utasítást kap. Ezt személyesen is megfigyeltem, amikor a nyitott ajtó mellett beszélgettünk, és egy macska óvatlanul osont el mellettünk. Jelezte remegésével a jószágot, de nem rohant eszementen utána.
A réten komótosan átballagva indultunk leshelyünk felé. A mezei virágok sokasága ezernyi színben pompázott, az orbáncfű és a boglárka élénksárga szirmai tükrözték a napot, a fehér cickafark bársonyossága, a lilás mezei aszat bolyhos virága, és az elterülő pipitér mező, egy-egy szál pipaccsal díszítve felettébb gyönyörű látványt nyújtott.
Óvatosan leültünk a les deszkájára, a nap még egészen magasról melegítette az alattunk elnyúló zabot, és a mellette sorakozó tritikálé szálait. Hatalmas területet beláttunk; látszódtak a móri templomtornyok, előttük a Vértes vonulata húzódott, ami hullámként tűnt el néha a szemközti domb mögött, majd ismét emelkedve nyújtózott tovább, és távolabb a látóhatárban belefolyt a messzi horizontba. A hullámok hátán lovagolt a Csókakői vár, aminek északi szikláin rendszeresen mászunk szabadidőnkben.
A Tábla direkt nevű mászóútban, amely a sziklafal hátsó részén található, egy hollópár lakik, szinte hallom rekedt hangjukat, ahogy szelik a levegőt, és bele-bele korrognak az erdő csendjébe. Néhány éve sikerült is lencsevégre kapnom a fészekben lapuló fiókákat. Eszembe is jutott Andrásfalvi-Faragó Zoltán Krója, a holló, akinek életén keresztül megismerhettem a felvidéki tájat, a hegyeket és ezek szépségeit. Próbálok visszarepülni a lesre, mert órákat tudnék még kalandozni az emlékeimben.
Az alkonyat közeledtével két róka játszadozott a zab soraiban, cikáztak, rohantak fel s alá a glédák között. A hold fénye átvette a világító szerepet, néha elékúszott egy-egy kisebb felhőfoszlány. Ilyenkor világossága kialudt, mint a körülöttem apró pontként cikázó szentjánosbogarak csillogása, amikor abbahagyják az oxigénfelvételt. Ugyanis világítószervük fénye, egy kémiai reakció eredménye.
Távcsövemmel gyakran kémleltem a gabonát, amiben már fél órája legelészett három gímszarvas, két fiatal bika, és egy tehén. A disznók aznap nem a zabban akarták csillapítani éhségüket, ezért másnap az erdőben kerestük a vadat. Gergő, a terület vadőre délelőtt több helyre is etetett, így lehetőségünk bőven akadt a válogatásra, mivel ezen a területen csak mi vadászunk.
A Som-hegy északi részén megbúvó szórónál kezdtük a cserkelést. A dombtetőről látszódtak a nagyvelegi és szápári szélkerekek kecses alakjai. A technika csodáinak tartom ezeket az építményeket. Don Quijote legyen a javából, aki ezek lapátjain kapaszkodva akár egy félkört is fent tudna maradni. Nem tudom, miért vonz annyira, hogy egyszer felcsimpaszkodjak egyre; valamelyik magazinban láttam egy olyan képet, amin ipari alpinisták lógtak a lapátokon, persze nem forgott a szerkezet.
Innen látszik igazán, hogy a Som-hegy az utolsó jelentősebb kiemelkedés, ami a Bakony végső keleti nyúlványait választja el a Vértestől. Egy virágos legelőn keresztül közelítettük meg az erdőt, és az azt követő lejtősebb részen át juthattunk el cserkelő ösvényünkhöz. Ez az út közvetlenül a lesünkhöz vezetett.
A fából épített magaslest az elmúlt hónapok viharai által kidöntött hatalmas fa majdnem végérvényesen a földbe döngölte, de szerencsére pár méterre csapódott be az öreg matuzsálem. Így nem kellett újat készíteni. Kísérőm próbálta megtisztítani a környéket, de láncfűrésze is beszorult a minden irányba feszülő juharfába. Meglepetésünkre, a szóróra hintett, közel egy mázsa kukoricának hűlt helyét találtuk, pedig még hét ágra sütött a nap.
– Na, megálljatok csak éhes cocák! Utánatok nézek én másnap korábban! – gondoltam magamban.
A következő napon fotógépemmel ki is ültem a lesre, úgy tíz perc várakozás után megjöttek a disznók; tizennégyet számoltam. Malacok, kocák és egy kan is lakmározott a kondában. Jól van barátaim! Legközelebb puskát is hozok, de most ügyes fotóalanyként viselkedjetek nekem, mert csak homályos képeket tudok készíteni rólatok, ha rohangáltok! Fél órát nézegettem őket, és hangtalanul elhagytam a helyet. Míg visszaértem az autóhoz, legalább tíz disznót láttam.
Barátommal elhagytuk a leshelyet, és rövid idő alatt átértünk egy másik szóróra. Itt is már dézsmáltak a disznók, ezért a lesig nem akartunk elmenni, nehogy elugorjanak tőlünk. Akadt köztük nagy testű kan is, és hamarosan ráhelyeztem a Schmidt Bender PM II szálkeresztjét. Ezt amolyan tesztlövésnek szántam, mivel pár napja cseréltem céltávcsövet, és eddig a lőtéren próbálgattam képességeit. Gergő vállára támasztottam a puskát, tisztán láttam a világító szálkeresztet a kan oldalán. A következő pillanatban éreztem tarkómon az enyhe fuvallatot, és disznóm szempillantás alatt elugrott, pedig már görbült az ujjam az elsütőn. A vadászszerencse ilyen, így kicsit sem panaszkodtam az eseten. Helyettem nem lövi meg senki, majd megtaláljuk legközelebb. Majdnem éjjel tizenegy felé járt az idő. Reggel dolgozni kell, ezért azonnal haza is indultam.
Pár nap elteltével a Som-hegy fiatal, ritkásabb tölgyesét választottuk a vadászatra, mivel itt kedvezően alakult a széljárás. A szúnyogok hada támadott, csak a riasztószer csökkentette vérszomjas harci kedvüket. Láttam eszegetni néhány őzet, majd a fejem fölé leszállt seregélyt távcsöveztem. A madár megfigyeléséből a közeledő konda zaja zökkentett ki; hét malac közeledett anyjukkal a háttérben. A koca nyugtató, hívogató hangjával kísérte népét, hamarosan el is érték a kiszórt szemeket. Egy társuk lemaradt tőlük, biztos belőle lesz később az óvatos remete kan, aki szellemként járja majd az erdőket. Anyja utána ment, és a bokrok takarásában együtt megvárták, míg a többiek jóllakva térnek vissza a menedékbe. A kicsik elhagyták csíkos szőrzetüket, már biztos nyomtak tíz-tizenkét kilót. A napokban azok a malacok, amelyeket fotózgattam, még csíkosak voltak, talán későbbi ellésből származtak. A fiatalokból nem akartam elejteni, mivel a tapasztalatom és az írások szerint is később várhatók az öregek. Így is történt!
A lakmározók nagy nehezen anyjuk hívó dörmögésére visszahúzódtak az erdőbe, ismét őzek vették birtokba a terített asztalt. Fél óra elteltével ágroppanások kíséretében érkezett egy magányos disznó; hamar megtaláltam keresőtávcsövemben. Nyugodtan, nem kapkodva feltámasztottam fegyveremet a deszkára és követtem a Schmidt Bender szálkeresztjével. A hold még nem bukkant elő a fák koronájából, de tökéletes láthatóságot biztosított a távcső.
Elmosolyodtam magamban: egy hónapja jártam Tolna megyében Faddon, vendégvadászatra hívott Szűcs Gábor barátom. Száz méterről nem találtam az előttem turkáló feketeségeket, pedig a keresőben tisztán látszódtak. Na, nem ezért cseréltem le a távcsövet, és nem is ezért csináltattam meg utána a lézeres szemjavító műtétet, ami szintén egy hónapon belül történt. Gábor lánya dolgozik azon a szemklinikán, ahol az egyik legnagyobb fizikai találmánnyal és orvosi csodával új látást kaptam. Amikor végeztek a beavatkozással üzent nekem Gábor: ez a gyerek nem látja a disznókat, jó legyen ám a műtét!
Jól is sikerült, mert látásom százhúsz százalékos lett, most már örülhettem a tiszta képnek, nem kell többet szemüveget viselnem!
Jó irányból éreztem arcomon a szelet, ezért kiengedtem a kant a szóróra, addigra már láttam a pamacsot a hasa alatt. Ropogtatta a szemeket, és a következő pillanatban már csapódott is lövedékem az oldalába. Hetven métert tehetett meg halálvágtája során, majd elnyúlt az avarban. Hallottuk kapálózását, de végül teljesen elcsendesedett. Rövid ideig várakoztunk a lesen, majd kisvártatva odasétáltunk hozzá. Közepes agyar lógott ki a szájából, nagyon örültem elejtésének. Gergővel beszállítottuk a vadászházba, majd másnap a bevizsgálás után visszamentem a húsáért.
A hétvégére ígértem barátaimnak a sziklamászó találkozóra egy vaddisznópörköltet, és az emlékek kíséretével fenséges vacsorát főztem belőle. A tábortűz mellett a teljes tisztelet megadása miatt, Vica, kedves barátunk és mászótársunk felolvasta a disznó történetét. Mindenki érdeklődve hallgatta a beszámolót. Kifejezetten örülök, hogy történeteimmel barátaim, a nem vadászok, teljesen közel kerültek a vadászathoz, és elfogadják e nemes szenvedélyemet.
A csókakői találkozón lehettem együtt utoljára kedves barátommal, Tiborral, mászótársammal, aki a következő hétvégén az Olasz Dolomitokban tragikus körülmények között életét vesztette. A mászás befejezése után jégesőbe kerültek, és a lejöveteli úton a vihar első villáma elragadta Őt az élők sorából. Angyali jóságodat örökre megőrzöm, köszönöm azt az időt, amit veled tölthettem. Lelkedet kísérje fényesség, feléd áradó végtelen szeretetünk mutasson neked utat!
Ha meghalok a csönd az én hazám,
Akkor fogok én élni, győzni majd Igazán.
(Juhász Gyula)
Panoráma a Som-hegyről
Teríték
Disznók a szórón
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
You must be logged in to post a comment Login