Keressen minket

Vadászat

Életem bikája

Közzétéve:

Feltöltő:

A lesen ücsörögve végiggondoltam az elmúlt hónap cselekményeit, az élményekkel teli időszak a vadászat jegyében telt.

Július utolján a Som-hegy fiatal tölgyesében kerestük a sertevadat. Néhány napja került terítékre az a Som-hegyi kan, amiről már az októberi Nimródban beszámoltam. Pár nap elteltével testvérem ült a les deszkán, Gergő, a terület vadőre mellette kémlelte a fiatal tölgyest. Én állva maradtam mögöttük és nekidőltem derekammal a nyikorgó les oldalának. Meredten figyeltünk.

Az alkonyat közeledtével feltűnt a szálerdő rejtekében egy nagy testű kan. Óvatosan ballagott felénk, majd rövid horkantás után visszaugrott a sűrűbe. Néhány perc elteltével ismét megláttuk; körültekintően, lassú léptekkel érkezett a szóróra. Csabival élete első disznóját akartam meglövetni, de elvi kérdés volt nálam, hogy ne egy kan elejtésével kezdje pályafutását. Hangtalanul helyet cseréltünk és a nagy disznó, lövésemtől helyben maradt. Testvérem kicsit sem tartotta bántónak az esetet, elismerte döntésemet. Másnap viszont a Som-hegy egy másik régiójában terítékre hozta első vaddisznóját. A tizenkét tagú kondából a rossz látási viszonyok ellenére sikerült kiválasztani egy közepes testű malacot. A jól irányzott lövés tüstént az oldalára fektette. Megtartottuk az avatást. A közeli bodza bokorból vágott pálcával jól elnáspángoltuk, hogy örökre emlékezzen a szép estére.

Azon a héten még egy kanit lőttem, az egyik hátsó lábára sántított. A körme egész hosszúra megnyúlt, ezért nem tudott ráterhelni beteg végtagjára. Megváltásként érte a lövés.

Augusztus elején már javában ment az üzekedés, néhány napot a soponyai vadászterületemen töltöttem, Búza Ferenc kerületvezető kíséretével. Feri 1976 óta dolgozik a VADEX Zrt.-nél, néhány évtizeddel ezelőtt még az elvtársakat vadásztatta. Ebben az időszakban hívtam el Tóth Gábor barátomat vendégvadászatra. A tavalyi évben emlékezetes fácánvadászaton vettem részt a társaságuknál. Első szürkeharcsámat is együtt zsákmányoltuk Szigetbecsén, kuttyogatás közben. Mielőtt a disznók keresésére indultunk, egy-két helyen megpróbálkoztunk az őzhívással. Gábor elhelyezkedett mellettem a lesen, Feri a suta hívóhangját utánozva próbálta becsalni a közelben kereső bakokat. A glédába vágott lucerna velünk párhuzamosan sorakozott előttünk. A szemközti berekből előlépett a bak, testét a napsugár aranysárgára színezte. Agancsának szemága az egyik oldalon egészen alulról indult, rendellenessége miatt terítékre hoztam. Gábor jobban izgult mellettem, a lövés pillanatában éreztem reszketését a les remegéséből.

Az idei üzekedésben szerzett vadászélményeimet az általam kedvelt cigándi területen bővítettem. Az őznász igen a vége felé járt, ritkán láttunk üzekedő bakot. Egy-egy őzet tudtunk csak megfigyelni, de ennek ellenére a cigándi határ ismét nem hagyott hazaérkezni trófea nélkül. A két kiváló bak elejtése és a Tisza parti fürdőzések színessé tették ezt a hetet is.

Gondolatmenetemből a soponyai harang visszhangzó kongása és kísérőm halk szava zökkentett ki.
–– Jönnek a disznók a kukoricába! –– bökött oldalba Feri.
–– Hallom én is –– suttogtam.
Már legalább két órája ültünk a lesen, de perceknek tűntek az eltelt órák.
A majdnem két és fél méter magas tengeriben egyáltalán nem láttuk őket, csak a törés és az éktelen ropogás árulta el azt a helyet, ahol a gazdák „örömére” a mérhetetlen vadkárt okozzák. Nem leltük alakjukat, de néha a címerek lengéséből még láthattuk, ahogy eltávolodnak. A naplementétől pirosra festett ég alja megragadó látványt nyújtott.

Szeptember elsejétől a gímszarvasbika vadászati szezon első napjától, szinte minden hajnalban és este alkalmam nyílt megfigyelni a szarvasokat. Hol Soponyán, hol a Som-hegy dombjai között jártam a vadászösvényt ígéretes bikát keresve. Bőgést nagyon gyakran hallottam, a bikák felagancsoltak, minden maradék háncsot letisztítottak ékes díszükről.

Nyolcadikán Ferivel ültem le a soponyai bekerített, úgy százhektáros vadaskert szomszédságában lekaszált lucernaföldre. Tőlünk a kerítés nyugati irányba húzódott, az első bika öblös bőgését hét óra tájban hallottuk. A közeli sárszentágotai erdőben népes a gímszarvas populáció. Bízva abban, hogy a kerti bikák hangjára ellátogat felénk egy érett vad, a bőgőkürtömet nem is hoztam magammal. Bár értelme sem lenne itt használni, mivel három bikát is hallottunk bőgni a közelből. A lucernát körülveszi egy sűrű erdő, a jó kétszáz méter hosszú pázsitszerű növényzetben két bak és két suta legelt a gidájukkal. Csendesen szemerkélt az eső, később nyugat felől fekete felhők érkeztek. A bikák bőgése is elhallgatott, amikor a villámok cikázni kezdtek, lesünk nyitottsága miatt aznapra befejeztük a vadászatot.

Másnap, Isztimérre indultam. Kísérőmmel a Haraszt nevű területrészen vadásztunk. Isztimérnek ez a délkeleti oldala, ami nagyrészt mezőgazdasági területekből áll. A több mint százhektáros tarlót két irányból kukorica határolja, az északi oldala a fehérvárcsurgói vadaskert, kelet felé kisebb erdő kezdődik. Két szalmabála mögött vártuk a szarvasokat a tarló közepén, miközben halkan beszélgettünk. Gyenge suhogást észlelve előbukkant az erdő szélében egy jókora koca. Szempillantás alatt kiperdült az erdőből, és versenyfutással vezette át a kondát a kukoricába. A tarlón át félkörívben rohantak, követtem őket szálkeresztemmel, de már nem voltak jók a fényviszonyok a futtában való lövéshez. Órákon át törték a kukoricát, szétszóródva kedvükre falatozhattak.

Minden hajnali és esti vadászkalandom nyújtott valamilyen maradandó élményt. Megpróbálom az érdekesebb dolgokra koncentrálni az írást, bár számomra a vadászat minden másodperce érdekfeszítő. Az ágroppanások, a neszek, a vad léptei, a lehulló gallyak, levelek zörgése, a körülvevő természet egésze; egyszóval mesél az erdő.

12-én este megérkeztek a külföldi vendégek, ezért Gergő helyett a terület másik vadőrével ültem ki a Som-hegy egyik lesére. A vadászatunk kezdetét lehangolta, hogy kiszemelt leshelyünk felé közeledve egy fekete terepjáró parkolt a les tövében, és három rosszarcú figura fehér ujjatlan pólóban botorkált a környéken. Egyikük éppen könnyítve magán megjelölte a közeli bokrot. Mire a leshez értünk bepattantak az autóba, csak a rendszámukat tudtuk felírni. Az erős szél miatt a sötétedés után hamar feladtuk a nézelődést aznap estére.

Reggel három órát cserkeltünk, de a bikák vágyakozó dallamai elmaradtak; az erdő hallgatott. A szarvas és disznónyomok egymást fedték a felázott talajon. Több helyen megszólaltattam bőgőkürtömet, de nem kaptunk választ az erdő mélyéből. Felültünk arra a tölgyessel átölelt vadföld melletti lesre, ahol nem régen ejtettem el az egyik, korábban említett kant. Két spíszer bika már a vadföldön zsengén sarjadó repcét csipegette.

A placcot pár hete betárcsázták, mely ideális bőgőhelyet adna a beálló bikának, és a friss hajtások terített asztalt kínálnak a vadnak. Az elkocogó bikát még kürtömmel visszafordítottam a vadföld közepéig. Igyekeztem a lehető legfiatalabb bikahangot kiadni, bár a fiatalurat inkább a kíváncsiság hozta felénk.

A nap estéjén is csak nyársas bikát mustrálhattunk két tarvad társaságában. Diskuráltunk Gáborral, hogy Gergő biztos tudatosan tereli folyton elénk a gyerek bikákat. Vagy talán az országra általánosan jellemző gímszarvas elfiatalodásának eredményét éljük?… Az általunk látott ígéretes, fiatal bikák is vajon melyik területen kerülnek tehénként leadásra?… Tökéletes csendet éreztem magam körül, sehol egy autózúgás, csak az enyhe szellő suttogott néha szerelmesen a fülembe. Két suta lépett elő a pagonyból, néha-néha kikandikált egy nyúl a tölgyfák lábánál található sózó mögül, és amikor kiugrott a rövid repcére, dobolni kezdett. Hazaérkezésem után még a teraszról hallgattam a bőgő bikát a mellettünk emelkedő domboldal akácosából.
Varázslatos pillanatok!

15-én nem vadásztam. A családra is kell időt szakítani, főleg azért, mert aznap tartottuk a házassági évfordulónkat. Vacsora közben azért tettem egy cinikus megjegyzést, amikor a mosolygó Holdra pillantottam, és elvigyorodva mondtam, hogy már régen a lesen kellene ülnöm. Andi már ismer, ezért nem vette zokon kijelentésemet.

Csütörtökön délután a tímári területrészen kutattunk a bikák után. Délután négy órától, nyolcig cserkeltünk. Helyenként meg-megálltunk, néha megszólaltattam kürtömet. Tekintetünkkel végigpásztáztuk lesünkről azt a hatalmas legelőt, ahol több időt töltöttünk. Erre a földre vártuk kiváltani az erdőből a szarvasokat. Hat óra után bőgve jelent meg a sűrűből, fenséges kocogó mozgásával a bika. Négyszáz méterre megállt tőlünk, és agancsával a földet hányta, miközben beleordított a néma csendbe. Háromnegyed körben elláttunk legalább húsz kilométert, a panoráma gyönyörű képet varázsolt elénk, főleg az előtérben a háremét terelgető tíz kilogramm körüli páratlan tizennyolcas bikával. Látszódtak a Bakony dombjai, a Mórt körülvevő vonulatok, a távolban pedig fehéren emelkedett ki a Csókakői vár. A távolság miatt hezitáltam a lövéssel, bár fegyvertávcsövemmel a huszonötös nagyításon át tisztán szemléltem a bikát. Amire rászántam magam a lövésre, a szarvas emelt fejjel szippantotta a levegőt, és a következő másodpercben már éreztem a szél irányváltását. Az öreg bika visszaváltott az erdőbe, bentről néha harsogott visszhangzó bőgése, és a távolból agancs-csörtölés is jelezte a szarvasok hadakozását.

17-én pirkadat előtt, a bukóra nyitva hagyott ablak miatt bikabőgésre ébredtem.
Telefonon felébresztettem Vági Tibit, hogy nézzük meg a hang gazdáját. Odahajoltam Andihoz, ő félálomban csak mosolygott.
–– Hallod a bőgést? –– kérdeztem.
–– Persze, hogy hallom. Nagyon be vagy izgulva… –– fordult át a másik oldalára.

Tibi a pákozdi vadásztársaság tagja, és gyermekkora óta járja édesapjával a Velencei-hegység erdőit. A következő percekben már őt vártam a Bella tó parkolójában, kisvártatva meg is érkezett. Magammal vittem lőbotomat és bőgőkürtömet, ezen a csapadékos reggelen három órát cserkeltünk. A bika bőgését sokáig hallottuk, de távolodott tőlünk, így rejtve maradt szemeink elől, nem gyönyörködhettünk impozáns megjelenésében. A csepergős esőben csurom vizesek lettünk, Tibi viccelődve közölte, hogy beárul párjának, amiért eláztattam. Jött is neki az üzenet: na, megérte felkelni?
–– Hát persze, hogy megérte! Ennél szebb reggelre nem is vágyódhatna a vadászszív.
Bár fülembe cseng Gál Ákos barátom mondata: bolondok vagyunk, hogy kikelünk hajnalban a puha ágyból, nemhogy a jó meleg, bársonyos keblekhez bújnánk. Ákos sok vadászkalandomra kísért, együtt hoztuk terítékre a három évvel ezelőtti esküvőm utáni bikát.

18-án, szombaton ismét a tímári határban cserkeltünk a bikák nyomán. Dimbes-dombos legelők és kisebb facsoportok, léniák váltották egymást. Halkan ballagtunk.

Északnyugati irányból hallottunk bőgést, egy alkalmas erdősávon közeledtünk az orgonaszó irányába. A tőlünk lejjebb elterülő lapban rábukkantunk a rudlira; a bika terelgette háremét, és közben többször hallatta öblös muzsikáját. Nem volt könnyű dolgunk, mivel vége lett takarásunknak, amerre a szarvasokat gondoltuk megközelíteni. Nyolcszáz méterre lehettek, ezért a bírálatot sem végezhettük el, csak azt láttuk, hogy lombár hatalmas agancsossal akadtunk össze. Kidolgoztuk tervünket, bár sok időnk nem maradt, mert a tarvadak figyelő szemeitől nehezen tudtunk közelebb férkőzni. Visszasétáltunk egy púp mögé, és előrehajolva átvágtunk a legelőn, kihasználva a természet adta fedezéket. A bőgést folyamatosan hallhattuk.

Elérve a következő akácos csíkját, annak rejtekében csaltuk rövidebbre a távolságot. Lehasaltunk a földre, mindenemről szakadt az izzadság, a pulzusom is az egekben járt. Keresőtávcsövemmel kémleltem a rudlit, de akárhányszor emeltem a szememhez, állandóan bepárásodott az optika az áradó hőtől. Zsebkendőmmel megtörölgettem, amikor kicsit lenyugodtam tisztább képet kaphattam a kukkeren keresztül. A távolságmérő műszer 335 métert mutatott. A bika sokszor a földet kotorta agancsával, ha nem az erejét fitogtatta, akkor a szétszéledni próbáló háremét terelte ismét egy csoportba. Bőgését visszaverte a hátterét alkotó tölgyes. Puskámat feltámasztottam a rászerelt bipodra, és távcsövemen beállítottam a huszonötös nagyítást. A fekvő testhelyzet kényelmes lőpozíciót biztosított, a kiváló közelségben látszódó agancsot is precízen elbírálhattam. Elégedetten nyugtáztam magamban, hogy golyóérett bikán nyugszik a szálkereszt, jobb oldalán hét koronaágat számoltam. Megfigyeltem szemből, hátulról, minden kétségemet kizártam azzal kapcsolatban, hogy nem döntök rosszul elejtése felől. Amikor vállegyenest befordult, a szálkereszt mozdulatlanul pihent blattja mögött. A lövés elengedése után, határozottan hallottam a lövedék süvítését a levegőben.

Sok idő eltelt ahhoz képest, amihez hozzászoktam a becsapódás idejét nézve. Eszembe jutott egy mondat: „ameddig a lövedék a levegőben van, addig van esély”. Így is történt, a bika határozott hátrarúgással jelezte a lövést. A rudli meglódult, a bika utánuk, majd eltűntek szemünk elől a következő magaslat mögött. Kísérőm jól hátba vert, én csak akkor nyugodtam meg, amikor a bikát megpillantottuk arról a dombról ahol szem elől tévesztettük. Száz métert vitte a blatt mögötti lövést. Örömöm az egekben szárnyalt a páratlan húszas bika láttán, korát tizenkét évesre becsültük. Rigyetési foltja a hasán teljesen előre húzódott, sötétbarnán jelezte, hogy párszor már tovább örökíthette tökéletes tulajdonságait. Mire feltörtük a vadat eljutott a vadászházhoz a bika híre, érkezésünkre a kerületvezető és Haas Béla, a VADEX vadászati osztályvezetője is megérkezett.

Elkészítettük a terítéket, felemelkedett hangulatban hallgattam a vadászkürtök szólamát, ahogy világgá kiáltják a szarvas halálát. Kalapunkat magunk mellé engedtük, megtisztelve az elejtett bikát. Odasétáltam az autómhoz, és pakolás közben mellém lépett Letti, a kerületvezető kislánya.

–– Most szedtem ezeket a gesztenyéket – – nézett rám ártatlan, barna szemeivel.
–– Szép gesztenyék! Vadgesztenye? –– kérdeztem.
–– Igen! Itt hullik az út szélén. Magának szeretném adni őket –– suttogta őszintén.
–– Köszönöm neked ezt a szép emléket! Elteszem őket örökre!

A kislány visszasétált a vadászházhoz, én utána fordítottam tekintetemet és elérzékenyültem. A gesztenyéket elhelyeztem a trófeaalátéten a bika agancsa alatt, és mindig eszembe fog jutni ez a gyönyörű kép, amivel Letti megajándékozott.

Barátaimmal a bika tiszteletére koccintottunk néhány pohár régi whiskyvel, arra emlékszem, hogy ahányszor a számhoz emeltem a poharat, megütötte orromat a kezemről áradó erős bikaszag. Minden pohárlendítésnél átéltem újra az élményeket.

A páratlan 20-as bika terítéken

Vadászat

A Visszatérő!

Erdélyi kopókkal vadásztak a Tisza árterében.

Published

on

Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.

Gyalogakácosban a Holt-Tiszánál. Fotó:  Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.

Bevetés előtt. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.

Irány és távolság ahonnan a hajtóhang és a lövés hallatszik. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

Ábra: Facebook

Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.

Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.

Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.

Az e napi erdélyi kopós csapatunk. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.

Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó  Sznupinak!

Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

 

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története

A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.

Published

on

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..

2010. márcusát írtuk a Sarkadkeresztúri Vadásztársaságnál. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager

Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.

Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:

-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!

Pompás színekben játszott az égalja. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager

Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.

-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!

-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!

Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.

-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.

Az első sarkadkeresztúri vaddisznóm! Ma is köszönöm vadászbarátomnak: Márta Józsefnek! Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager

Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:

-Mi újság ? Megvan?

-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.

-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.

Keresztúri rókám, amely meghozta a szerencsém és elejthettem az első keresztúri vaddisznómat. Fotó: Balogh ZOltán / Agro Jager

Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.

Vaddisznómat, a képen jobbról, ifj. Márta József is, segített behozni. Fotó: Márta József / Agro Jager

A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.

-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.

Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:

-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?

-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.

-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!

Ilyen az élethosszig tartó vadászbarátság, a képen jobbról barátom, Márta József, a vadásztársaság titkára. Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager

Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…

Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Agro Jager News

 

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Agro Jager News

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!
Tovább olvasom

Vadászat

A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson

A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején

Published

on

A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.

Fotó: NEFAG Zrt.

A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.

Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.

Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.

Fotó: NEFAG Zrt.

Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.

A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.

A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.

Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.

Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!

 

Forrás: NEFAG Zrt.

 

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Agro Jager News

Tovább olvasom