Vadászat
Karácsony hava
Az enyhe Szent András hava csak fagyot ígért, és hozott is. A Karácsony hava viszont megmutatta mire képes valójában.
Fagyos reptű cinkék, elmélázó verébsereg az eresz alatt gubbasztva várták a tél markának pillanatnyi lazítását. A rénfán csüngő jégcsap egykedvűen lógatta magát, sziporkázva, hirdetve áttetszőségének csillogását. Az esthajnalcsillag hűvösen tekintett rá a lassan fogyásnak induló örök társára, kinek most nem kellett szégyellősen párafüggöny mögé rejtőznie ezen a fagyos hajnalon.
A nagy szántó egykedvű göröngyeit belepte a fehér hótakaró, amit szomorúan, némi kottogással fűszerezett hangon a nagy nyárfáról szemléltek a vetésiek. A vörösbe forduló lilás égtér mögül kisejlő fényjáték elúszó dunyhává változtatta a kihűlő kályhák elhamvadó leheletét.
A fagyos hó fájdalmasan csikordult meg, ahogy a pajta szúette, feketére érett ajtaját kitárva kilépett a jeges valóságba. A kitolakodó macska egy percig sem tétovázva egyetlen szökelléssel ugrott vissza a poros széna meleget adó rejtekébe. A kenderkötél durván sercent kérges markában, ahogy a kis szánkót kihúzta a hóba.
Meleg mélázással rátekintett a sok évvel ezelőtt készített ródlira. Nem is a sikló alkalmatosság méláztatta el, hanem az emlékek, amelyek hirtelen felszínre törtek, és lerohanták ezen a hűvös reggelen. Megannyi gyermekkacaj, visongás kötődik ehhez a fadarabhoz. Emlékezetes erdei kirándulások, hosszú-hosszú beszélgetésekkel telített téli emlékek. Az elbúvó fagyos szalonnazsír a fémtalp felett avasan hirdeti a nagy dombról történő lecsúszás emlékeit.
Igen. A hosszú-hosszú beszélgetések, a fagyos természet téli megfigyelése gyermekeivel, kiket megpróbált felkészíteni az igaz életre, a becsületre. Hitt egy olyan világban, ahol az adott szó szentírás, és az ígéretekhez nem szükséges papír. Ritka eseményszámba ment, amikor a kicsiny, fatornyos faluba ellátogatott két fia rázörgetni az ajtót az öregre.
– A vén bolond, mindig álmodozik. Ha nem itthon koptatja a padlót, akkor az erdőt járja – zsörtölődött sokszor tettetett haraggal felesége. – Menj a védenceid közé, ők jobban elviselik morgásodat!
Az évek múltával lelke megfáradni látszott. Ráncai számának gyarapodásával szíve is egyre keményebb lett. Elmúltak a várakozással teli pillanatok, elmaradtak a látogatások. Már idejét vagy valós okát sem tudta, mi volt az ok. Mikor pattant el az a láthatatlan szál, ami a családi békét biztosította. Álmából is felriad a csapódásra, amikor fiai kiviharzottak a pajtából és bevágták a kaput. Ő tudta, megtanulta, mi az, hogy szeretni. Tudta, hogy néha meg-meg kell állni és másokkal törődni. Gyermekei ezt nem tudták, elragadta őket tőle a városi élet, a cserfes menyek vállvonogatása, a lesajnáló nézések viseltes bakancsára, foszlott bekecsére, tanácsai.
– Unokát, hol él apuka? Ebben a világban ?
Megindult a kis szánnal az öreg, és tovább szorongatták torkát az emlékek. A közös vadászatok, a vad belopásának ezernyi fortélya, a vadásszá válás tanuló évei, az irtások csendje, a rókavár zsivaja. Megtanultak a természettel, a természetben élni. Vészjósló fényességű szekercéjét fogva baljában, roppanó lépések kíséretében indult a kis fenyvesbe.
Most nem a könnyed gyermekeit, nem is a várományos lőtt vad terhét, még csak nem is takarmányt az etetőkre kívánt húzni vele, hanem valami sokkal szebbet, nemesebbet. Két igazi karácsonyfát. Még az éjjelen derítette fel lelkét, melegítette szívét a gondolat. Akkor is lesz karácsony, közös, nagy, szeretetteljes. Úgy, mint régen. Megmutatom, ér még valamit az öreg. A vasútjegyet már előre megváltotta, sőt a poggyászkocsiban még helyet is kapott a szállításra szánt fenyők részére.
Kissé kifulladt, homlokát veríték lepte el. Nehéz kucsmáját meglóbálva friss hűvöset tolt homlokába. Pont itt, itt esett az első. Rámosolygott a nagy kökényes sűrűjére. A csökött sertevad kisebbik fia szatymalövésére itt fújta az utolsót. Lesz ám meglepetés, amikor beállít a fákkal, és elképzelte gondolatban, amikor a gyantás erdei illat belengi a városi nappalit. Nem holmi áruházi csúfság, messze földi ismeretlen fajta, hanem saját, igazi nevelésű bozontos erdei fenyő. Itt, itt a tölgyben, itt búgott a tehén keresve terítéken pihenő véres oldalú fiát, nagyobbik gyermekének első találatát.
Hirtelen megmerevedett, csendben szusszant egyet. Minden érzékszerve újra megfiatalodott, amikor rámeredt az előtte átváltó nyomra. A behemót! Óvatosan térdre ereszkedett. Csak ő lehet, de mi lelte? Ilyen közel soha sem jött a faluhoz. Bizonyára a hideg és az éhség az oka. Be sem kopogok, csak szépen csendben betámasztom a fákat. Úgy is tudják ki volt. A Jézuskához már régen felnőttek. Csak rám ismernek. Hol van már a harag, ez első ősszel elfújta a szél. Talán írnak majd egy pár sort, talán szilveszterre ideér .
Beletúrt a hóba, igen. A jobb hátsót kissé húzza. Minden vadász álma és rémálma. A szellemkan, a behemót. Tavaly télen látták utoljára. Előtte egy német puskázott rá, de a jellegzetes nyomokra később rátalálva tudta, ha kapott is lövést, kiheverte. A nyárfásban hever, nem-nem a disznóvölgyben vette fel a szórót. A fenét, a szomszéd Pista a másik falu mellett a kanálisnál látta dagonyázni. Ki itt, ki ott, de minden lövést elvitt, sokszor remegett a puska, reszketett a szálkereszt, és a hang amely róla szólt. Lassan misztikummá lett, és egy jelentőségteljes tudod-nál egy szót sem lehetett a vadászokból kicsikarni. És most itt van előtte a régen látott. Pont a szóró felé tartott.
A fájdalom, ahogy felállt, tompán kúszott fel bal karján, levegőért kapott. A szűk gombolás kiengedtével megszűnt a szomj. Átkozott pirulák, bizton elmaradt egy. Este, majd este fogadkozott magának, még egy misét megér az út előtt.
Élesen pengett a fejsze, és a hóköntöstől megszabadult kis fák már a szánkón várták, hogy nemsokára ünneplőbe öltöztetve hirdessék karácsony napját. Sebesen lépdelt, a feltámadt szél arcába vágta a havat, a pára a bajuszára fagyott.
A forró leves lassan ment, a másodikkal kissé elmélázott, a buktát már eltolta az asztalon.
– Kimegyek!
– Nem mész te sehová, már megint a régi nóta, legalább egyszer az életben
legalább a kályhát tedd rendbe! – A neje tudta, felesleges a szó, hisz’ ezért szeretett bele. Nyughatatlan természete, néha eltúlzott akarnoksága lendítette előre a szépen gyarapodó családot. – Vigyél egy kis teát legalább! Várj! A doki is megmondta!
A nap már jócskán lefele fordult, a megdermedt természet vörös sziporkában lángra gyúlt. Valami vészjósló hűvös csend telepedett a tájra. A létrát nehezen markolta vastag kesztyűjében, majd fogai közt tartva a pár jobbikát, biztosabb fogással elérte az ülőkét. A vastag pokróc kikerülve meleg fészkéből, a posztózsákból, jóindulatúan takarva be a kérges deszkát.
Ahogy leült, nemsokára kattant a zár, magába foglalva az ólomhegyű végzetet. Lámpára szükség nem lesz, a holdfénynél nincs rejtekebb. Átmenet nélkül, hirtelen sötétedett. A varjak egyszerre némultak el, a rigók megmeredtek, a kis cinkék a szórón gyorsan némaságba burkolóztak a hirtelen beálló szürkeségben. Mint kezdő, tanulatlan festő színei, ki a sokszínűségből szürkét nem kívánva bontakoztatná szárnyait, úgy terült ki az ég alja a tölgy szélén.
Egy suta bóklászott riadt fejemelgetésekkel a szóró felé. Mire elérhette volna, ismét feltámadt a jeges szél. Szabályos hózápor kerekedett, amikor a tölgyek rozsdás levelei megszabadultak fagyos terhüktől. A szóró sárga kis kukoricagyertyásai rögvest kihunytak az áldást követően. Ennek fele sem tréfa, az utolsó mentsvárat, a pokrócot is magára terítve résnyire hagyott szemnyíláson kémlelte a semmivé váló természet látványát. Lassan elszenderedett. A valóságban a pokróc oltalmából kikerült jeges deszkának hideg sütése és mozdulatlan lábujjainak dermedtsége térítette vissza. Karja már megint zsibbadt, és levegője is elfogyott. Óvatosan lélegzetért kapva megszabadult a pokróc havas börtönéből. Veríték verte ki és elmerengett. Egy kósza hópihe nyugalmat nem találva kerengett a korlát felett, ezüstösen megcsillanva a holdfényben.
Ahogy visszanyerte karikáktól tűzdelt látását úgy érezte szellemet lát. Egy jókora test körvonalit vélte tolakodni a szóró melletti frissen gyalult havon. Kesztyűjét levéve finoman megdörzsölve szemét, kitörölve belőle a könnyeket. A látomás életre kelt. A behemót! Lassú mozdulatokkal szinte kényeskedve túrta a havat, és minden talált szemet módszeresen elmorzsolgatott fogai között. Óvatlanul is nyögött egyet.
A jókora kan hirtelen elugrott. Kimért mozdulatokkal a korlátra fektette a dióverőt, megtörölte a deres távcsövet és rámarkolt a jeges tusra. Visszajön, úgyis visszajön skandálta magában. A nézőke hirtelen elhomályosult, amikor a test betolakodott a háttérbe. Egy kattanás, dörrenés majd lángcsóva jelentette a végzetet. Egész teste belesajdult a lövésbe.
A csend újra megtelepedett felvert magányából. Árulónak érezte magát és magányosnak. Megannyi éven át volt társa az alatta dermedten fekvő reménységnek. Hány éjszakán keresztül gondolt elejtésének kifőzött mozzanataira. Sokszor látta magát a Kiskurtában mutogatva a bizonyosság agyarait. Nem így lett. Megszűnt az álom, szertefoszlott a remény, ami sok nehéz órán tartotta benne a lelket. Most utoljára búcsúzott. Némán, szégyellősen lecsúszott a lesről, és ólomléptekkel közelített bajtársa kimúlt teteme felé. Ismét megszédült. Valami jeges görcs ostromolta kitartóan mellkhasát. Térdre rogyott, majd megkapaszkodott a vadkan bozontos üstökében.
* * *
Fiai reményt keltő várakozással, türelmetlenül csengettek. Ők is feladták, ez így nem mehet tovább. A jó hír és annak elmondása a menyekre vár, hogy labda vagy baba, az még nem biztos. De szép fák anyuka! Miért kettő ?
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Gyalogakácosban a Holt-Tiszánál. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
Bevetés előtt. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Irány és távolság ahonnan a hajtóhang és a lövés hallatszik. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Ábra: Facebook
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Az e napi erdélyi kopós csapatunk. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
2010. márcusát írtuk a Sarkadkeresztúri Vadásztársaságnál. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Pompás színekben játszott az égalja. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Az első sarkadkeresztúri vaddisznóm! Ma is köszönöm vadászbarátomnak: Márta Józsefnek! Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Keresztúri rókám, amely meghozta a szerencsém és elejthettem az első keresztúri vaddisznómat. Fotó: Balogh ZOltán / Agro Jager
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
Vaddisznómat, a képen jobbról, ifj. Márta József is, segített behozni. Fotó: Márta József / Agro Jager
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Ilyen az élethosszig tartó vadászbarátság, a képen jobbról barátom, Márta József, a vadásztársaság titkára. Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
Fotó: NEFAG Zrt.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Fotó: NEFAG Zrt.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A Visszatérő!
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
12 százalékkal drágult a napraforgó-vetőmag
Öreg néne őzikéje
1 éve történt… A madárinfluenza pusztított
Évzáró rendezvény a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél
Erdőfürdő a kidobott kanapé
Folytatódik a legkisebb termelők támogatási programja C
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
Farkas Imre a Bakony vadásza
Az első íjjal elejtett vaddisznóm
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A születésnapi dámbikám
Visszanéző: Az érsekvadkerti vadkan
22 év után új magyar dámrekord született
Vadászjegy érvényesítés 2025/26
A deteki bika
You must be logged in to post a comment Login