Vadászat
Pöcéri szalonka
Szögi Tibor vadászlevelei
Szia Kedves Barátom!
Izgalmas hétvégém volt, erről szeretnék beszámolni.
November, december, január minden pénteke szabadnap a számomra. Itt nálunk nagyon megbecsülik azt, aki már régóta odaadóan, rendesen dolgozik. Négy napot dolgozok egy héten, utána három szabad! (Csak vicc volt, az évi szabadságom második felét használom így ki.) Már régóta készülök, de mindig közbejött valami és most végre sikerült három napot egyfolytában, reggeltől estig a padéi területen vadászni. A pöcéri disznóknak szándékoztam a körmükre nézni, két ebadta kutyám segitségével. Pénteken csak a töltésen nyomaztam, Kisréttől végig a nagytöltésen, a bátkai töltésen át a kacsatónál haza. Néhol benéztem az erdőbe is, a fahordó utakon. A bokrok alatt nem bujkáltam, mert föl voltam pakolva mint a terhes szamár. Nagy hátizsák, benne szék, ásó (feketenadálytövet szedtem), gunya, vizesüveg meg még sok minden más (sose tudni mire lesz szükség).
Nagyjábol kideritettem hol mozognak a cocák. Legígéretesebb a csurogi rámpa és a Komanov gyümölcsös környéke. No, majd holnap benézek a sűrűbe, bebújok a bokrok alá.
Másnap csak a legszükségletesebb dolgokat raktam be a mellényem hátsó zsebébe (a félliteres üveget is), felhúztam a hétmérföldes csizmáim és nekiindultam a pöcéri rengetegnek. Mert, hogy rengeteg, az biztos. Te még ilyent nem láttál. Az egész határ parlagon áll. Az utóbbi években vagy nem tudtak vetni, vagy ha az sikerült is, de aratni biztos nem lehetett. Mindenfelé áll a víz. Néhol még csizmában is alig lehet elmenni. Kerülgetni kell a laposokat. Minden felé vadmuhar, vadcirok meg sás.
Először a csúrogi rámpa előtt mentem be az erdőbe. Megindultam egy friss nyomon, ami a kubikok felé vezetett. Beljebb csalódnom kellett. Az erdő mindenfelé megpocskolva, no nem a disznók, már mint az igaziak tették, hanem a kétlábúak. Mindenfelé traktornyomok. Máma már nem kisbaltával, biciklin járnak a falopók, hanem traktorral, motorfűrésszel. A disznónak itt nincs nyugalma.
A nyomok levezettek a Tisza szélire és ott Bátka felé. Kedvtelenül bolyongtam még egy darabig a megtépázott erdőben, a gondolataim nem is tudom merre jártak, amikor a lábam elől berregve fölrepül egy vöröses, gerle nagyságú madár. Nemmindennapi madár. Visszahökkenek a jelenbe, az agyam nagyobb fokozatba vált, felismeri a távolodó erdei szalonkát, most még az a kérdés szabad, nem szabad? Október egytől kezdődik a szalonkavadászat, most november vége. Szabad!!! Drillingem melyik csövében van sörét? Melyik ravasz tartozik ahhoz a csőhöz? Szerencsére a válaszok kapásból jönnek, és a már vállamnál tartott puskám ravaszát elhúzza a begörbülő mutatóujján. Az egyenes nyiladékon elsuhanó szalonka összekapja szárnyait és úgy negyven méternyire előttem szétcsapja a vastag levélszőnyeget.
Lesimítom összekócolt, megtépázott ruháját. Egy megfelelő tuskót keresek, ráhelyezem egy pár fotó erejéig. Most már bánom is egy kicsit. Gyönyörű madár és olyan kevés van már belőle. Ki is jövök az erdőböl. A pöcéri kanális túloldalán cserkelek, kutakodok még egy kicsit. De az irányt már hazafelé tartom. Erőt kell gyűjtenem a holnapi kimerítő fácánvadászathoz.
Másnap kiderült, hogy nem is lesz az olyan kimeritő. Ugyanis Lengyel Sanyi fölajánlotta, hogy befogja az ötven pár lóerőt a pótkocsi elé és kivisz bennünket Pöcérbe és majd kíséri a csapatot vadászat közben is. Tehát úgy vadásztunk mint az urak! (Lengyel Sanyi, a fia, Szénási Ferenc, Peko Anti, Szabácsi Sanyi, Véber Gyuszi, Varsli Tivadar és Szögi Tibor) A Jaksa gyümölcsösénél két csoportra oszlottunk Szabácsi, Varsli meg én átmentünk a kanális túloldalára, a többiek a töltés felőli oldalán maradtak. A traktor elörement a Csúrogihoz elállóba.
Nagyon jó napom volt. Minden fácán az én utamba került (vagy én nagyon tudom, hogy merre kell menni). A Lili úgy dolgozott, mint egy svájci óra. Leállta. Fölkeltette. Lelőttem. Volt olyan is, hogy egyszerre két fácán ugrott, egyik jobbra másik balra igyekezett. Két durranás, két apportolás. Mit mondjak, hízott a májam (ezt csak csendben mondom, volt olyan is, hogy a példásan leállt fácánkakas kiabálva fölszállt az orrom előtt, megvártam, hogy egy kicsit odébb menjen, ne lőjem ronggyá, és amikor harminc méternyire járt, úgy ahogy a nagyok szokták, elhibáztam mind két csőből). Azért a reggeliig hét fácán szorongott a hátizsákomban. Szétosztottam, ne húzza a vállam. Kérdezem: megyünk haza? Megvan mindenkinek? Megvan ám a nemondjam mi! mondja Szénási. Neked megvan, én ki se lőttem a puskám.
A tűz már ropogott. Kényelmesen elhelyezkedtünk a köré rakott szalmabálákon. Még egyszer körbejárt a melegítő flaska. Sistergett a parázsra hulló szalonna- és kolbászzsír. Finom illatok kavarogtak a levegőben. Finom illat, finom illat, de azért senki sem ezzel foglalkozott. Mindenki valami kézzel fogható után nyúlt és igyekezett a bajsza alá tömni. Közben elmeséltük az élményeket. Megbeszéltük a továbbiakat. Teli hassal már senki sem szőtt nagy terveket, nem vágyott nagy izgalmakra, csak úgy simán nagyon jól éreztük magunkat. És mégis, ez a jó a vadászatban, ez adja meg a savát borsát, hogy sose úgy történnek a dolgok ahogy az ember elgondolja. Most is így történt.
Én most is, a kis Lengyellel és a Véber Gyuszival a kanális túloldalára kerültem, a többiek a kanális és a töltés között vadásztak. Nekem folytatódott a jó sorom. Alig indultunk el és már megint három fácánnal több volt a hátizsákomban. Amikor a túloldalon, a Komanov körtése végében, az öt hektárnyi, tavalyról ott maradt, csicskarás, vadcirkos kukoricatáblában nagy zűrzavar támad. Egyfolytában szól a puska. Mindenki rohangál, mutogat, kiabál. Jó húsz percbe telik, mire körbemegyünk és átjutunk a kanálison. Az izgalom még mindig tart. Tágra nyilt szemekkel, emelt hangon magyarázkodnak a kollégák. Igy kellett volna, meg úgy! Hogy nem tudtad lelőni?!!! Hát te hogy nem tudtad?!!!
Sejtettem, hogy miröl van szó. De amikor véletlenül pont a két disznófekvés mellett mentem el, biztosra vettem, hogy a kollégáknak disznókalandban volt részük. És nem is akármilyenben, tudtam meg, amikor a résztvevők egy kicsit lecsillapodtak és értelmesebben tudtak beszélni: A három 110–120kg körüli disznó itt éjszakázott. Két, olyan szoba nagyságú területen kitépték a vadcirkot, pofájukba összehordták egy kupacba és megvackoltak. Szabályos fészket raktak. Az egyikben egy, a másikban két disznó feküdt. Feküdt és még akkor sem kelt föl, amikor az Antika ott ment el mellettük öt-hat méterre. Az Anti rövid szőrű német vizslája nyüszítve, behúzott farokkal ugrott félre amikor a disznó dühösen ráfújt.
Anti barátunknak sem volt bátorsága közelebb menni. Szép óvatosan kiment a töltésnél elálló Szénásihoz és elmondta mi történt. Megszületett a terv. Két oldalról közelítették meg a fekvő disznót (akkor még azt hitték, hogy csak az az egy van). Úgy gondolták, hogy egy tisztásabb rész felé ugrasszák ki és ott meglövik. Ám a disznó, mint minden vaddisznó nagy becsben tartja a bundáját és nem egykönnyen mond le róla. Ezért a legsűrűbb gazos felé ugrott és magával rántotta másik két társát, akik alig tiz méterre feküdtek odébb.
Nagy lett a kavarodás. Szólt a puska, zörgött, tört, repült a sűrű gaz, szikrázott a feszültség, megint szólt a puska mindaddig, míg a csörtetés el nem csendesedett. Aztán minden kezdődött előlről. Ugyanis a disznók egyenest a Tivadar és a Szabácsi ölébe rohantak, akiknek volt idejük fölkészülni. Brenneke meg duplanullás került az apró szemű fácánsörét helyébe. A gond csak az volt, hogy a disznók most is a legsűrejébe rohantak. Rohantak, rohantak és hiába szólt megint a puska, nem fogta őket a golyó.
Alig tudtam a fölizgult társaságot lebeszélni, nincs értelme utánuk menni, mert ezek most kiszaladnak a világból. Hosszú idő, nagy távolság, biztos búvóhely kell, ahol megnyugszanak és megállnak. Lehet, hogy majd csak valahol a szomszédos Kérában. Közben elkezdett szemelni az az igazi jeges őszi eső. Lehűtötte a forró indulatokat és segített az én igazamnak. Fölpakoltunk és megindultunk toronyiránt, hazafelé. A feszültség elmúlt. Visszatért a résztvevők vicces kedve. Egymást ugratták, hogy akkor ki is húzta be valójában a farkát? Kinek is citerált az ina? Kinek reszketett a keze? Ugyan már!!! Ki, ééén…?
Jövő hétvégén (péntek, szombat, vasárnap) megint Padén leszek és remélem nekem is jut egy kevés az effajta izgalomból. Hogy majd behúzom-e a farkam? Hát….. Majd elmesélem!
Zenta, Vajdaság
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
You must be logged in to post a comment Login