Vadászat
Az utolsó hajtás
2002 januárjában eljött a vaddisznóhajtásokat szokásosan lezáró „házi” vadászat.
A szezon vége felé minden évben megrendeztük ezt az egynapos hajtást, amellyel méltóképpen fejeztük be a hosszú és fárdaságos, ám annál eredményesebb és élvezetesebb vaddisznó-hajtóvadászatokat. Öt év kemény mukája állt mögöttünk, amelynek során az utolsó két év novemberétől januárig 500–500 db vaddisznót ejtettek el vendégeink.
Ja, persze, gondolhatnánk. Két-három nagy terítékű kerti disznómészárlás, és meg is van. Ám nem erről volt szó. Vadásztunk ugyan disznóskertben, de napi 40–50 db-nál soha nem engedtem, és nem is lőttünk többet, valamint az egész szezonban mindössze három napot rendeztünk a disznóskertben. Tehát az összteríték harminc százaléka származott a kertből. Mivel ott sem hemzsegett a disznó, nem voltak emberhez szoktatva, mert a vad zöme a nagyobb külső területekről került befogásra, így szép sportos vadászatot kínált a vendégek számára.
Nagyüzem volt ám akkoriban az erdészetnél, évente huszonnégy nap vaddisznóhajtást rendeztünk, ahol az összterítékre számolva a napi átlag 22 db vaddisznó volt, köztük 20–30% kan. Elfáradtunk hát mi is – mármint a személyzet – és a vad is január végére. De az eredmények méltán tettek büszkévé mindannyiunkat, a vendégek Európa szerte megismerték területünket, és bizony sorban álltak, hogy beférjenek egy-két napra a vaddisznóhajtásra váró csoportok közé. Fáradságunkra pedig a legjobb gyógyír a helycsere, mármint, hogy a vadászat munkás oldaláról átálltunk erre az egy napra az örömtelibb „vendég” oldalra.
Vadászterületünk északi és déli oldalán volt egy-egy területünk, amelyeket nem tudtunk vendégekkel vadászni, mert az átlagos 8–12 fős csoportlétszám kevésnek bizonyult, hogy eredményesen elkaphassuk az egész szezonban ott összegyűlt és nyugodt vaddisznókat. A sok vendégvadászat során nem jutott ugyanis időnk arra, hogy velük foglalkozzunk. Na de minden vendég hazamegy egyszer, és végre eljött a mi időnk is.
Fagyos, de hó nélküli januári nap volt, amikor az iroda udvarán kezdtek gyülekezni a résztvevők. Ilyenkor a személyzeten kívül az erdőgazdaság központjából néhányan, valamint az év során a cégnek segítők, üzleti partnerek kaptak meghívást a szezonzáró vadászatra. Szokás szerint egy kis reggelivel, kávéval vártuk a vendégeket, miközben eszembe jutott, hogy régen nem lőttem már a jó öreg szolgálati fegyveremmel, és legutóbb olyan érzésem támadt, hogy egy kicsit magasat lő.
„Marci! Megkérlek tegyél már egy próbalövést a puskámmal, mert úgy érzem, elállítódott a távcsöve!” Szóltam hivatásos vadászomnak, hiszen én már nem tudtam erre időt áldozni, mert a vendégeimet illett személyesen fogadni, ő pedig mindig sokat adott arra, hogy fegyverei hajszál pontosan lőjenek.
Könnyen megesett nálunk a céltávcső elállítódása, hiszen közepes minőségű szolgálati felszereléssel kellett dolgoznunk, na meg a fegyvereink nem dédelgetett ölebek voltak, hanem mindennapos munkaeszközök, amelyek egész évben szolgálatban voltak, ütődtek, rázódtak a terepjárókban naphosszat.
Kollégám kelletlenül ballagott el a telep felé Mauseremmel. Aztán hamar eltelt az idő a köszöntéssel, eligazítással, sorszámok húzásával és az adminisztrációval. Indulás előtt meggyőződtem róla, hogy mindenki bent ül az autókban, gyorsan átvettem Marcitól a puskámat, majd beszállás közben megkérdeztem, hogy sikerült-e jól belőni. „Nem kell ezzel semmit csinálni, András! Tökéletes, ötven méterről tíz centit lő fölé, az száz méteren pont jó!” Hangzott a válasz, de ezt már csak fél füllel, a kocsi ajtó becsukása közben hallottam.
A több éves vadászatrendezői tapasztalat ellenére minden alkalommal egy egészséges lámpaláz vesz ilyenkor erőt rajtam. Vajon mindent jól előkészítettünk-e, nem lesz-e gond a vadászat lebonyolításával, el tudjuk-e kapni a disznók frakkját stb. Ezek járnak ilyenkor az eszemben, és ez csak akkor kezd oldódni, amikor felhangzanak az első lövések a hajtásban.
Már jócskán elhagytuk a falut, amikor merengésemből fölocsúdva eszembe jutottak emberem puskámmal kapcsolatos „megnyugtató” szavai. „50 m-en 10 cm-t lő fölé, az 100 m-en pont jó!” Jó a fenét! – hasít belém a felismerés – hiszen száz méterig emelkedik a lövedék, azaz száz méteren húsz centi körül lő fölé a fegyver.
Na megállj, Marci! Majd adok én neked „pont jót”! Megint sikerült a könnyebbik végét megfognod a dolognak, mint annyiszor, amikor olyat kell elvégezned, amihez nem fűlik éppen a fogad. És nem volt időm leellenőrizni a munkádat, ahogyan egyébként normálisan szoktam, és kellett is mindig. Ennek köszönhetően tudtunk évekig együtt dolgozni, mert ilyenforma felügyelettel azért haladt a munka a kerületében. Egyébként pedig kedveltem ezt a csibész, bohém, minden hájjal megkent hivatásos vadászt, csak sok utána járást és ellenőrzést igényelt.
Mire végére értem a gondolataimnak, feltűnt előttünk Farkaslyuk. Így neveztük a mai napra rendelt két hosszú gerincből, és a közöttük lévő völgyből álló vegyes korú és összetételű erdődarabot, amely a hozzá kapcsolódó földekkel együtt vagy háromszáz hektárt tett ki a vadászterület északi határán. A Jászság felé ez volt az utolsó nagyobb erdőtömb, amelyben télre összesűrűsödött az ősszel a kukoricákon kihízott környékbeli vaddisznók nagy része. 15–20 puska is kellett a Farkaslyuk hajtásához, ezen kívül a fiatalabb kollégák – akik a hajtást vezették – is lőhették a disznót menet közben.
A vendégek fölállítása gyorsan haladt, hiszen szokás szerint mindent előre megterveztünk. A két felvezető (az egyik én voltam) sorban leállította a vadászokat, megmutatta a hajtás irányát és már ment is tovább a következő lőállás felé. A lőirányokkal nálunk nem kellett sokat bajlódni, mert minden puskás úgy helyezkedett, hogy még véletlenül se lőhetett össze a másik vadásszal. Több szervezést, több gondolkodást igényelt ez a rendszer, de a biztonság az mindennél előbbre való. Egy dologra kellett csak ügyelni, hogy a hajtók irányába ne tegyen veszélyes lövést. Nem is történt öt év alatt soha egyetlen veszélyeztetés sem.
Letettem én is puskásaimat, majd legvégül a hajtás közepén, az egyik széles gerincen kialakított új lőálláson foglaltam el helyemet. Nem akartam addig mást odaállítani, amíg meg nem győződtem róla, hogy beválik. Két jó vadsűrűvel bírt a farkaslyuki erdő, amelyben a disznók zöme tanyázni szokott. Standom az egyik ilyen fiatalos fölött, attól ötven méterre a szálasban volt. Másik irányban pedig körülbelül száz méteres kilövés a középkorú szálas cseresben, a ritkás cserjék között. Előre és hátra is hasonló terep, amely jó esélyekkel kecsegtetett.
A hajtás elindulás után kezdtek pattanni a lövések, egyelőre csak előttem. Pár perc múlva tőlem jobbra látom ám, hogy egy kisebb konda, úgy nyolcvan méterre a fák között iparkodik előre a hajtók elől. Rövid célzás után az egyik süldő füle tövére elengedem a 8×57-es nehéz lövedékét, de mintha mi sem történ volna, a disznók kocognak tovább. Idegesen ismétlek, megint pontos célzás valamelyik következőre, lövés, megint semmi. A fegyvert leeresztve értetlenül állok, mint akit leforráztak. Hát ezt hogy csináltam?
Ekkor jut eszembe, hiszen nem jó a céltávcsövem, magasat lő a puska. Hogy én akkor milyen jelzőkkel illettem Marci kollégámat, azt most nem írom le, de hogy megbotlott és csuklott egyet-kettőt a hajtásban, abban biztos vagyok. Mérgemben lecsavartam a céltávcső állító csavarjának kupakját, és csak úgy vaktában, az irányt sem nézve tekertem egy jó nagyot rajta. Lesz ami lesz, vagy jó vagy még magasabbat lő. Most már úgy is mindegy, elmentek a disznók.
Még el sem szállt a mérgem, amikor balról a fiatalosból erős zörgést hallok, és már ki is dugja fejét egy nagy fekete disznó egy kisebb cser mögül. Kapásból fültövön lőttem, csak lerogyott. De lett erre nagy riadalom, vagy nyolc-tíz disznó ugrott szét minden felé előttem a cseresben, hirtelen azt sem tudtam, melyikre lőjek. Egy kisebb koca megállt egy pillanatra, hamar oda a golyót, de lépett is abban a pillanatban, így a lövés hátra csúszott, a gerincet érte, így a disznó a hátulját húzva igyekezett takarásba.
Mire az ismétléssel elkészülve kerestem a következő célt, a sebzett disznón akadt meg a szemem, és igyekeztem a lehető leghamarabb megváltani szenvedéseitől. Golyóm fültövön érte, el is feküdt, de akkorra a többiek már eltűntek a szálasban visszafelé a hajtás irányában, így több lövést nem tudtam tenni. Sebaj, kettő fekszik, s a többi is jó irányba ment, egyenesen a hajtók elé, legalább a többiek is kivehetik a vámot a kondából. Szólt is a puska most már mindenfelé rendesen.
Na, ezek szerint jó irányba történt a csavarintás a céltávcsövön. Az izgalmak elmúltával ráértem figyelni a vadászat folyását, hallgattam a most már minden irányból hangzó lövéseket, a hajtók közeledését. Lassan oda is értek hozzám, ki is húzták a két disznómat. Karcsi erdészem, a Farkaslyuk „gazdája” cinkos mosollyal nyújtja a töretet és gratulál. „Akkor bevált az új stand?” Bevált, mondom, és én is gratulálok neki, hiszen a stand az ő érdeme, ő jelölte és tisztította ki igen jó vadászszemmel és hozzáértéssel. Valamint oroszlánrésze van az egész hajtás előkészítésében és lebonyolításában is.
Már alig hallom a hajtók zaját, amikor „disznók hátra” kiabálás foszlányai érnek el hozzám. Na azért csak figyeljünk, még akármi is lehet. Néhány perc múlva hallom is már a jellegzetes kocogó, szöszmötölő hangot, amit a disznók lassú vonulásuk során keltenek, miután a hajtósoron visszatörve úgy gondolják, hogy kimenekültek a veszélyből.
Vagy száz méterre meg is látok három egyforma, tavalyi süldőt, ahogy kocogva, meg-megállva, kb. húsz méterenként igyekeznek visszafelé. Amint az egyik eleje szabadon van a cserfa mellett, fültövön lövöm. Nyekkenés nélkül terül el, a másik kettő megugrik, szaladnak egy keveset majd megállnak.
A következő megint úgy áll meg, hogy a feje szabadon van, hát gyorsan oda a golyót. A harmadik megindul, de el sem akarom hinni, pár méter után ez is megáll, próbál tájékozódni, közben szabad az út a lövésre. El is fekszik hangtalanul, mint az előző kettő.
Eddig nem is értem rá gondolkodni, izgulni, csak most tör ki rajtam a vadászláz. Reszket kezem-lábam, de kis idő múlva elmúlik és végtelen boldogság tölt el. Öt disznót lőttem egy hajtásban. Megtöltöm fegyveremet, hiszen van még egy darab a hajtásból, még jöhet vissza disznó. Jellegzetessége a Farkaslyuknak, hogy az erdő mindkét végén mezőgazdasági földek vannak, amire nem szívesen mennek a disznók, így amikor a hajtás vége felé megszorulnak, a legtöbbje visszatör és igyekszik vissza a sűrű fiatalosokba. Ennek következtében a teljes hosszban leállított vadászok kétszer is ki tudják venni közülük a vámot.
Egyre több lövés hangzik most már a visszatörő disznókra. Jobbra tőlem a völgyben szintén két lövés, és már hallom is a zörgést, de meglátnom nem sikerül a zaj forrását. Hirtelen vagy százhúsz méterre föltűnik egy borzas, tavalyi malac, amint igencsak sebes iramban szalad balra a sűrű felé. Reflexszerűen kapom föl a puskát a fák között meglehetős kicsi célt mutató malacra, és csak úgy, ahogy mondani szokták mintha nyúlra puskázna az ember, odadobom a lövést. Legnagyobb meglepetésemre a malacka mint a kupán lőtt nyúl bucskázik föl, és eltűnik a bokrok között.
Hamarosan vége a hajtásnak, jönnek már a hajtók, segítik összeszedni a disznókat. A három süldő a két koca mellé kerül, majd az utolsó szerencsésen gerincen talált malac is. Határtalanul boldog vagyok, hogy az előzmények ellenére hat disznót sikerült lőnöm egy lőállásból. A kapzsiság azonban motoszkál bennem, mi lett volna ha az első kettőt is meglövöm? De nem lehetek telhetetlen, hamar elhessegetem a gondolatát is magamtól, örülök a jól sikerült vadásznapnak.
Már nem emlékszem, hogy összesen hány disznó esett, de méltó terítékkel búcsúztunk a szezontól, mindenki elégedett volt. Én ezt akkor még nem tudtam, de nekem ez volt az utolsó vadászatom az erdészetnél. Méltó befejezése életem öt, talán legszebb vadászévének.
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Gyalogakácosban a Holt-Tiszánál. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
Bevetés előtt. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Irány és távolság ahonnan a hajtóhang és a lövés hallatszik. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Ábra: Facebook
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Az e napi erdélyi kopós csapatunk. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
2010. márcusát írtuk a Sarkadkeresztúri Vadásztársaságnál. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Pompás színekben játszott az égalja. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Az első sarkadkeresztúri vaddisznóm! Ma is köszönöm vadászbarátomnak: Márta Józsefnek! Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Keresztúri rókám, amely meghozta a szerencsém és elejthettem az első keresztúri vaddisznómat. Fotó: Balogh ZOltán / Agro Jager
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
Vaddisznómat, a képen jobbról, ifj. Márta József is, segített behozni. Fotó: Márta József / Agro Jager
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Ilyen az élethosszig tartó vadászbarátság, a képen jobbról barátom, Márta József, a vadásztársaság titkára. Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
Fotó: NEFAG Zrt.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Fotó: NEFAG Zrt.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A Visszatérő!
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
12 százalékkal drágult a napraforgó-vetőmag
Öreg néne őzikéje
1 éve történt… A madárinfluenza pusztított
Évzáró rendezvény a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél
Erdőfürdő a kidobott kanapé
Folytatódik a legkisebb termelők támogatási programja C
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
Farkas Imre a Bakony vadásza
Az első íjjal elejtett vaddisznóm
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A születésnapi dámbikám
Visszanéző: Az érsekvadkerti vadkan
22 év után új magyar dámrekord született
Vadászjegy érvényesítés 2025/26
A deteki bika
You must be logged in to post a comment Login