Vadászat
Kétszázon túl
A 200-ik vaddisznóm:
Amikor 1981 év tavaszán felvettek Tarpán a régi, nagy hírű Esze Tamás Vadász Társulat soraiba akkor még álmodni sem mertem volna arról, hogy annak a megszűnése előtt tíz éven keresztül én leszek az elnöke. Arra meg főként nem gondoltam, hogy vadászataim során jó néhány vadasparkot is feltölthető mennyiségű vadat fogok elejteni. A nagyvadvadászatok közül a disznóvadászatot tartom a legizgalmasabbnak, legszebbnek. Így aztán ennek a szenvedélynek vagyok igazándiból a rabja.
A régi időkben azért egy disznó elejtése tiszteletet parancsolt. Főleg, ha valami nagy agyaras volt a szenvedő fél. A mai őrült méretekben elszaporodott disznóállomány mellett már jobban felnéznek vadásztársaim egy szép toronykakas elejtésére, vagy egy karikára lőtt nyúl látványa emelteti meg disznószőrrel körbetűzött kalapjukat. Ugye mekkorát változott a világ! Lehet, hogy ha megélem, tíz év múlva már én is a nyulakat fogom inkább jegyezni…
De itt még nem tartunk. Így hát nincs mit tenni, részletes és precíz nyilvántartásomat továbbra is a disznók töltik ki. Tévedni nehezen tudnék, mert néhány igen jó vadászbarát is pontosan nyomon követi elejtéseimet.
Egyik alkalommal három disznót lőttem a szóróm mögötti tarlón. Hívtam is rögtön Kanizsa Lajos barátomat, és csak annyit mondtam, hogy 185. Lajos emelt hangon beszólt, hogy nem a 183-as következik?! Aztán felvilágosítottam, hogy húsz perce még úgy volt, azóta viszont három disznó fekszik előttem a tarlón.
A kerek számok közelébe érve mindig nagy izgalommal töltött el, hogy mikorra sikerül elérnem. Még táblát is készítettünk az esemény tiszteletére. Emlékszem, hogy a 100-as tábla már teljesen megkopott a rengeteg rakosgatás miatt annyira sokáig kellett rá várni.
Az eseten okulva, na meg valljuk meg egy kis szerencsével a 200-as tábla már nem kopott el annyira. Azért a 2011. augusztus 10., és a 2011. november 9. között ebben az esetben is eltelt pár nap. Volt a táblának most is ideje fakulni egy hangyányit.
Szóval nem egy könnyű mutatvány volt ez most sem. Míg nagy a takarás, addig nehezen lehet puskavégre kapni a disznókat. A nagy tábla kukoricásba beveszik magukat az erdők közelében, és onnan még egy tornádó sem söpörheti ki őket. Sokan állítják, hogy ilyenkor kell ám igazándiból vadkárt elhárítani. Én meg azt mondom, hogy az állomány kordában tartása és a megfelelő egyedszám tartása lehet a megoldás. Mert szeptember-október hónapokban már csak a fejünket vakarhatjuk. Akkor a kárt már nem lehet megelőzni, legfeljebb csak felmérni annak nagyságát.
Szóval, ezekben a hónapokban nekem sem haladt a sorszám, pedig igen gyakran kijártam. Sokszor eláztam, megfáztam, a milliónyi szúnyoghadak össze-vissza csipkedtek, szívták a véremet. Rengeteg kimaradt tévéműsor, baráti, családi összejövetel, meg minden más egyéb.
Aztán november 9-én változott a helyzet! Liba Endre barátommal, mint megannyiszor, újból megpróbáltuk a Beregszászi erdőn lévő 16-os számú lesemen. Ezt a hivatalos megnevezést csak a beírókönyvben használjuk, mert Andris unokám egyszerűen csak büdösnek hívja, aminek meg is van az oka. A szóró már nagyon régóta üzemel, és hát ugye a disznók nemigen használnak francia parfümöt. A sok poshadt maradék, na meg a disznók szaga okán találó kifejezése volt “büdös” a kis unokámnak. Azóta mi is egyszerűen csak büdösnek nevezzük, pedig hát a többi szóróm sem valami kellemes illatú.
Egyszóval akkor délután, még jócskán sötétedés előtt csendesen felosontam a büdös lesre. Az erdő szélén mögöttem és balra kukoricatarló, jobbra pedig a kiálló erdősarokig igen gyengén vetett és kelt repcetábla. A lesen természetesen a megszokott módon helyezkedtem el úgy, hogy a balra lévő tarlót és előre, az erdei nyiladékon lévő szórót tudjam figyelni, arra tehessek lövést szükség szerint.
Már kezdtem disznókról ábrándozni, amikor az erdőben halk zörejeket véltem felfedezni. Az izgalom hamar elmúlott, amikor a csendes neszek okozói egy suta két gidájával átballagtak a szóró mögötti nyiladékon. Szokásukhoz híven szép csendesen sétáltak, úgy, hogy azért előtte jobbra-balra szétnéztek.
Éppen a gidákban gyönyörködtem, amikor jobbról a hátam mögüli erdősarok felől ágreccsenést hallottam. Óvatosan hátrafordítottam a fejem, de a néhány centis repcetáblán még egy árva egeret sem láttam. Azért ez az ágreccsenés elég erős volt! Vártam egy darabig, a nyakam már majd kimeredt, de síri csend lett, így aztán visszafordultam és figyeltem előre.
Rövid idő elteltével kezdett sötétedni és egy újabb ágtörés zaja már hátrafordíttatta őszülő fejemet. A kereső távcsővel pásztáztam az erdő szélét, amikor jó 250 méterre megláttam egy megtermett fekete tömeget. Még szerencse, hogy nem közelebb jött ki, mert így fel tudtam állni és átlépve az ülőkén meg tudtam fordulni. Mázlim volt, hogy mindezeket a manővereket a lehető legcsendesebben elvégezhettem. A lővilág utolsó perceiben lehettünk. Ámbár ez disznóéknál már csak így divat. Had mutassák csak meg a vadászurak, hogy mire képesek, mert ha valaki, akkor egy ilyen jó mázsás kancsi már csak nem adja egykönnyen a bőrét. Nehogy már kiálljon napvilágnál, hogy ide lőjetek fiúk. Nem, őkelme megvárja a sötétedést. Most az egyszer viszont rendesen eltévesztette.
Már a céltávcsövön figyelem, de várok, mert az erdő szélétől pár lépésre egyenesen felém közeleg. Célkereszt a helyén, puska kibiztosítva. Na gyere haver, azért csak nem hagyom, hogy felülj mellém a lesre. Szemtelenség részemről, de én már biztos vagyok a sikerben. Már alig van 70 méterre, amikor keresztbe fordul a kukorica tarló irányába. Aztán a repcetábla közepén valami gyanús lehetett neki, mert megállt és visszafordult az erdő felé. Úgy gondolta, hogy erről a fedetlen terepről mégis csak el kell tolnia a kerékpárt.
Ezt már nem nézhettem tétlenül, és a 30-06-os nagy durranása véget vetett a küzdelemnek, ami az eddigi találkozásaink alkalmával mindig neki sikerült, de most én nyertem! Gyors újra tölts után figyelem, de az én szép kancsim nem mozdul. Már a vadászmezőkön jár, és ott szagolgatja az őszi kukoricás finom illatát. Azért biztos, ami biztos alapon még egy darabig rajta tarom a célkeresztet, de lőnöm már nem kell. A 200-ik vaddisznóm örökre megpihent Beregdaróc határában a repceföldön.
Endre barátom már tűkön ül a Nivában, hogy sikerült-e elejteni a disznót, mert ő is észrevette, amint kijött az erdőből. Leszállok a lesről, és Endre barátom kíséretében birokba veszem gyönyörű nagyvadam.
Az esetről rögtön tájékoztatom Leveleki József vadászmesterünket, aki halk susogással gratulál és közli, hogy rálőtt egy disznóra, amit most keresnek. Nincs más hátra, eldicsekszem az esetet elnökünknek is. Pisti elég sokára veszi fel a telefont, majd nagy háttérkiabálás közepette gratulál, s egyben elárulja, hogy a nagy zajt az okozza, hogy ő is lőtt egy szép kant, és most rakják az utánfutóra. Gratuláció és kalapemelés vissza, csak így telefonosan, és Endrével nekilátunk a zsigerelésnek.
Alig végzünk a munkával mikor újra csörög a telefon. Herka István elnökünk hív, hogy a tiszteletemre egy kis nosztalgia terítéket kellene készíteni a tanya melletti gyepes területen. Semmi akadálya, csak lehet, hogy ezt a disznót ketten nem fogjuk bírni felrakni a vadszállító rácsra. Az elnöki válasz egyszerű volt, mert azt mondta, hogy azért csak próbálkozzatok, mert jelenleg minden ember foglalt.
A haditerv hamar meg is született. Betolattam egy nagy disznótúrásba és odahúztuk a kancsit. Így is majd kigúvadt a szemünk, míg a disznót sikerült felrakni a vadszállítóra. Örömteli és büszke ábrázattal indultunk a találkozó helyszínére.
Az első meglepetés akkor ért, amikor a tanya előtti kukoricatarlón az úttól kb. 70 méterre jó harmincas vaddisznókondát pillantottunk meg. A tanyasi reflektor fényében nyugodtan táplálkoztak. Nem zavarta őket az úton lévő forgalom. Amikor a tanya utáni gyepes területre lehajtottam akkor értettem meg, hogy mit is jelentett az elnök által mondott nosztalgia teríték. Azon az estén ugyanis érdekes dolgot művelt a sors.
Mint a régi nagy tarpai társulat elnökének tiszteletére ott álltak és vártak a két utód társulat elnökei. Herka István a Beregdaróci, és vendégeként Kelemen Attila az Új Tarpai VT elnökei valamint Ricsei István, a régi, illetve Leveleki József az új vadászmesterünk. Kiderült, hogy azon az estén területünkön öten voltunk disznólesen és mindenki sikeres volt. Így aztán jöttek mentek a gratulációk, a kalapok beleszédültek az emelgetésekbe. Szép este és nagy élmény volt. A meglepetés igazán nagyra sikeredett. Köszönöm a sorsnak, és nektek Vadásztársak!
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
You must be logged in to post a comment Login