Vadászat
Lajossal Gyulajon
Kanizsa Lajos neve élesen cseng mind vadászberkekben, mind pedig a gáz és olajiparban. Barátságunk is innen ered. Több mint húsz éve Szolnokra kellett utaznom egy beruházást előkészítő tárgyalásra. Lajos, mint a beruházás vezetője, én pedig üzemvezetői minőségben. Már a viselt vadászkalapjaink is árulkodtak valamiről. A megbeszélés után természetesen váltottunk néhány szót a vadászatról, mert ismeretlenül is sokat tudtunk egymás szenvedélyéről a közös gázos kollégáknak köszönhetően.
Aztán eljárogattunk közös vadászatokra és mondhatom, igazi vadászbarátok lettünk. Vadászataink során Lajos volt a szerencsésebb. Főleg ha bikára vadásztunk. A disznóknál viszont én voltam a nyerő. Aztán rengeteget vadásztunk együtt. Nagyon sok szép közös élménnyel, emlékkel lettünk gazdagabbak. Szép számban lőttünk őzeket, disznókat, de a bikavadászat csakis Lajosnak jött össze együttlétünk során. Még a vendéglátóink is restellették ezt az eredménytelenséget részemről.
Egyik alkalommal Somogyban, Bőszénfán vadásztunk a bőgés elején. Volt olyan este, amikor rengeteg bikát láttunk, de kísérőm nem engedélyezte a lövést. Az egyik fiatal volt, a másik kicsi, a harmadik túl nagy. Szóval ezek a jelszavak jöttek. A megfelelő, „lőhető”, na az már nem.
Barátom akkor is lőtt egy érmes bikát. Igaz egy kicsi üröm is vegyült az örömbe, mert nem találták a sebzettet. A trófea hónapok múlva került csak elő egy patakból. Még szerencséje is volt, mert a víz alatt lévő koponya nem sérült meg.
Jani barátom ekkor azzal vigasztalt, hogy majd ő kitalál valamit. Úgy is lett. Szeptember végén hívott, hogy van egy dámbika-kilövése, amit nagy tisztelettel felajánl nekem. Természetesen rögtön el is fogadtam. Már csak nem leszek olyan szerencsétlen a dámmal is! Az odahaza, a Beregben is sikerülni szokott. Mikor megtudtam, hogy Gyulajra, a dámszarvasok Mekkájába kell mennem, majdnem még a telefont is megcsókoltam örömömben.
Egyik alkalommal Lajos közli, hogy úgyis ráér, elkísér Gyulajra. Természetesen csak az én tiszteletemre jön el, mert ott biztos a siker. Ő már előző évben járt ott, és majd elkalauzol engem. Legfeljebb egy süldőt fog lőni. Gyanús volt ez nekem, de hajrá, irány Gyulaj. Amikor a zárt terület bejáratához értünk és az őrző szolgálat igazoltatás után csak úgy tudta kinyitni a kaput, hogy közben jó néhány dámszarvast odább kellett tessékelni – az állam majdnem fennakadt. Azt hittem álmodom. Míg a vadászházhoz értünk rengeteg vadat láttunk.
Az eligazításon természetesen már nem egy nagy, hanem két kisebb bika elejtése volt a téma. Lajos ezt jól kifundálta, de engem ez nem zavart. Jobban érdekelt a vadászat, na meg a barátság, ami azóta is töretlen.
Hamar elfoglaltuk szálláshelyünket és vadászgúnyába öltözve puskával, hátizsákkal, na meg Berci barátommal, aki otthonról elkísért, nagy reményekkel vártuk az indulást. Kísérő vadászunk egy terepjáróba ültetett bennünket és elmondta, hogy mindkettőnkkel meglöveti dámbikáját. Természetesen én leszek az első lövő.
Amikor a kiszemelt területre értünk és kiszálltunk az autóból egyik dal szövege jutott eszembe. Mégpedig a száraz tónak nedves partja, na meg a kuruttyolás. Elmondhatatlan mekkora volt a barcogás zaja. Elindulunk a zaj irányába, és kísérőnk utasítására Lajos Bercivel egy fa mellett megállt, mi pedig tovább mentünk az előttünk 150 méterre lévő ülőkosár irányába.
Elkápráztató látvány fogadott. Az ülőke egy dombélre volt elhelyezve, előttünk a domboldalban összeszámlálhatatlan dámszarvas. Akármerre nézek, mindenhol dámot látok. A barcogás hevében van olyan, aki húsz méterre közelít meg. A bikák jönnek-mennek, néha csörtéznek egyet. Vadászszemnek úgy tűnik, mintha a mennyországban lenne. Nem győzök betelni a látvánnyal! Kísérőm nem kapkodja el a dolgot. Látszik rajta, hogy megfontolt, nagy tudású szakértője ennek a műfajnak. Hagyja, hogy gyönyörködjek. Mármint úgy, mintha az elejtés nem is lenne olyan fontos számomra. Nézegetjük, gusztálgatjuk a bikákat.
Mikor jól kigyönyörködtem magam és teljesen megnyugodtam, akkor kaptam egy választási lehetőséget két bika közül. Nekem valahogy a sötétebb színű tetszett jobban, azt választottam.
Eddig a puskával nem is törődtem. Már majdnem elfelejtettem, hogy miért is hoztam magammal. Óvatosan elővettem, célozgattam a kb. 50 méterre álló bikát, de nem állt elég jól.
Ez az állapot több percen keresztül is elhúzódott. Kísérőm láthatta rajtam, hogy nem vagyok valami kezdő, és azt mondta, hogy ha bevállalom, ellőhetem a jobb lapocka tetejét, mert akkor a lövedék ebből a szögből a szívét is fogja érni. Gondoltam ez a srác sem most kezdte. Na, de én sem! Feladat elvállalva, és a lövedék már suhan is a kitűzött cél irányába.
Nagy becsapódás hajszálpontosan a célzott helyen, és az én gyönyörű dámbikám összeesik és kileheli a lelkét. Egy darabig még nézhetem, de oda nem mehetek, mert a lövés zajára a többi dám még nagyon el se ment. Sőt már jönnek is vissza.
Kísérőm azt mondja, térjünk vissza Lajosékhoz és cseréljünk. Most ő következik. Azt a másik kiszemelt bikát meglőheti, ha addig el nem megy. Megtörténik a csere, csak én már nem idegesen, hanem fülig érő mosollyal állok a fa mellé, ahol az előbb még Lajos cidrizett. Bercinek elmesélem, hogy mi történt, és már az sem érdekelne, ha a barátom ötöt lőne.
Messziről figyeljük, hogy elöl valami nem stimmel, mert Lajosék az ülőkosarat otthagyva jobbra meg balra mozognak. Aztán visszajönnek hozzánk és közlik, hogy a másik bika lejjebb ment az erdőbe és alulról lehet megközelíteni. Ők elmennek a terepjáróval, mi pedig csendesen üljünk be az ülőkosárba. A parancsban az is állt, hogy semmi esetre sem hagyhatjuk el a helyünket. Természetesen úgy lesz, a biztonság mindenek előtt.
Amikor elfoglaljuk helyünket már újból nagy a barcogás. Egyedül az én szép bikám fekszik dermedten. Elővesszük fényképezőgépünket, és rengeteg fotót készítünk. Nem telik el fél óra sem és hatalmas lövés zajára riadunk meg. Lajos barátom ágyúja is megszólalt.
Kis idő elteltével a domboldalból szólnak, hogy mehetek a bikámhoz. Egyszerre érünk oda, és megkapom a várva várt töretet. Lajos már mosolyog. Az ő kalapján már ki van biggyesztve.
Meghatódottan gratulálunk egymásnak. Szép volt barátom. Szívből örülünk egymás sikerének. Ez az igazi vadászbarátság!
Az elejtett bikákkal még világosban érünk vissza a vadászházhoz, ahol fogadjuk a jelenlévők gratulációját. Azon a délutánon öten vadásztunk a területen és hat dámbikát ejtettünk. A bírálaton agancsaink bronzérmes minősítést kaptak. Ugyan a többi bika aranyérmes lett, de ez a mi örömünket cseppet sem csorbította.
Gyulaj és az ottani dámszarvasállomány azóta fogalom számomra. Bíztatok is mindenkit, hogy aki teheti, látogasson el oda. Biztos, hogy csodálatos élményben lesz része.
Köszönöm neked Jani barátom!
A SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetének Szentlászlói kerületében osztrák vendégünk – Váczi Sándor közreműködésével – szeptember 15-én két gímbikát is terítékre hozott:
Fotó: SEFAG Zrt.
„A reggel elejetett példányt két hete láttam először, egy elég nehezen megközelíthető területen bőgött mélyen bent az erdőben, ráadásul az eső is esett. Kiadós cserkelést követően tett rá lövést a vendég, a vadat megsebezte, melyet egy eredményes utánkeresést követően talált meg Nagy Árpád vérebvezető, Cárral, a 7 éves hannoveri véreb kannal. Az öreg, visszarakott bika trófeájának becsült tömege 8,5 kilogramm, kora véleményem szerint legalább 12 év. Idén az agancsának bal szárán már hiányzik a jégág és a középág, igazi kuriózum, a vendég nagyon boldog volt.
Fotó: SEFAG Zrt.
A második bika délutáni lesvadászat alkalmával került terítékre. Az erdő felől érkezett a vad, megállt a nyiladékon és az elejtő kb. 100 méterről egyetlen jól irányzott lövéssel terítékre is hozta. 7 év körüli bika agancsának bal szára villás, az agancs vékony, a jobb szár koronája gyenge, a trófea becsült tömege 6,5-7 kilogramm.”
Gratulálunk a vendégnek és gyakorlott kísérőjének
Forrás: SEFAG Hunting Hungary
Vadászat
Második bikám elejtésének története
Tuba Szilárd gímszarvasra vadászott a Barnakmenti Vadásztársaság területén, amely Rábakecöl határában fekszik Győr-Moson-Sopron vármegyében.
Élményeiről beszámolt lapunknak:
Az idei évben a társaságunk szabályzata szerint jogosult lettem szarvasbika elejtésre. Már jóval az idény kezdete előtt, figyelmesen jártam a területet, néhányszor a hivatásos vadász barátommal és próbáltunk minden apró jelből következtetni a szarvasok jelenlétére, mozgására.
Fotó: Tuba Szilárd – AJN
Néhány kihelyezett vadkamera is a segítségünkre volt, szórók, dagonyák környékén láttunk tarvadakat és bikákat is. Nagy reményekkel, fellelkesülve, bizakodva vártam az idény kezdetét. Volt elképzelésem a vadászhely kiválasztását illetően,de a szélirány néha módosította a terveket.
FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
Szeptember 7.-éig, minden este és pár alkalommal reggel is, a lesen ülve vártam a bika megjelenését. Többször láttam tarvadakat, nagyon távolról bikát is, de lövéshez nem jutottam. Eljött a szombat hajnal, amikor már 4 óra után nem sokkal igyekeztem minél csendesebben elfoglalni az aznapra jónak vélt leshelyet. Ez a hely a Rába árterében van, egy hosszú és rá merőlegesen elágazó allé kereszteződésében. Szemből, kissé balról ért a dél/délkeleti szél, minden optimális volt a vadászathoz. Némi várakozás után egy őzsuta, kicsit utána egy bak váltott át előttem. A bennük való gyönyörködésemből egy nagyon várt hang ,,rázott” fel. Igaz messze tőlem, de egy bika bőgése törte meg a hajnali csendet.
Fotó: Tuba Szilárd – AJN
Nem maradt magára, elkezdődött a felelgetés. Annyira magával ragadott ez a csodálatos ,,koncert”, hogy szinte elsiklottam afelett, hogy kb. 150 méterre előttem egy szarvas állt keresztben. Egy tehén volt. Egyedül. Teljesen elkapott a vadászláz, figyeltem, vártam, hátha akad követője. Jobbról, amerre távozott, többször hallottam zörgést, ágroppanást. A távcsövet szinte le sem engedtem a szemem elől, annyira akartam látni és reménykedtem benne, hogy jön a tehén után bika is. Nem jött. Legalábbis nem onnét. Lassan már egészen kivilágosodott, még jobban, még többet lehetett látni. Ahogy kémleltem az előttem lévő területet, egy nagyon kicsi, szinte jelentéktelen roppanást hallottam, tőlem balra. Már-már nem is gondoltam lényegesnek, mert a nyulak is nagyobb ,,balhét “ szoktak csapni. Persze azért elkezdtem távcsövemmel azt a részt is figyelgetni és pár pillanat múlva megjelent egy nagy sötét folt, a szálerdő sűrű aljnövényzetében. Bíztam benne, nagyon reméltem, hogy bika lesz. Nem kellett sokat várnom és megláttam. Tényleg bika. Még az erdő szélében állt, amikor jobban szemügyre tudtam venni az agancsát és el tudtam bírálni. Most kezdődött az idegek harca. Nagyon lassú mozdulatokkal távcső le, puska föl.
Kétszer is megálltam a cselekvésben,mert felém fordította a fejét és pár pillanatig figyelt. Végre lövésre kész helyzetbe kerültem, viszont a bika még nem lépett ki teljesen az alléra, néhány bokor, ág takarta a testének nagy részét. Újabb idegőrlő pillanatok jöttek, mert nem sietett sehova az Uraság, nem akart előrébb lépni. Néhány fejforgatás, szaglászás után már megtette azt a pár lépést előre, ami által tisztán láttam a lapockáját. Ekkor elindult a PPU lőszer magja. A 300-as belekiáltott az ébredező reggeli erdőbe. A bika kiugrott, és hatalmas csörtetéssel eltűnt a sűrű fiatal tölgyesben. Pár másodperces, alig távolodó zörgés után hirtelen csend lett. Jöttek a gondolatok, régi intelmek,-,,várj egy kicsit,ne siess”! ,- ,,ha zajosan megy el a vad, akkor találat érte, ha csendben, akkor nincs meglőve”! Néhány magasabb csalán, kóró is volt előttem, erre a fegyvermester szavai jutottak eszembe. -,, ezzel a lőszerrel belelőhetsz a gazosabb részbe is, nem expandál”!
Minden eszembe jutott, amiket hallottam, ezekkel próbáltam nyugtatni magam. A fegyver pontosságában nem kételkedtem, hiszen nemrég tettem vele néhány próbalövést és minden rendben volt. Elszántam magam, elindultam a rálövés helyére, amiben biztos voltam, mert egy nagy tölgyfa ágai előtt jött ki, ami mellett akácfák vannak. A rálövés helyén vért, kifröccsenést nem találtam.
Közben már hívott Gyuri barátom, hogy én lőttem-e? Mondtam, hogy igen. Erre felajánlotta, kihozza a hannoveri vérebét, hadd gyakoroljon. Természetesen igent mondtam és vártam az érkezésüket. A kutya néhány szaglás után, kb 2 lépésre az erdő szélétől, egy kisebb fát megkerülve, kijött a nyiladékra. Na, gondoltam, ezt elhibáztam!! Aztán újabb -,,keresd Báró” kérésre, ismét elindult a kutya, határozottan, befelé a sűrűbe. Én utánuk. Közben vércseppeket,esetleges kenést kerestem. Talán egy, talán két perc elteltével, hallom Gyuri barátom kiáltását: itt van! Olyan hangon mondta, azt hittem még áll a bika. De kevesebb idő alatt, mint ezt a mondatot leírtam, már én is odaértem és láttam: a magyar erdők királya már megpihent.
Nagyon nagy öröm volt, barátom nagy ölelések közepette gratulált és megkaptam a töretet is Tőle, amit büszkén tettem a kalapomra! A bikának is megadtuk a végtisztességet, utolsó falat, sebtöret és természetesen a ,,megtalálónak”, Bárónak a nyakörvébe is került egy. A bika rálövéskor kb 75 méterre állt, szívlövéssel, az allé szélétől mintegy 40 métert ment be a sűrűbe. 10.7 grammos PPU lőszert használtam, 300-WinMag kaliberből.
Nagy köszönet a sok információért Szigeti Béla hivatásos vadász barátomnak, Tuba Gyuri barátomnak és kutyájának a keresésben végzett munkájukért, és minden jelenlévő vadásztársnak, akik osztoztak örömömben és segítettek a vad beszállításában!
A bika becsült életkora 6 év. A trófea súlya,lefőzés után 24 órával 4.4 kg. Kívánom, hogy minél több magyar vadásznak legyen hasonló élményben része! Mindenkinek jó egészséget kívánok!
Vadászüdvözlettel: Tuba Szilárd
Vadászni szeretne Győr-Moson-Sopron vármegyében található Barnakmenti Vadásztársaság területén?
Keresse bizalommal Szigeti Béla hivatásos vadászt:
Tel: + 36 30 603 62 60
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Vadászat
Az első alföldi bakom
Angyal Szabolcs Csongrád-Csanád vármegyében őzbakra vadászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:
Augusztus 3.-t írunk. Az őzek üzekedése a zenitjén jár. Édesapámmal egy Csongrád megyében található településre, Rúzsa felé vettük az irányt, hogy találkozzunk egy régi barátunkkal, Dani Zsolttal, akit egyben vadászati mentoromnak is tekintek.
Fotó: Angyal Szabolcs – AJN
Fiatal korom ellenére számos őzbakot sikerült már elejtenem, mindezt különböző vadászati módokon tettem, de eddig üzekedés során hívással még nem sikerült bakot terítékre hoznom. Barátunk neve talán sokak számára nem ismeretlen, mivel egy országos szinten ismert és elismert szakember a vadászat területén.
A terület, ahol vadásztunk, egy tipikus alföldi táj, kisebb erdőségekkel tarkítva. Az őzeknek ideális terület. Vadászatunk során először egy kisebb erdőbe mentünk be, ahol gondosan elhelyezkedtünk, majd a kísérőm elkezdett hívni. A hívás során számos őz reagált, de mind suta volt. Hihetetlenül izgalmas, ahogy az ember bent áll az erdőben és bármerről megjelenhet a vad, ezért a figyelem és a koncentráció egy pillanatra sem lankadhat.
Érdemes tudni ezen területekkel kapcsolatban, hogy itt az őz a legnagyobb nagyvad, élete során ritkán találkozik nála nagyobb vaddal, ellentétben a Dunántúlon, vagy az Északi-Középhegységben élő társaival szemben, így a viselkedésben is lehetnek különbségek.
Fotó: Angyal Szabolcs – AJN
Utunk következő állomása egy akácerdőbe vezetett, felvettük a pozíciót, majd vadásztatóm elkezdett hívni. Talán 1 vagy maximum 2 perc telhetett el, amikor feltűnt a bak. Szemmel látható volt, hogy ő az adott revírnek az ura, magabiztosan mozgott. A bakot bírálását követően engedélyt kaptam annak elejtésére. Viszont a bak idő közben takarásba került, felkészültem a lövésre és amint kilépett a takarást nyújtó fa mögül, útjára engedtem a golyót. A lövést követően az őzbak tűzben rogyott. Jól megtanultam eddigi vadászéveim alatt, hogy a tűzben rogyott vad mindig gyanús, kell neki időt hagyni, hogy a vad a földi létet hátrahagyva, békében tudjon távozni.
Rövid várakozást követően elindultunk a rálövés helyére és, ahogy azt vártuk, birtokba vehettük a vadat. A bak első ránézésre átlagos hatos baknak tűnhet. Igen ám, de nem nekem. Egy igaz vadásznak egy trófea értékét sosem a trófea nagysága, illetve azok száma határozza meg. A vadász, amikor ránéz egy trófeára mindig visszaemlékezik az elejtés módjára, mikéntjére, minden pillanatára és ha mindez arra méltó, baráti társaságban történt, akkor mindig melegséggel fogja elönteni a szívét. Ez az őzbaktrófea éppen ezért mindig közel fog állni a szívemhez. Az meg csak hab a tortán, hogy ugyanezen a reggelen, ugyanezen a módon, édesapám is elejtett egy őzbakot.
Fotó: Angyal Szabolcs – AJN
Véleményem szerint az egyik legszebb és legizgalmasabb vadászati mód a cserkelés. Ennek a reggelnek köszönhetően ezt annyiban máshogy gondolom, hogy talán az üzekedésben, erdőben, hívással történő őzbakvadászat talán még ezt is felülmúlja….
Ezek azok az alkalmak és pillanatok amiért érdemes vadászni!
Írta és fényképezte: Angyal Szabolcs
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
A szentlászlói gímbikák
Második bikám elejtésének története
Az első alföldi bakom
Beszámoló az odúimban idén költő madarakról: a szalakóta
Az Alföldön is megszűnik a tűzgyújtási tilalom
Két déli vármegyében is elszaporodtak az olaszsáskák
Cseh és német vendégvadászok a SEFAG vadászterületein
Már a műholdakról is látszanak a Magyarországon bajba került fecskék – VIDEÓVAL
Szántódi vadászterületünkről jelentjük
Koros bikák a terítéken – Kardosfa
Már a műholdakról is látszanak a Magyarországon bajba került fecskék – VIDEÓVAL
Nem várt szerencse egy csodálatos reggelen
Augusztus a Kálozi Gyurgyalag Vadásztársaságnál
Az aranysakálok miatt lettem vadász
Második bikám elejtésének története
KITEKINTŐ: V. Magyarkanizsai Vadásznap – GALÉRIÁVAL
Idénykezdés Kardosfán
A cakkosfülű öreg aranysakál
Vaddisznó utánkeresése magyar vizslával
You must be logged in to post a comment Login