Érettségi előtt voltunk néhány nappal, amikor az egyik tanárunkkal beszélgettünk. A levegőben harapni lehetett a vizsgadrukk feszültségét. Természetesen a vizsgáról szerettünk volna minél több, hasznos tudnivalót felcsipegetni. A legaprólékosabb dolgokat is tudni akartuk. Tanárunk, akivel ezen konzultációt folytattuk, vadászember volt, aki úgy is öltözködött, mint aki vadászni készül.

Fotó: Kovács Gábor – Agro Jager News

Zöld nadrág, zöld ing, bőrövére pedig összecsukható vadászbicska tokja volt fűzve. Na, nem azért, mintha érettségire készülő diákokat akart volna fenyegetni a tanár úr, hanem öltözetével is büszkén hirdette Nimród szenvedélyét. A beszélgetés csendes, mondhatni meghitt hangulatban történt. Pedagógusunk, akit Kovács Istvánnak hívnak, igyekezett nyugtatni minket. A higgadtság jeges vizét locsolgatta, alaposan felhevült, lángoló hangulatunkra.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Rólam tudta a tanár úr, hogy magam is vadászbolond vagyok, ezért amikor rám nézett, azt mondta mosolyogva:

– Egy vén, mindenhájjal megkent őzbak becserkelése sokkal nehezebb feladat, mint az érettségi. Mivel, nagy vonalakban sejtettem, miről van szó, ezért ezzel a kijelentésével tulajdonképpen megnyugtatott. Meg is történt az érettségi, mosolyogva léptünk ki az iskola ajtaján. Szikla nagyságú kő esett le a szívünkről, miközben megkönnyebbülve sóhajtottunk akkorát, a korabeli gőzmozdonyok szelepének sistergése kismiska volt hozzánk képest. A sikeres érettségi fejében drága jó szüleimtől kaptam egy márkás, fekete színű bakancsot. Ezelőtt sosem volt márkás lábbelim, mint ahogyan kortársaim között divat volt az ilyen, meg olyan, jó minőséget tükröző, fémjelzett cipő. De nem is igényeltem, tudván, hogy mire telik és mire nem. Ez a bakancs tehát az első volt és az egyetlen. Amerikai gyártmányú ormótlan, robosztus hegyi bakancs. A markáns, erős külső, csodálatosan kényelmes belsőt takart. Ha beleléptem, mintha puha bársonyszőnyegen járnék. Akár a friss kenyér, kívül kemény, belül lágy.

Ha vadászruházat, akkor->EWIDENT     Az áruházat a fényképre vagy ide kattintva éred el!

Ormótlansága ellenére igen megtetszett, mint ahogyan mindenért rajongok, ami az erdőbe, terepre való. Kinézete alapján könnyen elképzelhető volt, hogy ez a bakancspár szinte magától átszeli a sivatagot, rónaságot, pusztát, téli fagyban, sáros erdei utakat, térdig érő, híg lekvárban. Őszi, hideg vizű dagonya meg sem kottyan neki, a hegyeken úgy törtet keresztül, akár egy harckocsi, ami előtt nincs akadály, még azt a bizonyos fekete sziklát is megmássza. Röviden tehát, első látásra beleszerettem és ennek megfelelően nagy reményeket fűztem hozzá. Nem csalódtam benne. A márkáját nem mondom meg, lévén, hogy ez nem a reklám helye, pedig megérdemelné. Vagy talán … már meg is mondtam volna? Mondom, hegyi bakancsnak készült, de én vadászatokra használtam. A zselici dombok között jónéhányszor megázott – gazdájával együtt – bekenődött sárral, száraz időben por lepte, vagy éppen fagy dermesztette. A vadászatból az esetek legtöbbjében a munka jutott osztályrészemül akkoriban. Azon kevesebb alkalomkor, amikor a szó nemesebb értelmében vadásztam, akkor is külföldi vadászvendégek kísérőjeként. Ősz beálltával, gyakoribbá váltak a hideg, esős napok is. Reggelente vadetetési napokon, degeszre tömött takarmányos zsákokat pakoltunk a spediterre, ami elé befogtuk a lovakat és irány a vaddisznós kert. Ha esett az eső, felvettük ugyan a nagy esőköpenyeket és amíg a bakon ültünk, nem is volt semmi gond. A köpönyegek akkorák voltak, alaposan be tudtunk takarózni velük. De bizony a lovaskocsiról le is kellett szállni. Először is kinyitottam a vaddisznóskert kapuját, hogy be tudjunk menni. Bár a köpeny rajtam volt, de ahogyan mozgott, hajladozott az ember, úgy szép lassan, hol itt csöpögött be a víz, hol amott. A kitaposott utak olyanná váltak az esőtől, mint a tükörponty bőre. Ez még csak hagyján lett volna, de amikor az Úr Isten teremtette a Zselicet, ugyancsak hullámosra készítette. Nem bántam volna, ha a disznós kerttel kivételt tesz és sík erdőségnek hagyja meg. Nagyon sokszor ugyanis igen csiklandós élmény volt egy-egy komolyabb lejtőn való lejutás. Pista kollégám, a fogatos, behúzta még a gatyaféket is. Ennek ellenére a lovak farra ülve szánkáztak, csúsztak lefelé. Fejüket kifelé fordították, izmos nyakukkal tartották vissza a rudat, A nyakló pattanásig feszült. A kocsi a lovak mögött csúszkálva, farolva, lassú menetben, de a lejtő végén már felgyorsulva jutott le a völgybe. A hideg ellenére jó néhányszor megizzasztott ez a kocsikázás és nem sok tartotta, hogy a spediter elkerüli a lovakat. Annak ellenére, hogy ázott hajunk égnek meredt, sosem volt baleset. Amikor megérkeztünk egy-egy szóróhoz, a nehéz zsákokat kitakartuk a fólia alól. Ez azt a célt szolgálta, hogy ne legyenek vizesek, de nem sokat ért, mert az ide-oda döcögéstől zökkenéstől mindig elcsúszott a takaró. Hol eminnét ázott meg kicsit, hol amonnét lettek sárosak kissé a zsákok. A takarmánnyal teli zsákokat minden nyirkossága, sáros kenődése ellenére úgy ölelgettük, mintha valami bővérű, termetes, de formás menyecske lenne.

Fotó: Kovács Gábor – Agro Jager News

Kénytelenek voltunk, mert a szemes kukoricával, de főleg búzával teli zsákok igen el tudják hagyni magukat. A bakancsom már nem is fekete volt, hanem szürke a folyékony lekvártól, síkos maltertól. A teljes hasonulás nem csak a nyelvtanban létezik, mert mire kiértünk a disznós kertből, mi magunk is jobban hasonlítottunk egy-egy frissen dagonyázott süldőhöz, mint emberhez. Igen sokat nyűttem a vadászbakancsot a zselici dombok között, minden héten körbejártuk a disznós kertet, ami testvérek között is 12 kilométer. A sok vaddisznóhajtásról nem is beszélve, amikor reggeltől estig tapostuk a zörgő avart, nyálkás sarat, vagy a friss, puha havat. Drága vadászbakancsom, megöregedtél, nyűtt és avéttos vagy, ideje lenne már nyugdíjba küldenem téged. De bizony, meglett korod ellenére, még jócskán megállod a helyed a fiatalok között is. Igaz, hogy ápoltalak, kenegettem, karban tartottam ráncosodó bőrödet. Ma már nem járjuk a zselici erdő lankáit, de ha a szükség úgy hozza, még ma is szívesen előveszem jó öreg vadászbakancsomat, aki sokkal szebbet tudna mesélni, még Andersennél is!

Boldog, békés nyugdíjas éveket!

(Kaposvár. 2012 január)

Írta és fényképezte: Kovács Gábor