Keressen minket

Vadászat

Szalonka terápia

Közzétéve:

Feltöltő:

Apa nagyon rosszul van. Tegnap délelőtt újra kellett műteni, mert az első nem sikerült.

– Az intenzíven fekszik. Fölébredt és látni akar!” –Zokogta édesanyám a telefonba. Csitítgatom, de hiába! Nem szűnik a sírás. Remegő kézzel teszem helyére a kagylót. Kedvesem csöndesen néz rám. Látja a szememen, hogy baj van, de várja, hogy én kezdjem el. „Reggel indulok föl! Újra kellet műteni és romlott az állapota…”.

Nem túl rózsás kezdete ez egy vadásztörténetnek, de így indult. Pontosabban egy vakbélműtét volt a bevezető, amit már a „portás is megcsinál” egy jobb kórházban, de most valahogy másképp alakult. Kis perforáció, kis bélelzáródás és az előbbi elmélet romokban hever.

Összeraktam a cuccomat, és másnap vonatra szálltam. Fene nagy távolság az az ötszáz kilométer, ha az embernek háborog a lelke. Volt időm elmélkedni a közös dolgainkon. Nagyon bíztam benne, hogy csak a hitvesi aggódás nagyítja fel a történteket, és nem akkora a baj!

A pályaudvarról egyenesen a kórházba rohantam. Anya ott várt. Már nem volt kisírva a szeme, de a karikák a szeme alatt azt mutatták, hogy ő sem sokat aludt az éjjel. Az intenzíven a szokásos magyar „vészhelyzet” fogadott. Aki látott már ilyet az tudja, aki nem az sose ismerje meg! Beöltözés – csizma-köpeny-fejfedő-szájkendő. Szép halványzöld mindenkirejó méretű cuccok. Pityegő gépek, monitorok csövek mindenütt, patikarend és imitt-amott kopó festék és máló vakolat. Nem tudom, miért, de számomra van egy jellegzetes „halálszaga” ennek az osztálynak, amit megidéz és megőriz az emlékezet.

A filmes díszletet csak az zavarta meg, hogy a fehér ágyon egy lepedővel alig letakart meztelen, beesett, szőrös és elgyötört arcú beteg az édesapám. Még az orrába is csövet lógattak. A szeme szomorú és fénytelen. Lassan, kicsit motyogva, kábán beszél.

Nem tudom mi folyik bele az üvegből, de nem sok „vis vitalis” lehet benne! Ha nem hagyott volna fel végleg a piával évekkel ezelőtt, most szívem szerint jóféle tokajira cseréltetném az infúziót. Az, vénásan bizonyára hatásosabb lenne! Tíz percem rámegy mire egy halvány mosolyt tudok erőltetni a szája sarkába, de sokkal nem is engedélyez többet a vaskezű nővérszigor.

Megkeresem az orvos-vadászcimbora fehérköpenyest, aki röviden vázolja a tényeket. „A műtét után a beteg állapota kielégítő!” A nyelve törne ki annak a doktornak, aki ezt a mondatot először kimondta! Ennél utálatosabb, semmitmondóbb szöveget még nem alkotott az orvostudomány.

Egyébként a vadász-orvos egy érdekes fajta! Gyerek voltam még, amikor a Balatoni nyaralásunkkor apa csuklójától egy beszakadt kullancsfej ürügyén elindult egy piros csík fölfelé. Nyári csúcsban az orvosi rendelő dugig. A betegtömeg feje fölött bemutatta a nővérnek a karját, ami azonnali soronkívüliséget eredményezett. Eltűnt a fehér ajtó mögött és eltelt másfél óra. A tömeg abban az időben még türelmesebb volt, de szép lassan már fortyogott! Anyám már félig eltemette, mire vigyorogva, fennhangon búcsúzkodva került elő! Hozzánk érve csak annyit mondott: „Ő is vadász!” – Ja és a kullancs csík egy tetanusszal el lett intézve.

Fehérköpenyes barátom tovább színesítve a történéseket, előadta, hogy apám délelőtt közel járt a szélütéshez, no nem a meglévő baja miatt, hanem a vadászbaráti jó szándék okán. A közelben vadászott ugyanis az egyik egyetemváros jeles sebészprofesszora, akit a kísérője megkért, hogy nézze már meg, mint neves szaktekintély, az ő kedves cimboráját. Gondolta jót tesz az ellátás minőségének és a hozzáállásnak is egy ilyen vizitálás.

Tudós doktorunk – szokás szerint – kihagyta a másnak kötelező beöltözést és civilben becsattogott az öregemhez. Véletlenül fekete ingben és nadrágban volt, amitől az „Én még nem kértem papot, miért hoztátok ide!” sóhaj hagyta el kedves betegem ajkát és csaknem ájulásba szenderült!

A doki vázolta a várhatót. A lényeg, hogy szervileg talán már minden rendben, de a letargia nem jó barátja a gyógyulásnak. Délután, mire a szülői házhoz értünk, körvonalazódott bennem az ötlet, hogy valamit tenni kéne, mert a szövegelés itt nem sokat segít. Föltárcsáztam a fővadászt, aminek természetesen egy hosszú „hogy van apád?” beszélgetés lett a vége, de sikerült sínre tennem a dolgokat. Még a beírókönyvig se kellett elmennem, mert elintézte helyettem.

Beültem a vadászszobába, rágyújtottam és nézegettem a trófeákat, mint annyiszor azelőtt.
–– Nem lehet semmi baj! Nem lehet így vége! Tudom, érzem hogy nem! –

Anya alig szólt hozzám. Meg se lepődött talán, amikor kivettem a szekrényből az öreg tizenkettest. Ismeri a fajtámat! Tudja, hogy a gond és a baj ugyanúgy az erdőbe hajt mint a fáradtság vagy az öröm! Neki se árulom el, mit szeretnék. Az ő szabálykövető tanári észjárásába nem férnek bele az ilyen stiklik. Egy „sötétedés után jövök!”-kel hagyom magára.

A trabi elsőre indul, mintha tudná, hogy fontos dolgunk van. Eszembe villan, hogy mi lesz, ha a rendőrök megállítanak, de elhessegetem.

Nem jártam itt néhány éve. Nem tudom mennyit változott a táj, de a szokott helyre hajtok. A tölgyfa és az út ugyanott van, csak mintha kisebb lenne minden! Hideg még az északi szél, itt-ott hófoltok, de a jagermaister szerint már láttak madarat. Más hangulata van ennek az estének, mint a szalonkázós tavaszünnepnek általában. Nem a madárfüttytől és a kikeletről borzong a tarkóm, de szép lassan lenyugszom. Talán a tündérek játszanak velem, de korrogást hallok a vágás felől. Ez már a szokott izgalom! Minden érzékszerv kihegyezve, megszűnik a külvilág csak a hang irányába fordított puskacsövön fut végig a remegés. Nem kivágódik, nem villan, hanem lusta bagoly libegéssel tűnik elő a bokor felett elhibázhatalanul. Puha moha lett a ravatala a nyiladék szélén.

Félve emelem fel, mint kisgyerekkoromban az üveg karácsonyfadíszeket.
„Bocsáss meg kismadár, de segítened kell!” suttogom, de a szemében már megtört a fény.

Másnap délelőtt újra az intenzívre megyek, de már egyedül. Anya délután látogat, én akkor már a vonaton ülök a tervek szerint. Lepakolok az öltözőbe fölveszem a világos zöldet. Óvatos körülpillantás és a szalonka eltűnik a bő köpönyeg alatt.

Apa alszik, vagy úgy csinál. Leülök mellé és figyelem a ráncokat az arcán. „Ebből a sokból vajon mennyit okoztam én?” Botor gondolat, de úgy sejtem, tudom rá a választ.

Megremeg a szempillája és fölnéz. Üdvözöljük egymást. Semleges dolgokról fecsegünk halkan. Mondom neki, hogy nem maradhatok sokáig, mert megy a vonatom. Szeretném, ha összeszedné magát és gyógyulna, mert nagyon várják! „Ki a túró vár engem olyan nagyon!? Anyukád mindennap itt van!” Dörmögi vissza az orra alatt. – Ilyen! Ilyen dörmögős! (A fia is ilyen lesz a nejem szerint!)

Elérkezett a pillanat! A nővérke másfelé figyel, amikor előhúzom a szalonkát és a keze alá teszem. „Ők repülnek esténként, te meg itt lopod a napot! Meddig akarod még az ágyat nyomni?” Lassan mozdul a keze a madár felé. Megsimogatja és látom, hogy könnyes a szeme. El kellet mesélnem az estét és majdnem nélkülem ment el a vonat.

Két nap múlva már az osztályon volt, egy hét múlva otthon. Csodálkoztak is a tudor doktorok, hogyan állt talpra a nagy beteg egy hét alatt. Ők nem tudhatták, hogy múlik a tavasz és vége felé jár az idény. Külön szerencse, hogy a Zemplénben április közepén még van madár, így az Öreg rogyadozó térdekkel és baráti segítséggel még abban az évben a saját szalonkáját is fölvehette a nyiladék füvéről.

Én minden évben csak egy szalonkát lövök. Kijárok rendszeresen, de az első felvett madár után abban az évben már nem emelem fel a puskát. Olyan ez mint egy minden évben megújuló szüzesség. Esz a fene érte, kiszárad a szád, remeg a térded, mindent megteszel, hogy először megkapd, de második nekem már csak egy halott madár!

Vadászat

Őrizzük Geges István emlékét!

10 éve hunyt el Geges István fegyvermester

Published

on

“Kevesen vagyunk itt, akiknek valamelyik fegyvere ne viselné magán Pisti keze nyomát, legyen az javítás, szerelék felrakás, vagy pusztán csak belövés…őrizzük az ujjlenyomatot emlékünkben és mindig jusson eszünkbe majd, ha célzásra emeljük a tust.”

Így búcsúztunk Tőle egykor, hiszen már 10 éve, hogy nincsen közöttünk Geges István a mindig vidám, a lősportot és a vadászatot szerető és tisztelő családfő, vadásztárs és barát.

Fotó: Dr. Kemenszky Péter – OMVK

Ilyenkor, ősszel szerveztük mindig a Somogyi Vadászok Lőbajnoksága versenyeket – amelynek dolgos házigazdája is volt Pista -,  és amely versenyek a Geges család messzeföldön híres vendégszeretetéről, a barátságról, az együtt eltöltött kellemes emlékektől, vidám napokról voltak híresek.

„Elmegy lassan a berek, az erdő,
el a nádas, a tél, a nyár,
a hegy, a völgy, a nappal s az éjjel,
a szememlátta egész határ…

Elmegy? De talán mégsem egészen,
Meglátom tán az örök vizen,
Hiszen a szépség maga az Isten!
Lelkemben ott lesz, hiszem, hiszem!”

(Fekete István: Búcsú)

Őrizzük Geges István emlékét!

Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK

Tovább olvasom

Vadászat

A bronzérmes kan

Révész Zsolt élménybeszámolója:

Published

on

Révész Zsolt, a Csíkvölgyi Wass Albert Vadásztársaság területén egyéni vadászaton vett részt. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Fotó: Révész Zsolt – Csíkvölgyi Wass Albert Vadásztársaság – Agro Jager News

Hát röviden, kissé hihetetlen, ahogy történt. Kiültem a múlt héten a társaság egyik szórós lesére. Általában az autó kesztyűtartójába több doboz cigi is szokott lenni, de ez most nem így volt. 21 óra körül jöttem le a lesről és akkor szembesültem azzal, hogy nincs egy szál cigarettám sem. Akkor pakoltam és mentem a közeli városba vásárolni.

Fotó: Révész Zsolt – Csíkvölgyi Wass Albert Vadásztársaság – Agro Jager News

Ahogy visszaértem a területre, a földes út kezdete után, 50 méterre megálltam és gondoltam elszívok egy cigit, ott, ahol egy gazos rész van. Kiszálltam a kocsiból és még a cigarettát meg sem tudtam gyújtani, már kamerán láttam, hogy tőlem nem messze turkálgat. Hátsó ajtó kinyit, lőbot felállít. Belenézek a kamerába, még mindig ott van. Oké. Majd puska betölt.

Fotó: Révész Zsolt – Csíkvölgyi Wass Albert Vadásztársaság – Agro Jager News

Útjára engedtem a lövedéket. A kan súlya, megközelítőleg 180 kilogramm lehetett. A hatósági bírálat bronzéremmel jutalmazta a trófeát.

Írta és fényképezte: Révész Zsolt

 

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31

Tovább olvasom

Vadászat

Vadászjegyváltás – megszűnik az Ügyfélkapu!

Az OMVK cikket közölt a vadászjegyváltásról

Published

on

Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.

Fotó: Agro Jager News

Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.

A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.

Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.

Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.

Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.

Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.

Forrás: OMVK

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31

Tovább olvasom