Keressen minket
[wpml_language_selector_widget]

Vadászat

Tókerti történetek II.

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Jó sorsom és a véletlen a napokban elvitt a Cserhát szívében fekvő Tókerti Vadásztársaság területére – az itt esett, ez évi legnagyobb nógrádi gímszarvas trófeáról a „Bika a Bikamájról” című írásban számoltam be.

A társaság területén a vad számára a lehető legnagyobb nyugalmat biztosítják – ennek köszönhetően a szarvas már világosban kivált a mezőgazdasági területekre, a disznó is megindul már olyankor – erről a Tókerti történetek I. című, előző részben esett szó. A területen a disznó sötétedés utáni vadászatára engedélyezett a lámpa használata.

Ezen a helyen is szeretnék köszönetet mondani Nagy Zoltán úrnak, a Tókerti Vadásztársaság elnökének, a Nagyvad-Hunting Vadászatszervező iroda ügyvezető igazgatójának a szép élményekét és az alapos tájékoztatásért – nemkülönben a vadászat lehetőségéért.

ÚJHOLD A TÓKERTBEN
Völgykatlan aljában, öreg diófa mellett, meglehetősen sűrű erdőben áll a tókerti magasles – az egész vadásztársaság innen vette a nevét. Azt kértem vendéglátómtól, hogy, ha lehet, egyedül ülhessek ki – szeretem az erdei magányt, a vadra való várakozást, ami sosem unalmas az éjszaka különös neszeinek, a csendet néha megtörő, szívdobogtató hangoknak köszönhetően. Ezek még félálmából is felriasztják és ember, s akár órahosszat is izgalomban tartják…

–– Lőhetsz bármilyen disznót, de kocát lehetőleg ne –– figyelmeztet Nagy Zoltán a leslétra alsó fokán állva a búcsúzáskor.
–– Rókát?
–– Itt ne! –– aztán nagy kalappal kíván és pillanatok alatt elnyeli léptei neszét a távolság.

Világos van még, jól látni a környéket. Előttem a szóró, s amerre ellát az ember, erdő. Az igen gyenge légmozgás – úgy érzem – szemből, a szóró felől érkezik. Felveszem a pulóvert, a kabátot, mindenhová magammal hurcolt, ócska hálózsákomat a padra terítem. A sötétre számítva már most felteszem a lámpát a puskára, ne kelljen később fölöslegesen világítani és zajt csapni miatta.

Alig telik el húsz perc, valami már csörtetve közeledik szemből! Hangtalanul a mellvédre támasztom a puskát… Nemsokára az avarcsörgés bal kéz felől mellém ér, nagy horkantás hallatszik – nincs harminc méterre, de a lombjaikat még tartó fák között nem látom. Viszont most már biztos, hogy disznó! Az avarcsörgés tovább halad az oldalban, még percekig hallani, amint meg-megállva lefelé halad, majd hirtelen riaszt egy őz. A disznó már a hátam mögött van, ahonnan nem jön vissza. Gondolom, rátalált a leshez vezető úton a nyomainkra és szagot fogott.

Aztán egyre sötétebb lesz, a szórón egy darabig még szinte világító kukorica is belevész apránként az őszi estébe. Már nem látom a legközelebb álló fák törzsének körvonalait sem, majd a puskacső vége is eltűnik, végül olyan vaksötét lesz, hogy a puskaagyra szerelt lámpa körvonalait úgy harminc centiről éppen csak hogy sejteni lehet!
Igaz is: ma van újhold.

Némi szöszmötölés, egy kis zörgés, kétszer őz, kétszer szarvas riaszt a közelben. Nem sokat, csak egyet-kettőt böffentenek, meg néha egy kis avarcsörgés is hallatszik, de vad nem jön. Az elmúlt napokban már fagyott, a földre hulló száraz falevelek ropognak minden lépésre, akármilyen sötét is van, meghallanám az érkezőt.

Aztán egyszer csak mintha kétszer egymás után kukoricaszem roppanna a szórón, meg egy kis avarcsörgés is párosul mellé.…

A puskát célra tartva felvillantom a lámpát, de a szóró mögött pásztázom az erdőt – a sötétségben elfelejtettem, hogy milyen közel is van! Mire megtalálom a fénycsóvában a kiszórt kukoricát, már nagy a csend a Tókertben.

Mi volt itt? Disznó? Borz? Vagy őz? Ki tudja.

Eltelik másfél óra mozgás nélkül. Este kilenckor megbeszélésünk szerint telefonálok Zolinak, mondom, hogy jó ideje nem hallok semmi. Két perc múlva ott van értem a terepjáróval.
–– Ha kilencig nem jön itt vad, már nem érdemes várni –– vigasztal. – Sok év tapasztalata….

Említem a korai disznót, mire bólogat:
–– Van itt egy öreg kan. Körbejárja a szórót, mielőtt rámenne….
Alighanem őt hallottam hát szöszmötölni és horkantani alkonyatkor! Mit lehet ehhez még hozzátenni? Ha az ember elmegy vadászni, akkor legalább esélye van a vad elejtésére – feltéve, hogy egyszer az öreg kan fog ki rossz napot….

VÉRVÖRÖSEK
Sötét van még, amikor Galibapusztáról elindulunk, de még akkor is csak a csillagok fénye világít, amikor a magyarnándori beírókönyvbe bevéssük a megfelelő rubrikákba, amit ilyenkor kell. Közben pedig szarvasbőgést hallunk! Aztán másodszor is, harmadszor is…
–– Október közepe van, de tart még –– mondja Zoli. Látni rajta, örül, hogy legkedvesebb vadjának nászidőszakából még hallunk valamit.

Aztán kocsival lemegyünk a Szandai-patak völgyébe, onnan megindulunk a folyásiránnyal szembe, meg-megállva, nézelődve. Egy helyen szarvasok ugranak meg előlünk a sűrűben.
–– Megkerüljük a hegyet, ott még látjuk őket! –– int Zoli. A szomszéd völgy aljában folytatjuk utunkat. Egyszer csak az út jobb oldalán csörtetést hallunk, újra szarvas menekül közeledtünkre, de megpillantanunk nem sikerül, pedig már világosodik.

Cserkelünk még pár száz métert, amikor újabb rudli kerül elénk! Most már látjuk is őket, tehenek, ünők, borjak – vannak vagy tízen – s még a lélegzetem is elakad, amikor Zoli mutatja a velük járó hatalmas bikát! A reggeli pára némileg takarja őket.
–– Micsoda bika! –– suttogja kísérőm. –– Nem láttam még!
A látvány még őt is izgalomba hozza, pedig neki mindennapos az ilyen.

A bika agancspárja valóban hatalmas, a koronát mindkét száron legalább négy-négy, igen hosszú, fehérre fent ág alkotja – de korántsem biztos, hogy jó száz méterről a sűrű reggeli párában mindent látunk!
–– Ha nem haragszol…, ne most lőjünk borjút közülük! Nem akarom őket zavarni….
Haragudni? Hiszen én vagyok adósa az élményekért, a vendéglátásért!

Távcsövezünk még pár percig, amikor Zoli megcsóválja a fejét.
–– Becsapott a pára, kilenc kiló legfeljebb! Jégághiányos is, lőj egy borjút!
Rázom a fejemet, hogy nem akarnék kárt tenni….
–– Öregedhet még vagy két-három évet is ez a bika! Nyugodtan lőhetsz!
Már le is támasztotta a lőbotot, jó száz méterre pedig, némileg a gaz takarásában kinn áll egy borjú. A vezértehén azonban már észrevett bennünket, megindul az erdő felé, a nagy bika megy utána, de a borjú még vár….

Hogyan, hogy nem, eldördül a lövés. A pára megtévesztő, a derékig érő gaz takar, kísérőmmel pedig összenézünk, mert volt becsapódás, a borjú nem jelzett… Várunk hát jó darabig, aztán megvizsgáljuk a rálövés helyét. Néhány kicsi, piros gyermekláncfűlevél és a zsidócseresznye narancsszínű termése alaposan megdobbantja vagy kétszer a szívemet – de bizony hiába nézzük át alaposan újra és újra az erdőszélt, sehol semmi.

Hibáztam. Éreztem a rálövés pillanatában is, most meg már valahogy tudni vélem – mindenesetre a lelkiismeret az eset óta is meg-megkérdezi időnként: „Biztos vagy benne?” (FOLYTATJUK)

Napkeltekor pára üli meg a völgyek alját a Tókert környékén
( A SZERZŐ FELVÉTELEI)

Vadászat

A szentlászlói gímbikák

Print Friendly, PDF & Email

Váczi Sándor kísérővadász beszámolója:

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetének Szentlászlói kerületében osztrák vendégünk – Váczi Sándor közreműködésével – szeptember 15-én két gímbikát is terítékre hozott:

Fotó: SEFAG Zrt.

„A reggel elejetett példányt két hete láttam először, egy elég nehezen megközelíthető területen bőgött mélyen bent az erdőben, ráadásul az eső is esett. Kiadós cserkelést követően tett rá lövést a vendég, a vadat megsebezte, melyet egy eredményes utánkeresést követően talált meg Nagy Árpád vérebvezető, Cárral, a 7 éves hannoveri véreb kannal. Az öreg, visszarakott bika trófeájának becsült tömege 8,5 kilogramm, kora véleményem szerint legalább 12 év. Idén az agancsának bal szárán már hiányzik a jégág és a középág, igazi kuriózum, a vendég nagyon boldog volt.

Fotó: SEFAG Zrt.

A második bika délutáni lesvadászat alkalmával került terítékre. Az erdő felől érkezett a vad, megállt a nyiladékon és az elejtő kb. 100 méterről egyetlen jól irányzott lövéssel terítékre is hozta.  7 év körüli bika agancsának bal szára villás, az agancs vékony, a jobb szár koronája gyenge, a trófea becsült tömege 6,5-7 kilogramm.”

Gratulálunk a vendégnek és gyakorlott kísérőjének

Forrás: SEFAG Hunting Hungary

 

 

Tovább olvasom

Vadászat

Második bikám elejtésének története

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Tuba Szilárd gímszarvasra vadászott a Barnakmenti Vadásztársaság területén, amely Rábakecöl határában fekszik Győr-Moson-Sopron vármegyében.

Élményeiről beszámolt lapunknak:

Az idei évben a társaságunk szabályzata szerint jogosult lettem szarvasbika elejtésre. Már jóval az idény kezdete előtt, figyelmesen jártam a területet, néhányszor a hivatásos vadász barátommal és próbáltunk minden apró jelből következtetni a szarvasok jelenlétére, mozgására.

Fotó: Tuba Szilárd – AJN

Néhány kihelyezett vadkamera is a segítségünkre volt, szórók, dagonyák környékén láttunk tarvadakat és bikákat is. Nagy reményekkel,  fellelkesülve, bizakodva vártam az idény kezdetét. Volt elképzelésem a vadászhely kiválasztását illetően,de a szélirány néha módosította a terveket.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Szeptember 7.-éig, minden este és pár alkalommal reggel is, a lesen ülve vártam a bika megjelenését. Többször láttam tarvadakat, nagyon távolról bikát is, de lövéshez nem jutottam. Eljött a szombat hajnal, amikor már 4 óra után nem sokkal igyekeztem minél csendesebben elfoglalni az aznapra jónak vélt leshelyet. Ez a hely a Rába árterében van, egy hosszú és rá merőlegesen elágazó allé kereszteződésében. Szemből, kissé balról ért a dél/délkeleti szél, minden optimális volt a vadászathoz. Némi várakozás után egy őzsuta, kicsit utána egy bak váltott át előttem. A bennük való gyönyörködésemből egy nagyon várt hang ,,rázott” fel. Igaz messze tőlem, de egy bika bőgése törte meg a hajnali csendet.

Fotó: Tuba Szilárd – AJN

Nem maradt magára, elkezdődött a felelgetés. Annyira magával ragadott ez a csodálatos ,,koncert”, hogy szinte elsiklottam afelett, hogy kb. 150 méterre előttem egy szarvas állt keresztben. Egy tehén volt. Egyedül. Teljesen elkapott a vadászláz, figyeltem, vártam, hátha akad követője. Jobbról, amerre távozott, többször hallottam zörgést, ágroppanást. A távcsövet szinte le sem engedtem a szemem elől, annyira akartam látni és reménykedtem benne, hogy jön a tehén után bika is. Nem jött. Legalábbis nem onnét. Lassan már egészen kivilágosodott, még jobban, még többet lehetett látni. Ahogy kémleltem az előttem lévő területet, egy nagyon kicsi, szinte jelentéktelen roppanást hallottam, tőlem balra. Már-már nem is gondoltam lényegesnek, mert a nyulak is nagyobb ,,balhét “ szoktak csapni. Persze azért elkezdtem távcsövemmel azt a részt is figyelgetni és pár pillanat múlva megjelent egy nagy sötét folt, a szálerdő sűrű aljnövényzetében. Bíztam benne, nagyon reméltem, hogy bika lesz. Nem kellett sokat várnom és megláttam. Tényleg bika. Még az erdő szélében állt, amikor jobban szemügyre tudtam venni az agancsát és el tudtam bírálni. Most kezdődött az idegek harca. Nagyon lassú mozdulatokkal távcső le, puska föl.

Kétszer is megálltam a cselekvésben,mert felém fordította a fejét és pár pillanatig figyelt. Végre lövésre kész helyzetbe kerültem, viszont a bika még nem lépett ki teljesen az alléra, néhány bokor, ág takarta a testének nagy részét. Újabb idegőrlő pillanatok jöttek, mert nem sietett sehova az Uraság, nem akart előrébb lépni. Néhány fejforgatás, szaglászás után már megtette azt a pár lépést előre, ami által tisztán láttam a lapockáját. Ekkor elindult a PPU lőszer magja. A 300-as belekiáltott az ébredező reggeli erdőbe. A bika kiugrott, és hatalmas csörtetéssel eltűnt a sűrű fiatal tölgyesben. Pár másodperces, alig távolodó zörgés után hirtelen csend lett. Jöttek a gondolatok, régi intelmek,-,,várj egy kicsit,ne siess”! ,- ,,ha zajosan megy el a vad, akkor találat érte, ha csendben, akkor nincs meglőve”! Néhány magasabb csalán, kóró is volt előttem, erre a fegyvermester szavai jutottak eszembe. -,, ezzel a lőszerrel belelőhetsz a gazosabb részbe is, nem expandál”!

Minden eszembe jutott, amiket hallottam, ezekkel próbáltam nyugtatni magam. A fegyver pontosságában nem kételkedtem, hiszen nemrég tettem vele néhány próbalövést és minden rendben volt. Elszántam magam, elindultam a rálövés helyére, amiben biztos voltam, mert egy nagy tölgyfa ágai előtt jött ki, ami mellett akácfák vannak. A rálövés helyén vért, kifröccsenést nem találtam.

Közben már hívott Gyuri barátom, hogy én lőttem-e? Mondtam, hogy igen. Erre felajánlotta, kihozza a hannoveri vérebét, hadd gyakoroljon. Természetesen igent mondtam és vártam az érkezésüket. A kutya néhány szaglás után, kb 2 lépésre az erdő szélétől, egy kisebb fát megkerülve, kijött a nyiladékra. Na, gondoltam, ezt elhibáztam!! Aztán újabb -,,keresd Báró” kérésre, ismét elindult a kutya, határozottan, befelé a sűrűbe. Én utánuk. Közben vércseppeket,esetleges kenést kerestem. Talán egy, talán két perc elteltével, hallom Gyuri barátom kiáltását: itt van! Olyan hangon mondta, azt hittem még áll a bika. De kevesebb idő alatt, mint ezt a mondatot leírtam, már én is odaértem  és láttam: a magyar erdők királya már megpihent.

Nagyon nagy öröm volt, barátom nagy ölelések közepette gratulált és megkaptam a töretet is Tőle, amit büszkén tettem a kalapomra! A bikának is megadtuk a végtisztességet, utolsó falat, sebtöret és természetesen a ,,megtalálónak”, Bárónak a nyakörvébe is került egy. A bika rálövéskor kb 75 méterre állt, szívlövéssel, az allé szélétől mintegy 40 métert ment be a sűrűbe. 10.7 grammos PPU lőszert használtam, 300-WinMag kaliberből.

Nagy köszönet a sok információért Szigeti Béla hivatásos vadász barátomnak, Tuba Gyuri barátomnak és kutyájának a keresésben végzett munkájukért, és minden jelenlévő vadásztársnak, akik osztoztak örömömben és segítettek a vad beszállításában!

A bika becsült életkora 6 év. A trófea súlya,lefőzés után 24 órával 4.4 kg. Kívánom, hogy minél több magyar vadásznak legyen hasonló élményben része! Mindenkinek jó egészséget kívánok!

Vadászüdvözlettel: Tuba Szilárd

 

Vadászni szeretne Győr-Moson-Sopron vármegyében található Barnakmenti Vadásztársaság területén?
Keresse bizalommal Szigeti Béla hivatásos vadászt:
Tel: + 36 30 603 62 60

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Tovább olvasom

Vadászat

Az első alföldi bakom

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Angyal Szabolcs Csongrád-Csanád vármegyében őzbakra vadászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Augusztus 3.-t írunk. Az őzek üzekedése a zenitjén jár. Édesapámmal egy Csongrád megyében található településre, Rúzsa felé vettük az irányt, hogy találkozzunk egy régi barátunkkal, Dani Zsolttal, akit egyben vadászati mentoromnak is tekintek.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Fiatal korom ellenére számos őzbakot sikerült már elejtenem, mindezt különböző vadászati módokon tettem, de eddig  üzekedés során hívással még nem sikerült bakot terítékre hoznom. Barátunk neve talán sokak számára nem ismeretlen, mivel egy országos szinten ismert és elismert szakember a vadászat területén.

A terület, ahol vadásztunk, egy tipikus alföldi táj, kisebb erdőségekkel tarkítva. Az őzeknek ideális terület. Vadászatunk során először egy kisebb erdőbe mentünk be, ahol gondosan elhelyezkedtünk, majd a kísérőm elkezdett hívni. A hívás során számos őz reagált, de mind suta volt. Hihetetlenül izgalmas, ahogy az ember bent áll az erdőben és bármerről megjelenhet a vad, ezért a figyelem és a koncentráció egy pillanatra sem lankadhat.

Érdemes tudni ezen területekkel kapcsolatban, hogy itt az őz a legnagyobb nagyvad, élete során ritkán találkozik nála nagyobb vaddal, ellentétben a Dunántúlon, vagy az Északi-Középhegységben élő társaival szemben, így a viselkedésben is lehetnek különbségek.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Utunk következő állomása egy akácerdőbe vezetett, felvettük a pozíciót, majd vadásztatóm elkezdett hívni.  Talán 1 vagy maximum 2 perc telhetett el, amikor feltűnt a bak. Szemmel látható volt, hogy ő az adott revírnek az ura, magabiztosan mozgott. A bakot bírálását követően engedélyt kaptam annak elejtésére. Viszont a bak idő közben takarásba került, felkészültem a lövésre és amint kilépett a takarást nyújtó fa mögül, útjára engedtem a golyót. A lövést követően az őzbak tűzben rogyott. Jól megtanultam eddigi vadászéveim alatt, hogy a tűzben rogyott vad mindig gyanús, kell neki időt hagyni, hogy a vad a földi létet hátrahagyva, békében tudjon távozni.

Rövid várakozást követően elindultunk a rálövés helyére és, ahogy azt vártuk, birtokba vehettük a vadat. A bak első ránézésre átlagos hatos baknak tűnhet. Igen ám, de nem nekem. Egy igaz vadásznak egy trófea értékét sosem a trófea nagysága, illetve azok száma határozza meg. A vadász, amikor ránéz egy trófeára mindig visszaemlékezik az elejtés módjára, mikéntjére, minden pillanatára és ha mindez arra méltó, baráti társaságban történt, akkor mindig melegséggel fogja elönteni a szívét. Ez az őzbaktrófea éppen ezért mindig közel fog állni a szívemhez. Az meg csak hab a tortán, hogy ugyanezen a reggelen, ugyanezen a módon, édesapám is elejtett egy őzbakot.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Véleményem szerint az egyik legszebb és legizgalmasabb vadászati mód a cserkelés. Ennek a reggelnek köszönhetően ezt annyiban máshogy gondolom, hogy talán az üzekedésben, erdőben, hívással történő őzbakvadászat talán még ezt is felülmúlja….

Ezek azok az alkalmak és pillanatok amiért érdemes vadászni!

 

Írta és fényképezte: Angyal Szabolcs

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

 

 

Tovább olvasom