Keressen minket
[wpml_language_selector_widget]

Vadászat

Egy remek vadásznap

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Hideg eső szitál. Az esődzsekimről lecsorgó víz lassan átáztatja a combomon a nadrágot.

Hirtelen fuvallat támad és egyszerre vizes hópelyhek jelennek meg az esőcseppek között. Arra gondolok, hogy ha munkáltatóm kényszerítene rá, hogy ilyen körülmények között valamit is csináljak, azonnal panaszt tennék ellene minden elképzelhető fórumon. Ha nyilvánosságra kerülne a dolog, bizton számíthatnék a nagyközönség szimpátiájára.

Mivel azonban kedvtelésemnek hódolok itt a magasles szellős és kényelmetlen ülődeszkáján, kitartok. Mi több, nem is háborgok. Sőt, ha hazamegyek még nekem kell feleségem fejmosását végighallgatni, hogy teljesen elment az eszem, ilyen zegernye időben fúvatni magam a széllel, mikor még a pusztai betyárok is fedél alá mennének.

Nem vitatkozom, mert milyen érvet tudnék itt felhozni? Ezt nem lehet ép ésszel megmagyarázni, még magamnak sem. A nem-vadászok egyszerű kézlegyintéssel elintéznék, hogy az nem más, mint a barbár gyilkolási ösztön. Igen ám, de most vadászszezonon kívül vagyunk és az összes felszerelésem egy távcsőből és egy fényképezőgépből áll.

Óvatosan letörlöm az orrom hegyét csiklandozó esőcseppet és a szememmel végigpásztázom a keresztben húzódó, útnak használt nyiladékot. Ezen az úton jár keresztül az a szarvasbika, amit meg szeretnék pillantani. A nyomok, amelyek bivalynyomnak is elmehetnének a méretük révén, nem hazudnak. Ugyanezeket a nyomokat láttam a szomszédos csemetekertben is, amikor egy reggelre több, mint ezer juharcsemetének találtam a csúcshajtását leharapva. Gondos és alapos munkát végzet az erdő koronás királya, hogy nehogy egyetlen csemete is kimaradjon a sorban. Még arra is ügyelt, hogy egyforma magasságban legyenek leharapva.

Természetesen felháborított a dolog, már csak azért is, mert két kerítést is át kellett ugrania, hogy a csemetékhez jusson, de „amúgy” nem haragszom rá. Most is csak szeretném megpillantani, hogy milyen. Erre jogosultnak érzem magam, mivel az én munkám is hozzájárult, ahhoz a nem kétségesen kapitális méretű agancshoz, amit ekkora nyomtól elvár az ember. A kapitális agancshoz sok táplálék és ásványi anyag kell, amiből sok van a csúcsrügyekben. Hát, ehhez járultam én hozzá, eléggé közvetlenül, de akaratlanul.

Azon morfondírozok magamban, hogy mégis a fenti jogosultsági érzésen kívül, mi tart engem itt felgallyazva, amikor valószínű, a bika a fenyves sűrűben meghúzódva várja az idő jobbra fordulását. Már harmadszori félórás meghosszabbítást adok magamnak a kint maradásra, mert ismerve a csalóka időérzéket, ezek a félórák alig hosszabbak a valóságban tíz-tizenöt percnél. A zsebemben nem kezdek kotorászni és nem akarok megmozdulni, mert hátha akkor történik valami ebben a kihaltnak tetsző erdőben.

Muszály, hogy más magyarázat is legyen, viszem tovább a gondolat fonalát. Őseink sok ezer évvel ezelőtt az emberré válás folyamán a táplálékláncban egyre feljebb küszködték magukat. A bogyóevés és gyökérgumó-rágcsálás szintjéről lassan a ragadozók közé emelkedtek, míg végül a csúcsragadozók versenytársai lettek. Sőt, gyakran azokat fel is váltották ebben a szerepben.

Ez egy rendkívül hosszú folyamat volt, amit a vadászat kialakulása és türelmes fejlesztése, tökéletesítése tett lehetővé. Mindez szoros kölcsönhatásban állt az akkori vadászok intelligenciafejlődésével, vagyis az emberré válásban, mert egyik a másiknak feltétele.

Ma úgy tekinthetjük a vadászatot a gyűjtögetés mellett, mint a másik legősibb területhasznosítási formát. A növényvilág által képviselt természeti erőforrások az állatvilágban összpontosultak, amelyek kiaknázása fordulópont volt saját evolúciónkban. Csak növényi táplálékon az agyvelőnk sosem tudott volna akkorára növekedni.

A csúcsragadozók hiányát, vagy állatfajok eltűnését gyakran írják a vadászok számlájára. Leggyakrabban azonban komplikáltabb okok pecsételték meg ezek sorsát, amire jó példa a DDT kiterjedt használata, ami a ragadozó madarak tojáshéját tette tönkre, sok fajt sodorva a teljes kipusztulás szélére. A DDT-t már nem használjuk, de vannak más, még komplikáltabb károkat okozó vegyszerek, amiknek úgy tűnik, hogy a méhészet a következő áldozata. Vagyis nem elhanyagolható az elővilágra gyakorolt hatásuk.

Nem kis irónia van abban, hogy éppen a vadászott fajok vannak a legnagyobb számban és a legjobban elterjedve, nem kis károkat okozva az erdő- és mezőgazdáknak. Valószínű, hogy rendelkezünk olyan technikai eszközökkel és természettudományos ismeretekkel, hogy ennek teljes egészében elejét tudnánk venni, ezen fajok teljes kiirtásával.

Ez nem lehet cél, ezen a felismerésen már régen túl vagyunk. Ezért a vadászatnak nemcsak törvényei, hanem etikai szabályai is vannak. Pl. a vadászfegyverek fejlődése megállt egy szinten és nem vette át azokat a messze hatékonyabb fegyvereket, amelyeket a hadsereg használ.

Nem sokkal humánusabb eltűrni, vagy közvetett módon mérsékelni a vadon élő állatok, ezen belül a vadászható fajok kártételét, megtartva a terület -és erőforrás-hasznosítás azon formáját, amit a vadászatnak hívnak?

Igaz ugyan, hogy az élelmiszer-szükségletünket egykori állatfajok élőhelyén termeljük meg, de mégis az itt élő állatok az ember termését eszik, legalább részben. Ez erkölcsi alapot ad ahhoz, hogy az irtás helyett visszatérjünk az etikusabb, ősi területhasznosítási módhoz, s így vegyük ki a magunk részét a megtermelt javakból. Föleg, ha hozzávesszük, hogy ezek a fajok éppen az emberi gazdálkodásnak köszönhetően vannak jelen, legalábbis gyakran az emberi beavatkozás előtti állapotokhoz képest, sokszoros méretű populációban.

Ugyanakkor a közjóléti hasznosításba a vadászaton kívül belefér az ezen élővilág megfigyelésére, fényképezésére irányuló turizmus is, amelyre figyelemmel kell lenni a vadászatnak. Ennek kölcsönösnek kell lennie, mert az ártatlannak tűnő madárles oly mértékben zavarhatja a költést, párzási rituálét, hogy messze negatívabb hatást fejt ki, mint a szűk időtartamra korlátozódó vadászat.

Tudomásul kell vennünk, hogy az emberiség puszta létével és létfenntartásával messze nagyobb hatást fejt ki az élővilágra, mint a szervezett és szabályozott, tervszerű vadgazdálkodáson alapuló vadászat valaha is fog.

A vadászathoz fűződő viszonyunk tehát nagyon régi és bonyolult. Ha az anyatermészet azt akarta volna, hogy vegetáriánusok legyünk, akkor olyan fogazatunk lenne, mint a nyúlnak, vagy a kecskének, meg olyan gyomrunk, mint a szarvasmarhának. De nem olyan van. A mienk inkább hasonlít a disznó vagy medve fogazatára, vagy emésztőrendszerére, amelyek mindenevők. Mi is azok vagyunk, és a vadászat révén lehettünk azok.

És ennek is része van abban, hogy félig megdermedve figyelem az egyre fehéredő erdőt. Mindinkább több a hópehely az esőcseppek között. Lassan kifehéredik a magasles padlója, korlátja. Úgy döntök, hogy hazamegyek.

Elgémberedett lábam alig hajlik, ujjaimban alig van erő, amikor meg kell markolni a létra jeges fokát. Az utolsó pár fokot esve, szánkázva teszem meg, némi zajt okozva huppanok a földre. Az általam keltett zaj rögtön ágrecsegéssé és csörtetéssé válik, ahogy a kis szarvascsapat átrobajlik a szűk nyiladékon és eltűnik a túloldalon. A bika is köztük volt, még távolódóban is hallom agancsának koppanásait a fákon. Nem tudtam jól megfigyelni, mert mire megfordultam már távolodóban voltak a fák között.

Hát mégis itt voltak! Itt álltak észrevétlenül az erdőszélen, és várták a kedvező pillanatot, amikor ügyetlenkedésemmel megzavartam őket. Mégsem fagyoskodtam hiába! Micsoda remek nap!

Csincsa Tibor, erdőmérnök
Ontario, Kanada

Vadászat

A szentlászlói gímbikák

Print Friendly, PDF & Email

Váczi Sándor kísérővadász beszámolója:

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetének Szentlászlói kerületében osztrák vendégünk – Váczi Sándor közreműködésével – szeptember 15-én két gímbikát is terítékre hozott:

Fotó: SEFAG Zrt.

„A reggel elejetett példányt két hete láttam először, egy elég nehezen megközelíthető területen bőgött mélyen bent az erdőben, ráadásul az eső is esett. Kiadós cserkelést követően tett rá lövést a vendég, a vadat megsebezte, melyet egy eredményes utánkeresést követően talált meg Nagy Árpád vérebvezető, Cárral, a 7 éves hannoveri véreb kannal. Az öreg, visszarakott bika trófeájának becsült tömege 8,5 kilogramm, kora véleményem szerint legalább 12 év. Idén az agancsának bal szárán már hiányzik a jégág és a középág, igazi kuriózum, a vendég nagyon boldog volt.

Fotó: SEFAG Zrt.

A második bika délutáni lesvadászat alkalmával került terítékre. Az erdő felől érkezett a vad, megállt a nyiladékon és az elejtő kb. 100 méterről egyetlen jól irányzott lövéssel terítékre is hozta.  7 év körüli bika agancsának bal szára villás, az agancs vékony, a jobb szár koronája gyenge, a trófea becsült tömege 6,5-7 kilogramm.”

Gratulálunk a vendégnek és gyakorlott kísérőjének

Forrás: SEFAG Hunting Hungary

 

 

Tovább olvasom

Vadászat

Második bikám elejtésének története

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Tuba Szilárd gímszarvasra vadászott a Barnakmenti Vadásztársaság területén, amely Rábakecöl határában fekszik Győr-Moson-Sopron vármegyében.

Élményeiről beszámolt lapunknak:

Az idei évben a társaságunk szabályzata szerint jogosult lettem szarvasbika elejtésre. Már jóval az idény kezdete előtt, figyelmesen jártam a területet, néhányszor a hivatásos vadász barátommal és próbáltunk minden apró jelből következtetni a szarvasok jelenlétére, mozgására.

Fotó: Tuba Szilárd – AJN

Néhány kihelyezett vadkamera is a segítségünkre volt, szórók, dagonyák környékén láttunk tarvadakat és bikákat is. Nagy reményekkel,  fellelkesülve, bizakodva vártam az idény kezdetét. Volt elképzelésem a vadászhely kiválasztását illetően,de a szélirány néha módosította a terveket.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Szeptember 7.-éig, minden este és pár alkalommal reggel is, a lesen ülve vártam a bika megjelenését. Többször láttam tarvadakat, nagyon távolról bikát is, de lövéshez nem jutottam. Eljött a szombat hajnal, amikor már 4 óra után nem sokkal igyekeztem minél csendesebben elfoglalni az aznapra jónak vélt leshelyet. Ez a hely a Rába árterében van, egy hosszú és rá merőlegesen elágazó allé kereszteződésében. Szemből, kissé balról ért a dél/délkeleti szél, minden optimális volt a vadászathoz. Némi várakozás után egy őzsuta, kicsit utána egy bak váltott át előttem. A bennük való gyönyörködésemből egy nagyon várt hang ,,rázott” fel. Igaz messze tőlem, de egy bika bőgése törte meg a hajnali csendet.

Fotó: Tuba Szilárd – AJN

Nem maradt magára, elkezdődött a felelgetés. Annyira magával ragadott ez a csodálatos ,,koncert”, hogy szinte elsiklottam afelett, hogy kb. 150 méterre előttem egy szarvas állt keresztben. Egy tehén volt. Egyedül. Teljesen elkapott a vadászláz, figyeltem, vártam, hátha akad követője. Jobbról, amerre távozott, többször hallottam zörgést, ágroppanást. A távcsövet szinte le sem engedtem a szemem elől, annyira akartam látni és reménykedtem benne, hogy jön a tehén után bika is. Nem jött. Legalábbis nem onnét. Lassan már egészen kivilágosodott, még jobban, még többet lehetett látni. Ahogy kémleltem az előttem lévő területet, egy nagyon kicsi, szinte jelentéktelen roppanást hallottam, tőlem balra. Már-már nem is gondoltam lényegesnek, mert a nyulak is nagyobb ,,balhét “ szoktak csapni. Persze azért elkezdtem távcsövemmel azt a részt is figyelgetni és pár pillanat múlva megjelent egy nagy sötét folt, a szálerdő sűrű aljnövényzetében. Bíztam benne, nagyon reméltem, hogy bika lesz. Nem kellett sokat várnom és megláttam. Tényleg bika. Még az erdő szélében állt, amikor jobban szemügyre tudtam venni az agancsát és el tudtam bírálni. Most kezdődött az idegek harca. Nagyon lassú mozdulatokkal távcső le, puska föl.

Kétszer is megálltam a cselekvésben,mert felém fordította a fejét és pár pillanatig figyelt. Végre lövésre kész helyzetbe kerültem, viszont a bika még nem lépett ki teljesen az alléra, néhány bokor, ág takarta a testének nagy részét. Újabb idegőrlő pillanatok jöttek, mert nem sietett sehova az Uraság, nem akart előrébb lépni. Néhány fejforgatás, szaglászás után már megtette azt a pár lépést előre, ami által tisztán láttam a lapockáját. Ekkor elindult a PPU lőszer magja. A 300-as belekiáltott az ébredező reggeli erdőbe. A bika kiugrott, és hatalmas csörtetéssel eltűnt a sűrű fiatal tölgyesben. Pár másodperces, alig távolodó zörgés után hirtelen csend lett. Jöttek a gondolatok, régi intelmek,-,,várj egy kicsit,ne siess”! ,- ,,ha zajosan megy el a vad, akkor találat érte, ha csendben, akkor nincs meglőve”! Néhány magasabb csalán, kóró is volt előttem, erre a fegyvermester szavai jutottak eszembe. -,, ezzel a lőszerrel belelőhetsz a gazosabb részbe is, nem expandál”!

Minden eszembe jutott, amiket hallottam, ezekkel próbáltam nyugtatni magam. A fegyver pontosságában nem kételkedtem, hiszen nemrég tettem vele néhány próbalövést és minden rendben volt. Elszántam magam, elindultam a rálövés helyére, amiben biztos voltam, mert egy nagy tölgyfa ágai előtt jött ki, ami mellett akácfák vannak. A rálövés helyén vért, kifröccsenést nem találtam.

Közben már hívott Gyuri barátom, hogy én lőttem-e? Mondtam, hogy igen. Erre felajánlotta, kihozza a hannoveri vérebét, hadd gyakoroljon. Természetesen igent mondtam és vártam az érkezésüket. A kutya néhány szaglás után, kb 2 lépésre az erdő szélétől, egy kisebb fát megkerülve, kijött a nyiladékra. Na, gondoltam, ezt elhibáztam!! Aztán újabb -,,keresd Báró” kérésre, ismét elindult a kutya, határozottan, befelé a sűrűbe. Én utánuk. Közben vércseppeket,esetleges kenést kerestem. Talán egy, talán két perc elteltével, hallom Gyuri barátom kiáltását: itt van! Olyan hangon mondta, azt hittem még áll a bika. De kevesebb idő alatt, mint ezt a mondatot leírtam, már én is odaértem  és láttam: a magyar erdők királya már megpihent.

Nagyon nagy öröm volt, barátom nagy ölelések közepette gratulált és megkaptam a töretet is Tőle, amit büszkén tettem a kalapomra! A bikának is megadtuk a végtisztességet, utolsó falat, sebtöret és természetesen a ,,megtalálónak”, Bárónak a nyakörvébe is került egy. A bika rálövéskor kb 75 méterre állt, szívlövéssel, az allé szélétől mintegy 40 métert ment be a sűrűbe. 10.7 grammos PPU lőszert használtam, 300-WinMag kaliberből.

Nagy köszönet a sok információért Szigeti Béla hivatásos vadász barátomnak, Tuba Gyuri barátomnak és kutyájának a keresésben végzett munkájukért, és minden jelenlévő vadásztársnak, akik osztoztak örömömben és segítettek a vad beszállításában!

A bika becsült életkora 6 év. A trófea súlya,lefőzés után 24 órával 4.4 kg. Kívánom, hogy minél több magyar vadásznak legyen hasonló élményben része! Mindenkinek jó egészséget kívánok!

Vadászüdvözlettel: Tuba Szilárd

 

Vadászni szeretne Győr-Moson-Sopron vármegyében található Barnakmenti Vadásztársaság területén?
Keresse bizalommal Szigeti Béla hivatásos vadászt:
Tel: + 36 30 603 62 60

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Tovább olvasom

Vadászat

Az első alföldi bakom

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Angyal Szabolcs Csongrád-Csanád vármegyében őzbakra vadászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Augusztus 3.-t írunk. Az őzek üzekedése a zenitjén jár. Édesapámmal egy Csongrád megyében található településre, Rúzsa felé vettük az irányt, hogy találkozzunk egy régi barátunkkal, Dani Zsolttal, akit egyben vadászati mentoromnak is tekintek.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Fiatal korom ellenére számos őzbakot sikerült már elejtenem, mindezt különböző vadászati módokon tettem, de eddig  üzekedés során hívással még nem sikerült bakot terítékre hoznom. Barátunk neve talán sokak számára nem ismeretlen, mivel egy országos szinten ismert és elismert szakember a vadászat területén.

A terület, ahol vadásztunk, egy tipikus alföldi táj, kisebb erdőségekkel tarkítva. Az őzeknek ideális terület. Vadászatunk során először egy kisebb erdőbe mentünk be, ahol gondosan elhelyezkedtünk, majd a kísérőm elkezdett hívni. A hívás során számos őz reagált, de mind suta volt. Hihetetlenül izgalmas, ahogy az ember bent áll az erdőben és bármerről megjelenhet a vad, ezért a figyelem és a koncentráció egy pillanatra sem lankadhat.

Érdemes tudni ezen területekkel kapcsolatban, hogy itt az őz a legnagyobb nagyvad, élete során ritkán találkozik nála nagyobb vaddal, ellentétben a Dunántúlon, vagy az Északi-Középhegységben élő társaival szemben, így a viselkedésben is lehetnek különbségek.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Utunk következő állomása egy akácerdőbe vezetett, felvettük a pozíciót, majd vadásztatóm elkezdett hívni.  Talán 1 vagy maximum 2 perc telhetett el, amikor feltűnt a bak. Szemmel látható volt, hogy ő az adott revírnek az ura, magabiztosan mozgott. A bakot bírálását követően engedélyt kaptam annak elejtésére. Viszont a bak idő közben takarásba került, felkészültem a lövésre és amint kilépett a takarást nyújtó fa mögül, útjára engedtem a golyót. A lövést követően az őzbak tűzben rogyott. Jól megtanultam eddigi vadászéveim alatt, hogy a tűzben rogyott vad mindig gyanús, kell neki időt hagyni, hogy a vad a földi létet hátrahagyva, békében tudjon távozni.

Rövid várakozást követően elindultunk a rálövés helyére és, ahogy azt vártuk, birtokba vehettük a vadat. A bak első ránézésre átlagos hatos baknak tűnhet. Igen ám, de nem nekem. Egy igaz vadásznak egy trófea értékét sosem a trófea nagysága, illetve azok száma határozza meg. A vadász, amikor ránéz egy trófeára mindig visszaemlékezik az elejtés módjára, mikéntjére, minden pillanatára és ha mindez arra méltó, baráti társaságban történt, akkor mindig melegséggel fogja elönteni a szívét. Ez az őzbaktrófea éppen ezért mindig közel fog állni a szívemhez. Az meg csak hab a tortán, hogy ugyanezen a reggelen, ugyanezen a módon, édesapám is elejtett egy őzbakot.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Véleményem szerint az egyik legszebb és legizgalmasabb vadászati mód a cserkelés. Ennek a reggelnek köszönhetően ezt annyiban máshogy gondolom, hogy talán az üzekedésben, erdőben, hívással történő őzbakvadászat talán még ezt is felülmúlja….

Ezek azok az alkalmak és pillanatok amiért érdemes vadászni!

 

Írta és fényképezte: Angyal Szabolcs

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

 

 

Tovább olvasom