Vadászat
Királystand
Pécsváradon, a Mecsek déli lejtőjén, közvetlenül az erdő alatt áll a Királygát nevű vendégház. Annak a forrásnak a tőszomszédságában, amelyből Béla királyunk a nagy hírű pécsváradi várba vezettette az ivóvizet. Innen eredeztetik a Királygát nevet.
Az újonnan kialakított vadászati rend, illetve az új vadászterületek kijelölésének ideje óta ezen a területen (családi tulajdonunk) is lehetőségem nyílt vadászni. Legelső dolgom a szóró kialakítása és a les stand felállítása volt. A szorgalmas etetés, a szóró gondozása, az erdő közelsége és a válogatott takarmány meghozta az eredményt. A vadak felvették a szórót.
Az idő múlásával az innen terítékre vitt vadak száma csakúgy, mint a standhoz köthető vadászélmények, egyre gyarapodtak. Önökkel egy öt évvel ezelőtti nyár eleji teliholdas időszak élményeit szeretném megosztani.
Szóval, az úgy történt hogy jó vadászszokás szerint kezdjek az ismertetésbe , hogy egy szép napon észrevettem a szórón egy nagy disznónak a nyomát. Ez időtájt már túl voltam az itt elejtett harmincadik vadamon, amelyek között volt 18 cm agyarú kan is.
Az észlelt nyom lázba hozott. Nagy izgalommal ültem ki a standra, félhold lehetett. Jó széllel, 11 óra körül meg is jelent a vad. Óvatos volt, szinte mint egy nagy fekete árnyék, olyan hangtalanul jött. A méreteit látva még nagyobb izgalom lett úrrá rajtam. Meg sem vártam, hogy teljesen keresztbe forduljon, lőttem. Hiba volt, mert csak megsebeztem. A combjából lőttem ki egy darabot, amit a fővadász barátom segítségével másnap reggel meg is találtunk.
Nyugtalanított a dolog. Rendszeresen kijártam a lesre, és még a márciusi növő hold idején majdnem telihold volt már kis vadászinasom társaságában, aki azóta már hivatásos vadásznak tanul, kiültem. Megint úgy 11 óra körül láttuk meg a disznót. Messze volt még, de jól megfigyelhettük, hogy bokorról-bokorra bujkálva, ki-kilesve közelít a szóróra.
Miközben minden mozdulatát lélegzetvisszafojtva figyeltük, nem vettük észre a szomszéd kutyáját az etető tetején. Bezzeg a kan! Szemvillanás alatt eltűnt.
Rettentő mérgesen, az égieket sem kímélve, szitkozódva, cserkelni indultunk. Persze sikertelenül. Visszatérve az autóhoz Gábor nevű inasomnak javasoltam, nézzünk rá még egyszer a szóróra. A szél felerősödött, irányt is váltott, mit lehet tudni.
És valóban: ott eszegetett a kapitális jószág! Na, gondoltam, most sikerülnie kell! A viharossá erősödő szél segítségemre volt, sikerült zajtalanul feljutnom a lesre. Gábor a földről figyelte távcsővel az eseményeket. A 30-06-os kaliberű puskám volt nálam, gondosan céloztam és lőttem.
– Merre mozdult Gábor? – kérdezem.
– Fölfelé – felelt a fiú.
– Hú, az nem jó jel! – És tényleg, a rálövés helyén nem volt vér.
Nagyon elszomorodtam. Újra itt volt egy lehetőség, és én hibáztam. Reménykedve még jóval éjfél után is kerestük a vérnyomot, de hasztalanul, így hát hazatértünk.
Reggel első utam Fullér Miklós fővadászhoz vezetett, akinek meglehetős szomorúsággal meséltem el az esetet. Nem hiszem, hogy nem találtad el. Menjünk ki, nézzünk körül. Viszem a kutyát is biztatott.
Hosszas keresgélés után végre vért találtunk. A kutya szagot fogott és szőrrel teli szájjal tért vissza.
– Na, megvan a disznód! – mondta a fővadász.
Kiderült, hogy a kan a lövés helyén maradt. Szíven találtam. A hatalmas testet nem ütötte át a golyó, ezért nem találtunk vért.
A ravatalán lévő kan szépet mutatott, zsigerelve 150 kg-ot nyomott. Hát még a szájából kilógó agyar! Az volt az igazi csoda. A hivatalos bírálaton aranyérmes lett. 23,3 cm körüli, teljesen ép, nagy agyar. Gyönyörű trófea! A nevezetes éjjelen jól elszidott égiek is megbocsátottak, mert gyönyörű márciusi reggelen, ragyogó napsütésben fotózhattuk le.
Én természetesen azt hittem, hogy a combon lőtt vad az áldozat. Nagy ünneplést csaptunk, talán százszor is koccintottunk a nagy kanra.
* * *
Kislányom negyedikes gimnazista volt, és meghívta az osztálytársait a vendégházba ballagás előtti bulira, ami egy napot és egy éjszakát tartott, hatalmas hangoskodással és a hangszórók bömbölésével. Ekkor már az áprilisi hold időszakában jártunk. Feleségem hazaérkezett Olaszországból, ahol a női kamarakórussal vendégszerepeltek. Megbeszéltük, hogy ketten kimegyünk a standra és ott elmeséli az élményeit.
Tavasztól őszig, amikor nem kell fázni, szívesen jön ki velem. Elnézegeti az őzeket, szarvasokat, de lőttünk már disznót is. Ez alkalommal nyolc óra körül voltunk kint. A beszámolója érdekes volt, röpült az idő.
Úgy tíz óra körül arra lettem figyelmes, hogy megkerülve a lest, a település felől kocog egy jó disznó az etetőre. Könyökkel jeleztem a feleségemnek, akinek távcső lógott a nyakában, amit rögtön a szeméhez emelt, én pedig a puskát a vállamhoz. Ahogy keresztbe fordult, lőttem. A vad, helyben maradt.
Egy kicsit vártunk, talán még egy puszit is kaptam, majd lementünk a disznóhoz. Kalaplevétellel megadtuk a végtisztességet, majd mellé térdelve láttam, hogy vagy 7 cm-nyi agyar lóg ki a szájából, ami azt sejteti, hogy legalább a kétszerese van még belül! Nagyon boldog voltam! Nézegettük, forgattuk, készültünk a zsigereléshez, és akkor vettük észre, hogy a jobb hátsó lába, mintha el lenne sorvadva.
Szegény jószág! Hát ez volt a combon lőtt disznó nem a múltkori! Az agyara 21,5 cm lett, ezüstéremmel jutalmazták, súlya 130 kg volt a leadáskor.
Szép tavaszi idő lévén, és a két érmes kan elejtése ürügyet szolgáltatott rá, hogy összehívjam vadászbarátaimat feleségestől a tanyánkra, az elejtés színhelyére, egy eszem-iszom, dínom-dánomra. A trófeák ki voltak rakva, minden pohár bort feléjük felemelve fogyasztott el a kedves baráti társaság. Mondhatom, igazán megünnepeltük a vadászsikert, s azzal váltunk el, hogy lőjek még egyet, és hívjam meg őket újból.
Majdnem be is jött a következő hold alatt, ami már a májusi volt. Jó látási viszonyok voltak, rendes vadászhoz méltón én is kimentem és fölültem a királystandra. Különösen nagy reményeim nem voltak, gondoltam, lövök egy süldőt. Tizenegy óra is elmúlott, amikor halk neszt hallottam, mintha disznó szöszölne. Visszahőköltem, megszorítottam a puskámat: Ez nem lehet igaz, magányos nagy disznó!
Na, ez már nekem is sok volt, elfogott a cidri. Nem tudom hogy történt, de lőttem bár nem kellet volna. Kapkodtam, a hátsó csülkét sikerült lelőnöm, amit a rálövés helyén talált csontok alapján állapítottunk meg.
Nem hagyott nyugodni az eset, másnap szóltunk a szomszéd társaság hivatásos vadászának, Horváth Jánosnak, és megkértük, hozza magával a vérebet is. Reggel hattól kerestük délig, többször láttuk a helyet, ahol megfeküdt, hatalmas vértócsákat is találtunk, de a disznó nem lett meg.
Már-már el is felejtettem a történteket, amikor hallottam a hírt, a szomszéd területen meglőtték a sánta kant. Az agyar 20 cm fölötti volt, de sajnos törött.
Annak a három hónapnak történetét meséltem el, amely azzal a tanulsággal szolgál, hogy a munka, a befektetett energia meghozza a várt eredményt, csak kellő alázattal és A vad iránti tisztelettel kell begyűjteni. Én összesen tíz kant lőttem, kettőt lövettem, számtalan tarvadat és süldőt hoztam terítékre.
Felejthetetlenek azok a vadászélmények amelyek ehhez a helyhez kötődnek. Ezért is királystand a királystand az én számomra, nem csak a történelmi múlt és a telekkönyvi bejegyzés miatt.
Vadászat
CACT hajtás természetes vadászaton munkavizsga Kardosfán
A Magyar Tacskótenyésztők Egyesülete munkavizsgát rendezett Kardosfán.
A Magyar Tacskótenyésztők Egyesülete 2025. január 11-én CACT hajtás természetes vadászaton munkavizsgát rendezett Kardosfán. A téli táj, a zselici dombok, a kiváló adottságú vadászterület optimális lehetőséget biztosított a vizsga lebonyolításához.
Fotó: Magyar Tacskótenyésztők Egyesülete
Ábra: Facebook
A területet a Sefag Zrt. biztosította, az egyesület az országban harmadik alkalommal rendezett ilyen típusú munkavizsgát, melyhez az idén vadász terrierek is csatlakozhattak.
A vizsgára 12 kutya regisztrált, végül 8 vett részt , 3 szálkás szőrű tacskó és 5 jagd terrier.
A kutyák két hajtásban dolgoztak, fegyelmezett és hatékony munkát végeztek. A nap végén a terítéken 28 vaddisznó, 7 gímszarvas és 1 dámvad feküdt.
A bírálatokat Körmendi Tamás, Schilli Péter, Nicsovics György és Hermánné Bedics Rita vezető bíró végezték.
A bírók a hajtóvonalban haladva követhették nyomon a kutyák munkáját, értékelték a a keresési módot, orrhasználatot, a kitartást, a bátorságot és a hangadást.
5 kutya CACT címet kapott, 2 kutya II. díjban végzett.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Forrás: Magyar Tacskótenyésztők Egyesülete
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
𝐄́𝐯𝐚𝐝𝐳𝐚́𝐫𝐨́ 𝐯𝐚𝐝𝐚́𝐬𝐳𝐚𝐭 𝐁𝐞́𝐤𝐞́𝐬𝐜𝐬𝐚𝐛𝐚́𝐧 – 𝐄𝐠𝐲 𝐟𝐞𝐥𝐞𝐣𝐭𝐡𝐞𝐭𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐡𝐞́𝐭𝐯𝐞́𝐠𝐞!
A békéscsabai évadzáró vadászat ismét nagy sikert aratott.
Kedves Solymásztársak!
Hát, mit is mondhatnánk – ez a szezonzárás is olyan volt, ahogy szeretjük: emlékezetes, jókedvű és tele élményekkel! A békéscsabai évadzáró vadászat ismét nagy sikert aratott. Olyan sokan gyűltünk össze, hogy szálláshely szűkében már szinte „művészet” volt mindenkinek helyet találni. Bár nem fértünk el egy szálláson, ez sem szegte kedvünket. A vacsorák és esti beszélgetések mindannyiunkat egy helyre tereltek, igazi közösségi események voltak – a jókedv és a rengeteg sztori felejthetetlenné tették az együttlétet.
Fotó: Magyar Solymász Egyesület
Az időjárás hideg volt, de nem annyira, hogy a föld átfagyott volna – így nagyon kemény terepen vadásztunk, a sár miatt igazi kihívássá vált a vadászat: csúszós ösvények, bokáig süppedő talaj… Azt hiszem, mindannyian éreztük a nap végére a lábunkban ezt az igénybevételt! Bár a sarat dagasztva vadászni nem a legkényelmesebb, ám ez sem tántorított el senkit. Fárasztó volt, de a fáradtságunkat feledtették a gyönyörű pedzések és a sikeres zsákmányok. Az ilyen látványokért éri meg minden lépés a terepen!
Ki ne emlékezne például arra a felemelő pillanatra, amikor Molnár Matyi vándorsólyma tökéletes időzítéssel, könnyed mozdulattal kapta el a nyulat? A hétvége egyik csúcspontja volt az a látvány, ahogy a sólyom elegánsan, gyorsan és precízen végrehajtotta a támadást – a jelenlévők egyként csodálták ezt a lenyűgöző teljesítményt. Ezek azok a pillanatok, amelyek miatt érdemes solymásznak lenni! Ezek azok a pillanatok, amik örökre beleégnek a solymász emlékezetébe!
De nem csak a sólymok kápráztattak el minket, a héjások is bravúrosan teljesítettek. Az egyik nap különösen emlékezetes volt, amikor két harris – Joó Péter és Csipán Kristóf madarai – párban dolgozva fogott nyulat. Szinte tökéletes összhangban dolgoztak a gazdáikkal, igazi mestermunka volt. Ezek a látványos fogások és összehangolt munka mindannyiunk számára hatalmas élményt jelentettek. Olyan pillanatok ezek, amikor az ember csak áll, nézi, és azt mondja: „Ezért csináljuk!”
A hétvége persze nem csak a vadászatról szólt, felvetődött néhány szervezési kérdés, amiket érdemes lesz tavasszal a közgyűlésen megvitatnunk. Sokszor küzdöttünk a nagy létszám okozta kihívásokkal, amiket végül mindig sikerült megoldani. De épp ezért merült fel egy fontos téma: hogyan osszuk be a csapatokat? A sólymosok egyre nagyobb létszáma miatt valószínűleg két külön csoportot kell majd kialakítanunk, és a héjásoknál is hasznos lenne külön kezelni a fácánra és nyúlra vadászókat. Ezek mellett szó esett a solymászkutyák fegyelmezéséről, a vadászatok szervezéséről és számos más technikai kérdésről is – úgyhogy unatkozni biztosan nem fogunk a közgyűlésen! Látszik, hogy van mit megvitatni, de ezek mind az egyesületünk fejlődését szolgálják.
Köszönjük mindenkinek, aki részese volt ennek a fantasztikus hétvégének, Egyed István solymásztársunknak és Karasz Vilmosnak, aki a vadásztársaság részéről kísérőként segítette a munkánkat. Külön köszönet illeti Molnár Mátyás fősolymászunkat, aki az egész szezon során fáradhatatlanul dolgozott azért, hogy minden vadászat jól szervezett és emlékezetes legyen. Valamint köszönjük mindazoknak a háttérben dolgozó szervezőknek és segítőknek, akik neve nélkül is tudjuk, hogy szívvel-lélekkel tették a dolgukat, hogy mi élvezhessük a vadászatok minden pillanatát.
A közös élmények, a sólymok, héják sikerei és a jó társaság mindannyiunkat gazdagabbá tett. Addig is, amíg újra találkozunk, szárnyaljanak a madaraink, őrizzük meg ezt az összetartó közösségi szellemet és maradjatok mindig ilyen lelkesek! Sok sikert és örömöt a tenyésztési időszakhoz, legyen minden madár egészséges és eredményes!
Forrás: Magyar Solymász Egyesület
Farkas volt, van, és reméljük, lesz is a Kárpát-medencében. Mindig. Volt, amikor több, volt, amikor kevesebb, de azt nyugodtan mondhatjuk, hogy állandóan jelen van térségünkben, annak ellenére, hogy eleink vért izzadva, mindent elkövettek, hogy ne legyen. Természetesen voltak időszakok, amikor olyan kevés volt belőlük, hogy nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy sikerrel jártak, de egy-egy kóbor példány azért mindig előfordult a peremterületek erdeiben. Ezeket, ha egyáltalán észrevették, addig hajtották, amíg sikerült vagy agyonlőni, vagy kihajtani a határon túlra.
A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
Pedig farkas volt szépen a valamikori Magyarország területén. A XIX. század végén, mondjuk Baranyában, a világhírű Bélyei birtok területén, azaz a Kopácsi-rétben, a csülkös vad védelme érdekében még mérgezték is, amiről részletesen beszámolt a Vadász-Lap 1892-es évfolyama. A jelentést Klobusicki Kálmán írta, aki akkor az uradalom fővadásza volt. Egy másik példa a farkas jelenlétére egy családi történet. Nagyanyám, aki 1888-ban született, mesélte, hogy úgy 15 éves korában olyan kemény tél volt, hogy a Duna befagyott, és a farkasok leereszkedtek a Papuk-hegységből, átjöttek a jégen Bácskába, és egészen Topolyáig jutottak, ami körülbelül 60 kilométerre van a Dunától. Itt aztán bevették magukat a Bácsér nádasaiba, és komoly károkat okoztak a tanyavilágban. Az akkori úri vadászok és a helyi társaság tagsága nagy hajtóvadászatot szervezett az ordasok „megbüntetésére”, azonban azoknak sikerült kitörniük és visszaszökniük a Duna bal partjára, azaz meglógtak.
Egészen más a helyzet a Duna–Száva vonalától délre, illetve a dél-bánáti, delibláti homokpuszta erdeiben. Ott állandó, stabil, sőt az utóbbi években növekvő állománnyal számolhatunk, ami meglátszik elsősorban az őzállományon és a jószágtartó gazdákat ért károkon. Ugyanis télen, és ott a hegyvidéken, még igencsak havasak a telek, a vad lehúzódik a települések környékére, ahol könnyebben jut táplálékhoz. Őket követik a ragadozók, és mivel sokkal könnyebb elkapniuk a háziállatokat, mint a vadat, mindent megtesznek, hogy bejussanak egy-egy juhhodályba vagy istállóba, ahol aztán hihetetlen vérengzést visznek végbe. Ilyenkor beindul náluk a gyilkolási kényszer és addig ölnek, amíg egy birka is mozog az ólban.
A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
Most sokan azzal a kérdéssel állnak elő, hogy hol vannak a pásztorkutyák. Az ottani emberek tapasztalata szerint egy 5-6 farkasból álló falkával szemben, ami nem ritka, 2-3 kutya tehetetlen. Valójában azokat eszik meg elsőnek. Ugyanis előszeretettel „vadásznak” az ember legjobb barátjára, méghozzá olyan módon, hogy az meg se nyikkan, és már viszik is. A Sár-hegységben (ma Koszovó) az emberek jószágtartásból élnek. Ott tenyésztették ki a híres Sárhegyi pásztorkutyákat. Van gazda, aki több ilyen komondor nagyságú ebet is tart. Az ottani csobánok szerint a farkasok egy tüzelő szukát „küldenek” a falu alá. Az elcsalja a kutyákat az erdő széléig, ahol az éhes falka várja a vacsorát. Egyes tapasztalt és szavahihető vadászok elmondása szerint, még a hajtásban résztvevő kopók közül is rendszeresen kiveszik a vámot. Nem zavarják őket a lövések, az emberek jelenléte, elkapják a kutyát, és a gazdi örülhet, ha a nyomkövetős nyakörvét megtalálja.
A Balkánon vadásszák a farkast, Berni Egyezmény ide vagy oda. Vannak egyesületek, amelyek nagy üzletet csinálnak a farkashajtásokból. Rengeteg vadászt csődítenek össze, van, ahol több mint ezer puskás jelenik meg, de ezek a tömeges megnyilvánulások többnyire eredménytelenek. Ahogy verebet nem lehet nagy dobbal fogni, úgy farkast sem lehet lakodalmas menettel vadászni. Itt elsősorban az eszem-iszom, dínom-dánomon van a hangsúly és nem a vadászaton, no, meg a részvételi díj begombolásán, ami nem kis összeg!
Ha valaki szeretne farkast lőni, az keressen kapcsolatot a helyi társaságoknál, amelyek dögteret tartanak fenn, zárt, fűtött magaslesekkel rendelkeznek, és van idejük akár egy hétig is kinn éjszakázni a behavazott erdőn. Az olyan vadász látni fog farkast és lőhet is, ha minden a tervek szerint alakul. Ez biztosan valamivel drágább, mint a lenyúlós nagy hajtások, de eredményesebb is.
A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
Akármit is mondanak a magukat állatjogi képviselőnek tituláló szervezetek, a farkast vadászni kell. Nem könnyű, rengeteg időt, jó erőnlétet és elszántságot igénylő munka. De megéri. Természetesen az, hogy vadásznak farkasra, ma már nem azt jelenti, hogy azért teszik ezt, mert ki akarják irtani – nem, erről szó sincs. A farkast azért kell vadászni, mert ellenkező esetben úgy járunk vele, mint a sakállal. A fejünkre nő, és akkor már késő. Manapság a fenntartható környezetvédelem elképzelhetetlen a vadászat nélkül! Ha bekövetkezik a farkasállomány túlszaporodása, elkerülhetetlen, hogy a legnagyobb károkat elszenvedő gazdák a saját kezükbe vegyék a gond orvoslását, és abból senkinek sem lesz haszna. Erre is lehetne számtalan példát felhozni. Okuljunk belőlük!
Írta: Hadzsy János
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Ragadós száj- és körömfájás jelent meg Németországban
CACT hajtás természetes vadászaton munkavizsga Kardosfán
𝐄́𝐯𝐚𝐝𝐳𝐚́𝐫𝐨́ 𝐯𝐚𝐝𝐚́𝐬𝐳𝐚𝐭 𝐁𝐞́𝐤𝐞́𝐬𝐜𝐬𝐚𝐛𝐚́𝐧 – 𝐄𝐠𝐲 𝐟𝐞𝐥𝐞𝐣𝐭𝐡𝐞𝐭𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐡𝐞́𝐭𝐯𝐞́𝐠𝐞!
Kint a bárány, bent a farkas!
Menyhalhelyzet a Rába körmendi szakaszán: Siralmas!
Sebzett medve ólálkodik Székelyudvarhely környékén
Módosult a növényvédelemben felhasználható hatóanyagok engedélye
Kútba esett hiúzon segítettek a hegyimentők
Sasszinkronnal egybekötött madarásztúra a Tisza-tavon
Továbbra is Németország a legfőbb mezőgazdasági kereskedelmi partner
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
VADÁSZATI LEHETŐSÉG: Terelés január 5-én az Ormánságban
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
Az első íjjal elejtett vaddisznóm
Számadás: az óesztendő utolsó vadászata a Kakat-mentén – GALÉRIÁVAL
Az első Szt. Hubertus vadász és vizslája verseny – Dr. Polgár Kálmán emlékére
Vadászjegy érvényesítés 2025/26
Beszámoló a 2024. november 22–24. között Nagyszénáson rendezett vadászatról és Field-Trial Solymászversenyről
Életem első aranysakálja
You must be logged in to post a comment Login