Keressen minket

Tudomány

A Tel-Avivi Egyetem kutatói megállapították a növények növekedési mechanizmusát

Közzétéve:

Egy új, tel-avivi egyetemi (TAU) tanulmány megállapítja, hogy a kalcium, az auxin növényi hormon és a kalciumot megkötő fehérje egyedülálló mechanizmusa felelős a növény növekedésének szabályozásáért. “A növények fejlődési plaszticitásának alapját képező mechanizmusok meghatározása alapvető fontosságú a mezőgazdasági innováció szempontjából” – magyarázta Shaul Yalovsky professzor. A kutatók szerint a kalciumhoz kötődő fehérje szabályozza az auxinválaszokat és a kalciumszintet is, létrehozva egy felületet, amely meghatározza a növények növekedését.

1. kép: Prof. Dr. Shaul Yalovsky

A Tel-Avivi Egyetem (TAU) George S. Wise Élettudományi Karáról Shaul Yalovsky vezette a kutatást, amelyet a PLOS Biology-ban július 11-én publikáltak. A kutatásban részt vett Ora Hazak, Elad Mamon és munkatársai és az egyetem végzős hallgatói is bekapcsolódhattak. A növények növekedési mechanizmusát meghatározó projektben fontos szerepet kapott még a TAU Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszékéről Joel Hirsch, továbbá professzor Jörg Kudla, a Münsteri Egyetemről, illetve Mark Estelle, a San Diego-i Kaliforniai Egyetemről.

 

2. kép: Dr. Joel Hirsch

A környezeti feltételek nagy szerepet játszanak a növény növekedésének kialakításában, különös tekintettel többek között a fényre, a páratartalomra, az aszályra és a sótartalomra. Ugyanakkor rejtély maradt az a folyamat, amellyel a növények integrálják a környezeti jeleket, és a génjeikbe kódolt fejlődési folyamatokat.

“A mezőgazdasági innováció szempontjából elengedhetetlen a növények fejlődési plaszticitásának alapjául szolgáló mechanizmusok meghatározása” – magyarázta Yalovsky. “Több évtizeden keresztül azt hitték, hogy a kalcium és az auxin kapcsolatba lépnek egy növény fejlődése során, de az “áthallás “alapjául szolgáló pontos mechanizmusok nem voltak tisztázottak.

4. kép: Dr. Jörg Kudla

“Felfedeztük, hogy az auxin a CMI1 elnevezésű kötőfehérjén keresztül kommunikál a kalciummal. Úgy gondoljuk, hogy kutatásaink hosszú távú alkalmazásokat fognak nyújtani a mezőgazdasági termelők és a mezőgazdasági szakértők számára, akik képesek lesznek ezt az információt felhasználni ahhoz, hogy a növények jövőbeli generációit a szélsőséges környezeti feltételekhez igazítsák. mint például a magas hőmérsékletek, az aszály és a talaj magas sótartalma. ”

Az auxin hormonszintjei határozzák meg a növényi levelek fejlődési helyét, valamint azt, hogy a gyökerek hogyan alakulnak ki, és meghatározzák a növény ágainak számát. A kalcium befolyásolja a növény válaszát olyan jelekre, mint a magas, vagy alacsony hőmérséklet, az érintés és a talaj sóssága és az auxin szint.

5. kép: Dr. Mark Estelle

“Kutatásunk előtt nem volt világos, hogy a kalcium és az auxin milyen kölcsönhatásban volt egymással” – tette hozzá Yalovsky. “Most már tudjuk, hogy ha magas az auxin szint, akkor az újonnan felfedezett CMI1 fehérje szintje is magas. Felfedeztük, hogy ez a protein szabályozza az auxin válaszokat és a kalcium szintjét, és kötődik a kalciumhoz.”

Az auxinra adott válasz vagy nagyon gyors, vagy nagyon lassú. A lassabb válaszok órák és napok alatt zajlanak, és bizonyos génútvonalaktól függenek, míg a gyors válaszok csak percekig tartanak, és a CMI lehetővé teszik, amely a kalciumtól függ.

“Nagyon széles-körű eszközöket és megközelítéseket használtunk, amelyek lehetővé tették az elemzések elvégzését az egész növény szintjétől kezdve egészen a szövet és a sejtek szintjéig, végül a molekulák szintjéig” – fejezte be Yalovsky. “A következő lépés az a sejtkomponens azonosítása, amely kölcsönhatásba lép a felfedezett fehérjével.”

 

Cikket fordította: Dr. Szilágyi Gergely PhD

Az angol nyelvű cikk az alábbi linken érhető el:
https://www.jpost.com/HEALTH-SCIENCE/TAU-researchers-find-mechanism-that-regulates-plant-growth-603124 

Képek forrása:

  1. kép: https://twitter.com/shaulyalovsky
  2. kép: https://en-lifesci.tau.ac.il/faculty_pages?id=46
  3. kép: https://en-lifesci.tau.ac.il/undergrad_programs
  4. kép: https://en.qantara.de/content/german-israeli-palestinian-research-co-operation-science-in-the-shadow-of-war
  5. kép: https://labs.biology.ucsd.edu/estelle/labmembers.html

Tudomány

A Svájci Szövetségi Kutatóintézet nemzetközi kutatásába kapcsolódott be a Bakonyerdő Zrt.

A Bakonyerdő több, mint egy éve csatlakozott a My Garden Of Trees projekthez, mely egy önkéntes részvételen alapuló kutatási projekt az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodni képes európai erdőkért.

Published

on

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

A Bakonyerdő több, mint egy éve csatlakozott a My Garden Of Trees projekthez, mely egy önkéntes részvételen alapuló kutatási projekt az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodni képes európai erdőkért. Az első megfigyelési év eredményei láthatóak a grafikonon, mely a 2024-ben különböző származási helyekről elültetett magok csírázását és a csemeték túlélését mutatja a kísérleti parcelláinkban.

Forrás: Bakonyerdő Zrt.

Az erdészek évszázadok óta végeznek származásvizsgálatokat, melyek során különböző eredetű magok növekedését hasonlítják össze ugyanazon az élőhelyen. Ilyen származási kísérletet, a Svájci Szövetségi Kutatóintézet nemzetközi kutatását indítottuk el három bakonyi helyszínen, a Farkasgyepűi Erdészet Forrasztókői Egzótakertjében és a Bakonybéli Erdészet Kőris-hegyi és Kék-hegyi erdőrészleteiben.

Forrás: Bakonyerdő Zrt.

A mikrokertekbe közönséges jegenyefenyő (Abies alba), kaukázusi jegenyefenyő (Abies nordmanniana), Borisz-király jegenyefenyő (Abies borisii-regis), közönséges bükk (Fagus sylvatica) és keleti bükk (Fagus sylvatica subsp. orientalis) magokat vetettük el, melyek 13 ország 23 különböző régiójából származnak.

Erdészek dolgoznak a Bakonyerdő Zrt. területein. Forrás: Bakonyerdő Zrt.

A My Garden Of Trees projekt több száz kisméretű származásvizsgálatból, úgynevezett mikrokertekből álló hálózatot hoz létre szerte Európában. Ennek előnye, hogy a különböző genetikai eredetű származások sokféle kombinációban vizsgálhatók eltérő környezeti feltételek mellett. Nyomon követhető, hogy a fák milyen mértékben képesek alkalmazkodni az eredeti termőhelyüktől eltérő körülményekhez. A projekt résztvevői öt évig kísérik figyelemmel a csemeték fejlődését, ez a kutatás tehát elsősorban a korai életszakasz túlélési és növekedési tulajdonságainak megfigyelésére, elemzésére összpontosít.

A My Garden Of Trees projekt több száz kisméretű származásvizsgálatból, úgynevezett mikrokertekből álló hálózatot hoz létre szerte Európában. Forrás: Bakonyerdő Zrt.

Ha a projekt során végzett megfigyelések azt támasztják alá, hogy ezeknek a rokonfajoknak jobb a csírázása és a fejlődése, az erdészek fontolóra vehetik a behozatalukat, mely az úgynevezett támogatott fajvándorlás.

Bakonyerdő Zrt.

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Digitalizált szakirodalom segíti az erdészeti kutatásokat

Több évszázad erdészeti szakirodalmát digitalizálták

Published

on

Több évszázad erdészeti szakirodalmának anyaga a fenntarthatósági gondolatkör kialakulásának lenyomata, amely ma már digitális formátumban mindenki számára elérhető – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára Budapesten, szerdán, a Wagner Károly Digitális Szakkönyvtár projekt bemutató rendezvényén. A 2007 óta tartó digitalizációs program eredménye nemzetközi összehasonlításban is jelentős, 1500 dokumentum mintegy háromszázezer oldalnyi anyagával az egyik legnagyobb magyar nyelvű adatbázist jelenti.

Fotó: AM

Az államtitkár kiemelte, a 18. századra visszanyúló erdészeti szakirodalom tudásanyaga felbecsülhetetlen értéket képvisel, az Országos Erdészeti Egyesület Wagner Károly Erdészeti Szakkönyvtárában őrzött könyvek a gyakorlati fenntarthatóság több évszázados szakmai történetéről szólnak.

Hozzátette, az erdőkezelés 1700-as években megalapozott hagyománya a fenntarthatóság és a zöldvagyon-kezelés fogalmain keresztül kapcsolódik a ma emberéhez. Magyarország jelenleg mintegy 2,3 millió hektárnyi erdőterülete nem létezne anélkül a szakismeret és tradíció nélkül, amelynek tudásanyagát és emlékeit az ágazati szakkönyvtárban őrzött könyvek és folyóiratok tartalmazzák – emelte ki Zambó Péter. Hazánknak azért lehet erdővagyona, mert a magyar erdészek évszázadok óta fenntartható módon kezelik ezt a nemzeti természeti erőforrást. Amikor a trianoni diktátum elvitte tőlünk a legértékesebb részeit, szakértelemmel, erkölcsi kitartással és szakmai összefogással száz év alatt megdupláztuk az ország erdővel borított területeinek arányát – húzta alá.

Zambó Péter elmondta, az erdészeti szakirodalom tudásanyaga a digitalizáció segítségével szabadon elérhetővé és feldolgozhatóvá vált, immár 300 ezer oldal terjedelemben, amely egyben a mesterséges intelligencia számára is hatalmas adatbázist jelent. A projekt az Agrárminisztérium támogatásával a Wagner Károly Alapítvány digitalizációs programja keretében valósult meg.

Tovább olvasom

Tudomány

KONFERENCIA: Ember-vadvilág konfliktusok Magyarországon – ITT regisztrálj

Published

on


A Debreceni Egyetem MÉK Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék és az MTA Agrártudományi Szakbizottsága – A Magyar Tudomány Ünnepi sorozatához csatlakozva – szeretettel invitál minden kedves érdeklődőt az ‘Ember-vadvilág konfliktusok Magyarországon’ elnevezésű minikonferencia & kerekasztal-beszélgetésre 2024. november 30-án szombaton Debrecenben, a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának székházában – tájékoztatta az Agro Jager Newst, Dr. Kövér László PhD, a Debreceni Egyetem MÉK Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék munkatársa.

Farkas a hollandiai Dierenpark Amersfoortban. Fotó: Mariëlle van Uitert / WWF

A rendezvényen az ember-vadvilág konfliktus témakörben dolgozó hazai szakemberek közérthető előadások formájában ismertetnek sokakat érintő és érdeklő témákat. Az esemény nyitott minden érdeklődő számára, külön szeretettel várjuk a helyi lakosságot. A konferencia szervezőinek nem titkolt célja a hiteles ismeretterjesztés és szemléletformálás. Az előadásokat követően, kerekasztal-beszélgetés kereti között a közönségnek lehetősége lesz a kérdéseiket feltenni, tapasztalataikat megosztani.

Kattintson a fényképre és csatlakozzon a Facebookon is!

A rendezvény ingyenes, de egy kétperces regisztrációt kérünk szépen. Kattintson az alábbi képre!

Regisztráljon most és vegyen részt a konferencián! Kattintson a képre!

PROGRAM:

Délelőtti szekció:

09:00-09:10 Megnyitó és bevezető
Stündl László és Kövér László, Debreceni Egyetem
09:10-09:35 Nemszeretem gerinctelenek
Váradi Zoltán, Természettár
09:35-10:00 Csípőszúnyogok és a bennük rejlő veszélyek
Klein Ágnes, HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont
10:00-10:25 A szőnyeg széléről – varjúszemmel a 3. háború küszöbén
Solt Szabolcs, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
10:25-10:50 Denevérekkel kapcsolatos konfliktushelyzetek és kezelésük
Boldogh Sándor András, Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
10:50-11:05 Kávészünet
11:05-12:00 Kerekasztal-beszélgetés a délelőtti szekció előadóival
12:00-13:30 Ebédszünet

Dr. Németh Attila, a Debreceni Egyetem munkatársa is előadást tart a debreceni konferencián. Fotó: DE MÉK

Délutáni szekció:

13:30-13:55 Együtt élünk vagy együtt létezünk a vadvilággal a
városban?
Heltai Miklós, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
13:55-14:20 A láthatatlan probléma – Egy különös rágcsáló
felbukkanása lakott területeken
Németh Attila, Debreceni Egyetem
14:20-14:45 Egy ökoszisztéma-mérnökkel való egymás mellett
élés lehetőségei és kihívásai
Juhász Erika, HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont
14:45-15:10 Nagyragadozókhoz kapcsolódó ember-vadvilág
konfliktusok Magyarországon
Sütő Dávid, WWF
15:10-15:25 Kávészünet
15:25-16:30 Kerekasztal-beszélgetés a délutáni szekció
előadóival

Kapcsolat: Dr. Kövér László (koverl@agr.unideb.hu)

További információért kattintson az alábbi képre és tekintse meg a konferencia weboldalát!

Támogatók

A rendezvény média megjelenését a 25 éves Agro Jager News,

Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálja támogatja!

Agro Jager News

Tovább olvasom