Vadászat
Diána másként akarta
A vekker könyörtelenül hasított bele az éjszaka csendjébe. Mielőtt sikerült volna álljt parancsolnom neki felébresztette az egész házat.
Lassan lemásztam az emeleti hálószobából a konyhába. Elsőnek a gyorsforralóhoz léptem, hadd tegye a dolgát. Mit álldogál itt tétlenül hajnali fél négykor. Épp azon tűnődtem vajon kávét vagy teát főzzek, amikor lányom megszólalt a hátam mögött.
– Apa főzz egy teát, kérlek!
– A frászt hozod rám ezen a korai órán.
Segített azonban eldönteni dilemmámat, én is a teát választom. A gyorsforraló jelzi, hogy ő már kész, ezért tempósabban kezdek sürgölődni a konyhában. Vesztemre. A teásdoboz kicsúszik a kezemből és zutty, a földön végzi. Persze nem éri be ennyivel, közben szétszóródik. Félszemmel a lányomat figyelem miközben kézbe veszem a kisseprűt meg a kislapátot. Arca duzzad a magába folytott nevetéstől. Szinte szenved, de tartja magát.
– Tudod, hány éve már, hogy feltalálták a zacskós teát? – jegyzi meg halkan.
– Hallgass, ha nem akartál volna teát…
– Akkor a kávét szórtad volna szét – vágja a képembe könyörtelenül.
Na ezt már én sem bírom. Szinte egyszerre robban ki belőlünk a hangos nevetés.
A közeledő lépések zaja arról tanúskodik, hogy otthonunk harmadik tagja is elhagyta az álmok szigetét.
– Egy kávét kérek! – hallom feleségem hangját és szinte biztos vagyok benne, hogy csukott szemmel jön le a lépcsőn, mert amikor a fordulóhoz ér, rálép a kutya szétrágott csontjára
– Agyonvágom ezt a tacsit egyszer.
– Anyád növeli az esélyeimet. Még szétszórhatom a kávét is. – súgom oda csendben lányom fülébe, mire mindketten újszint kirobbanunk.
Nejem miután agyonsimogatta csonttaposó lábát és a másikon nagy nehezen leérkezett, azonnal felméri a helyzetet.
– Csak nem? – csapja össze két tenyerét. – Ilyen ügyes voltál?
– Hát…
– Miért nem főztél zacskós teát? Az ha leesik csak fel kell venni.
– Szeretnél egy bő és kimerítő választ?
– Légy olyan kedves.
– Csak!
– De azért aranyos vagy azzal a kisseprűvel…
– Tudom! Csak azt nem tudom mi a jó fenét lábatlankodtok itt nekem hajnali fél négykor.
Szó nélkül hagytak ott, mint “sz…rt a jégen”. Ott maradtam kisseprűvel, kislapáttal, két teával meg egy kávéval és azon tűnődtem vajon álmodtam az egészet
Újra csend lett. Eltelt vagy negyed óra a vekker brutális hangja óta. Ekkor jutott eszembe: még ki sem néztem, hogy megtudjam milyen az idő. Úgy látszik az éjszaka bőven esett, csatakos minden, tócsákban áll a víz az udvarban is. A csillagok még javában fickándoznak az égen. Van még egy félórájuk amig elnyeli őket a világosság.
Míg öltözök azon elmélkedek, milyen lesz a mai reggel? A derűs hajnali hangulat után vajon újra búskomoran térek e haza? Vagy tán a tizedik támadás eredményes lesz? A sok nemalvás végre meghozza gyümölcsét? A régóta kiszemelt őztrófea végre felkerülhet-e gondosan kiválasztott helyére? Ilyen és hasonló kérdésekre keresem a választ. Mire felöltözök kihűlnek az italok, a kávét választom. Van időm bőven ízlelgetni kedvenc italomat, még rá is gyújthatok egy cigarettára.
A kutya, mióta felkeltem le nem veszi a szemét rólam. Vajon honnan tudja, hogy vadászni készülök? Ha munkába megyek, úgy kell kirázni a vackából. Most meg itt ül és már előre remeg, hogy netán itthont ne parancsoljak neki. Várja a kulcsszót.
– Ne félj jössz te is – mondom ki a várva-várt mondatot, mire boldogan csóválni kezdi a farkát. Indulásra készen beáll az ajtó elé, biztos ami biztos, hátha meggondolom magam.
Pontosan negyed ötkor hagyjuk el a házat. A Kis-Kárpátok hegylábához indulunk őzbakcserkelésre. A Vöröskői vár alatt húzódó alig hatszáz hektáros sík erdőterületre a Lindavába, melyet kelet felől a Lindava patak, északról a Modorból Csasztára vezető országút határol, délről pedig Budmerice község és a határában fekvő Budmericei kastély, a Szlovák írószövetség hivatalos alkotóháza. A kiszemelt őzvad, mellyel idén immár tizedszer készülünk összemérni erőnket, egy selejtezésre szánt, golyóérett, feltehetően hároméves villás bak, agancsa méretét meghazudtoló ellenfél. Koratavasz óta kivénhedt sutájának társaságában tartózkodik, csak ő tudja miért. Mindenesetre neki köszönheti, hogy ezidáig mindig sikerült túljárnia az eszünkön. A suta ritka óvatossággal őrzi ifjú párját. Ahányszor találkoztunk minden esetben időben riasztotta a daliát vagy pedig bölcsen elállta előle a golyó útját.
Tény, hogy a bak rendszeres tartózkodási helyén, az évek óta Kertnek nevezett vadászterületen, komoly problémát okoz a nesztelen cserkelés Az elnevezést illetőleg nincs információm, a terület kb. ötszázszor-ötszáz méteres ritka bükkös aránylag magas aljnövényzettel, mely javarészt földiszeder-inda. A tavalyról visszamaradt rengeteg bükkfa-avar zörgése minden óvatosság ellenére az őzek érzékeny fülében azonnali “Vigyázzt!” parancsol. Talán az éjszakai eső hasznunkra válhat. Az elázott falevél sokkal kevésbé korlátoz a mozgásban, amúgy is szeretem az erdőt járni kiadós eső után. A vad nyugtalanul kóborol ilyenkor, állandó mozgásban van, idegesíti a fáról hulló esőcseppek kopogása.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal telik el néhány perc mígnem a Niva odakanyarodik az erdészház elé. Hosszúszőrű törpetacskóm büszkén feszít a hátsó ülésen. Mialatt beírom magamat a terület látogatási könyvbe, megbeszélik az erdész daxlijával ügyes-bajos gondjaikat. A daxli elpanaszolja bánatát, miszerint ő már csak egyre inkább házőrző, mintsem vadászeb. A tacsi megpróbálja kifejteni együttérzését, de mivel látja, hogy végeztem a beiratkozással, egyéb teendőjére hivatkozva nagy vakkantással átugrik az első ülésre. Mostantól figyelnie kell, mert további utunk az erdőn keresztül vezet. Hiszi ő. Az én véleményem viszont más, csaknem könnyes szemmel, de “szó nélkül” engedelmeskedik miután leparancsolom az ülés alá.
A távolban rozsdás színű róka szemei villannak meg az erdőszéli sávban a reflektorfényben. Esze ágában sincs a ravaszdinak hogy bevárjon, puskagolyóként lövi magát az erdő sötét mélyébe. Célunkhoz közeledvén a “falerakóplacchoz” irányítom a Nivát. Két frissen felállított farakás közé kúsztatom a vasparipát, aztán szinte egyszerre állítom le a motort és oltom el az erdőt áthasító fénycsóvát. Óvatosan nyitom tágra a terepjáró ajtaját. A kabinban felvillanó gyenge fénynél nesztelenül veszem magamhoz vadászkellékeimet, távcsövet, tölténytokot, végül fejembe húzom sokat sínylett vadászkalapomat. Közben félszemmel az ülés előtt egyre nagyobb kínok közt heverő tacskót figyelem.
Az erdőt még sötét fátyol borítja, de az égen már a kék és a szürke színek ezernyi árnyalatai járnak táncot, a csillagokat elűzve őket nappali álmukra. A fákon túl a látási viszonyok már bizonyára jóval meghaladják az ittenieket. Kell még néhány perc, hogy a fény itt is megtalálja útját a nyolcvanéves bükkök sűrű koronái közt. Cigarettáért nyúlok, hogy elvégezzem a szükséges szélpróbát. Lebújok a Niva ülése alá. Az öngyújtó fénye nagy veszélyt jelent a sötét erdőben. A hirtelen felvillanó, majd eltűnő fény sokkal inkább riasztásra kényszeríti a vadat, mint a távolból közeledő terepjáró fénycsóvája. Mélyet szippantok, majd magam fölé fújom a füstöt. Sokáig szédeleg egy helyben, mígnem mégiscsak elindul. Jó irányba. Többször is megismétlem eme tevékenységet, hogy meggyőződjek az alig szellőnek nevezhető mozgás egyirányúságáról.
A néhány perce még remegő világosság egyre jobban fölénybe kerül a tétován távolodó sötétségen. A puskáért nyúlok. A tacsi, aki ezidáig türelemmel bírta a helybenmaradást, idegesen ugrik az ülésre, jelezvén ő is velem van, ha netán közben elfelejtettem volna. Az alig észrevehető szemmozdulatra boldogan ugrik az ülésről a nedves avarra és már indulna is az erdei ösvényen. Halk szisszentésemre azonban szófogadóan beáll gumicsizmám sarka mögé.
Lassan lépkedünk az erdei úton. Mire a Kert sarkához érünk, már távcsővel jól felmérhető a terep, de inkább várok még néhány percet, mert szabad szemmel alig látni harminc méterre. A Vakárok felőli malacvisítás azt jelzi, hogy a vaddisznók már beváltottak a sűrűbe. A koca bizonyára gondosan kiszemelt fekvőhelyét keresve ráfeküdt egy körülötte lábatlankodó malacra. A tacsinak igencsak felkelti érdeklődését a távoli hang, jobbnak látom kilépni az ellenkező irányba, a Kertet átszelő cserkészút felé. Közben távcsövezéssel húzom az időt, mert úgy veszem észre, mintha beborult volna az ég.
Alig haladtunk kétszáz lépést, újra szememhez emelem a kukkert. Az erdő – a malacvisítást nem számítva – csendes, nem mozdul semmi. Újra lépni készülök amikor a kutya váratlanul bemozdul a Kert felé. Megpróbál felágaskodni rövid lábaira, hogy jobban lásson. Arrafelé távcsövezek, de nem látok semmit. Tacsim kérően fordítja felém kis fejét. Valamit érez, amit én nem látok. Szemrehányó tekintetétől kiráz a hideg. Szinte fájdalmat okoz a távcső, olyan erővel szorítom a szememhez, de hasztalan. “Sajnálom kiskutyám, de ezúttal tévedsz” – folytom el magamban a mondatot. Bólintok neki, hogy megyünk, de a kis szőrmók nem hagyja annyiban. Ismét ágaskodik. Az éjszaka mehetett arra valami – gondolom, de azért újra emelem a távcsövet. Egyszer csak mozdul a bükkfa töve. – Mi van ott? – Ösztönszerűen azonnal leguggolok, és lassan odacsúszok a szélső fához, onnan próbálom felmérni a helyzetet.
Tőlem alig hetven méterre egy vastag törzsű bükkfa tövénél egy bak fekszik. De még milyen bak! Sok vadászlegenda leélte az életét úgy, hogy nem adta meg nekik a sors találkozni ilyen bakkal. Úgy ám. Sokunknak benemteljesült álma parókás bakkal találkozni, hát még lövéshez is jutni. Nekem meg itt van az orrom előtt. Na nem egy égigérő paróka ez, csupán egy parókácska. Alig haladja meg a bak füleit, de akkor is sokaknak álomtrófea. Áldom ezért a pillanatért a kis tacsit, tökéletes szimatát, mely ezerszer többet ér mint az én két szemem. Megsimogatom a lábamhoz simuló kis állat fejét, aki hálából megnyalja a kezemet. Egyetlen dolog, amit most tehetünk, hogy várunk. Tétován bámulom a fekvő őzet. Most, hogy tudom hollétét, nem okoz problémát szabad szemmel sem a figyelése.
Csodák-csodájára teljesen nyugodt vagyok, kezem nem remeg, szívem nem kalapál. Időközben teljesen kivilágosodik az erdő, a hajnali malacvisítás idején fenyegető borulásnak már semmi nyoma. Eltelik jó félóra tétlenül. Ez a tétlenség csak egy dolgot vált ki belőlem. Meg kéne engedni a “csapot”. A vizes avar megtette a magáét, mozdulni azonban nincs merszem, felállni életveszélyes lenne. Összeszorított combokkal távcsövezek. Mintha a bak készülne valamire. Észrevehette mocorgásomat (vagy neki is kell)? Bárcsak kellene. Már a fogaimat is összeszorítom, alig vagyok képes figyelni az alig hetven méterre tőlem fekvő állatra. Felnézek a fák koronái közé, onnan várom a segítséget. És jön is. Mire visszanézek, áll a bak! A vastag bükkfa takarásában jobbról a fejét, balról a fél tükrét látom. Lassan arcomhoz emelem a golyóst, kibiztosítom és a fegyvertávcsövön keresztül követem. – Mozdulj már valamerre! – De egyelőre még egy helyben van, tűrőpróbát végez rajtam. Óriási kínok közt húzok még egy utolsót a csapon, amikor jobbról, mint égből a villámcsapás, belezúg a reggeli erdő csendjébe a riasztás: – böő, bőőö!
A parókás villámként mozdul, három ugrás után belevész a fák egyhangú képébe. Ösztönszerűen a hang irányába, jobbra rántom a fegyvert – ott a villás! A másodperc tört része alatt döntök és elhúzom a ravaszt. A sebtében útjára eresztett golyó földhöz vágja a régóta keresett bakot, az öreg suta eszeveszetten menekül.
A beálló csendet a tacsi boldog csaholása töri meg, jelzi, hogy vége a csatának. ő már ünnepel. Lassan odaballagok a régóta keresett bakhoz és a körülötte örömtáncot járó ebhez. Még sosem voltam ilyen szomorú töretválasztás közben. A kutya azonnal észreveszi, hogy ez nem igazi befejezés. Szeretetteljes fejecskéjében – akárcsak az enyémben – összekuszálódnak a gondolatok. Behúzott farokkal jön oda hozzám, remegő tekintetéből kiolvasható a kérdés:
– Elrontottam valamit?
– Dehogy rontottál – simogatom meg okos kis fejét.
Nem rontott itt el senki semmit. Egyszerűen csak Diána másként akarta.
Világgá küldte a “Parókást” hogy ezek után is legyen miért izgulni, legyen okunk újra és újra hajnalozni, lázasan járni az erdőt, reménykedni, és bízni abban, hogy ismét esélyt kapunk és megpillanthatjuk valahol.
ZSIGÁRCSIK Gyula, Pozsony
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Gyalogakácosban a Holt-Tiszánál. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
Bevetés előtt. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Irány és távolság ahonnan a hajtóhang és a lövés hallatszik. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Ábra: Facebook
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Az e napi erdélyi kopós csapatunk. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
2010. márcusát írtuk a Sarkadkeresztúri Vadásztársaságnál. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Pompás színekben játszott az égalja. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Az első sarkadkeresztúri vaddisznóm! Ma is köszönöm vadászbarátomnak: Márta Józsefnek! Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Keresztúri rókám, amely meghozta a szerencsém és elejthettem az első keresztúri vaddisznómat. Fotó: Balogh ZOltán / Agro Jager
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
Vaddisznómat, a képen jobbról, ifj. Márta József is, segített behozni. Fotó: Márta József / Agro Jager
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Ilyen az élethosszig tartó vadászbarátság, a képen jobbról barátom, Márta József, a vadásztársaság titkára. Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
Fotó: NEFAG Zrt.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Fotó: NEFAG Zrt.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A Visszatérő!
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
12 százalékkal drágult a napraforgó-vetőmag
Öreg néne őzikéje
1 éve történt… A madárinfluenza pusztított
Évzáró rendezvény a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél
Erdőfürdő a kidobott kanapé
Folytatódik a legkisebb termelők támogatási programja C
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
Farkas Imre a Bakony vadásza
Az első íjjal elejtett vaddisznóm
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A születésnapi dámbikám
Visszanéző: Az érsekvadkerti vadkan
22 év után új magyar dámrekord született
Vadászjegy érvényesítés 2025/26
A deteki bika
You must be logged in to post a comment Login