Keressen minket

Vadászat

VALKÓ

Közzétéve:

Feltöltő:

Fent kuksolok egy ezüstfán, népi nyelvén olajfán, talán így jobban ismert. Miért másztam fel?

Könnyen megmagyarázom. Jobbra sebzett disznó! – kiáltja Gyula barátom. Nekem se kellett több. A csenevész olajfák egyikére felküzdöttem magam. Új vadászcsizmámat a tövisek egymás után lyuggatják át. Tenyeremet is kikezdik, sapkámat lerántja egy gally, arcomba belecsap egy másik, kiserken a vér.

Végre, sóhajtok nagyot. Pedig nem több, mint három méterre lehetek a talajtól. Kifújom magam, de megcsapja az orromat a vaddisznó jellegzetes cserszaga. Ahogy Zsibók tanár úr tanította: „Ha disznó van az erdőben, megérzitek, cserszaga lesz…!” Tessék, itt olyan cserszag van, hogy nem egy disznónak kell lennie, hanem egy egész kondának.

Vérebek csaholása üti meg fülemet. Keresik a sebzettet. Csörtetést hallok, dühös fújást. Szívem a torkomban, eleget olvastam s hallottam már a sebzett vadkan dühös-gyilkos, fékezhetetlen tombolásáról. Kellett nekem idejönni! Megérte nekem ez, hogy hajtó lehetek? Mehettem volna apuval vadászni az Alföldre. Oda még puskát is vihettem volna, itt meg… Hajtunk az osztrák vendégeknek, mert sokat fizetnek. ’Iszen megéri, de kinek? Természetesen az erdészetnek. Ha huszonkét centiméter felett van az agyarpár, egyenkénti hossza milliméterenként többe kerül, mint a törtarany grammja.

Meglátom a sebzett vaddisznót! Óriási kan! Akkora, mint egy szekrény, s nem túlzok. Két mázsa is megvan. Orra majdnem egyharmada a teste teljes hosszának. Ezüstös „csuha” borítja, hullámzik, ahogy ugrál! Hoppá! Ez természetellenes, csak most látom, hogy a bal első lába el van lőve. Már alig tartja némi hús és bőr. Kegyetlenül szenvedhet. Apró szemeit nem látom, de dühösen keresi az ellenséget.

A vérebek előtt jagd terrierek érnek ide. Nincsenek több tíz kilónál. A kis kan szemből támadja, a szuka hátul a csánkjánál fogja meg. Minden bizonnyal „lefektetik”, helyben tartják, amíg ideér a puskás vadász, hogy megadja a kegyelemlövést. Ezt diktálja a vadászetika. A sebzett vadat fel kell kutatni minden körülmények között, s meg kell szabadítani a fájdalmaitól, ha már oly szerencsétlenül sikerült az első rálövés. A kutyák a remetével nem tudnak elbánni, eltűnik szemem elől a viadal, csak hallani lehet az acsarkodást.

Alig merek lejönni. Mi van akkor, ha visszajön? Megkeresem a sapkám, fejembe húzom s indul tovább a hajtás…

Az első napról ez az emlékem maradt meg. Este a közeli vadászkastélyban vacsorázunk. Fejedelmi környezetben halk beszélgetéssel várjuk a vacsorát. Kandallóban ropog a tűz, néha dobunk egy-egy hasított akácot a lángok közé. A falakról kapitális trófeák figyelnek ránk. Az páratlan tizenhatos, az meg… vitatkozunk, becsülgetjük hány kilósak is lehetnek? Az lombár, az pedig „kárpáti” szarvas lehet. El is felejtjük, hogy korog a gyomrunk. Megbabonázva nézzük, bámuljuk a kincseket.

Kanálcsörgés és valami fantasztikus illat csapja meg az orrunkat. Nem kell kérni, hogy üljünk le és együnk. Kezünk már tiszta, megmosdottunk. Vaddisznótokány – mondja a házigazda, s jó étvágyat kíván. Ő már erdészöltönyben ül le közénk. Most érezzük, mennyire elfáradtunk az egész napi vadászatban. Vacsora után még ejtőzünk egy kicsit, aztán asztalt bontanak a felszolgálók. Mi is szedelőzködünk, holnap ismét találkozunk…

Reggel hét óra, bent ülök egy UAZ terepjáróban. Nagyon jó meleg van. Mi vagyunk az első autó, utánunk még egy ilyen dzsip és egy terepes busz gurul. Fenét gurul! Ezt nem lehet gurulásnak nevezni. A pilótánk természetesen erdész. Egyedül ő ül az autóban, mert ő tud kapaszkodni, a kormányban. Mi táncot járunk! Néha-néha sikerül egy másodpercre kitekintenem előre, olyan utat pillantok meg, ami szerintem még egy harckocsiknak is feladná a leckét. Derékig érő nyomok, balról valami domb vagy valami ilyesmi, nem látom tisztán, jobbról pedig valami völgy. Ha vége lesz ennek, azért csak megkérdezem, hogy tudta úgy a fejébe nyomni a kalapját, hogy nem esett le?

Egyszer óriási lökés bal oldalról, s a következőt éreztem. Az öt barátom, aki még bent ült, mind rám zuhant, alig kaptam levegőt. Mikor kiszálltunk, megnéztem a kocsi bal oldalát, az ablakig sáros volt, de nem olyan felcsapott sár volt ez, hanem olyan, amikor végigcsúszik valamin. Egyetlen horpadás nem volt rajta, hihetetlen! Ráadásul akadt közöttünk gyengébb gyomrú, aki hányingerrel küszködött. Oldalt az „elefántfület” kinyitotta, hogy levegőhöz jusson, de mikor egy fél kilónyi sárdarab a kerekekről leválva képen csapta, rögtön behajtotta.

Őszintén megvallva ez a tempó annyira nem is volt szokatlan, mert édesapám is szokott ilyet csinálni az otthoni vadászatokon Zsadányban. No nem azért, hogy kínozza az autót, hanem éppen ezzel menti meg a kínzástól. Mert ugye, ha elakadna, csak lánctalpas lenne képes kiszabadítani a sár fogságából, s az a vonszolás emésztené meg.

Jó félórás rázás után végre elhallgat a Volga 21-es motor. Kilépünk, s nagy pihékben hull a hó. Jó kedvvel kezdjük a hajtást, felhangzott a „Vadászat kezdete”-dallam a kürtből: papaapapamm-papaapapamm!

Lejtős terepen haladunk. Rengeteg celtisz van erre, kedvenc csemegéje a fenyőrigónak. Elő is kerülnek az északi vendégek, óriási csapatokban lepik el a fákat. Valamikor régen vadásztak rájuk, otthon még régi szakácskönyvek receptjei említik a fenyőrigó elkészítésének módját. Ma már azonban hazánkban védelem alatt áll. Ezek a madarak ilyenkor télen érkeznek hozzánk, mert északon nem találnak elég táplálékot. A tavasz első jeleire szárnyat bontanak, s a következő év teléig nem is látni őket.

Kiértünk a nyiladékra, a hajtásnak vége, ez még inkább csak amolyan terelés volt, nem igazi hajtás. A második hajtás a szemben lévő erdőben lesz, tehát folytatjuk az utunkat. Bevesszük magunkat a fák közé, az erdő kis idő múlva ligetessé válik. Kökénybokrok szigeteket alkotva jól elkülönülnek egymástól, hogy idővel egybe olvadhassanak, s összefüggő, áthatolhatatlan rengeteget képezzenek a fákkal. Vajon szándékosan engedik elhatalmasodni a kökényt az erdészek? Lehetséges. Sok a vadorzó, s a vadnak búvóhely kell, ahol a vaddisznókoca tavasszal a vackán, nyugalomban fialhasson. Ide a vadorzók nem teszik be a lábukat, túl kényelmesek. Jobbára autóból szeretnek tüzelni.

–– Disznók balraaaaa! –– visszhangzik a kiáltás. A terep is változott, jobbról enyhe emelkedő, bal kéz felől pedig lankás domboldal, ami eltűnik a még mindig sebes folyású, szakadozott patakmederben. Szemet gyönyörködtető látvány. Vaddisznókoca rohan elöl, utána pedig öt idei süldő. Száguldanak lefelé a vízmosáshoz, kihasználják a lejtő adta gyorsulást. Oly sebesen rohannak, hogy kavarog nyomukban a hó. Horkantások csapnak felém, félelemmel megtelve.

Nicsak! A sereghajtó „babos”! Az bizony, kiabáljuk egymásnak. Házi disznóval kereszteződhetett? Örök rejtély!! Egy genetikai vizsgálat kéne, így nemigen lehet mondani semmi konkrétat. Okkersárga alapszínen tenyérnyinél is nagyobb sötét foltok fedik testét. Elviharzottak! „Disznó balra”-kiáltás kíséri őket.

Nem telik bele néhány perc, amikor muflonkost pillantok meg, két juhval. Tétován forognak, nem tudják, mitévők legyenek. Hangos az erdő. Ágreccsenés, kiáltások, lövések dörejei olvadnak egybe. „Máátyááás” – kiáltja az égbe az erdő őre, aki egy megriadt szajkó személyét tölti be. Nem kellett több, megindultak a muflonok. Elől a kos, utána a két juh. A kos hátán úgynevezett nyereg látható. Ez amolyan fehéres, nyereg alakú rajzolat a sötét színű állaton. Hamar eltűnnek. Utánuk kiálltok: „Muflon balra!”.

Ennek a hajtásnak is vége van. Néhány gyerek izzadva gombolkozik, kiderült ugyanis, hogy a hajtás közepétől vonszolnak egy jó hatvan kilós süldőt. Nem olyan nagy tömegű, de bozóton, emelkedőn vonszolni nem gyerekjáték. Aztán kacag a társaság, kiderült ugyanis, hogy nem az első lábát fogták meg, hanem a hátsót, s a szőr dőlésével ellentétes irányba húzták. Dupla erővel dolgoztak.

Akárhogyan is, de ez a hóesés alábbhagyhatna már. Kezd átnedvesedni a ruhám, de nem volt időm gondolkodni. Kocsiba! –– hangzott a parancs, s ismét élvezhettük az orosz terepjáró remek képességét. Végre! Sík terepen vagyunk. Az egyik erdésszel jól összebarátkoztunk, s kivételesen jó helyen gyalogolhatunk. Egy dűlőúton kell előre mennünk, hogy a kitörni akaró disznót, ha lehet „fordítsuk meg”. Ez lehetetlen feladat, de nem vitázunk.

Sokáig nem látunk semmit, a hó csaknem bokáig ér már, hógolyózni kezd a csapat. Kis idő múlva mozgásra leszünk figyelmesek, a mellettünk lévő sűrű akácosban barna s elég nagy foltok párhuzamosan haladnak velünk. Nem látunk tisztán, szakad a hó, és a ködfoszlányokkal megjelentek az alkonyat első tétova lépései is.

Megállunk, hárman vagyunk, összedugjuk a fejünket és tanakodunk. Bikacsapat – ébredt bennem a felismerés. Rögtön bíráltam őket. Ez spíszer, páratlan nyolcas vagy páros? Ez pedig öreg lehet már, mert elhullajtotta korán az agancsát. Nem tudom, hány szarvas volt, Gyula se számolta…

Szinte sötét volt már, amikor kint voltunk a járműveknél. Egy bagoly riadt szárnycsapásokkal repült ki az erdőből, lassan itt az ő ideje. A gatyás ölyvek meg régen emésztenek valahol, ők most pihennek. Az UAZ sárga lámpájának fényében másképpen láttuk a hóesést. Gyönyörű volt, szavakat szinte nem találni rá. Senki nem szólt a kastélyig, tudtuk, ez az utolsó nap itt Valkón. Mindenki mohón szívta be a levegőt, s vele együtt az emlékeket.

Lassítás, index sárga villanó fénye csapott a téli éjszakába. A fényszórók fedetlen fejű, piros arcú embereket világítottak meg. Kiszálltunk. Hajtók ide álljatok, kettes sorba! Kutyások! Ti ide! Jani – kiállt a vadászatvezető – ráértek még avval a szilvóriummal, gyertek már komám, ti meg ide álljatok.

Fellobbantak a máglyák a teríték négy sarkán. Huszonhárom disznó feküdt szépen sorban, elöl a nagy kan! Igen, Ő az. Senkin nincs se sapka, se kalap. A vadászatvezető leadja a jelentést a házigazdának. Huszonhárom disznó, ennyi kan és így tovább… Megköszöni a hajtóknak, mármint nekünk, a fegyelmezett viselkedést, hajtást. Végül felzengtek a vad tiszteletére komponált ősi dallamok.

Általában, ha valami csodálatosnak vagyok tanúja, megborzongok. A hideg szokott ilyenkor futkosni rajtam fel és le. Mint most. Szívmelengető érzés az ilyen. A modern kor nem tudta kiölni még belőlünk erdészekből, vadászokból a természet szeretését, a vadért való életet, a vadászatot. Régen a megélhetésért vadásztunk, s ma? Nem tudjuk letagadni a vadász létünket. Előjönnek valahonnan mélyről, a zsigereinkből, nem tudom, hogy honnan, de ha nem vadászhatnék, akkor nem tudom, mi lenne velem, s tudom, sok – nagyon sok – vadásztársam érez így. Mindenesetre már nem a megélhetésért vadászunk, csak vadászunk, s ezért meg kell adunk a vadnak minden neki járó tisztelet.

Még egyszer visszahallottuk a téli erdőből a kürt szavát, s olyan csönd lett, hogy lehetett hallani, hogyan érik el a hópihék a ruhákat, a tájat. A csöndet egy dörmögős hangú osztrák vadász szakította meg. Valamit mondott a saját nyelvén, s öt társával együtt tollászkodni kezdtek. Mindenkinél volt egy vadászkürt, aztán elkezdték fújni. Emberi fül még nem hallhatott ilyet! Nem fáztunk már, nem voltunk éhesek, nem voltunk fáradtak, csak ott álltunk megigézve s ennyi jutott eszembe: – Megérte…

Ui.: Ott Valkón, 1998-ban úgy belém ivódott az akkori vadászat, hogy addig nem nyughattam, míg meg nem tanultam vadászkürtön játszani. Most már én is tiszteletemet tehetem az elejtett vadnak e csodálatos módon.

Vadászat

A Visszatérő!

Erdélyi kopókkal vadásztak a Tisza árterében.

Published

on

Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.

Gyalogakácosban a Holt-Tiszánál. Fotó:  Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.

Bevetés előtt. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.

Irány és távolság ahonnan a hajtóhang és a lövés hallatszik. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

Ábra: Facebook

Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.

Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.

Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.

Az e napi erdélyi kopós csapatunk. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.

Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó  Sznupinak!

Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

 

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története

A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.

Published

on

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..

2010. márcusát írtuk a Sarkadkeresztúri Vadásztársaságnál. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager

Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.

Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:

-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!

Pompás színekben játszott az égalja. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager

Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.

-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!

-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!

Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.

-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.

Az első sarkadkeresztúri vaddisznóm! Ma is köszönöm vadászbarátomnak: Márta Józsefnek! Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager

Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:

-Mi újság ? Megvan?

-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.

-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.

Keresztúri rókám, amely meghozta a szerencsém és elejthettem az első keresztúri vaddisznómat. Fotó: Balogh ZOltán / Agro Jager

Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.

Vaddisznómat, a képen jobbról, ifj. Márta József is, segített behozni. Fotó: Márta József / Agro Jager

A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.

-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.

Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:

-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?

-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.

-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!

Ilyen az élethosszig tartó vadászbarátság, a képen jobbról barátom, Márta József, a vadásztársaság titkára. Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager

Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…

Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Agro Jager News

 

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Agro Jager News

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!
Tovább olvasom

Vadászat

A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson

A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején

Published

on

A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.

Fotó: NEFAG Zrt.

A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.

Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.

Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.

Fotó: NEFAG Zrt.

Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.

A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.

A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.

Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.

Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!

 

Forrás: NEFAG Zrt.

 

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Agro Jager News

Tovább olvasom